Épp olyan - Patyomkin

A megszólalásig úgy festett, mint egy zeneszerző. Már egészen fiatalon próbálkozott (felvezetésként) elképzelt zenekart vezényelni az iskolapadon állva. Sőt, léggitározott is, de a cári rabigában nyögő bojár fiatalok még nem ismerték a rock and rollt, ezért ahelyett, hogy kivárták volna a produkció végét, elmentek kaviárt meg lazacot zabálni reggelire.

Az ifjú Patyomkint hamarosan már nem elégítette ki Sztravinszkij műveinek látszólagos interpretációja, főképp, mert azok a művek akkor még nem születtek meg. A komponálás gondolata foglalkoztatta, ezért tanulmányozni kezdte, hogyan néz ki egy zeneszerző.

Felvételi nélkül vették fel a konzervatóriumba. Szorgalmasan járt be az órákra, vadul jegyzetelt, skiccelt, vázlatokat készített osztálytársairól. Ez azonban nem volt elég. Magát egy pillanatig sem kímélve esténként ősbemutatókra járt, hogy ott is fáradhatatlanul lesse a végén a hajlongás közben csak rövid ideig látható komponistákat.

Szorgalmának köszönhette, hogy gond nélkül bejutott a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakára. Itt nyílt módja saját stílusa kidolgozására. Nagy gonddal, időt és a szülők pénzét nem kímélve válogatta össze Szentpétervár és Párizs legjobb szabóinak műhelyéből azokat az öltözeteket, amelyekben a kor idealizált komponistái jártak.

De ez sem volt elég. Idővel kikutatta magának azokat a borbélyokat, akik a frizuráját, valamint a szakállát és bajuszát is tökéletesen zeneszerzősre tudták megcsinálni.

Miután ránézésre tökéletesen egy zeneszerző benyomását keltette, és már a meghajlás is ment, végre hozzáláthatott a komolyabb, tartalmi munkához. Korabeli megfigyelők szerint pontosan úgy ült a zongoránál, mint egy zeneszerző. Egy magas rangú katonatiszt, aki az udvari körökben elismert tekintélynek számított, egyenesen így fogalmazott egy levelében: \"ahogy a szimfónia szó hallatán elréved a tekintete, nos, az minden zeneszerzőt - beleértve a nagy Csajkovszkijt is - megszégyenítene\".

Nem csoda, hogy Patyomkin hamarosan a szalonok kedvencévé vált. Aki igazi zeneszerzőt akart látni, inkább őt hívta, mint Csajkovszkijt, mert legalább annyira snájdig és annyira zeneszerző volt, viszont nem csapott akkora zajt. A teadélutánokon megelégedett azzal, hogy értő módon nekitámaszkodik a zongorának, nem akart mindenáron babrálni is a klaviatúrán.

Patyomkin a teadélutánokénál nagyobb publikum előtt is sikert akart aratni. Ezért nevezett be a legtekintélyesebb nemzetközi zenei versenyekre. Kiváló modorával, rendezett hajzatával, kifogástalan ruházatával, és - mindenekelőtt - zeneszerzést sugárzó lényével könnyedén meghódította a milánói, nápolyi, bécsi, berlini, genfi és budapesti közönséget.

Békés öregségben, sikerek közepette érte a vég. Ahogy ott feküdt ágyán, a szemét lefogó pópa csak annyit mondott: Istenem, épp úgy halt meg, mint egy zeneszerző!