vissza a cimoldalra
2020-07-13
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11537)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (3424)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3974)
Élő közvetítések (8501)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4864)
Operett, mint színpadi műfaj (4383)
Lehár Ferenc (715)
A MET felvételei (707)
Pantheon (2695)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1979)
Opernglas, avagy operai távcső... (20522)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1433)
Sass Sylvia (478)
Antonin Dvorak (199)
A nap képe (2213)
Franz Schmidt (3640)
Jazz (79)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A kozmosz közepén (Winterreise / Thomas Quasthoff)
-zéta-, 2005-12-22 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

SCHUBERT: Winterreise D.911 SCHUBERT: Winterreise D.911
Thomas Quasthoff
Daniel Barenboim
Universal / Deutsche Grammophon DVD
00440 073 4049

Áll egy ember a Berlini Filharmónia nagytermében, zongoristapartnere kísérete mellett Franz Schubert dalciklusát, a Winterreisét énekli. A kamera csak tétován közelíti meg őket, a közreműködőknél sokkal jobban látszanak a hatalmas terem távoli fényei. Mint megannyi pislákoló csillag az univerzumban.

Az idén márciusi koncertet a Deutsche Grammophon szükségesnek látta szinte azonnal DVD-n is piacra dobni. Ez mostanában - különösen akkor, ha dalestről van szó - rendkívüli tett.

A XX. század közepe óta, ha egy baritonista a Téli utazást adja elő, mindig a Dietrich Fischer-Dieskau által kitaposott ösvényen indul el. Mert nem lehet máshonnan indulni. A magányosság balladáit Fischer-Dieskau óta a kötelező eszköztelenség és a férfias lágyság jellemzi. Az énekes, Thomas Quasthoff sem gondolja másképp. Azután viszont ahogy haladunk előre a dalciklusban, úgy tűnik elő, hogy ugyanazokra az alapokra mennyire máshogy építkezik.

Az első jelentős különbség a harmadik dalnál ötlik fülünkbe. A Gefrorne Tränen (Megfagyott könnyek) szikársága, elhagyatottsága az első jel, amit hamarosan követ sok más. Az Erstarrung (Dermedtség) zaklatottságával, s ugyanakkor ellentmondásos finomságával hívja föl a figyelmet, míg a következő dal (Der Lindenbaum - A hársfa) már egyértelművé teszi, hogy Quasthoff az egyén, a vándor sápadt magányosságát akarja kiemelni. Reflektorba állítani, mondanám, pedig dehogy, épp ellenkezőleg. Quasthoff elbújik a csöndes legatók mögé. Meleg, kiegyenlített baritonhangja a ppp és a mf közti tartományokban a leghatásosabb.

A legnagyobb drámát formálja a legcsöndesebben, s - ez a nehéz - a leglassabban is. Schubert kedvez az efféle megközelítésnek. Az Irrlicht (A lidércfény) című dalban a hátborzongató érzést épp azzal tudja az énekes kiváltani, hogy olykor látszólag kiszámíthatatlanul meg-megáll a dallamíveken.

A legérdekesebb Quasthoff felfogásában, hogy egyetlen pillanatig nem ismétli önmagát, maradéktalanul leköti figyelmünket a "vándorút" különféle stációinak bemutatásával. A Frühlingstraum (A tavaszi álom) az ő előadásában bizony nem könnyed dalocska, nem pihentető átmenet két drámai mondanivaló között, hanem éppen azok súlyát teszi még markánsabbá.

Mondanám, hogy sosem hallottam szomorúbb Téli utazást, de nem így van. Pesti koncertjén mind Theo Adam, mind Herman Prey, sőt még Peter Schreier is megrázóbb interpretációt nyújtott. Magányosabbat viszont nem. Ennek ellenére Quasthoff előadásában az egész ciklust átlengi valamilyen mély, rezignált bölcsesség és valami óvatos remény. Igen, remény.

Az utolsó dalok már nagyon mutatnak a vég, az utolsó dal (Der Leiermann) irányába, mégis itt kezdjük érezni (vagy csak sejteni) először a túlvilág értelmét. Meghökkentő, de az Im Dorfe (A faluban) vibrálóan zörgő kísérete nyújt először valami reményt, valami fényt. Quasthoff tudja a nagy titkot. A Das Wirtshaus (A vendégfogadó) című dalt elképesztő lassúra veszi (persze ez a szerzői utasítás is: sehr langsam), megáll egy-egy nyolcadnyi szüneten, telnek a másodpercek, de ura a helyzetnek, ura a hallgatóságnak, ami csak nagyon kevesek kiváltsága.

Innen már csak két lépés következik. A Die Nebensonnen (Kihúnyt napok) és a Der Leiermann (A kintornás). Két végtelen távoli vidék, két végtelen messzi part. Az énekes parlando recitálása a zongora segítségével vész el a ködben.

Quasthoff a majd nyolcvanpercnyi estét hibátlan koncentrálással, tökéletes formában, egyetlen pillanatnyi megingás nélkül hozza. Partnere, Daniel Barenboim épp európai turnéja közepén is (néhány nappal pont budapesti koncertjeit megelőzően) pontosan igazodott hozzá. A külsőségekben olykor kicsit maníros megjelenés szerencsére a zongorajátékban kevéssé érződött, méltó segítőtársa volt Quasthoffnak.

A felvétel nagy érdeme, hogy tökéletesen alkalmazkodott a televíziós műfajtól idegen közeghez, a látványosságtól mentes dalesthez, és pontosan meg tudta jeleníteni képben is a mű vezérfonalát, a csöndes, bölcs magányt. Ebben kulcsszerepe lehetett a magyar vezetőoperatőrnek, Jancsó Nyikának, valamint a rendezőnek, Michael Beyernek.

A végére hagytam, pedig akár lehetett volna ezzel kezdeni. Thomas Quasthoff súlyos rendellenességgel született, lábai csak csonkán, karjai egyáltalán nem fejlődtek ki, magassága talán százhúsz centi lehet. S áll ez az apró ember a Berlini Filharmónia nagytermében, zongoristapartnere kísérete mellett Franz Schubert dalciklusát, a Winterreisét énekli. A kamera csak tétován közelíti meg őket, a közreműködőknél sokkal jobban látszanak a hatalmas terem távoli fényei. Mint megannyi pislákoló csillag az univerzumban.

De a kozmosz közepén Thomas Quasthoff áll.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1924 • Carlo Bergonzi, énekes († 2014)
elhunyt:
1951 • Arnold Schönberg, zeneszerző (sz. 1874)
2004 • Carlos Kleiber, karmester (sz. 1930)
2014 • Lorin Maazel, karmester (szül. 1930)