Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

I am so sorry - A MÁV Zenekar hangversenyéről

2004-11-29 10:04:00 Szilgyo

2004. november 26. - Zeneakadémia
MÁV Szimfonikus Zenekar
Km.: Szelecsényi Norbert (zongora)
Vez.: Ungár Iván
WEBER: Oberon - nyitány
Beethoven: 1. (C-dúr) zongoraverseny
Brahms: 2. szimfónia

Úgy tűnik, némiképp elhamarkodottan ítélkeztem legutóbbi koncertbeszámolómban a MÁV Zenekar ügyében. Illetve, ha jobban meggondolom, a zenekari tagokon most sem múlott semmi, rajtuk kívül álló ok miatt sikerült a novemberi 26-i koncertjük kis híján elfogadhatatlan színvonalúra.

Újra bizonyossá vált a tétel, hogy a zenekar igazi karmester - és az azzal együtt járó inspiráló közeg - nélkül legalábbis félkarú óriás. A MÁV Zenekart ezen az estén dirigáló ausztráliai magyar vendég, Ungár Iván jó esetben műkedvelő karmester benyomását keltette, ami leginkább az este második részét kitevő Brahms-műben szúrt szemet (és persze fület).

Ha valaki a 2. szimfónia minden képzeletet felülmúlóan unalmas előadása nyomán ismerkedett meg ezzel a remekművel (remélem, ilyenek nem voltak sokan), egészen biztos, hogy élete hátralévő részében messze elkerüli majd a német romantika e kiemelkedő alakjának egyéb műveit is. Az előadás híján volt mindennemű lendületnek és dinamizmusnak, a piano részek sűrűn estek gyakorlatilag darabjaikra, a forték pedig teljességgel differenciálatlanok voltak.

Talán kissé jobban sikerült a műsor első fele: Weber Oberon nyitánya és Beethoven C-dúr zongoraversenye. Ez utóbbi sikere nagyrészt a szólista Szelecsényi Norbertnek köszönhető, aki nem nyújtott semmi különlegeset, ám mégis összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalat képviselt, mint az este hobbiszinten vezénylő vendége. Az előadás persze itt sem okozott különösebb revelációt, de mindent egybevetve tisztességes teljesítmény volt mind a zenekar, mind pedig a szólista részéről.

Azt hittem, nem lesz különösebb jelentősége, ám mint utóbb kiderült, nagyon is volt: a hangverseny előtt a szinte elviselhetetlenül szűkös zeneakadémiai előcsarnokban a szó szoros értelmében beleütköztem egy őszes hajú, szmokingos úriemberbe, aki rám nézett, majd ékes angolsággal annyit mondott \"I am so sorry!\". Az urat néhány perccel később a karmesteri pulpituson láttam viszont, ekkor még magam sem gondoltam, hogy az est végére az előbbi felkiáltása kettős értelmet nyer.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.