Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

\"Nagyon kellemes, pozitív tapasztalataim vannak\" (Friedemann Kunder)

2006-05-19 08:21:00 Szilgyo, SzJ

Hans Sachs szerepében mutatkozik be a Magyar Állami Operaházban holnap este Friedemann Kunder. A német basszbaritonnal a Mesterdalnokok-premier kapcsán beszélgettünk.

\"Friedemann    - Pályafutása során már többször formálta meg Hans Sachsot. Milyen ember, milyen figura ő az eddigi összkép alapján, és milyen Ön szerint?

   - Hans Sachs, mint történelmi személy egy suszter, és ugyanakkor költő is. Mindig a rendezőtől függ, hogy e kettő közül melyiket szeretné kidomborítani - inkább a suszter voltát, vagy inkább a költői létét. Én személy szerint úgy látom, hogy ő se nem suszter, se nem költő, hanem elsősorban ember, akinek van bizonyos küzdenivalója a betokosodott, begyepesedett elképzelésekkel, szokásokkal. Ezt tulajdonképpen a mesterek képviselik - akár a bebetonozott hivatalnokok, ragaszkodnak a régi jól bevált módszerekhez. Közéjük robban be Walter, akivel szemben Sachsnak is vannak fenntartásai, de ugyanakkor meghallgatja őt, azt mondja, hogy állj, nyugalom, gondoljuk végig.
   Sachs bizony ember, a pozitív tulajdonságai mellett gyengeségei is vannak. Beckmesserrel egészen közönségesen is tud viselkedni, szereti Évát, Waltert is szereti, tudja, hogy mi zajlik, de mindehhez emberi módon viszonyul.

   - És milyen lesz itt, Budapesten?

   - Itt a budapesti rendezésben Attila (Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője - a szerk.) azt szeretné, ha én egy statikusabb alkat lennék - a központ, egy idol. Körülöttem zajlik és forog minden. Ebben van egy kis nézeteltérésünk, mert én egy nagyon mozgékony valaki vagyok, aki tevékenyen szeret játszani és előadni. Most viszont Sachs egy statikusabb szereplő, központi figura. És a rendezés mindenképpen az emberi nagyságát akarja kiemelni, például azzal is, hogy a harmadik felvonásban kicsit mintegy mennyei magasságokba is felemeli.

   - A sajtótájékoztatóján úgy tűnt, nem annyira rajong a német rendezői színházért, nem érzi jól magát bizonyos rendezésekben. Mi jellemzi ezt a stílust?

   - Németországban az alapvető probléma az, hogy a rendezők nem a darabot, hanem önmagukat akarják megrendezni. Erre számtalan negatív példa van. Oldenburgban énekeltem például egy olyan Mesterekben, ahol Walter von Stolzing egy harckocsiban aludt, az én suszterműhelyem pedig egy háborús tábori sátorban volt berendezve. De Hollandiában is volt hasonló tapasztalatom: a Don Giovanniból a rendező kihagyta az összes recitativót, ami az egész darab lényege, a párbeszédek révén kristályosodik ki a szereplők személyisége. Amikor megkérdeztük, hogy miért csinálod, az volt a válasz, hogy mert én így gondolom.
   Itt, Budapesten Attila (szerencsére) csak arra törekedett, hogy a darabot rendezze, és miután Wagner mindent leírt zenében, szóban, így ő abszolút ahhoz tartja magát.

   - A felhozott negatív példákhoz hasonlókat már hallottunk másoktól is - igaz, általában azt is hozzáteszik, hogy a munkarend viszont kifogástalan. Nálunk milyennek találta a körülményeket?

   - Nagyon kellemes, pozitív tapasztalataim vannak. Előtte Palermóban szerepeltem, és rettentően zavaróak voltak a körülmények. Amíg próbáltunk, mögöttünk állandóan beszéltek mobiltelefonon, valaki mindig csörömpölt, zavart. Az angol rendező teljesen kétségbe volt esve, és nem értette, én hogy bírom. Itt semmi ilyesmit nem tapasztaltam, nagyon fegyelmezetten folyt a munka. Attila akár velünk, a mesterekkel, akár a statisztákkal próbált, abszolút nyugodt volt, teljesen pozitívan állt a dolgokhoz. Nagyon fegyelmezetten dolgozott mindenki.

   - Sokak szerint Hans Sachs az egyik legnehezebb operaszerep. Egyetért ezzel?

   - Nem hogy az egyik, hanem a legnehezebb szerep. Már csak a terjedelmet tekintetbe véve is. Ha csak Hans Sachs énekelnivalóját nézzük, már az önmagában két óra hosszúságú. És a szerep maga is felvonásról felvonásra egyre bonyolultabb és egyre nehezebb. Nagyon fontos, hogy a művész takarékoskodjon az energiájával. Még a bayreuthi dombon, még a legnagyobbak esetében is bizony előfordult, hogy már nem jött ki hang, mert elpazarolták, és nagy művészi tehetség kellett ahhoz, hogy korrigálják ezt. Én is elkövettem most azt a hibát, hogy a próbák alkalmával segítségképp Szimonov maestrónak olyan hangosan énekeltem, hogy ő mindig pontosan hallja, hol tartunk, vagy ha megcsúsztunk, akkor a hangommal próbáltam korrigálni. De ez így nem megy, mert borzasztóan megerőltető és nagyon fárasztó.
   Sok pihenésre és alvásra van szükség. Nagyon remélem, hogy szombatra, a bemutatóra ez mind együtt lesz, és sikerül leküzdeni az összes erőnléti és egyéb problémákat.

   - Csak az első négy előadáson hallhatjuk, vagy a későbbiekben is visszajön a Magyar Állami Operaházba?

   - Nagyon szívesen visszajövök, de ez nem az én hatásköröm.

   - Hogyan jött össze ez a mostani szereplés, ki keresett kit?

   - Ez tulajdonképpen nem közvetlen meghívás volt. Éppen Palermóban vendégszerepeltem, amikor Arthur Fagen, a dortmundi főzeneigazgató (aki tudta, hogy én Sachsot több alkalommal énekeltem) szólt, hogy föl fognak hívni ez ügyben. Másnap keresett meg Bátor Tamás a Magyar Állami Operaháztól. Tulajdonképpen így jött létre a kapcsolatfelvétel.

   - A bayreuthi kórusban edződött, Wagner-díjat nyert, szerepei között Sachs bukkan fel a legtöbbször, énekelt a Lohengrinben, a Trisztánban, a Hollandiban… érdemes-e megkérdeznünk ezek után, hogy mely zenei világ, mely szerző áll közel Önhöz? Vagy van még más is?

   - Nem azért mondom, mert Magyarországon vagyok, de minden egyes alkalommal, amikor a Kékszakállút énekelhettem, nagyon nagy örömmel tettem. Sajnos Darmstadt csak hétszer tudta ezt megengedni. Nehéz darab, nehéz szerep, de nagyon szeretem. És, persze, Wagner - Hans Sachs, Marke király, Gurnemanz…, Verdi Attilája volt még, amit nagyon szerettem.

   - A Kékszakállúban hogyan birkózott meg a szöveggel? Interjú előtt fennhangon, folyékonyan olvasta a jegyzeteinket - nem úgy tűnt, mintha hadilábon állna a magyar kiejtéssel.

   - A magyar nyelvhez úgy állok hozzá, mint bármelyik nyelvhez. Tanultam orosz, olasz, francia szerepet, de tény, hogy a Kékszakállú megtanulása vette igénybe a leghosszabb időt. A magyar nyelv szó szerint vidámnak, helyenként mókásnak hangzik számomra, de nagyon nehéz a kiejtése, sok időt vesz igénybe az elsajátítása. Szóval, nem volt könnyű, de mindennek ellenére nagyon szívesen énekeltem a szerepet.

(Köszönet Kováts Ritának a tolmácsolásért.)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.