vissza a cimoldalra
2019-10-15
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11440)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4585)
Kedvenc előadók (2841)
Momus-játék (5743)
Élő közvetítések (8193)
Egyházi zene (220)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7223)
Simándy József - az örök tenor (630)
Bende Zsolt (157)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3451)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2679)
Opernglas, avagy operai távcső... (20323)
Rost Andrea (2047)
Erkel Színház (10327)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1778)
Franz Schmidt (3434)
Plácido Domingo (910)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Amalgám
Leírás:
Honlap:
   


Amalgám (34 hozzászólás)
 
 
Balett-, és Táncművészet • 58902019-09-30 08:32:49

Kedves Edmond Dantes!



 



Annyiban mindenképp rám pirított a bejegyzésével, hogy meglehet, a Falling Angels esetleg tényleg rövidebb lehetett az Episode 31-nél is. Nem tudom, nem mértem meg (azt sem). Ha ez így volt, valószínűleg egy tényező miatt nem tűnt fel nekem a dolog: a Falling Angels megfelelően tartalmas volt. Érdekes kérdés, hogyan lehet taps és taps természetét megkülönböztetni, és nem biztos, hogy ezt sikeresen meg tudjuk tenni. Ugyanakkor a balett esetében jellemzőbb az erős taps, a szereposztás sokszori visszahívása, mint az operánál, és a táncosok iránti szeretetét mindig nagyvonalúan fejezi ki a közönség. Ez magáról a darabról nem feltétlenül mond sokat, és bár erősen a szubjektum mezején mozgunk, én most nem érzékeltem különösebb többletet a publikum viselkedésében. Az Episode 31 bemutatását nem annyira jelentős művészeti eseménynek tekintem, mint inkább olyan eszköznek, amelynek révén a társulat három korábbi darab repertoárbeli újraszervezéséhez kapott segítséget, és ennek eredményeképp 1st Steps néven is balettestet hozhatott létre – vagyis egy egyre jobban kibontakozó műsorválság jelének.



 



Időlegesen elbúcsúzok most Öntől és a többi kedves fórumtárstól is, valószínűleg bizonyos ideig ismét nem tudok itt jelen lenni, ezért kérem, ha valakit bármely bejegyzésem hozzászólásra indítana, azt csak a teljesen bizonytalan válasz tudatában tegye meg.


Balett-, és Táncművészet • 58892019-09-30 08:29:51

Kedves Trapper!



 



Nagyon örülök annak, hogy végső soron egy kérdésben sikerült egyetértésre jutnunk: van klasszikus társulatunk. Ráadásul olyan, amelyik kiváló, minden reális szakmai és művészi igénynek megfelelő balettművészekkel rendelkezik. Azt sajnos tényleg nem értem, hogyan lehet egy kortárs balettest kérdésétől egyenes úton eljutni a táncosok nemzetiségének kérdéséhez, mint ahogy azt sem, hogyan létezhetnek olyan absztrakciós sémák, amelyek gyakorlatilag bármilyen kiindulási pontból megbízható módon ehhez az egyetlen témához lyukadnak ki, de megígérem, hogyha sikerül megfejtenem a működésüket, igyekezni fogok elsajátítani a rájuk jellemző példátlan szellemi fegyelem módszerét.



 



Azért is köszönöm a válaszát, mert ezzel alkalmat adott rá, hogy újból átolvashassam néhány korábbi bejegyzésem, és egy nehéz fóruméjszaka több, utólag észlelt közlési hibája közül legalább az egyiket kijavíthassam: az 5878 sz. bejegyzésben említett „JSC” helyesen: „JCS”, azaz John Cranko Schule. Az érintett művészektől, a fórumtársaktól, az intézménytől és a nagynevű néhai korográfustól ezennel hamuba ülve kérek elnézést.


Balett-, és Táncművészet • 58882019-09-30 08:26:47

Kedves IVA,



 



köszönöm szépen a választ, a te időbeli áttekintésed nyilván nagyobb, mint az enyém, de végső soron azért örülök, hogy te sem a „kurrens” koreográfiák között találtad meg az Inger-féle Bolero legnagyobb kihívóját.  


Társművészetek • 14152019-09-30 08:20:44

Kedves Ladislav,



 



köszönöm szépen az ajánlatát, és szívesen élek is vele, bár attól tartok, hogy ilyen kritika valószínűleg nem fog születni. Mivel az orosz turnétársulat-jelenség mindig, újra és újra megérhet egy rövidebb összefoglalót, megpróbálom megvilágítani, hogy miért.



 



Használtam az előző bejegyzésemben (1406) egy talán furcsán vicces megfogalmazást, a „tisztes balettipari szakmunkások” alakjában, és nem véletlenül, illetve nem is azért, mert az orosz turnétársulatok most rossz humorom által sújtott művészeit nem tekinteném teljes értékű balettművészeknek. Kifejezetten annak tartom őket – jobb sorsra érdemes balettművészeknek, akik a világ jelenlegi balettkultúráján belül talán a legnehezebb munkát végzik, és a szóhasználatom valójában a közeg leírását célozta, amiben dolgoznak. Az a tevékenységi forma ugyanis, amit az orosz turnétársulatok képviselnek, rendszerint az iparra hasonlító módon nagyszériás termékeket hoz létre, amelyek általában ismert – és nem túl magas – minőséget képviselnek, továbbá nem sok újdonságot és izgalmat rejtenek magukban. Ezért ezekkel a kritika, illetve egy komolyabb kritikus jobbára nem foglalkozik, a hasonló társulatok pedig a szaksajtó számára gyakorlatilag érdektelen módon jönnek-mennek az országban – még ha amúgy az orosz balett általánosan jó hírnevével olykor nézők tömegeit mozgatják is meg, esetleg akár sportcsarnoknyi méretekben. A művészeik teljesítményéhez még annyit, hogy ezek a társulatok többnyire nem a legjobb balettakadémiák legjobb végzőseit tudják szerződtetni; ugyanakkor általában néhány fontos nagybalettet játszanak csak, azt viszont jelentős sorozatban, így igényesebb és ambíciózusabb táncosaiknak módjuk van a szerepeikben fejlődni, alaposabb jártasságot elérni – bár eme szerepekbe hamar bele is fásulhatnak, akár már egyazon, több előadásos napon belül is. Megeshet, hogy egy balettművész egy ilyen turnétársulatnál egy évad alatt többször játszhat el egy nagy klasszikus főszerepet, mint ahányszor arra egy sok szereposztással dolgozó, első vonalbeli európai társulat egy-egy szólistájának az egész pályafutása alatt lehetősége van – illetve hogy ebből egy alapjában véve is tehetséges művész szakmailag profitálni tud, jó alapozást jelent a számára, jó szereptudáshoz segíti. Komoly, elismertségre szert tevő balettművészek is gyakran megfordultak ebben a színházi körben, akár valamely életpályaszakaszukban – rendszerint kezdőként –, akár mellékfoglalkozás jelleggel, de az ő igazi kiválóságuk része az is, hogy tovább tudtak lépni onnan.



 



A fentiek miatt nem bízok igazából abban, hogy komoly és szakszerű – vagy akár bármilyen – kritika készül majd erről a pozsonyi eseménysorozatról, de ha ez mégis megtörténik, és annak lényegi kivonatát néhány szóban valóban megosztja velem, azért őszintén hálás leszek, hiszen én is szívesen frissítem ismereteim arról, hogy hol is tart most ez a szcéna valójában.


Balett-, és Táncművészet • 58792019-09-19 17:24:57

Kedves IVA,



nem szándékozok újabb hozzászólást írni a 1st Steps témájához, csupán a Bolero előadásával kapcsolatos felvetéseidre reflektálva jelezném, hogy az általad kiemelt "temperamentum és szenvedélyesség" követelményének táncszínpadi megvalósítására nem tudom, mi lehetne az igazán megfelelő példa, ami jobb, mint a Walking Mad. Ha ismertebb "nagy" koreográfiákat nézünk, akár Maurice Béjart, akár Markó Iván munkája legyen az, szerintem azt fogjuk találni, hogy egyáltalán nem közelítették meg jobban a szempontrendszered, mint ez a darab. Amúgy persze ennek a két feltételnek sem kell mindvégig megfelelni, hiszen a Bolero jelentős része alatt egész jól lehet szúnyókálni.  


Társművészetek • 14062019-09-19 16:51:12

Kedves Ladislav,



 



köszönöm szépen, hogy felhívta a figyelmünk a pozsonyi orosz balettfesztiválra, de attól tartok, ez sajnos nem az az erősségű rendezvény, mint amilyennek Ön véli.



 



Magával a budapesti eseménnyel kapcsolatban is érdemes leszögezni, hogy a nálunk turnézó társulat sem az Orosz Királyságból érkezik, hanem a Moszkvai Királyságból. Az Orosz Királyságot ugyanis ez az együttes képviseli, míg a Moszkvai Királyságot ez a társulat – vagy meglehet, csupán igazgatóság. A Pozsonyban turnézó együttes ugyanakkor Moszkva Államot szándékozik majd reprezentálni, és ebben a minőségében nem tévesztendő össze egy másik, Moszkva Városának képviseletére felesküdött társulattal. Ugyanakkor természetesen valamennyi, a magukat az eddig felsorolt szuverének szolgálatában tudó balettegyüttest élesen meg kell különböztetnünk a már csak nevében is magasan fölöttük álló Orosz Cári Balettől, vagy esetleg az Orosz Nemzeti Balett néven ismert – szintén – magántársulattól.



 



A sors által most Pozsonynak juttatott Moszkvai Állami Balett egy a megszámlálhatatlan mennyiségű orosz turnétársulat közül, amelyek táncosai általában tisztes balettipari szakmunkások, de sajnos nem tartoznak Moszkva és Szentpétervár legjobb szólistái közé – ez a meggyőződés most csak erősödött bennem a társulat művésznévsorának megtekintésekor –, míg az együttesnek Szentpétervárhoz már csak a neve alapján sem lehet sok köze, még ha esetleg alkalmaz is onnan érkezett művészeket. Nagy előnyének tűnik, hogy a jelek szerint rendelkezik állandó művészegyüttessel, míg a Budapestet meglátogató színház honlapján ennek nem találtam nyomát, és lehet, hogy ők csupán az egyes turnékra összeszerződtetett társulattal dolgoznak.



 



A fentieket teljes fórumtársi szeretettel hozom a szíves tudomására, szem előtt tartva annak az esélyét is, hogy esetleg személyesen Önben is felmerülhetett egy 105 EUR értékűnek vélt fesztiválbérlet megvásárlásának a lehetősége.



 


Balett-, és Táncművészet • 58782019-09-19 05:26:28

Magyar Nemzeti Balett 2019/2020



 



Végső soron már augusztus óta olvashatók a társulat honlapján a jelen évadra vonatkozó személyi adatok, de talán nem lehet érdektelen, ha valaki érintőlegesen itt is összefoglalja a legfontosabb személyi fejleményeket, és a lezajlott első balettelőadások évadnyitó jellege kapcsán a teljesség igénye nélkül megpróbálja áttekinteni a legjelentősebb változásokat. Elnézést kérek azért, ha az alábbi összefoglaló hiányos és pontatlan, mind a fórumtársaktól, mind pedig azoktól az esetleges érintettektől, akik művészként esetleg most az én hanyagságomtól szenvedve lesznek tévedés vagy méltatlan mellőzés áldozatai.



 



A leginkább említésre méltó fejlemény az, hogy az aktív és ténylegesen magántáncosnői tevékenységet végző első magántáncosnők száma kettőre csökkent. Aleszja Popova művésznő státusza „nem aktív”-ra változott, míg Karina Sarkissova a továbbiakban balettmesterként és koreográfusként szerepel a névsorban. Sarkissova művésznő esetében sajnos talán okkal feltételezhetjük, hogy az év elején elszenvedett sérülése miatt kénytelen legalább huzamosabb időre megszakítani magántáncosnői működését, míg a közönséggel különösen bensőséges kapcsolatot ápoló, szépséges Aleszja Popova esetében a társulat mindig dinamikus belső élete elgondolások rendkívül széles skálájának adhat teret.



 



A változások következő jelentős része a címzetes magántáncosnők körét érinti, ahol örvendetesen és megalapozott módon növekedett a létszám. Hazaszerződött Svédországból Ecseki Ágota, aki 2010-ben végzett a Táncművészeti Főiskolán, majd külföldre távozott, és eddig a Svéd Királyi Balett második szólistája volt. A társulat eddigi tagjai közül – igen megérdemelt módon – kinevezést kapott a két évvel ezelőtti Magyarországra szerződéséig az Ogyesszai Operaház prímabalerinájaként dolgozó Ellina Pokhodnykh, valamint  Lee Yourim, aki az elmúlt évad során több szerepében is élő cáfolatát nyújtotta a Távol-keleti balettművész hölgyekkel, főként pedig a színészi képességeikkel kapcsolatos, nagy mértékben általánosító kétségeknek, szerepeiben rendkívüli technikai tudásról tett tanúbizonyságot, és a Magyar Táncművészek Szövetségétől elnyerte Az évad legjobb pályakezdő táncművésze címet is. Sokat sejtető személyiségként megérkezett a címzetes magántáncosnők közé Vera Sabantseva, a NOVAT eddigi prímabalerinája, ami miatt – egyes jelek alapján úgy tűnik – most elég nagy a szomorúság Novoszibirszk balettszerető népének körében.



 



Jelentősek a változások a karban is, a több távozás és számos új szerződtetés közül ki kell emelni talán Aglaja Sawatzki és Kóbor Demeter, valamint a Wakabayashi Yuki – Kiyota Motomi kettős érkezését. A német születésű, magyarul nagyon szépen beszélő Aglaja Sawatzki 2015-ben végzett Budapesten a Táncművészeti Főiskolán, majd a Morvaországi és Sziléziai Nemzeti Színházhoz (Ostrava) szerződött, ahonnan most továbblépési lehetőséget kapott a Magyar Nemzeti Baletthez. Kóbor Demeter két éve végzett a táncművészetin, és most drezdai, illetve varsói kitérő után tért vissza Magyarországra. Wakabayashi Yuki és Kiyota Motomi az idén végeztek a stuttgarti JSC-n, továbbá megnyerték a Kijevi Grand Prix nevű balettversenyt, feltehetően ekkor figyelt fel rájuk az éppen ott zsűriző Solymosi direktor úr. A számos további szerződtetett művész között a leginkább figyelemre méltó talán több orosz hölgy neve, akik általában kevéssé jelentős társulatok szólótáncosi múltjával rendelkeznek. Összességében véve olyan kép rajzolódott ki bennem, hogy a Magyar Nemzeti Balettnél már a tánckarhoz is elég nehéz közvetlenül egy friss balettakadémiai végzettséggel bekerülni: ehhez vagy egy gyengébb társulat több éves szólótáncosi múltja, vagy erősebb társulatoknál szerzett néhány éves kartáncosi múlt, vagy a friss végzettséghez társuló komolyabb nemzetközi versenyeredmény is szükséges.        


Balett-, és Táncművészet • 58772019-09-19 05:11:04

Kedves Trapper Fórumtársunk!



 



Kérem, hogy próbáljon kicsit több megértést tanúsítani a kortárs darabok iránt, és figyelembe venni, hogy a balettközönségnek van olyan része is, amelyiknek az érdeklődésére ez a paradigma is számot tarthat, továbbá sok művész is szívesen próbálja ki magát ezen a területen. Nem magával a kortárs balettel van a baj, hanem azzal, ha azt az igényeket meghaladó volumenben játszák – ez egyébként bármi másra igaz lehet, akár még Seregi Sylviájára is –, vagy ha annak előadásai közé nem megfelelő színvonalú darabok is keverednek. Ez utóbbit szintén tekinthetjük akár általános szabálynak is.



 



Be kell látnunk, hogy a balett a polgárjogot nyert formájában nem egy különösebben régi elődóművészeti ág, általánosan elfogadott repertoárjának terjedelme, mélysége pedig csak néhány tucat jelentősebb mű világszerte. Ha a repertoárnak ezt a gyengeségét, gyors kimeríthetőségét orvosolni akarjuk, bizony szükség van a kortárs balettre és annak fejlesztésére is, különben a közönség hamar elveszítheti érdeklődését az egész művészeti ág iránt. Én ezt az irányt valamivel jobbnak tartom, mintha a repertoár folyamatos frissítési igényét követve a DonQ, A kalóz stb. vonalán haladnánk, majd pedig a XIX. sz. megfelelő mélységébein végül eljutnánk A fáraó lányához, A Duna lányához, A bandita lányához vagy a korabeli klasszikus-romantikus balettirodalom más, nyilván méltán elfeledett, de „repertoár-frissítésre” hirtelenjében alkalmasnak tűnhető egyéb műveihez (bár ezek közül a A fáraó lányát Oroszországban még játszák néha).



 



A fentiek miatt én nagyra értékelem a Solymosi-féle balettvezetésnek a kortárs balettjátszás megerősítésére tett erőfeszítéseit, és fontosnak tartom, hogy a társulat mostanra – bizony – magas szintű jártasságra tett szert a modern tánctechnika alkalmazásában. A megfelelő arányok, megfelelő repertoár és a megfelelő koncepció kialakítása, a létrejött képességek magasabb művészi tudással támogatott felhasználása kétségkívül várat még magára, de bízok benne, hogy az alapozás mostanra nagyjából lezajlott folyamata, a megfelelő képesség létrejötte után hamarosan sor kerül azért majd ilyen jellegű szervezési intézkedésekre is.



 



Nem tartom igaznak, hogy ne lenne klasszikus társulatunk, vagy hogy a társulatnak a klasszikus – illetve romantikus, neoklasszikus – balettek bemutatására való képessége bármiben is károsodott volna. Az kétségkívül igaz, hogy a jelenlegi khm... infrastrukturális helyzetben a hagyományos repertoár meghatározó részét nem tudja, vagy csak jelentős kompromisszumok árán tudja/tudná játszani a társulat – ld. pl. a tavalyi évad alapvetően elfogadható Giselle bemutatóját a csökkentett tánckarral, illetve a röptetett Myrtha helyett a színpadon balról jobbra komikus módon átcaplató Myrthával. Ugyanakkor az utóbbi évek szerződtetései éppen a klasszikusbalett-játszási képesség jelentős megerősítésének a szándékára utalnak, és szerintem az operaház bezárása óta a társulat nyilvánvaló módon készül arra, hogy az újranyitás után méltó módon tudjon megfelelni az ezen a téren fennálló feladatának. Nagy számban szerződtettek kiváló, a legmagasabb szintű klasszikus tánctudással és gyakran előkelő nemzetközi versenyeredményekkel rendelkező szólótáncosokat, és minőségileg hasonló módon fejlesztették a tánckart is. Egyértelműen elkülöníthető az a személyi kör, akit posztklasszikának még csak a közelébe sem engednek, vagy legfeljebb elvétve, és nem egy kiváló szólótáncosnő mellet ide tartoznak például a kar megerősítésére az utóbbi években jelentős számban szerződtetett, imponáló és egyértelműen klasszikus jellegű szakmai erőt képviselő vaganovás balerinák is. A társulat mint klasszikus társulat nagyon is hogy rendben van tehát, bár most csak korlátozott mértékben tudja megmutatni a képességeit. Kérem Önt, Kedves Trapper, hogy ítéletalkotása során próbáljon meg figyelemmel lenni ezekre a tényekre is, és ha további kétségei lennének a leírtakkal kapcsolatban, akkor keresse – többek között, és a társulat néhány szintén kiváló, de sokat támadott művészét most a békesség kedvéért nem említve  – Tatiana Melnik, Cristina Balaban, Sofia Ivanova-Skoblikova, Elizaveta Cheprasova, Diana Kosyreva vagy Ellina Pokhodnykh előadásait.   


Balett-, és Táncművészet • 58762019-09-19 05:07:28

Kedves Edmond Dantes!



 



Köszönöm szépen a 1st Steps című, többfelvonásos modern balettest keddi előadásáról szóló beszámolóját – bizonyára többünk nevében is! Mivel hosszabb idejű távollét után most nyílt némi lehetőségem a fórumon történő ismételt megjelenésre, magam is terveztem egy beszámolót a műsorról, de az adott körülmények között inkább az Ön tudósításához szólnék hozzá, ahhoz is inkább részlegesen, alapvetően Alexander Ekman Episode 31 c. művét, az est premierdarabját illetően. Feladatomat megkönnyíti, hogy jómagam is az Ön által megtekintett előadáson voltam jelen.



 



Sajnos én úgy vélem, hogy az Episode 31 bemutatása – figyelemmel a mű összes koreográfiai érdemére – nem tűnt indokoltnak. Ezt annak ellenére mondom, hogy a fórum közönségének ahhoz a részéhez tartozok, aki minden ellenséges érzület nélkül, objektív módon, az érdemeket is elismerve szemléli a Magyar Nemzeti Balett jelenlegi vezetésének munkáját, továbbá aki kedveli és értékeli a jó kortárs balettet. Emlékeim szerint a Gioconda balettbetétjével kapcsolatos, előző évadbeli vita során is mindketten kedvező álláspontot foglaltunk el a sok indulatot kiváltó alkotással kapcsolatban. Ugyanakkor az Episode 31 szerintem nem egy jó kortárs balett, illetve táncmű, és csak kevés pozitív állítás megfogalmazására alkalmas: a darab hatásosnak tűnő nyitóképpel indult, és egy-egy pontján a dinamikája alkalmasnak tűnt arra, hogy magával ragadja a nézőket. Mindez azonban alig segít valamit a koreográfia alapvető ötlettelenségén és tartalmatlanságán, illetve a mű időbeli terjedelmének elégtelenségén, amelyek szerény meglátásom szerint az alkotás alapvető és nehezen orvosolható gyengeségei. Nem gondoltam volna, hogy indokolt lehet megmérni a darab időtartamát – és színházba is alapvetően szórakozni járok –, így most pusztán a szubjektumra hagyatkozva vélem azt, hogy az Episode 31 a megelőző, nyilvánvalóan nem véletlenül beiktatott, flashmobok és művészi vallomások köré szerveződő videóvetítéssel együtt sem érte el sem egy balettszínpadi önálló harmadik felvonás, sem pedig bármilyen más, értékelhető táncmű terjedelmét, és nem szolgáltatta annak elvárható élményanyagát sem. Ezen a téren nagyon komoly hiányérzet maradt bennem, amikor felálltam a székről az előadás végén. Az alkotással kapcsolatos elégedetlenségemet csak fokozta az az éles kontraszt, ami az Episode 31 és a műsorban előtte következett Falling Angels között megmutatkozott, ugyanis az előbbi egy jó mű, mint ahogy az volt az est másik két, korábbról szintén ismert darabja is. Meglehetősen eltérően vélekedek Öntől a mű közönségfogadtatását illetően is: stopperórához hasonlóan ugyan tapsométer sem volt nálam, de mégis úgy gondolom, hogy bár a zárófelvonás is lelkes tapsot kapott, ez inkább a jó társulati teljesítménynek szólhatott, semmint magának a koreográfiának. Az estben szintén szerepet kapott, hosszabb ideje műsoron lévő repertoárdarabok fogadtatásához mérten az Episode 31 irányában meggyilvánuló közönséghálát én inkább gyengébbnek érzékeltem, pedig hát az volt a premierdarab... Összességében úgy vélem, hogy a kortárs balett népszerűségének növelésére irányuló, egyébként dicséretes társulati erőfeszítések között ennek a műnek a bemutatása inkább kontraproduktívnak tekinthető.



 



Magával az est egészével kapcsolatban az a véleményem, hogy egyebekben értékes, már ismert, jó darabokban összességében jó táncosteljesítmény(eke)t láthattunk a társulat részéről. A Falling Angels esetében a talajmunka egyes részeinél felvetődött bennem, hogy itt most valójában szinkron- vagy aszinkron mozgást írhatott-e elő a koreográfus, de az ezzel kapcsolatos kérdés csak csekély mértékben befolyásolta az amúgy számomra nagyban pozitív nézői élményt.



 



Mivel eddig inkább a negatív kritikának szenteltem terjedelmet, az est talán legnagyobb pozitívumaként szeretnék megemlékezni a mindig, minden szerepében kiváló, most a Trois Gnossiennes Lány szólójában Leblanc Gergely oldalán színpadra állt Cristina Balaban művésznő fellépéséről. Eddig ezt a darabot három szereposztásban láttam, és anélkül, hogy az érintett művészek között bármiféle általános rangsorolást tennék – ezt talán a mű természete és az általa támasztott követelmények sem igazán engedik meg –, azt kell mondanom, hogy ezeken belül a Lány szóló szerepének eddigi legjobb művészi értékű tolmácsolását egyértelműen Cristina Balabantól láthattam.



 



Sajnos teljesen igaz, hogy az Erkel most sem volt tele: elindulás előtt ránéztem a jegytérképre, és ha jól emlékszek, ezernél valamivel több szabad hely volt még, továbbá a helyszínen is 40-45% körüli házat tapasztaltam. Ráadásul ez még talán nem is a legrosszabb arány: a tavalyi évadban két Sylvia előadást is láttam – intenzív évad volt, na; ennyire nem szoktam elvetni a sulykot, de tavaly kifejezetten kíváncsi voltam több frissen szerződtetett művész előadásaira is –, ezek közül az egyik hasonló látogatottság mellett, míg a másik talán 35% alatti házzal zajlott le. Ugyanakkor amellett, hogy a Műhelyház befogadóképessége talán jobban igazodik a kortárs balettek iránti érdeklődés mértékéhez, meg kell mondanom, hogy a helyszín összességében talán nem. Én a Műhelyházban még nem láttam balettet, csak operát, viszont ha egyrészt az Erkelben, másrészt a Fesztivál Színházban vagy a Nemzeti Táncszínházban látott kortárs előadásokat hasonlítom össze, akkor azt kell mondanom, hogy ezek a művek is inkább az Erkel arányai között érvényesülnek jobban. Rám a több helyszínen látott azonos művek mindig az Erkelben tették a legjobb hatást.


Balett-, és Táncművészet • 57652019-03-26 21:08:04

Tisztelt Simon Hatala Boglárka, nagyon hálás vagyok a válaszáért, röviden tudok most felelni Önnek mind a két témában, mivel az esetleges látszat ellenére nem rendelkezek korlátlan beírási kapacitással ezen a fórumon, inkább csak időszakonként van lehetőségem itt érdemben kifejteni a véleményem.



Talán meglepő, de O/O és a prímabalerinaság kérdésében is legalább annyira egyezik a véleményünk, mint korábban az anyagiakéban, valószínűleg a fogalomhasználatunkban van különbség. A félreértés onnan eredhet, hogy Ön a prímabalerina-fogalmat a meghatározottan magas szakmai és művészi színvonalon tevékenykedő balettáncos-hölgyre alkalmazza, én pedig arra, aki – szerencsés esetben és talán azért még a legtöbbször – ezzel összefüggésben a legmagasabb szintű hivatalos kinevezéssel [első magántáncosnő, (female) principal dancer, erste solistin stb.] is rendelkezik. Úgy tudom, hogy ennek hiányában rendszerint senkit nem neveznek prímabalerinának. Bocsásson meg, de azért bármennyire is helyet követelek a közönségízlésnek mint legitim „balettometriai” eszköznek a táncművészeti teljesítmény megítélésében, azért sehol nem írtam azt, hogy O/O karaktere a lépésanyag végrehajtásával önmagában megvalósítható lenne, és ne igényelne magas fokú szerepformálást, művészi tudást és átélést. Vonatkozó bejegyzésem (5748) utolsó bekezdését alaposan átvolvasva is nyilvánvalónak kell lennie, hogy milyen mértékben alkalmaztam a hivatalosabb, besorolási  jellegével a fogalmat, és úgy vélem, én legfeljebb igen csekély mértékben hathattam közre a félreértés létrejöttében. A kérdés feszegetése talán onnan indult ki, hogy megkaphatja-e prímabalerina (principal) mellett pl. kartáncos is a szerepet, és bár az adott esetben pont a szerepformálás terén többek által nem túl erősnek tartott művészről volt szó, a kérdés azért érvényes maradt. Innen lehet vizsgálat tárgya, hogy milyen fokú a korreláció – vagy melyik balettkultúrában milyen fokú a korreláció – a művészi besorolás és a művészi bravúrszerepre való kijelölés között, vagy az életpályaszakasz és a kijelölés között – jobbára akkor, ha alacsonyabb besorolásban vagy kezdeti pályaszakaszban is rendelkezésre áll a művészi képesség, vagy pedig akkor, ha pont a magyar operabalett esetét nézzük, ahol tudjuk, hogy időnként azért kezdenek komoly szólótáncosi háttérrel, esetleg akár hozott és érvényes O/O alakítással is rendelkező, de külföldről érkezett balettáncos-hölgyek a karban, esetleg kicsivel fölötte.



A második kérdéskörben – mennyire ítélhető meg egységesen a balettművészi teljesítmény – megismerhettük egymás álláspontjait, amelyeknek talán nehéz közeledniük egymáshoz, hiszen az Öné egyértelműen szakmai jellegű, az enyém talán nézőközpontú. Mindenképp felülvizsgálom azt a véleményem, hogy relativisztikus lett volna a megközelítése – második beírását követően valójában a bármely megközelítésre és eredményre nyitott, semleges, korrekt tudományos módszert vélem azonosítani ­–, de közléseit továbbra is úgy tudom csak értelmezni, hogy a balettművészi teljesítmény a legrosszabb esetben is mérhető és értékelhető, legfeljebb alrendszerenként, de azon belül egységes szabályokkal, amelyeket az AD, vagy a saját kis mikrokozmoszának, azonos szabály szerint működő elemi balettkulturájának tekintett balettszínházban a közönség változatlanul jogosult módon alkalmazhat. És arról sem vagyok meggyőződve, hogy valóban nem létezik az alrendszerek fölött rendszer is, hiszen azért tudunk olyan balerinákról is a közelmúltból (jelenből), akik nagyjából a legjobb megítélésűek tudtal lenni egyszerre olyan eltérő balettkultúrákban is, mint Szentpétervár és New York vagy Moszkva és Milánó, illetve számos, ezekétől eltérő módszert alkalmazó hely. Félek, hogy ezen a téren nem tudjuk áthidalni a szemléletbeli különbséget, bár idővel végső soron semmi sem lehetetlen.


Balett-, és Táncművészet • 57642019-03-26 21:04:15

Kedves IVA, köszönöm szépen a visszatérési igyekezeted, ugyanakkor az üzenetváltásaink kialakult ritmusára és terjedelmére való tekintettel jelzem, hogy sem kötelező sietséghez, sem udvariasan nagy terjedelemhez nem ragaszkodok a továbbiakban, mert bár érdekes, a balettéletben jelenleg talán forrónak számító témákat érintünk folyamatosan, meglehet, hogy mostanra a válaszadás racionális korlátainak határaihoz érkeztünk – az én esetemben legalábbis nagy valószínűséggel, így válaszolni kapacitásbeli okokból talán a jelenleginél is ciklikusabban, egyúttal pedig jóval szerényeb terjedelemben tudok majd.


Balett-, és Táncművészet • 57632019-03-26 21:03:15

Kedves Lujza, nagyon szépen köszönöm az összevont válaszát, amelyet igen hasznosnak találtam. Pillanatnyilag nem tudok közvetlen választ adni az egyes pontjaira, de felvetéseit az idők során, legalább közvetett módon nagy valószínűséggel megválaszolom majd itt, elsőként talán rögtön a kettővel fentebbi bejegyzésemben, ami leginkább az Odette/Odile játékértelmezéssel kapcsolatos félreértéseket tisztázhatja.


Balett-, és Táncművészet • 57542019-03-25 08:46:35

ANNA TSYGANKOVA Budapesten



Az alábbi webhelyen és a város több pontján látható plakátok szerint számos kiváló balettművész társaságában fellép Budapesten Anna Tsygankova. A jegytérkép egyelőre szerény érdeklődésről tanúskodik, reméljük azonban, hogy a rendezvény ennek ellenére jó nézőszám mellett és az ígért fellépők közreműködésével megvalósul.



https://www.jegy.hu/program/nurejev-balettgala-rudolf-nurejev-nemzetkozi-balettverseny-dijkioszto-galaest-102938


Balett-, és Táncművészet • 57532019-03-25 08:46:04

ANNA TSYGANKOVA Budapesten



Az alábbi webhelyen és a város több pontján látható plakátok szerint számos kiváló balettművész társaságában fellép Budapesten Anna Tsygankova. A jegytérkép egyelőre szerény érdeklődésről tanúskodik, reméljük azonban, hogy a rendezvény ennek ellenére jó nézőszám mellett és az ígért fellépők közreműködésével megvalósul.



https://www.jegy.hu/program/nurejev-balettgala-rudolf-nurejev-nemzetkozi-balettverseny-dijkioszto-galaest-102938


Balett-, és Táncművészet • 57522019-03-25 08:44:31

Kedves Lujza, köszönöm szépen Önnek is a beírást, hiszen IVA-nak címezve ugyan, de végső soron az én kérdésem válaszolta meg. Hogy miért tartom fontosnak a Sztravinszkij-balettek kérdését, néhány bejegyzéssel alább, szintén IVA-nak válaszolva olvasható.


Balett-, és Táncművészet • 57512019-03-25 08:43:37

Szerintem Ellina Pokhodnykh nevében a „kh” valószínűleg „h” hangértéket jelöl, mint pl. a Mikhail esetében is. Tehát kiejtjük. Bocsásd meg, ha talán túlzó buzdítással terelgettelek Sofia Ivanova-Skoblikova előadásai felé, nem tudtam ugyanis, hogy bérletes vagy, és hogy ők ilyen sebeket hordoznak magukban... Én a jegyekre esküszök, általában mindvégig beszerezhetők, hisz ritka a teltházas balett, és lehetővé teszik, hogy megválasszuk a szereposztást. Ezen a módon szeretném jelezni persze azt is, hogy én is mindig fizetek...



Ami a Giselle-t illeti, úgy hiszem, hogy ott valóban nem volt szerencséd Myrtha-ügyileg, mivel sikerült lecsúsznod Kristina Starostina alakításáról a szerepben, a hölgy pedig maga volt a Teljesen Tökéletes Myrtha. A darabot három szereposztásban láttam, vagyis a Melnik-féle első kivételével valamennyiben, és ha ezekből három alakítást kellene kiemelnem mint magasan kitűnőt, az Sofia Ivanova-Skoblikova Giselle-je, Kristina Starostina Myrtha-ja és Balázsi Gergő Ármin Albert-je lenne, azzal, hogy a Starostina-féle Myrtha szerintem eddig egyértelműen az évad alakítása, egyben pedig nehezen megismételhető szereposztási telitalálat is – bár az ilyen megállapítások értékét nagyban árnyalhatja az, ha mondjuk pont Tatiana Melnik Giselle-jét nem látja az ember, vagy más, fontos balettművész hölgyek alakításait jelentős szerepekben.



Egyebekben félek, hogy a szereposztások variálása miatt Sofia Ivanova-Skoblikova fellépéséről ismét lecsúszhattál, és erre való tekintettel kérlek, hogy a koreai balettművész hölgyek irányába lehetőleg a néhány bejegyzésemmel alább előadottakból következő szeretettel fordulj, figyelembe véve azt is, hogy az ő érvényesülésüknek a cselekmény nélküli neoklasszikusok valóban kiváló terepei lehetnek...


Balett-, és Táncművészet • 57502019-03-25 08:41:06

Köszönöm szépen a tájékoztatást, illetve a történeti áttekintést, kedves IVA, még ha elemzésed végső kicsengése szkeptikus is. Én a feltételrendszer, főleg a zenei feltételek analízisébe szerettem volna talán jobban belemenni, ugyanis a Sztravinszkij-balettek kérdését egyszer elő kell majd venni. Nagyon nehéz azt gondolni, hogy egy élvonalbeli balettegyüttes ezek nélkül, egy fontosabb operaház pedig általában véve Sztravinszkij nélkül meglehetne. Nehéz elmenni amellett, hogy az illető rendkívül jelentős zeneszerző volt, a hallgatólagos konszenzus szerint a 20. században talán az 1-es számú, és a hiánya bizony bárkinek feltűnő lehet... Talán jóval komolyabb hiátusról van szó még annál is, mint amit a Wagner-bemutatási képességen szerintem mutatkozó repedések jelentenek. A kérdésnek különös súlyt ad a jelen helyzet, amikor a balettrepertoár jelentős része az Andrássy úton maradt, és így különböző becslések szerint 1-3 évig nem lesz látható, az Erkelben bemutatható daraboknak, azok játszhatóságának pedig talán már most mutatkoznak a korlátai. Ebben a helyzetben az egyébként mostanság oly gyakori balett-estekbe jól illeszthető, komoly zenei és koreográfiai értéket hordozó művek hatékony módon frissíthetnék a repertoárt, régen látott élménnyel gazdagíthatnák a közönséget, és izgalmas új perspektívát adhatnának a művészeknek is. Szóval szerintem a PR mindenkori teljesítményétől függetlenül jogosult lehet a dolog, annál is inkább, mert képes lehet arra is, hogy a jelenleginél jobban eladja magát.


Balett-, és Táncművészet • 57492019-03-25 08:38:16

Kedves Simon Hatala Boglárka, kérem bocsásson meg, amiért ennyire személytelen módon hivatkoztam az Ön korábbi bejegyzésére, de hosszú távolléte után az abban foglalt információ morális értelemben is teljes mértékben public domain benyomását keltette. Még egyszer szeretném az elnézését kérni emiatt. Válaszának lényegi elemeire kitérve szeretném leszögezni, hogy az anyagiak szerepét illetően az álláspontunk jobbára megegyezik, és vonatkozó bejegyzéseim (5708, 5709) is ebből az álláspontból kiindulva születtek, talán teljesen felismerhető módon. Kénytelen voltam ugyanakkor olyan megközelítést is alkalmazni, amely fő opponensemet a saját, kifejezetten pénzügyi megfontolások köré szerveződött gondolatrendszerén belül is meggyőzhette arról, hogy az operabalett külföldi művészeit nem az általa vélelmezett okok ösztönzik a Budapesten maradásra, a lehetőségekhez mérten bizonyítva azt, hogy az érintettek itt is tisztességesen meg vannak fizetve. Ez természetesen nem egy harmadik szereplőre mutogatás, pusztán a helyzet és saját szempontjaim megfelelő tisztázása.



Egyéb kérdésekben ugyanakkor a véleményünk jelentősen eltér.



A balett-táncosok megítélése elég egyértelműen standardizált. A balettben való jártasság mérhető és értékelhető, mint ahogy az a jégtánc, a rumba, a torna vagy az RSG területén való jártasság is. Ezt a mérést és értékelést rendszeresen végzik a nagy balettversenyek zsűrijeinek tagjai a versenyeredmények megállapításakor, a balettakadémiák tanárai a vizsgáztatáskor, a balettdirektorok a táncosfelvételkor vagy a szereposztáskor, és végzi maga a közönség is, amikor több vagy kevesebb tapssal jutalmaz, vagy esetleg a szívébe zár egy-egy balettművészt. Van tehát kialakult, létező „balettometria”, még ha ezen a néven nem is nevezték talán soha, és ennek kompetens alkalmazói a maguk területén a zsűrik, balettmesterek, AD-k és a közönség is. A minőség ennyire alapvető kérdései meglátásom szerint nem relativizálhatók azon a módon, ahogyan azt a hozzászólásában Ön talán megtette. Értem ugyanakkor az Ön szempontjait is, azt hiszem. Valóban máshová kerülhetnek a hangsúlyok a különböző baletthagyományokhoz tartozó műhelyekben a RAD-tól a Vaganováig; tudok azért még olyan balettigazgatót, aki az előző bejegyzésemben írtakkal ellentétben változatlanul „sudárbalerina-hívő” hírében áll; van olyan társulat is a balettélet mókás határterületein, ahol elvárás a férfi spicctechnika; és igen, valóban számít egy bizonyos szinten az, hogy ki mennyire illik egy bizonyos elképzelés-rendszerbe, hiszen került már Budapestre komoly balettművész úgy, hogy ott, ahonnan jött, nem látott benne fantáziát a vezetőség, pedig hát volt...  Jelenthet sokat a kiegészítő tudás, modern technikában való jártasság is, ha valamely vezető a társulatot ilyen irányban fejleszti, mint ahogy sok más is. Azonban utánpótlást, kartáncost, friss végzőst azért talán nem elsősorban ezeknek a szempontokban az alapján vesz fel egyetlen balettigazgató sem. Sokféle vezetői koncepció létezhet ugyan, de bizonyos vagyok benne, hogy a „balettometriai” módszerrel „jobbnak” tekinthető jelentkezők valamennyibe jobban illenek, mint az ilyen módszerrel „kevéssé jónak” tekinthetők. Azt, hogy ki a „jobb” táncos és ki a „rosszabb”, mindenki látja, igazgatótól balettmesteren át az értő közönségig. És a felvétel alapja is legfőképp ez, utána jön csak minden más. És nem, a „balettometria” valóban nem kell, hogy az orvosi egyeteméhez hasonló felvételi pontrendszert jelentsen: jelenthet egyszerű közönségtapsot; jelentheti azt, hogy az AD egyszerű ránézéssel és összehasonlítással megmondja, hogy ki a jobb ugró és a ki a jobb forgó; jelenthet részletesebb pontozólapot a versenyen és jelentheti azt is, hogy majd a végén összeülnek és megbeszélik, melyik zsűritag mit látott. Ugyanakkor mégis létezik, és egy viszonylag egységes balett-tudáson és balettízlésen belül viszonylag egységes eredményeket szül. A személyes ízlés a felvétel során ezek után jöhet legfeljebb. A felvétel leginkább ott dől el, hogy ki, miből és mennyit mutatott a próbatáncon, és a többség ott is az első körben vérzik el, a rúdnál és az ugrásoknál, nem pedig az AD ízléstesztjén.



Nem tudom, helyes lehetett-e az arra való hivatkozás, hogy van most az értékteremtésnek a magyar utánpótlásra alapozható verziója is. Én ilyet sajnos nem látok, hacsak a bezárkózást és a leszakadást nem tekintjük értéknek, vagy nem tekintjük annak a végzett fiatal táncművészek olyan eszközszerű felhasználását egy harcban, amelyet valószínűleg ők sem akarnak. Sajnos ezzel kapcsolatban is tapasztalható egy olyan jellegű relativizmus, amivel az előbb az Ön érvelésében már nem értettem egyet. Sőt, ez nem is „olyan jellegű”, és ez már nem is relativizmus: ez az egész a minőségi kérdés fejtetőre állítása és a cél-eszköz viszonyrendszer teljes megfordítása. Ugyanis nyilvánvaló, hogy normális esetben az operabalett célja az, hogy a lehető legmagasabb színvonalú színházi élményt nyújtsa a nézőinek, a balettakadémia célja pedig az, hogy ehhez a lehető legjobb utánpótlást képezze az operabalettnek. Általában... Magyarországon az utóbbi napok vitáiban azonban hovatovább komoly álláspontként tűnt fel egy olyan nézet, amely szerint az operabalett alapvető célja az, hogy végzett hallgatókat vegyen át a balettakadémiáról bármiféle megkötés nélkül, egy egyébként a számára kötelezettséget elő nem író, absztrakt állami célt megfogalmazó jogszabályi rendelkezés alapján; a legérdekesebb pedig az, hogy a néző ebben a megközelítésben senkit nem érdekel. Mindehhez jön még az, hogy az utánpótlás valóban megfogyatkozott, mennyiségileg és minőségileg kimerült, jelentős részben pedig belső indíttatásból eleve külföld felé tájékozódik. A tényleges létszám, amelynek itthon maradása valóban az operabalett hozzáállásától függhet, mennyi is lehet? Évi  0 fő, vagy 2...? Tehát mennyire gyakorlati ez a kérdés? A helyzetet tovább színesíti, hogy a néző – ahogy azt itt legalább kettőnktől, talán két objektívebb fórumozótól olvashatja – bizony közben megszokta a jót. Jó táncosokat, szép alakításokat, maradandó színházi élményeket, szerethető színpadi személyiségeket szeretne kapni, és ezt az operabalettnél alkalmazott „külföldi” művészektől általában meg is kapja. És nem csupán megkapja, hanem talán azt meghaladó módon kapja meg, mint korábban, vagy mint ami a magyar utánpótlástól elvárható, hiszen közben a minőségi olló másik szára is kinyílt: zajlik az orosz balett sokadik apoteózisa, aminek során az onnan érkező kiváló táncosok a hiányt – írtam már erről korábban valahol – úgy pótolják, hogy közben a balettjátszás színvonalát is megemelik, nem csupán nálunk, de kontinens-szerte sok helyen. Tehát én sajnos valóban nem tudom, hogy mi lehet az a figyelembe vehető módszer, amely a néző szempontjaira is tekintettel van. Az elmúlt napok vitáiban épp csak a „kvótatáncos” szót nem mondták ki, amilyet mi magyar színpadon biztos nem akarunk látni, ragaszkodva ahhoz, hogy az operabalett táncosait olyan, hagyományosabb módszerek szerint válasszák ki, mint a tánctudás és a tehetség szerinti rangsorolás. Nem osztom hát sajnos a véleményét a „nyilván” alkalmazható módszerről, amely hazai forrásokon alapszik, ugyanakkor jelzem, hogy azt – hosszas okfejtésem ellenére – nem is igazán gondolom valóságos lehetőségként figyelembe vett metódusnak, és felvetését inkább csak stilisztikai, udvariassági elemnek tartom. Ha mégsem így lenne, akkor azonban arra kérem, hogy legyen szíves még egyszer átgondolni az általam most írtakat, mert nem igazán van vállalható megoldás a másik irányba, legfeljebb hosszabb távú és elméleti jellegű.



A válaszát egyébként szeretném megköszönni, és Edmond Dantes fórumtársammal együtt örvendek újbóli jelenlétének a topicban, ahol a színvonalas hozzászólások mostanában olyannyira megfogyatkoztak. Sajnos éppen ezért nem is tudom, hogy valójában meddig számíthatunk még Önre.


Balett-, és Táncművészet • 57482019-03-25 08:07:58

Igen, csakugyan említette Solymosi Tamás ezt a kiemelési gyakorlatot, nekem is rémlik ilyen interjú. Ebben az esetben az érintett csoportot talán ketté is lehet bontani: meglehet, hogy valaki tényleges, „kartáncos” kartáncos, akit valóban „talál” a karban a direktor, és többre tart alkalmasnak (azt hiszem, tudnék most is ilyen magyar balerinát mondani), és meglehet az is, hogy valakit szakmai pályája, versenyeredményei stb. alapján eleve a későbbi magasabb szintű foglalkoztatás szándékával szerződtet, elsőként a karba (tulajdonképpen egész sok külföldi balett-táncos hölgyről gondolom ezt).



Én nem hiszem, hogy az alkati kérdések figyelembe vétele - a „normális” keretek között - helyes lenne, illetve számon kérhető lenne, főleg a mai világban. Nincs már „legjobb alkat”, és kifejezetten véget ért a sudárbalerina-hegemónia. Az utánpótlással kapcsolatos vizsgálódásainkból talán kítűnik, hogy hovatovább örülni kell, ha egyáltalán van balerina; a legtöbb jellemző alkat egyenrangúságot élvez, és egyformán keresett pl. a sudár, a kicsi és vékony, a nőies és az „átlagos” balett-táncos hölgy is. Pillanatnyilag a magyar operabalettnél valamennyi csoportból találhatunk kimagasló szakmai és művészi teljesítményt nyújtó hölgyeket, és én valamennyiüknek nagyon hálás vagyok azokért a szép színházi élményekért, amelyekben eddig részem volt tőlük, és amelyeket én függetlennek találtam az alkati adottságoktól. A jelenlegi balettigazgató szemlélete egyébként kifejezetten egalitáriánusnak tűnik a kérdésben, és ha az utóbbi időkből megnézünk a világban olyan vezető balerinákat mint Natalia Osipova (London) vagy Nina Kaptsova és Anna Nikulina (Moszkva), azt fogjuk látni, hogy nincs ezzel egyedül. Megfelelő történelmi példák persze folyamatosan hozhatók a múltból is, kezdve talán Ekaterina Maximovával és folytatva a háború utáni magyar balett-történet több kimagasló női alakjával.



A Távol-keleti balettművész hölgyek egyrészt talán a fentebb felsorolt alkatok egyikéhez tartoznak jellemzően - ezért mindaz igaz rájuk, amit fentebb írtam -, másrészt szerepük folyamatosan és megkerülhetetlenül növekszik a balettéletben, amihez a közönségnek is és a balettművészetnek is alkalmazkodnia kell. Most, amikor Európában és Amerikában a balett népszerűsége talán inkább stagnálni látszik, a művészeti ág belső folyamatainak súlypontja egyértelműen a Távol-Keletre helyeződik át, ahol viszont jelentős balettkonjunktúra van kibontakozóban. Ez szükségképpen visszahat a  mi térségünkre is, például az itt megjelenő táncosok képében. Azt látni kell, hogy a Japánból, Koreából, lassan már Kínából is érkező balerinák nagyon nagy kihívásokkal szembesülnek a pályájuk során: a balett jellemzően egy, a nyugati ember antropológiai alkatához alkalmazkodott táncművészeti ág, amit ezért nehezebb elsajátítaniuk; más lehet a mimikai munkájuk megítélése is itt, mint a saját hazájukban; a 19. századi klasszikus-romantikus repertoár zenei anyaga jellemzően az akkoriban átlagosnak mondható testmagassággal rendelkező európai balett-táncos hölgyekre íródott, aminek ők nem felelnek meg, és ezért nehezebb a zenéhez igazodniuk, ha pedig az igazodik hozzájuk, azt az értő közönség rossz tempóként élheti meg; nincs még mögöttük igazi, mély balettkultúra és hagyomány, igazán jó iskolák. Ezért szerintem több megértéssel is kell viszonyulnunk hozzájuk, másrészt pedig tudomásul kell vennünk, hogy a balett esztétikuma hamarosan alkalmazkodni fog ahhoz a súlyhoz, amit a Távol-Kelet a művészeti ágon belül képviselni fog, ezt a súlyt meg talán az határozza meg, hogy egy-egy kínai tartományi székhelyen hamarosan mondjuk százmillió ember „balettellátásáról” kell gondoskodni. Én úgy tudom, a panaszoddal érintett koreai művésznő pontosan tudja, hogy nem jó a színészi teljesítménye, és szenved is miatta (http://tanc.reblog.hu/kim-minjung-a-szineszi-jatek-a-legnehezebb-szamomra), bocsássunk hát meg neki, a balettigazgatótól pedig fogd fel a dolgot a jövőre való felkészítés részeként, ami ugyan nem szükségképpen ilyen, de ilyen is lehet (benne).    



Nem tudom, hogy Odette/Odile feltétlenül prímabalerina szerep-e még, akár itt, akár a világban. Itt nálunk a magántáncosnői és címzetes magántáncosnői karban sokan kiválóan tudják abszolválni a szerepet, és Oroszországban és Ukrajnában is úgy érzem, hogy a nagy társulatoknál a klasszikus-romantikus repertoár női főszerepeit nagyobb arányban vitetik a talán inkább a mi magántáncosnőinknek megfelelő első szólistákkal vagy vezető szólistákkal, mint a mi „prímabalerináinknak” (első magántáncosnőinknek) megfelelő „balerinákkal”. Az összehasonlítás persze nem lehet pontos, hiszen a „karakter” és hasonló alkategóriáktól eltekintve ott jellemzően négy, míg nálunk csak három besorolási szint van a tánckar fölött. Ezen túl látok egy olyan tendenciát is, hogy akiben igazán nagy jövőt látnak, azzal az orosz klasszikából legalább Kitrit és O/O-t még a pályája korai szakaszában, akár alacsony besorolásban is letáncoltatják.       


Balett-, és Táncművészet • 57472019-03-25 07:56:42

Kedves IVA, több területre is kitrejedő, és a nekem felróható kapacitáshiányból több területen is megszakadt eszmecserénket elsőként talán a „B” balett kérdésénél folytatva, én úgy látom, hogy az Operett törekvése, ami most elsődlegesen gyermek és ifjúsági balettjátszás terén mutatkozik meg, talán nem eleve megalapozatlan. Ennél több lehetőséget látni a dologban, meglehet, hiba bármelyikünk részéről, de ha jól átgondolod, talán megcélozható piaci szegmensről van szó: a közönség-politikában éppen a már korábban a színházhoz szokott, általad is említett fiatal - és fizetőképes - látogatók mostanában megszülető/megszületett gyermekei kaphatnak elsődleges szerepet; kisgyereknek még igazából mindegy, ha nem Prix de Lausanne-t nyert prímabalerinát lát a színpadon; kisgyereknek az is mindegy, ha nem teljes a zenei élmény, csökkentett a zenekar (bár hogy mennyibe kerül egy-egy darab újrahangszerelése, jó kérdés); hasonló funkcióra tudtommal működőképes példát is lehet találni legalább Moszkvában, bár az ottani balettkultúra intézményei nyilván nem ültethetők át egy az egyben Budapestre; a mostani Diótörő-láz talán sosem ér véget, vagy ha igen, akkor majd lesz helyette más; gyereknek vagy gyerekre való tekintettel elég sok dolgot el lehet adni stb. Szóval ha osztanak-szoroznak előtte, talán bele lehet vágni. Nagyobb baj, ha esetleg nem osztanak-szoroznak előtte...



Az Operetten kívüli, általánosabb „B” balett máshol az országban szintén indokolt lehet, bár erre még senki nem tett ajánlatot... Ha Csehország, Szlovákia, Szlovénia elbír klasszikus profillal működő, „második”, vidéki társulato(ka)t, talán Magyarország is megengedheti magának a jelenlegi neoklasszikus-kortárs profilt meghaladó vidéki balettjátszást. Számomra úgy tűnik, hogy a magyar vidék kulturális szükségletei egyértelműen növekednek, és felvevőereje is javul. Talán időszerű elgondolkodni a kérdésen, és azon, hogy hol lehetne a legjobb helyen egy ilyen fejlesztés: hol a legjobbak a szakmai alapok (Győr?), hol a legnagyobb a lyuk a térképen (Debrecen?), hol a legnagyobb a kereslet...?



Azt persze nem tudom, valójában hány végzett hallgatót tarthat majd itthon egy másodlagos intézmény(rendszer), fogadhatja-e majd az operabalettből kikerülőket, nem szorul-e majd maga is külső személyi forrásokra  stb. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban jókora szkepszisnek van helye, de a potenciális kereslet  Budapesten kívül talán már létezik. Meg gyerekszínházként talán a fővárosban is. Egyébként én úgy látom, hogy az operabalett Diótöröje mindig teljesen eladott darab, és az előadásszáma is növekszik.


Balett-, és Táncművészet • 57092019-03-19 14:08:39

Kedves Edmond Dantes, kérem bízzon abban, hogy helytállóak a közléseim...



Ha ebben a fórumban megkeresi az 5071-es bejegyzést, el tudja majd helyezni a magyar operabalett által biztosított jövedelmi szintet a nemzetközi skálán. Tehát: 5071.



Ha pedig ezt a cikket elolvassa, Semmi művészet című utolsó részében talál érintőleges adatokat arról, mennyire nem sok is az annyi a „Lajtán túl” pályát kezdő végzős hallgatóinknak:  



http://www.tanckritika.hu/kategoriak/essze/1300-horeczky-krisztina-ridegtartas



Ebben az interjúban pedig a társulat egyik kiváló spanyol címzetes magántáncosa tesz egy, az Ön számára talán meglepő közlést a Magyarországon jobb a helyzet? c. kérdés után, amely szintén lehetőséget adhat az európai balettéleten belüli valós jövedelmi viszonyok tisztázására:



http://tanc.reblog.hu/magyarorszagon-sokkal-jobb-balettmuvesznek-lenni



Én egyébként úgy érzékelem, hogy ez a forrás az operabalett mai kritikusai körében nem örvend népszerűségnek, de mégis, a közlés valóságtartalmában nincs okunk kételkedni.



Fogadja el, kedves Edmond fórumtársam, hogy itt, most a magyar operabalettnél valóban versenyképes fizetésért valóban kiváló, nagyon szigorú követelményekkel kiválasztott nemzetközi társulat dolgozik, olyan, amilyet a magyar utánpótlási rendszer önerőből már nem tudna, és – legalábbis saját, belföldi jelentkezői állományból – még nagyon hosszú ideig nem is fog tudni kiállítani. És meglehet, furcsának hangzik ez, de ne csak azért fogadja el, mert anyagi jellegű okfejtése a fentiek fényében megdőlt, és a köztudomásnak amúgy sem felelt meg soha, hanem szimplán azért, mert a saját nézői tapasztalataim alapján, a saját szememmel látott tények alapján, jóhiszeműen erről tájékoztatom, és egyúttal buzdítom, tekintsen is meg néhány balettelőadást a közeljövőben, hiszen a legbeszédesebb bizonyíték végső soron ez lenne.


Balett-, és Táncművészet • 57062019-03-19 09:59:03

Nem tudom, vonatkozó bejegyzés-részed azt jelenti-e, kedves IVA, hogy Sofia Ivanova-Skoblikovát még egyáltalán nem láttad színpadon, vagy csak Giselle-ként, illetve Mária hercegnőként nem, de ha az előbbi a helyzet, akkor javasolom, hogy mielőbb pótold a hiányt. Fellép majd egy alkalommal az OMG-ben, és mivel A bahcsiszeráji szökőkútban nem kapott szerepet, talán jó eséllyel láthatjuk majd a Sylvia, illetve a Hófehérke, esetleg mindkettő címszerepében is. Most egyébként mesebalett is ér, hiába tartozol azok közvetlen tudói közé, hogy kik disszidáltak még az ’50-es években... Ez ugyanis a hölgy első évada az együttesnél – remélem, számos további lesz majd –, és néha nem árt időben felismerni a kivételest, akár személyről, akár eseményről van szó. Szerződtetését Anna Tsygankováé óta a legfontosabb személyi fejleménynek tartom a társulatnál.



A meggyőző Ellina Pokhodnykhot pedig legyen szíves a balettigazgató úr hivatalosan  is kinevez(tet)ni szólistává, aki a szerepeit és a színpadi munkáját ismeri, pontosan tudja, hogy miért...


Balett-, és Táncművészet • 57052019-03-19 07:44:25

Kedves Edmond Dantes, valamennyi felsőoktatási képzés, orvosi és művészeti esetében is ugyanaz a szabály érvényes, így hát a táncos-röghözkötés is működik, a következők szerint:



Az állami (rész)ösztöndíjas hallgató az oklevél megszerzését követő 20 éven belül az ilyen módon finanszírozott képzési idővel megegyező időtartamban köteles hazai munkaviszonyt fenntartani. Ez az orvosi képzés esetében hat év, vagy pontosabban – felsőoktatási időszámítás szerint – tizenkét szemeszter, azaz 60 hónap. A táncművész képzés esetében, mivel a kilenc éves képzés felsőoktatási szakasza három év (hat szemeszter), ez az időtartam 30 hónap. Ez egy táncművész esetében azt is jelentheti, hogy külföldre távozása után bő tizenhét évvel hazajöhet teljesíteni azt a 30 hónapot, meg azt is, hogy a 20 év alatt elég tizenöt év során hazaugrania két hónapra a nyáron. Ezt a két hónapot bármilyen munkával töltheti: táncolhat, programozhat, esetleg akár vattacukrot árulhat a Balatonnál. Az orvos képzése kicsit hosszabb, így ő a 20 év alatt minden évben három hónapon át köteles idehaza vattacukrot árusítani, de ez nyilván nem egyenlőtlenség, hanem a finanszírozási időhöz igazodó igazságos szabály. Ennyit hát a rettegett röghözkötésről... Örömmel és szó nélkül elfogadtam volna az ajánlatát, hogy a vonatkozó bejegyzését egyszerűen tekintsük tárgytalannak, de tényleg olyan sok a félreértés a témával kapcsolatban, hogy ennyi kifejtést talán megkövetelt a kérdés végleges tisztázása. Bocsásson meg az időrablásért...!



A másik téma, a művészi mobilitás, nemzetközi munkamegosztás és a külföldről érkezett táncművészek által képviselt szakmai minőség kérdése szintén sok félreértéstől terhes, ezért erre is részletesen kitérek. Itt sajnos az a véleményem, hogy az ügyben terjedő legtöbb információ és vélemény nem objektív, és általában a balettszakma egyik, az operabalett jelenlegi vezetésével konfliktusban álló részétől, vagy velük érzelmileg azonosuló fórumtársainktól és más szereplőktől ered. Lehetetlen feladat lenne, hogy ennek a nagyon elmérgesedett viszálynak az összes aspektusát áttekintsük, összes szálát kibogozzuk, nézőként általunk szeretett és nagyra becsült művészek harcában igazságot tegyünk, és én erre tényleg nem is akarok vállalkozni, mert látom, hogy mennyi a sérelem, ezen a fórumon is tapasztalom, hogy mennyi az indulat a kérdésben, és valószínűleg egyszerűen beleőszülnék a dologba. Ugyanakkor mégis, sok információt azon a szűrőn át kell nézni, hogy az jobbára a konfliktusban álló egyik féltől ered. Ezekkel a véleményekkel és információkkal ellentétben az én meglátásom szerint az operabalett által foglalkoztatott külföldi művészek összességében igen magas szakmai színvonalat képviselnek. Az elmúlt évek során többféle híradásból kirajzolódhatott előttünk a jelenlegi vezetés szerződtetési gyakorlata, amely talán így néz ki: a balettigazgató nemzetközileg aktív, jelen van a Vaganova záróvizsgáin, és a világ legjobb balettakadémiáján ajánl szerződést a végzősöknek, és talán ott is csak a jobbaknak; rendszeres próbatáncot tart Moszkvában, és a közismert szakmai erővel – és még relatív utánpótlás-bőséggel – rendelkező orosz balett soraiból próbálja kiválogatni azokat a legjobbakat, akiket idehaza alkalmazni kíván; részt vesz több nemzetközi balettverseny zsűrijében, és a jó helyezést elérő, leginkább figyelemre méltó indulóknak kínál hazai lehetőséget; nemzetközi próbatáncot tart itt Budapesten is, amelyre több százan (az utolsó, általam hallott szám talán 700 körüli) jelentkeznek, és az elképesztően erős nemzetközi mezőnyből versenyvizsga-szerű eljárással választja ki a legjobbakat. Nem biztos, hogy minden információ aktuális, lehet, hogy van közöttük, ami a gyakorlat korábbi elemére vonatkozik, de az bizonyos, hogy az eljárás minőségileg csak fejlődik. Ebben a kiválasztási metódusban a magyar jelentkezők semmiféle hátrányt nem szenvednek, ugyanakkor semmiféle előnyt sem élveznek, illetve csak teljes szakmai egyenlőség esetén: amúgy mindenkinek a nemzetközi profikra előírt színvonalat kell teljesítenie. Ennek az eredménye az, hogy az Ön felvetésével ellentétben nincs semmiféle negatív minőségi csere, és hogy nézőként is – márpedig én igen rendszeres balettnéző vagyok – azt tapasztalom, hogy a társulat kiváló szakmai erőben van. Ezen a területen, a táncosok személyes kvalitásaiban bizonyos, hogy szó sincsen semmiféle minőségromlásról. A szerződtetett táncosok pedig nem azért jönnek Budapestre, mert nem lennének jók a Lajtán túl – ez óriási tévedés -, hanem azért, mert az itteni társulat jó művészvonzó képességgel rendelkezik. A fizetések tudomásom szerint  – tudhatjuk épp ebből a fórumból, korábbi bejegyzésekből is – a fellépti pénzekkel együtt vonzóak, megfelelnek az európai színvonalnak. Magyarán meglepő, de nincs magasabb gázsi nyugatabbra sem, amiért odamennének. A művészek a professzionális felszereléstől kezdve  a gyógytornászon és gyógymasszőrön át a fitnesszbérletig sokféle kiegészítő szolgáltatásban részesülnek. A társulat nemzetközileg hagyományosan tekintélyes, jó szakmai reputációval rendelkezik. Az Operaház épülete – már ha nyitva van – vonzó fellépti helyszín és munkahely, egy nemzetközileg ismert és magasan jegyzett, valóban gyönyörű, elegáns, eredeti királyi operaház, személyesen ferencjóskától. Ritka és magas értékű kulturális helyszín. A balettjátszás anyagi színvonalát olyan tényezők is meghatározzák, mit például a kosztümök és jelmezek minősége, esztétikai értéke, ami itt általában jó nívót képvisel, jó munkakörnyezet, megbecsültség érzéséhez járul hozzá. A magyar kultúrában, magyar társadalomban a balettművész elismertsége magas, ami nem mindenhol van így. A megbecsültség nem csak a személyes viszonyokban, de díjakban, elismerésekben is kifejezésre jut. A repertoár gazdag, színes, diverz, szakmai fejlődési lehetőséget biztosító. Az Operaháznál (és így természetesen az  operabalettnél) zajló, továbbá általában a magyar táncéletben megvalósuló, komoly léptékű infrastrukturáis és szervezeti fejlesztések ismertek a nemzetközi szakma előtt. Az orosz balett felségterületéről érkező művészek a még nagyjából a szintén a Vaganova-hagyományon belül mozgó magyar balettéletben könnyen elboldogulnak. Budapest, nagyon jó lakóhely, amely természeti pozíciójától, szépségétől, tömegközlekedésétől kezdve a gyógyfürdőin át a kulturális mélységéig számos módon vonzza a művészembert. Szóval többek között ezért nem mennek nyugatabbra a hozzánk szerződött külföldi balettművészek. És mondjuk azért is jönnek ide, mert innen meg elmennek értük Moszkvába... Minőségi deficit tehát nincs, nagyon nincs: a probléma, sok konfliktus forrása pedig – úgy tűnik – éppen az, hogy ennek a minőségi influxnak az ellenében sok hazai művésznek is egyre nehezebb állnia a versenyt, a végzős táncművészetis hallgatóknak meg jobbára lehetetlen.  



A nemzetközi munkamegosztás pedig igenis működik: meglehet, az Egyetem évente egyszámjegyű, illetve talán tíz fölötti számú, magyar nemzetiségű végzős balettnövendékéből többen külföldre mennek, de ha ezt a számot mondjuk hétnek vesszük – nagyságrendileg teljesen mindegy, hogy 1, 7 vagy 17 -, akkor ezzel a számmal szemben az éves 700 fős nemzetközi jelentkezői létszám áll szemben, amely bőséges minőségi merítési lehetőséget biztosít. És én bizony nem tartom rossz felállásnak, hogy 7 (1, 7, 17), államköltségen kiképzett magyar táncművész külföldre szerződése mellett 700, külföldi állam- (vagy magán-, alapítványi stb.) költségen kiképzett jelentkezőből lehet évente kiválasztani a minőségi utánpótlást. És nem, nem rossz ez a rendszer a magyar hallgatónak sem, aki ha az itthoni operabaletthez, vagy a talán öt további szóba jöhető más társulathoz nem tud vagy nem akar bejutni, jobb vagy rosszabb külföldi társulatok sokaságánál keresheti a szakmai boldogulását. Ezért nem károsodik hát a magyar állam, költségvetés, operabalett, közönség, színvonal stb. A Nemzeti Balett jelenlegi magas művészvonzó képessége segít nagy mértékben pozitív tartományban tartani az egyenleget.



A fentiek miatt is tartom sajnálatosnak, ha meggondolatlan támadásokkal ezt a képességet esetleg leronthatják. Sajnos úgy látom, hogy a minőségi utánpótlás bázisa tényleg kimerült idehaza, és a minőségi balettjátszás fenntartásához a nemzetközi élvonal szerződtetése most létfontosságú. A számomra nyilvánvalónak tűnik, hogy az Egyetem a töredékére csökkent hazai jelentkezői létszámából már nem tudja azt az erejű szakmai utánpótlást biztosítani, mint néhány évtizede, és ezért is, illetve saját szakmai túlélése érdekében fordul ő maga is a külföldi jelentkezők felé, és ezért részesül olyan szervezeti és infrastrukturális fejlesztésben a kormányzat részéről, amely növeli a külföldi hallgatók felvételére és képzésére való alkalmasságát. A külföldre ment magyar utánpótlás helyzetét áttekintve ez a kép csak erősödik bennem. Korábbi bejegyzéseink után a témában megpróbáltam kicsit utána nézni, mi is lett a sorsa a külföldre távozó magyar utánpótlásnak. Az utóbbi két év végzős évfolyamait néztem meg talán (egy hónapja volt, bocsánat a gyengébb emlékezetért), és sajnos azt tapasztaltam, hogy általában nem a Magyar Nemzeti Baletthez mérhető erejű társulatoknál tudtak elhelyezkedni a hallgatók. Emlékeim szerint egy-egy nevet találtam Bécsben, Varsóban és Drezdában, míg a hallgatók jelentősebb része jellemzően cseh és szlovák vidéki színházakhoz szerződött, Brnotól Kassáig. És sajnos ebből a listából én csak Bécset tudom teljes bizonyossággal legalább összemérhetőnek tekinteni a magyar operabalettel. Úgy tűnik tehát, hogy végzőseink általában a nemzetközi porondon sem tudnak elhelyezkedni a Nemzeti Baletthez fogható együttesnél, a nemzeti/királyi/állami/opera stb. nevet viselő, első vonalbeli társulatoknál. A balettjátszás nagy fellegvárai, Moszkva, Szentpétervár, New York, London, esetleg Párizs vagy Amszterdam pedig tényleg bevehetetlen erősségeknek tűnnek jelenlegi utánpótlásunk számára, úgy hiszem. A felsoroltak talán nagyban árnyalhatják azt a vitát, amelyben szerepet kapott a végzős hallgatók helyzete is.



Az 5693-as bejegyzésemben, meg persze korábban is, utaltam már az utánpótlási források hazai és összeurópai kiszáradására, ami fokozatosan, de teljes Európát érintve megy végbe, időben eltolva kelet felé haladva, és amely ezen a módon érinteni fogja hamarosan az európai balettéletnek azokat a részeit is, amelyeket most még a saját jogukon jó erőben tudhatunk Oroszországban és Ukrajnában. Látható, hogy az ottani, kiváló balettakadémiák és nagy létszámú, mobilis derékhaddal mindig rendelkező társulatok még ki tudnak segíteni minket, sőt, a nemzetközi élvonal minőségi színvonalát is jelentősen megemelik pillanatnyilag – tehát a Kelet-európai balett teljesítménye ebben az értelemben jelenleg enyhíti a nálunk kialakult helyzetet –, de ez nem lesz mindig így. Bizony-bizony, Oroszországban is látható már, hogy akadémiáikon komoly számban külföldieket képeznek, nem csak anyagi megfontolásból, hogy őket jelentős társulatoknál kezdik alkalmazni, hogy egyik legjelentősebb balettszínházuk talán legfontosabb férfi szólistája a nálunk tavaly is fellépett Kim Kimin, vagy hogy ugyanennek a nagyon jelentős szentpétervári társulatnak a vlagyivosztoki játszóhelyén már sok esetben talán a nem egészen első osztályú képzési háttérrel rendelkező táncosok is megjelenni látszanak. Járulékos információ ez, de talán viszonyítási pontként szolgálhat a jelenlegi hazai helyzet reálisabb értékeléséhez, ezért közlöm hát.


Balett-, és Táncművészet • 57042019-03-19 06:18:05

Kedves IVA, köszönöm szépen mindkét válaszod, barátsággal emlékeztetve arra, hogy korábban, az 5616-os hozzászólásodban már felajánlottad a tegeződés lehetőségét, amit én a későbbiekben el is fogadtam; így talán nem tűnik faragatlanságnak, ha nem térek most vissza a formálisabb érintkezési módokhoz, és egyúttal téged is erre buzdítalak.



 



Mielőtt megpróbálnék majd érdemben reagálni több gondolatodra, szeretnék most egy kicsit talán offolva információt és véleményt kérni tőled, ugyanis Sztravinszkij nevének a felvetését nagyon fontosnak tartom. Azt nem hiszem, hogy az Operett Sztravinszkij-baletteket játszhatna majd, és amennyire én most látom, erre ők sem törekednek, közvetlenül ezzel az iránnyal összekapcsolni új balettigazgatójuk szándékait talán túlzás volt a részedről. A Sztravinszkij-balettek nagyon komoly zenei (énekesi) kiszolgálást igényelnek, a muzsika jogdíjas még, mint ahogy a fontosabb koreográfiák is ebbe a sávba tartoznak jelenleg, és a darabok jellemzően jó drága kiállításúak. Ugyanakkor az operabalettnek talán meg kellene tudni birkóznia a feladattal, és nagy hiányosságnak tartom, hogy nincsen műsoron legalább a Tűzmadár és a Tavaszi áldozat, de a Petruskát és a Menyegzőt sem igazán tartom nélkülözhetőnek. Szerintem a Sztravinszkij-balettsor fontosabb elemei nélkül nincs igazán világszínvonalú balettjátszás, és egy igazán nívós balett-társulatnak rendelkeznie kell Sztravinszkij-repertoárral. A hiány talán azért is meglepő mert ugyanakkor Szegeden két Sztravinszkij-balett is van, a Tavaszi áldozat és a Menyegző. Helyi koreográfiával, spicctechnika nélkül és magnóról ugyan (ha mindezt jól tudom), de van, az utóbbit látva pedig ráadásul még jó színvonalon is, ugyanis a koreográfia nívós és nagyhatású. Ugyanakkor nekem az a benyomásom, hogy az Operaházban a Sztravinszkij-játszás általában, a baletten kívül is elhanyagolt területnek tűnik, és szeretnélek megkérdezni téged, mint aki a Ház működésének operai és zenei aspektusát nálam biztosan százszorta jobban átlátod, hogy szerinted zenei oldalról rendelkezésre állna-e a képesség és a hajlandóság a Sztravinszkij-balettek támogatására, netán a szerző egyéb műveinek bemutatására, esetleg az Oedipus rex műsorra tűzésére, egyszóval a hiány pótlására. Nagy kitérő lenne ez a zenekarnak? Karnagyaink szívesen vállalnák a feladatot, és hozzáértéssel teljesítenék? Lenne köztük olyan, aki a Sztravinszkij-vezénylés mellett a nem a szakma csúcsának tekintett, vagy inkább csak egyszerűen rettegett balettvezénylésre is hajlandó lenne egyúttal? És hát persze: a történelmi tapasztalatok alapján a közönségigény támogathatna-e egy ilyen, általam absztrakt minőségi megfontolásból megfogalmazott igényt...? Összességében van-e helye az Operában és az operabalettben (több) Sztravinszkijnak?


Balett-, és Táncművészet • 56962019-03-17 11:32:10

Elnézést kérek tőled, IVA, mert alább talán kicsit félreérthető voltam: természetesen nem feltételezem, hogy Az órák táncával vagy általában a balettbetétekkel kapcsolatos észrevételeid a tütüs, spicc-cipős előadásmód hiányára mennének vissza...


Balett-, és Táncművészet • 56952019-03-17 11:21:38

Azért a tánckarból való kiemelés kérdésénél figyelembe kell venni azt a lehetőséget is, hogy a jelenlegi szerződtetési gyakorlat mellet az illető akár komoly szólótáncosi háttérrel rendelkező művész is lehet, aki külföldiként addig csak a karban kapott lehetőséget a társulatnál. Tehát megeshet, hogy a frissen kiemeltnek tűnő kartáncos valójában komoly művészi pályafutással és tapasztalattal, jelentős repertoár-tudással rendelkező magántáncos.



Ami az operaházi balettbetétek színvonalát illeti, ott azért kissé sommásnak és általánosítónak tartom a megállapítást. Az elmúlt napokban pl. jelentős figyelmet és sok kritikát kapott ezeken az oldalakon a Gioconda balettbetétje, amit én jó színvonalú kortárs koreográfiának tartok. Meg kell mondanom, hogy az első néhány percében engem is meglepett – bár láttam már BADORA produkciót, és nagyjából tisztában voltam vele, hogy milyen paradigmán belül mozoghat a koreográfus –, de utána ráéreztem az ízére, és végső soron elnyerte a tetszésem. Az tény, hogy nem egy tütüs, spicc-cipős, neoklasszikus alkotás volt, ami talán a legjobban illeszkedett volna a darabhoz és annak hagyományos felfogásához, hanem egy, a rendezéshez, a díszlethez és a helyhiányhoz alkalmazkodó modern, de messze nem érvénytelen koreográfia. Bennem inkább azzal hagyott némi hiányérzetet, hogy egyszerűen nem volt elég virtuóz, és ebben az értelemben egyrészt nem ért fel maradéktalanul a színvonalában valóban nehezen megközelíthető zenéhez, másrészt pedig nem szolgáltatta teljesen azt az élményt sem, amit Az órák táncának a darab esztétikai csúcspontjaként nyújtania kellett volna. Gyalázatos színvonalú azonban semmiképp sem volt, és a számomra kifejezetten szép művészi élményt adott. Az összképhez hozzá kell tennem azt is, hogy azon az előadáson, ahol én voltam, a balettbetét zajos közönségsikert aratott, ami mind a variáció végén, mind a tapsrend során egyértelműen megmutatkozott. Ráadásul egyértelmű, komoly közönségháláról volt szó, nem pedig arról, hogy Magyarországon mindig, mindekinek, mindenért jár a taps.


Balett-, és Táncművészet • 56942019-03-17 08:27:07

Kedves Edmond Dantes, bocsásson meg nekem, de a számos színvonalas hozzászólása miatt érzett hála mellett sajnos úgy vélem, hogy ebben a posztjában most talán csak félreértésekről van szó: szerintem nincs célkeresztben a főigazgató, legalábbis komolyan és komoly helyen nem, a napokban lezajlott összecsapások pedig egyértelműen balettvilág-szintűek. A frissen végzett táncművészekre és orvosokra vonatkozó felvetését, illetve összehasonlítását továbbá azért nem értem, mert a táncművész és az orvos tudtommal ugyanazon jogszabály alapján ugyanolyan mértékű (arányú) hazai munkavállalási kötelezettséggel rendelkezik, így tehát az orvos nem szenved hátrányt semmiben és nem sérelmezhet joggal semmit. Amennyiben Önnek megbízható ellentétes információja van, kész vagyok azt a helyzet és a fórumon keletkezett tévedések tisztázása céljából érdemben megvitatni Önnel, de ebben az esetben feltétlenül kérnem kell, hogy nevezze meg és fejtse ki ezt a megbízható információt. A végzett balettnövendékek "külföldre engedése" számomra továbbá nehezen értelmezhető fogalom: nyilván nem kell senkit sem "elengedni" és nem lehet senkit sem "nem elengedni", mivel manapság bármelyik magyar állampolgár eleve szabadon vállalhat munkát külföldön, és azért ebből a szabadságból én nem szívesen engednék, ha már egyszer megvan. A felsőoktatási képzési idő vagylagos ledolgozásának, illetve megtérítésének kérdésében pedig lásd a táncosok és orvosok közötti teljes egyenlőséget... Egyébként nekünk már voltak korábban kölcsönös hozzászólásaink az utánpótlás kérdésében, és álláspontjaink valóban nem közeledtek: én tényleg nem értem, hogy miért pont a balettművészek magas nemzetközi mobilitási szintje jelenti a problémát, hiszen ez tipikusan az a terület, ahol a nemzetközi munkamegosztásban való részvétel érzékelhetően nagyobb előnnyel jár mind az érintettek, mind az ország számára, mint amekkora hátránnyal. Az Ön korábbi hozzászólásából (5607) arra következtetek, hogy a véleményét talán az operabalettnél alkalmazott külföldi művészek által képviselt szakmai nívóra vonatkozó személyes aggodalma is befolyásolhatja, amit viszont én személyes tapasztalataim és a társulat összetételére, számos művész szakmai életpályájára vonatkozó információim alapján nagyon nagy mértékben megalapozatlannak tartok.       


Balett-, és Táncművészet • 56932019-03-17 07:20:36

Kedves IVA, a táncművészetis vizsgakoncerteknek az Operettszínházba történő áthelyezése mögött talán más ok is meghúzódhat. Állhat akár az is a háttérben, hogy Apáti Bence az e fórumon is publikussá vált balettigazgatói pályázatában olyan elképzeléseket fogalmazott meg, amelyek magukban rejthetik egy olyan, klasszikus balettet (is) játszó második balett-társulat felfejlesztésének a lehetőségét, amelyik fogadhatja a végzős táncművészetis növendékeknek azt a részét, amelyet az operabalett nem vesz fel, és amelyik esetleg külföldi ambíciókat sem dédelget magában. A magyar balettjátszás egyik komoly hiányossága, hogy a Nemzeti Balett mellet nem működik az országban klasszikus-romantikus repertoárral is legalább egy olyan "B" balett, mint amilyen Szlovákiában Pozsony mellett Kassa vagy Szlovéniában Ljubljana mellett Maribor, hogy a több vidéki társulattal felálló cseh balettéletről már ne is beszéljek. Ha ezek az elképzelések megvalósíthatónak bizonyulnának, az win-win-win szituációt jelentene: a közönség gyarapodna egy ebben a minőségében új, fejlődő balett-társulattal és annak műsorkínálatával; a jelentős részben a nemzetközi profikra alapozó, és mostanra már a hozzájuk igazodó belépési minőségi szintet is kíméletlenül érvényesítő operabalett zavartalanul megkövetelhetné azoknak a saját kiválasztási feltételeknek való megfelelést, amelyek révén reális esélye van lépést tartani az egyre erősödő nemzetközi kihívásokkal; az operabalett felvételi követelményeit nem teljesítő táncművészetis hallgatóknak pedig további elhelyezkedési lehetőség állna rendelkezésükre az ország határain belül. Nem tudom, hogy az Operettszínház fizikai infrastruktúrája a legalkalmasabb-e egy ilyen fejlesztésre, és abban sem vagyok biztos, hogy a "B" balettnek ugyanabban a városban kell működnie, ahol matinéidőben az "A" balettre is lehet jegyet venni 500 forintért úgy, hogy talán nincs is teljesen eladva a ház, de az ötlet mindenképp figyelemre méltó. A minőségileg rétegzett utánpótlás elhelyezkedésének kérdése a minőségileg a nekünk kellő értelemben nem rétegzett intézményrendszerben valóban a hazai balettélet egyik akut problémája, már persze akkor, ha a kérdést tényleg megoldani akarjuk, nem pedig instrumentális jelleggel felhasználni az operabalett vezetősége elleni támadásokban. Ebben az értelemben jelenleg tényleg szükség lenne az országban a "B" balettre, és lehet, hogy az Egyetemen ennek a lehetőségét látják most az Operettszínházban, ezért közelítenek feléjük. Meglehet, hogy Budapest és az Operett teljes perspektívában nem a legjobb fejlesztési bázis, és meglehet az is, hogy az utánpótlási források hazai és összeurópai kiszáradási folyamatának eredményeképp 20-30 éve múlva egy esetleges "B" balett is orosz-ukrán-japán-koreai táncosokat alkalmaz majd, de a mai napon talán még csak az a fontos, hogy megtaláljuk a balettvizsga áthelyeződésének lehetséges okait, amelyek közül az egyik akár az általam felvázolt is lehet. 


Balett-, és Táncművészet • 56032019-02-01 18:41:15

TOVÁBBÁ: két tavaly végzett hölgy az Operettszínház balettkaránál van, egy pedig külföldön; nem tudom, hogy ösztöndíjjal vagy szerződtetéssel, de egyértelműen szakmai pályán.



ÖSSZESÍTVE: A tavaly végzett évfolyam hét magyar hallgatójából tehát egy hölgy biztosan Győrben, kettő biztosan az Operettnél, egy biztosan külföldön van, háromról pedig nem tudok megállapítani semmi relevánsat.Takamori Miyut a Nemzeti Balett szerződtette, és több külföldi végzősnek követhető szakmai pályája van külföldön. A jelenlegi balettélet nemzetközi tendenciáit talán a legjobban annak a hölgynek a példája illusztrálja, aki Görögországból érkezett, Magyarországon végzett és most Csehországban, egy ottani társulatnál táncol.


Balett-, és Táncművészet • 56022019-02-01 16:38:03

Kicsit még pontosabban... Itt elérhető a tavalyi klasszikus balett vizsgakoncert névsora:



https://www.mupa.hu/program/tanc-ujcirkusz/magyar-tancmuveszeti-egyetem-balett-vizsgakoncert-2018-06-24_19-00-fesztivalszinhaz



Ez tizennégy név, hét magyar és hét külföldi. Tudomásom szerint a Nemzeti Baletthez az évfolyamelső hölgy került, Takamori Miyu, aki egy előkelő nemzetközi versenyeredményt is hazahozott tavaly. Horányi Eszter a Győri Balettnél van. A többiekről nem tudok, sem a MÁO, sem Győr, Szeged, Pécs vagy Miskolc névsorában nem látom, hogy felvették volna őket oda, bár én is lehetek figyelmetlen. Nem tudom, mi az oka; ki ment külföldre; ki az, aki jelentkezett, de nem vették fel; ki az, aki nem is jelentkezett; ki került egyéb társulathoz, ki hagyta el a pályát stb. Az viszont nyilvánvaló, hogy a magyar férfi utánpótlás nem okozott sok gondot...


Balett-, és Táncművészet • 56012019-02-01 15:12:41

A kicsit pontosabb képhez talán nézzen még bele ebbe 5:41-től:



https://www.youtube.com/watch?v=S4uyYeYjjBs


Balett-, és Táncművészet • 56002019-02-01 14:52:42

Kedves Edmond Dantes, nagyon megváltozott a magyar és a nemzetközi balettkultúra is az utóbbi évtizedekben, és ebben a nemzetközi mobilitás szinte norma lett. Ma a hazai balettképzésből valóban úgy kerülnek ki a hallgatók, hogy a magyar hallgatók jelentős része eleve külföld felé tájékozódik, és ott szeretné elkezdeni a pályáját, de mint mondom, ez általános jelenség, ami más országokban is így van. Ennek eredménye, hogy onnan meg pl. a Magyar Nemzeti Balett felé (is) tájékozódnak, jelentkeznek, szerződnek. Egyébként maga a Táncművészeti Egyetem is nemzetközi jellegű intézmény lett, a hallgatók jelentős része eleve külföldi, ezért is szóltam külön „magyar hallgatók”-ról, meg persze azért, mert a kérdése rájuk vonatkozott. Itt én elszívásról nem beszélnék, exportra termelésről és az adófizetőket ért kárról sem, hanem inkább arról, hogy egyfajta régi-új kulturális normaként visszatért a történelmi időkből ismert szakmai vándorlás, a peregrinus diák vagy az iparos vándorlegény jelensége, illetve ezeknek a mai balettéletre alkalmazható formája, amiben a végzett művészek bővebb nemzetközi elhelyezkedési lehetőséghez, a balettársulatok pedig szintén bővebb, nemzetközi művészutánpótlási lehetőséghez jutnak. Ezen a módon a magyar nézőközönség, adófizető, operabalett stb. az én meglátásom szerint összességében nem tekinthető a fejlemény nettó kárvallotjának. Mindehhez tartozik még az is, hogy mind az európai, mind a magyar balettutánpótlás komoly mélységi gondokkal küzd: ez egy hosszú és küzdelmes tanulás során elsajátítható, nehéz, áldozatokkal járó, sérülésveszélyes, 20-25 éves karrierívet kínáló – vagyis nem egész életre szóló egzisztenciát biztosító ­– művészeti szakma, aminek a magas szintű megtanulásához ráadásul általában messzebbre (itt Magyarországon: Budapestre) kell küldeni a gyermeket, egy szigorú(nak gondolt) internátusba. Ennek eredményeképp a szülők nem szívesen adják erre a pályára a gyermeküket, és mióta inkább csak egy gyermek születik egy családban,  azt az egyet a lehető legtovább szeretnék maguk mellett tartani, és már nem küldik fel vidékről egy fővárosi bentlakásos intézménybe. Így lehetséges az, hogy egy tízmilliós országban a balettutánpótlás tényleges merítési bázisa valójában már csak inkább a fővárosi régió, és bár a képzés színvonala magas, annak fenntartásához szükség van a külföldi hallgatókra, és a szűkebb magyar merítési bázisból sem kerül ki annyi kiemelkedő képességű jelentkező, illetve végzős hallgató, mint 40 évvel ezelőtt.



A balett nemzetközivé válásának folyamata egyébként a fentiek miatt számos helyen sokkal előrehaladottabb, mint itt nálunk: ha nem csak a magyar névsort nézi meg, hanem mondjuk a berlinit vagy a bécsit, azt fogja látni, hogy Berlinben az ottani öt prímabalerina közöl kettő kubai származású, három pedig a posztszovjet térségből érkezett, míg Bécsben a kilenc fős prímabalerina-karnak egyetlen osztrák születésű tagja van (hogy állampolgárságot ki kapott közben az érintettek közül, azt természetesen nem tudom).



Sajnálom, ha pontos statisztikai adatokkal, amelyeket talán várt, nem tudtam szolgálni. Általában figyelemmel kísérem a táncművészetis vizsgakoncerteknek legalább a névsorát, de felelősséggel számokról nem szeretnék nyilatkozni, és remélem, hogy ez az általánosabb helyzetismertető sem volt haszontalan.


Erkel Színház • 96392019-01-26 00:22:30

Nekem is alapvetően kedvező benyomásaim vannak a jelenlegi Giselle-szériáról. Én a szombat délelőtti előadáson kívül a vasárnap estin is jelen voltam, mert a címszerepben az adott időpontokban fellépő mind a két balettművész hölgyet szerettem volna megnézni, és nem volt okom a csalódásra. A legnagyobb köszönet és hála azonban egyértelműen a maratoni, négy előadásos hétvégén nyolc felvonásban heroikus munkát végző tánckart illeti, főleg hogy vasárnap estére a II. felvonás ballet blanc-jában még javulni is tudtak a hölgyek.


Balett-, és Táncművészet • 55952019-01-21 10:27:19

Kedves Myway, azért ezeket hellyel-közzel lehet tudni. Sofia Ivanova-Skoblikova vagy akár a szintén a jelen évaddal szerződtetett Diana Kosyreva jól ismertek a nemzetközi internetes balettközvélemény előtt, ezen a korlátozott módon még én is ismerem őket lényegesen korábbról annál, hogy Budapesttel kapcsolatban szóba került volna a nevük. Számon tartott, kedvező megítélésű balettművész mind a két hölgy, szerződtetésüket komoly nyereségnek tartom a hazai balettélet számára.



Sofia Ivanova-Skoblikova 2013-ban diplomázott a Vaganován, Veronika Ivanova osztályában, a jelek alapján valószínűleg az évfolyam legerősebb végzőseként. 2013-2015 között tánckaros, 2015-2018 között másodszólista a Mariinsky Színház balettegyüttesénél (korábban Kirov Balett). Az interneten fellelhető felvételei, általános megítélése, továbbá annak alapján, amit a Giselle szerepében történt szombati debütálása során láttam tőle, egyértelműen prima ballerina materia


   
Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

ERKEL: Hunyadi László – OperaKaland
ismétlés: 16:00

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Luis Fernando Perez (zongora)
MOMPOU: Gyermekjelenetek
CHOPIN: g-moll ballada, op. 23, No. 1
RACHMANINOV: Négy prelűd az Op. 23-as sorozatból - D-dúr No. 4, g-moll No. 5, Esz-dúr No. 6, B-dúr No. 2
ALBENIZ: Ibéria szvit - részletek: Evocation, El Puerto, El Corpus Christi en Sevilla, Almería, Triana, El Albaicín

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Dong Hyek Lim (zongora)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Hámori Máté
RAVEL: G-dúr zongoraverseny
R. STRAUSS: A rózsalovag – szvit
BRAHMS: 2. (D-dúr) szimfónia, op. 73

19:30 : Budapest
Festetics Palota Tükörterme

Osztrosits Éva (hegedű), Matuz Gergely (fuvola), Kovalszki Mária, Lajkó István, Szőcs Kristóf (zongora), Budapest Fúvósötös
"Mini-Fesztivál • 4.1"
EMSZT ANDRÁS: B Lines - ősbemutató
BAQAIS ÁDÁM: Változások - ősbemutató
VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR: Triptyque - ősbemutató
ZÁMBÓ JONATÁN: Metamorphoses - ősbemutató
MATUZ GERGELY: MAGIS - ősbemutató
KECSKÉS D. BALÁZS: Partita
KOCSÁR MIKLÓS: 3. fúvósötös
A mai nap
történt:
1905 • Debussy: A tenger bemutatója (Párizs)
született:
1926 • Karl Richter, karmester († 1981)
elhunyt:
1964 • Cole Porter, zeneszerző (sz. 1891)