vissza a cimoldalra
2020-08-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (926)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (175)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (150)
Régizene (3621)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4886)
Verdi-felvételek (576)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4028)
Franz Schmidt (3658)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2010)
Operett, mint színpadi műfaj (4420)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62197)
Pantheon (2713)
Radnai György művészete (60)
Gioacchino Rossini (1035)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4692)
A nap képe (2228)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Szakcsi Jr. esete a Parker-hagyatékkal
Flór Gábor, 2004-08-10 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2004. augusztus 5.
A Pesti Vármegyeháza díszudvara
Szakcsi Jr. - Tribute to Charlie Parker Band

Charlie "Bird" Parker a jazz egyik, vagy talán a legnagyobb alakja. Ha valaki ma jazzt játszik, egyszerűen nem kerülheti ki. Motívum- és dallamvilága, játékstílusa, szerzeményei, életműve az alapját adja szinte minden mai improvizációnak. Aki improvizációt tanul, bármelyik hangszeren, amelyiken dallamokat lehet játszani, szinte biztos, hogy találkozik valamelyik Parker-transzkripcióval, vagy tananyagként, vagy saját szorgalomból, vagy véletlenül, vagy ötletet, továbblépést keresve - és találva. Nem is tudom, van-e olyan Parker-improvizáció, amelyik ne lenne példaértékű, ne szolgálhatna tananyagként.

Ő maga nem volt mindig elégedett a zenéjével. Állítólag egy "kevéssé sikerült" lemezfelvétel után olyasmit mondott, hogy ezt a sz...t fogják hallgatni a fiatalok, és ebből fognak tanulni, ez borzasztó. És lőn. Ám, ami neki esetleg borzasztó volt, számára hallgathatatlan, az nekünk még mindig szinte elképzelhetetlen, de mindenképpen utánozhatatlan.
Sokan táplálkoznak a zenéjéből, sokan játsszák a számait mindenféle feldolgozásban, és sokan próbálják utánozni is. Talán a legtöbb epigonja a szaxofonosok között van mind a mai napig. Rettenetes hallgatni, hiszen ugyanolyan senki nem tud lenni, rosszul másolni valakit pedig fölösleges. Természetesen motívumai alkalmazhatók. Sőt, egyenesen jó hallani, fölismerni egy-egy Parker-futamot az improvizációkban. Különösen jó dolog, ha valaki úgy tudja ezeket a motívumokat beilleszteni zenéjébe, mintha a sajátja lenne.

Nehéz Parker zenéjét játszani, talán éppen azért, mert a jazzt régóta tanulók annyit és annyiszor találkoznak vele, elemzik és gyakorolják, néha szinte már bevésésszerűen, hogy amikor koncerten Parker-szám kerül "terítékre", hajlamosak félvállról venni. Márpedig a félvállról vett bebop rosszabb vagy legalább olyan rossz tud lenni, mintha lakodárésrokkot játszana valaki jazz hangszerelésben.

Szakcsi Jr. és zenekara szerencsére nem akart epigon lenni, és nem is vette félvállról Parkert és a bebopot. Nem divat ez nálunk, amit ők fölvállaltak: egy korszak, egy stílus zenéjét földolgozó produkcióval színpadra lépni. Pedig külföldön ennek hagyománya van, ugyanúgy él a swing, a bebop, a hardbop, a cool, mint a modernebb stílusok. Nálunk ez valahogy kimaradt, és a langyos kocsmajazz szintjére degradálódott, sajnos. Itt volt az ideje, hogy helyére kerüljön.

És ebben a produkcióban helyére is került. A zenekar majdnem klasszikus felállásban (zongora, bőgő, dob, szaxofon) játszott, azzal a különbséggel, hogy két altszaxofon szerepelt benne (a meghirdetett tenor-alt helyett). Nem az ismert, már-már sláger Parker-szerzeményeket játszották, ami kellemes meglepetés volt számomra. Bár azért talán belefért volna néhány az ismertebbek közül is az elég rövidre szabott (egy órás) műsoridőbe (bár nekem szerencsére ismert volt mind, mert a szóban forgó úr volt az egyik okozója, hogy jazzt kezdtem hallgatni-tanulni, de azért ez nem várható el mindenkitől).

Nagy hiba volt, hogy nem ismertette senki a közönséggel a számok címeit, meg azért egy "tribute" zenekartól elvárnám, hogy néhány keresetlen szót mondjon valaki az elkövetkezendő műsorról, a produkciót inspiráló személyről, hiszen nem muszáj az egész közönségnek mindent tudnia, viszont nem ártana, ha némi információhoz jutna. Valóban van olyan, hogy a zenekar egyik tagja sem alkalmas a "konferálásra" (bár ezt nehezen tudom elképzelni), de ebben az esetben lehet valakit hívni, aki legalább a koncert elején elmondja, miről is lesz szó. Pláne egy ilyen elegáns helyen, mint a Pesti Vármegyeháza díszudvara. Meg akárhol máshol is. Ez itt elmaradt, és így egy kicsit flegmára sikerült az est felvezetése.

A zene szerencsére nem volt ilyen. Egy órán keresztül szinte egymásba értek a sodró lendületű számok, már majdnem fárasztó volt (egy ballada azért belefért volna, bebop ide, vagy oda).
A prímet a fúvósok vitték, ötletes volt a témák felosztása, nem "ütötte" egymást a két altszaxofon. Bacsó Kristóf és Tóth Viktor teljesen más stílusú, habitusú muzsikus. Bacsó Kristóf (gondolom, vendég, hiszen a műsorfüzetben Zana Zoltán szerepelt) játéka modernebb, nyugodtabb volt, míg Tóth Viktor jobban közeledett a parkeri gyökerekhez, mind motívumvilágában, mind lendületében, így a két zenész játéka kiegészítette egymást, nem vált unalmassá a két altszaxofonos felállás. Nekem belefért volna kicsit több együttes játék, több ötlet, jobban kihasználhatták volna a két azonos hangszer adta lehetőséget, de gondolom, az, hogy nem így történt, a "beugrás" esetleges alkalmi jellege miatt volt.

A zenekarvezető Szakcsi Jr. játéka "korhű" volt és pontos, a tőle megszokott stílust és világot tette hozzá a zenéhez, sajnos, azonban (valószínűleg) a hangosítás hibájából, nem igazán emelkedhettek ki játékának finomságai (kíséret közben sokszor alig hallatszott a zongora, és ez szólóknál is előfordult).

Egri János bőgőjátéka virtuóz volt és lendületes, (bár egy kicsit modernebbre sikeredett, mint amit ez a stílus megkívánt volna, néha egyenesen a jazzrockba hajlott), szólói ötletesek és változatosak. Egy kicsit levett az élvezetből, hogy a mély tartományban a hangokat csúnya recsegés helyettesítette, nem tudom, hogy ez az alaperősítés vagy a kihangosítás hibája volt, mindenesetre nem esett jól.

Lakatos Pecek Géza a jazz nagy öregje, és talán ez a stílus az, ami a legjobban fekszik neki. Érzékeny, stabil tempójú, a zenére és a zenekarra maximálisan odafigyelő dobolást hallhattunk tőle, szólói is kiemelkedő színfoltjai voltak a koncertnek.

Érdekes volt a zenekar összetétele, hiszen a magyar jazzélet három (vagy négy?) generációját láthattuk, hallhattuk együtt muzsikálni a Matáv Nyáresti Koncertek utolsó előtti előadásán, talán ezzel is megerősítve, hogy Charlie Parker zenéje örök, és minden korosztály, kor számára van mondanivalója. Mondhatni: klasszikus.


témánkkal kapcsolatos további írások:
Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1940 • Gregor József, énekes († 2006)
1953 • Bándi János, énekművész