Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

V. Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál

2006-05-25 20:39:00 Flór Gábor

2006. május 7.
A38 Hajó
V. Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál

Immár ötödik alkalommal rendezték meg az Akusztikusgitár Fesztivált. Szabó Sándor töretlen kitartással vág bele évről évre a szervezésébe, ami nem kis feladat, hiszen utazó fesztiválról van szó, azaz az egész programot az ország több helyszínén is megnézhetik az érdeklődők. Valamint az igazán elvetemültek többször is, mert ugyan én minden évben csak egy alkalmat látogatok meg, akusztikus gitáros barátaim körében több olyan rajongója is akad a műfajnak, aki legalább két-három koncertet meghallgat (sőt, egyik ismerősöm az egyik fesztivált egy híján végigkövette). Ugyanis nincs két egyforma koncert, és külön érdekesség az is, ha ugyanaz a műsor változik - de ha ugyanazok az előadók még más számokat is játszanak, az igazi csemege, főleg akusztikusgitár-koncertekkel oly szegényesen ellátott hazánkban.

És nincs két egyforma fesztivál sem. Az akusztikus gitár \"felhasználása\" olyan sokrétű, hogy talán nincs még egy hangszer, amit ennyiféle stílusban, módon, típusban használnak.
Az idei fesztivál, követve az előbbiek hagyományát, egy téma köré csoportosult, ami rögtön kettő. Az egyik, hogy duók szerepeltek, ennek következtében tulajdonképpen csak három fellépője volt az estének. A másik koncepció volt a latin zene egy más aspektusának bemutatása. A latin zene általában a kommersz muzsika kategóriájába csúszik, a legtöbb embernek tüzes szemű macsók búgó hangon előadott dalai, pergő ritmusok, Ricky Martin, meg a Gypsy Kings jut az eszébe. Jó esetben Jobim, Gilberto, és más latin jazzsztárok. Akusztikus gitárban pedig a flamenco és a latin fingerstyle gitározás örökös császára, Baden Powell.

A latin zene motívumai bekerültek a világ zenéjének vérkeringésébe. Harmóniái, ritmusai szinte mindennaposak a jazzben, popzenében, így természetesen hatottak az akusztikus gitár művészeire is. A \"más aspektus\" ebben az esetben azt jelenti, hogy ezen az estén nem \"igazi\" latin zenészeket hallhattunk-láthattunk (a \"leglatinabb\" származású a venezuelai Freitez volt), és nem igazi latin muzsikát. Vagy mégis. Vagy mégsem. Temperamentum, dallam- és ritmusvilág szempontjából mindenképpen, hangulat szempontjából is, azonban a sztenderd latin zene vonulatától viszonylag távol.

Szabó Sándor / Veronique Gillet Duo
Szokás szerint Szabó Sándor nyitotta a fesztivált, ezzel kissé formát bontva az idei tekintetében, hiszen egyedül játszott, így nem volt duó. Ezt azonban hamar \"korrigálta\": csatlakozott hozzá Veronique Gillet. Mindig érdekes hallani, hogy együtt amúgy nem rendszeresen, vagy egyáltalán nem muzsikáló zenészek milyen produkciót keltenek életre. Az akusztikus gitár igen képlékeny hangszer, és bármennyire is erős, kialakult egyéniség a művésze, mégis, amikor partnerrel játszik, valahogy stílusa is átlényegül. Nem idomul, hanem valahogy összeforr a két zenész játéka. Nagyon különleges élmény, és úgy vettem észre, csak duóknál igaz. Ha több gitáros játszik együtt, ott már valahogy elvész az intimitás, és mindenki marad a saját megszokott játékmódjánál. Különösen érdekes volt, hogy Szabó először szólóban játszott, és amikor a duó kezdődött, még erősebb lett a kontraszt. Veronique Gillet stílusa teljesen más, ha csak úgy egymás mellé ültek volna, és mindketten a saját zenéjüket erőltetik, nem született volna semmi eredeti, talán nem is passzolt volna, amit játszanak. A két művész azonban egymásra hangolódva egészen új dolgot hozott létre. Nem tudom, játszottak-e már így együtt, de hogy régóta ismerik egymás munkásságát, az valószínű (főként, hogy mindkettőjüknek van olyan lemeze, amelyiken a másiknak ajánlanak egy számot). Persze a duó ebben az esetben leginkább együttjátékot jelentett, egymás témáira reagálva, néha egyfajta kérdés-feleletként.

Fernando Freitez / Veronique Gillet Duo
A két művész hosszú évek óta dolgozik együtt. Ez meg is hallatszott játékukon. Freitez higgadt, nyugodt játéka, kifinomult klasszikus technikája, laza virtuozitása jól kapcsolódok össze Gillet kerek játékmódjával. Darabjaik néhol ugyan kicsit túl vannak bonyolítva, egy-egy részt így koncertkörülmények között nehezen tudtam \"szétbogozni\", de muzsikájuk egészében hangulatos, érdekes elegyét adja a modern klasszikus, a latin, és modern akusztikus gitárzenének.

Jörg Nassler és Silvio Schneider Duo
A két gitáros Drezdában tanult klasszikus gitárt, és jelenlegi duójuk igen népszerű Európában. Talán modern latin zenének nevezhetjük, amit csinálnak, de ők maguk nem sorolják zenéjüket semmilyen stílusba. Joggal. Mert bár az alapok a latin zenét idézik föl, hallhatunk flamencót, szambát, bossát, de ugyanakkor jazz és rock elemek is szép számmal keverednek muzsikájukban. Érdekes módon használják az akusztikus gitárt: Nassler egy komplett stúdiófölszereléssel építi körbe magát, van körülötte a rack-szekrénybe csavarozott digitális effektektől kezdve a \"villanyvonatig\" (azok számára, akik kevésbé jártasak a rockzenei szakzsargonban: villanyvonatnak nevezik a sorba kötött effektpedálokat) minden, valamint több különböző, rafinált módon mikrofonozott ütőhangszer, melyeket hol kézzel, hol a gitár fejével (kicsit belesajdult a lelkem, de hát arra való a hangszer, hogy zenéljünk vele) szólaltat meg.
Scneider gitárja is el van látva mindenféle kimenettel, és nem egy szál mikrofonon keresztül hallhatjuk a hangját, de ő nem annyira él az elektronika lehetőségeivel, tisztán virtuóz játéktechnikája dominál. A két muzsikus tökéletesen kiegészíti egymást, stílusuk kiforrott és egyéni, virtuóz, kidolgozott muzsikájuk populáris, de nem kommersz.
Ráadásul színpadi jelenlétük külön élmény. Először ugyan kicsit ijesztően hat, amikor megérkeznek az ABBA együttes fénykorát idéző csillogó ingekben, de retró külsejüket hamar feledteti a muzsika, amely eleven, virtuóz és vidám. Egyébként is igazi színpadi emberek mindketten (az akusztikus gitárosok legtöbbször igen érdekes egyéniségek, akiknek \"konferanszuk\" majdnem olyan szórakoztató, mint játékuk), pillanatok alatt kontaktust teremtettek a közönséggel.

A Fesztivál második részében tulajdonképpen az első rész ismétlődött meg, ez ebben az esetben azonban nem volt elég erős, nem volt indokolt. Annyira más zenei világ volt a három produkció, hogy az első rész felépítettsége után valahogy furcsán hatott az \"ismétlés\".

Mint minden Akusztikusgitár Fesztivált, ezt is egy közös produkció zárta, ami talán az eddigi fesztiválok egyik legjobban sikerült jam session-je volt. Az öt zenész igazán egy húron pendült, és a popzene olyan klasszikusainak földolgozásával, mint például a Beatles és Sting számai, nagyon jól választottak. Hangulatos, a műsor egészét méltó módon záró közös muzsikálást hallhattunk, részemről még bírtam volna.

Említést érdemel még az immár hagyományossá váló háttérvetítés. Nem mintha a gitárzene önmagában unalmas lenne, de ezekkel a vetített képekkel, melyek hol az aktuális számot kísérik odaillő filmekkel, képekkel, hol pedig a zenészeket mutatják, látványos kísérőelemet adnak a koncerthez. Valamint, ebben az esetben sajnos okozóivá váltak annak, hogy nem tudtam fotókkal illusztrálni a cikket, ugyanis a vetítés keltette fényviszonyok olyan színek létrehozására késztették fényképezőgépemet, melyek egy goa-partin egész jól mutatnának, az Akusztikusgitár Fesztivált viszont nem illusztrálták volna megfelelően. De sebaj, majd jövőre.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.