Tony Lakatos a Vármegyeházán

2005. július 28. - Pesti Vármegyeháza
Tony Lakatos Quartet

Tony Lakatos időről időre kirándulást tesz a fúziós zene területére is. Ilyen megmozdulás volt a július 28-án a Vármegyeházán megrendezett koncert is, ahol két külföldi vendégművésszel, Peter O\'Mara gitárossal, és Gary Willis basszusgitárossal, valamint Szendőfi Péter dobossal alkotott alkalmi kvartettet.
Persze ebben az esetben nem voltak teljesen ismeretlenek a zenészek egymásnak, hiszen Tony Lakatos már játszott Peter O\'Mara-val, közös lemezfelvételük is van, Szendőfi Péter új lemezén pedig Gary Willis vendégszerepel.

A koncert elég bizonytalanul indult, köszönhetően leginkább a két külföldi vendégnek, akiknek mintha elég nagy nehézséget okozott volna néha még a számok szerkezete is. O\'Mara azért láthatóan mindent beleadott, de valami nála sem stimmelt, később kiderült, hogy a gitár hangjával nem volt kiegyezve, ugyanis a két erősítő közül, amit használt, az egyik föladta a harcot. (Hozzáteszem, a két erősítő használatának igazi indoka csak közvetlenül O\'Mara fülénél jelentkezhetett, mert a nézőtéren lényegi különbséget nem lehetett hallani, amikor a szünet után megérkezett az új \"cucc\".)

Gary Willis a basszusgitár-játék híres reformere. Egy új játékstílust dolgozott ki a hangszeren, amihez speciális hangszereket is gyárt nevével fémjelezve az Ibanez cég. A játék mássága leginkább a pengetési stílusban mutatkozik meg, ugyanis szinte nem is penget. A húrok egészen közel helyezkednek el a hangszedőhöz, és a gitár testére is fölszerelnek egy lapot (rámpát), ami lényegében a fogólap meghosszabbítása, a gitártest megemelése. Ez az újítás hangszínben semmi különöset nem eredményez (Willis hangszere ugyanúgy szólt, mint akármelyik másik, hasonló minőségű, talán csak annyi különbséggel, hogy konkrét hangot nem nagyon lehetett tőle hallani, csak a szólói alatt), viszont látványban borzalmas, ahogy egy nagydarab ember vacakol a hangszeren, vakargatja és piszkálgatja pengetés helyett. Azt kell mondjam, ismét egy újítás, aminek ugyan zenei értelme nincs, de legalább rosszul néz ki.

Persze volt egy kis baj a hozzáállásával is: Willis úr haknizni jött. Blazírt képpel piszmogott a színpadon, igen ritkán szólózott, a számok egy részénél a háttérben kamuzott, összemosódó, tompa hangszínen. Annyira hakni volt számára ez a magyarországi föllépés-sorozat (mert bizony nem egyetlen koncertről van szó), hogy honlapján még ki sem írta a koncertnaptárba. Július 17. és augusztus 30. között látszólag nem játszik sehol. Pedig azért a fellépő kvartett két tagja bizony van akkora sztár mint ő, ha nem nagyobb, és bizony, mint említettem, Szendőfi Péter lemezén is játszott, amelynek bemutatója szintén itt lesz, nem máshol, és bizony most, nem máskor.
(Ellenpontként egy sor O\'Mara honlapjáról: Tony Lakatos has asked me to perform in Hungary in July with US bassist Gary Willis [Tribal Tech]. What an honour!*)
Willis szólói azért jók voltak, kicsit megmutatta, hogy valószínűleg nem véletlenül nagyon híres, és ha nem kell látni, valószínűleg hallani jó lehet (már amikor valóban zenél).

Peter O\'Mara viszont kitett magáért, teljes erőből muzsikált. Nem volt könnyű megérteni, amit játszik, bízom benne, hogy neki sikerült, mindenesetre nagyon beleélte magát számomra sokszor se füle, se farka szólóiba (bár amikor láthatóan eltévedt, akkor azért sejtettem, hogy nem csak számomra). Eddig csak nevét ismertem, eddigi munkásságát nem nagyon, ha mindig így játszik, akkor nem is fogom sokat hallgatni, de kritikusai dicsérik, meg sok híres emberrel játszott, biztos jó, csak nem nekem való. Viszont: próbált nem haknizni, és ez ezt a koncertet tekintve igen dicséretes - ha jobban átnézi a kottáit (bár néha a saját számaiban is furcsa dolgokat csinált), lehet, hogy egész mást hallunk.

Szendőfi Péter ugyanúgy dobolt, mint mindig. Korrekt, pontos játék jellemzi, aki szereti ezt az érzelemmentes stílust, annak kiváló.

És végezetül, Tony Lakatos. Ha volt értelme végigülni ezt az estét, az az ő játéka miatt volt. Nem nagyon járok fúziós zenei koncertekre, éppannyira nem érdekelnek a hosszú állóharmóniákra villogtatott cirkuszi mutatványok, mint a felsőbb matematikai műveletekkel felépített összhangzattani bravúrdarabok. Kocsmaasztalnál úgy hívják az ilyesmit: parasztvakítás.

Tony Lakatos fölrúgta ezeket a \"szabályokat\". Magasan a zenekar fölött szárnyalt játékával, nem kamuzott, nem mutatványozott, egyszerűen csak zenélt. Akkor is, amikor a többiek csak kóvályogtak a színpadon zavart képpel, meg akkor is, amikor ritka pillanatokban együtt volt a zenekar. Egyértelmű volt, ki a kvartettben az igazi világsztár. És egyértelmű volt az is, ki ismeri a számokat, amiket játszanak (és nem csak azokat, amiket ő írt). Némelyik futamától végigfutott rajtam a borzongás, dallamvilága gazdag, hangszíne telt, minden rendben van. Õ az a zenész, aki a már említett állóharmóniákra is olyan dallamokat tud játszani, mintha akkordok tömege támasztaná alá, és érzelemvilágával a leglaposabb rockból is zenét képes varázsolni. És nem utolsósorban neki köszönhettük, hogy volt eleje és vége a számoknak, sőt, néha azt is, hogy közepe is. Lehet, hogy jobb lett volna, ha magyar zenészekből szedi össze ezt a zenekart, akik lelkesen játszottak volna, és talán legalább ilyen jól, mint a külföldi vendégmunkások.

Persze visszatapsolás volt (van olyan magyarországi koncert, ahol nincs?), a ráadást meg is várta az újrázást követelő, eufórikus kábulatban tapsikoló kis számú Willis fanklub, meg még harminc türelmes ember (velem együtt). Vidám kis darabbal zártak, hallhatóan mindenképpen el akarták játszani, mert nyolcadház elé nem nagyon jön már vissza művész sehol.

A jazz világában nem szokatlan az ilyesmi, hogy egymást nem ismerő zenészek (esetleg olyanok, akik még soha nem is játszottak együtt) alakítanak egy formációt, néhány koncert, esetleg egy lemez erejéig. Ezek a megmozdulások igen jól is szoktak sikerülni, éppen a frissesség, az egymásra hatás, inspiráció miatt. Ez nem ez az eset volt.

* Tony Lakatos felkért, hogy játsszunk együtt Júliusban Magyarországon az amerikai basszusgitárossal, Gary Willis-szel (Tribal Tech). Micsoda megtiszteltetés!