Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Hangulatjelentés (Az NFZ Bruckner-hangversenye)

2004-11-29 09:08:00 Dauner Nagy István

2004. november 25. - Zeneakadémia
BRUCKNER: V. szimfónia
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
vez.: Theodor Guschlbauer

Hangulatjelentés

Rossz emlékeket ébreszt a cím?
Bennem is. Mégis úgy gondolom, jobb, ha nem változtatom meg. Beszámolóm amúgy sem koncert-kritika, hanem szubjektív \"napló\". Igaz, máskor is az.

Bruckner ugyanis távol áll tőlem. Mondhatnám azt is, hogy eddig nem volt vele szerencsém. Pusztán zeneismerő-szakmai önérzetem (értsd akár úgy, hogy sznobizmusom) diktálja, hogy újra és újra próbát tegyek. Ha értő és általam is nagyra becsült zenetörténészek őt tartják az osztrák-német szimfonizmus végpontjának, mintegy betetőzésének, akkor nem engedhetem meg magamnak, hogy Bruckner műveit ne tudjam elhelyezni valahová a Beethoven, Brahms, Mahler fémjelezte sorban.

Időnként próbálkozom is. A próba az kísérlet, a kísérlet pedig ellenőrzött körülményeket követel.

Úgyszólván a Zeneakadémia koncerttermében nőttem fel, talán minden sor minden székén ültem már. Úgy szeretem a termet, ahogyan az Olvasók mindnyájan, ráadásul most kiváló helyre kaptam jegyet. Nem foghatom az akusztikára.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekart lassan kezdem megismerni. Képességeik, előadásaik színvonala garancia arra, hogy rajtuk sem fog múlni. Minden arra utal, hogy egy korábbi kísérletezésemhez képest igen kedvezőek a körülmények. (BKK, London Philharmonic, Kurt Mazur).

Az osztrák vendégkarmester, Theodor Guschlbauer lehet még bizonytalan pont. Őt nem ismerem, de hát ezzel együtt \"nulláról indul\", ami nem feltétlenül rossz. Annak idején Kurt Mazur - lemezfelvételei alapján - inkább mínuszból...

Érdekes, hogy Guschlbauer végül ideális alanynak bizonyult a kísérlet, és persze a koncert levezényléséhez. Kezdetben túlságosan is semlegesnek és merevnek tűnt. Mozdulatai tanítanivalóan pontosak. ütéssíkját vonalzóval húzták, szintje körülbelül csípő magasságban. Karját váll fölé nem emeli, pálcája hegye pontosan kirajzolja az előírt légköbméter-határokat.

Később már egyre inkább úgy látom, hogy Guschlbauer nem unalmasan, inkább beosztva, a nagyformákra koncentrálva építkezik. Ez nagyon fontos karmesteri erény, nem is képes rá mindenki. A helyi csúcspontok néha hiányoznak, de egyre inkább kiütközik, hogy azokat nem lehet nyersanyag nélkül, a levegőből felrakni.

(Erre csak ifjúkorom egy plébánosa volt képes, aki gyönyörűen felépített prédikációkat tartott, a bevezető pianissimójától az aranymetszés időpontjában felcsattanó dörgedelmekig. Mindezt úgy, hogy tárgyilagos mondanivalója a legtávolabbi köszönőviszonyban sem volt az éppen alkalmazott hangerővel...)

Szóval Bruckner...

Az este nem volt elvesztegetett idő. A koncert szép volt, de így pár nap elteltével inkább csak egyfajta rezignált derűvel emlékszem rá.

A karmester és a zenekar muzsikusainak ihletett és mindent beleadó munkája egy szellemidéző, vagy esőcsináló szertartásra emlékeztet. A szertartás szépsége és minősége már önmagában is élmény és díját önmagában hordozza. Olyan apróságokon nem illik fennakadni, hogy a szellemek csak nem jönnek, és az eső sem ered el.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.