vissza a cimoldalra
2020-08-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (920)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4028)
Franz Schmidt (3658)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2010)
Régizene (3615)
Operett, mint színpadi műfaj (4420)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (148)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62197)
Pantheon (2713)
Radnai György művészete (60)
Gioacchino Rossini (1035)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4692)
A nap képe (2228)
Gaetano Donizetti (973)
Gregor József emléke (182)
Barokk zene (491)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Évadnyitás magyar módra - Kodály-est az Operában
kalahari, 2004-09-13 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2004. szeptember 10.
Magyar Állami Operaház

KODÁLY: Budavári Te Deum
Székely fonó

Szoprán: González Mónika
Mezzo: Bakos Kornélia
Tenor: Fekete Attila
Basszus: Fried Péter

A kérő: Gurbán János
A háziasszony: Kovács Annamária
A szomszédasszony: Sánta Jolán
A leány: Frankó Tünde
A legény: Kovácsházi István
A gazdag legény: Egri Sándor
Vez.: Kovács János

A Magyar Állami Operaház 121. évadját kezdte meg ma este. Rejtély, hogy miért kellett Kodály-estnek nevezni, amikor a tavalyi megnyitó sem futott Bartók-Kodály-est címen. Az is elgondolkodtató, hogy sem tavaly, sem idén nem szerepelt opera az Operaház évadnyitó előadásán.

Azonban volt Himnusz. Olyan gyenge, amilyet legfeljebb iskolai ünnepségeken hallani néha. Nem tudom, mi történhetett a kórussal, de - különösen a szoprán szólam - bántóan hamis volt. Ezt aztán következetesen folytatták a Te Deumban is. A Fonóban aztán történt valami, mert mintha kicserélték volna őket: a daljáték kórusbetétei egészen jól sikerültek.

A Budavári Te Deum mint ünnepi alkalomra írott mű jól illeszkedett (volna) a megnyitó ünnepi hangulatába. Kovács Jánosnál biztos kezekben volt a zenekar, összhangban a kórussal - egyszerre halkultak, egyszerre erősödtek fel, igaz, a kórus (nem is kissé) hamisan, de erről nem a karmester tehet. A zenei csúcspontokat sikerült kiemelni, legszebben a végén, az utolsó szoprán szólóban. Itt González Mónika tisztán csengő, finom hangját csodálhattuk meg, már nem először. Panaszunk nem lehetett a többi szólistára sem: Fried Péter basszusa és Fekete Attila tenorja is szépen szólt. Bakos Kornélia hangja is szép matéria, néhol talán halkabb volt a kelleténél, de meggyőző.

Az ünnepi hangulat elmaradt. A közönség - érthetetlen okokból - enervált tapssal fogadta a produkciót. Ennyire másképp nyilvánítana véleményt a zömmel külföldiekből álló publikum? A Székely fonó után sem tomboltak, azt a produkciót kifejezetten értékén alul díjazták. Kovács Annamáriának másodszor kellett meghajolnia, mire érzékelni lehetett némi változást a taps erősségében. Mintha nem is az est legkiemelkedőbb teljesítményével álltunk volna szemben, olyan alakítással, amely mind hangban, mind játékban, drámaiságban kiváló. Ez a háziasszony-alakítás jó példa arra, hogyan lehet a mimika mellett a hanggal is játszani, szerepet formálni.

Frankó Tünde hozta a tőle elvárt színvonalat, nem volt baj a szerepformálással sem, de magas hangjai túlságosan élesek voltak, éppen az a finomság, lágyság hiányzott belőle, amit González Mónikától meg szoktunk kapni. (A tavalyi évadnyitón ő énekelte ezt a szerepet.)

Kovácsházi István az az énekes, aki minden szerepéhez - legyen az főszerep vagy kisebb karakterszerep - ugyanazzal a hozzáállással, felkészültséggel közelít. De ez már nem pusztán énekesi, hanem emberi kvalitás is. Hogy miért csodálkozunk, ha egyszer ez lenne a természetes? Nos, hogy Örkényt idézzem: "...minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes."

Az említett három énekes elvitte a vállán a darabot. A "futottak még"-kategóriában meg kell említenünk Gurbán János alakítását, aki jól ismerve saját hangját (középregiszterben még működik) valósította meg a kérő szerepét. A hibát nyilvánvalóan Kodály követte el, amikor nem ide írta a szólamot.
Semmi nem indokolja, hogy a szomszédasszony szerepére rendre olyan énekest írjanak ki, aki alig-alig képes megbirkózni a szólam támasztotta követelményekkel. Túl sokat kell énekelnie ahhoz, hogy elnézhessük a gyenge megvalósítást. Sánta Jolán gyakran és elég feltűnően kapkodott levegő után, és szerepének nagy részét - ki tudja miért? - operettes stílusban adta elő.
Ugyanez elmondható Egri Sándor alakításáról is, aki azonban megtalálta azt a szerepet, amit nagyobb hiányosságok nélkül meg tud szólaltatni.

Azon már senki sem csodálkozik, hogy a nézőnek ebben a darabban is nélkülöznie kell a feliratot. A szereplők törekedtek az érthető szövegmondásra, ami dicséretes, bár tulajdonképpen elvárható is lenne (éppen ezért megcsodáljuk, ld. mint fent). Ez azonban a turistákon nem segített. Nem tudom, vajon rendezői koncepció, avagy egyéni akció volt-e az egyesek részéről tapasztalható ripacskodás. Azonban a külföldi, bár a nyelvet nem érti, ettől még nem fogyatékos. Ám kellőképpen visszafogott volt, mert nem nevette ki hangosan a kritikus részeket sem.

Gondoltam rá, hogy a rendezés (Kerényi Imre munkája) szerencsétlen voltáról is írok pár sort, de tényleg igazságtalan lennék, mert nincs jobb ötletem. Nagyon nehéz (ha nem lehetetlen) úgy színpadra állítani Kodály daljátékát, hogy sem magyarkodó, sem indokolatlanul modernizáló, aktualizáló ne legyen. A székely környezet (színpadkép, jelmezek) megadják a darab hangulatát, amit a ballonkabátos-kalapos nyomozók rögtön el is vesznek. Talán azért, mert annyira idegen már tőlünk ez a népviseletes-népdalos világ.

A zenei megvalósítás a második részben sem maradt el az első színvonalától, a zenekaron ezúttal tényleg nem múlott az este sikere.

A 120 éves Operaház 2004-2005-ös évadja elkezdődött.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1940 • Gregor József, énekes († 2006)