vissza a cimoldalra
2020-08-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (175)
A MET felvételei (924)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (150)
Régizene (3621)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4886)
Verdi-felvételek (576)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4028)
Franz Schmidt (3658)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2010)
Operett, mint színpadi műfaj (4420)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62197)
Pantheon (2713)
Radnai György művészete (60)
Gioacchino Rossini (1035)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4692)
A nap képe (2228)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Finalmente... - Tosca az Erkelben
kalahari, 2004-12-20 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2004. december 18. - Erkel Színház
PUCCINI: Tosca
Floria Tosca: Pelle Erzsébet
Mario Cavaradossi: Kelen Péter
Báró Scarpia: Tóth János
Cesare Angelotti: Fried Péter
Sekrestyés: Lózsy-Bíró János
Spoletta: Pataki Antal
Sciarrone: Andrássy Frigyes
Börtönőr: Tóth Zoltán
Vez.: Kesselyák Gergely

Végül ez lett belőle. Az évad egyik legerősebbnek induló előadása több rendbeli szereplőváltozáson is átesett, míg végül felment a függöny. Csak egy dolog volt biztos: a zene Puccinié, így - történjék bármi a színpadon -, ha az árokban rendben mennek a dolgok, akkor ismét az olasz mester győzött.

A Kesselyák Gergely által irányított zenekar frissen, dinamikusan szólt, és - különösen az első felvonásban - nem spórolt a fortékkal, egy helyütt még Fried Péter magvas basszusát is elnyomta. De ennek a zenének a fortéknál szólnia kell, akkor éri el a kívánt hatást, a Maestro így találta ki. A Te Deumhoz például olyan baritont képzelt el, aki megbirkózik a dübörgő zenekarral is. Tehát nem a ma esti Scarpiát.

A kisebb szerepekben először Fried Péter Angelottiját élvezhettük, majd színre lépett a sekrestyés, Lózsy-Bíró János személyében. Ez már egy jóval több játéklehetőséget kínáló karakterszerep, az énekes élt is vele, és vokálisan is kielégítően oldotta meg a feladatot.

Készséggel elismerem, hogy Scarpiára érzékenyebb vagyok, mint bármely más operahősre; még lemezen is ritkán találok olyat, amely maradéktalanul tetszene. Ezzel együtt is: Tóth János mai alakítása még csak meg sem közelítette az elfogadhatóság határát. Azonban a közönség reakciója nyilvánvalóvá tette: a kimondottan csúnya hangszínen megvalósított, artikulálatlan hangképzést is lehet éneklésnek gondolni. Jómagam nem tartom annak, ezért erre nem is vesztegetnék több szót. Sajnos, ezúttal az énekes (általam is) sokat méltatott színészi játéka is hagyott némi kívánnivalót maga után. Az első felvonás végi sajátos mutatványt nehezen tudnám értelmezni. (Talán a saját szívét készült kitépni?) A második felvonás elején - teljesen inadekvát módon - dühösen öntötte ki pohara tartalmát, miközben úgy tudta, minden a legjobb úton halad, majd később vámpírként vetette magát Toscára, szintén kuncogásra késztetve a nézőt, ami nyilvánvalóan ellentétben áll a szerző eredeti szándékával és a szituáció drámaiságával.

Pelle Erzsébet előadásában Tosca szoprán szólamát némiképp alt hangra átdolgozva hallhattuk. Ki-ki abból dolgozik ugye, amije van. Márpedig az énekesnő hangja valóban szépen szól az alsó- és középregiszterben. Próbálkozása ezért meglepően sikeres: Toscáját lehet szeretni. A hangi hiányosságok ellenére is, mert ezeket érdemi színészi játékkal egészíti ki. Vannak szép pillanatai, vokálisan különösen a második felvonásban, de az első felvonás szerelmi kettőse (féltékenységi jelenete) is kifejezetten szórakoztató. Persze ehhez már szükség van Kelen Péterre is. Tosca imáját a lehetőségekhez képest igen jól hozza, de ezután a harmadik felvonásra érezhetően elfárad, ám csak hangban: az ugrás jelesre sikerül.

Kelen Péter az a Cavaradossi, akinek a fellépésére akkor is elmegyek, ha a többi szerepet a portásra és az ügyelőre osztják. Mert azon kevesek egyike, akik szálegyedül is elviszik az előadást. Hogy a hosszú másodpercekig kitartott, kristálytiszta hangokért kell-e szeretni? Vagy a természetes, fesztelen színpadi mozgásért, játékért? Ahogy megtölti a hangját szenvedéllyel, vagy éppen humorral? Vagy mindezekért együtt? Vagy a Vittoria! kiáltásért, amit számomra egyetlen lemezfelvétel sem tudott még így visszaadni? Mind sótlan, unalmas (legyen mégoly tökéletes is énektechnikailag), ebben az élő előadásban minden benne van: Cavaradossi egész élete, mindaz, amit valaha érzett, gondolt. Hogy mellesleg a csillár is beleremeg, olyan erővel szólaltatja meg? Az már csak velejárója az aprólékosan kidolgozott alakításnak, amely előadásról előadásra változik.

Várjuk a következő előadást januárban. És ha az ügyelő mégsem érne rá, talán beugrik Lukács Gyöngyi - finalmente...

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1940 • Gregor József, énekes († 2006)
1953 • Bándi János, énekművész