Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Szabó Sándor és Alex De Grassi koncertje

2005-08-06 15:31:00 Flór Gábor

2005. június 11. - Nyitott Műhely
Szabó Sándor, Alex De Grassi (gitár)

Nem vagyok az a tipikus Egon Erwin Kisch, de olyan még velem sem fordult elő, hogy egy hónappal az esemény után kezdjek egy koncertbeszámoló megírásába. Nem volt rá különösebb okom, hogy így tegyek (persze most hivatkozhatnék bokros teendőimre, meg sok minden másra, ami amúgy igaz is, de kit érdekel). Viszont az biztos, hogy annak, aki nem volt ott Szabó Sándor és Alex de Grassi koncertjén a Nyitott Műhelyben (vagy a koncertsorozat más helyszínein), annak teljesen mindegy, mikor olvassa a beszámolót, aki meg ott volt, az bármikor szívesen feleleveníti újra.

A Nyitott Műhely érdekes hely. Kicsit olyan, mintha egy nagy lakás lenne berendezve népesebb vendégség fogadására, ráadásul egy olyan lakás, ahol egy megszállott falvédőgyűjtő lakik. A koncert kezdésére várakozva el is olvashattam újra gyermekkorom angyalföldi konyháinak összes ékességét, élükön az \"Ahogy én szeretlek, nem szeret úgy senki\"-vel, meg \"Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki\"-vel, és hasonló épületes versikékkel, amiket, ha egyszer elolvas az ember, szinte soha nem képes kiverni a fejéből, minden nyelvtani, verstani és egyéb hibájukkal együtt, tehát komoly pedagógiai \"értéket\" is képviselnek.
A bugyuta hímzések hasonló erős hatással voltak hatéves gyermekemre is, aki szerencsére olvasni még nem tud, ezért nem kellett sokat magyarázkodnom, a hímzések képi világa alól azonban nem tudta igazán kivonni magát (remélem későbbi ízlésére nem lesz ez a masszív benyomás maradandó hatással), de a figurális rémségek magyarázatát sem kíséreltem meg.

A hely megilletődött vezetője megpróbálta néhány keresetlen szóval bevezetni a koncertet. Mint megtudtuk, ez az első rendezvénye egy előre nem meghatározott számú (a tervek szerint évente két-három) koncertből álló sorozatnak, ahol Szabó Sándor a világ híres akusztikus-gitárosait mutatná be, sokkal meghittebb, barátságosabb keretek között, mint amire a Gitárfesztiválok légköre lehetőséget tud adni. A vezetőnek nem kenyere a konferansz, ez hamar kiderült, így a fentieket inkább Szabó Sándortól tudtuk meg.

Éppen ideje volt, hogy elkezdjük átvenni végre az akusztikus gitárzene területén is azt az európai szokást, hogy világsztárok nem kizárólag sportcsarnok méretű helyeken játszhatnak. Külföldön járva még mindig megdöbbenést okoz a hazai koncertlátogatónak, ha betérve mondjuk egy tíz négyzetméteres klubba, egy méterről hallgathatja a világ legnagyobb zenészeinek játékát, élőben, és neadjisten, még kérdezhet is tőlük ezt-azt alkalomadtán, anélkül, hogy néhány izmos \"szekuritis\" bemutatná rajta leghatékonyabb fogásait.

(Persze a leghíresebb lemeztekergető \"művészek\" már régóta lépnek föl kisebb diszkókban nálunk is, tele is van velük a megfelelő sajtó, de még egyszer sem éreztem visszatarthatatlan kényszert, hogy közelről tekintsem meg, hogyan karistolja egy unott képű, általában igen ellenszenves arc a bakelit lemezeit a nagyon drága lemezjátszóján. Meg előfordult olyasmi is, hogy ismertebb jazz-sztárok is kisebb klubokban játszottak, de hogy nagyon gyakori lenne, az barokkos túlzás.)

Aki ezen az estén nem célzatosan érkezett, hanem csak úgy \"letévedt\" a Nyitott Műhelybe, rögtön a fingerstyle gitárjáték két igen elismert művelőjébe, Alex de Grassiba és Szabó Sándorba (aki - sajnos - majdnem olyan ritkán látható itthon klubkörülmények között, mint külföldi zenésztársa) \"botlott\", ráadásul emberközelben.

Szabó Sándor szerencsére nem ismeretlen az akusztikus zene magyar rajongói előtt, bár koncertjei különlegességnek számítanak, főleg ilyen \"családias\" hangulatban, hiszen itthon leginkább az Akusztikus-gitár Fesztiválokon láthattuk az utóbbi időben. Itt, a Nyitott Műhelyben egy új arcát ismerhették meg azok, akik eddig csak nagy színpadokon láthatták. Játéka közvetlenebb, könnyedebb volt, köszönhetően talán annak, hogy valódi embereknek játszott, nem az arctalan tömegnek. Főként hamarosan megjelenő új lemezéről hallhattunk darabokat, de persze nem hiányozhattak a nagy sztenderdek sem.

Szabó Sándor stílusa igen eredeti, nem tartozik igazán egy \"iskolához\" sem, így nem zavarja meg az egységes képet, ha kikacsingat (amerikai élményei hatására) a kaliforniai stílusra, vagy nem tudván (és nem akarván) megtagadni jazzes múltját (jelenét, jövőjét?), becsempész a számok közé egy All the things you are-t, vagy egy Birdlandet. Mindez a sokféleség kitűnően beleillik saját szerzeményei közé, és igazi szabósándoros hangulatban varázsolja el hallgatóit.

Alex de Grassi a fingerstyle gitározás terén stílusteremtő. Alapjaiban a kaliforniai stílus művelője (nem véletlenül tartják számon Kalifornia első számú gitárosaként), de zenéje éppúgy táplálkozik az európai zenéből, a klasszikus zenéből és a jazzből is. Játéka virtuóz, de nem öncélúan és hivalkodóan. Tulajdonképpen csak az veszi észre, milyen hihetetlen technikával játszik, aki ért is valamennyit a fingerstyle gitározáshoz, az \"egyszerű\" hallgatónak csak az tűnik föl, hogy valami nagyon jó zenét hall.

Repertoárja igazán amerikai. A már emlegetett kaliforniai stíluson kívül hallhatunk tőle spirituálét, skót népzenei ihletésű darabot, Monk-egyveleget, Porgy és Bess-dalt. A gitárjáték minden lehetőségét kihasználja, de nem bravúroskodik. Csak játszik, olyan lazán, mintha a barátunk ülne a nappalinkban, és csak úgy gitározgatna.

Érdekesség, amit nem sokszor látni az akusztikus gitárosoknál sem: nem használ semmilyen erősítést, piezót, csak egyetlen mikrofont a gitár előtt. Ez a puritánság olyan szép, tiszta gitárhangot eredményez, amilyet ritkán hallani.

A koncert végén valami egészen különlegeset is láthattunk. Szabó Sándor bemutatta új hangszerét. Már eddigi pályafutása során is kiderült, hogy vonzódik a minél több húrt tartalmazó pengethető hangszerekhez, de eddig leginkább a gitárokra koncentrált. Legújabb szerzeménye azonban, a guzeng, túltesz minden eddigin. Méretben akkora, mint egy kisebb szörfdeszka, húrjait meg nem számoltam, de sok. Hangzását nem sok mindenhez tudnám hasonlítani, azt hiszem, leginkább úgy szól, mint egy guzeng, játszani meg látszatra valahogy úgy kell rajta, mint a citerán (csak máshogy), kínai citerának is szokták volna nevezni, ha minden hangszerboltban árulnának ilyet Magyarországon. Nem véletlen az sem, hogy internetes keresőbe beírva, túlnyomórészt kínai weblapokkal, képekkel találkozunk.

Ezt a hangszert kezdte tanulni a művész, és nem tudom, a guzeng mesterei mennyire jók (egyet sem hallottam még), mindenesetre Szabó Sándor előadása meggyőző volt. Kicsit valószínűleg meg is lepte De Grassit ezzel a különleges hangzásvilággal, mert az amerikai művész a jam sessionben némiképp elvesztette a fonalat, és sehogy sem tudta játékát ráilleszteni Szabó légies futamaira, de ez egyáltalán nem csökkentette az est fényét, hiszen a jam sessionben az a szép, hogy vagy sikerül, vagy nem.

Szép, hangulatos, rövidnek tűnő (minden jó előadás rövidnek tűnik egyébként, tulajdonképpen ez is több mint másfél órás volt) koncertet hallhatott-láthatott, aki eljött a Nyitott Műhelybe. Kíváncsian várom a következőt.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.