Németország zenei nagyhatalom. Leoncavallo, Vivaldi, Bartók, Bizet is ezt bizonyítaná, ha németnek született volna. Ám fölösleges is volna itt hosszan sorolni a zseniális zenei alkotókat. Elég, ha csak egyetlen nevet említünk a kortárs művészetből: Stefan Derrickét.

Igaz, sokan sokféleképpen magyarázták, miről is szól A táskám című programzenei műve, de egyrészt ezt eljátszották az ítészek a Paff, a bűvös sárkánnyal is, másrészt a többértelműség csak hozzátesz egy műhöz, s így szerzője hírnevét gazdagítja.

Derrick szegény alsó középosztálybeli kölni családból származott. Édesapja kínnal-keservvel tudott eltartani három Mercedest és két Audit, édesanyjának pedig alig futotta a napi fodrászra, manikűrre, pedikűrre, szoláriumra, szaunára, fitnessz edzésre, táncoktatásra, fogorvosra, mellplasztikára, arcfölvarrásra, szőrátültetésre és mogyorós csokoládéra. A kis Stefi már ekkor elhatározta, hogy felnőttként a gazdagok világának kíméletlen bírálója lesz.

Zenei fejlődése akadozott. A sznob szülők gyakran cipelték el a kölni dómban rendezett hangversenyekre, amelyeket Stefi szívből utált. Otthon, titokban, éjjel, a párna alatt, zseblámpa fénye mellett természetesen ő is a Radio Luxemburgot hallgatta, és abban reménykedett, hogy egyszer majd beatzenész lesz belőle.

Az akadémia azonban eltávolította a beattől. Zenei kriminalisztikát tanult, szakterülete a hamis és alterált hangok tettenérése a műzenében lett. Az akadémiát elvégezve akár széllel szemben, sörözés közben is képes volt hamis és/vagy alterált hangokat felismerni a zenében. Sörözés közben ez elég gyakran megesett, bár az is igaz, hogy a kocsma népe ritkán énekelt műzenei darabokat, inkább a népi háromnegyedes hollári-hollári-hót részesítette előnyben. Ritka eset volt, hogy Derrick tetten tudott érni egy-egy négynegyedet, bár az is igaz, hogy a török és balkáni bevándorlók között jócskán akadt ötnegyed, kilencnyolcad is.

Derrick már tapasztalt szerzőként találkozott Harryval, az új akadémiai ifjúság meghatározó alakjával. Próbaképpen megírtak együtt néhány darabot, s mivel jól sikerültnek tűntek a művek, hozzáláttak a valódi munkához. Tréfásan, egymással versengve írták a legkülönbözőbb, máig rendkívül népszerű kantátákat, vonósnégyeseket, oratóriumokat, köztük a Tetthely, Az öreg, a Két férfi - egy eset címűeket. Egyes ítészek nekik igyekeznek tulajdonítani a Kojak és a San Francisco utcáin című műveket, ám ezek teljességgel tudománytalan állítások.

Itt érdemes eloszlatnunk néhány másik félreértést is. Derrick soha nem szavazott a torykra, mivel Nagy-Britanniában nem rendelkezett szavazati joggal, és soha nem árult wurstot a rostocki kikötőben, valamint a Tamás-templom karnagya sem volt. Minden más vele kapcsolatos állítás igaz, vagy nem.

Idősebb korára Derrick visszavonultan élet. Egy német rajzfilmgyártó cég megkereste azzal, hogy életéről szóló rajzfilmhez ő maga szerezze a zenét. Habozás nélkül belement, bár a munka már megerőltető számára. A híresztelések szerint olyan örömmel dolgozott, hogy már gondolkodik a Pumukli című osztrák-magyar produkció újrahangszerelésén.