vissza a cimoldalra
2018-09-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61041)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Milyen zenét hallgatsz most? (24997)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Élő közvetítések (7405)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2891)
A nap képe (2095)
film és zene (189)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1068)
Kimernya? (2752)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4338)
Ilosfalvy Róbert (812)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1480)
Franz Schmidt (3183)
Palcsó Sándor (227)
Balett-, és Táncművészet (5550)
Momus-játék (5515)
Opernglas, avagy operai távcső... (20137)
Operett, mint színpadi műfaj (3700)
Pantheon (2260)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: alef
Leírás:
Honlap:
   


alef (8 hozzászólás)
 
 
Rost Andrea • 19972018-03-17 21:29:12

Huhh, én viszont meglepődtem. Számomra - bár a Hollerung-féle "kísérletekben" mindig van kockázat - ez a "Rost-mint-Marica" nem tűnt eleve hamvába holt ötletnek, úgyhogy vettem is rá jegyet, a hangja és a megjelenése alapján is el tudtam képzelni operettprimadonnaként. Rálikot sokkal kevésbé tudom - most már tuti, hogy ő lesz a helyettes, a Müpa honlapján is szerepel - de megpróbálok előítélet nélkül bemenni holnap este az előadásra, hátha... Meg persze a többi operaénekesre is kíváncsi vagyok az operettszerepben. Esetleg kiderülhet például, hogy mikroport nélkül is lehet operettet énekelni (?!). :-)


Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek • 39542018-03-05 01:03:46

Még sok van hátra 2018-ból, de a Budapesti Fesztiválzenekar - egészen pontosan a színlap szerint a "Fischer Iván Operatársulat" - tegnap a MüPában bemutatott Falstaffja nálam már most nagyon esélyes "az év legszínvonalasabb hazai operaprodukciója" címre. Minden vonatkozásban a lehetséges maximumhoz közeli előadást láttam. Az énekesek kivétel nélkül kiválóak voltak (persze nem véletlen, mind régóta énekli már a szerepét, jórészt a nemzetközi elithez tartozó színházakban), hangban és színészi teljesítményben egyaránt. Számomra a Falstaffot alakító Nicola Alaimo mellett Yvonne Naef (Mrs. Quickly) volt különösen meggyőző, de ez csak ízlés dolga, tényleg csaknem maradéktalanul, egységesen jó volt a vokális teljesítmény - beleértve a Fentont alakító 23 éves spanyol (vagyis inkább baszk) tenoristát is. (Talán egy picit nazális volt néhol, de ó, bár lenne egy ilyen szintű fiatal magyar tenorunk..!). Fischer Iván olyan lazán, és mégis precízen irányította a zenekart, mintha világéletében Verdi-operákat dirigált volna (pedig ugye nagyon nem). A színpadra állítás módja (rendező: Fischer Iván és Marco Gandini) is nagyon "ült": ugyan egyáltalán nem gondolom, hogy a Fischer által favorizált "minimalizmus" lenne általában véve a jövő útja a zenés színházakban, de itt és most ez a konkrét produkció zseniálisan volt kitalálva és megvalósítva is, a Nemzeti Hangversenyterem szerény adottságait maximálisan kihasználva. Ugyan először igencsak meglepődtem, amikor a terembe lépve azt láttam, hogy a zenekar foglalja el a színpadot, a díszletet meg szinte keresnem kellett - de mégis teljesértékű színházi produkció jött ki belőle. A rengeteg apró ötlet, finom geg mind működött, és nem történt semmi baleset se a tényleg zsebkendőnyi területen, pedig még a karmester és a zenekar jelentős része is szereplővé, s a zenekar vonósainak többsége pedig énekkarrá lépett elő egy ponton (a konkrét poénokat most nem lövöm le azok kedvéért, akik elmennek a még hátralevő két előadásra). Szerintem ez az az eset volt, amikor a "klasszikus" és a "modern" rendezések hívei egyaránt remekül érezték magukat. Végül, de nem utolsó sorban: az egész előadás a végletekig kidolgozottnak, alaposan, precízen bepróbáltnak tűnt, és minden közreműködőn az volt érzékelhető, hogy - a professzionalizmuson túl - ők is élvezik, amit csinálnak.



Ahogy látom, még van néhány jegy a 6-i és 7-i előadásra - aki esetleg idáig nem tervezte, de szeretne részese lenni egy emlékezetes operaélménynek, szerintem csapjon le valamelyikre! 


Erkel Színház • 88512018-02-06 12:48:01

Egyetlen kiegészítés még, csak a félreértések elkerüléséért: nem állt szándékomban a felsorolt énekesek (Molnár, Fekete, Miklósa, pláne Rost) „becsmérlése”, nem akarok „szekértáborokhoz” csatlakozni, mivel szinte mindegyikükről írhatnék számomra pozitív benyomásokat is. (Rost Andreát például nagyon jó Neddának hallottam két éve, és megfelelő Desdemonának tavaly, a tíz-húsz évvel ezelőtti produkciói és a nemzetközi karrierje pedig vitán fölül elismerésre méltók; Feketét A köpenyben és különösen A tenorban elfogadhatónak találtam, Miklósának pedig a kilencvenes évekbeli néhány felvételén még egy egészen más hangminőség szól, mint amit mostanság hallok, és azért is elismerem, hogy a „celebségét” fontos ügyek támogatására használja). A hozzászólásban említett kritikáim tehát csupán a konkrét produkcióknak szóltak.


Erkel Színház • 88502018-02-06 12:29:01

Csak röviden, ha már rákérdeztél: alapvetően "új fórumozó" vagyok, sőt, némi alapfokú zenei tanulmányok és – szigorúan amatőr keretek között folyt – pár évnyi komolyzenei "gyakorlat" után az opera világa iránt is csak jó két éve kezdtem el intenzívebben érdeklődni, és azóta követem a momust (legalábbis a "pörgősebb" topikokat), majd kb. egy éve regisztráltam is, de eddig csak egyetlen hosszabb "kritikát" írtam (a tavalyi MÜPÁ-s Puritánokról a Vincenzo Bellini topikba – arra is reagáltál).



Esetleg annyi  érdekes lehet mások számára is, és talán még nem "off-topic", hogy hogy is találtam rá a momusra. Első operalátogatásaim egyikére, egy 2016 januári Bohéméletre - az opera világában még legfeljebb "félműveltként" – a színlapon hirdetett "világsztár" Rost Andrea, a "Metropolitanben is fellépő kiváló bariton" Molnár Levente, és "az Operaház legjobb tenorja" Fekete Attila miatt váltottam jegyet (korábban egyiket se hallottam még élőben). Ehhez képest a produkciót megnézve Molnár Levente kapcsán a "semmi különös" érzése alakult ki bennem, Fekete Attilát már ott is túl harsánynak éreztem - ellenben a Rost helyett beugró, és számomra totálisan ismeretlen Pasztircsák Polinánál már a "Si, mi chiamano Mimi" első hangjaitól fogva elakadt a lélegzetem. (Ez a szerep, ma is úgy vélem, nagyon passzol hozzá.) Ugyanakkor furcsán éreztem magam, mert a közönség mindenkinek ugyanúgy tapsolt. Aztán tíz nappal később elmentem Miklósa Erika, a "világhírű magyar operaénekes" 25 éves jubileumi koncertjére az Erkelbe (nagy várakozással, és örülve a véletlen szerencsének, hogy sikerült jegyet szereznem a rég telt házas koncertre). Ahol is az Éj királynőjével kezdte - én pedig azon vettem észre magam, hogy néhány ütem után azért szurkolok, hogy sikerüljön befejeznie végzetes lecsúszás vagy még nagyobb gikszer nélkül befejeznie az áriát. Sikerült, és az est további részére valamennyire összeszedte magát - de így is mélységes csalódást éreztem. Ugyanakkor a közönség nagy része a végén felállva ünnepelt, és ezek után immár végképp kétségek fogtak el, hogy ennyire hozzánemértő, rossz hallású lennék netán. És mivel sajnos a jelenlegi környezetemben egyetlen operakedvelő sem él (eltekintve apámtól, aki viszont 250 km-re lakik Budapesttől, így vele jobbára csak "általánosságban" beszélhetek vele e kérdésekről) elkezdtem a neten keresni, hogy van-e olyan hely, ahol mások, köztük nálam hozzáértőbbek véleményét is megismerhetem. Hát így akadtam a momusra (és persze néhány más oldalra is, de itt volt "legszínesebb" a kínálat, meg igazi vitákat csak itt találtam). Azonban amíg nem szereztem szélesebb tapasztalatokat, addig nem akartam hozzászólni, csak élvezettel figyeltem, hogy mikor kihez áll legközelebb a véleményem az általam is látott előadásokról, illetve hogy milyen új ismereteket szerezhetek (elárulhatom: szinte mindegyik "aktív" tagtól tanultam valamit, persze nyilván vannak különbségek, láthatóan kinek-kinek mások az erényei, meg persze az ízlésbeli eltérések is számottevőek).  



Újabban már többször is "majdnem megszólaltam", főleg az általam jobbnak ítélt, vagy szerintem kevés figyelmet kapó produkciókról, de vagy valaki nagyjából elmondta azt, amit én is gondoltam, vagy időm nem volt, és napokkal később már okafogyott lett volna írnom. Csak egyetlen példa: a tavaly májusban a MÁO énekkari művészei által az Erkel raktárában előadott A bűvös szekrény c. előadás szerintem a maga nemében egészen kiváló volt - mégis csak kétszer adták elő, kb. 150-150 embernek. Emlékszem Csiki Gábor rezignált beírására, kb. hogy "ezzel is megvolnánk" - pedig szerintem iszonyú pazarlás ennyi ember ilyen sok munkájával készült produkciót ilyen kevésszer előadni. Ráadásul ez a darab abszolút közérthető is, én például simán el tudnám képzelni ifjúsági előadásokon, a középiskolások körében is "működne". De hasonlóan jó emlékeim vannak például a (szintén "háttéremberek" által megvalósított - ez nem a színvonalat minősíti, sőt pl. Kiss András egészen kiváló énekesi produkciót nyújtott benne!) gödöllői kastély-béli Élet a Holdon előadásról.



Vagy (legfrissebb élményem, most vasárnapi) a Pomádé király új ruhája az Erkelben. Nyilván erre majd mindenki a gyermekei kedvéért megy el: én is a hétéves kislányom első operaélményét kívántam ezzel biztosítani, annál is inkább, mivel nekem is ez volt „az első”, kb. ekkora koromban, egy operatársulat nélküli vidéki megyeszékhely úttörőházában, még arra is emlékszem, hogy Tréfás György volt Pomádé. Nos, a fő célt elértem (a lányom értette és élvezte az előadást), de ezen felül én is remekül szórakoztam, pedig egyik szereplő sem tartozott a legnagyobb énekes zsenik közé (Szvétek László, Bátki Fazekas Zoltán, Ujvári Gergely, Rezsnyák Róbert, Cseh Antal, Rácz Rita). Így ez is egy jó példa arra, hogy a meglevő énekes-állománnyal jól gazdálkodva, őket számukra alkalmas feladatokba állítva, akár igen egyszerű színpadi eszközökkel operáló, de jó rendezésekkel (itt most: Toronykőy Attila) sokaknak képes élményt nyújtani a mai, a 30-40 évvel ezelőttieknél összességében lényegesen szerényebb „erőkből” álló operaházi „társulat” is. (Annyit hozzá kell tennem persze, hogy előrelátó módon a földszint első sorába váltottam jegyet, nem csak lányom testmagasságára tekintettel, hanem mert – a tapasztalatom alapján alighanem okkal – tartottam attól, hogy az emelet 10. sorban már nem feltétlenül hallottam volna elégséges hangerővel minden szereplőt.)



Bocsánat, mégis sikerült „hosszút” írnom, elnézést.


Erkel Színház • 88152018-02-04 08:45:23

Kedves ppp, nagyon köszönöm. Palerdi és mások érdemtelen túlfoglalkoztatása olyan szakmai hibája az Operaház vezetésének, aminek észrevételéhez mégcsak szakembernek sem kell lenni. (Hozzáteszem: az "érdemesek" túlfoglalkoztatása is hiba lenne, de ilyesmire nem emlékszem mostanából, javítson ki valaki, ha tévednék... esetleg László Boldizsár jut eszembe, de nála is egyenetlen a teljesítmény, amiben szerintem biztos szerepe van a túl sok vállalásnak is). Palerdit az operaház weboldala ebben az évadban 12 szerepben sorolja fel, ami már önmagában sok egy évadra, bár ilyen "5 nap egymás után" sorozat szerencsére csak most van. Ráadásul most csütörtökön még Porgy volt (egy 4 óra hosszú előadásban!), péntek este meg már Fiesco - ami már a művészi átélés szempontjából sem lehet könnyű feladat, a hangszálak túlterhelésén túl. Így nemcsak korábbi önmagához, hanem e terheléshez képest különösen meglepő és értékelendő Palerdi immár ppp által is "megerősítést nyert" jó teljesítménye pénteken - de ezt akkor sem szabadna csinálni. Én Palerdi helyében saját "művészi érdekemből" is ellenállnék a vezetés túlfoglalkoztatási törekvéseinek. OK, Bretz lemondása most nyilván kényszerhelyzet lehetett, de a másnaponkénti előadás is sok.



Bretz problémáit illetően is egyetértek (a korábban szólókkal is), annak ellenére, hogy én az ő éneklésmódját nagyon kedvelem. Ő sincs túlfoglalkoztatva (idén 3 darab, hat előadás - merthogy ma estére még most is ő van kiírva Fiescóként, kíváncsi vagyok, hogy tényleg ő lép-e fel), ezért is lettem volna rá kíváncsi. De az ő esetében az a legnagyobb baj, hogy ha felléptetik, sem "neki való" lírai bariton szerepekben léptetik fel. Ez legalább akkora baj. Ezekben a szerepekben - pl. Zakariás, vagy legutóbb Marcel a Hugenottákban -, bár én értékeltem az intelligens szerepértelmezéseit és a képzett éneklését, de se szerep kívánta mélységek, se a szükséges volumen nem volt nem az ő adottságainak megfelelő. Így esély sincs arra, hogy ez a tehetséges művész "visszataláljon" korábbi önmagához, pedig (mint azt például a MÜPA tavalyi frenetikus Puritánok produkciójában hallhattuk), neki való szerepekben most is igen jó teljesítményekre lenne képes.



Feketével kapcsolatban úgy tűnik, teljes a "konszenzus" a mostani alakításával kapcsolatban, legfeljebb annyival egészíteném ki a korábban leírtakat, hogy most több esetben egészen nyilvánvaló alacsony intonációkat is hallani véltem, főleg a mű első felében (persze ennek oka is lehet a forszírozott éneklésmód).



Pasztircsák Polinát illetően köszönöm ppp szakértő tájékoztatását: magam nem vagyok a hangképzés szakértője (sem), de amit a művésznőről ezzel kapcsolatban ír, az nagyon hihetően hangzik. Az is nyilvánvaló számomra is, hogy volumenben nem egy Joan Sutherland :-) - de szerintem ha akar, akkor tud ő abszolút elégséges fortékat is énekelni, hallottam már ilyet is tőle néhány ízben. Úgyhogy úgy vélem, annak is szerepe lehet benne, hogy néha "kevésnek" érzékeljük, hogy szándékosan - a szerepértelmezéséből kifolyólag, vagy mert ő is tudja, hogy a pianók az ő legfőbb erősségei - ereszti ki kevésbé a hangját sok esetben, mint kellene.  Akárhogy is, mindezzel együtt, szerintem ő is a MÁO-ban indokolatlanul alulfoglalkoztatott művészek közé tartozik - idén ez a 3 Amelia az összes fellépése az Erkelben, slussz -, miközben több, nála sokkal kevésbé kvalitásos szoprán sokkal nagyobb lehetőségeket kap (hazaiak, és érdemtelenül meghívott külföldiek egyaránt).



A pénteki előadásra visszatérve: én se értettem a közönség visszafogott reagálását, különösen az első felvonásban - de a finálé utáni tapsok "adagolása" most egybeesett az én ítéletemmel, hisz Agache után Pasztircsákot majd Palerdit "díjazták" legjobban, és Fekete érzékelhetően jóval kevesebbet kapott (bár tudom, hogy neki is vannak rajongói).



Végül egy kérdés más témában a fórumozókhoz, akiknek már van tapasztalatuk: érdemes-e elmenni a Porgyra? Nekem a 8-i előadásra (Bakonyi-Sáfár szereposztás) van foglalásom, mert bár nem vagyok Gershwin-rajongó, de a mostani botrány után nyilvánvalóan nem sokszor lesz lehetőség a művet Magyarországon élőben meghallgatni, ezért foglaltattam egyet. De hallva a rendezésről, még inkább elbizonytalanodtam (merthogy már a szereposztás sem volt túl sokat ígérő), és a lemondást fontolgatom. Előre is köszönöm a véleményeket.


Erkel Színház • 88122018-02-03 18:18:22

Bennem pozitív érzések dominánsak a tegnapi előadással kapcsolatban. Nem hallottam még soha a Boccanegrát egészében, de Verdi és a beígért szereposztás (Agache, Pasztircsák, Bretz, Fekete) "háromnegyede" (Fekete az egynegyed) számomra igen kívánatosnak tűnt, az elmúlt két és fél évben általam megnézett bő ötven MÁO-produkció átlagos színvonalát alapul véve különösen. Amikor a színlapot böngészve kiderült, hogy Bretz helyett Palerdi lesz Fiesco, nem örültem, mert bár  nyilvánvaló volt, hogy ez jóval mélyebb szerep Bretz ideális hangfekvésénél, Palerdi "szétenekelt" basszusa és színészi középszerűsége eddig csaknem mindig csalódást keltett számomra. Meglepetésemre azonban Palerdi most hiteles alakítást nyújtott, és hangilag is csaknem végig meggyőző volt: ebben a szerepben alig mutatkozott a hang "rekedtes", fáradt volta: úgy tűnik, ez végre egy olyan szerep, ami való neki.





A lényeg persze nem ő, hanem a két főszereplő. Agache most is rendkívül kifejező, meleg hangon, árnyalt dinamikával énekelt, hangján kívül egyénisége, alkata is tökéletesen "passzol" Boccanegrához, most is nagy élmény volt, ezt nem is ragoznám tovább.



Fekete Attila is "hozta magát" - az ő esetében azonban ehhez azt kell hozzátennem: sajnos. Soha nem fogom megérteni, hogy ez az énekes, akinek vitathatatlanok a hangi adottságai, a "hőstenor" hangszíne és a nagy vivőereje, néhány kivételes pillanattól eltekintve miért csak forte és a fortissimo közötti dinamikai tartományokban képes énekelni?? Miért erőlteti, ha kell, ha nem - amikor őt enélkül is hallanák még az emelet utolsó sorában is, ráadásul ezzel csak a hang torzulását éri el?? Nem ismerem a személyiségét, de nagyon úgy tűnik, mintha extrém módon becsvágyó és akarnok lenne, aki azt akarja, hogy még a duettekben, tercettekben stb. is elsősorban rá figyeljenek. Ez tegnap is így volt érzékelhető, szinte látni véltem Agache és Pasztircsák arcán, hogy szinte könyörögnek neki a közösen énekelt részekben, hogy egy kicsit legyen már visszafogottabb, ebben a szerepben jelentős részben kifejezetten lírainak kéne lenni - de sajnos nemigen jártak sikerrel.



Eddig tehát nagyjából egyetértek Pristaldusszal, ám a továbbiakban már nem. Pasztircsák Polina (Amelia) megítélésében különösen nem. Én ugyan általában is kedvelem őt (Pasztircsákot), az intelligens szerep-értelmezéseit és a rendkívül jól "iskolázott" éneklését (különösen a gyönyörűen formált pianóit, ezekkel "vett le a lábamról" már első megszólalásánál bő két éve egy januári operaházi "matiné" Bohémélet előadáson, ami előtt még nem is hallottam róla), de elismerem, hogy nem minden szerepében nyújtott kifogástalan teljesítményt. Tegnap Ameliaként viszont legjobb formáját mutatta, énekhangban és színészileg is! Takatsa fórumtárs 8797-es hozzászólásával értek egyet: szerintem ideális erre a szerepre. Agachéval előadott duettjük az első felvonásban például katartikus élmény volt, még a "világszínvonalú" jelzőt is megkockáztatnám, ha ez a minősítés nem értékelődött volna le az elmúlt évtizedekben. Érezni véltem rajtuk, hogy örülnek annak, hogy a partnerük is méltó teljesítményt nyújt, nagyon "egy hullámhosszon" voltak, s kedvező volt az is, hogy valós életkoruk is jól illeszkedett a darabbeli apa-lánya szerepkörhöz.



Emellett a többi közreműködőről is inkább pozitív a véleményem, ha máshogy nem is, legalább önmagukhoz képest. Szegedi Csaba például, ha nem is volt átütő (ezen persze korábbi alakításait ismerve alaposan meglepődtem volna), most számomra "vállalhatóan"  elénekelte a szerepét. A hallhatatlan Dobák Attilának pedig szerencsére nagyon kevésszer kellett egyedül megszólalnia.  :-) Mások pedig abszolút értelemben is jók voltak. Én például nem fedeztem fel komoly kritizálni valót a zenekar, az énekkar és Kocsár Balázs teljesítményében sem - persze tévedhetek, kíváncsi lennék "szakmailag" nálam képzettebb kritikusok véleményére (például ppp vajon jegyet vált-e vajon erre a darabra?! ;-)).



És amiről eddig senki nem beszélt - persze miután nem új rendezésről van szó, ez érthető, de "egy újszülöttnek minden vicc új" -, végre egy, a szerző szándékainak és a közönségnek is megfelelő színőadra állításban lehetett részem, a MÁO-ban is többségbe került, gyakran öncélú és kétséges értelmű "rendezői színházi" megoldások után. Üdítő volt látni a korhű (és szép"!) diszleteket, és jelmezeket - engem nem zavartak, és érteni véltem a szándékot a színpadon időnként átszaladó négy "hüllőszerű lény" (?) megjelenésében is. Üdítő volt látni, hogy a rendezés is arról szólt, amiről Verdi (+Piave és Boito) műve: közvetlenül egy XIV. századi genovai történetről, közvetve pedig "magánbűnök és közerkölcsök", politikai és magánéleti szerepek időtlen konfliktusairól. Úgyhogy részemről köszönet a (számomra amúgy ismeretlen) Ivan Stefanuttinak, aki rendező, és díszlet- és jelmeztervező is volt egyben, de láthatóan a közönség "rajtam kívüli" része is díjazta ezt a felfogást. Nem tudom, hogy ez a 2011-es színpadra állítás még az Ókovács előtti korszak hagyatéka volt-e, amit csak "kényszerből", még a szerepre először beharangozott Domingo miatt vett elő most a direktor, és amikor ő lemondta, már nem tudta visszavonni - de akár igen, akár nem, ez egy példa lehetne számára is: több ilyen kéne!  (Amivel nem azt mondom, hogy az "átértelmező" felfogású rendezéseknek egyáltalán nincs létjogosultsága, csak azt, hogy olyan arányban és színvonalon, ahogy a MÁO-produkciókban megjelennek mostanság, biztosan nincs.)



Szerintem tehát (ebben a szereposztásban legalábbis) mindenképp érdemes megnézni az előadást, jegyek, ahogy látom, még vannak 4-ére és 6-ára is. És, hogy erről is mondjak valamit, mert mégiscsak ez a lényeg: Verdi zenéje miatt is. Számomra az volt különösen feltűnő, hogy mennyivel modernebb szerkesztésű ez a, bemutatott formájában 1881-es mű, mint a 20-30 évvel korábbi operái. Sokkal kevesebb benne a zárt szám, talán ezzel is összefügg, hogy - ha jól tudom - egyetlen részlete sem vált "operaslágerré". De ezzel együtt, vagy talán épp ezért a "klasszikus" Verdi hívei, és a "modernebb" operák kedvelői számára is jól "fogyasztható" ez a darab, akárcsak a mindenkori közönség többségét adó, nem vájtfülű, csak melódiákra éhes "mezei nézők" számára


Vincenzo Bellini • 4552017-05-20 02:00:52
Egyetértek. Én is ott voltam, kiváló előadás volt. Az elmúlt két évben - némi zenei előképzettséggel, de az operaműfajban csaknem "újoncként" - bő negyven operaelőadást néztem meg Budapesten, és bár láttam jó, sőt néha kiváló teljesítményeket is, de ez az előadás kiemelkedett mind közül elsősorban abban, hogy egységesen magas színvonalú volt. Én nagyon tudom értékelni az intelligensen éneklő énekeseket - ezen azt értem, hogy azokat, akik tudatosan használják a hangi adottságaikat és a tanult készségeiket, akik tehát először értelmezik a szerepüket, illetve a darab egyes pillanatainak jelentését, és ehhez igazítottan alakítják az éneklésüke (a kotta meg a karmester jelzésein túl persze, meg nyilván a saját korlátaikat is figyelembe véve). És ebben az előadásban ez történt: azon túl, hogy minden énekesnek legalább igen jó, némelyiküknek kiváló, vagy rendkívüli hangi adottságai voltak, mindegyik végiggondoltan, értelmezően használta azokat.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy minden énekes egyformán jó volt. Az első helyre szerintem egyértelműen Jessica Pratt kívánkozik. Furcsa, de az első megszólalásánál még azt éreztem, hogy jó-jó, de semmi extra - aztán azonban rá kellett jönnöm, hogy ez is a tudatos szerepformálás része volt, ha nem ilyen visszafogottan kezdte volna, akkor a későbbiekben nem lett volna hova fokoznia - a szerep megkívánta érzelmi hullámoknak megfelelően - a dinamikát, változtatni a hangképzést. És az is kiderült, hogy minden hangi adottsággal rendelkezik, ami a bel canto repertoárhoz szükséges, és - a tudatosság mellett is - magától értetődő természetességgel használja azokat, a színészi játékot is beleértve. Számomra egyszerűen zseniális volt (engem különösen a rendkívül kifejező pianoi bűvöltek el, amik bár pianok voltak, de olyanok, amit vélhetően a harmadik emeleten is hallani lehetett - ez persze csak tipp, én a kilencedik sorban ültem - de hát ez már ízlés dolga).
A második helyen nálam a Riccardót alakító Alekszej Markov áll, aki mindvégig nagyon magabiztosan, és gyönyörűen formált, nagyon szép tónusú bariton hangon énekelt, ideális választás volt ő is a szerepre (talán nem véletlen, hogy idén a Met Puritani-jaiban is ő volt Riccardo).
A többiek nálam utánuk következnek. Francesco Demuro, aki - mint azt Jessica Pratt facebook-os bejegyzéséből megtudtam - most először állt színpadra Arturo szerepében, végig hibamentesen birkózott meg a bitang nehéz szereppel (közte a azzal a "hírhedt" magas F-fel, aminek a nehézségét szerintem tovább növeli, hogy az előadás 3. órájának végén kell "produkálni"). Nem falzett volt, tisztának tűnt - az más kérdés, hogy ezzel a hanggal valóban csak "megbirkózni" lehet, még a legjobb "adottságú" tenoroknak is, de neki "megvolt" (míg pl. Pavarottinak csak falzettben). Szerintem előzetesen neki is lehettek nehézségei a szereppel - de ez leginkább csak abból derült ki, hogy az előadás utolsó hangját követően azonnal egy megkönnyebbült, és fáradtsággal keveredett örömteli mosoly ült ki az arcára, és végig ottmaradt, amíg az ünneplés tartott. Ezt egyébként vitán felül megérdemelte, és Jessica Pratt is joggal dicsérte meg a Facebook-on, de nekem az "ideálisnál" vékonyabbnak tűnik a hangja (amúgy igen jó tenorhang ez, sokért nem adnám, ha lenne egy ilyen magyar énekes az Operában - de engem a betegsége utáni Carrerasra emlékeztetett egy kicsit), szóval Pavarotti, Gedda, vagy a maiak közül Lawrence Brownlee youtube-on hallható Arturo-felvételeinek hangszíne egy kicsit azért jobban tetszik.
Ezzel együtt ez az előadás szerintem a Metropolitan-nek is díszére vált volna, méghozzá a magyar énekeseket - Bretz Gábor, Sebestyén Miklós, Szántó Andrea - is beleértve. Bretz intelligens éneklése - parampampoli írta valamelyik hozzászólásában nemrég, nagyon egyetértek vele - nekem még úgy is "bejön" a legtöbb szerepében, hogy nem a legnagyobb hang, és bár ezúttal mintha egyszer hibázott volna, mindig rendkívül felkészültnek láttam/hallottam. Sebestyén Miklóst a tavaly decemberi "Schrott-os" Don Giovanniban hallottam először, és ott számomra rendkívül emlékezeteset alakított Leporellóként - most nem volt ekkora szerepe, és nem is emelkedett ki olyan nagyon, de ő is intelligensen és üzembiztosan hozta, amit kellett. Szántó Andreát korábban nem hallottam, és neki sem volt nagy terjedelmű szerepe, de ő sem lógott ki a "mezőnyből". A nálunk tanuló vietnami Ninh Duc Hoang Long nem tűnik túl nagy volumennek, de néhány ütemnyi önálló feladatát ő is megoldotta, és még van lehetősége fejlődni (bár ha, mint olvasom, Kiss B. Atilla a tanára, akkor vannak kétségeim).
A zenekar (a Pannon Filharmonikusok), a karmester (Riccardo Frizza) és a kórus (a Kolozsvári Magyar Opera kórusa) megítélését nehezíti, hogy nyilvánvalóan nem volt túl sok lehetőségük az "összepróbálásra". Ezzel együtt ilyen problémát sem sokat véltem felfedezni - talán egyedül a zenekar és az énekesek között nem volt néha (3-4 alkalommal) tökéletes a tempók összhangja. Az énekkar is, néhány kezdeti bizonytalanságot leszámítva, hamar felnőtt a feladathoz, a nem túl nagy létszám is elégnek bizonyult a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem kedvező adottságai közepette. A nagyon imponáló előélettel rendelkező, bár általam eddig nem ismert karmester tempóválasztásai nekem tetszettek, szerintem egy picit gyorsabb volt, mint az interneten hallható felvételek többsége, és ezt én egyáltalán nem találtam hátrányosnak, sőt. És érezhető volt, hogy ő is nagyon "érzi" a bel canto, Bellini világát.
Amiről még szólni kell, az a rendezés. Számomra a félig szcenírozott előadás is tökéletes színházi illúziót keltett, szerintem Némedi Csaba nagyon jól sáfárkodott a szerény lehetőségekkel. Nekem célszerűnek tűnt a díszlet, és az énekesek, illetve a több közreműködő is nagyon profin "közlekedtek" a színpadon a rövid próbalehetőség ellenére - ebből a szempontból már ez az első előadás is érettnek tűnt. Előzetesen kicsit tartottam Maria Callas "belekeverésétől" a darabba, de - bár nem mondhatom, hogy Aleszja Popova minden mozdulatának szándékolt jelentését egyértelműen megértettem - de egyáltalán nem zavarta a mű eredeti gondolatmenetének követését, miközben "átjött" az a rendezői szándék, hogy felhívja a figyelmet Callasnak az egyebek mellett e bel canto darab újrafelfedezésében játszott szerepére, és az előadás nagyobb részében való színpadi jelenléte azt az illúziót keltse, mintha Callas "odafentről" most is figyelne, és biztatna Bellini műveinek színpadra állítására, s "megdicsérné" az egyes szereplőket. Egyszóval intelligens alkotói munka volt a rendezés is, amely élt, de nem élt vissza a rendezői szabadság adta lehetőségekkel. Érthetetlennek - vagy legalábbis számomra megfejthetetlennek - csupán a szereplők öltöztetését találtam. Egyes szereplők (Arturo, Lord Walton, Bruno) és a kórus férfitagjai öltönyben, mások (Giorgio és Enrichetta) jelmezben voltak, míg Elvira nadrágban-vállkendőben, aztán fehér menyasszonyi ruhában, majd végül újra az eredeti nadrágos-vállkendős öltözékben jelent meg (ez utóbbi ráadásul nem is állt jól a kicsit "királynői alkatú", de amúgy helyes és jól öltöztethető Jessica Pratt-nek).
Ezek azonban lényegtelen problémák az átütő erejű, nagy zenei élményt kínáló előadáshoz képest. Akiknek a még hátralevő alkalmakra van jegyük, ritka magas színvonalú operaelőadásra készüljenek. Ha nekem, illetve a fórumban eddig megnyilvánult más nézőknek nem hisznek, higgyenek Kolonits Klárának, aki lájkolta Jessica Prattnek az előadásról szóló facebook-bejegyzését (és aki ezzel tovább növelte bennem az iránta érzett nagyrabecsülésemet: ha helyes a feltételezésem - bár nem láttam a nézők között - ő is jelen volt, és megnézte az előadást, illetve a Pratt alakította Elvirát, és neki is tetszett a "konkurencia").
Erkel Színház • 77752017-04-21 10:15:15
Én jártam - ezernyolcszázadmagammal együtt. :-) Rendkívül látványos és szórakoztató, az előttem ülő hatéves gyerekek ugyanúgy élvezték, mint az idősebbek, általános volt a siker. Tényleg filmszerű volt az egész előadás, ahogy a beharangozók ígérték. Ezzel együtt ez egy olyan "modern rendezés", ami egyáltalán nem értelmezte át a darabot, a különleges vizuális megoldások (és az ezzel összefüggésben szükséges kisebb zenei módosítások) ellenére tartalmilag egy "normál" Varázsfuvolát láttunk. "Mellesleg" pedig a zenekari produkció is kiváló volt, és csaknem egységesen jó énekesi teljesítményeket hallottunk. Általában véve azt lehetett érezni, hogy nagyon kidolgozott, kiválóan "összepróbált" a produkció. Én 7900Ft-ot fizettem az erkély 8. sori jegyért, de abszolút megérte.
   
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Dame Emma Kirkby, Szemere Zita (szoprán), Bárány Péter (kontratenor), Kovács István (basszus)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa (karigazgató: Pad Zoltán és Walter Judit)
Vezényel: Howard Williams
PURCELL: A tündérkirálynő (részletek)
PURCELL: Dido és Aeneas (részletek)
BRITTEN: Zenekari kalauz fiataloknak – Variációk és fúga egy Purcell-témára, Op.34
BRITTEN: Szentivánéji álom, op. 64 (részletek)

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sylvia Schwartz (szoprán)
Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Fischer Iván
ČIURLIONIS: Az erdőben
ARVO PÄRT: Como cierva sedienta
PETERIS VASKS: Epifania
ARVO PÄRT: Te Deum
19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Oláh Vilmos (hegedű)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
vez.: Dobszay Péter
WAGNER: A bolygó hollandi – nyitány
WIENIAWSKI: II. (d-moll) hegedűverseny, Op. 22
SIBELIUS: II. (D-dúr) szimfónia, Op. 43

19:00 : Varsó
Lengyel Színház

V4 Operaturné
JANÁČEK: Jenůfa
A mai nap
született:
1922 • Cornell MacNeil, énekes
1922 • Ettore Bastianini, operaénekes († 1967)
1927 • Alfredo Kraus, énekes († 1999)
elhunyt:
1960 • Seiber Mátyás, zeneszerző (sz. 1905)
2014 • Christopher Hogwood, karmester (sz. 1941)