Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Mandarin a vásznon és a színpadon - az NFZ és az NÉ a Nemzeti Hangversenyteremben

2005-04-27 16:25:00 Varga Péter

2005. április 21. - Nemzeti Hangversenyterem
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Nemzeti Énekkar
Szabóki Tünde - ének
Alexander Lonquich - zongora
Vez.: Kocsis Zoltán

BEETHOVEN: Opferlied
SCHUMANN: a-moll zongoraverseny
BARTÓK: A csodálatos mandarin - M. Tóth Géza animációs filmjével

Ha már van némi dúdolnivalója A csodálatos mandarin vége felé a kórusnak, ne csak azért a kis jelenésért kelljen bejönniük aznap este, gondolhatták a műsor összeállítói, így a koncert valamelyik elcsépelt nyitány helyett egy kis, szép Beethoven-kórusművel kezdődött, amely ráadásul nem is sokszor hallható. Most hallottuk, és ezért is, és magáért az előadásért is hálásak lehettünk a szoprán szólót éneklő Szabóki Tündének, és a teljes létszámban jelenlévő, de a mű bensőséges, áhítatos hangvételét szem előtt tartó kórusnak is.

Sokkal szokványosabb volt a folytatás. Schumann zongoraversenyében a német Alexander Lonquich próbált együttműködni Kocsis Zoltánnal - mint kísérő karmesterrel. Nem sikerült azonban a józan középszernél többet nyújtania, felejthető hangon játszott, figyelemre méltó zenei megoldások nélkül. Valószínűleg félreértelmezte a dirigens abbéli szándékát is, hogy az nem akart zenekarával föléje nőni, és megpróbált az ő visszafogottságához is alkalmazkodni, ha a jelentéktelenség volt a célja, elérte.

De nem is kell Kocsis művészetét különösebben ismernünk ahhoz, hogy tudjuk előre, számára az est lényeges műsorszáma Bartók Mandarinja volt. Az lett volna önmagában is, de hogy animációs vetítéssel került színre, a közönség érdeklődését is fokozta, sok foghíj megszűnt a szünet után a nézőtéren.

Az egyik újság hangversenyajánlójának szerzője azt írta, tart egy kicsit a vetítéses előadástól, pedig a Mandarin eleve táncjáték alapjául szolgáló zenének készült, ha úgy tetszik, látványos animáció nélkül nem is állhat meg önmagában. Hogy egy esetleg rossz táncos feldolgozás, vagy netán egy jó film szolgáltatja a vizuális megjelenítést, tulajdonképpen mindegy.

Nem igazán lehet egy ilyen filmet szavakban leírni, de némileg lehet azért ismertetni. Alapjaiban fekete-fehér rajzfilmről van szó, az egyik fő motívumot a felhőkarcolók ablakokkal teli, stilizált látványa képezi, illetve, ahogy ezek jobbra-balra, föl-le egymásba tűnnek. Ezekkel összhangban, vagy helyettük villódznak még azok a bizonyos piktogramok, amelyek leginkább repülőtereken, hasonló helyeken segítik az eligazodást. Az egyik \"ablakban\" az enyhén színezett lány áll, és táncol néha. Feltűnik a kínai ruhás mandarin piros alakja is, a három stricit három szélesen vicsorgó fej jelképezi. Ezek a fő motívumok váltakoznak, tűnnek elő és el, a zene és a történet ritmusa szerint. Az alkotó is a zenekarral együtt ült a színpadon, számítógépével ügyelve arra, hogy a látvány a zenével mindvégig összhangban legyen, bár néha támadt kisebb szünet a filmben. Zavaróak voltak (amíg meg nem szoktam) a mikrofonzsinórok is a vászon előtt.

Ezzel együtt a film képi világa alkalmazkodott a zenéhez és a történethez, legalább olyan jól szolgálva a művet, mint egy operaházi színrevitel.

A karmester és zenekara természetesen megvilágító erővel közvetítette a partitúra minden árnyalatát, mást nem is várhattunk el Kocsistól, aki a bartóki életmű minden hangjáról tudja miért, honnan, hová tart, és ezt mind zongorán, mind zenekarával közvetíteni tudja. Rajzfilm nélkül is. Szép lett volna, ha a hosszas, kitartó tapsot azzal hálálják meg, hogy a nem túl hosszú művet még egyszer előadják, így jobban lehetett volna külön-külön is figyelni a két összetevőre. De így is nem mindennapi élmény volt, egy kis ösvényt vágott világunk rendezetlenségébe.

Lehet, hogy a Tavaszi Fesztivál költségvetése megengedi, hogy jó néhány olyan nagy külhoni művész megforduljon Budapesten - még Bartók-művek előadásával is -, akit ritkán látunk. De épp ezért, őket bármikor szívesen fogadjuk. Egy ilyenfajta Bartók-est bemutatása egy fesztiválon azonban még valami koncepciót is hordozna magában, íme, mi ezt tudjuk adni a világnak. És ez nagyon is sok. Érdemes megmutatni.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.