Bejelentkezés Regisztráció

Jazz

SzaMaBa Trio - The Historical Tata Concert

2005-03-23 08:15:00 Flór Gábor

\"SzaMaBa SzaMaBa Trio
The Historical Tata Concert
Szabó Sándor - 16 húros akusztikus gitár, 8 húros fretless gitár, qanun, ének, harmonizerek, effektek
Major Balázs - dobok és ütőhangszerek
Bagi László - 8 húros kontrabasszus gitár
Pannon Jazz
PJ 1056

Régi mániáim egyike, hogy milyen jó lenne, jó lett volna a koncerteken fölvételeket készíteni, hiszen a lemezen szinte soha nem ugyanaz a zene szól, mint élőben, különösen az improvizatív műfajoknál. Mennyi remek zene veszett el így örökre, esetleg csak annak a néhány embernek az emlékezetében élve (és egyre közelítve ahhoz a mondathoz, hogy: az a koncert, 19xx-ben, milyen jó volt, csak kár, hogy már nem emlékszem semmire), aki ott lehetett, mennyi kiváló előadó művészete tűnik el véglegesen.

Persze ez is egyfajta szépsége a zenének, a pillanatnyiság, hiszen Mozartot, Bachot sem hallhatjuk játszani, mégis tudjuk, ismerjük művészetüket (bár azért megnézném azt a zenerajongót, aki nem törné kezét-lábát egy eredeti Bach-koncertlemezért...), de tudva, hogy lehetetlent kívánunk, ki is söpörjük fejünkből az efféle vágyakozást.

A technika fejlődése azonban megteremtette a lehetőséget, hogy rögzítsük az élő muzsikát, és sokan, sokszor meg is teszik. Sajnos, általában nem hivatalos, pénzes munkaként, hanem magánszorgalomból, aztán lesz, amilyen lesz (van néhány koncertélmény agyam raktáraiban, amikről tudom, hogy tökéletes volt, hallottam, emlékszem, milyen magaslatokba emelkedtek a művészek, és hová emeltek engem is ezzel, és egy technikus balkezessége miatt nem, vagy kiadhatatlanul kerültek rögzítésre).
Aztán persze ott a másik oldal: azok a koncertek, ahol nem voltam ott, de szerencsére rögzítették, és szerencsére jól. Ilyen koncert volt a SzaMaBa Trio tatai koncertje.

A SzaMaBa Trio a 80-es évek közepétől a 90-es évek közepéig működött, ez a koncertlemez egyik utolsó föllépésük dokumentuma. A zenekarvezető Szabó Sándornak Bagi László gitáros és Major Balázs ütőhangszeres voltak zenésztársai. Három lemezt készítettek a Tandem Records kiadásában, de ezek nem igazán tükrözik az eredeti trió hangzását, hiszen általában vendégművészek közreműködésével vették föl őket. Így ez a mostani lemez igazi hiánypótló, hiszen a koncerteken leginkább a trió formáció volt a jellemző.

Sajnos, nem láttam élőben a SzaMaBa Triót, mint ahogy lemezeik is csak valamilyen másolt kazetta formájában jutottak el hozzám (\"ezt hallgasd meg, tök jó\" mondat kíséretében nyomta a kezembe valamelyik haverom a már általa is másolt kazettát, amit persze én is lemásoltam, aztán a CD-k térhódításakor a megnövekedett minőségi igényem hatására valamilyen pincebéli doboz mélyére száműztem), hiszen ez a műfaj már akkor sem a popzenekarok eladási csúcsait ostromolta, és támogatást se hasonló mértékben kapott. No de, hol is vannak most az akkor népszerű popzenekarok? Mi maradt utánuk? És hogy lehet az, hogy ez a zene még mindig korszerű (sőt, ha lehet, korszerűbb, mint valaha)? Szerencsére nem kell erre válaszolni, és az is szerencse, hogy nem a vélt/sugallt tömegigény határozza meg az értéket. Meg persze ebből a szempontból szerencse, hogy fölgyorsult a világ, és nem járunk úgy, mint egyes régiek, hogy csak unokáik jöttek rá művészetük nagyszerűségére.

A lemez öt számot tartalmaz az 1993. augusztus 1-i tatai koncertről, és két bónuszt az 1995. február 8-i Petőfi Csarnok-béliről. De olyan homogén a hangzás, annyira egységes, hogy nem érezni a különbséget - arra, hogy két helyszín fölvételét hallom, csak akkor jöttem rá, amikor megküzdöttem a Pannon Jazz-kiadványokra oly jellemző, hatos betűmérettel készült információs résszel. Ezeken a lemezeken azok a dolgok, amik engem speciel érdekelnek (például: ki játszik, milyen hangszeren, mikori a fölvétel, ki csinálta) mindig igen kicsivel vannak írva, pedig szerintem azért ezek az információk elég fontosak egy hangfelvétel esetében. Már előre tartok öregkori zenei információkészletem sekélyesedésétől, mert csupa olyan Pannon Jazz-kiadványt fogok hallgatni, amin nem tudom, ki játszik.

Persze nemcsak a hangzás egységes, hanem a stílus, játékmód is. Hallatszik, hogy összeforrott, érett csapatról van szó, akik egyformán gondolkodnak a zenéről, zenében. Nem lehet különválasztani, mi a rögtönzés és mi a megírt rész, a hömpölygő zenefolyamban a muzsikusok egymás gondolatait veszik át, kiemelkedve és visszaereszkedve a zene folyamába. A dallamok parttalanul áramlanak stílusok és világok között, nem tudom, van-e olyan, hogy multikulturális zene, de ez akkor is az, hogyha nincs. Különböző népek motívumvilága keveredik jazzel, rockkal, klasszikussal, de nem eklektikusságot, hanem harmóniát eredményezve.

Ami külön erénye ennek a felvételnek, az a pontosság. Divatos volt egy időben nálunk a koncertfelvételeket enyhe elnézéssel hallgatni, hiszen élő, hibáznak, a koncert varázsa stb. Aztán persze érkeztek különböző külföldi előadóktól koncertfelvételek, és a zenészek nem hibáztak. Az \"élőség\" a dinamikában jelentett változást, és nem a játék pontosságában (vagy annak hiányában). Ez a lemez is ilyen. Akár stúdiólemez is lehetne, pontosság, korrekt játék tekintetében, és ezzel együtt magában hordozza az élő előadás dinamikáját, váratlanságát, frissességét.

Az együttes 1996-ban sajnos szétvált. Muzsikájuk kedvelőinek gyűjteménye nem lehet teljes e lemez nélkül.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.