vissza a cimoldalra
2020-07-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11537)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (710)
Régizene (3425)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3974)
Élő közvetítések (8501)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4864)
Operett, mint színpadi műfaj (4383)
Lehár Ferenc (715)
Pantheon (2695)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1979)
Opernglas, avagy operai távcső... (20522)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1433)
Sass Sylvia (478)
Antonin Dvorak (199)
A nap képe (2213)
Franz Schmidt (3640)
Jazz (79)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Requiem egy miséért (Bach: h-moll mise)
BaCi, 2005-08-10 [ Vokális művek ]
nyomtatóbarát változat

Karajan: h-moll mise BACH: h-moll mise
Schwarzkopf, Höffgen, Gedda, Rehfuss, Ferrier
Singverein & Orchester der Gesellschaft der Musikfreunde in Wien
Philharmonia Orchestra, Wiener Symphoniker
Herbert von Karajan
EMI 5 86838 2

A lemez borítója szerint Bach h-moll miséjének kellene felcsendülnie a hangszóróból. Tény, hogy valami hasonló szól, de sajnálattal kell megállapítanom, hogy ez nem az a darab.
Tudom, hogy ez a felvétel 1952-ben készült, és teljesen más szemüvegen át kell nézni, mintha mondjuk 1992-ben rögzítették volna. Ennek ellenére úgy érzem, még a kor ismereteihez mérten is eltévelyedett interpretációról van szó.

Vegyük például Jassa Heifetz 1935-ben rögzített (tehát 17 évvel korábbi) d-moll partitáját. Ez sem tekinthető ugyan mai értelemben vett archaikus előadásnak, de a megvalósítás központi elvét mindenképpen a darab határozza meg, és nem az előadó. Ily módon Heifetznek a régizenére vonatkozó különösebb ismeretek nélkül is sikerült megfognia Bach lényegét.

Karajan felvételének csak egyik problémája, hogy - teljesen érthető módon - fogalma sincs a barokk előadói gyakorlatról. A másik, hogy a karmester egyénisége minden egyes hangon ott hagyta bélyegét. Ezt abszolút szó szerint értem, ugyanis minden hang, még a legvirtuózabb koloratúrák hangjai is külön nyomatékot kapnak mind a vokális, mind pedig a hangszeres előadók játékában. Ennek az egyformaságnak az egyik legfájóbb következménye a kórusos tételek zsongó masszává olvadó fúgái.

Ha csak tagolási problémákról lenne szó, az megbocsátható lenne egy a század közepén készült felvételnek. Ezek az iszonyatosan súlyos, mindent egy tömbbe fogó legatók azonban olyan messzire vezetnek ettől a végtelenül beszédes, élő alkotástól, ami azt mutatja, hogy az előadók tökéletesen figyelmen kívül hagyták magát a zenét. Hatása alá kerültek egy fantasztikus egyéniségnek, és az ő elgondolása szerint valósították meg szólamaikat.

Másként nem tudom elképzelni, hogy ennyire a zene ellen dolgozó megoldások születhettek volna. Ráadásul iszonyatosan megnehezítették saját dolgukat is, hiszen a Bach által elképzelt zenét a maga természetes lélegzése, súlyozása nélkül, teljesen kisimítva előadni egészen fantasztikus képességeket kíván.
Karajan jól választotta meg apparátusát: az előadók technikai felkészültsége tökéletes volt, így gyakorlatilag bármilyen tornamutatványra képesek voltak, amit a Mester kért tőlük.

Egy-két gyorsabb kórustételben lehet csak hallani, hogy az együttes nem hangokat, hanem tizenhatod-csoportokat énekel. Valószínűleg az ő képességeik nem voltak olyan jók, mint a szólistáké, s így a gyorsabb tempó automatikusan magával hozta az élőbb zenei megoldást.
Ezen kívül már csak apró kis problémák fűszerezik az előadást, mint például az, hogy az alt szólista, Marga Höffgen fejrezonátorainak kiemelt használatával a többieken is messze túltesz a dramatizálás terén. Övé az Agnus Dei tétel gyönyörű szólója, melyet a súlyos, hihetetlenül lassú tempó és az ennek következtében történő ütemenkénti levegővétel tökéletesen megsemmisít.

Heinz Rehfusst pedig enyhe beszédhibával áldotta meg az ég, sem az sz, sem pedig az r hangzót nem képes helyesen ejteni. Külön balszerencséje, hogy első szólójában (Quovinam tu solus sanctus) az sz hangzó az uralkodó, második szólójában pedig a spiritum szó r-jével kell állandóan küzdenie.

Elizabeth Schwarzkopf mint énekes most is tökéletes. Az előadás felfogása az ő teljesítményén is érződik, könnyed, érzékeny hangképzése azonban akaratlanul is mozgékonnyá teszi szólóit.

Talán Nicolai Gedda az egyetlen, aki kicsit kilóg a sorból. Õ a többiekkel ellentétben nem nyomatékosít, hanem kiegyenlít. Tulajdonképpen semmit sem csinál, csak egy szép közepes erősségű hangot hajlítgat szólamának elejétől a végéig.

Az 1950-ben rögzített koncertfelvételről származó bónusz számoknál Schwarzkopf mellett Kathleen Ferrier a kontraalt szólista. Az ő szenvedélyes előadása is elég messze van Bachtól, de legalább izgalmas. A vele énekelt duettekben Schwarzkopf is sokkal mozgalmasabban hozza szólamait, mint Höffgen társaságában.

A művészeti alkotások terén néha előfordulnak elkerülhetetlen tévedések. Nem árt, ha néha mérlegre tesszük, mi az, amit érdemes magunkkal vinni a jövő nemzedéke számára.
Ami nem megy át a rostán, azt nem kell erőltetni. Karajannak számos olyan felvétele van, melyet pontosan az ő egyénisége tesz naggyá. Hallgassuk azokat élvezettel, ezt viszont hagyjuk békében nyugodni a tokjában.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
elhunyt:
1910 • Marius Petipa, koreográfus (sz. 1818)