Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

\"Hiszek abban, hogy az akadályok nem véletlenül kerültek elém\" (Krausz Adrienne)

2004-01-21 08:14:00 -té.pé-

Krausz Adrienne egy Miskolc közeli kis faluból indult. Zongorázni igen későn, kilenc éves korában kezdett el. Mára jószerivel bejárta a Földet - Kínától Mexikóig, Casablancától Sydney-ig mindenütt koncertezett. Több mint 10 éve Párizsban él, most a Miskolci Szimfonikusok születésnapi hangversenyére jött haza.

\"Krausz    - 1990-ben, diplomád megszerzésekor, hála a számtalan versenygyőzelmednek, helyezéseidnek, ismert voltál a szakmában. Mégis úgy döntöttél, hogy külföldön próbálsz szerencsét. Miért?

   - Mai fejjel azt a közhelyes választ adnám, hogy \"kis ország vagyunk, nehezen fér meg benne ennyi zenész\", de az igazsághoz közelebb áll, hogy egyszerűen kalandvágyból, a megmérettetés iránti szükségből mentem el. Ráadásul abban az évben megszűnt az anyagi biztonságot nyújtó \"Filharmónia szólistája\" státusz, összeomlott az egész erre felépített rendszer, és itt maradtunk jó néhányan mindenfajta támasz nélkül. Az ember 23 évesen nem nagyon gondolja végig ezeket, csak azt érzi, hogy kinyílt a világ, és menni kell. Mindent meg kell ismerni. Utólag már könnyebb bármit is belemagyarázni.

   - Lassan de biztosan, sok éves munkával kezdted kiépíteni a karrieredet. Ugyanaz a menedzser foglalkoztatott, akinek a listáján Kocsis Zoltán, Jandó Jenő és Mocsáry Károly voltak, és mégis a bizonytalant választottad.

   - Annyira már tisztában voltam a dolgokkal, hogy tudtam, bármilyen szépnek is látszik ez az egész, én mégiscsak a lista legvégén állok. Engem fognak utoljára hívni. Most már persze azt is látom, hogy ez mindenütt így van. Ráadásul, míg Magyarország néhány évig ellenállt a trendnek, ma már itthon is csak azt lehet eladni, aki valamiben különbözik a többiektől. És ez a különbözőség sajnos nem a tehetség. Az, hogy valaki milyen jó vagy rossz zenész, senkit sem érdekel. Tudj fejen állni, nevelj farkasokat, csinálj bármit, amin meglepődik a publikum. És ha jó marketingszakértőid vannak, akkor menni fog a szekér, különben nem. Az emberek nem azért járnak koncertre, mert sírni akarnak a Mozart zongoraverseny lassú tételén, hanem mert látni akarják azt, akiről valamilyen extrémitást olvastak a bulvársajtóban. Valamikor volt egy viszonylag egyenes út, ahogy el lehetett érni a karrier csúcsára - feltéve, ha tehetséges volt az illető. Ma egészen máshogy mennek a dolgok. Ez a váltás kb. 15 éve történt. Pont akkoriban, amikor én végeztem.

   - Ennyire szörnyű a helyzet?

   - Ennyire. És még egyszer mondom: a legrosszabb, hogy pár éve itthon még nem lehetett akármit eladni. Még tudták az emberek, hogy mi képvisel értéket és mi a szemét.

   - Milyen különbségek vannak a magyar és a nyugat-európai zenei élet között?

   - Nincs különbség. Ugyanúgy vannak itt is, ott is jó és rossz zenészek, ugyanúgy harcol mindenki a megélhetéséért. Ugyanúgy üzletté vált az egész.

   - Mekkora üzlet a komolyzene?

   - Azok a nagyon nagy sztárok, akik ebből üzletileg is nagyon jól megélnek, kevesen vannak. Elkeserítő, amikor azt látom, hogy egyébként kiváló muzsikusok olyan produkcióhoz adják a nevüket, amely nem méltó sem hozzájuk, sem az egykor általuk képviselt értékekhez. Érteni értem, hogy rengeteg pénzt kapnak érte, de mégiscsak szörnyű például Ozawát látni az Eiffel torony mögött Bocelli-showt vezényelni.

   - Te számomra megtestesítője vagy a magyar sorsnak. Ezalatt azt értem, hogy számtalanszor álltál már a siker kapujában, de vagy megbotlottál a saját lábadban, vagy kihúzták alólad a talajt. Te vagy az, aki mindig második díjat nyer, ha olyan versenyről van szó, ahol a győztes visz mindent; aki ha versenyt nyer, sem azt kapja, amire számít; akinél megszűnnek lemezkiadók stb. Hogyan éled meg mindezt?

   - Bizakodóan. Hiszek abban, hogy ezek az akadályok nem véletlenül kerültek elém, és csak későbbre tolják azt a pillanatot, amikor kinyithatom végre az általad említett kaput, de nem tántorítanak el. A legelső pofont nagyon nehezen éltem meg. A Monte Carlo-i zongoraversenyen kapott második díjamat nem csak én éreztem igazságtalannak, hanem nagyon sokan, de ez nem változtatott azon, hogy azt gondoljam magamban, hogy még nincs itt az ideje az én karrieremnek. Most már fatalistán nézem az újabb és újabb \"elcsúszásokat\".

   - Az egyik, karriered szempontjából valószínűleg sorsdöntő \"peched\" Solti halála volt.

   - Nagyon sajnálom, hogy ismeretségünk hirtelen halála miatt ilyen rövid ideig tartott. 1996-ban Münchenben próbált, amikor egy barátnőmet, aki próbaéneklésre ment a maestróhoz, én kísértem. Mivel ez a meghallgatás a próba szünetében zajlott és az aznapi koncert műsorán nem szerepelt zongorás darab, betoltak egy rozoga pianínót. Két számot kísértem, amikor Solti, aki addig a nézőtér közepén ült felállt, rám mutatott és rám kiáltott: Who are you? Döbbenten néztem a kottát, hogy vajon mit rontottam el? Közelebb jött, rám nézett azzal a hihetetlenül szúrós szemével és - miközben én nagyon meg voltam ijedve - faggatni kezdett, hogy ki vagyok, hol tanultam, hol élek stb. Behívatta a titkárát, és megkérdezte, mikor lesznek legközelebb Párizsban. Kiderült, hogy csak hónapok múlva. A maestro azt mondta, hogy ő addig nem várhat, menjek ki hozzá Londonba előjátszani. Kimentem. Eljátszottam néhány ütemet a Beethoven c-mollból, de ő Bartókot akart hallani. Az op. 14-es Szvit régi repertoárdarabom. Eljátszottam. Nagyon odavolt. Lehívatta a feleségét, hogy ő is hallgasson meg és még abban a percben elkezdte szervezni, hogy miként segíthetne nekem. Én azért akkor is voltam már annyira öreg róka, hogy ne várjak semmit a dologtól, ezért lepett meg igazán, amikor pár hónap múlva telefonált a titkára, hogy 1998-ban öt koncertes turnéra megyek Soltival és a zürichi Tonhalle zenekarával. Aztán nem sokkal a turné előtt ő is elment. Nagyon sokat lehetett volna tanulni tőle.

   - Mennyire van szüksége egy koncertező művésznek a kontrollra, a rendszeres \"tanári\" fülre?

   - Nekem iszonyú szerencsém van. Látod, ez is a végzet. Körner Tamás a párizsi Magyar Intézet kulturális életét szervezte, amikor a Keller Kvartett Rév Líviával koncertezett az Intézetben. Körner megkért lapozónak. Fogalmam sem volt róla, hogy micsoda világklasszisnak fogok lapozni. Szerelem volt az első látásra. Ma a harmadik lányaként emleget. Rengeteget tanulok tőle. Derűt, harmóniát, a hangokhoz való viszonyt! A mi generációnk Kocsis Zoltánon nőtt fel - zsenialitása, szuggesztivitása, tudása nagyon nagy erővel hatott ránk. Rév Lívia viszont megmutatta, hogy más utakon is el lehet indulni. Felfedeztette velem a saját utamat. Számomra ez a legfontosabb. Végtelenül szerencsés vagyok, hogy a közelében lehetek, hogy hallgathatom, ahogy játszik. Ilyen zongorahang nincs még egy!

   - Tegnap este a Miskolci Szimfonikusokkal játszottál. Milyen a viszonyod a zenekarral?

   - Régi keletű, és nagyon jó! Talán 13 éves voltam, amikor először játszhattam velük. Nagyon nagy és maradandó élmény volt. Gondold el: egy zeneiskolás kiülhet egy nagy szimfonikus zenekar elé Mozart zongoraversenyt játszani! Nagyon megtisztelőnek tartom, hogy engem kértek fel a születésnapi hangversenyük szólistájának.

   - Hol vagy otthon? Párizsban vagy Magyarországon?

   - Az tény, hogy hazajövök ide, de oda is hazamegyek. Nem tudom. Sok helyen otthon érzem magam. Az gondolom, hogy nagyon jó, hogy azzal a tudással, kulturális batyuval, amit Kiss Zsuzsa, Nádor György és Kurtág György tömött tele, bárhol otthon tudom magam érezni a világban.

   - Végezetül egy szokásos kérdés: terveid?

   - Legközelebb Shlomo Mintzel játsszunk a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, majd augusztus 26-án együtt nyitjuk meg Fischer Ivánnal és a Budapesti Fesztiválzenekarral a Locarno-i Fesztivált. A többit majd meglátjuk.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.