Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Csak a szépre emlékezem... (Jandó Jenő a Zeneakadémián)

2006-04-12 09:22:00 BaCi

2006. április 8.
Zeneakadémia
Jandó Jenő - zongora
HAYDN: Esz-dúr szonáta, Hob. XIV:52
SCHUBERT: Három zongoradarab, D.946
SCHUMANN: Kreisleriana, Op.16

Azt hiszem, nincs még egy művész Magyarországon, aki ennyit koncertezik, mint Jandó Jenő. Itthon és külföldön, zenekarral és szólistaként, turné keretén belül és egy-egy estre leszerződve - szóval állandó jelleggel színpadon van. És persze tanít is, és a folyamatos munka mellett nagy ritkán azért hallani a szavát is egy-egy interjúban.
Nagy ritkán.

Pedig azon kevés művészek közé tartozik, akik emberségük, intelligenciájuk révén sosem éreztetik, hogy bármiben is kitűnnének embertársaik közül. Jandó munkája olyan, hogy ismertséggel párosul, de ez nem érdem, pusztán egy tulajdonság. Valahogy ezt érezni, amikor beszél.
Szóval sokan ismerjük, és azt hiszem, kivétel nélkül szeretjük is őt.

Haydn-szonátával kezdett. Igaz, nem azzal, amelyik a műsorban szerepelt, hanem az 52-es Esz-dúrral, de ez igazán nem változtat túl sokat a dolgokon. Hiszen egyik Haydn-szonáta szellemesebb, mint a másik. Megannyi jó ötlet, arányos kidolgozás jellemzi ezeket a műveket, drámaiságában kissé színpadias, ám humorában annál őszintébb mindegyik.

Kicsit hasonló a folytatás is. Schubert Három zongoradarabja sem az a \"nagy opusz\". Minden monumentalitást nélkülöző, zseniálisan összerakott, részleteiben is tökéletes miniatúrák.

És végül elhangzott a kis formák egyik legtökéletesebb megvalósítása, a Kreisleriana. Ez a mű aztán tényleg olyan, mint amikor hajómodellt építenek egy keskeny szájú üveg belsejébe.
Egy-egy részlet is a szemlélő csodálatát vívja ki, a létrejött kompozíció pedig egyenesen ámulatba ejtő. Hoffmann Kreislere ezúttal Schumann bőrébe bújt, s így a humor és a gúny mellé jutott egy jó adag az elborultságból is. Az előző két darabbal ellentétben itt a kicsinység nem őrizte meg a derű és az egyszerűség alapszemléletét. A minduntalan felbukkanó torzulások elbizonytalanítják a hallgatót. Vajon tényleg azokon a vidékeken járunk, ahol a dallamok, a karakterek sejtetik, vagy ez csak egy elvarázsolt mása a való világnak?

Ezzel a három bekezdéssel nem a műismertetés volt a célom. Csak szerettem volna érzékletessé tenni, hogy mi a nehézsége ennek a műsornak. Hogy nemcsak a Rachmaninov-zongoraversenyek vagy a Liszt-rapszódiák problematikája létezik egy szólózongorista számára. Más jellegű, de legalább annyira nehéz feladat ezeket a rendkívüli precizitást igénylő darabokat felépíteni, mint temérdek hangot rövid idő alatt elzongorázni.

Jandó Jenőnek ezen az estén az építkezés nem sikerült. Részleteket tudott csak megvillantani a maguk tökéletességében, melyek között üresjáratok töltötték ki a hézagokat.
Néha elkapta a hév, és akkor fantasztikus dolgokat csinált. A Haydn-szonáta harmadik tétele egy az egyben az övé volt. A két utolsó Schubert is majdnem tökéletesen megszületett kezei alatt. De a szonáta első tétele inkább csak eljátszva volt, s a második tétel melankóliája is nehézkesen jött át a hallgatóság számára.

A Schumann egységes volt, de a romantikának inkább a nagyságát, semmint árnyalt kifejezésmódját tükrözte. Schumann egzaltált lelkének hirtelen elsötétüléseit most egy normális ember értetlen szemeivel láttatta az előadó. Szokatlan nézőpont, de azt hiszem, nem átgondolás eredménye volt, sokkal inkább egyfajta fáradtságé. Jandó Jenő játéka kicsit olyan volt, mint aki már csak időnként képes felvenni az előadáshoz szükséges elszántság attitüdjét. Egyébként szomorú kereséssel próbál felfedezni számára még ismeretlen gondolatokat, azok lelkesítő erejével együtt.

Tényleg nagyon szereti őt a közönség. Hatalmas ovációval fogadták, és ugyanígy búcsúztatták a kissé megfáradtnak tűnt művészt. Persze most is akadt, aki cukorkás zacskó csörgetésével, később pedig egy megszólaló mobiltelefonnal zavarta az előadást. De szomszédja ironikus kérdése után a második félidőre már \"megjavult\" a hölgy. A mellette ülő úr ugyanis finoman érdeklődött a szünetben, hogy marad-e a koncert következő részében is. A zajongó szőkeség értetlen \"igen\" feleletére pedig csak egy sajnálkozó \"kár\"-ral válaszolt.

Szóval, egy-két apró billenéstől eltekintve azért jó este volt.
Kérdéseim pedig most nincsenek.
Csak a szépre emlékezem.... és hála Istennek, bőven van mire emlékeznem!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.