vissza a cimoldalra
2020-07-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11537)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (3425)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3974)
Élő közvetítések (8501)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4864)
Operett, mint színpadi műfaj (4383)
Lehár Ferenc (715)
A MET felvételei (707)
Pantheon (2695)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1979)
Opernglas, avagy operai távcső... (20522)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1433)
Sass Sylvia (478)
Antonin Dvorak (199)
A nap képe (2213)
Franz Schmidt (3640)
Jazz (79)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A méltán bizalmatlan zenebarát esete Joseph Callejával
-zéta-, 2005-11-03 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

Calleja - The Golden Voice Joseph Calleja
VERDI, DONIZETTI, BELLINI, GOUNOD, MASSENET, OFFENBACH, BIZET, ADAM, PETRI művei
Km: Anna Netrebko
Academy of St. Martin in the Fields
Carlo Rizzi
Universal / Decca
475 6931

A méltán bizalmatlan zenebarát óvatosan vette kézbe a Universal legújabb tenor árialemezét. "The Golden Voice - Az aranyhang", ezt olvashatta a név alatt. A mostanában annyira elcsépelt operai jelzőktől elfáradva böngészni kezdte a lemezborítót. Pályakezdő ifjú fotója: kevéske haj, köpcös termet, hát nem az a feltétlen amorózó alkat. Inkább el lehet képzelni Beckmesserként, mint Walterként, amúgy is erősen hasonlít a Kötözködő Kritikusra. Mostanában ráadásul oly rossz a tenor felhozatal!

De azért a méltán bizalmatlan zenebarát betette a CD-t a lejátszóba, és három um-ca-ca után rögvest felcsendült Giuseppe Verdi hányatott sorsú operájának, A lombardok tenoráriája ("La mia letizia infondere"). Könnyedén, lendületesen, első hallásra is behízelgő hangon és szárnyalóan. Pont úgy, ahogy kellene. Mire az említett zenebarát visszanézett a lemezborítóra, onnan már egy igazi tenorhős tekintett vissza rá.

Különös lemez ez. Legkülönösebb benne maga a válogatás. Alig van benne az unalomig ismételgetett slágerekből, ugyanakkor a szűk órányi anyag kézen fogva vezet be bennünket a korai olasz és francia belcanto titkos rejtekeibe. Ennek kissé ellentmond, hogy mindjárt a második szám Donizetti Kegyencnőjéből a kényes IV. felvonásbeli ária ("Spirto gentil"), s majd utána a Szerelmi bájitalból a tenorrománc ("Una furtiva lagrime"). Az énekes hangfajában szinte páratlan finomsággal veszi az akadályokat. Nem az a tökös-vágós tenorhang, amely az utóbbi évtizedekben oly divatossá vált. (Amiért a szimpatikus lírai tenorok elkezdenek feszítetten énekelni, majd hipp-hopp Don Carlosnál és Radamesnél, s egyben a pálya végénél tartanak, pedig még alig kezdték el.)

Ha mindenképp hasonlítani kéne valakihez, akkor az Tito Schipa lenne, esetleg a fiatal Alfredo Kraus. Könnyű és karcsú tenorhang, nagy és biztos magasság jellemzi, de rendkívül világos, fent kicsit nőies hangszín. Épp olyan, mint amilyen hangokra eredetileg ezeket a műveket írták. És ráadásul a Nemorino-románcban megtalálja azt az icipici ösvényt, ami biztonsággal elvezet Dagály és Negéd oly veszélyes szakadékai között. Remek!

Innentől tényleg fejest ugrunk az alig ismert művekbe, sőt néha a szédítő ismeretlenbe. Vincenzo Bellini ritkán játszott operáját, Az alvajárót egy jó hosszú duett képviseli. Amina és Elvino pazar kettősében a partner Anna Netrebko. A májusban (akkor vették föl e lemezt) még csak szűkebb körben ismert szoprán nevétől nyári salzburgi Violettája óta hangos a világ. (Ez akkora fegyvertény, mint teniszezőként a világranglista százötvenedik helyéről megnyerni a wimbledoni viadalt, bővebben lásd Heiner Lajos beszámolóját.) Szóval Netrebkóval fantasztikusat énekelnek, a legmélyebb stílusismerettel a hátuk mögött, kikezdhetetlenül magas színvonalon.

A zenebarát Gounod Rómeó és Júliájából a cavatinát ("L'amour, l'amour…") legutóbb Franco Corellitől hallotta. A tavaly elhunyt tenorista feltétlen tisztelőjeként is kételkedett, hogy az a töretlenül hősi szenvedély, amit hallott, tényleg azonos-e azzal, amit Rómeótól elvárunk. Nem lehet-e, hogy Rómeó egy sokkal finomabb, vagy ha jobban tetszik, esendőbb figura lenne? De bizony - hogy mennyire, az csak most derült ki. Rómeót Des Grieux követi, szerencsére nem Puccinié, hanem Jules Massenet hőse. Az Álomáriát ("En fermant les yeux") az énekes megejtő kedvességgel és gyöngédséggel tolmácsolja.

Offenbach külhonban mostanság nagy sikerrel játszott dalművéből, A szép Helénából Páris dala ("Au mont Ida trois") lehengerlő lendületével ragadott meg. Ez a lemez egyetlen igazán vidám hangulatú részlete, de a művész érezhetően otthon van ebben a szerepkörben is. Massenet újra visszatér a Werther Osszián-éneke ("Pourqoi me reveiller") erejéig. Pályatársaival ellentétben a két versszakzáró "bé"-t nem falrepesztő fermátával zárja, hanem forte megszólaltatást követően lassú és technikailag makulátlan diminuendóval halkítja el.

Bizet Gyöngyhalászok című operájából mára szinte csak Nadir románca maradt meg. A helyzet ugyanaz, mint a Bájital-áriánál, nagyon keskeny pallón kell egyensúlyozni. Az előzmények után az egykor oly bizalmatlan hallgató már meg sem lepődött a végeredmény hallatán.

A francia blokkot Adolphe Adam (A longjumeau-i postakocsis és A rosszul őrzött lány komponistája) zárja. Teljesen elfeledett művéből, a Ha én király lennék című operából következik egy frenetikus részlet ("Elle est princesse"). Sziporkázóan kényes magasságok, virtuóz dallamvezetés, behízelgő dallamok. Nem is lehet ez rossz darab!

Donizetti is visszatér két kései operával, az Alba hercege ("Angelo casto e bel") és a Don Sebastiano ("Deserto in terra") tenoráriájával. Mindkettő a komor hangulatú Edgar-áriára emlékeztet a Lucia utolsó jelenetéből. Tenoristánk pontos stílusérzékkel úgy hozza a figurát, hogy egy pillanatra sem vesz fel (hang)alkatától idegen eszközöket. Nem sötétít, nem akar súlyosabbnak hatni, s lám a természetesen könnyed hangadás megadja a drámai hatást.

Donizetti ezen áriáihoz jelentős bevezető zenét írt, ezért itt fontos megemlíteni az egész lemezen kifogástalanul működő nagyszerű Academy of St. Martin in the Fields zenekart és a dirigens Carlo Rizzi nevét. A felvétel sikeréhez ők is jelentősen hozzájárultak.

A Puritánokból egy igen kényes áriát ("Son giá lontani"), a III. felvonásbélit zenebarátunk a nagy-nagy kedvenceként hallgatta. Elhűlve tapasztalta, hogy kifejezésben mind di Stefano, mind Gedda felvételén túltesz, a többiekről nem is beszélve.

Hogy a válogatás nem sikerült abszolút tökéletesre, csak az utolsó számnál derült ki. Giuseppe Pietri, XX. századi komponista igencsak lekésett a belcantóról. A Maristella című operájából származó ária a korábbiakhoz képest meglehetősen haloványka utánzat, jobb nápolyi dal. (Végre valami apró szépségpötty!)

Amikor Gigli 1914-ben megnyerte a parmai énekversenyt, a kiváló és még javában aktív Alessandro Bonci (Caruso nagy vetélytársa) mint zsűritag így lelkendezett: "Megtaláltuk a tenort!"

Itt az ideje, hogy a mi tenoristánk nevét alaposan megtanuljuk: Joseph Calleja.
Calleja, Joseph Calleja!


témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1910 • Marius Petipa, koreográfus (sz. 1818)