Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

2 in 1 (Pierre-Laurent Aimard koncertje)

2006-02-27 22:31:00 BaCi

2006. február 23. - Zeneakadémia
Pierre-Laurent Aimard - zongora

DEBUSSY: Prelűdök - I. kötet
KURTÁG: Játékok I-VI. kötet (válogatás)
SCHUMANN: Szimfonikus etűdök, Op.13

Pierre-Laurent Aimard francia zongoraművészt igen szoros szálak fűzik Ligeti Györgyhöz, így valószínűleg mindeddig jó szívvel gondolt kis hazánkra.
Korántsem vagyok biztos abban, hogy ez csütörtök esti koncertje után is így maradt.

A \"tisztelt\" publikum ugyanis körülbelül úgy viselkedett, mintha a kerület összes általános iskolájából kötelező jelleggel összeterelt nebulók alkották volna. Köhögtek, zörögtek, röhögcséltek, dobogtak, a hab a tortán pedig természetesen egy mobiltelefon volt. A koncert első fele gyakorlatilag áldozatául esett a csönd hiányának.

Aimard érezhető rosszallással bár, de kitartott.
Rettenetesen szégyelltem magam.
Ehhez nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni.
Emlékezzünk inkább Aimard játékának arra a részére, ami a dekoncentrált légkörön is képes volt áttörni.

Aimard elég erőteljesen, tömbszerűen zongorázik. Ennek megfelelően virtuozitása inkább a gyorsaságban ölt testet, és nem a billentés változatosságában. Egy gondolat, egy ív nála egy billentésmód. Erőteljes tónusa a pianókat is áthatja, fortéja pedig néha a hallásküszöb felső határait feszegeti. Hatalmas energiákkal dolgozik, s mindig hajszálakon múlik, hogy kézben tudja tartani őket.

A Debussy Prelüdök I. kötete a szokásostól kicsit eltérő arculattal jelent meg. Az impresszionista képalkotás helyett inkább Klimt vaskos színei, erőteljes kontúrjai jelentek meg lelki szemeink előtt. Aimard tónusos zongorázása mellé nagyon bátran használja a pedálokat is, ettől még jobban eltávolodik a pasztellszínektől. Finom játékosság és erőteljes dübörgés váltja egymást folyamatosan. Az akkordokon, szólamokon belüli arányokkal alig-alig játszik.

Körülbelül ez jellemezte a Kurtág-ciklus darabjait is. Az Aimard-ban lakó két véglet váltogatta egymást. A különbség csak annyi, hogy ezekhez a darabokhoz ez elég, a Debussy-nél azonban némi hiányérzete támad a hallgatónak.

\"Etűdök zenekari karakterrel zongorára Florestantól és Eusebiustól\" - olvasható eredetileg a Schumann-darab címeként. A zenekarrá változtatott zongora hol az álmodozás, hol pedig a viharos érzelmesség birodalmaként funkcionál. Igazi Aimard-nak való darab. Pontosan az a kettős arculat, amit olyan profin képes megjeleníteni. Egyéniségének még az is megfelel, hogy minden alkalommal a vehemens Florestané az utolsó szó. Annyira egész testből zongorázik, hogy még mi, a nézőtér jobb oldalán helyet kapott nézők is részesülünk valamelyest a hangok és a mozdulatok közti kapcsolat szépségéből.
Óriási sikere volt.

Mire harmadszor jött vissza a színpadra, a közönség negyede már a ruhatárban öltözködött.
A többiek azonban önfeledten ünnepeltek.
Aimard pedig úgy gondolta, most végre játszik egyet azoknak is, akik tényleg a zenéért vannak itt.
És igaza volt.

A ráadásdarab alatt egy pisszenés sem hallatszott. Csak érezhető tiszteletteljes figyelem, ami egész este kijárt volna a művésznek.
Aztán még egy kis humor Kurtág Pantomim c. \"zongoradarabjával\".
S a végül is ott maradt nézők azzal a jó érzéssel távozhattak, hogy legalább egyetlen mű akadt, amit ők is el tudtak volna játszani.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.