Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

A semmi szigete

1999-12-01 14:56:00 Széphegyi Arnold

1999. december 01. - Fészek Klub
Új magyar művek Hangversenyciklusa

Morgolódom. Már megint. Persze mit vártam? Csodát? Hagyjuk…

Új magyar művek hangversenyciklusa címmel szervezett négy részből álló sorozatot Lázár Eszter a Magyar Rádió számára. A szerda esti hangversenyek helyszíne a valószínűleg sosemvolt dicsfényéből élő, szinte mindenre alkalmatlan Fészek Klub. Az érdeklődés csekély: szerzők, rokonok, barátok, ellenségek. Ráadásnak néhány lézengő Ritter.
De már ezzel a címmel is bajom van. \"Új magyar művek…\" Miért csak a soha sehol el nem hangzott darabok kapnak lehetőséget? Az egyszer már beváltak miért nem? Ilyen szinten vált használativá a kortárs zene? Megírják, meghallgatjuk, eldobjuk? Ilyen gazdagok volnánk mondanivalóval rendelkező, hallgatható kortárs zenében?

Nem vagyunk gazdagok. Sőt!

Gulya Róbert: Delfinek hangja c. zongoradarabja kellemes semmittevésre ösztönözte az agysejteket. A legtöbb izgalmat a cím okozta.
A jól ismert énekes Kállay Gábor személyében új taggal bővült a zeneszerző társadalom. Kállay Juhász Gyula verseire írt Anna dalai jól énekelhető, ügyes zongorafaktúrával ellátott, kellemes ópusz. Jó volt hallgatni.
Néha bizony cenzorért kiált a meggyőződéses demokrata is. Az egykori Szervánszky növendék Rékai Iván minden képzeletet alul múlt vonósnégyesre írt hangjaival. Glisszandókból és kettősfogásokból álló szervezetlen, dilettáns, ronda és hosszú darabot szenvedett végig a kínosan mocorgó közönség.
Király László: Öt dal Lázár Tibor verseire c. munkája, bár nem tartozik a remekművek közé, de talán az előzmények miatt, hálás fülekre talált.
Soproni József IX. zongoraszonátáját hallgatva könnyen elveszti az ember a fonalat és akkor bizony szinte lehetetlen újra megtalálni. Makacs zene. Ritkán enged a lírának, s ha igen, azt is visszavonja nyomban. De érződik benne a rendszer. Ettől még persze nehéz szeretni.

A szünetben ismerősök kínos kényszervigyora, mások elkerülése.

Lázár Eszter valószínűleg súlyos amnéziában szenved, amennyiben bemutatóként fogadott el egy olyan művet, amit a Bartók-házi szerzői esttől a Magyar Zene Társasága tavalyi koncertjéig bezárólag többször is (bemutatóként) hallhatott. Sőt, tudomásom szerint Rádiófelvétel is készült belőle. Mert melyik Petrovics műből nem készült? Hogy ez a tény önmagában elég lehetett volna arra, hogy a szerző ne küldje el a kottát, s a szerkesztő ne szerkessze be… Ugyan kérem. Nemrégiben, ha jól tudom egy olyan mű nyerte a milleniumi operapályázatot, ami semmilyen kiírásnak nem felelt meg formailag (amitől persze még nagyon jó is lehet - majd megtudjuk 2000 október 23-án). Csak tudnám, ki zsűrizte?

Ezzel együtt, mondjuk így: versenyen kívül, Petrovics Emil: Panasz és vigasz – három ének Szabó Lőrinc verseire c. zongorás dal sorozata az est egyik legkiemelkedőbb produkciója volt.
Gondolom, csak a kontraszt kedvéért kellett elszenvednünk Károlyi Pál: Sitis névre keresztelt szóló fuvolára és körlégzésre komponált másfél, uszkve két órásnak tűnő hangáradatát.
Decsényi János is a siker felé kacsingat, amikor senki sem figyeli. Az elviselhetetlen elektronika egyik apostola, most cinikus fél mosollyal posztmodern daloknak nevezi Csend elé c. művét. Többnyire szépek a halálvárásról szóló dalok. Bár ez elsősorban a költő Czigány György érdeme.
Szőnyi Erzsébet nem növelte a női zeneszerzőkbe vetett hitet. Zongoráskvintettje végül is nem bántott senkit. Annál érdektelenebb volt.

Szomorú szerda estéknek nézünk még elébe.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.