A XXI. század barokk zenekarának bemutatkozó koncertje a MR Márványtermében

A XXI. század barokk zenekarának bemutatkozó koncertje a MR Márványtermében

2004. szept. 3.- A Magyar Rádió Márványterme
A XXI. század barokk zenekara
A zenekar tagjai: Januj Anna, Krommer Lucia, Tábori Péter, Illés Szabolcs, Soltész István, Csikós Miklós, Vámos Marcell, Sipos Csaba, Papp Rita
Szólisták: Januj Anna (furulya), Krommer Lucia (viola da gamba), Tábori Péter (oboa)
Vivaldi, Telemann, Torelli művei

Új régizenei együttes bemutatkozó koncertjére hívott a kis szórólap, és ez akkor is öröm, hogyha a nevek között csupa ismerőset fedezhettünk fel.
Vagyis az a külföldről ismert gyakorlat erősödik nálunk is, hogy egy-egy arcot több zenekarban is felismerhetünk, ami egyrészt öröm, mert jelzi, több a hangverseny, színesedik a műsorpaletta, másrészt valahol furcsa, hogy jó néhány nagy, jól- rosszul finanszírozott szimfonikus nagyzenekar mellett nem tud fennmaradni egy kis barokk kamarazenekar állandó tagokkal, még ha ilyen-olyan támogatásokból részesül is. Éppen a L\'Eclisse legutóbbi hangversenye volt kiugró példa arra, mennyit számít az éveken át folyó koncentrált együttes munka.

Az új zenekar vonóskara minimális, egészen pontosan: szólamonként egy fő plusz nagybőgő, a kötelező csembalistával és a fúvós és gambás szólistákkal együtt tehát éppen nem kamaraegyüttest, hanem valóban zenekart hallottunk.

Zenekarvezetőt nem jelölt sem a program, sem az est bemondója, feltehetőleg demokratikus alapon létrejött produkciókat adtak elő.

Amelyeknek sora Telemann - lemezen - gyakran hallható a-moll concertójával kezdődőtt, amelyben a furulya és a viola da gamba a főszereplők. Alapjában gondosan kivitelezett produkciót hallhattunk, a szép, bár nem túl izgalmas zenét azonban semmi olyan plusz nem tette érdekesebbé, amit ma (elsősorban az olaszok nyomában) új utakon haladó együttesektől - na jó, nem elvárhatunk -, de manapság már szinte megszoktunk.

Zavar támadt viszont a következő, tisztán vonós Vivaldi g-moll concerto első tételében.
Olyan mértékű tisztátlanságok hallatszódtak a hegedű szólamokból, amelyek mélyebb okokat engedtek sejtetni, mint pillanatnyi melléfogásokat, (bél)húr elhangolódásokat.

A szintén Vivaldi által jegyzett F-dúr oboaverseny már összeszedettebb vonóskarral szólalt meg, és a valamiféle programot sejtető, bár ezt címmel külön nem jelző zene előadása már mutatott valamit abból az extravagánsabb megközelítésből, amellyel az ilyen - az előadók számára - magas labdákat feladó stílusú műveket ma illik megszólaltatni. Tábori Péter pedig valódi barokkos oboahangjával, a vivaldis lassú tétel érzékeny (ezzel a hangszerrel kapcsolatban ez az elcsépelt kifejezés tényleg jelent valamit) megszólaltatásával tette világossá, a ritkábban hallott barokk hangszereknek is kezdenek avatott művelői jelentkezni Magyarországon, nem lehet tehát eléggé becsülni egy olyan zenekart, amely szólista lehetőségeket biztosít számukra.

A második rész első számát, Torelli a-moll concertóját egy magabiztosabb, a legeslegelső bemutatkozás traumáján már túlesett együttestől hallottuk.

Vivaldi C-dúr, ún. kamarakoncertjének előadásában ismét a két szólista jeleskedett, itt arra figyelhettünk, hogy a márványborítású, viszonylag kis teremben legalábbis mennyire kiegyenlített a két hangszer együtthangzása.

Az újabb Vivaldi g-moll vonós concerto már az első részben hallott tisztátlanságok nélkül szólalt meg.

Három szopraninófurulya-koncert ismeretes Vivalditól, a C-dúrok közül most a ritkábban megszólaló csendült fel. A lemezen oly gyakran sipítónak hangzó, az altfurulyánál egy oktávval magasabb hangszer most kellemesen, inkább visszafogottan, mint tolakodóan szólalt meg, és Januj Anna mindvégig virtuózan szólalta meg a furulyára írt egyik legnehezebb szólamot. És itt végre már a zenekar is teljesen magára talált, a lemezen azért szintén nem ritka műnek ebben az előadásban sok újdonságára derült fény.

Reméljük, a zenekar működése állandósul, és a későbbiekben a kezdeti megilletődöttséget egyre inkább az erények erősödése váltja fel.