vissza a cimoldalra
2019-12-12
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11457)
A csapos közbeszól (95)

Belcanto (933)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (194)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3535)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1822)
Franz Schmidt (3478)
Élő közvetítések (8274)
Lisztről emelkedetten (981)
Társművészetek (1536)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62011)
Zenei események (1007)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2988)
Haspók (1260)
Pantheon (2462)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4625)
A díjakról általában (1078)
Erkel Színház (10391)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A telt hangzás - Oliver Hardy
- kegy -, 2004-04-23 [ Nagy zeneszerzők ]
nyomtatóbarát változat

Nagy zeneszerzők - Oliver Hardy A világ filmrajongói számára valószínűleg a félistenek kategóriájában foglal helyet két amerikai úriember: Stan Laurel és Oliver Hardy. Hogy a két név nálunk csaknem ismeretlennek hangzik? Ennek egyetlen oka van: a filmvászon fekete-fehér csillagai* a szebb hangzás és a játékosság mián Stan és Pan néven vonultak be a hazai mozik történetébe. A precizitás kedvéért még közöljük: Stan (Stan Laurel) a karcsúbb, Pan (Oliver Hardy) az enyhén szólva teltebb. A nemzetközi közönség, sőt a filmkészítők számára is kevéssé ismer tény, hogy Hardy mindemellett a korszak legkiválóbb filmzene-szerzője is volt.

Hardy egy álmos kis déli városban született Luisiana államban, egyszerű afro-amerikai családban. A mocsaras vidéken épült településen a fehér lakosság krokodiltenyésztéssel foglalkozott, hiszen a krokodil-showk, a jó pénzért eladható krokodilbőr, és a turisták számára csalogató, ínyencségnek számító krokodiltojás sokat hozhatott a konyhára, ha valaki ügyesen végezte a dolgát. Tulajdonképpen ez az alig háromezer lelket számláló település látta el akkoriban az Egyesült Államok krokodilszükségletének hetven százalékát.

A helybeli afro-amerikaiak - így a Hardy család tagjai is - felszabadításuk után hagyományosan zenei kísérletekből próbáltak megélni, a laboratóriumban előállított termékeket pedig több-kevesebb sikerrel értékesítették piacokon, táncmulatságokon, választási kampányokon, vudu szertartásokon, vurstlikban, szerenádokon, Kuk-klux-klános összejöveteleken.

A karibi világ zenei sokszínűsége kitűnő alapanyagot szolgáltatott a munkához. Hardyék elsősorban az afrikai és a spanyol zene ötvözetén dolgoztak, míg a rivális Johnson család inkább az afrikai és a francia ízek házasítására törekedett. Természetesen mindkét família féltve őrizte az ősi családi receptet, amely a magját képezte minden egyes újításnak. És - természetesen - mindkét családnak született olyan újítása, amely aztán USA-szerte ismertté, egyszersmind a készítők védjegyévé vált. Hardyék például kompozícióikban az egyik bongó szólamot kasztanyettára cserélték, míg Johnsonék tekerőlantot alkalmaztak. Hardyék a dalszövegek bizonyos pontjain az angol yeah helyett a sit és a carrambát alkalmazták, míg Johnsonék az oui-t és az hollallát.

A mesterség természetesen apáról fiúra szállt, s a gyerekek már egészen fiatalon zenélni kezdtek. A kis Oli alig múlt hat éves, amikor négy idősebb testvérével megalakították a The Hardys Five nevű formációt. Ebben Oli volt az egyik szenzáció.
Idősebbre cseperedve Oli úgy érezte, a sors igazságtalanul bánt el vele. Feltűnt neki, hogy a fehér családok egészségesebbek, jobban élnek, és általában véve is könnyebb az életük. A dolog annyira elkeserítette, hogy beteges falánkság lett úrrá rajta: naponta tíz-tizenöt alkalommal is evett, s többnyire egymás után öt-hat fogást a kreol konyha nem mindig könnyű ételeiből. Közben pedig elkeseredett harcba kezdett, hogy "fehérré" váljon: plasztikai műtétek során esett át, orrát, állát, száját átszabatta, bőrét fehéríttette. Néhány éven belül úgy festett, mint egy nagy, sápadt pondró. (Egyes gonosz vélemények szerint később nem véletlenül lett ő Bill Haley és Elvis Presley példaképe. Ezt azonban az óta sokan cáfolták.)

Oliver Hardy színpadi pályafutása hamarosan véget ért: a közönség ekkor még nem volt felkészülve egy nagy, sápadt, táncoló pondró látványára. Hardy csaknem ivásra adta a fejét, amikor a véletlen folytán Hollywood egyik producere felfigyelt testi adottságaira. Próbafelvételeket készítettek vele és az ugyancsak kezdő Stan Laurellel, s nem sokkal később már forgott is a Laurel és Hardy (még egyszer: magyarul Stan és Pan) című burleszksorozat.

Hardy már befutott színész volt, amikor ismét felmerült benne a zenélés gondolata. Meglehetős színészi keresetéből Beverly Hills-i birtokán saját laboratóriumot állított fel, s megkezdte kompozíciói kicsiszolását. Terve az volt, hogy a művek azon filmek kísérőzenéi lesznek, amelyet ő visz sikerre Laurellel. Mivel burleszkekről volt szó, hosszasan tanulmányozta a zenetörténet "használható" szakaszait. Nagy hatással volt rá a Lúdanyó meséi, az Egy kiállítás képei, a Diótörő, a Péter és a farkas és sok más fontos, nagy mű.

A hónapok alatt létrehozott öt nagyszabású zenemű - ha megszólalt volna - gazdag, telt hangzást képviselt volna: épp olyan teltet, amilyen szerzőjük volt. A sors azonban közbefintorgott. Hardy a lehető leglelkesebben helyezte a partitúrákat producere asztalára, és - mielőtt a derék filmmogul megszólalhatott volna - vagy félórás expozéban ecsetelte, mekkora bevételt jelentene a stúdiónak, ha az ő zenéjét használnák a filmekhez, különösen, ha mindehhez a New York-i Filharmonikusokat bérelnék ki. Hardy számított arra, hogy a New York-iakkal baj lesz, hogy a stúdió nem akar drágán átutaztatni egy zenekart a keleti partról, ha megteszi egy helyi együttes is. Úgy érezte, mindenre fel van készülve. Ami történt, arra mégsem volt. A pénzcsináló pöffentett egyet a szivarjával, ránézett, és azt kérdezte: "Hülye vagy? Ezek némafilmek."

Másnap reggel feltalálták a hangos filmet, a sértődött Hardyt azonban már soha senki nem tudta visszacsábítani a komponáló zongora mögé. Így aztán inkább filmszínészként ismert a mai napig.

A *-gal jelölt képzavart a korabeli szaksajtó egy az óta megszűnt orgánumából, a The Fucking Bullshits Of Hollywood című kacsalapból vettük. A mindössze három számot megért magazin cikkei bővelkedtek olyan stilisztikai megoldásokban, mint a "tavaszi vizek színe sodródik a szélben", a "zongorajátéka harkálymód leplezte le az idő nehéz kopogását" vagy a "futtában odajátszott, hogy visszafelé már egy görbe jó tanáccsal érkezzék". A közlés lehetőségét köszönjük.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: A diótörő
Mesebalett három felvonásban

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Martha Argerich (zongora)
Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezető: Tfirst Péter)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
MOZART: 32. (G-dúr) szimfónia, K. 318
MOZART: 39. (Esz-dúr) szimfónia, K. 543
BEETHOVEN: 1. (C-dúr) zongoraverseny, op. 15

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vilde Frang (hegedű), Truls Mørk (cselló)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Sir Mark Elder
FINZI: Levélhullás, op. 20
BRAHMS: a-moll kettősverseny, op. 102
BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia, op. 14
A mai nap
született:
1896 • Ádám Jenő, zeneszerző, kóruskarnagy, zenepedagógus († 1982)
1947 • Pászthy Júlia, énekes
elhunyt:
1956 • Geyer Stefi, hegedűs (sz. 1881)
1963 • Rösler Endre, énekes (sz. 1904)