Találóan írja Karinthy, hogy Shakespeare műveit - beleértve az általam most tárgyalandó Otello c. drámát is - nem Shakespeare írta, hanem egy Shakespeare-nek nevezett valaki. Ahogy én Shakespeare-t ismerem, ez nagyon valószínű, de hagyjuk most Shakespeare-t, beszéljünk Otello-ról!

A dunántúli zeneteoretikusok szerint az Otello sem nem dráma, sem nem opera, hanem egyfajta bor, mivel móri. Nagyra becsült kollégáim azonban ott tévednek, hogy a Vértes lejtőjén a móriból a leányka a jellemző, márpedig, mint tudjuk, Otello férfi volt, nem is akármilyen!

Az első felvonás - a korabeli meteorológusok feljegyzései szerint - hatalmas viharral kezdődik. A menydörgés (ejtsd: Istennyila) szinte elnyomja az orgona hangját. A réztányérok csörömpölő hangja hallatszik csak olykor-olykor, a hegedűsök akár ott se legyenek! Ja, és mindez Ciprus szigete körül. (Hogy mit keresett Shakespeare Cipruson, ne kérdezzék!)

Otello, a viharzó tengeren hánykódó tutaj, valamint Ciprus kormányzója száraz lábbal, és (hőstenorokra jellemző módon) jólfésülten lép a partra. "- Kár volt annyit imádkozni!" -dünnyögi magában, miközben elvonul az ő tiszteletére idesereglett nép előtt.

Mielőtt belebonyolódnánk az igen szövevényes történetbe, leszögezhetjük, hogy a főhősünk meglehetősen szereti a feleségét. Ezzel az érzéssel azonban nincs egyedül, és épp itt van a bökkenő. Cherchez la femme! - mondja a művelt angol, aki jól tud franciául.

Rodrigo az, aki szemet vetett a fiatal menyecskére. "- Vagyok én olyan tenor, mint Otello!" -énekli egy helyütt, nevezetesen a kormányzó tiszteletére gyújtott tábortűz mellett. (Nincs dramaturgiai jelentősége, de nem árt tudni, hogy a tűzre fűzfát, karcsú pálmát, valamint néhány hegedűt, oboát, klarinétot és staccatót vetettek. Égett, mint a hajderménkű.)

Mindig van egy bariton. Anyegin, Alfio, Báró Scarpia, és hát Biberach, meg Cillei Ulrik, hogy magunkat se hagyjuk ki. Itt pedig a Jágó. Ha én intendáns lennék, már az első hangpróbán tunikán billenteném a baritonokat.

Voltaképpen a lényegesebb dolgokat ezzel elbeszéltem. A maradék: néhány dal, és egy kis nézeteltérés a házaspár között, egy olcsó sál miatt. (De melyik háztartásban nincsenek olcsó sálak? Létezik, hogy egy Otello ne fojtson meg egy Desdemonát? Pohárcsörgés nélkül nincs együttélés, mint tudjuk. Pláne, ha belép az életünkbe egy bariton. A basszusról pedig már ne is beszéljünk!)

A végén azért minden tisztázódik. Emilia (mezzoszoprán) tiszta vizet önt a pohárba, és mindenki énekel, amíg meg nem hal.