Bejelentkezés Regisztráció

Jazz

Snétberger Ferenc: Nomad

2005-11-10 08:02:00 Flór Gábor

\"FERENC FERENC SNÉTBERGER: Nomad
Ferenc Snétberger - acoustic guitar
Arild Andersen - double bass, electronics
Paolo Vinaccia - drums, percussion, electronics
Enja Records
ENJ-9485 2 - 2005

Snétberger Ferencnek új lemeze jelent meg, Arild Andersen bőgős és Paolo Vinaccia dobos közreműködésével, a címe Nomad.
És itt leragadtam. Amúgy is \"alkotói válságban\" vagyok (már amennyiben lehet ilyesmiről beszélni kritikák kapcsán), és akkor itt egy ilyen lemez, amelyről lényegében nincs mit írni. Vagy nem lehet. Vagy nem is tudom.

Mert leírhatnám, hogy Snétberger korunk egyik legjelentősebb akusztikus gitárosa, hogy művészete úgy építi magába a sinti hagyományt, a magyar népzenét, az európai gitárzenét és a dél-amerikai muzsikát, hogy egybeolvasztva és fölülemelkedve rajtuk, egyfajta egyéni stílust alakít ki, ami csak rá jellemző, és azonnal fölismerhető. Meg leírhatnám, hogy Arild Andersen bőgőzése szinte egyedülálló, játéka nélkülözi a hatásvadász elemeket, dallamvilága, tónusa eredeti, szerzeményei különlegesek. Meg írhatnék Paolo Vinaccia érzékeny, muzikális dobolásáról, különleges ritmusairól, briliáns ütőhangszeres technikájáról.

Aztán írhatnék arról, hogy ez a három ember valami olyan jó triót alkot, annyira egy gondolati, zenei, művészi síkon (vagy inkább dimenzióban) mozognak, hogy amit létrehoznak, csak tökéletes lehet, mint ahogy tökéletes lett ez a lemez is.

Meg írhatnék arról, hogy nemcsak zeneileg tökéletes a lemez, hanem technikailag is, nem is a 24 bites masteringnek, hanem inkább Jan Erik Konshaug és Wolfgang Meyscheider értő és gondos munkájának köszönhetően. Meg arról, hogy ilyen szép és szépen kivitelezett lemezborítót, amely ennyire illik a zene hangulatához is, már régen láttam.

Írhatnék a zenéről is.

Az Empathy nyugodt klasszikusságáról, ahol még a csend is zenél (hogy legyek már jó közhelyes), a Childhoodról (tulajdonképpen a Kis kece lányom, amely lassan világslágerré válik, többek között Snétberger Ferencnek köszönhetően), amely lényegében a \"sztenderd\" népdalt fordítja sztenderd jazz-be, majd vissza. Vagy a Yellow-ról (Andersen egyik szerzeménye a lemezen szereplő háromból), amely egy végtelen zenefolyam, mintha egy csendes folyamon úsznánk az árral csónakon. Aztán a címadó Nomadról, amelyben az afrikai hangulatot idéző alapba fonja bele korántsem afrikai dallamait Snétberger, és mégsincs stílusütközés, sőt valami igazi világzene keletkezik.
Vagy a Song to the Eastről, amely nekem valahogy egy szeles tavaszt idéz, mely azért már magában hordozza a forró nyár ígéretét. A The Fifth Frame-ről, amelytől akkor is furán összeszorul az ember szíve, ha nem tudja, hogy Andersen a nemrég fiatalon elhunyt bőgőóriásnak, Nils Henning Oersted Pedersennek dedikálta. Az Outhouse-ról (szintén Andersen száma), amely egyfajta fúziós zene, akusztikus hangszerekre, vagy nevezhetném akusztikus funky-nak is, ha nem lenne ez olyan paradox. A Waterkissről, amely tökéletes címválasztás, a Move-ról, amelynek csöndes lendülete egész különös érzetet kelt a hallgatóban, vagy az Air-ről, amely levegősségével tökéletes keretet ad a lemeznek.

Elemezgethetnék művészi, meg szakmai, meg mindenféle szempontok szerint. Boncolgathatnék motívumokat, stílusokat.
Vagy írhatnék hangulatokról. A hegyek mögött fölkelő nap fényéről vagy az esti város ablakai mögül világító lámpákról. A meghittségről. A természetéről, az otthonéról. Arról, hogy amikor a lemez első hangjai megszólalnak, hatalmába keríti az embert egyfajta varázslat, és végig kell hallgatni az egészet. Aztán újra, meg újra.

De annyira fölöslegesnek érzem. A művészeket, akik a lemezen játszanak, már nagyon sokan, nagyon sokszor méltatták (én is többször), persze a dicséretből soha nem elég, de csak ismételni tudnék, azt meg fölöslegesnek érzem. Nem lehet a zenét sem szavakkal leírni. Legalábbis az ilyen zenét semmiképpen. Ezt a lemezt meg kell venni, meg kell hallgatni, és kész.

Aki tudja, még hallgassa meg ráadásként a Művészetek Palotájában a lemezbemutatót november 12-én, mert élőben esetleg még jobb, de mindenképpen más, hiszen a zene kiegészül az \"élőség\" élményével.

Snétberger Ferenc új lemeze, Arild Andersen bőgős és Paolo Vinaccia dobos közreműködésével, a címe: Nomad.
Ennyi.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.