Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Shlomo Mintz és Krausz Adrienne az Olasz Kultúrintézetben

2004-03-30 12:13:00 Dauner Nagy István

2004. március 28.
Olasz Kultúrintézet
Shlomo Mintz - hegedű, Krausz Adrienne - zongora

BRAHMS: d-moll szonáta, Op.108
DVORÁK: Négy romantikus darab hegedűre és zongorára, Op.75
SARASATE: Romanza Andaluza, Op.22, Nr.3;
Jota Navarra, Op.22,Nr.4;
Zapateado, Op.23,Nr.2;
Habanera, Op.21,Nr.2

Azt hiszem, mindenki ismeri azt az anekdotát, miszerint egy prímás azt mondta Yehudi Menuhin koncertjét meghallgatva, hogy \"jól bazsevál a csávó, de asztalnál meghalna!\"

Ezek szerint Shlomo Mintz legalább ennyivel jobb hegedűs; ő asztalnál is megélne.

De kezdjük az elején.

\"Helyfoglalás az érkezés sorrendjében\" - áll a jegyen. Persze az Olasz Kultúrintézetben ez máskor is így szokott lenni, jól tudja mindenki. Így aztán jó húsz perccel a kiírt kezdés előtt már csak a hátsó fertályban jut hely. Van idő felkészülni, ráhangolódni.
Budapesten, az Olasz Kultúrintézetben Moszkvában született izraeli hegedűs, és Párizsban élő magyar zongorista német, cseh és baszk szerzők műveit játssza. Az adatokat a széken talált angol-magyar nyelvű füzétkéből olvasom. Persze ezt én valahol élvezem, tekintsük ezt a koncertet a globalizáció kevés hasznos túlkapásai egyikének.
Jobban aggaszt a hodály méretű-formájú terem akusztikája. Sok szép koncertet hallottam már itt, de azok többnyire nagyobb együttesek, minimum kamarazenekarok voltak. A pódium fölötti boltív nem pótolja a hangvetőt, a teremnek nincs olyan akusztikus gyújtópontja, ahonnan a hegedű hangja mindenhová eljuthatna.

A végül megkezdődő műsor csak részben cáfol meg. Mindent jól hallani, de oda kell figyelni, hogy a hallottakat \"igazivá\" tudjam kiegészíteni. Mintha a folyosóról, egy félig nyitott ajtón át szólna a Brahms-szonáta. De ahogy szól, az élvezetté teszi az odafigyelést.

Shlomo Mintz szép hangon és tisztán játszik, sőt, időnként talán túlzottan is \"elegánsan\". A disszonanciák, feszültségek, formai tagolások is tudatosan és világosan jelennek meg. Azt hiszem, volna helyzet, volna olyan mű, ahol hiányozna a karcosság, a nyers erő, de ha Shlomo Mintz ezeket most mellőzi is, a művészi hitelesség erejét birtokolja - és fel is mutatja.

Krausz Adrienne pedig - mintegy négy éve hallottam utoljára élőben - szerintem fejlődött. Nem is annyira a sokszínű játéka, hanem markáns fogalmazása, érettsége hívta fel magára a figyelmet. Tudomásul veszi és betartja a mű jellegéből és a partnerhez való alkalmazkodásból fakadó, viszonylag szűk korlátokat, de azokat szélsőséges gazdagsággal tölti ki. A harmadik tételben tudatosodott bennem, hogy míg Shlomo Mintz értelmezi és előadja Brahms szonátáját, Krausz rányomja a nagy pecsétet, visszaigazolja, hitelesíti azt.

Dvorák Négy romantikus darabja a vártnál kellemesebbnek, szebbnek bizonyult. Különösen az elsőben volt tetten érhető egyfajta közhelyesség, de egy kevés finomság, néhány extra fordulat elégnek bizonyult, hogy e darabokat megmentse a laposságtól. A forma egyszerűsége és érzelmessége Mendelssohn szöveg nélküli dalaira emlékeztet. Az előadók muzikalitásának is pontosan elegendő az a néhány, mélyen zenei fordulat, hogy azt megragadva, kiemelve, továbbgondolva, ezekből a kicsiny opusokból is csodát varázsoljanak. A harmadik (Allegro appassionato) staccato gyöngyei a zongorában, és az utolsó (Larghetto) fájdalmasan szép hegedűhangjai ragadnak meg különösen.

És ezzel aztán számomra vége is a koncertnek. Lehet, hogy sznobizmusom teszi, de Sarasate triviális gyakorlatait Shlomo Mintz hiába győzi elképesztő technikai fölénnyel. Azok a balkezes pizzicatók, fuvolázó üveghangok valóban lenyűgözőek, de szinte teljesen ellentmondanak az előzőkben hallott zeneiségnek. A Brahms-szonáta visszafogott, lekerekített tónusát betudom az értelmezés sajátosságának - de annak is, hogy a java, a \"nagy durranás\" majd még ezután jön. Aztán ez jön helyette, és romba dől az addig felépített miliő. Egy darabig még próbálkozom megőrizni elvarázsolt hangulatom, aztán - némileg kétségbeesetten - feladom.

A közönség egyre hangosabb ovációval fogadja az új és új bravúrszámokat, én pedig azon töprengek, hogy ilyen erővel magyar nótát is játszhatna.

Kellett nekem tippeket adnom - ha csak gondolatban is. Még egy ráadás: Tzigane, benne a prímások kedvenc dallamaival..
Még hangosabb brávózás.

Én pedig kicsit kedvetlenül araszolok a ruhatár felé. Mire odaérek, az egész koncert már csak emlék, egy plátói szerelem, egy beváltatlan ígéret szép emléke.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.