vissza a cimoldalra
2019-10-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11440)
A csapos közbeszól (95)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (7215)
Erkel Színház (10327)
Momus-játék (5741)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1778)
Franz Schmidt (3434)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3450)
Simándy József - az örök tenor (629)
Plácido Domingo (910)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1357)
Opernglas, avagy operai távcső... (20322)
Élő közvetítések (8191)
Kolonits Klára (1134)
Operett, mint színpadi műfaj (4081)
Társművészetek (1435)
Pantheon (2428)
Gaetano Donizetti (963)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: IVA
Leírás:
Honlap:
   


IVA (9386 hozzászólás)
Társművészetek • 13282019-08-15 01:48:13

Térey János elhelyezését a kánonban ismertem. Költészetét nem, csak a Kazamaták előadásáról írtam. Pár évvel később (2008-ban, illetve 2009-ben) megnéztem Asztalizene című darabját is a Radnóti Színházban, majd az SZFE Padlásán. Sem jó, sem fontos darabnak nem találtam, az ajánlás szerinti költőiségét költőieskedésnek minősítettem. A szerző korai távozását sajnálom.

A Kazamatákról 13 évvel ezelőtt írt véleményemet egy különös „aktualitás” miatt is szívesen adom közre. Nemrég tárgyaltuk ezen a fórumon, milyen visszatetsző, ha egy színház már a bemutató előtt a saját produkcióját fényezi. Az Operettszínház Csárdáskirálynő-előadásának előzetes sajtókampámyára gondolok, amely korántsem eredeti típusú és stílusú...



Kazamaták – budapesti Katona József Színház, 2006. május 18.

Vannak a Kazamatákkal kisebb bajok, nagyobb bajok, és van vele legnagyobb baj is.

De hogy inkább a pozitívumokkal kezdjem: akadnak benne szép pillanatok. Néhány órával az előadás után csak az 58-as villamos csengetésére tudok visszaemlékezni. A többi szép pillanat... – attól tartok, tíz év múlva sem fog előjönni.

A kisebb bajok, ahogyan eszembe jutnak: 1956-ban sem dohányzott mindenki a látókörünkben, sőt kevesebben, mint ma; a nők közül pedig lényegesen kevesebben. Utcán csak közönséges nők, és akik annyira bagósok voltak, hogy a minősítések nem érdekelték őket. Füstszűrős cigaretta nem volt, Magyarországon biztosan nem (egyszerű lett volna az előadáshoz lenyisszantani a filtereket). Sem a férfiak hajhosszába, sem a nők frizurájába nem akarok belekötni: kár lett volna ehhez az előadáshoz nyiratkozni, dauerolt parókákat húzni stb., és ez nem is lényeges. Jordán Adél térden felül végződő ruhája viszont lehetett volna hosszabb, ilyent csak gyermeklányok viseltek. Szirtes Ági szürke, krokodilbőrt utánzó (műlakk?) retikülje 10-20 évvel későbbi idők divatja. Már nem tudom, melyik színésznő szövege kifogásolja Érsek-Obádovics Mercédesz „sminkjét”. Ez a főnévi alak akkoriban legfeljebb színházi miliőben élt (tévénk nem volt), civil nők egyszerűen csak (ki)festették magukat, szóhasználat szerint is, gyakorlatban is: ajakrúzs, arcpirosító, púder – ennyi volt a maximum. Az obszcén szavak terén – az előttem szólók olvastán – rosszabbra számítottam. Tény, hogy a trágárság fél évszázada nem volt olyan közkeletű, mint a '70-es évek „szabadságérzésének kifejezése” és majd az amerikai filmek térhódítása után, vagyis manapság. De lehettek a Köztársaság tériek között is sóderfuvarozó kocsisok, vagy olyanok, akik a „sereg” hétköznapjaiból hozták magukkal a stílust.

Rátérek a nagyobb bajokra, pontosabban kettőre. Az első az, hogy ez a darab rossz, drámának elfogadhatatlan. Az eleje táján egy műanyag (!) rekeszre emlékeztető alkalmatosságba rakják a bűzös ruhákat elégetésre, és szereznek rá két tábla szalonnát, hogy azzal együtt égetve tompuljon e máglya bűze. Nos, a másik nagyobb baj az előadással van: akárhány tábla szalonnát – Rezes Judit kívülálló figurája, a valóságshow-s gagyi, a toleráns krónikás (homofóbot jellemző) „buzi-e vagy?” ide nem illő beszúrása (másik gagyi) –, szóval akármennyi füstölt szalonnát dobnak is e máglya tetejére, nem tudja elvenni az előadásnak azt a szagát-ízét, amely politikai rendszereken és kormányokon át az állami ünnepségek dramatizált, szavalókórussal megtűzdelt műsoros megemlékezéseit idézi. Egy és negyed óra elteltével átsuhant rajtam a huncut gondolat: szélső széken ülök, miért is ne szökhetnék ki az előadásról? Aztán maradtam: a színészekért. Vagyis ugyanazért, amiért a hivatalos ünnepségek televíziós közvetítéseit is meg szoktam nézni.

Legnagyobb bajnak azt tartom, hogy az előadás színlapjának hátoldalán, illetve a Katona honlapján az alábbi szöveget olvashatom:

A tragédia nagyszabású és sikeres kísérlet arra, hogy a történelmi dráma legmagasabb rendű modelljét, Shakespeare krónikás játékainak dramaturgiáját újrateremtse. Ez a dramaturgia lehetővé teszi egyrészt a pártházon belüli, illetve a kinti, a Köztársaság téri figurák nézőpontjának, perspektívájának állandó szembesítését-ütköztetését, másrészt a különböző tudati szinten álló figurák árnyalt karakterizálását. Mindebből a drámai ábrázolás magas fokú objektivitása következik, a műfajnak e legnagyobb értéke nem csupán irodalmi, hanem színházi érték is a dráma nyelvi-költői minősége, amely meggyőzően bizonyítja, hogy a költői nyelv színházi erővé válhat. A Kazamaták tehát több szempontból is a mai magyar dráma egyik legnagyobb teljesítménye, amelynek sok érdeme közül ma alighanem az a legnagyobb, hogy kényes problematikához nyúl, mer sebeket feltépni és mély ellentmondásokkal szembesíteni – olyan bátorság és becsületesség ez, amilyenre régen nem volt példa a magyar drámairodalomban.

Ki írta ezt az elragadtatott, fellengzős méltatást? Netán a szerzők? A dramaturg? A rendező?... Akárki írta is, maga a színház szól, saját produkciójáról. Tegyük fel, hogy igaz, és tegyük fel, hogy nem túlzó. Hogyan nevezhetnek egy kísérletet sikeresnek a bemutató előtt, vagy a széria elején? A további dicsőítések vitatását mellőzöm. Ez az öntömjénezés kísértetiesen a politikai kampányok és a „csúcsminőségű” termékeiket öndicsérő kereskedelmi reklámok erkölcsiségét és gusztustalanságát követi: szégyenletesnek tartom, hogy egy színház nem várja meg, amíg előadását a kritika és a közönség (pl. jelen fórumon) méltatják szuperlatívuszokkal, hanem megteszi előzetesen saját maga.


Társművészetek • 13272019-08-15 01:39:52

Köszönöm az érdeklődésedet. Nincs okom arra, hogy privátban írjam meg a véleményemet régebbi előadásokról. Ha egyéb topicokban van helye régi anyagok felidézésének a régi zenei, operai életről (hogyne lenne!), talán a Társművészetek szerényebb topicjában sem idegen ilyesmi.

A néhai szinhaz.hu fórumán írtam véleményeket a Troilus és Cressida és a Kazamaták friss előadás-élményei után (ott is az ittenivel azonos, hárombetűs nicken), azokat másolom ide. Változtatás nélkül, s ezzel inkább hagyom, hogy megfogj: kiderül belőle, hogy a Troilus és Cressida idején már sok kifogásom volt a Katona ellen. De tény, hogy ezzel az előadással szakítottam a kétségtelen kötődéseimmel is.



Troilus és Cressida – budapesti Katona József Színház, 2005. december 26.

Irigyelhet engem, akinek balul sikerült megörvendeztetnie kedveseit karácsonykor, mert én nagy diadalt tudok a hátam mögött: ellenálltam a kísértésnek, hogy egy szépséges Shakespeare-darab előadására hívjam őket. Dvořak-, Debussy- és Grofé-cd-ket kaptak, én pedig, sokat próbált nézőként, túléltem a Katona előadását – megmenekülve egy nagy égéstől.

Ám vannak dolgok, amik elől nem lehet menekülni. Háborúk rémségei, az élet árnyoldalai. Téved azonban, aki a fényt, az élet szépségeit tagadhatónak gondolja. Haditáborokban is utolérhet bennünket egy bimbózó szerelem, s a szerelmesek itt is szépnek, királyinak, hibátlannak látják egymást. Színpadról ez úgy működik, hogy a közönség ilyennek látja a szerelmeseket. Sznob esztéták ezt a jelenséget azzal a formulával hajlamosak gúnyolni, hogy „szép színészek szép ruhában szépen beszélnek”. Most nyilván el vannak ragadtatva, amikor a trójai pap lányát meglátják félbolond, lompos takarítónőként megjelenítve. Jelmeztárában a nyitott bakancs a kakukktojás. Innen az előadás a Troilus és Cressida bohózati elemekkel tarkított paródiája. Ha kaphattunk volna egy keveset a fényből, a szépségből, egyszerűen működhetett volna a darab dramaturgiája, amelynek fő vonala egy csalódás zuhanásszerű íve. Sajnos ez a különben is rossz ritmusú előadás áldozatául esett egy nagyon tehetségtelennek tűnő vendégrendezőnek, és a Katona József Színház üldözési mániájának: a görcsös félelemnek attól, hogy szépséget is merjen ábrázolni, örömet is merjen sugározni – így védve ki a giccs gyanújának árnyékát is. Valóban, az élet, amelyet tükröznie kell a színháznak, meglehetősen pocsék: elég volt kisietnem a Katonából, a Ferenciek terének aluljárójában mint katonai táborban, feküdtek – fekszenek – rongyaik közt a hajléktalanok. Az élet ronda – de nem oly permanensen, mint azt a Katona előadásai sugallják. És ha a Troilus és Cressidában elejétől a pocsék világot látjuk, mi hozhat katartikus döbbenetet a drámai fordulat után? A Katona, illetve Silviu Purcărete megkíséreli a hatást: hangos zenével, horrorisztikus látvánnyal, harsány játékkal és olyan naturalizmussal, amely már a múlt század második harmadfordulóján is nevetséges paródiának számított. Kínos gonddal elkerüli a romantikus giccset – átlendülve a harsányság, a vérgőz giccsébe.

A közönség kacagással nyugtázta, hogy Pandarus (Haumann Péter) felfedi Troilus (Keresztes Tamás) biztatásául Cressida (Rezes Judit) combját, s – amint a színészek megadással teljesítették – megadással tapsolt a rendezői ripacsériának.

A díszlet valóban ügyesen kihasználta a Katona színpadának sajátos (széles, mély és alacsony) terét; a mélységet tovább növelni tükörrel jó, bár nem új ötlet. Ettől azonban még rossz volt (a mosdók sora nagyon sokat takart a színészekből és a játékból, legfeljebb a középen ülők számára nem), stílustalan és ronda (hangsúlyos, viszont a kábelkötegeket esze ágában sincs eltakarni), ráadásul a második rész közepéig nem változik, és ez még egy lapáttal rárak az unalmasságra.

Mára semmi eredetiséget vagy új gondolatot nem látok abban, hogy a katonák hol ókori katonai ruhák teátrális változatát, hol valamilyen XX. századi generál-katonai jelmezt viselnek. A látványbeli stílustalanság ugyanolyan gondolati fedezet nélkül való divatmajmolás, mint Priamus és Calchas szerepének színésznőre osztása.

Az „achilleusi meleg vonulat” ilyen erőteljes jelentkezése ennek az előadásnak az egyik leggyengébben megoldott eleme. A rendező mintha nem tudná, hogy a tekintetek találkozása (színpadi kapcsolat), vagy a kisujj megérintése sokkal drámaibb és erotikusabb (homoerotikusabb) hatást kelthet, mint két szereplőt csaknem folyamatosan lepedőkkel takart ágyba ítélni, amely inkább feltételezhető egy férfiszauna pihenőjébe, semmint katonai táborba. Nagy Ervin és Koloszár András szép és kedves játéka némileg mentette a dolgot, viszont – többek közt – ez az elem is elnyomta a címszereplők szerelmének dimenzióit, azok lettek volna a fontosabbak.



(Egy fórumozó reklamálta, hogy nem dicsértem a dráma „achilleusi meleg vonulatának” szerinte nagyon szépen végigvitt és finom kidolgozását. Erre válaszoltam:)



Egyrészt azt magam is elismertem, hogy „az akhilleuszi melegvonalnak” vannak szépen és finoman megoldott vonásai: íróilag és színészileg. A rendezésben nem is erős a súlya, viszont torzított. Noha Troilus, később Troilus és Cressida, és időnként mások is tartózkodnak ágyban, amikor nincs jelenetük, a rendezés normálisan mozgatja őket, ahogyan kell is a színpadon: hogy mit tesztnek, hogyan élnek, amikor nincsenek a színen, csak akkor tudjuk, ha róluk beszélnek. Akkor sem biztosan, hiszen lehet, hogy nem igaz, amit mondanak róluk (v. ö. Othello). Titkaik vannak, mint az embereknek általában, akiket magunk körül látunk. Purcărete színpadán Achilles és Patroclus, amint jeleneteik véget érnek, ágyba térnek, egy elleplezett ágyba. Ők a drámai személyek közt a „melegek”, akik, ha nem beszélnek, nem cselekszenek, akkor ágyba bújnak: titoktalanok, nyilvánvaló, hogy életük minden percét szexuális irányultságuk jegyében töltik. Míg „normális" drámai személyeknek ágyjelenetek adódhatnak egy előadásban, ennek a párnak a játékidő (=életük) túlnyomó részére ráterpeszkedik az „ágyjelenet”, fölöslegesen. Ezt is lehet megoldásnak tekinteni, lehet tetszéssel fogadni, de én hadd ne nevezzem szépen végigvitt és finom vonalnak.



***



A Troilus és Cressida Katona József Színházban látott előadása után nem állhatom meg, hogy elismeréssel és hálával hódoljak Kazimir Károly emléke előtt. Lehet, hogy a darab csupán jó, de Kazimir, választott színészei (Domján Edit, Kozák András, Drahota Andrea, Pécsi Ildikó, Inke László, Orbán Tibor és sokan mások) remeket alkottak belőle. Valószínű, hogy a darab jó, de a Katona vendégrendezője, Silviu Purcărete, dramaturgjai (ketten is munkálkodtak Shakespeare – „megsegítésén”!) – érdemes színészekkel, ám súlyos szereposztási tévedésekkel – színházhoz méltatlan produkciót hoztak létre.


Plácido Domingo • 7162019-08-14 04:50:12

Annyira szeretem Bánsági Ildikó kifakadását a „piszok eljárás” miatt!

https://www.youtube.com/watch?v=JRRAtVmVfuo&t=185s


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71922019-08-14 04:41:37

Kedves Lujza, nem baj, ha nem emlékszel, és nem is kívánom, hogy keresgélj, elég teher nekem, hogy én viszont emlékszem. Ha fölöslegesnek minősítetted, hogy véleményt írtam valamiről egyáltalán, majd kiszámíthatóan (elnézést, megint egy csúnya kifejezést használok) utaztál rám, mégsem mondhatom, hogy már máskor sem tetszett neked valami. Amiről megírtad, hogy tetszett, annak biztosan örültem. (Névtelenül és arctalanul írunk itt, de nem személytelenül.)


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71912019-08-14 04:19:28

Amint lejjebb sem a fórumszabályzatra hivatkoztam, most sem a jogot vitattam.


Társművészetek • 13252019-08-14 04:13:57

Amint az előzményt tartalmazó topicban írtam, az előadás minőségével sértettek meg. Ha nem így történik, megsértettek volna pár hónappal később a Kazamatákkal. A Katona új arculata nemcsak esztétikumot képvisel, hanem szellemiséget is. Egy közönségrétegnek kedveskedett, engem pedig (mint aki utálja a pazarlást és nem szeret rondát látni) kirekesztett. Az új küllem a Katona látogatóinak kedvét nem vette el, az enyémet, mint írtam igen. A 107 %-os látogatottságot nem kétlem, én nem járultam hozzá az eredményhez. Tűzrendészeti gond akkor szokott támadni, amikor tűz üt ki vagy leég valami.


Operett, mint színpadi műfaj • 40382019-08-13 03:38:57

Kiss Diána Magdolna Szilviát is énekelte már vidéken (talán Komáromban), és az Operettszínház honlapja is igéri felléptetését a főszerepben is.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71832019-08-13 03:26:40

OFF: Kedves Lujza, te már ED megjelenése előtt is félreérhetetlenül kifejezted, hogy feleslegesnek és soknak tartasz. Emlékszel, kedves: perzselő nyár volt akkor is, amikor először rontottál nekem.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71822019-08-13 03:20:53

OFF: Képzeljük el, ha egy szép napon Móricka regisztrálna a fórumra, akinek, mint tudjuk, mindenről az jut eszébe, és ezt jelezné is, záró- vagy gondolatjelek között, vagy áthúzott karakterekkel, arra késztetve a saját élményekkel és véleményekkel rendelkező fórumozótársakat, hogy az utalás jogosságáról, sőt tárgyáról vitatkozzanak, veszekedjenek. Nem biztos, hogy rossz lenne, viszont biztos, hogy a Café Momust másért alapították. Én is szeretném, ha e fórum csak zenei, művészeti témák, vélemények ütköztetésének helye lenne.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71812019-08-13 03:10:16

A másvalaki (úgy emlékszem, Búbánat) által hivatkozott idős hölgy érvét eddig nem értékeltem; most jut eszembe, hogy magam is példázhatom. E fórumon is megírtam már, hogy 2005 decemberében olyan minőségű Troilus és Cressidát kaptam a budapesti Katona József Színházban, amellyel megsértettek: elhatároztam, hogy nem megyek oda többé. Valóban csak négyszer jártam ott azóta, nem azért, hogy katonás előadást nézzek, hanem azért, mert valakiket feltétlenül látni akartam. Közben szemlézhettem azt is, hogy a szépségesnek nem mondtató, de egykor kiváló és drága anyagok felhasználásával felújított színházat a pénztártól a mosdókig szétverték és romkocsmává alakították… Szóval, nagyon is elveheti a néző kedvét egy színháztól egy látogatás élménye, hát még kettőé... A Rozsdatemető 2.0 megtekintésének már a gondolata sem merült fel bennem.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71752019-08-12 07:51:30

csilapíthatatlan → csillapíthatatlan


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71742019-08-12 03:31:10

Régen olvastam a Rozsdatemetőt, de halványan úgy emlékszem, Pék Mária volt az, aki családi nézeteltérések esetén mindegyik gyerekét felképelte.

Kedves Héterő, értékelésed rám utaló részét köszönöm.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71732019-08-12 03:23:00

Meg szoktam jegyezni, mit írok, mások hozzászólásaira is igyekszem emlékezni, de ne haragudj, nincs kedvem visszakeresni, hol „hájpoltál agyon”, inkább látatlanul köszönöm. (Azért az agyam épségben maradt.)

Senkivel sem virtuskodom a főigazgató említésében (sem). Teljes mondatokban fogalmazok róla is, senkinek a véleményéhez sem viszonyítva, ott, ahol kell.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71722019-08-12 03:08:28

Azok után, hogy éveken át meghatározóan, bármely témához kapcsolódva azon iparkodtál, hogy a nézőterek alakulását vizsgálva a vattázást firtasd, és ezzel „leplezd le” az Operaházat terhelő jelenségeket, én a főiparág és a témavezető kifejezésekben semmi sértőt sem találok, nem is annak szántam. Jó, a vattázás mellett, illetve ahhoz kapcsolódva, az általad látatlan Billy Elliot is alig kerülhetett szóba markáns véleményed nélkül.

Nos, a Billy Elliot nehéz esetének felidézése is megér néhány gondolatot, igazolandó, hogy az Operára nincs erős hatással a nézői vélemény, a közönség nem szavaz se kézzel-lábbal, sem a pénztárcájával. Amikor kiderült, hogy a darabra szóló két és félszeres árú jegyeket nem viszik, mint a cukrot, hamar megpróbálták bónuszként hozzáadni az Operaház épületét, annak díszességével és kisebb nézőterével. A következő szériákhoz jöttek a különböző kedvezmények, végül a kormányoldali sajtó felőli… majd a jövő színháztörténet-írói kiderítik, hogy műbalhé volt-e vagy elkeseredett reklám. Mindenesetre a Madách színházi musicalek fizetőképes közönségétől remélték az üzleti sikert, amely nem jött be. Tanultak-e ebből vajon? A főigazgató eddigi nyilatkozatai szerint a Bánffy teremben a Müpa közönségének 10 ezer forintot könnyedén odaáldozó, ínyenc rétegére számítanak. Ezt az egységes helyárat éppen te sokalltad – miután én még nem állítottam, hogy egy nem természetes akusztikájú helyen ez az árképzés goromba.

A Hozzászólások a Momus írásaihoz topicban az Operaház válsághelyzetét elemző vitairathoz szólva (én folyamatosan ragaszkodom ehhez a témához, bármennyire unja is a kedves Lujza) többen megállapítottuk (sőt a vitairat feltevésének is ez az alapja), hogy a válságjelenségek „nem vezethetők le” egyetlen jelből, okból. Jómagam is azt a véleményt fejtegettem, hogy a működés zavaráért a rossz rendezések, rossz látványok, a túl nagy számú, ám sorra nagy csalódást hozó felújítás, a forszírozott repertoárcsere, fölösleges rendezvények, a tömbösített játékrend, a rossz reklámkampányok, rossz helyárképzés és az eredményel láttán nyilvánvalóan rossz közönségszervezés felel. Erre te, csilapíthatatlan opponálási kedvedben, rendre elmagyarázod, hogy a bajok „nem vezethetők le egyértelműen” ebből meg abból...


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71672019-08-11 07:31:15

Évek óta főiparágban és témavezetőként ostorozod az Operaházat a két ház nézőterének állítólagos vagy tényleges vattázása miatt. Már az Ybl-palota bezárása előtt sem fogadtad el a főigazgató adataid, amikor az előadások látogatottságával (is) tömjénezte magát. Most egyszeriben milyen nagy becsülete lett a szemedben a vatta- (pontosítsuk: nem fizető) közönségnek: alkalmasnak találod arra, hogy igazolja az Operaház műsorpolitikájának és stílusirány-követésének helyességét vagy tévedését. Nem fizetőként vagy diákkorú kedvezményezettként igazolja vissza a pénztárcájával ezeket a fontos döntéseket, tehát kölcsönhatásban: az ő tévedhetetlen jelzésükre hivatkozva láthat a jövő „haladó” közönsége olyan műveket olyan újragondolásokban és átértelmezésekben, amelyeknek ők tapsoltak mint ajándéknak. Ez az elgondolás számtalan etikai problémába és hibába ütköznék.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71662019-08-11 03:34:20

Az oktató hang fölényessége jelzi, hogy a gondolatmenetként megfogalmazott sorokban üres közhelyek vannak. Beleillenének egy Miért így és miért nem másképp? típusú beavatásba, de írhatta volna ezeket akár Ókovács Szilveszter is egy levéláriában.

Nem igaz, hogy a közönség szavaz. Ha a nézőtéren a közönségnek 30 vagy 49 %-a vastapsol, 2-3 rajongó bravázik meg hujjog is, máris nem hallható, hogy 70 vagy 51 %-a nem (vagy csak rutinból) tapsol (és esetleg 98 % nem ujjong).

Már nem emlékszem rá, hogy te az Erkel Színházban vagy a tévében nézted-e a Triptichont, de vajon szavaztál-e a lábaddal, zsebeddel, kezeddel a további előadásokon „a Ház jelentős művészi teljesítményére”? (Érdemes lett volna, hiszen az első két darabban újabb főszereplők is bemutatkoztak.) Mert ha nem, ez az egész gondolatáradat a közönség szavazásáról, a színpad és a nézőtér közötti kölcsönhatásról és kölcsönös egymást formálásáról ügyes, ám üres fogalmazvány.

Nincs bárbeszéd. Diktátum van (a néző eszi vagy nem eszi, nem kap mást), bóvli Faust és bóvli Carmen után jöhet az Aida- és A Nyugat lánya-blődli, és pökhendi nyilatkozatok a főigazgató részéről – amivel visszajutottunk az eredeti téma kiemelt gondolatához: „Az Operaház láthatóan válságban van. Szervezeti válságban, művészeti válságban és morális válságban is”.


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 43642019-08-10 20:43:58

A Müpa és a Boráros tér közötti területen, 60 évvel ezelőtt:

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2344490708970640&set=gm.1680452508751547&type=3&theater


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71572019-08-10 05:23:57

Az ízlésvilág változása a pontosabb kifejezés, mert ez tartalmazza a visszafelé haladást is.

Egy-két évtizeddel ezelőtt, amikor a színházakben egymást érték a minél igénytelenebb díszletek, föld, sár, locs-pocs, vizelés, hangos szellentés stb. a színpadon, a „kísérlezető kedvű rendezések fölvállása” mellett szót emelők azzal érveltek e divat ellenzőivel szemben (mint jómagam is), hogy Shakespeare idejében sem volt díszlet, sőt azzal sem törőd(het)tek, hogy a játszók száma és neme nem egészen egyezik a megszemélyesített drámai személyekével. Csakhogy, kérdem én, ha már ilyen tisztelői lettünk egyfajta historizmusnak (pontosabban atavizmusnak), miért nem mondunk le a színházban a folyóvízről, az elektromosságról is, és miért nem vállaljuk a nézőtér földszintjén, hogy a páholyok és a karzat előkelő nézői ránk dobálják az előadás közben elfogyasztott hús- és gyümölcsfalatoknak az emberi szervezet által nem hasznosítható részeit? Mert az mégsem járja, hogy mi kiöltözünk és tisztelettudóan viselkedünk, a színpadon pedig tombol a hivalkodó igénytelenség, primitívség, olcsóság.

Nem vagy könnyű helyzetben, ha neked nagyon tetszett a Triptichon és nagyjából megfelelt a Traviata. Egy idő után kénytelen leszel ugyancsak az emlékezetedben utazni, vagy rajongóként utána eredni Anger Ferencnek, még nem tudjuk, hová. Ettől persze Pesten sem változik a helyzet egyhamar. Egyelőre az új Don Carlostól félek, hiszen már műsorra tűzésének időzítése is a szakértelem (vagy pusztán az értelem?) hiányáról árulkodik. Az 1969-es felújításig sem volt hiány azokból a könnyebb drámai szoprán szólamnak megfelelő énekesnőkből, akik Erzsébet szerepén osztoztak (Báthy Anna, Wargha Lívia, Osváth Júlia, Mátyás Mária, Laczkó Mária), de attól kezdve is sorbaálltak a szerepért, Moldován Stefánia, Déry Gabriella bemutatkozása után láncban kapták meg: Sudlik Mária, Rohonyi Anikó, Tokody Ilona, Temesi Mária, Csavlek Etelka, Misura Zsuzsa, Lukács Gyöngyi, Sümegi Eszter... Fölfoghatatlan, miért kell a Don Carlost éppen akkor felújítani, amikor – a jelzett színlap szerint – egyetlen Erzsébetnek való sem akad a társulatban, sőt címszereplő sem. Hiszen a Don Carlos történelmi hátterének felidézése a keresztény évadban valóságos eretnekség.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71542019-08-09 06:11:39

Manapság”, amikor valamennyien irodalmi szinten ismerjük és anyanyelvként beszéljük az olaszt? Továbbá minden idegen nyelvet, amelyen operát írtak?


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71532019-08-09 05:10:35

Kedves Héterő, biztosan emlékszel arra, amit többször emlegettem már: operai ismereteimet és lángoló rajongásomat színházi előadásokat, valamint a rádió, olykor a televízió adásait és (bakelit) lemezeket váltogatva hallgatva szereztem. Két táskarádiót nyűttem el, egy „nyugatit”, amelyet 1964-ben kaptam, és egy Orion-készüléket. Sohasem szenvedtem a „rossz” minőségüktól. A legolcsóbb Supraphon lemezjátszóétól sem.

A Kossuth és a Petőfi adóhoz képest nekem hanyatlást jelentett az URH, mert nem tudtam zavartalanul fogni. A sztereó hangzást soha, de sohasem tudtam értékelni. Egyszerűen nevetségesnek találtam, hogy az énekesek és a zenekari árok végein elhelyezett hangszerek egymástól két méternyiről hallhatók, vagy akár a szobám két szemközti sarkából. Számomra a sztereó inkább a gyenge utánzása annak az élménynek, amelynek szélsőséges csúcsa, hogy egy Lohengrin-előadásban az árokból, a két proszcéniumpáholyból és a színpadról tombolnak a hangszerek. Így hát sem a rádiózáshoz, sem a lemezhallgatáshoz nem is törekedtem drága minőségű készülékekre.

Ezzel persze senkit sem akarok lebeszélni a magas technika csodálatáról és használatától, csak azt jelzem, hogy nem mindenki ugyanattól a nagyságtól esik hasra.

Nem úgy hallgatunk operát, mint akinek bedugult a füle, hanem úgy, hogy az a rádióból, a lemezjátszóból, magnóról szól: nem a hangversenypódiumról, nem a zenekari árokból, nem a színpadról. Más élmény. A tévénk és a számítógépünk monitorja sem azonos a színpaddal. Más.

A Szentivánéji álom, a Phaedra, A víg özvegy és a Rigoletto lefordításának és fordításban is játszásának szükségességéről és létjogosultságáról sokszor beszéltünk már. Nem fogjuk tudni meggyőzni egymást, alábecsüléssel, gúnyolódással különösen nem.

Szerintem a jó minőségű stúdiófelvétel szerkezet kifogástalan. Annyit jelenti, hogy nem helyszíni (élő) előadás felvétele: nem tapsolnak, zörögnek, köhögnek, nevetnek bele, nem hallatszik a sugó, gyakran a színházénál jobbak voltak a felvétel akusztikai körülményei. A stúdióminőség változó lehet.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71522019-08-09 04:06:18

A visszautazáshoz természetesen nem a virtualitás, hanem az emlékezet vonatára szállok – ha már megadatott rögzítenem vizuális és hangzó élményeimet, sőt azok hatásának emlékét is. Ez nem folyamatos merengés a múltba, viszont önigazolás arra, hogy miért járok mai előadásokra mégis, hiszen azok élménye alapján nem lenne sok közöm a színházhoz.

(Olvastam beszámolódat a Met-beli Aidáról.)

Mint írtam, az az illúzióm, hogy New Yorkban kellene élnem és operába járnom, valójában sosem létezett. Kifejezhettem volna magam úgy is, hogy nem irigylem azokat, akik a Metbe járhatnak, de ugyanúgy azokat sem, akik a Staatsoperba, a Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig (a Bohémélet, A trubadúr és az Aida alapján) csak életminőséget valtoztatható összegért (mármint nekem járóért) lennék hajlandó előadást nézni. Szóval, nem hiszem, hogy van olyan színház, ahol feltétlenül egyik gyönyörből a másikba esik az ember; a Metben is előfordulnak olyan balettbetétek, mint a (már nem működő) Bakáts téri szabadtéri színpadon vagy a mai Erkel Színházban, Magyar Állami Operaházban. Ezen kívül további okait is felsoroltam annak, hogy miért nem csábított a két kísérlet az operavetítésekre. Leglényegesebb talán a túlzott hangerő, amit rossz hangminőségnek is nevezhetek.

OFF: Van egy barátom, különben művelt, a művészetben jártas értelmiségi, de a komolyzene, az opera és a klasszikus balett eleddig hidegen hagyta. Mostanában kezdte pótolni fél évszázados elmaradását e téren, részben az Erkelben, részben a világháló megosztóiról, valamint a Müpában, az Urániában és a Puskinban elérhető közvetítéseken. Úgy gondolom, ehhez a nemes törekvéshez korántsem megvetendő, sőt feltétlenül alkalmas azoknak az előadásoknak a megtekintése, amelyek a világ nagy játszóhelyeiről, nagy és/vagy sztárolt művészek közvetítésével elérhető. Szinte be lehet hozni ezáltal hosszú évek restanciáját, csupán a kényszerűen gyorstalpaló jelleg miatt kétséges, hogy az idő is elegendő a feldolgozáshoz.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71512019-08-09 03:50:06

„Az általános ízlésvilág azonban halad.”

A Mohácsi-féle „merész” (idézet Ókovácstól) Aida, a Pillangókisasszony (Kerényi Miklós Gábor), Carmen (Oberfrank Pál), A bolygó hollandi (Szikora János), Nabucco (Kesselyák Gergely), A Rajna kincse, A walkür, Siegfried (M. Tóth Géza), Traviata, Triptichon, A rajnai sellők (Anger Ferenc), Sába királynője, Don Pasquale (Káel Csaba), Bánk bán (Vidnyánszky Attila), A cigánybáró (Szinetár Miklós), Lammermoori Lucia (Szabó Máté), Porgy és Bess, Gioconda (Almási Tóth András)…

Faust, Otello, Parasztbecsület és Bajazzók, Bohémélet 2.0, Székely fonó, Az álarcosbál, A Nyugat lánya (a megannyi külföldről szerződtetett és bűncselekményeikhez szabad kezet kapott „rendező” nevét sem megtanulni, sem előkeresni nem tartottam érdemesnek)…

Mily jó, hogy Novák Péter West Side Storyja már nincs műsoron, eltűnt a nyilván friss repertoárdarabnak szánt Jancsi és Juliska, és a Szűcs Gábor-féle lerémesebb Hunyadi Lászlót sem érdemes a fentiekhez sorolnom már, mert a főigazgató jelzése szerint eltemetik.

Ha majd az első két bekezdésben felsorolt előadások Erkel színházi látogatottsága 100 %-os lesz, az újranyíló Operaházban pedig 100 % fölötti, hiszen a csilláron is lógni fognak a nézők, a magyarok is, mert inkább nem esznek, csak hogy gyönyörködhessenek a haladó általános ízlésvilágnak megfelelő előadásokban (beleértve azt is, hogy ezeknek a zsúfolt nézőterébe te is beleragadsz, Edmond Dantes) – akkor elhiszem, hogy az általános ízlésvilág haladt.

Ami ugyanis ennek az állapotnak a bekövetkeztéig halad, az nem az ízlésvilág, hanem csak ízlésterror, ízlésdiktatúra, ahogy tetszik. Bár én azt gyanítom, hogy a terrort, a diktátumot csak a közönség érzi a bőrén. Maguk a rendezőnek kinevezett emberek, amíg pénzt kapnak mindezért és még sznob kritikusaik is akadnak, tesznek magasról az egészre.

Ha látnád, hogy a „modern” rendezők „korszerű” rendezéseiben hogyan törekednek a szólisták a színpad közepéről küldeni a hangjukat, hogyan csoportosulnak szintén középre, hogy a karmestert figyeljék és mint játékostársak egymásra se hederítsenek, nem írnál le olyant, hogy „az operarendezés hétmérföldes léptekkel halad”.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71352019-08-08 04:11:55

A ’60-as években szegény anyukám mindig akkor kezdte unni a vasárnap esti filmet, amikor a képernyőn megjelent Nemeskürty István, hogy elmondja, hogyan nézzük.

Igen, az Erkel Színházban is egyre sűrűbben fordul elő, hogy valakinek feltétlenül szólnia kell az előadás előtt.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71342019-08-08 04:00:56

Balett- és operaelőadások mozis vetítésének látogatására 2018-ban tettem egy-egy kísérletet, mindkétszer az Urániában.

Májusban a Párizs lángjai moszkvai nagyszínházi felvételét néztem meg. Három zavaró tényező rontotta el a délutánomat. 1. A multiplexek bevezetésétől datálható lehetetlen hangerő. 2. A közönség leállíthatatlan traccsolása a vetítés alatt. „Balett alatt, ugye, csak zene szól: beszélgetés közben is lehet nézni.” 3. Az interjúk és előzetesek a szünetben, amelyekről ki is lehet menni, ám inkább mégsem. Nem érdektelenek ugyanis, de én egy zenés dráma szünetében nem szeretek előzetes képeket látni a következő felvonásból és belehallgatni más művekbe.

Mivel én is a „klasszikus szépségű rendezés” híve vagyok, és kíváncsi voltam (elsősorban) Nyetrebko címszereplésére, „opera-próbát” az Aidával tettem. Nem zárom ki, hogy ha a Met egyik jó helyéről látom a díszletet, nem tett volna rám erős hatást a monumentalitása, de így, különböző aspektusokból, sőt összerakás közben is mutatva, kiábrándítónak tűnt. Mindhárom balettbetét megdöbbentő silánysága összetörte bennem azt a valójában sosem létezett illúziót arról, hogy New Yorkban kellene élnem és operába járnom, nem pedig inkább visszautazni ifjúkoromba, az Erkel színházi, a szegedi és a margitszigeti szabadtéri előadásokra. Az énekesektől várható katarzis is elkerült, a főszereplő nagyvadak látványának sem használt szünetben a totális fény és a premier plán, ráadásul a kontraszt egy manöken megjelenésű kolleginával, aki meglepő profizmussal és meglehetős modorossággal riporterkedett. Ami tehát ezt a délutánt is beárnyékolta: 1. A lehetetlen, olykor torzító hangerő. 2. Az interjúk, az előzetesek és az illúzióromboló beavatás a szünetekben. 3. Megindító, megrázó alakítások hiánya.

Szárazan összegezve: azóta sajnálok ötezer forintot ilyen élményekre.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71332019-08-08 03:46:00

Kedves Zöldszemű, tapasztalatomból annyit fűzök hozzá, hogy hangfelvétel hallgatása is élvezetes, már fiatalon is, magyar nyelvű szövegkönyv vagy zongorakivonat követésével.


Erkel Színház • 103112019-08-07 18:38:30

Kedves Búbánat, A Nyugat lánya régi előadásairól szóló korábbi beszélgetések egyikében is jeleztem: feljegyzésemben Ciro Pirrotta néven szerepel a tenorista. A Google-ban is így található.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71272019-08-07 17:55:05

Tavasszal az Aidát közvetítették a MÜPÁ-ból

Kedves Zéta, biztos, hogy így akartad írni?


Erkel Színház • 103082019-08-07 04:16:07

Kedves Laci, Klára, Bermuda, köszönöm szépen! Örülök, hogy vagyunk páran, akikben ilyen elégedettség és szép emlék él A Nyugat lánya egykori előadásairól, és érdeme szerint rajongunk ezért a darabért is.

Hadd közelítsek ennek az emléknek a zenei oldalához is, ahhoz a polémiához kapcsolódva, melyet az évek során többen is felvetettek a fórumon, hogy mennyire hanggyilkos szólam a Minnie-é, az énekesnők jobban tartanak tőle, mint a Turandottól. Gyakorlati érvekkel nem tudom alátámasztani az ellenkezőjét, nem is akarom, de tiszteletben tartva ilyen tapasztalatokat is, hozzáfűzök még egy észrevételt az 1960-as évek előadásaihoz.

Házy Erzsébet nem drámai szoprán volt, kevés törekvése a fach felé (Salome) nem is bizonyult pályája legsikeresebb állomásának. Moldován Stefánia drámaibb szerepkörben működött, de Lady Macbeth, Abigél, Turandot sohasem lett a szerepe, Wagnertől is csupán Sentát énekelte. Ilosfalvy Róbert csak Ramerrez után vett fel hőstenor szerepeket, Mátray Ferenc határozottan lírai tenor volt. Hogy mégis rájuk esett az Operaház választása, és nem emlékszem olyan panaszra, miszerint nem lehetett hallani őket, márpedig Puccini sűrűn szövött, erőteljes zenekara akkor is megszólalt, annak okát abban sejtem, hogy Erdélyi Miklós karmester (a másik szereposztásban Tóth Péter) valószínűleg olyan mesterien keverte a zenekar hangzását, hogy az énekesek se valljanak kudarcot.

(1969 és 1972 között az előadások irányítását Oberfrank Géza és Pál Tamás vette át, Ramerrez szerepét abban az időben már szinte csak Vadas Kiss László énekelte – sajnos akkoriban nem látogattam a produkciót. Feljegyzéseimet végignézve, úgy látom, A Nyugat lánya közreműködői közül egyedül Pál Tamás van köztünk.)


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71172019-08-06 04:50:17

Ha a (röviden) színházi személyzet „civillé válása” félóráig, sőt óráig is eltart, ez csak igazolja villamosvezetőm tapasztalatát. Beszélgetésünk idején a 28-as még ideiglenesen a Keletihez tartott. Mire onnan fordult és a kőbányai végállomástól újból az Eiffel Műhelyházhoz érkezett, éppen felvehette az onnan „özönlő” tömeg maradékát, amelyet immár a második járatnál szokatlannak talált.

Különben igen változó és olykor meglepő a művészek lesminkelésének, átöltözésének ideje. Hányszor előfordult, hogy ugyanarra a földalattira várakoztunk az operaházi alkalmazottakkal! Vagy mire a Radnóti Színházban megkaptam a kabátomat a ruhatárban és kikeveredtem a Nagymező utcából, az Andrássy úton már találkoztam színészbejáróból kifelé tartó színészekkel.

A kiigazítást köszönöm. Be kell vallanom, hogy az említett régi-új neveket nem tanultam meg pontosan, mert azonmód a Tolbuhin körút és a Dimitrov tér neveket használom. (Még jó, hogy kissé feljebb a Molotov tér nevét korábban megváltoztatták, így nem szokhattam meg.)


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71162019-08-06 04:43:36

De nem is hivatkoztam a fórum szabályzatára, ezúttal sem. A kifogásaimat leírtam, és nem ismétlem tovább.


Erkel Színház • 103042019-08-06 03:21:23

A westernt nem értelmezésként, hanem a miliő vállalásaként ajánlom. A Nyugat lánya nem western-történet, amelyben csípőből tüzelnek a kocsma galériájára, ahonnan a rozoga mellvéddel együtt potyognak alá a hullák, mígnem a legtöbb embert lepuffantó és legsármosabb igazságtevő nyeri el a nyilván nem ártatlan csaposlány kegyeit. Csak a történelmi kor és a környezet azonos benne a (többnyire víg) westernfilmekével, melyek látványa (díszlet és jelmezek formájában) ma is kedvelt, „fogyasztható” a nem operarajongók számára is, ráadásul egyedi a Puccini-életműben, sőt az operairodalomban is. A lovaglást is idézi Puccini zenéje, amikor a III. felvonásban, halljuk közeledni Minnie-t – bizony nem sámánosdit játszik!

De egyáltalán miért is kellene értelmezni ezt a darabot, amelynek oly világos a cselekménye (szerelem, szerelmi háromszög), a zene pedig nem az értelemre, hanem az érzelmekre kíván hatni, meglehetős sikerrel? Azt nem tudom, hogy az írás- és kottabeliség előtti kultúrákban hogyan alapfogalmazódott meg a szerelem, az én életemben feltétlenül a művészet, elsősorban a zene megismerésének kölcsönhatásában. Szerintem a szerelem Puccini korában is azt jelentette, amit most, és csak azért merem állítani ezt a jelenkor képviseletében is, mert halálomig nem szeretném lezárni ezt az életélményt; mindenkinek ajánlom.

Az aranyásók világa is csak dekoratív háttér az operában, dokumentumértéke nincs. A Nyugat lányának minden alakja szerelmes a maga módján, még az indián szolgapár is. Az aranyásók a távolban hagyott párjukba, és törvényszerűen mindegyikük egy kicsit Minnie-be is. Rance, talán hatalma folytán, a rajongásnál többet követel ettől a kapcsolattól, de üzleti szemléletű alamizsnakoldulása nem nyeri meg Minnie-t, aki szerelem-eszményét a szülői házból hozta, valamint egy májusi találkozás felejthetetlen pillanatának emlékéből. A bandita Ramerrezt olyan hősként ábrázolja a zene és a librettó, akitől a szerelem terén a férfierő mellett gyöngédség is remélhető. Még azt a sajátos „szereplőt”, akit nem ismerünk meg, csupán többször említik nevét az operában, Nina Micheltorenát is hajlamosak vagyunk olyan nőnek képzelni, aki szerelemmel várja vissza Ramerrezt valahol. Puccini kitárulkozó vallomása a szerelem érzéséről és működéséről persze itt is elsősorban a szoprán hősnő, Minnie szólamában fogalmazódik meg (a Manon Lescaut-ban jellemzően a tenoréban), és ez szerintem „a most szerelemnek nevezett dologgal” is azonos. Megismerünk valakit, akinek vakon adunk bizalmat, többet látunk benne a valódinál, hiszen mentegetjük magunkat előtte a kevesebb iskolánk és a szerény otthonunk miatt, felelőtlenül azonnal meghívjuk vacsorára, majd amikor rendre csalódnunk kellene benne, rendre megbocsájtunk és elvárjuk mások megbocsájtását is, és készek vagyunk feladni érte egész eddigi világunkat. Szerintem ennél több értelmezésre nem szorul ez az opera, átértelmezésre különösen nem.



Az 1966-os Erkel Színházi felújítás (r.: Mikó András; d.: Forray Gábor; j.: Szeitz Gizella) vállalta a darab eredeti meséjét és miliőjét, de gondosan kerülte, hogy a látvány külön szereplővé váljék. Mellőzött bármilyen szépelgést, még azt a „ziccert” is, hogy az elsősorban szőke szépség imázsával ismert címszereplő szőke hajzuhatagos primadonnaként jelenjen meg. (Házy Erzsébet világosbarna Minnie volt.) Az előadás ízlésvilága példaértékű.


Erkel Színház • 103022019-08-05 03:43:51

Iluska gonosz mostoháját és a falu csőszét.


Erkel Színház • 103012019-08-05 03:32:39

Eddig az volt a tapasztalatom, hogy A Nyugat lánya egy jól megírt drámai anyagból készült, remek Puccini-zene, amelynek drámai, szenvedélyes dallamai kétszeri-háromszori meghallgatás után dúdolhatók, énekelhetők. Most kiderül, hogy valami kontrasztanyag egy emésztőszervi vizsgálathoz, amelyet „fogyaszthatóbbá” kell tenni. Szerintem egy nem túl népszerű operát ma is éppen hogy fogyaszthatóvá tesz a vadnyugati miliő: a western ma is az egyik legnépszerűbb műfaj. Sokkal kedveltebb, mint a nehéz sorsú emberek környezetében játszódó társadalmi dráma, aminek ugyancsak felfogható A Nyugat lánya. A felszabadító megoldással sincs igazi happy endje: tudjuk, hogy Minnie-nek ezután sem lesz könnyű élete.

Addio, mia California! Bei monti della Sierra, o nevi, addio!” – búcsúzik a szerelmespár ezekkel a szavakkal. Itt létező földrajzi nevek szerepelnek, ez a történet nem játszódhat máshol. Puccini egyik operájának a helyszíne sem esetleges. „A háttérben a fák meg a hegyek” jelen vannak A Nyugat lánya partitúrájában (éppúgy, mint a Pillangókisasszony III. felvonásának zenekari előjátékában). A távoli helyszínek nem is jelentenek megértési vagy befogadási problémát, hiszen az életünket vezérlő szerelem (Puccini mindenkori fő témája) egyforma mindenhol. És minden korban, ezért fölösleges hamisítás a XXI. századba helyezni, amikor már nem táncikálunk keringőritmusra, és még az olcsó, tarka holmikba öltözött, kemény munkát végző emberek sem várják epedve a postást, hiszen mindegyikük zsebében van telefon, amelyen láthatják otthon maradt szeretteiket.

A miliő transzponálásából, és főleg a III. felvonás átértelmezéséből következően nemhogy döccenők vannak a rendezésben, hanem izzadságszagot áraszt és vérzik száz sebből.

Azt nem állítom, hogy Bátori Évát a legjobb időben találta meg Minnie szerepe (mellesleg: nem most találta meg), de hangszíne ideális a Puccini-szólamhoz. Tudását és művészetét jelzi, hogy a nem mintaszerű és nem lemezre kívánkozó megoldásaival együtt hat, hiteles és élvezetes. Persze egy primadonnát is tudni kell megcsinálni a színpadon, ő sem lehet civil. (Bocsánat, én forszírozni néha igen, de „ordibálni” még senkit sem hallottam pesti operaszínpadon.)


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71072019-08-05 03:16:37

Nem is csak egy HÉV-et említhetünk: a ráckevei mellett a csepeli gyorsvasút, amelynek a környék rendezése, fejlesztése előtt nem volt megállója a Boráros tér és a Szabadkikötő között.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71062019-08-05 03:11:16

1. Légy nyugodtan büszke azokra, akik miatt olykor szégyenkezni lehet.

2. Nem köszönted meg, hogy pontosítottam az Erkel Színház helyáremelésének ütemét. Ez nem baj, de a ferdítés az. Másodszor hangsúlyozom: nem az Erkel helyárait neveztem gorombának, hanem a legutóbbi áremelés példátlan mértékét, amire a közönség is „gorombán” reagált, mely reagálása szorosan összefügg a topic aktuális témájával (Zéta vitairata).


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71052019-08-05 03:02:11

Valószínűleg több, mint félezer ember távozhat a Műhelycsarnokból egy-egy előadás után. A 300-400 nézőn kívül ugyanis, több-kevesebb csúszással, még legalább százan: énekkar, zenekar, balettkar, szólisták, a művészeti, technikai és kiszolgáló személyzet, a tűzrendésztől a ruhatárosig. Nem hiszem, hogy valamennyien személyautóval közlekednek, eddig is sok ismerős arcot láttam a villamoson a színházi „szolgálattevők” közül.

Csak egy „szállásom” van. Az nem a Keleti pályaudvar, de vegyük azt példának, hiszen onnan számos további járat indul, még Párizsba is. Ha a Müpánál a 2-es jön előbb, nem érdemes tovább várakozni: arról hamar át lehet szállni a Fővámház térnél a 4-es metróra (0–9 perc várakozási idő), ahonnan a 4. megálló a Keleti. Ha a 24-es érkezik előbb a Müpához, azt sem érdemes elengedni. Késő este gyorsvonatként működik. Kevés utasa van (valószínűleg ezért nem gyakorítják), ha senki sem várakozik egy megállóban és senki sem jelzi leszállási szándékát, meg sem áll. Hihetetlenül gyorsan jut el a Keletihez.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 71042019-08-05 02:55:50

Helyetted jelzem, hogy OFF: itt két teljes hozzászólásodban nem a Café Momus írásaival foglalkozol, hanem velem. Semmilyen címen sincs helye szakácskönyv belinkelésének a Hozzászólások a Momus írásaihoz topicban. Egy logikai követeztetés a felelőtlen hasonlatosdiból nem hitvallás. A gusztustalanság és az undor szavakat csakis a leírt gondolataidra, a folyton jelen levő politikai üzeneteidre vonatkoztathattam, rád nem, hiszen nem tudom, ki vagy, valószínűleg sosem láttalak. De ha mindenárom magadra akarod venni, az ellen nem tehetek.

A hozzászólásaim időpontjai nekem nem „problémáim”, csak magánérdekűek, a tartalmaktól függetlenek, az azokra történő utalás: személyeskedés. Én nem dolgosmagyaroztam, ne is próbáld azt is rám ruházni!


Erkel Színház • 102932019-08-04 05:37:02

Nehéz kérdést tettél fel, kedves Laci. Furcsa lenne, ha lebeszélnélek róla, miután háromszor néztem meg az előadást, és novemberben bérletben látom negyedszer. Mert egyik kedvenc operám A Nyugat lánya, hajdanán nemegyszer vettem ki szabadságot, hogy meghallgathassam, mert a rádió legtöbbször délelőtt sugározta.

Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy A Nyugat lánya az Operaház jelenlegi, „válság”-időszakának is a lerosszabb rendezései és látványai közé tartozik. A darab és a zene határozott üzenetét meghamisította a rendező, és ostoba, gagyi divat szerint valamilyen mai korba és helyszínre helyezte a cselekményt, a színpadon a többnyire jó énekeseket is túlordítja a civilség látványa és levegője. A férfiakat mintha a színház környékén zajló útfelújításról, építkezésekről hajtották volna a színpadra. Ezért Pozsonyból nem utaznék ide, inkább lemezről vagy számítógépen hallgatnám meg A Nyugat lányát.

De ha egyéb örömödet is leled Pesten… úgy összegzem: ki lehet bírni.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70972019-08-04 05:05:57

1. A nevezett személyek nem érdekelnek. De ha a haza vonatkozásában dicsőítik őket, különösen ha a provokálás szándékával, biztosítom a provokáció sikerét.

2. Az Operaház (értsd: az Andrássy úti) működési formája sem lesz reális, és egyik színházé sem az.

3. Én viszont emlékszem, és látom a műsorkalendériumok adatait is, ezért ragaszkodom a 2017/2018-as évadra szóló helyáremelés mértékének goromba jelzőjéhez. Nem a bejárató időszak (2013. február – 2013. június) áraihoz (300–1500 Ft) viszonyítottam.

A 2013/2014-es, 2014/2015-ös, 2015/2016-os és 2016/2017-es évad helyárai 500 és 3600 Ft között voltak. (A földszinti középpáholy 2. sori székei 300-ba kerültek.)

Senki sem képzelte, hogy ezek az árak az idők végezetéig változatlanok maradnak, az emelés várható volt. A következő, 2017/2018-as évadra azonban Ókovács – sajtó- és más kulturális termékek áremelését hagyományosan és megszokottan kísérő udvarias sajnálkozás nélkül, „hidegvérrel” – bejelentette, hogy az Erkel Színház helyárait a duplájára emeli, és lakonikusan hozzáfűzte: a Billy Elliotnál bevált, most is be fog válni. Ez azért volt dühítő, mert már akkor nyilvánvaló volt, hogy a musicalszínházi árképzés a Billy Elliotnál sem vált be.)

Engem kielégít a vita, fogadni nem szoktam, de nem zárom ki, hogy amikor a Müpa környéki lakónegyedekben kézbesíteni kezd a gólya, a csecsemőszínház (1–3 éves korig) mintájára bevezetik a csecsemőkoncerteket.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70962019-08-04 04:52:50

A témák egész sorára pazarolsz indulatokat. Nem mindegy, hogyan írom le félezer ember hazatávozását a Műhelyházból? Valamelyik előadás után, amikor már csak kevesen maradtunk a 28-ason, a villamosvezető tőlem kérdezte meg, mi van a Kőbányai úton, ahonnan újabban minden este egy tömeg jön ki. Vitatkoznom kellett volna vele?

Fölösleges igyekezet egyazon optimista-csoportba sorolnod engem a főigazgatóval. Nem voltam és nem is vagyok a Műhelyház drukkere, amivel nem ellenkezik, hogy ami érdekelt, azt megnéztem ott.

A ferencvárosi Broadway jövője sem érint személyesen. Nekem oda is kiváló közlekedésem van, arra a villamosra szállok fel, amelyik előbb jön – de vannak mások is: azért szóltam hozzá, mert ez közügy.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70952019-08-04 04:46:23

Azért írtam a témához mindössze annyit (mintegy időhatározót), hogy „az új Nemzeti Színház helyének második kiválasztását ért kifogások óta”, mert úgy gondoltam, a Hozzászólások a Momus írásaihoz topicba ennyi elég. Úgy gondolom most is: miután te egy Trianonról és a kormány szidásáról szólható vitához végszavaztál.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70942019-08-04 04:30:33

Ha a linkelt oldalba ütközöm, ½ másodpercen belül összecsukom. A Hozzászólások a Momus írásaihoz topicban sem teszek másképp.

Nem tudom, mire szavaztál, nem is érdekel. A felelőtlen politikai vicsorgás modelljének veszélyes ismérveit ecseteltem, nem ismétlem. Nyilván vannak, akiknél bejönnek a másokat érzékenyen érintő poénjaid is.

Ha közérdekű problémának találod a hozzászólásaim elküldésének időpontjait, megpróbálhatod kezdeményezni a szerkesztőknél, hogy szabályozzák a fórum nyitvatartási idejét. Külön örülnének ennek azok, akik a másik féltekén használják a világhálót.


Erkel Színház • 102892019-08-03 05:51:27

Kedves Klára, Vasily Barkhatov, A Nyugat lánya rendezőtáltosának frizurája jobban tetszik?

https://papageno.hu/featured/2019/01/vaszilij-barhatov-sok-rendezo-nem-kedveli-puccinit-mivel-a-zenei-dramaturgiaja-kifogastalan/


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70892019-08-03 05:38:31

A 3-as metró felújítása remélhetőleg csak ideiglenesen rontja a főváros közlekedését.

Kétségtelen, hogy a Nemzeti Színház és a Müpa közösségi közlekedési minősége nem kielégítő, de a vonalakat illetően aligha lehetne jobb. Minden környék elérhetősége erősen függ attól, hogy a néző hol lakik.

Ókovács Szilveszter legalább megfogalmazta azt a kérést, hogy a BKK legyen tekintettel az Eiffel Műhelycsarnokból késő este hazaáramló közönség igényeire. Úgy gondolom, Vidnyánszky Attila és Káel Csaba is kezdeményezhetné, hogy 22-23 óra tájban sűrűbben járjanak a villamosok, és hogy a forgalomhoz és a helyszínek tekintélyéhez méltóbb megállót alakítsanak ki. (Bár lehet, hogy a Müpának ez nem érdeke, hiszen a nézőteret így is meg tudja tölteni.)


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70882019-08-03 05:17:16

De miért is kellene egy színháznak mindenáron a belvárosban lennie? A lentebb említett Víg ma sincs a belvárosban, a Király Színházat, a Magyar Színházat sem oda építették. A „pesti Broadway” sem a belvárosba esik, a Madáchot, a József Attila Színházat sem belvárosban létesítették. Az utóbbit születésétől a mai napig sokan kerülik is a fekvése miatt (noha már metróállomásnál van, és persze egyéb megvetésekből is), ugyanakkor mégis népszerű színháznak számít.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70872019-08-03 05:09:20

És – amint az új Nemzeti Színház helyének második kiválasztását ért kifogások óta köztudott – a Vígszínház is hasonló optimizmus jegyében épült. Még ha nem a prérire is, de malmok, gyárak, raktárak, szegény bérházak környékére. A mai Újlipótváros, amelynek később a kedvenc színháza lett, még nem is létezett.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70862019-08-03 05:02:39

1. Kovalik Balázs, Fischer Ádám és az Opera vezetőségének más tagjai egyetlen szót sem emeltek az Erkel Színház mellett. Hidegvérrel asszisztálás helyett használhatnám a szolgai hallgatást is, és akkor még jóhiszemű vagyok.

2. Nem tudom, mely „évtizedekre” gondolsz, mindenesetre az Erkel Színház „visszaalakítása” Városi Színházként működésének formájára a mai világban sajnos irreális, az álmok dimenziójába tartozó ötlet.

3. A 100 %-os alaphelyár-emelés bármely nagyságrend esetében goromba, és a következmény bizonyította, mennyire nem célszerű. Más színházakban sem emelik a helyárakat kétszeresükre egyik szezonról a másikra, a menőkben sem. A Centrál Színház My Fair Ladyjének legmagasabb árai 6 ezerrel indultak, és még most sem kerülnek annak duplájába (10 körül vannak).

„Nem emlékszem”…, hogy olyant írtam, miszerint a IX. kerületben épülő lakónegyedek belvárosi szövetté varázsolnák a Müpa környékét. A nagyvárosias jelleg és a benépesedés alakításában játszhatnak szerepet, s hogy ez mennyire lehet tényező a Müpa nézőterén, azt a jövő kérdéseként vetettem fel.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70852019-08-03 04:51:26

Szerintem a film jelzőjeként az új értelme nem abszolút. Azt írod, többnyire új filmeket nézünk, ez lehet igaz részedről, részemről már nem – de nem is rólunk van szó, hiszen ebben a mondatban általános alany van. Hála az elérhetőségnek, szerintem az emberek legalább annyi „régi” filmet néznek, mint „újat”.

Az újraszinkronizálás ellen vagy mellett nem érdemes vitatkozni, mert az hanyagság, valamint jogi és nyerészkedési ügyek és ügyletek folyománya.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70842019-08-03 04:45:07

Nosza, undorodjunk kölcsönösen, és bár ez OFF azonmód, hadd legyen érvényes bárhol és mármikor. Politikai és médiaszimpátiáinknak, illetve -ellenszenveinknek nem kell egyezniük, és jobb, ha azok itt hallgatnak, mint ha leíródnak. De az utóbbi is túlélhető. Én azért használtam most erős kifejezést (bár mindjárt kiderül, mennyire nem az mégsem), mert kártékony és kétélű divatnak tartom, hogy valaki a jelen hatalmat (és sajtóját), mert azt nem ő választotta és nem tetszik neki, valamelyik diktatúrához hasonlítja. A fasizmus, a (Magyarországon maradva) Rákosi- és a Kádár-korszak mérhetetlen emberi veszteségeket és áldozatokat követelt. A mostani, harmadszor is a választók akaratából hatalmon levő kormánynak az előző, keményebb-lágyabb diktatúrákhoz hasonlítása, illetve ilyen vélt hasonlóságra való utalás, nem kevesebb, mint az elhunyt és túlélő áldozatok tömegeit ért veszteségek és szenvedések bagatellizálása, ezáltal az ő emlékük gyalázása. Bízom abban, sőt hiszem, hogy részedről nem ez az eredeti szándék, de az itt leírt véleményem miatt hadd tartsam a poén kedvéért semmi sem drága jópofaságokat gusztustalannak.


Balett-, és Táncművészet • 58672019-08-03 02:58:27

Ha igaz a hír, az Operaház újranyitása után nemcsak kegynek, hanem az akadálymentesítési követelmények teljesítésének köszönhetően is fel lehet jutni az emeletekre lifttel. Közelebb nem fog kerülni a karzat a színpadhoz, ám lehet, hogy annak is öröm lesz ott ülni, aki anyagilag képtelennek bizonyul jegyet váltani a földszintre, s így legalább megnézheti a felújított házat. Illetve annak, aki azért aggódott (aggódik), hogy ott alakítják ki az állóhelyeket. Mert az már nem lenne akkora öröm, hogy felszállítottak a III.-ra, ahol állva nézheted végig a Mesterdalnokokat.

Azért írtam az Opera felsőbb ülőhelyeiről, mert érzékeltetni akartam, milyen veszteség érte a nézők jelentős részét a Várszínházban.

A linkelt cikk címét a szerkesztő adta: egyelőre az internetes médium szándékáról, üzenetéről árulkodik.

Továbbra is hőn javaslom, hogy vállald magadra a saját gondolataidat, és ne tulajdonítsd azokat nekem.


Erkel Színház • 102872019-08-02 08:13:53

Azoknak is, akik kedvelik az idillikus felvezetéseket és tartalmakat, és persze azoknak is, akik szeretnék látni körvonalazódni a jövőt:

Beszélgetés Ókovács Szilveszterrel

https://jozsefvaros.hu/hir/7220/beszelgetes-okovacs-szilveszterrel?fbclid=IwAR09fxfF1jfy2XgV24IF0MXlIue1aA2RkPfqh-augMZC0C0rpER6h2Nlxco

Kedvenc hírem: „A Hunyadi László pedig nyolc év után az OperaKaland sorozattal búcsúzik.

Kedvenc kifejezésem: „a merész Aida-verzió”. Komolyan, nagyon örülök ennek a jelzőnek. A közkeletű, spontán és laza, ám közönséges aláminősítő alakot hányszor hidaljuk át annak latin megfelelőjével, vagy az állattartásban használatos szinonimájával, vagy leírjuk, de magánhangzóját @ karakterrel jelezzük. Mohácsi János „Aida-verziója” tehát merész – köszönöm az új szinonimát, Ókovács Szilveszter!


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70762019-08-02 05:32:11

Kedves Makkzs, köszönöm, hogy az én reagálásomra is utalt, így már engedékenyebben fogadom negatív jelzőjét az „Erkel Színház nevében”.

A rendezők ügyében azonban szigorú maradok. „A rendezőnek mindenképp figyelemmel kell arra is lennie, hogy a karzatról az apró gesztusok nem fognak látszani” – írja. Én ezt úgy szigorítanám, hogy a rendezőnek mindenképp figyelemmel kell lennie arra is, hogy a nézőnek a karzatról is kell tudnia érzékelni az énekesek gesztusait. Normális helyzetben (korokban) ez úgy teljesült, hogy egy rendező akkor juthatott opera színreviteléhez, miután hosszú évekig, évtizedekig inaskodott nagy és főrendezők mellett. Ugyancsak kivételes képességekkel juthatott operarendezéshez egy prózai színházi rendező, hiszen az operának nemcsak a műfaja és a színpada, hanem az egész tere eltér a kisebb színházakétól. Sajnos a néző ma azt érzékeli, hogy operarendezéshez és „főrendezéshez” akárki hozzájuthat.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70752019-08-02 05:24:20

Relatív, hogy mint nevezünk új filmnek. Amelyeket a tévében adnak, ritkán „újak”, aki nem jár a bemutatómozikba, többnyire régieket lát. Sőt, a tv-csatornák és videómegosztók közönsége többnyire a vitathatatlanul „régi” filmeket nézi. Az operák esetében azokra a nézőkre is kell gondolni, akik egyáltalán nem ismerik az alapműveket, a számunkra legnépszerűbbeket sem. Az ehhez a korosztályhoz tartozó hozzátartozóimat, noha angol és spanyol tannyelvű iskolába járnak, illetve nem operabolond ismerőseimet én már egyáltalán nem tudom elcsalni idegen (eredeti) nyelvű előadásokra. A színház alapvetően nem stúdium, primer érzelmi hatásnak kell érnie a nézőt: mintha hozzá szólnának.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70742019-08-02 05:20:23

Ha csak azonos sémájú riportokat hallasz a közmédiában, akkor elégtelen számú minta alapján általánosítasz.

A Café Momus Komolyzenei Magazin Hozzászólások a Momus írásaihoz című topicjában a jelen politikai hatalomra, médiájának ilyen hasonlítással történő, torzító utalást még félrekalandozó társalgásban sem OFF-nak, nem is UFF-nak, hanem gusztustalan nyomulásnak találom.


Balett-, és Táncművészet • 58642019-08-02 05:14:22

Ha az állítja, hogy a Millenáris nézőterén „jelentős változás nem történt, az előteret kipofozták”, akkor nem ismerte azt a helyszínt korábban. Építészetileg és esztétikailag kívül-belül értékelhetetlen tákolmány, a fogadástól a távozásig kényelmetlen hely volt, amelynek széksoraiban tengeri betegséget lehetett kapni. Egyedül a mosdókat nem érhette kifogás.


Balett-, és Táncművészet • 58632019-08-02 05:07:39

Azt írom le, milyen a (tánc)színháznak nem alkalmas játszóhely.

Meséltem már neked, hogy ha mumusod, az Oláh Gusztáv tervezte díszlettel játszott Bohémélet operaházi változatát a II. vagy a III. emeletről nézzük, a díszlet részleteiért, az énekesek és a játék közelségéért kárpótol bennünket olyan rálátás a színpadképre, amely a lentebb ülők számára ismeretlen. Oláh Anyeginjének szintén voltak ilyen értékei (is): noha a hercegi palota báltermének mennyezete, csillárja takarásban volt, az odafenn ülő gyönyörködhetett a terem „mozaikjában” és a polonézt táncolók alakzataiban. (Minde gyönyörűségek nem öncélúak voltak, hanem a nagy művek zenéjének, atmoszférájának vizuális kiteljesítését adták.) Ami viszont lényeges: a darabok szólistái és csoportos szereplői lentről is, fentről is teljességükben látszottak. (Nem a félig látó és nem látó helyekről beszélek.)

A Várszínház színpadát és nézőterét úgy alakították ki (illetve annyira nem tudták színházzá tenni), hogy a 6., 7. sortól felfelé a színpadnyílás felső része nemhogy díszletelemeket: szereplők fejét, feljebb haladva csaknem egész törzsét kitakarta. Ez prózai színházi előadásban is rossz (az akkori Nemzeti is játszott ott hosszabb ideig), noha a színészeket lehet előre rendezni és hallani is. Táncelőadásban viszont ez tűrhetetlen, mert bár a művészek lábmunkája fontos, a néző mégis többre kíváncsi.

Ha az ember meghallja, hogy egy ilyen színházat felszámolnak és máshol biztosítanak a működésére alkalmasabb helyet, „szakmai” szemlélettel ennek feltétlenül örül, és örül annak is, amikor szakemberek üdvözlik a felismerést és a változtatást. Az a feltehetően méltatlan fordulat, ami most történt, történik a Táncszínházzal, és amelynek remélhetőleg fel fogják tárni a célját és a hátterét, nem elemezhető orbánozással, vározással stb. indítva: ez gyűlöletpolitizálás, távol minden „szakmaiságtól”.

A meglátásomat nagyon rosszul értelmezed, ezt a ferdítést visszautasítom, sőt pimaszságnak minősítem.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70652019-08-01 03:05:02

… Amint a következő hozzászólásod első mondatába ékelt ugye sem azt üzeni, hogy egyet kell értenem veled. Remélem!


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70642019-08-01 02:58:58

OFF-OFF-OFF: Jó szívvel ajánlásod nélkül is nézem a köztévét (is), ezek szerint te is. És valószínűleg mégsem ugyanazt halljuk. Én a köztévén is gyakran hallok a műsorvezető felvetésével ellenkező tartalmú választ, sőt meglepőt is. Persze ez akkor is lehetséges, ha a riporter előre megfontoltan felkínálja az ellenvetést. Ez technika kérdése. Az interjú és a vita csak műfaji formák. Az a közszereplő, akinek mondanivalója van, bármelyik műfaj kereteiben a saját gondolatát közli. Az egymást túlkiabálók véleménye viszont alapvetően egyezik, hiszen többnyire ugyanabból a bagázsból valók, csak a fenyegetőzések és átkozódások nemeiben akad nézeteltérés.

Az ugye ma már gyakrabban töltelékszó („vatta”, mint pl. az igazándiból), sőt inkább rossz szokás, semmint egyetértésre biztató, mint az úgy-e? alak volt valamikor...


Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? • 26702019-07-31 05:07:16

Pedig egyszerű dologról lenne szó. Át kell olvasni a szöveget, inkább többször, mint egyszer. Nem szégyen, ha egy másik szemre („szeretetlektor”) is rábízzuk. Nem szégyen a helyesírás-ellenőrző használata sem, noha annak a tudása sem tökéletes; néha nevetséges dolgokat javasol, de mégis figyelmeztet egy-két hibára. Most sajnos nincs jó helyesírás-ellenőrzőm, de szeretett Word 2.0-mhoz olyan program tartozott, amelynek a szótárába, ha felvettem pl. a Radames szót, fennakadt volna egy Radamason.

Kissé fáradtan, először úgy olvastam, Gál Erika sűrű, zsíros haja. Aztán kár volt újraolvasnom, mert én korábban éppen ezeket a tulajdonságokat hiányoltam az énekesnő hangjából Amneris szerepében. (Erdájából, Szuzukijából nem.)


Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? • 26682019-07-31 00:47:18

Attól lesz világos, hogy lejjebb már nem Radamesről van szó, hanem Radamasról.


Balett-, és Táncművészet • 58602019-07-30 07:54:51

Azt állítom, pontosan. A Táncszínház elköltözési terve a Várból nem volt új keletű. Figyelembe véve továbbá, hogy a Várszínház teljesen alkalmatlan volt (tánc)színháznak, teljesen mindegy, miért költöztek el.

Engedje meg, hogy önállóan döntsem el, melyik lapnak hiszek, melyiknek nem, vagyis melyiket nem tekintem hitelesnek. Teljesen függetlenül maga méltatlankodásától.


Balett-, és Táncművészet • 58592019-07-30 07:45:58

Nem először kérem: ha a hozzászólásomra reagál, mellőzze az felszólító módot. Ha eddig el tud jutni, lehet mérlegelni, ki személyeskedik itt, persze azt is szakmailag.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70582019-07-30 01:53:52

OFF: A kerekasztal-beszélgetések moderátorai kifejezésről jut eszembe. Milyen divat lett (azokban a tévékben, ahol kerekasztal-beszélgetések és moderátorok vannak), hogy a vendégek hosszú perceken át egymás szavába kiabálnak, a moderátor vagy hagyja őket, vagy közéjük csatlakozik, és az egészből egy gondolat sem érthető. Ilyenkor látszik, hogy ezeknek a televízióknak nincs is értelmes üzenetük. A „feszkó” lényeges, sőt maga a cél, az hozza a nézettséget: a nézőknek tetszik, ha címzetes értelmiségiek sem vitatkoznak kulturáltabban, mint ők a kocsmában.


Balett-, és Táncművészet • 58562019-07-30 01:31:51

Novák Ferenc már megszólalt. Kiknek kellene még? Ha erre azt mondod, hogy itt ugyanaz a helyzet, ami az Operában, hogy tudniillik az emberek nem mernek megszólalni, azt felelem, hogy ezek szerint még van veszíteni valójuk. A hírek viszont azt sugallják, hogy veszve minden.

Ezért nem örülök annak, hogy olyan orgánumokon keresztül kell „értesülni” a történésekről, mint a 24.hu vagy a Magyar Narancs. Ha ugyanis egy tudósítást az Orbán, Vár, rezidencia címkékkel indítanak, már biztos, hogy szakmai hitelessége (pl. elfogulatlansága) megkérdőjelezhető: aki a táncélet sorsáról szeretne hiteles hírt, már végig sem fogja olvasni.


Balett-, és Táncművészet • 58552019-07-30 01:29:02

Szerintem a Magyar Narancs ugyanazt írja, amit maga magyaráz. Nem mondom, hogy nekem tetszik, de érthetőnek tartom. Ha maga úgyis a szakmában van, tisztázhatja velük.


Balett-, és Táncművészet • 58542019-07-30 01:27:47

Van itt hely, idő is, leírhatja még néhányszor.


Balett-, és Táncművészet • 58532019-07-30 01:26:27

Ki mondta magának, hogy ezen a fórumon szakmailag kell érvelni? Nyilván senki sem, mert maga még sohasem hozott össze itt egyetlen szakmai hozzászólást, még egy mondatot sem. A linkelés, a hőbörgés, uszítás, a személyeskedés, közhelyek pufogtatása nem az.

Látott már olyant, hogy egy rendező, egy énekes vagy egy táncos mindent tökéletesen megold szakmailag, mégsem hiteles? A 24.hu számomra akkor sem lesz hiteles, ha maga szakmailag végigdühöngi ezt a szép nyarat.

Az újságírót nem nevesítettem, sőt meg sem néztem a nevét. A cikk tartalma lényeges, nem az újságíró személye. Az én írásaim olvasottsága hogy jön ide? Nem állok versenyben senkivel sem.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70562019-07-27 03:54:43

A felsoroltaknál jóval több énekest tartok számon, akik a szövegét jól lehetett érteni, inkább a kivétel volt elenyésző. Természetesen az énekesek sokkal tisztábban deklamálták a magyar művek szövegét is, amikor mindent magyarul énekeltek, és nem ismerték a „közönség számára úgyis alig érthető” idegen szöveg maszatolásának kényelmét.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70552019-07-27 03:52:15

A magyar operák magyar nyelvű feliratozásáról, illetve annak elvetéséről nem én fogok dönteni. Számomra lenne egy rossz üzenete: itt olyan szöveges művet adnak elő, amelyet feliratozás nélkül nem lehet megérteni. Ennek van olyan távolságot tartó hatása, mint annak, ha első hallásra nem ért meg minden szót a közönség. A másik kifogásom az, hogy ha a színpadi látvány színeinek, fényeinek van összhatása (elvileg kell lennie), azt rontják az erős zöld és égő napvörös feliratok, meglehetősen nagy felületen a színpad fölött.


Balett-, és Táncművészet • 58472019-07-27 03:21:59

Be kell érnie azzal, hogy belinkelt cikkéből kiemeltem a politikai bulvárra jellemző motívumokat. Tételesen cáfolni nem fogom: tudja, hogy ez a topic nem a bulvárlapok szakmai minősítésének szakmai helye? De még a balett, tánc témájának sem. (Kivétel persze, amikor maga megjelenik, tetőtől talpig minden szakmaiság vértezetében.)


Balett-, és Táncművészet • 58462019-07-27 03:19:01

Lehet, hogy a Nemzeti Táncszínház ügyében – a további információkig – mindenki elmondta a véleményét, és maga is kidühöngte már magát „szakmailag”.


Kimernya? • 31932019-07-26 02:30:12

Vadhajtásai lehetnek az autentikus kiejtés forszírozásának. Ha magyarul szólva valaki úgy ejti ki Hamlet és a darab többi szereplőjének, vagy más Shakespeare-művek hőseinek nevét, ahogy az angolban kívánatos, az modorosnak, tudálékosnak, nevetségesnek hat.

Hosszú évekkel ezelőtt ment valamelyik tv-adón egy francia sorozat, amelynek magyar változatában egy Christian nevű szereplő nevét, érthető módon, nem akarták simán Krisztiánra magyarosítani. Az eredmény viszont az lett, hogy ahány szinkronszínész szólalt meg a filmben, annyiféle hangzással ejtették ki a fiú nevét, attól függően, ki hogyan tudta görgetni torkában az r-t, orrhangba fordítani a név végét. Minél helyesebben mondták, annál furcsábban hangzott a magyar szövegben.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70522019-07-25 23:26:13

Vajon amikor minden opera-előadás magyar nyelven ment, miért nem gondolt senki sem a magyar feliratozás szükségességére? Akkor is léteztek ehhez technikák, feliratok készültek a külföldi filmekhez (sőt már a némafilmekhez is), lehetett villanyújságot olvasni a Lenin körúton.

Az az intézmény, amelyről beszélünk (a Magyar Állami Operaház) egyáltalán nincs pénzszűkében. Sok tekintetben tetten érhető a pazarlás is. A Gioconda locsi-pocsis Velencéje sem lehetett olcsó (csak éppen rossz, sőt kellemetlen).

A jó díszletnek, ha szép, ha nem, mindvégig játszania kell a drámában. De nem mindenki figyelmes mindenre, zárójeles megjegyzésed kulcsfontosságú.

(OFF: Nemrég a Facebook valamelyik budapesti témájú csoportjában az egyik tag azt állította, hogy a kilátás nem tényezője egy ingatlan értékének. Évekig lakott Buda legszebb helyén, hegyekre, a Dunára néző kilátással. Egy hétig érdekesnek találta, aztán soha többé nem nézett ki az ablakon, hiszen mindig ugyanazt látta. Az én kilátásom, bár nem jelentéktelen, nem kívánkozik anzixra, de 44 éve nem tudok betelni vele, lépten-nyomon bámulok kifelé, sosem unom meg. A változatosságról gondoskodnak az év- és napszakok, az időjárás, az élet. Az is igaz, hogy a pazarnál szerényebb látnivalók erősen kötődnek az életemhez és az érzelmeimhez. Valahogy ilyen szerepet játszanak a jó díszletek, bármilyen koncepció szerint és technikával készülnek is, akár A bahcsiszeráji szökőkút festett díszleteinek pompájáról, amely a véres tragédiákat ellenpontozza , akár a (régi) Porgy és Bess füstlepte, fülledt, nyomorúságos udvarának atmoszférájáról, akár A lombardok vetített, többnyire a zene érzékfeletti hatásait hangsúlyozó képeiről van szó.

Szóval ennyire nem vagyunk egyformák, eltérően hatnak – vagy nem hatnak – ránk a látványok ingerei és üzenetei.)


Kimernya? • 31852019-07-25 05:05:18

Sajnos szegény oroszok is beszédhibákkal küzdenek, még ha nem olyan súlyosakkal is, mint szegény angolok, németek, franciák, spanyolok.


Kimernya? • 31842019-07-25 05:02:48

Az még nem lepne meg, hogy a д hang nem lágyul az orosz e (э) előtt, de itt az orosz je (e) előtt nem lágyul.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70502019-07-25 03:47:24

Kedves Zöldszemű, noha az Operaház válsághelyzetét úgysem oldhatjuk meg kívánságműsorral, hadd fűzzek néhány opponáló gondolatot az eszményeidhez.



- A díszleteket - ha az elemeiknek nincs döntő szerepük - a végletekig le lehet egyszerűsíteni. (Egy fal, egy-egy ajtó, egy-két függöny, egy fél ülőgarnitúra, esetleg egy kerevet, stb. - a legtöbb opera előadható így. Ami még szükséges, a mai fantasztikus technikával a hátsó falra vetíthető.)



Mivel az opera a maga (általában) nagy, szimfonikus zenekarával (olykor színpadi zenével), énekkarával (olykor balettegyüttessel), komplikált és bravúros szólamokat megoldó szólistákkal és együttesekkel, a színpadi játékkal korántsem olyan műfaj, amelynek kifejezésmódja végletekig leegyszerűsített, hogyan illenék hozzá végletekig leegyszerűsített látványvilág? A nagy formátumú és erős hatású zenei élményhez ugyanolyan vizulis élmény illik és jár, ha nem a partitúrát olvasom és a lemezt hallgatom az otthonomban, hanem időt, pénzt és fáradságot áldozok egy operai estére. Egyébként több előadásunk van már, amely megfelel felsorolt igényeidnek: az Olasz nő Algírban vagy a Lammermoori Lucia díszletelemei alig többek falaknál, ajtónyílásoknál, mintha a minimálstílust kedvelő harmincas korosztálynak akarnának kedveskedni velük.

Amíg különböző és különböző stílusú művek léteznek, (elvileg) különböző rendezők különböző koncepciókkal, hogyan lehetne egyenrecepthez kötni az előadások látványvilágát? A nagy mesterek, művészek (Spannraft Ágoston, Oláh Gusztáv, Fülöp Zoltán, Forray Gábor, később Csikós Attila) idejében sem egy kaptafára és főleg nem azonos technikával készültek a díszletek. Mindegyiknek volt stílusa, arca, világa és egyűttműködése a világítás- és színpadtechnikával.

Vetített díszlettechnika sem egyféle létezik csupán, és azt sem szereti mindenki. 1974-ben a nagy sikerű és a Covent Garden által is megvásárolt, puritán térben előadott Lombardok-előadásunk igényes és dekoratív vetített színpadképei sem arattak osztatlan sikert, sokan gúnyolták mozinak, diavetítésnek, még ezen a fórumon is akadt, aki utálkozva szólt róla (én nagyon szerettem), az pedig szinte kiverte a biztosítékot, amikor 1975-ben az Odüsszeusz hazatérésében (Sudlik Mária és Sass Sylvia „főszerepeltetésének megismétlése” mellett) Mikó András, illetve Forray Gábor mintha nem tudott volna továbblépni a szcenírozásban sem.

A „mai, fantasztikus technika” ellenére számomra pl. amatőr ötletnek és kivitelezésűnek tűntek a Müpa-beli Ring hátsó és egyéb falakra vetített látványmegoldásai.



- A jelmezek is lehetnek szerények, a korhűség illúzióját keltők, mindenképpen a darab mondanivalójával összhangban” – erre sem lehet általános recept. Ha egy királynőre, grófnéra, császár- vagy fáraólányra, vagy egy nagyvilági kurtizánra szerény jelmezeket adnak, az a darab és a jellem meghamisítása. Jelenleg színpadi divat a szereplőkre erős és egyszínű, mai ruha- vagy bútorszövetből készült jelmezt adni, amelyeknek legfeljebb a hossza és egy-egy vonala igyekszik halványan utalni valamilyen „általános” történelmi korra. Egész estés divatbemutatót tudnék itt leírni az elrettentő példákból, egynél maradva említem meg Lucia metálkék estélyi ruháját az ominózus esküvőn. Ez is hamisítás, még inkább a tehetség, a fantázia és a műveltség megúszása.

Én úgy gondolom, az Operaház egyik legnagyobb betegsége ma a színházi tehetségek hiánya és az ebből fakadó igénytelenség.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70472019-07-24 04:14:09

Nem vitatom, hogy sok hajdani színház (és más intézmény) lebontása, felismerhetetlenné változtatása stb. mögött is hűtlen kezelés, magán- és közbűnök állnak. Álmom egy eszményien meggazdagodott Magyarország, ahol visszaépítik a Nemzetit (számomra a Blaha Lujza téri volt az), eredeti formájában a Hevesi Sándor téri Magyar Színházat – és a Városi Színházat is, de mindez nem lehetséges, még ha olcsóbb lenne is pl. annál, amit egy-két Facebook-csoport egyes tagjai követelnek: bontsák le az 1964-ben átadott Erzsébet hidat és rekonstruálják a lebombázott eredetit, mert az mégiscsak szebb volt. És erre az embernek eszébe jutnak a még nagyobb és felfoghatatlan magán- és közbűnösök: az az emberiség, amely tűrte, sőt előidézte és megrendezte a háborúkat, amelyekben az emberek élőhelyei semmisültek meg oly módon, hogy Budapest a szétbombázott városrészeivel és felrobbantott hídjaival még a szerencsésebbek közé tartozott.

Az Erkel Színház esete annyiban különbözik azoktól a veszteségektől (már nem létező, illetve visszafordíthatatlanul átépített színházaktól; fővárosunk, nemzetünk vagy a világ, az emberiség már csak siratható egyetemes értékeitől), hogy megúszta a megsemmisítést: áll és működik. Ezt a kegyelmi állapotot meg kellene ragadni, többeknek, többféle gesztussal.



1. Mindenekelőtt szentségtelennek és káromlásnak tartom az Erkel Színház működésének a kontextusában dicsőíteni azoknak az embereknek a nevét, akik hidegvérrel asszisztáltak a színház lebontásának korántsem csak egy kávéház asztalánál felmerült ötletéhez, melynek nyomán tervek születtek a színház és földrajzi terének „pótlására”, akkora „szakértelemmel” az operaművészet iránt, hogy fel sem merült bennük az Andrássy úti épület felújításának esedékessége, mely felújítás most teljes kulturális katasztrófa lenne az Erkel Színház nélkül. Ha ez a gondolat nagy karmester, zseniálisnak mondott rendező és az Opera mindkét színpadán példás karriert befutott balettművész fejében nem merül fel, ha nincs egy karmesteri pálca, amellyel ezt az ötletet a szempillantásnál rövidebb idő alatt leintik, az emberben okkal merül fel a gyanú: van az a pénz, amiért ilyen gondolatok nem merülnek fel…



2. Rosszalva fogadom, hogy vannak, akik a mégis túlélő Erkel Színházra előszeretettel dobálnak egy-egy téglát. Nem gondolom, hogy a műsorpolitika, a művészi színvonal, a propaganda, a közönségszervezés, a honlap és még számos tényező hibáival és hiányosságaival szembeállítható, illetve azok védelmére felhozható az Erkel Színház mérete és „túl sok” nézőhelye, és ezek miatt minduntalan az épület alkalmatlanságát kell megállapítani. Ezért kifogásoltam lejjebb a vitafolytató Makk Zsuzsanna jelzőjét („kellemetlenül nagy”), még ha csak pontatlan fogalmazásból eredt is. Ha mégis panasz lenne, azt tudnám rá válaszolni, amit a számukra nem tetsző hozászólásokat reklamáló olvasóknak: át kell ugorni, nem kell mindenáron kellemetlen helyre járni. (Nagy a Müpa is, mégsem befogadó képességének ostorozásával oldják meg sikeresen a működését.)



3. A színház megmentése és működésre alkalmassá tétele, rehabilitációja élharcosának számító, a kormányzattól teljes bizalmat (mondhatjuk ezt teljhatalomnak is) kapott (azóta) főigazgatónak kötelessége lenne (még nem késő, hogy ezt a feltételes módot feloldjuk) megbecsülni saját tetteinek eredményét. Felismerni, hogy az Operaház jelenlegi válsághelyzetének (ugye, érzékelhető, hogy visszakanyarodtam a topic aktuális témájához, Zéta vitairatához) meghatározó motívuma az Erkel Színház rehabilitációs dicsőségének, további megbecsülésének, megtartásának, ápolásának fontossága. Nekem, aki a színház körül minden facsemete ültetését vagy futószőnyeg leterítését hajlamos vagyok ünnepelni, fájdalmas összegeznem: az Erkel Színházat sok tekintetben elhanyagolják. E folyamat jelenségeit is szóvá tettem már ezen a fórumon, csak néhányat ismételek. Az Operaház (röviden) kellemetlen és nem eléggé eredményes pr-ja a rekonstrukció idején koncentráltan az Erkel Színházat sújtja. Az Erkel Színház műsorát különösen a rekonstrukció idején célszerű lett volna megkímélni az eszement rendezésektől (ahogy ezt mondani szoktuk), azok egész sorától. Ártott a színház működésének és a közönséggel való kapcsolatának a 2017-es goromba helyáremelés. (Használni a mostani, szelídebb sem fog.) Szintén goromba gesztus volt a 2018-as évadkezdés negyed évvel való késleltetése az egyetlen operajátszó épületben. Nem józan dolog az Operaház felújításának gigászi projektje mellett kialakítani egy új játszóhelyet, amelynek nincs a főépületet helyettesítő funkciója és képessége, ez szintén az Erkel Színház elhanyagolásához vezetett. A züllés jelenségének tartom az Erkel Színház „büfé-tagozatának” felpuffasztását, kiterjesztését a foyer-ba és az utcára, elvéve az e célra szolgáló pazar terület funkcióját. (Kólás műanyag rekeszek látható tárolása a lépcsőforduló alatt stb.)



OFF: Azt hiszem, Edmond Dantes, rögeszméd, hogy a Müpa egy kulturális intézmény elhelyezésének legrosszabb példája. Ideálisnak én sem tartom, de szerintem a közösségi közlekedési adottságai nem rosszak (és fejleszthetők) – természetesen nem azokhoz az esetekhez hasonlítva, amikor valaki más színházak közelében lakik. Ami a „klasszikus (bel)városszövetből” (tetszik ez a kifejezés) való kiesését illeti: még épülnek a Soroksári út Dunára néző szakaszának luxuslakásai, a Müpával átellenben pedig a Ferencvárosnak egy egész negyede okoslakásokból. Ha ezeknek a majdani lakossága tényező lehet a Müpa közönségének összetételében, ez az ottani műsorpolitikában és helyárképzésben is jelentkezhet.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70442019-07-23 04:13:48

Végre Makk Zsuzsának a Zéta vitairatához írt cikkéhez is hozzászólok, egy idézethez két gondolattal:

(Az Operaházba) „A külföldiek sokszor az épület miatt mentek, tehát az Erkelbe nem ül be minden olyan turista, aki az Operaházat felkereste volna. (Megkockáztatom: a külföldiek közül egészen kevesen fognak az Eiffelbe is ellátogatni. Ahhoz hatalmas marketing-kampány kellene, és egy teljesen kész épület, mint minimum.) Az Erkel pedig kellemetlenül nagy” …

Úgy gondolom, érdemes megkülönböztetni azokat a turistákat, akiknek a programjába az opera visiting helyett vagy mellett szerveznek egy opera- vagy balett-előadást (vagy maguk vállalkoznak ilyenre), illetve azokat, akik opera- vagy balett-előadásért látogatnak Budapestre, egy-egy darabért, énekesért vagy csupán a változatosságért, sőt a számukra nevetségesen olcsó belépőkért is. Én sem azért néztem előadásokat a Volksoperben, mert a Staatsoper zárva volt, hanem azért, mert az ottani előadásokra voltam kíváncsi.

Az Operaház előző felújítása idején például rendszeresen nagy külföldi nézőtábora volt a Don Giovanni Ljubimov rendezte (általam nagy ívben került) előadásának, a Parsifalnak (még a magyar nyelvű megszólaltatás ellenére is), és számos balettprodukciónak. Most sem gondolom, hogy az Erkel Színház vonzónak ígérkező előadásait elkerülnék a színházi turisták, még az Opera nyitása után sem, különösen ha a helyárai nemcsak nekünk, hanem a kelet-európai vendégeknek is elérhetőek maradnak. (Sajnálatos, hogy ez ma élő megkülönböztető tényező.)

Önmagában hamis (meggondolatlan) kifejezésnek tartom, hogy „az Erkel kellemetlenül nagy”, hiszen a nagysága nagyon is kellemes, csak az üres vagy félig megtöltött nézőtér esetén szomorú látvány. Minden színházi műfaj, így az opera hatásmechanizmusának is része a tömeghatás, amelyet még a tapsrend alatt is élvezünk. Minél nagyobb a megérintett tömeg, annál jobban.

Valóban nem remélhető, hogy az Eiffel Műhelycsarnok színházi turisták célpontja lesz. (Lehet, hogy még az enyém sem.) 


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70432019-07-23 03:15:23

Nem könnyű elkerülni a nyelvi ismétléseket, ha a gondolataink ismétlődnek. Ha jól olvasom, Lujzánk sem először használta a „Ha jól emlékszem” mondatkezdést, ld. egy hozzászólással lejjebb. :-)


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70422019-07-23 03:09:57

Kedves Lujza, nyilván nem véletlenül, hanem megfontolással írtad ezt a reklamációt ide, nem pedig privátban és nem is a Párbaj-topicba. Én is meg szoktam fontolni, hová küldöm el a gondolataimat. Az utóbbi vitáim Edmond Dantesszel szerintem nem szakadtak el (egészen) a topic valóban igen fontos témáinak szálaitól, viszont nem számítottam a Te fáradékonyságodra, könnyen elterelhető figyelmedre, sem arra, hogy a fórumon vársz kevés számú, ám súlyos mondatokat. Előre kellett volna ajánlanom, amit ED már 7016. sz. hozzászólásában említett, megspórolva ezt nekem.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70412019-07-23 02:58:54

Hozzászólásomban egy vonatkozó névmással („melynek”) utaltam arra, hogy a „hűtlen kezelés és kulturális bűncselekmény” tételeket az Erkel Színházzal való (el)bánásra vonatkoztattam. A sikertelen vádemelési üggyel, amelyet itt te elevenítesz fel, a milliós nagyságrendű számokkal sohasem foglalkoztam, nem ismerem ki magam azokban; az Erkel Színház megmentése és a vezetőség eltávolítása után már nem érdekelt. Az Erkel Színházi történet viszont számomra ismert, és múlhatatlan trauma.

Én nem siratnám, ha az Erkeltől „ellopnák” a Bánk bánt, a Hunyadi Lászlót és a János vitézt. Mindhárom rendezését méltatlannak tartom a művekhez és az Erkel Színház rangjához és lehetőségeihez. Volt már a János vitéz az Operettszínház állandó műsordarabja (Kovács József és Oszvald Marika szerelmespárjára emlékszem, de az előadást nem láttam), az is csak egy időszaknak bizonyult.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70402019-07-23 02:49:35

Ezt a reagálást egyáltalán nem értem, de nem baj, valószínűleg te sem értetted az enyémet.


Operett, mint színpadi műfaj • 40082019-07-22 03:31:13

Nini, itt is egy hozzászólás, amelyben velem tuti, hogy nem vitatkozol. :-)

Oscar Wilde-ot szeretni nem kötelező. A gratulációt köszönöm. Kreatív ötletemet nyugodtan ajánlhatod valamelyik korszerű rendezőművész figyelmébe. Ajándékba küldöm. Vidnyánszky Attilának vagy Kovalik Balázsnak vagy más ilyeneknek. Egyre megy.


Operett, mint színpadi műfaj • 40072019-07-22 03:28:31

Ha viszont az ember pénzt és időt áldoz ezeknek az előadásoknak a megtekintésére, leggyakrabban azzal szembesül, hogy az eredetinek szánt (vagy inkább eladni akart) rendezések mennyire nem eredetiek! Nem szolgálják a műveket, sokkal inkább ártanak azoknak, csupán egy divatdiktátum követelményét teljesítik.

Köszönöm, kedves Smaragd.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70102019-07-22 03:16:25

Nem kellett (volna) „színtisztán politikai alap” az Operaház vezetőségének „lefejezéséhez”, elég ok volt a menesztésükhöz az a hűtlen kezelés és kulturális bűncselekmény, melynek jegyében módszeresen lezüllesztették az Erkel Színház működését és állagát, mígnem asszisztáltak annak megsemmisítési tervéhez. Nagyobb büntetést is megérdemeltek volna. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, noha nekem is volt abban a vezetésben „szívem csücske” művész (Keveházi Gábor), akitől egész színpadi pályája során sok örömteli élményt kaptam.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70092019-07-22 02:52:52

Ebben a topicban, ahol a fórum írásaihoz lehet hozzászólni, és aktuálisan Zétának az Operaház mostani válságáról írt cikkét tárgyaljuk, a múltba tekintve nem arról írtál, hogy Fischer Ádám művészeti irányítása alatt milyen felejthetetlen Wagner-előadásokat láttál a vezényletével az Operában, hogy Fischer milyen Wagner-aranykor építésébe kezdett az Operában, hogy Fischer a nagy Wagner-repertoár építéséhez megkérdőjelezhetetlenné tette az Erkel Színház fontosságát... (vagy mindez nem így volt?), hanem ilyen, visszatetintő előzmény nélkül, a 6922. sz. hozzászólásodban, a következőt írtad: „a Ház tényleges művészi irányítása emlékezetem szerint egy nemzetközileg már akkor is megbecsült művészeti vezető és egy már akkor is világhírű karmester irányítása alatt állt, akik azóta is sok megbecsülést, dicsőséget hoznak hazájuknak .... külföldön.

Az előzményeket csak azért hiányolom, mert nyilvánvaló, hogy ennek a mondatnak a hazug tartalmát politikai vita provokálásának szántad. Ez a fórum ugyanis nem a te Kovalik- és Fischer-tanulmányod, itt számítani kell az ellenvélemény megjelenésére is. Ezek után hüledezel, amiért provokációd nyomán szóba került a hazaáruló minősítés is. „Egymást” pedig senki sem hazaárulózta, ismétlem, még téged sem; rajtad kívül senkinek a hozzászólásában sem elmaradhatatlan a személyeskedés.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70082019-07-22 02:37:47

Súlyos szövegértelmezési, szerep- és portáltévesztésben vagy.

Ha velem tuti, hogy nem vitatkoznál, az úgy nézne ki, hogy nem vitatkozol. A hozzászólásod nem úgy néz ki.

A Café Momus nem hadi és nem politikai színtér. Héterővel legalább annyiszor nem értek egyet (véletlenül éppen „nemzeti” ügyet érintő színházpolitikai témában), mint ahányszor igen. Nem tudom, hogy nyelvzseni-e, engem mindenesetre nagyon érdekelnek és lenyűgöznek a hozzászólásai nyelv(észet)i ügyekben. Remélem, nem ér túl nagy csalódás: ama alkalmas jelzőt nem rád kerestük-találtuk, hanem a hazájukat nemzetközi nyilvánosság előtt lejárató emberekre, akiket te lentebb előzmény nélkül dicsőítettél. A gondolataimra és a fórumra igyekszem összpontosítani, a teherbíró képességed nem izgat.

Emlékeztetlek, hogy egy komolyzenei magazin fórumán vagy, nem egy bulvár napilapén, ahol a „ti erőtök” kategóriának értelme lehet. Itt nem politikai erők szólnak, és nem politikai szimpátiák vagy ellenszenvek, hanem olyan jelenségekről (is) esik szó, amelyek elválaszthatatlanok a politikai élettől. Te a személyeskedési „hadonászásban” még a fórumozótársakat sem tudod ettől elválasztani. (Ha nem vetted volna észre, legutóbb kurzivált jelzős szerkezeted éppen egy újfasiszta üdvözlést tartalmaz. Mit gondoljak erről? Fölösleges válaszolnod.)


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 70072019-07-22 02:26:38

Azt azért nem szabadna elfelejtenünk, hogy Wagner zenedrámái nem koncertdarabok, hanem operák, nekünk pedig van operaházunk, nem is csak egy operaépületben. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem nem az. Más kérdés, hogy operaelőadásra is használják. A földiepret is árulják szamócaként, sőt ananászként is.


Operett, mint színpadi műfaj • 40012019-07-21 04:45:26

Tisztelt Joska141, stimmel: az Ön által nem használt kifejezéseket az eggyel lejjebbi hosszásólásból idéztem. Nem írtam megszólítást sem. Ha rákattintunk az előzményre, az eredmény valamennyi hivatkozott hozzászólást tartalmazza.



Úgy gondolom, ha a szerzők operettnek szánnak egy alkotást (amely talán csak A mosoly országa esetében ábrázol kulturális különbségekből eredő végzetes konfliktust és boldogtalan megoldást), vagy vígoperának, akkor minden szomorító szál és baljós árnyék belerendezése megerőszakolja a szerzői szándékot. A jó szerzők megbíztak a néző értelmi és érzelmi képességeiben, rafináltan utaltak a primer cselekmény mögötti tragikumra. Egy csók íze ugyan megoldja a Turandot történetét, de nehezen hihető, hogy a magatartási zavarral küzdő és a hercegek sorát lefejeztetni képes lányból tartósan kezes feleség lesz. A Nyugat lánya happy endjében is az (lenne) az érdekes, hogy Minnie szerelmes szívének győzelme ellenére sejtjük: Ramerrez sohasem fog jó útra térni. Sajnos a színházi élmény továbbgondolásának szabadságát a hallatlanul tolakodó Erkel színházi „művészrendezés” elveszi tőlünk.

A Játék a kastélyban legderűsebben ábrázolt megoldása (amelyben Molnár Ferenc ki nem fogy a kacagtató poénokból) ellenére tudjuk, hogy Annie – érdekből vagy csapodárságból – egészen addig rendszeresen meg fogja csalni Ádámot, amíg az nem hagyja ott. Ja, az új operett premierjét megtartják, ennyi örömmel beérhetjük.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 69912019-07-21 03:51:38

Igazad van, a Magyar Idők és a 444 más-más szándékkal stíluskörnyzetben alkalmazta a kifogásolt szót.

Viszont aki netán nem érzékeli egyfelől azt, hogy rendszeresen olyan attitűddel linkeli be a számára kedves lap cikkét, mintha az az egyetemes igazságot tartalmazná, másfelől egyéb oldalak cikkeit olyankor, amikor bizton számíthat másoknak a tárgy iránti egybehangzó megvetésére, annak… én sem javasolok semmit sem.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 69902019-07-21 03:37:12

Miután Macskás elzárkózott a téma politikai vonatkozásától, külön hozzászólásban folytatom. Mert ha már az előzményben éppen az Operaház egykori művészeti vezetőjének hazafias dicsőségét vetették fel, azért fórum a fórum, hogy arra reagálni is lehessen.

OFF: „Én is ugyanonnan indultam, mint egy afgán menekült” – idézem Fischer Ádám szavait, nem a Magyar Időkből, hanem az abban hivatkozott Fidelio interjújából. Magáninformációim nincsenek róla, történetesen a színházi élet hozta, hogy Fischer Iván és Lukáts Andor közös színművészeti egyetemi vizsgaprodukciójának a helyszíne a Fischerék egykori, Andrássy úti családi otthonában berendezett lakásszínház volt. Az előadás csekély szeméremmel kikalkulált, egységes belépődíját 10 ezer forintban állapították meg, éppen annyiban, amennyivel most a Bánffy-terem egységes helyárait tervezik (mellesleg E. D. fórumozótárs ismétlődően kiejezett sokallására) – csakhogy ez egy bő évtizeddel ezelőtti árképzés története! S hogy ne szívja mindenki a fogát, az előadás mellé ajánlották a lakás berendezésének és a kiállított színházi dokumentumoknak a megtekinthetését, valamint a különleges szögből lehetséges rálátást az Operaház épületére. Úgy gondolom, ez idáig sem igazolja az egy afgán menekült – mondjuk, átlagos – indulási körülményeihez való hasonlíthatást. Azt persze nem tudjuk, hogy politikai vagy gazdasági menekültre utalt-e a karmester, nyilván az utóbbira, hiszen a Fischer fivérek voltak olyan tehetségesek, hogy itthoni tanulmányok közben vagy után is érvényesülhettek volna. Nyilván számos szempontból felmérték a lehetőségeiket. – Nem irigylem őket, már azért sem, mert máshol és máskor valamelyikük azt nyilatkozta, hogy Ausztriában nemegyszer éhezniük is kellett. Ez viszont külön kizárja az afgán menekült sorsával való rokonságot, hiszen a csaknem négy évvel ezelőtti magyarországi „menekültválságot”, akármilyen érvekkel és indulatokkal közelítjük is meg, ilyen körülmény nem jellemezte: a menekülő tömegek azt is megengedhették maguknak, hogy a vallási előírásaikat messzemenően tisztelő figyelemmel összeállított ellátmányukat elhajigálják. Érdemes tehát csínján bánni a mindig torzító hasonlatokkal.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 69892019-07-21 03:25:55

A hadonászás valóban roppant szakszerűtlen kifejezés a karmesteri munkára, és tulajdonképpen a szavakkal sem hadonászik az, aki összevissza dobálózik a gondolataival. Kár, hogy ennél jobb hasonlító kifejezést nem talált a cikkíró, mert amit közölt, az viszont igen pontos.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 69882019-07-21 03:21:54

Köszönöm, kedves Héterő, hogy leírtad a pontos kifejezést, amelyet divat szitokszóként értékelni, holott létező fogalom. A civil világban nem szankcionálják a lehető legsúlyosabb büntetéssel, de úgy vélem, hazafiként való dicsőítés se járjon érte.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 69872019-07-21 03:14:59

De bizony, bármelyik hozzászólásra kattintasz is, azokkal bocsátkozol vitába, akiket (természetesen távol a személyeskedéstől) színvakoknak nevezel. Demokráciában (erre te hivatkozol) az aktuálisan regnáló hatalom leváltható – vagy nem, illetve nem akármikor. Most történetesen 9 éve nem sikerül, bár ehhez hatalmas nemzetközi erőket is mozgósítanak, csak éppen a leváltáshoz szükséges politikusi minőség hiányzik. Úgy látszik, a haza polgárai döntő többségének fontos a haza. Ettől a haza még nem azonos a hatalommal, viszont semmi sem ok nélkül való.

A kormányoldali médium által előre felsőfokokban dicsért operettelőadás és rendezője kapcsán e fórumon senki sem üdvözölte az előadást, sem a rendezőt, sem a sajtógesztust. Az Akiért a harang szól… címkezdésű vitairathoz szólva senki sem vette védelmébe az Operaházban kialakult helyzetet, sem az azért felelős főigazgatót, sem annak kommunikációs módszereit és stílusát, amint általában korábban sem. Kivel és miről vitatkozol itt tulajdonképpen?


Opernglas, avagy operai távcső... • 202642019-07-20 07:55:38

Úgy gondolod, hogy az egy Sáfár Orsolya közreműködővel ez egy giga gálaest lesz?


Opernglas, avagy operai távcső... • 202632019-07-20 07:53:42

Talán nem mindenki szereti a zsákbamacskát.


Opernglas, avagy operai távcső... • 202622019-07-20 07:52:51

Ha engem izgatnának ilyen típusú estek, akkor is érdekelne a műsor. Az Operaház és a Szabad Tér Színház (korántsem hibátlan) ismertője is megemlíti Grigolo szerepeit, de az est műsorának közlésével adós marad.


Operett, mint színpadi műfaj • 39962019-07-20 03:22:16

Mégis, mi lehetett az a nagy szó, amivel „nagyot szólt” Mohácsi János, a szuverén egyéniség Csárdáskirálynője? Mit értsünk „nagy dobás” alatt? Hogy egy hol vidám, boldog, hol mélabúsan andalító zenéjével szórakoztató polgári komédiába beleerőszakolták a mű keletkezésének boldogtalan történelmi korát? Hát melyik mű keletkezésekor volt a történelem boldog? Olyan ez, mintha egy briliáns Oscar Wilde-vígjátékban a szerző által kifigurázott társadalmi osztály mellett megjelenne a korabeli dokkmunkások nyomora is, vagy éppen a readingi fegyház légköre.

A csárdáskirálynő kaposvári előadását én a televíziónak köszönhetően láttam. „Régimódi”, klasszikus színházi közvetítés volt, helyszíni, egyenes, „élő”, a szünetekben interjúkkal. A Szilviát alakító Sáfár Mónikát is felkeresték az öltözőben, miközben telefonvonalon kapcsolták Németh Marikát, aki otthon nézte a közvetítést. Ugyanúgy nem lelkesedett a verzióért, ahogy én sem. Ha nem két felvonás között zavarják egy címszerep abszolválása közben, tapintatlannak tartottam volna Sáfár Mónika, elődjéhez szóló kérdését, miszerint az ő cipőjéből is ittak-e pezsgőt a hódolói. Hiszen tudni való: akinek a karrierje az ötvenes években indult, nem tartozhatott ahhoz a primadonnanemzedékhez, akinek a kocsija elől kifogták a lovakat, és pezsgőt ittak a cipőjéből.

Sáfár Mónika jól énekelt, de kemény, darabos sanzonettet alakított. Számomra azonban Kulka János miatt bizonyult nehezen elviselhetőnek az előadás. A már akkor is kiváló, később, más műfajokban sokszor éneklő színész énekhangja kínosan elégtelen volt a bonvivánszólamhoz, ezért a daliás megjelenés, jó kiállás sem tudott kárpótolni. „Nagy dobás”-ként Khell Zsolt mesteri, mutatós és szellemes díszletre emlékszem, ilyent azóta is ritkán látni.

A magyar és a nemzetközi politikai élet sztárjai, vagy akár a Vidnyánszky-féle Csárdáskirálynő fogadtatásának eddigi sajtócelebjei is példázzák, hogy véleményeket, sőt tömegeket megosztani nem művészet. Természetesen a „Kaposvár-hívők” lihegtek Mohácsi előadásától, akár látatlanul is állítják, hogy nagyot szólt. A darab és az operettműfaj rajongói meg természetesen elutasították. Történelmet tanulni és oktalan háborúzást elítélni mégsem operettszínházba megy az ember. De a rendező azóta is nagyokat dob. A Nemzeti Színházban a Sárga liliom ürügyén körömcipőre vetkőztette Schell Juditot, az Erkel Színházban pedig „korát megelőzve” (úgy értem, a Porgy és Bess 2018-as Almási-Tóth-féle rendezésének korát megelőzve) már 2015-ben fehér bőrüket a vásárra vivő etiópokkal rendezte meg az Aidát. Szólt is akkorát, hogy akármelyik ismerősöm megnézte, azóta sem akarja látni az Erkel Színház előadásait.

Ennek a szuverén egyéniségnek is szerepe van abban, hogy rosszul megy a bolt.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 69792019-07-20 03:09:03

A személyiség egyik oldala. Van másik is.


Hozzászólások a Momus írásaihoz • 69662019-07-19 05:18:30

Köszönöm a választ. Bár, ha belegondolok, hogy az Erkel művészbejárójának még a portáját sem láttam, a színfalak mögött pedig csak kétszer jártam, legutóbb 1957-ben, kissé furcsa bennfentesnek olvasnom magam. (Igaz, azóta az Operában is intéztem valamit, 1975-ben…)


 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

ERKEL: Hunyadi László – OperaKaland
ismétlés: 16:00

17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

18:00 : Budapest
BMC, Könyvtár

Szalai Éva - zongora
moderátor: Tóth Endre, zenetörténész
"Klasszikus kortársak - Kortárs klasszikusok" 2/1
DERECSKEI ANDRÁS: Etude No. 3 (ősbemutató)
LIGETI GYÖRGY: Étude No. 5 „Arc-en-ciel”
DERECSKEI ANDRÁS: Prelude No. 3 (ősbemutató)

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

"Mester és tanítványai"
Hőna Gusztáv harsonaművész növendékeinek hangversenye
FOX: Fanfar for Trombones
GABRIELI: Sonata Pian e Forte m: összes hallgató
NINO ROTA: Concerto per Trombone előadja: Czirok Zoltán
KOCSÁR: Tavaszköszöntő Fanfár
SCHNYDER: Sub Zero előadja: Sztranyák Dávid
SZŐLLŐSY: Quartet per Tromboni
DEFAYE: À la manière de Debussy
LEBEGYEV: Concertino Basszus Harsonára
HIDAS: Hét Bagatell 12 harsonára – 4 tétel

19:30 : Budapest
BMC, Koncertterem

Kővári Eszter Sára, Antal Lívia (szoprán), Szakály Ágnes (cimbalom),
Rozmán Lajos (klarinét), Ferenczy Endre (hegedű, koncertmester),
Horváth Zoltán, Demény Balázs (zongora), Csergő Domokos (vibrafon), Laczkó Róbert, Viola Gábor (színész, bariton), Bardon Tony (tenor), Sándor Árpád (basszus), Bogdán Zsolt (színész, narrátor), Szent Efrém Férfikar, Bubnó Tamás (karmester), A Kolozsvári Magyar Opera Kamarazenekara, Incze Gergely Katalin karmester, Bogdán Zsolt, Demény Attila, rendező
"Demény Attila szerzői estje"
DEMÉNY ATTILA: Tíz zongoradarab
DEMÉNY ATTILA: Öt dal (szoprán hangra és klarinétra Weöres Sándor versei nyomán)
DEMÉNY ATTILA: Csontváry és Kafka találkozása (szoprán hangra, hegedűre, vibreafonra és zongorára Szőcs Géza verse nyomán)
DEMÉNY ATTILA: Négy bagatell (szoprán hangra és cimbalomra Szőcs Géza versei nyomán)

20:00 : Budapest
Németajkú Református Gyülekezet

Mészáros Zsolt Máté (orgona)
Dobra János és a Budapesti Tomkins Énekegyüttes
"Négy Generáció"
SZŐNYI ERZSÉBET: 42. zsoltár
19:00 : Szeged
Szegedi Nemzeti Színház

Szecsődi Ferenc (hegedű)
Liszt Ferenc Kamarazenekar
BACH: d-moll kettősverseny BWV 1043
BACH-HUBAY: Ária a „G” húron
MOZART-KREISLER: G-dúr rondó
SARASATE: Faust fantázia
CSAJKOVSZKIJ: Vonósszerenád
LISZT: 2.magyar rapszódia
A mai nap
elhunyt:
1568 • Jacques Arcadelt, zenesezrző (sz. kb. 1504-1505)
1985 • Emil Gilelsz, zongorista (sz. 1916)
1990 • Leonard Bernstein, karmester, zeneszerző (sz. 1918)