Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Szakcsi Trio featuring Tony és Roby Lakatos

2005-04-14 16:22:00 Flór Gábor

2005. április 4. - Columbus Hajó
Szakcsi Trio featuring Tony és Roby Lakatos

Nem nagyon fordul elő, hogy jazzklubbeli koncertről írok, és a jövőben sem kívánok ebből rendszert csinálni. Annak, hogy most mégis ilyen megmozdulásra látogattam el, két oka is van. Az egyik az, hogy Roby Lakatos, a Németországban élő hegedűs elég ritkán játszik Magyarországon, és még én sem hallottam élőben. A másik, hogy még soha nem voltam a Columbus Hajón, ami két okból is érdekes helyszín: egyrészt elég ritkán nyílik itthon új jazzklub, másrészt hajón meg még ritkábban. Így két legyet üthettem egy csapásra.

A klub asztalfoglalással működik, és tulajdonképpen inkább étterem, mint jazzklub, igen kevés hely van a szimpla zenehallgató számára, és az is eléggé rossz pozícióban. Pedig szép számmal vannak jazzrajongók, akik ugyan be tudják fizetni a barátságos belépődíjat, de nem tudják megfizetni az egyáltalán nem barátságos árakat. Persze, tudom, valamiből fönn kell tartani a helyet, stb. Ellenben, ha nem a cső formájú terem (végtére is hajóról van szó, ami lényegesen hosszabb, mint széles) közepére, hanem a végébe helyezik el a zenekart (talán akusztikailag is jobb lett volna), akkor sokkal többen, sokkal jobb élményben részesülhetnének, és a csak vacsorázni kívánók is kellően távol tudnának ülni a \"zajtól\". Arról nem beszélve, hogy ha a keverőpult a technikussal nem a zenekar mellé kerülne, ahonnan sok lehetősége nincs normális hangkép kialakítására, esetleg nem folyamatos bakikkal telne egy kicsit nehezebben hangosítható koncert (mint például olyan, ahol hegedű is van). És még valami, ami viszont jelentősen arra mutat, hogy bizony Európa még igen távol van tőlünk: a füst. A hely ugyanis dohányzó, de nagyon, mindez elszívó nélkül. Van egy bizonyos látvány-hangulata a füstben álló jazzklubnak, főként filmeken tetszik nekem is, de három órán keresztül folyamatosan szagolva szinte elviselhetetlen.

A koncert jelentős csúszással kezdődött (ami a vacsorázókat nem zavarta, csak az egyszerű \"zeneélvezni\" vágyókat), de már az első szám is feledtette a kis bosszúságot. Egy gyors beboppal kezdett a zenekar (meg is adva ezzel az este további alaphangulatát), a témát a hegedű és a szaxofon unisonója vitte (amiből a hegedű nem nagyon hallatszott, sajnos). Gyors számok és közepesen gyors számok követték egymást, egyszerű harmóniamenetek, egyszerű témák, virtuóz szólók.

A második szám az első \"folytatása\", kicsit lassabban, szép hegedű bevezetővel.

A harmadik szám egy lassú lüktetésű, keleties fölvezetéssel kezdődött, a hegedű és a szaxofon egymást kiegészítve játszott állóharmóniára, majd igen gyors bluesba váltottak, aztán a dobszóló visszavezetett a témára, ami szünet nélkül úszott át a következő, vad ritmusú számra. A téma itt is unisono, és Tony Lakatos szólója szinte széttördelte a tömény ritmust, majd újra fölpörgette a zenét, ami aztán zongora-hegedű duóvá csöndesedett, immár teljesen felbomolva, néhol még a jazztől is elrugaszkodva, a kortárs zene felé.

Ezután szünet következett. Nekem a negyven perc szünetnek kicsit hosszú volt, pláne, hogy nem lehetett tudni, vajon vége van, vagy csak pihenő. Én Szakcsi konferanszának nyelvtani fordulataiból próbáltam következtetni, meg abból, hogy nem pakolták el a hangszereket, sorstársaim közül azonban többen inkább érdeklődtek, a biztonság kedvéért.

A szünet után az is kiderült, hogy jó, ha a közönség fele jött a jazz miatt, a többieket abszolút nem érdekelte az egész. Ez abból is látszott, hogy a hosszú szünet után kezdődő szám intróját szinte alig vette észre valaki. Egy moll blues volt, Roby Lakatos különösen jókat játszott, csak megint eltűnt a hegedűhang, így alig hallatszott. A bőgőé viszont valahogy megjött, így kiderült, hogy Orbán György nem a húszas évekbeli \"dünnyögőt\", hanem modern hangszínt használ.

Majd az All the things you are című sztenderd következett, a hegedű balladai hangulatú bevezetésével, majd ismét up-tempo, bőgő-hegedű duó, zenei tréfák sorozata, különösen Tony Lakatos szólójában, majd egy \"Salt-Peanuts\" zárlat. Ezután egy újabb swing, ugyan közepes tempó, de mindenki \"teker\", és az utolsó szám újból up-tempo. Kicsit már sok. Szívesen meghallgattam volna egy balladát, a füsttől úgyis könnyezett a szemem. Még szerencse, hogy néha kiállt a zenekar, és nem szólt egyszerre minden, mint ebben a számban például a zongoraszóló alatt történt. Persze Szakcsi nem hagyott így sem nyugtot, minden hangot lejátszott a hangszerről és pont kétszer olyan gyorsan, mint ahogy azt úgy alapból elvárná az ember.

Azt hiszem, megértettem a bebop korszak hanyatlásának okát: még ha mégoly virtuózak is a zenészek, több mint két óra pörgést nehezen visel el a szervezet.

A ráadásban aztán végre megkaptam a balladámat. Bár a szólók zöme itt is dupla tempóban szólt, de még mindig kellemes volt.

Összességében azt is írhatnám, hogy kiváló koncert volt, ha el tudnám felejteni azokat a néha már nem nüánsznyi hibákat (füst, a keverés problémái, a méretes csúszások), amik jelentősen levontak a műélvezetből.

És ha eltekintek ezektől, valóban kiváló koncertet adott az öt zenész. Szakcsi új triója telitalálat, Orbán György bőgőjátéka és Lakatos Pecek András dobolása tökéletesen illik Szakcsi Lakatos stílusához. Roby Lakatos virtuóz hegedűs, és bár ezen az estén egy kicsit nekem úgy tűnt, hogy jobban érezné magát egy kevésbé modern zenében, dallamvilága, előadásmódja kivételes. Tony Lakatosról pedig ismét csak azt tudom leírni, hogy a világ egyik legjobb szaxofonosa.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.