Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

A Rádiózenekar esete Richard Strauss-szal

2004-01-25 09:04:00 Szilgyo

2004. január 21.
Zeneakadémia
MR Szimfonikus Zenekar
Vezényelt: Ligeti András

Vegyes érzelmekkel jöttem el fél tíz tájban a Zeneakadémiáról, ahol a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara adott hangversenyt. Az este során három Richard Strauss-művet szólaltattak meg, illetve kettőt és mondjuk, egy negyedet, mert a kezdésként játszott Hétfátyoltánc a Saloméból bajosan tekinthető önálló érvényességű műalkotásnak. Ennek megfelelően, ez csak bemelegítésnek volt jó a zenekar és a közönség számára, illetve az előbbinek még talán arra sem, mivel az azt követő Rózsalovag- szvit előadása során finoman szólva sem a legjobb oldalát mutatta az együttes.

Richard Straussnak ez a szikrázóan szellemes, érzelgős, ám semmiképp sem hatásvadász darabja, amely egészében véve - véleményem szerint - jobb mű, mint az alapját képező opera, ezen az estén nem kellőképpen ihletett tolmácsolásban hangzott el. Mindezért nem elsősorban a koncertet dirigáló vendégkarmestert, Ligeti Andrást terheli a felelősség; a bűnöst - ha lehet így nevezni egyáltalán - a zenekar soraiban kell keresnünk. Természetesen nem személyekről, vagy akár hangszercsoportokról van szó - bár a rézfúvósok igen gyakran túlságosan élesen és bizony néha elviselhetetlenül hangosan szóltak -, hanem sokkal inkább arról, hogy a zenekarnak jelenlegi, talán nem a legjobb állapotában túlságosan nagy falat ez a mű, annak gyakori dinamikai és ritmikai váltásai bizony néha gondot okoztak a zenészeknek.

A mű megszólaltatásakor a másik nagy problémát az jelentette, hogy az egyes szólamok igen sokszor szinte teljesen egymásba mosódtak, így a differenciált hangzással a zenekar adós maradt. Legalábbis a koncert első részében mindenképpen. Az \"Ezüstrózsa átadásának\" intim, kamarazenekari hangjaiért dicséret illeti a zenekart, ám sajnos, az azt követő \"Ochs-epizód\" ezt egy csapásra feledtette: a halkabb részek helyenként mintha épp szétesni készültek volna, a hangosabbak pedig túl harsányra sikeredtek. A műnek sokkalta jobb előadását is hallhatta már a Zeneakadémia közönsége, nem is kell messzire visszamennünk az időben: például tavaly novemberben a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyén, amelyről szintén beszámoltunk lapunkban.

Szerencsére az est második fele már több örömet jelenthetett a hallgatónak, amelyben minden bizonnyal a szerencsésebb darabválasztás is közrejátszott. Az Imígyen szóla Zarathustra című szimfonikus költemény a maga vadromantikus hangzásvilágával érzésem szerint jobban beleillik a zenekar jelenlegi profiljába, ennek megfelelően előadásában sokkal több szépen megoldott részt véltem felfedezni - gondolok itt elsősorban a Mahlerral közeli rokonságot mutató Tanzliedre, vagy éppen a filmes berkekben már- már slágernek számító Bevezetésre (lásd még 2001. Űrodüsszeia).

Összességében tehát közepes este volt, sajnos, igencsak foghíjas széksorokkal. A földszint még csak-csak megtelt, ám az emeleten rossz volt látni a szinte teljesen üres sorokat, főként az oldalsó részekben. Azért a nagy múltú MR Zenekar, és legfőképp Richard Strauss ennél többet érdemel...






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.