vissza a cimoldalra
2020-08-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (920)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4028)
Franz Schmidt (3658)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2010)
Régizene (3615)
Operett, mint színpadi műfaj (4420)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (148)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62197)
Pantheon (2713)
Radnai György művészete (60)
Gioacchino Rossini (1035)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4692)
A nap képe (2228)
Gaetano Donizetti (973)
Gregor József emléke (182)
Barokk zene (491)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Orosz konyha (Rachmaninov: d-moll trió)
Dauner Nagy István, 2005-03-28 [ Kamara ]
nyomtatóbarát változat

Boris Berezovsky (piano), Dmitri Makhtin (violin), Alexander Kniazev (cello) RACHMANINOV: Trio élégique in d minor, Op.9
SHOSTAKOVICH: Piano Trio in e minor, Op.67
Boris Berezovsky (piano), Dmitri Makhtin (violin), Alexander Kniazev (cello)
Warner 2564 61937-2

Nem tudom, hallottam-e már annyi orosz kamarazenét, hogy általános érvényű következtetéseket vonhassak le, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy az is pontosan olyan, mint az orosz konyha.

Nem nagy kunszt világhírű nemzeti gasztronómiai kultúrát felmutatni ott, ahol a lazactól a szarvasgombáig sok minden úgyszólván magától megterem, a leghíresebb orosz specialitások alapanyaga viszont a céklarépa és a kert végében talált, kicsit már megfagyott káposztafej.

Tulajdonképpen Rachmaninov d-moll triójában sincs semmi. Dallamtöredékek, kissé elomló, laza és bőbeszédű formálás, tétova visszatérések. Elsőre talán nem is tetszik, igaz, csak később kapom rajta magam, hogy nem is nagyon figyelek oda. Ez az átka annak, amikor az ember egyéb munkái közben, szinte mellékesen hallgat végig valamit. Fejemen a fejhallgató - a család már alszik -, és a sokadik meghallgatás alatt a zene szépen beeszi magát a tudatalattimba. Nem is veszem észre, amikor végre leesik a tantusz, milyen hátborzongató, mennyire jó ez a zene, de szigorúan el kell mélyedni benne.

Rachmaninov közismertebb művei időnként kételyeket ébresztenek bennem, de úgy tűnik, hogy a mindössze háromfős apparátussal járó, önként vállalt korlátok a legjobbat hozták ki belőle.

A nagylélegzetű forma, a szimfónialéptékű (majdnem egy órás) terjedelem ellenére nagyon tömörnek, koncentráltnak érzem ezt a triót. Nincsenek szájbarágós cezúrák, a határok finoman, hangról-hangra rajzolódnak. A főtéma egy-az-egyben visszatérése helyett a kevés markáns téma káprázatosan gazdag feldolgozása, "kivesézése" zajlik. Ez az, ami a sokadik hallgatásra is érdekessé, sőt, egyre izgalmasabbá teszi a művet. Akárhányszor hallgatom, egyre jobb. Egyre több részletet veszek észre, és - egyelőre - kimeríthetetlennek tűnik. Amikor végre a nyitótéma a sok ragozás, fordítás, variálás után mégiscsak visszatér (a harmadik tételben), az a néhány hang maga a katarzis.

Nem könnyű hallgatni, feladatot ró az emberre. Kicsavar és megizzaszt, de nagyon megéri.
Persze nem tudom, mennyire kerültem volna a hatása alá, ha az előadás mondjuk csupán közepesen jó, esetleg átlagos, de szerencsére ez az előadás egyáltalán nem az.

Borisz Berezovszkij neve ismerős (vigyázz, az adótartozások elől Angliába menekült multimilliárdos Berezovszkij csupán névrokon), de a partnerekkel még nem találkoztam, pedig ők is nagyszerű muzsikusok. Különösen a csellista hangjának fénye, ragyogása tűnik fel, dehát a hegedű is ragyogó, Berezovszkij pedig mint a kőszikla. Pergő futamokban is képes tűéles hangsúlyokat produkálni, fortéi pedig elemi erőket mozgatnak meg. Stílusa nem a billentyűk tetejét simogató, hangszínvarázsló romantikusoké, Berezovszkij nem Pogorelich - akkor már sokkal inkább Richter.

A Sosztakovics-triót ráadásként kapjuk. Nem rossz zene, de biztosan nem lehet, nem szabad közvetlenül a Rachmaninov után hallgatni. Vegyük elő később, hallgassuk máskor, és akkor értékelni fogjuk ezt a perkusszív hangzást is.

Összegzésül megint kénytelen vagyok azon morfondírozni, vajon hányan és kik vásárolnak meg alig ismert műveket, alig ismert előadókkal.
Minden jelentősebb szerző összes szimfóniája megjelent már több tucat előadásban, és a vevő jóllakottan turkál a maradékban, a leereszkedő félmosollyal kiadásra érdemesnek ítélt másod-, harmad-, sokadvonalbéli opusok között.

Szerencsére időnként akad még egy-két ilyen lemez, ami visszaadja az ember hitét. Igenis, lehet még korszakos jelentőségű felvételt kiadni.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1940 • Gregor József, énekes († 2006)