Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Norrington, harmadszor

2006-02-01 22:17:00 Varga Péter

2006. január 27.
Nemzeti Hangversenyterem

Camerata Salzburg
Susan Gritton - szoprán
Vez.: Sir Roger Norrington

RAMEAU: Boreádok - szvit
HÄNDEL: Silete venti - motetta
MOZART: Két ária a Mithridátész, Pontusz királya c. operából, K.87
F-dúr divertimento, K.247

Mozart 250. születésnapján ez volt a legreprezentatívabb hangversenytermi műsor. Mielőtt elindultam volna, éppen elkaptam a tévében a monstre Mozart-közvetítésben azt az interjút, amelyben Norrington azt magyarázta, miért éppen ezek a szerzők és ezek a művek szerepelnek a programban. Kapcsolódási pontok, nagy elődök stb.

Ezek természetesen a fiatal Mozarttal és ezekkel a szerzőkkel kapcsolatban igazak is - még a viszonylag magas Köchel-jegyzékszámú F-dúr divertimento is salzburgi mű -, csak hát olyan igazi \"nagy\" Mozart-művet (és a végén igazi nagy Mozart-élményt) nem kaptunk.

A Boreádok-szvit Rameau utolsó nagy operájának zenekari részleteiből összeállított mű, szellemes és szép zenék sorakoznak egymás után. Norrington nagyon pregnánsan, pontosan indított a zenekarral, és utána is mindvégig meggyőződhettünk arról, hogy a világ egyik \"legráncbaszedettebb\" kamarazenekarát hallhatjuk. Még a kürtösök is olyan egyszerre léptek be, hogy szinte dobütésnek hangzott megszólalásuk.

Baj a fafúvósokkal volt, pontosabban az oboákkal, klarinétokkal. Az elején még nyilván az ajakizmok sem dolgoztak rendesen, egy kicsit talán azért is sivítoztak, de a probléma mélyebb gyökerű. Rameau a zenekari felrakáskor a korabeli hangszerek hangszínét, hangerejét vette alapul. Az akkor használt klarinétok, oboák jóval puhább, halkabb hangon szóltak. Nem is szólva arról, hogy a barokk francia hangolás a=392 volt (talán már némileg magasabb a 60-as években), vagyis egy egész hanggal mélyebb a mainál (ami nem hivatalosan 443), s ez is egyfajta fojtottabb, drámaibb irányba színezte a hangzást. Nem véletlenül mondja Brüggen (akinek zenekara 392-en játszik Rameau-t) az interjúban, hogy tulajdonképpen \"három az egyben\"-zenekara van. Egy a klasszikus, egy a Bach-, és egy pedig a Rameau-művekhez.

De, mint mondtam, szépen szólt a zenekar, Norrington mozgása visszafogott volt, nyoma sem volt annak a mindenképpen túlzottnak vehető ugrándozásnak, amit egy olyan műben produkált, mint a 6. Brandenburgi. De ha olyan táncolás nem is, egy kicsit a zenekart jobban megmozgató, élettelibb zenélésre való felhívás elkelt volna részéről. Halványabbnak tűnt az előadás annál, mint amilyen színes a zene maga. Ez bizony Brüggennél, Christie-nél nem így van.

A händeli világot sokkal hűbben idézte fel zenekarával Norrington. Susan Gritton, bár nem specialista, végül is a kezdeti nehézségeket legyűrve teljesen elfogadható előadást nyújtott.

És a tizennégy éves Mozart opera seriájából származó első ária tényleg olyan volt, mint egy Händel-ária, Mozart zenekari kíséretével. Nagyon virtuóz, és Susan Gritton itt is helyt állt, csak az a pici hiányzott, amitől úgy tényleg elcsodálkoztunk volna: ezt így is lehet? Az egyszerűbb második ária végül is szép volt - leszámítva a záróütem kontrollálatlanságát -, de önmagában már kevés. Megérdemelt, de nem túláradó siker volt az énekesnő záróegyenlege.

Az F-dúr divertimento zárta a műsort, szellemes, szép és mély zenék sorozata ez is - azért már az érett Mozart műve -, de itt is ugyanaz volt tapasztalható, mint a koncert elején. Majdnem perfekt a zenekar (az első hegedűknek a magasabb hangokkal gyűlt meg a bajuk, intonálhattak volna egységesebben), de olyan szárnyaszegett menüettet, amit Norringtonék az Adagio előtt produkáltak, ritkán lehet hallani, vagyis megint ugyanaz, mint a Rameau-műnél: végeredményben a zene után kullogtak.

Ráadást nem is adtak, meghajoltak a zeneszerző portréja felé fordulva, és aztán csak úgy kisomfordáltak. Remélhetőleg másnap este Salzburgban méltóbban emlékeztek a zeneszerzőre. És ha már alig több mint fél év alatt háromszor láthattuk itt Norringtont, talán arra sem kell soká várnunk, hogy azt halljuk tőle, amit a legjobban tud, tényleg egészen más dimenziókat bemutatva: Beethovent.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.