vissza a cimoldalra
2018-06-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4043)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60904)
Momus társalgó (6335)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Társművészetek (1255)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11279)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4289)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (908)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2775)
Palcsó Sándor (219)
Wagner (2597)
Erkel Színház (9363)
Edita Gruberova (3060)
Élő közvetítések (7254)
A MET felvételei (127)
Operett, mint színpadi műfaj (3618)
Rost Andrea (2027)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1425)
Franz Schmidt (3142)
Kinek tetszik Rimszkij-Korszakov ? (47)
Pantheon (2237)
Erkel Ferenc (1046)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: otello
Leírás:
Honlap:
   


otello (6 hozzászólás)
 
 
Opernglas, avagy operai távcső... • 200902018-06-19 20:45:08

Közben - mivel az előadást aznap Katalónia sok pontján szabadtéren közvetítették -  elérhetővé vált a teljes előadás profi felvétele, amit a katalán tévé adott le. 



Link (az opera körübelül a 9. percben kezdődik): http://www.ccma.cat/tv3/alacarta/programa/manon-lescaut/video/5772266/



Jó szórakozást! :)


Opernglas, avagy operai távcső... • 200762018-06-17 11:17:15

Manon Lescaut a barcelónai Liceuban (2018. június 16.)



Ha az ember jegyet vesz a Manon Lescaut-ra, általában a két főszereplő neve alapján dönt. Jelen esetben Liudmyla Monastyrska és Gregory Kunde neve állt a színlapon – meggyőző. Azonban ekkor még nem tudtam, hogy Davide Livermore rendező mennyire elbánt a darabbal…



A történet át lett helyezve az amerikai nagy migráció korába, az Ellis Islandre (Párizs neve legalább tízszer elhangzik a műben, sebaj…). Manon egy érkező bevándorló Livermore olvasata szerint, akit látva Des Grieux szerelembe esik. Az egész opera a lovag visszaemlékezése: az előadás legelején az öreg Des Grieux-t játszó színész megérkezik a bezárásra ítélt Ellis Islandre és visszaemlékezésbe kezd. A történet során gyakran meg-megjelenik, számomra a mű élvezetéhez/megértéséhez semmit se hozzáadva. Az igazi baklövések a második és negyedik felvonásban koncentrálódnak. Geronte villája gyakorlatilag elegáns bordélyház, míg a darab végén sivatag helyett egy kórházban (?) járunk, ahol több mint groteszk az ivóvíz keresése négy betegágy mellett. Egy szó mint száz, úgy tűnik a rendezőnek sajnos semmi koherens ötlete nem támadt, miért is lehet ma aktuális ez a történet.



Ilyen ellenszéllel kellett a szereplőknek megküzdenie. Azt hiszem, a címszerepet éneklő Monastyrska repertoárján nem Manon szerepe lesz az emblematikus alakítás. Különösen az első felvonásban érezhető, hogy az énekesnő (színészvezetés híján?) nem tud mit kezdeni a szereppel. Iskoláslánynak öltöztetve szökése a 64 éves Kundéval úgy hat, mint amikor egy ártatlan kislányt csal el a cukrosbácsi az iskola sarkán. A második felvonásban már-már magára talál, de Des Grieux viszontlátásakor ismét „leveti” magáról a szerepet. Az előadás második fele érezhetően jobban fekszik az énekesnőnek. Mégis az In quelle trine morbide kezdetű ária vésődött be leginkább néhány elegáns megoldás miatt alakításából. Ahogy az felvételekről sejthető, Monastyrska valóban nagy hang, gond nélkül „átjön” a sűrűbb zenekari kíséreten és piánói is élvezetesek (most hallottam először élőben). Ami meglepett és nem fedeztem fel korábban felvételein – bár lehet ez csak az adott nap/ állapot eredménye -, hogy magasságai néha túlzottan vibrátóssá válnak. Összességében szívesebben hallgatnám nagy Verdi szerepeiben, amik a statikusabb, kevésbé szenvedélyes jellemábrázolást jobban elbírják.



Lehet kedvelni vagy nem, de a férfi főszerepet ezen az estén éneklő Gregory Kunde egy hangi csoda: hatvan felett nagyobb gikszer és fáradás nélkül, biztos (bár fakuló) magasságokkal végigénekelni a lovag szólamát több mint megsüvegelendő teljesítmény. De Kunde nem csak egy helyben állva énekel és tartalékolja energiáit, hanem éli is szerepét. Számomra az est fénypontját a kapitányhoz való könyörgése jelentette, illetve a második felvonásbeli duettben is kifejezetten meggyőző volt. Azonban több „kémia” közte és a szoprán között mindenképp jót tett volna az előadásnak.



David Bizic Lescaut szerepében stabil pontja volt az estnek, míg Carlos Chausson remek választás Geronte szerepére. Az előadást Emmanuel Villaume vezényelte érzelmekkel dúsan, néha tán a kelleténél lassabb tempókat választva. 



A Liceu közönsége nem díjazta túlságosan ezt a Manon Lescaut "Light” előadást. A néhány perces taps és visszafogott bravók után (szerintem Verdi Attilája után áprilisban háromszor ennyi ideig tapsoltak, sokkal lelkesebben a nézők ugyanitt) mindenki hazafelé vette az irányt.



Végezetül álljon itt két részlet a darabból:

Donna non vidi mai (G. Kunde)



Sola perduta abbandonata (L. Monastyrska)


Opernglas, avagy operai távcső... • 200252018-04-15 10:42:34

Kedves Klára,

sajnálom, ha nyavajgásnak hangzik írásom - nem annak szántam. Csak az éppen adott napi pozitív és negatív benyomásokat szerettem volna kifejezni, semmiképp sem pálcát törni az énekesek felett. Valóban jobban ki kellett volna domborítanom az adott napon, saját ülőhelyemen hallottak vonalat. Ami a többszöri hallgatást illeti normális helyen: azt hiszem, ez ilyen kaliberű énekesek esetében ábránd marad - számomra.


Opernglas, avagy operai távcső... • 200242018-04-15 10:31:56

kedves telramund,

tényleg első megszólalásom ez. És annyi bizonyos, hogy nem fog gyakran olvasni, mivel még jó ideig a tanulás színtere ez a fórum nekem. :)



Ami a Cheniert illeti: amikor kisebb volumenproblémákra utaltam a férfi főszereplők esetében, az szimplán azt jelenti, hogy az általam hallott előadáson a zenekar többször is elnyomta hangjukat. Illetve Kaufmann esetében még annyi kiegészítést tennék, hogy Radvanovsky hangja jobbára első kettősükben nyomta el (lehet, hogy saját vesszőparipám, de nagyon szeretem duettek páros csúcshangjait kiegyenlítetten hallani). A finálé viszont már sokkal meggyőzőbb volt! Összességében az lepett csak meg, hogy „A Tenort” (nekem így jön át a médiából) el lehet egyáltalán nyomni bármikor.  (Véleményemmel a kritikákat olvasva nem vagyok egyedül, azt hiszem: „This is the fare you have to pay for the opera stars, for listening to the most famous tenor of the decade, and from whom, on the opening night, the co-star Sondra Radvanovsky stole the limelight.” –> https://bachtrack.com/critica-liceu-andrea-chenier-kaufmann-radvanosky-alvarez-steinberg-march-2018 egy kritika a sok hasonló tartalmú közül) De a félreértések elkerülése végett: természetesen nagyon várom, hogy újra hallhassam, ha tudom! Egy jobb helyről...higgye el, szívesen ültem volna a negyediken, ha elég vastag a pénztárcám :)



Az Attilához lenne két kérdésem (bár nem tudom, a két nap közül melyik felvétele van birtokában). Önnek nem zavaró Ladyuk első megszólalása a prológusban? Az általam hallott előadáson eléggé dallamot tördelve szólt, de ezen kívül valóban remek volt a későbbi részekben. Illetve Brost Ön milyennek hallja? Az én készülékem rossz vagy tényleg nem annyira jó, amennyire a spanyol közönség éljenzi?


Opernglas, avagy operai távcső... • 200232018-04-15 10:09:36

kedves parampampomli, így igaz. Elfelejtettem említeni, az Attilán a földszinten sikerült ülnöm.


Opernglas, avagy operai távcső... • 200162018-04-14 18:00:58

Tisztelt Fórumozók!

Jómagam évek óta követem ezt a fórumot, de csak most szántam rá magam, hogy megosszam itt saját élményeimet is, tekintve hogy viszonylag új (de rendkívül lelkes!) vagyok ezen a művészeti területen. Két előadásról írnék röviden és szubjektíven a barcelonai Liceuból:  Giordano-Andrea Chenier (premier: Kaufmann, Radvanovsky, C. Alvarez) és Verdi-Attila (koncert verzió: Abdrazakov, Pirozzi, Bros, Ladyuk)



Andrea Chenier (2018. március 9.):

Nagy várakozás előzte meg Jonas Kaufmann bemutatkozását egy, a maga teljességében színpadra állított operában Spanyolországban. David McVicar rendezése teljesen hagyományosnak mondható, korábban már Londonban és San Fransiscóban is látható volt. Nem adott hozzá a történet értelmezéséhez, de el sem vett belőle felesleges modernkedéssel. Az előadást Pinchas Steinberg vezényelte, a Pesten már megismert érzelemmentes és gépies módján. Az énekesek áriái után szűnni nem akaró tapsorkánok ellenére sem engedett ráadást egyiküknek sem. És akkor lássuk az énekesek...

Sokat olvastam már e fórumon hideget-meleget Kaufmannról, ezért talán rá voltam leginkább kíváncsi a "sztárszereposztás" tagjai közül. Az előadás végén összességében vegyes érzésekkel távoztam. Mindenképp pozitívumként emelném ki az átélt, rendkívül magas színvonalú éneklést, de... az ötödik emeleten ülve mindkét kettősben csak Radvanovskyt lehetett hallani, a tenort "elvétve". Hasonlóképp, a címszereplő két áriája sem szegezett székembe - meg kell hogy említsem, a közönséget sem. Maddalena és Gerard áriái jelentősen nagyobb ovációt kaptak. "Meglepő módon" a Liceu által feltöltött videófelvételeken e volumenprobléma abszolút nem hallatszik...

A nap pozitív meglepetése számomra Sondra Radvanovsky volt. Bevallom, sosem voltam nagy rajongója az énekesnőnek, talán csak a Devereux Erzsébete fogott meg. Az este kezdetén zavarba is jöttem, debütálása Maddalena szerepében néhány csúnyácska hanggal indult az első felvonásban. De aztán mire eljött nagyáriája bemelegedett: óriási hangvolumen, átélt éneklés - és egyszer sem kellett fülemhez kapnom éles hang miatt! Negatívumként csak nekem kevésbé tetszetős hangszínét tudnám megjegyezni. A La mamma mortát az est legnagyobb ovációja követte.

Végezetül: Carlo Gerard szerepében Carlos Alvarezt hallhatta a nagyérdemű. Őt korunk egyik legnagyobb Verdi baritonjaként aposztrofálja sok kritika. Azt kell mondjam, személyében a szerep egy rendkívül intelligens tolmácsolóra lelt, bár nála is éreztem kisebb volumenproblémát az ötödik emeleten ülve. 

Az előadás a rendkívül hosszú (néha indokolatlanul...) tapsorkánok miatt 20 perccel az eredeti kiírás után ért véget.  

PS: Madelon rövidke szerepében Anna Tomowa-Sintow tért vissza - meghatóan.



Attila (2018. április 8.):



Ezt az előadást sosem fogom elfelejteni, azt hiszem! A magyar választások délutánján a történet nem is lehetne aktuálisabb: a magát legyőzhetetlennek hívő hun vezért élteti népe, akit egy urakkal szövetkező hölgy szeretne eltávolítani a hatalomból, hazája jövőjét féltve. Ellenség, aki csak víziókban jelenik meg vagy hazafias szólamok - nem is ragozom tovább. Kíváncsi lettem volna, milyen érzés, ha mindez Pesten történik. No de lássuk az előadást...

Ez a koncert kitűnő példája volt annak, hogy egy kottaállvány mögött is teljes értékű produkciót lehet kiállítani. A Liceu kórusa és zenekara remekül, érzelemdúsan szólt a számomra korábban ismeretlen olasz karmester hölgy, Speranza Scappucci dirigálásban. Nagy odafigyeléssel kísérte énekeseit, hogy azok legjobbjukat nyújthassák a koncerten.

A címszerep Ildar Abdrazakov tolmácsolásában szólalt meg. Nagy házak gyakori vendége ő, azt kell mondjam - nem véletlenül. Több kritika is úgy említi, mint korunk Attilája és egyet kell értsek ezzel a véleménnyel. Opcionálisan kitartott hangok, mély átélés jelezte (sosem felejtem el, ahogy a kottatartó mögött állva is gyakorlatilag transzban adta elő Attila vízióját), hogy az énekes a szerep teljeskörű birtokosa. Hangjának remekül fekszik Attila szólama, viszont szereplését más házakban Fülöp királyként ennek fényében kevésbé értem...

Odabella szerepében az olasz drámai szoprán, Anna Pirozzi lépett fel. Az előadás kezdetén gyorsan át kellett hangolódnom Kolonits művésznő előadásáról egy olyan szopránéra, aki Madridban nemrég Aidát, Londonban Lady Machbetet vagy a világ házaiban sorban Abigéleket énekelt. Összességében meggyőző előadóra talált Odabella szerepe, aki értelemszerűen a drámai részekben remekelt és az együttesekben sose tűnt el. Meg kell azonban említsem, hogy véleményem szerint az énekesnő komoly hibát követ el a hanggyilkos szerepek sorozatban való éneklésével: a csúcshangok éneklése, arca torzulásáról olvasva, néha nagy koncentrációt igényel. Így aggódom értékes hanganyagának jövőjéért - főleg jövő évi terveit látva (pl. Turandot Münchenben és további Abigélek).

Foresto szerepében Josep Brost hallhatta a közönség. Már az előadás előtt is félve gondoltam felléptetésére, látva kifejezetten kevés előadását az operabase-en. És részben sajnos igazam lett. Magas hangjai bár kijönnek, rendkívüli módon lebegnek, illetve csúnya nazalitás (?) rontja éneklésének élvezetét. A közönség viszont eléggé ünnepelte, számomra érthetetlen módon. 

Végezetül Ezio szerepében a fiatal orosz bariton, Vasily Ladyuk lépett a Liceu deszkáira. Az énekes hatalmas hanganyag birtokosa, de egy belcanto operában e hang nagy odafigyelést is érdemelne. Míg volumenproblémái abszolút nem voltak, darabos dallamvezetése hagyott némi kívánnivalót maga után, bár áriája jól és átélten szólalt meg az előadás vége felé. 

 


   
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)
A mai nap
elhunyt:
1767 • Georg Philipp Telemann, zeneszerző (sz. 1681)