vissza a cimoldalra
2018-09-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4058)
Kedvenc előadók (2822)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61044)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1072)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2892)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4339)
G.F. Händel Operák, Zeneművek (1719)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1238)
Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (94)
Operett, mint színpadi műfaj (3706)
Élő közvetítések (7409)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (775)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1481)
Franz Schmidt (3184)
Balett-, és Táncművészet (5556)
Kedvenc magyar operaelőadók (1090)
A nap képe (2095)
film és zene (189)
Kimernya? (2752)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Ardelao
Leírás:
Honlap:
   


Ardelao (4299 hozzászólás)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9852018-08-16 09:40:12

A neten Szemere Árpád hangjáról nem találtam felvételt, de utalást sem arra vonatkozóan, hogy ilyen valaha is létezett. Ez azért különös, mert azokkal az énekesekkel, akikkel a színpadon együtt szerepelt (Székelyhidy Ferenc, Szamosi Elza, Sándor Erzsi, Kosáry Emma, stb.), készültek hangfelvételek.



Szabó Ferenc János " VERDI LEMEZEK - SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT"  c. írásában a következő olvasható:



"[…] 1902-től kezdve, amikor a Gramofon Társaság és később más lemezcégek is rendszeresen készítettek hangfelvételeket Budapesten, számos kiváló magyar énekes Verdi-interpretációja került lemezre. […] az International Talking Machine Company 1905-ben készült, Odeon márkájú lemezein 17 magyar Verdi-felvétel szerepelt. Az akusztikus hangfelvételi korszakban a Magyar Királyi Operaház tagjai közül többek között Krammer Teréz, Bárdossy Ilona, Maleczky Bianka, Szántó Lili, Arányi Dezső, Beck Vilmos, dr. Dalnoki Viktor, Szemere Árpád, Kertész Vilmos és Kertész Ödön vagy éppen az Operaház énekkarának Verdi-lemezei is eljuthattak a közönséghez. […]“



Nem szeretném feltételezni, hogy a hangfelvétel-készítés elmulasztásában (vagy a mégis létezett felvételek „elsüllyesztésében“?) Szemere Árpád bizonyos személyiségjegyei játszottak volna közre. Mindenesetre, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Papp Viktornak az itt idézett, szép és méltó visszaemlékezése ellenére Szemere Árpádnak voltak olyan tulajdonságai, amelyek személyét nem egy kollégája szemében antipatikussá tették. De művészkörökben – minthogy a művész pálya sikerének előfeltétele, hogy képviselőjét jó adag önérvényesítő törekvés vezérelje – nem ritka a féltékenység, egymás gáncsolása. Ha egy művész ellehetetlenítéséhez még bizonyos politikai szándékok is társulnak, amikor rendszerint nem az egymással szemben álló felek valamelyike, hanem egy nevető harmadik csoport a nyertes, akkor igencsak téves következtetésekre jutunk.  



A következőkben e  témáról is idézek néhány újságcikket, ill. újságcikk-részletet.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7592018-08-16 01:21:46

257 évvel ezelőtt, ezen a napon született



https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/98/%D0%95%D0%B2%D1%81%D1%82%D0%B8%D0%B3%D0%BD%D0%B5%D0%B9_%D0%98%D0%BF%D0%B0%D1%82%D0%BE%D0%B2%D0%B8%D1%87_%D0%A4%D0%BE%D0%BC%D0%B8%D0%BD.jpg



JEVSZTYIGNYEJ  IPATOVICS  FOMIN



(1761. augusztus 16. – 1800. április 27. Szentpétervár)



„J.I. Fomin népi származású: egy tüzér fia, 1761. augusztus 16-án született Szentpétervárott. Apja hatéves korában meghalt, nevelőapja – aki szintén katona (Fedotov) – beadja a Művészeti Akadémiára. Itt zenét tanul. Az akadémia elvégzése után Itáliába küldik, hogy zeneszerzési szakon tovább képezhesse magát. A bolognai Zeneakadémiára iratkozik be, s azt 1785-ben kitüntetéssel végzi el. Megszerzi a „zeneszerzés mestere” címet, és az akadémia tagjává választják. Amikor visszatér Oroszországba, számos operát és színpadi kísérőzenét ír, melyekkel nagy hírnevet és elismerést szerez. Ennek ellenére, hazájában sohasem élvezte azokat az előnyöket, és sohasem részesült abban a megbecsülésben, amelyet az udvar oly bőven osztott a külföldi művészeknek. Csak 1796-ban, miután már tíz évig dolgozott az orosz színháznak, kapott szerény „zongorakísérői” beosztást.



Fomin műveiben a népi komédia, a falusi idill, a mese és a hősi tragédia témaköre egyaránt szóhoz jut. Abban az időben a nép mindennapi életének témakörét felhasználó daljáték volt az orosz operairodalom legelterjedtebb műfaja. Ehhez a típushoz tartozik a „Kocsisok a bakon vagy a véletlen játéka”, amelyet 1787-ben mutattak be. Az opera szövege rendkívül gyenge volt, s ezért a mű nem aratott sikert. Zenéje azonban tehetségre vall. Különösen a népi stílusú kórusok sikerültek jól, melyek egyike-másika igazi népi témából készült. Operájának néhány dallama elterjedt a nép körében.



Egészen más stílusú mű Fomin „Amerikaiak” című operája. Ezt is az 1780-as években írta, de csak 1800-ban, közvetlenül a szerző halála előtt került színpadra. Az opera szövegkönyve Krilovtól származik, aki mint ismeretes, nagyon szerette a zenét, és irodalmi tevékenysége elején több operaszöveget írt. Az „Amerikaiak” zenéje közel áll az olasz vígopera mestereinek: Paisiellónak és Cimarosának a stílusához. Ügyes, találó és jellegzetes vígjátéki alakokon és helyzeteken kívül megvan benne a gáláns kor érzelmessége is, amely azonban néha modorosságba és kényeskedésbe fullad.



Fomin zenedrámai alkotásai közül, elgondolását tekintve, legjelentékenyebb az „Orfeusz és Euridike” című melodráma, amelyet Knyazsnyin ismert drámaíró szövegére komponált 1791-1792-ben (színre-került 1800-ban). Itt az igazi tragikum magaslatára emelkedik. Mind az alkotás témája, mind a választott műfaj azt mutatja, hogy a szerző szoros kapcsolatban áll a 18. század haladó, az operaművészet megreformálására irányuló törekvéseivel. Az a gondolat, hogy az éneket zenével kísért deklamációval helyettesítsék, Rousseau-tól származik, aki azt „Pygmalion” című drámai monológjában valósítja meg.



Fomin Rousseau-nak itt kifejtett elveit követi az Orfeusz és Euridikében. A szöveg egyes frázisait rövid zenei részletekkel váltogatja, melyek a szavak kifejezőerejét fokozzák, és a színész hallgatásának mély és jelentős értelmet adnak. Például Orfeusz monológjában, amikor szeretett feleségének váratlan és végzetes halálát siratja, ez a szakadozott beszéd, melyet sok szünet és megállás részekre tör, kitűnően tükrözi a nagy felindulást, bánatot és elkeseredést. Ezt a tragikus, pátosszal teli jelenetet nagyszerűen tetőzi be az istenek akaratát kinyilatkozó, komor és fenséges kórus.



Fomin melodrámája a deklamáció és a kórusok mellett hangszeres táncszámokat is tartalmaz, drámai pantomim jelleggel. Ilyen a fúriák tánca, mely önkéntelenül is Gluck Orfeuszának megfelelő epizódját idézi emlékezetünkbe. Fomin zenéjének egyik legnagyobb értéke a tiszta, kifejező és díszes hangszerelés. Érdekes az Orfeusz és Euridike nyitánya, mely nemes, drámailag emelkedett stílusával nagy szimfonikus készséget árul el.



Fomin három legjelentősebb alkotása mellett meg kell még említeni a „Bojeszlavics, a novgorodi hős” epikus és meseszerű operáját, az „Aranyalma” című balett-operáját és néhány orosz tragédiához írt kórusszámait. Emlékeztetnünk kell arra is, hogy ő írta át Szokolovszkij : „A varázsló, csaló és házasságközvetítő molnár” című operáját. Fomin nagy, sokodalú tehetség és technikailag teljesen érett mester, aki nemcsak hogy a korabeli európai zenedráma különféle formáihoz értett, hanem új utakat is keresett és számos különféle művészi feladatot tűzve maga elé, bátran kísérletezett.



Fomin fiatalon, 1800. április 27-én hunyt el Szentpétervárott, alig érte el alkotóerőinek kibontakozását.”



Forrás:   J.V. Keldis: „Az orosz zene története” c. könyve



https:// www.youtube.com/watch?v=zxTmhJn4Keo&index=1&list=RDEMvojCQhDW04oeGsjgj4n9-w :



Nyitány Fomin „Orfeusz és Eurydike” c. operájából



https://www.youtube.com/watch?v=BstpDAMr63c :



A fúriák tánca Fomin „Orfeusz és Eurydike” c. operájából (1791)



https://www.youtube.com/watch?v=JpzbTui6eeY&list=PLg9HkS2UUmMLjeEcMDWpOAco56gkY6CeB&index=5 :



Az istenek hangja Eurydike visszatértéről (zenével kísért deklamáció)



https://www.youtube.com/watch?v=0j7QPfKIMGM :



Rövidfilm orosz nyelven az „orosz Mozart”-ról, „JEVSZTYIGNYEJ  FOMIN – Abszolút hallás” címmel


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7582018-08-15 13:42:53

108 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el



Képtalálat a következőre: „Joachim József”



JOACHIM JÓZSEF



hegedűművész, zeneszerző karmester és tanár



Egy elfelejtett évforduló margójára



          A nemrég búcsúztatott esztendőben múlt kereken ötven éve, hogy Berlinben meghalt Joachim József, a nagy magyar hegedűművész és pedagógus, akit a „hegedűsök királyának" neveztek.

          Sokan nem tudják róla, hogy magyar volt. Pedig az volt — annak ellenére, hogy egészen fiatal korától külföldön élt. Magyar volt nemcsak azért, mert a magyarországi Köpcsényben született, hanem mert magyarságát nem egyszer hangsúlyozta, szerzeményeiben épp úgy, mint cselekedeteiben. Mendelssohn londoni barátjának, a költő Klingemannak, a „magyarországi Joachim Józsefet" ajánlja figyelmébe, és 1844-ben az angol fővárosban „Hungarian boy”-ként hirdetik az ifjú művész első londoni felléptét.

          Ifjú? De még milyen ifjú! Első fellépése a pesti Nemzeti Kaszinóban 1839-ben volt, nyolc éves korában. Tíz éves, amikor, pesti tanulmányai után a híres bécsi mesteriskola vezetője, az ugyancsak magyar származású Böhm József fogadja tanítványai közé. Amikor onnan Lipcsébe került, még mindig csak 13 esztendős. De ott már kész művészként fogadták. Bemutatkozásán maga Mendelssohn kísérte zongorán, következő hangversenyein pedig a Schumann házaspárral lépett fel.

          Mégsem volt Joachimnak egy percig sem „csodagyermek”-híre. A Londoni Filharmóniai Zenekar hagyományai szerint ott akkor nem is léphetett volna fel. „Rendkívüli képességű, noha fiatal korú, nagy művész" — jelentette ki róla a kritika. Weimarba került Liszt Ferenc környezetébe, majd Hannoverbe, végül Berlinbe, ahol mint a Hochschule — a világhírű főiskola — vezetője egyedülálló befolyást gyakorolt a hegedűművészet egész újkori fejlődésére.

          Működését felmérve, nehéz sorrendet megállapítani. Mégis, elsőnek azt említenénk, hogy ő keltette új életre a hegedűirodalom elfelejtett hatalmas műveit. A zenetörténetben először Joachim József játszotta pódiumon Bach szólóhegedűre írt szonátáit! Spohr, Viotti, Tartini, sőt Mozart hegedűversenyeit is, sok emberöltőnyi „pihenő" után, a lipcsei Gewandhaus nevezetes hangversenyein Joachim ismertette meg a világgal. (Mozart A-dur koncertje például az elfeledtetés félszázadát követően szólalt meg 1863-ban a magyar művész hegedűjén.) Beethoven hegedűversenye pedig tulajdonképpen az ő előadásában aratott először — és véglegesen — döntő sikert. Az 1806. évi bemutatást követően csak háromszor adták elő, mérsékelt fogadtatással, míg Londonban a 13 éves Joachim egyszeriben kivívta e csodálatos mű vezetőhelyét. Két év múlva már pesti hangversenyén is műsorra tűzte.

          Joachim azonban nemcsak régi műveket adott vissza az életnek, hanem játékával és egyéniségének hatásával új remekműveket is életre segített. Brahms, Schumann, Bruch, Dvorzsák stb. neki is ajánlották hegedűkoncertjüket.

          Készséges segítőtársa volt mindenkinek, akiben a tehetség szikráját érezte. A klasszikusok utáni korszak legnagyobb mestere, Brahms, sohasem felejtette el azt a pillanatot, amikor Joachim elvitte őt Schumannhoz, s ezzel elindította a sikerek és küzdelmek útján. Természetes tehát, hogy Brahms Joachimmal beszélte meg hegedűversenyét, neki ajánlotta, ő mutatta be és írt hozzá kádenciát.

          A nagy előadóművész pedagógiai jelentősége is egyedülálló. Korának hegedűsei zarándokhelynek tekintették berlini mesteriskoláját. A legnagyobbak is, mint például Burmester vagy Huberman, nála sajátították el azt a technikát, amely a hegedűt az emberi hang kifejezőképességével ruházta fel.

          Vele folytatódott, teljesedett ki, ért legmagasabb csúcsra az a folyamat, amely a vezető szerepet játszó, nagy magyar hegedűsöket adta a világnak.

          Hegedűs nemzetté lettünk! Ezt Waldbauer Imre — a Waldbauer—Kerpely vonósnégyes felejthetetlen primáriusa — egy tanulmányában azzal magyarázza: mivel a cigányhegedű eljutott a legkisebb faluba éppúgy, mint a társaságokba, „hegedűkultusz" alakult ki nálunk, s így … a hegedű-hangérzék jóformán már velünk születik".

          Úgy érzem, hogy amikor Joachim szerepét értékeljük, legalább vázlatosan beszélni kell erről a folyamatról.

          Tény, hogy amikor a „magyaros" zenei stílus, a verbunkos kialakul, feltűnnek a híres hegedűvirtuózok is: Bihari János, Csermák Antal. Lavotta János, Rózsavölgyi Márk. Őket követően Hauser Mihály, Singer Ödön, majd Reményi Ede vonója hódította meg a világot. Ez utóbbiak valamennyien a pesti születésű Böhm József tanítványai, aki a nagyjelentőségű „bécsi iskola" alapítója volt. Böhmről maga Beethoven állapította meg, hogy a nagy emberi érzések hű tolmácsolója.

          Böhm iskolájából került ki azután Joachim József is, aki itt szerzett művészi hitvallását igyekezett továbbadni kortársainak. Elmondhatjuk: majdnemhogy minden ma élő hegedűs közvetlenül vagy közvetve Joachim tanítványának vallhatja magát. Mert nemcsak a legnagyobb előadóművészek nevelkedtek iskolájában, hanem a mai hegedűs-generáció nagyjelentőségű nevelői is, mint például Auer Lipót és Hubay Jenő.

          Az ugyancsak magyar származású, veszprémi születésű Auer Lipót — Joachim növendéke — alapította a világhírű leningrádi orosz hegedűiskolát, ahonnan olyan hegedűsök kerültek ki, mint Jascha Heifetz, Mischa Elman és közvetve a mai világhírű szovjet hegedűs-gárda jórésze. Auer Lipót élete végén New Yorkban működött, s ott új alapokra helyezte az amerikai hegedűképzést. Hubay Jenő működéséről pedig, aki már a budapesti Zeneakadémiáról bocsátotta világgá a nagy hegedűsök sokaságát, éppenséggel nem kell sokat beszélnünk. Vele kanyarodott vissza a hegedű külföldre szakadt „magyar iskolája" arra a földre, ahonnan egykor Joachim József is elindult.



          Sok tanulmány foglalkozik Jochim működésével. Jelentőségét éppen nekünk, magyaroknak kell figyelembe vennünk, hiszen Böhm után ő a második kimagasló egyéniség, akinek révén — Waldbauer Imre szavaival — „mi, magyarok, a hegedűskultúra kezdetleges fokáról egy ugrással a szerves fejlődésbe nemcsak bekapcsolódtunk, hanem annak ormára kerültünk."



Reményi-Gyenes István



Forrás: Muzsika, 1958-02-00/2. szám



Ld. még „A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei” topik 122.,123.,124.,125. és 126. sz. bejegyzését!


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7572018-08-15 09:30:42

― Aljabjev művei közül az énekes kamaraművek a legjelentősebbek. Több mint 150 ilyen kompozíciót írt. Egyéb művei (operái, hangszeres darabjai) gyorsan feledésbe merültek, jóllehet közülük nem egynek komoly művészi értéke van. Lírájában megvan az a szemlélődő, mélabús érzelmesség, amely a 19. század elejének nemesi érzelgős stílusára jellemző.



― Ilyen lágyan szentimentális színezetű legtöbb úgynevezett „orosz dala.” Találunk közöttük világhírű darabokat is, mint a Delvig szövegére írt Csalogány.”



― De a szentimentálisan szemlélődő elégikus élményekkel egyáltalán nem merül ki Aljabjev lírájának tartalma. Műveiben számos, a múlt század kezdetének romantikus művészetét jellemző dolgoz fel. Romantikája komor; kiábrándultság árad belőle. Áthatja a bánat és a reménytelenség, az élet mulandóságának és az elkerülhetetlen korai halálnak a gondolata. Lírájában a Zsukovszkij korai költeményeit jellemző „temető-romantika” érzelemvilága is megtalálható. Gyakoriak műveiben a tájleírások. Ezeket a romantikára jellemző módon, nem önálló elemnek, hanem belső lelki állapotok háttereként és tükrözőjeként használja fel.



― Egyik legszebb románcában, az Esti harangszó-ban a távolból érkező harangzúgás gyönyörűen olvad össze az epekedő ábrándozással.



― A szomorú lírai hangulatoknak megfelelően a természeti képek is rendszerint sötét, komor színekben tündökölnek. Legszívesebben a megdermedt téli tájat vagy az éjszakát írja le. Zenei ábrázolásmódja különösen kifejező Puskin: Téli út című versére írt románcában.



Szereti visszaadni a zenében a „helyi kolorit”-ot. Különösen közel állt hozzá e tekintetben a Kaukázus, amely Aljabjev sok kortársát nyűgözte le romantikus varázsával, s megihlette Puskint, Lermontovot és a kor más orosz költőit. A Kaukázus festői tájai nála gyakran összefonódnak az egyedüllét, a távoli haza iránti vágyakozás témájával. S ez – ha meggondoljuk, hogy a Kaukázus volt a „kegyvesztett” nemesi értelmiségiek leggyakoribb száműzetési helye – egészen természetes is.



― Abban a törekvésben, hogy a szöveget dramatizálja, gyakran eltér az egyszerű kuplészerű szerkezettől és nagyobb, szakadatlanul fejlődő formát választ, többrétű és ellentétes anyaggal. Így írja balladáit, amelyekben nagyobbrészt népies szöveget használ. Ezekben a műveiben kiváló harmonizálási készség nyilatkozik meg. Ezt egyébként már kortársai is észrevették. Érdekes és igen hatásos harmóniai fordulatokat találunk a Sír című románcban, amelynek komor és reménytelen hangulatú, a halálra és a sötét sírra tekintő témája igen jellemző Aljabjevre.



Életének utolsó időszakában Béranger és Ogarev szociális tartalmú szövegeit zenésítette meg. Ilyenek: „A nincstelen,” „A falusi strázsa,” „A kunyhó,”  „A kocsma.” Ezekben realisztikusan mutatja be a súlyosan nélkülöző, szegénységre ítélt, szenvedő és kisemmizett emberek életét. E művekben Aljabjev a gúny és az együttérzés fegyvereivel küzd a társadalom igazságtalanul elnyomott „alsó” rétegeiért.



Ez a hang később Dargomizsszkij és Muszorgszkij művészetére is jellemző.



Aljabjev 1851. március 6-án hunyt el Moszkvában.”



Forrás: J.V. KELDIS: „ Az orosz zene története” (Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1958)



Aljabjev: A csalogány - Énekli: Sándor Erzsi



Megj.: Az orosz YouTube-on rengeteg művét megtaláljuk Aljabjevnek, többek között az itt említett románcok zömét is:



https://www.youtube.com/watch?v=j4WAb_anJf0&list=RDj4WAb_anJf0&t=11



A csalogány - Евгения Мирошниченко - Соловей (А.Алябьев) - хороший звук!



https://www.youtube.com/watch?v=9DNWgrUbyt8



Esti harangszó  - "Вечерний звон". Сл. Д. Давыдова, муз. А. Алябьева



https://www.youtube.com/watch?v=ax75hpgi1Lw



Téli út - 21-Алябьев-Пушкин. Зимняя дорога. Дмитрий Григорьев, Н.Арутюнова



https://www.youtube.com/watch?v=wSJGK0nWAtg



A nincstelen - Тамара Калинкина - "Нищая"



https://www.youtube.com/watch?v=FRTUr6dsSK0



„A kunyhó”, „A kocsma” - Алябьев "Изба", "Кабак" Огарёв ( Aliabiev "Izba" "Kabak" Ogariov)



https://www.youtube.com/watch?v=3PWnnkPS82s



Két holló - Два ворона. А.Алябьев. Ростислав Кузьмин


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7562018-08-15 09:14:07



ALEKSZANDR ALEKSZANDROVICS



A L J A B J E V



(Tobolszk, 1787. augusztus 04. /15./ -  Moszkva, 1851.02.22. /03.06./)



Az orosz romantikus líra Glinka előtti időszaka Aljabjev, Varlamov és Gurilev nevével forr össze. Bár tevékenységük időben nem annyira megelőzi Glinkáét, mint inkább egybeesik azzal, stílus tekintetében korábbi fejlődési fokot képvisel. Mindhárom zeneszerző ugyanazt az irányzatot jelenti, s ezt nagymértékű szentimentalizmussal vegyített romantikának nevezhetnők. Alkotásaik romantikus jellege nem következetesen megvalósított művészi törekvésekben, hanem inkább általános érzelmi beállítottságukban, érzelmeik belső összetételében mutatkozik meg. Aljabjev, Varlamov és Gurilov a közkedvelt műfajokat karolják fel alkotásaikban, az azokra jellemző intonációkkal, formákkal és kifejező eszközökkel. Zenei nyelvükben még nagy szerepet játszanak a tipikus fordulatok, melyek néha sablon jelleget is öltenek.



Ennek ellenére, mindhármuknak van művészi egyénisége és stílusa, s az nemcsak egyéni alkotómódjukat fejezi ki, hanem a korabeli orosz zeneművészet különféle irányzatait is.”



Ma Aleszandr ALJABJEVRŐL emlékezem meg, aki (az Európában használatos naptár szerint) 231 évvel ezelőtt, ezen a napon született. 



„[…] Apja magas állású állami tisztviselő volt, és kitűnő általános és zenei képzésben részesítette őt. A fiúra fényes pálya vár, ha hivatalnoknak megy. De nyugtalan, örökké elégedetlen természete és heves vérmérséklete miatt nem érhette be azzal, amit egy magas állású tisztviselő sorsa biztosíthatott volna számára. 1812-ben a hazafiúi hévtől buzdítva, önként jelentkezik a hadseregbe, és részt vesz az orosz hadak győzelmes európai hadjáratában, üldözve Napóleon szétvert seregét. Ekkor köt barátságot Gyenisz Davidov partizánköltővel. A háború befejezése után Aljabjevet először Pétervárott, majd Moszkvában találjuk a haladó szellemű, a felszabadító eszméket képviselő nemesi értelmiség körében. Személyes barátai között ott találjuk Gribojedovot és számos dekabristát. Ebben az időben bontakozik ki zeneszerzői tevékenysége. Különféle műfajokban alkot. Ír énekes és hangszeres kamarazenét, szimfonikus műveket, s mindegyikben kulturált, sokoldalú, tehetséges mesterként jelentkezik. A színház is közel áll hozzá. Több vaudeville-t és vígoperát komponál, s ezek ismertté teszik nevét.



― Magánélete ezekben az években távolról sem alakul ilyen szerencsésen. Valami ostoba eset miatt ott kell hagynia a katonai szolgálatot, majd a húszas évek végén homályos kártyabotrányba keveredik; a játék egyik résztvevője meghal. A szokatlanul hosszú, két évig húzódó bírói eljárás után (Aljabjev egész idő alatt vizsgálati fogságban volt), Szibériába száműzik. Legvalószínűbb, hogy I. Miklós kormánya nem sokkal azután, hogy véresen leszámolt a dekabristákkal, egyszerűen úgy döntött, hogy mint „gyanús” személyt eltávolítja. A cári kormány számos más esetben is így járt el.



― Aljabjev hosszú száműzetés és bolyongás után csak a következő évtized közepén térhetett vissza Moszkvába. Itt élt élete végéig. Újból zeneszerzéssel kezdett foglalkozni. Sok románcot írt, népdalokat dolgozott fel, színházi zenedarabot és számos egyéb művet szerzett. 



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9842018-08-15 08:54:39

EMLÉKEZÉS SZEMERE ÁRPÁDRA



Írta és az Országos Kaszinó különtermében

tartott Szemere-emlékvacsorán felolvasta:

Papp Viktor



(4. rész)



          Szemere Árpád művészetének külön fejezete: rendezői működése. Életének utolsó öt évét. mint az Operaház főrendezője töltötte el. Ebben a munkájában is maradandó érdemeket szerzett. Úttörőként tisztelendő. Ő volt az első, aki észrevette, hogy a partitúrák szépségei legtöbbször az operák logikátlan, fogyatékos, avult rendezése folytán nem érvényesülnek. Megkísérelte tehát, hogy eleven élettel frissítse fel a régi operák mohosodó színpadát. Siker koronázta kulisszák mögötti hatalmas munkáját is, csakúgy, mint egyéni szerepléseit. Szemere Árpádnak, a rendezőnek erős támasza volt: Szemere Árpád, az énekművész, aki szerepein keresztül állandó kapcsolatban élt a művek szerzőivel, közvetlenül látta a rendezési hibákat s rendkívüli gyakorlati érzékével, néha egész apró eszközökkel, vagy jelenléktelennek látszó fogásokkal újjávarázsolt jeleneteket, egész felvonásokat. A Bánk bán, Hunyadi László, Sába királynője, Parasztbecsület, Bajazzók, Bolygó hollandi, Aida, Lakmé s még néhány opera életét valósággal meghosszabbította zseniális rendezésével. Az újdonságok közül a „Négy házsártos", „Xerxes" és „Pesti karnevál“ dicséri fantáziáját. Nem egy színpadi beállítását a külföld is átvette.

          Rendezői munkájában elsősorban a logikusság, a valószerűség és élethűség vezette. Elképzeléseit csak ezek korlátozták. És a szerző intenciója, akinek mindig hű tolmácsa akart lenni. Bizonyos, hogy Erkel, vagy Goldmark sohasem látta ilyen stílusos, ötletes és élethű rendezésben operáit. A szerző művészetét Szemere, a rendező, felfokozta.

          Szemere Árpád rendezői munkásságához maradandó újítás is fűződik. A színpad diagonális kihasználása. A színpadi képet nem csak a színpad előttünk álló mélységében állította be, hanem a színpad átlójában is. Ezzel az oldaltávlatokat megnyitotta, aminek rendkívüli előnye, hogy a karok, a tömegek szabadabban mozoghatnak, mert mindig láthatják a karmestert. A hármas távlat szemünknek lényegesen megnagyobbítja a játszóteret. Több más előnye is van az újításnak, amit a színpadrendezés mind jobban ki fog használni — Szemere Árpád után, aki ma is rendez még az Operaházban, mint ahogy a halott író is él, — a könyvében.

          Szemere Árpád művészete: minden ízében magyar volt. Magyar művészeti iskolában járt, nagy magyar mesterektől, Káldy Gyulától, Pauli Richárdtól, Szabados Bélától, Erkel Sándortól és főként Kerner Istvántól tanult. Sohasem hagyta el a magyar Operaházat. Külföldre csak tanulmányozás céljából ment. Mindent magyarul tudott, mindent magyarul látott és láttatott. Az európai magyar énekművészet faji képviselője volt. Az erdélyi bércek s a magyar Alföld üde, színes levegője lengte körül nemes alakját.

          A Magyar Kir. Operaház hőskorában élt, mint a nagy gárda egyik legnagyobbja.



*



... Milyen boldog volnék, ha mondataimban nem kellett volna a múlt időt használnom! …”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9832018-08-14 08:22:53

EMLÉKEZÉS SZEMERE ÁRPÁDRA



Írta és az Országos Kaszinó különtermében

tartott Szemere-emlékvacsorán felolvasta:

Papp Viktor



(3. rész)



Emlékszünk, hogy a Várszínházban akkoriban hetenként felváltva a Nemzeti Színház s az Operaház tartott egy-egy előadást. Azokat a szerepeket, amelyeket Szemere odafent énekelt, sorra mind eljátszotta az Operaházban is. Első nagy szerepe a „Fedorá'-ban, Giordano operájában, Cirill kocsis volt, amibe Hegedűs Ferenc megbetegedése folytán kellett beugrania. Megállta helyét úgy, hogy Ney Dávid halála után megkapta a basszbariton szerepek egy részét s Takáts Mihály elhunytával a nagy mesternek minden szerepét, így egyszerre az Operaház első baritonistája lett. Ézt megelőzően ösztöndíjjal Bayreuthban járt, ahol a Wagner- család előtt sikerrel énekelt.

          Nem volt olyan művésze az Operaháznak, aki több szerepet énekelt volna Szemerénél. Szerepeinek száma: közel 100, melyből mintegy hatvan vezetőszerep. 14 magyar szerző művében s 50-nél több külföldi operában

lépett fel drámai, — buffó — és lírai szerepkörben egyaránt. Ha megkérdeztük tőle, melyik szerepét szereti legjobban, azt válaszolta: mindeniket. Nem tudott választani, mint anya a gyermekei közül. Tiborc (Bánk bán), Bimbó (A bolond), Escamillo (Carmen), Rigoletto, Filippo (A cremonai hegedűs), Don Juan, Gara nádor (Hunyadi László), Lothario (Mignon), Wotan (Ring), Bolygó hollandi, Johanán (Salome), Tell Vilmos, Germont (Traviata), Wolfram (Tannhäuser) maradandó emlékű alakításai. Akármelyikre gondolunk, Szemere Árpád jelenvalóságának érzete kél bennünk. Lelkületére jellemző: legbüszkébb volt arra, hogy egyetlen egyszer sem kért szerepet. Ritkaságszámba menő vonása az is, hogy sohasem féltékenykedett a szerepeire. Többször közbenjárt az igazgatóságnál, hogy szerepeit énekeltessék a kezdőkkel is, nehogy megakadjanak fejlődésükben foglalkoztatás híján.

          Szemere Árpád „emelkedett szellemű, költői lelkületű énekes — egyéniség volt, akiben a bensőséges, érzelmes líraiság férfias páthosszol párosult“ (Zenei lexikon 554. oldal).

          Rendkívüli színművész. Olyan, akinél nagyobb aligha volt az Operaház tagjai közt. Előkelő megjelenésű, magas, daliás, szép szál férfi. Külseje: fél művészi siker. A járása, mozgása, egész fellépése: hódító. Szabályos, erőteljes, mégis vonzó arcvonásait gyermekesen szelíd kék szemének melege öntötte el, mellyel felfelé fésült hajának barnasága érdekes ellentétben állott.

          Hangja a nagy F-től az egyvonalas g-ig terjedt. Érces, telten zengő, lírai bariton. Mátyás király vadászcsapatának búgó kürtszava és a rétek májusi virágait simogató szellő melege párosult benne.



(Folyt. köv.)



Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! Click to enlarge it in a new window!



 "Chabert ezredes", Waltershausen operája a M. Kir. Operaházban. - Balogh Rudolf fölvétele. Chabert ezredes (Szemere), Godechal (Ney), Derville (Mihályi), gróf Ferraud (Környei) és Rozina (Szamosi Elza)."



Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! Click to enlarge it in a new window!



"Újdonságok a Magyar Királyi Operaházban. - Balogh Rudolf fölvételei.

Debussy "Tékozló fiú" czímű kantátája: Apa (Szemere), fiú (Székelyhidy), anya (Medek Anna)"



Kattintson az új ablakban való nagyításhoz! Click to enlarge it in a new window!



"Orosz operaújdonságunk. - Balogh Rudolf fölvételei.

Feodor (Sándor Erzsi), Godunov (Szemere) és Xénia (B. Kosáry Emma) a II. felvonásban."


Jules Massenet ! Ki ismeri ? • 3012018-08-13 21:26:04

:-)



(Massenet levele a másvilágról.)



A nemrég elhunyt francia zeneszerző. Jules Massenet, tollforgató volt a szónak abban az értelmében is, amely nem vonatkozik kizárólag kottafejek pingálására. Egyik tanítványa és barátja, Xavier Leroux, összegyűjtötte és egy jelentékeny terjedelmű kötetben kiadta mestere hátrahagyott följegyzéseit, amelyek érdekes világításba helyezik a minden művészi és társadalmi esemény iránt érdeklődő komponista egyéniségét.



A kötet legérdekesebb fejezeteinek egyike az, amely a „Postumus” gondolatok címet viseli.



Ebben Massenet úgy írta le gondolatait, mintha a túlvilágról szólana, az emberekhez.  



«Elhagytam ezt a sárgolyóbist, — mondja Massenet — végre a csillagok ragyogó szférájában élek, ahol olyan pazar a világítás, hogy a nagy opera elbújhat mögötte, a dekoráció pedig minden kritikán fölül való, elsőrangú, amilyet én soha nem kaphattam odalenn a darabjaim díszletezéséhez. Milyen jó nekem, nem kell most már nap-nap után leveleket bontogatnom s válaszokat sem szükséges írnom, ami miatt az életem íze mindig keserű volt. És, oh, ah, újságok sincsenek, nem kell részt vennem disz-étkezéseken, nem muszáj udvariasnak lennem, s nem kell átdrukkolnom éjszakáimat a másnap megjelenő kritikák miatt. Olyan kitűnően érzem itt magam, hogy szívesen meghívnám magamhoz barátaimat, — de vajon jönnének-e? Amikor még éltem, azt kívántam, hogy egrevillei házam tájékán temessenek el, ahol kellemes, árnyékos csönd van, s ahol oly sok szép napot éltem át, részben jól, részben unatkozva, de mindig elégedetlenül az eredményekkel. Nos, ez a kívánságom nem teljesedett, valamint az a másik sem, hogy ne vonják be fekete posztóval a házam falát a temetésem idejére. Mire való ez a fekete-gyász, pláne a posztóval való gyászolás?



Volt egy pár barátom, ezek jöttek és bekopogtattak párisi lakásomon.



„Massenet úr nincs itthon?” — kérdezték, mire az én szolgám bizonyára így felelt:



„Nincs, kérem, elköltözött!” „A címét nem hagyta itt?” — érdeklődött tovább a barátom. „Nem kérem, nem közölte új címét!”felelte szolgám, és igaza volt, honnan tudta volna szegény feje, hogy hol lesz az ő gazdájának az új lakása a másvilágon, amelyben mellesleg szólva sohasem hittem. És végül, végül a színházban is szóba kerültem. Ott az első sorokban, meg a páholyokban is. Azt mondhatták. „No, végre. Most, hogy már meghalt ez a Massenet, remélhetőleg nem adják annyiszor a darabjait?” „Nem tudja — hangzott tovább a beszéd, — hogy van egy hátrahagyott műve is, tehát még ezzel is megkínoz majd bennünket.” „Oh, istenem, ne bántsuk szegényt! Nem volt rossz fiú, írt néhány jó szerepet, amikkel sikerem volt!”



Aki ezt az utóbbi kijelentést tette, színésznő volt s azt mondta annak idején, hogy örökké szeretni fog. No, de elég ennyi, most a másik oldalamra fordulok — pá, pá emberek, pá kedveseim — a viszontlátásra itt a másvilágon.»



 



PESTI HÍRLAP, 1912. szeptember 10.


Jules Massenet ! Ki ismeri ? • 2982018-08-13 13:37:52

Képtalálat a következőre: „Jules Massenet”



106 évvel ezelőtt, 1912. augusztus 13-án hunyt el Jules Massenet.



Hubay Jenő párizsi évei alatt ismerkedett meg az akkori francia zene körülrajongott mesterével, Massenet-val, és az ő segítségével elérte azt, amiért mindaddig hiába küzdött: a világhírt.



Hubay Massenet-val való találkozását így meséli el:



„[…] «Egy este a boulevarde-okon sétálgatva, a nagy opera színlapján akadt meg a szemem. Jules Massenet: „Lahore királya“ című dalművét hirdették. Massenet akkor Franciaországban híres volt, de külföldön alig ismerték még. Lahore királya volt első nagy dalműve, amely az akkor lefolyt világkiállításon összesereglett idegenek előtt nevét egy csapással ismeretessé tette.

Sétám után betértem Vieuxtemps-hoz s ő mondta nekem, menjek el az operába, érdekes művet adnak.



Az opera meghallgatása után tisztában voltam, hogy Massenet lesz a francia iskola ünnepelt feje. Nem sejtettem azonban, hogy a barátság minő erős láncai fognak engem rövid idő múlva e kiváló zeneszerzőhöz fűzni. Hogy történt, elmondom.



Munkácsyék újra meghívtak Colpachba, luxemburgi birtokukra. Aggházy barátommal együtt több hetet töltöttünk világhírű földink vendégszerető házában. Természetesen komponálással és muzsikálással telt időnk legnagyobb része. Gyönyörű szép őszi nap volt. Alkonyatkor vágyódva bemegyek a szalonba, hogy egy kissé zenébe merüljek. Mielőtt a zongorához ültem volna, a kótaállványon lévő hangjegyek között kotorászok, s véletlenül a kezembe akadt a Lahore királya zongorakivonata. Zongorához ülök s eljátszom a gyönyörű zenét, mely már a párizsi előadás alkalmával oly élénken emlékembe vésődött. Midőn a gyönyörű balletzenéhez értem, a szép variációs hindutémához, egyszerre megvillan agyamban a gondolat, hogy ebből egy gyönyörű hegedű-fantáziát lehetne írni. Nem voltam rest. Fölmentem szobámba s még aznap este megcsináltam a Roi de Lahore hegedű-suite-emnek a vázlatát. Pár nap múlva a «Suite» teljesen elkészült. Aggházy barátom zongorakísérete mellett eljátszottuk Munkácsyéknak s egy pár jelen volt intimusnak. Mindenkinek rendkívül tetszett a fantázia s én alig vártam az időt, hogy Párizsban Massenet-nak is bemutassam. Türelmem azonban nagy próbára tétetett.



Én már október vége felé Párizsban voltam, de Massenet még falun időzött, hol Herodiás című operájával volt elfoglalva, s csak november végére várták vissza Párizsba. Valahára megérkezett.



Írtam neki egy pár sort, melyben kértem, szíveskedjék fogadni s az ő dalművének írt fantáziát meghallgatni. Udvarias sorokat kaptam válaszul.



A jelzett időben izgatottan siettem lakására.



Massenet barátságosan fogadott, akár már régen ismerősök lettünk volna. Massenet ekkor már az Institut tagja volt, bár harminchét éves mindössze. Szeretetreméltó, előzékeny, nyíltszemű, beszédes, de kissé ideges ember. Túl volt halmozva munkával s alig múlt el első sikere után év, hogy új opera ne került volna ki a műhelyéből. Mikor átnyújtottam neki kéziratomat, azonnal zongorához ült. Bámulatos bravúrral olvasta a kéziratot és a legnagyobb alkalmazkodással kísérte hegedűjátékomat. Alig, hogy két-három oldalt játszottunk, ő is, mint Vieuxtemps, felugrott helyéről: „Ezt feleségemnek is hallani kell!“ Mikor befejeztem a fantáziát, Massenet elragadtatással rázta meg kezemet: «Ön ezt feltétlenül Pasdeloup-nál fogja játszani és én magam fogom hangszerelni!»



Másnap reggel Massenet bemutatott egy pár barátjának. Valamivel 11 óra után belépett Pasdeloup, a «Concert populaire»-ek híres megteremtője, a hatalmas karnagy, ki vagy 25 éven át vezette a legfényesebb hangversenyeket.

Kis zömök ember, nagy hosszú szakálla, bajusza; apró okos szemei voltak, arcéle finom és érdekes metszésű. Nagyon élénk ember volt, sokat és gyorsan beszélt s erősen gesztikulált. Rikácsoló tenorhangja, önhitt, parancsoláshoz szokott, kissé modortalan fellépése első pillanatban kissé ellenszenves benyomást gyakorolt mindenkire. De meghittebb beszélgetés és közelebbi ismeretség után csakhamar eltűnt az ellenszenv s mindenkinek le tudta kötni figyelmét szellemes társalgásával.



Mint zenész nem örvendett nagy tekintélynek. Erélyes embernek tartották, kinek erős érzéke van a szép iránt. Füttyök és skandalumok ellenére ő honosította meg Wagner zenéjét Franciaországban. De alapos muzsikusnak senki sem tartotta. Előfordult, hogy egy ismert zeneszerző, Benjámin Godard, egy zenekari művét elpróbálta Pasdeloup zenekarának. A mű szép volt. Pasdeloup a próba után odament Godard-hoz s így szólt hozzá: „A műve szép és hatásos, de a finale utolsó két oldala rossz ; ha ezt újra megcsinálja — előadom ; ha nem, keressen magának más zenekart.“ Szegény Godard kétségbeesetten hallgatta végig a szentenciát, de végre ráadta a fejét s megcsinálta a változtatást. Ilyen volt a jó öreg Pasdeloup, — s ilyen ember ítéletétől függött jövőm!



Pasdeloup bemutatkozásomkor rám sem hederített; egy karszékben helyet foglalva nyugodtan hallgatta végig játékomat, melyet Massenet személyesen kísért zongorán. Egynéhány jelen volt intimus entuziasztikus kifakadásaiban nem osztozott, s szárazon csak annyit mondott, hogy a darab is, a játékom is tetszik neki, s december19-ére szerződtet, ha — s most elősorolta a hibákat — ha mindezt megváltoztatni hajlandó vagyok.



Az örömöm kissé el volt rontva e kritikus megjegyzések által; főképpen az átdolgozás ijesztett meg ; mert amilyen öröm és élvezet újat dolgozni, oly unalmas a már meglévőt átdolgozni. Massenet is kifakadt ez ellen, de mit volt tenni, vagy meg kellett hajolni az erősebb előtt, vagy le kellett mondani a fellépés reményéről.



Én meghajoltam és megcsináltam a kívánt változtatásokat. Az instrumentációt maga Massenet végezte, s így majdnem két héten át együtt dolgoztunk. Nagyon becses emlékként őrizem könyvtáramban a Roi de Lahore-suite vezérkönyvét, mely Massenet kezeírása; csak hegedű-szólórészt vezettem én bele.



Beköszöntött az első zenekari próba; Pasdeloup rosszkedvű volt s csak úgy félvállról beszélgetett velem. A fűtetlen nagy Cirque d'hiver-ben tartották a próbákat; dermedt újakkal kellett játszanom s az első hegedűsök engem, aki alig voltam 21 éves, irigy szemekkel néztek. A hangulat a hindu-variációk után kissé megváltozott s a zenekari tagok azok bevégeztével ímmel-ámmal tapsoltak. A következő napokon a Figaróban egy kis hír jelent meg a művészi rovatban, következő tartalommal: „Figyelmeztetjük a közönséget a következő concert populaire-re, melyben egy fiatal magyar hegedűművész fog fellépni; valóságos «revelation» igérkezik.“



Végre deczember 19-én ébredtem az én művészi karrierem egyik legfontosabb napjára. E naptól kezdve megváltozott minden, a szerencse kedvezett. A hangverseny délutáni 3-kor kezdődött. A Cirque d'hiver-ben bizony lehetett 4000 ember együtt. Az első szám Beethoven VIII. szimfóniája volt. Azután én következtem. Ugyanezen a hangversenyen Saint-Saëns is közreműködött. A kritika teljes számban megjelent. Fantáziám első része tele van technikai nehézségekkel; de amint ezek elhangzanak, egy édes dallam következik, az opera egyik legszebb száma. E dallam elhangzása után kitört a bravó és a taps. Amikor az utcára léptem, tárt karokkal várt Munkácsy Mihály, ki megölelt és megcsókolt; Munkácsyné pedig meghítta magához estebédre velem együtt a magyar művészeket, akik társaságomban voltak. Hazaérve, a hotelem előtt Massenet várt rám, ki örömteljesen nyújtott baráti jobbot. „O1y izgatott voltam, — mondta — hogy a hangversenybe el sem mentem; de kaptam már jelentést az ön nagy sikeréről.“



Az estét magyar körben, Munkácsyéknál töltöttem el, mindenki el fogja hinni, hogy túl boldog voltam . . .



Másnap délfelé hazatérve, Pasdeloup-ot pillantottam meg íróasztalom előtt. „Épp levelet akartam önnek írni, de így élőszóval is elvégezhetjük.“



Barátságosan gratulált s felszólított, játsszak következő vasárnap még egyszer s válasszak bárminő klasszikus hangversenyt; választásom természetesen Vieuxtemps ötödik koncertjére esett.



Éreztem, hogy elértem, amit elérni akartam.» […]"



(Részlet Vághy Pálnak a Budapesti Szemle 1939. évi 225. kötete 743.-45. számában megjelent írásából)



Deux Mélodies de J. Massenet Op. 3 No 2 Crépuscule. Allegretto



Deux Mélodies de J. Massenet Op. 3 No 2 Sérénade de Molière. Allegro moderato


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9822018-08-13 08:57:31

EMLÉKEZÉS SZEMERE ÁRPÁDRA



Írta és az Országos Kaszinó különtermében

tartott Szemere-emlékvacsorán felolvasta:

Papp Viktor



 (2. rész)



          Elemi iskoláit Budapesten és Aradon, a reáliskolát Aradon, majd Budapesten végezte. Szülei nem voltak gazdagok, úgyhogy délutáni foglalkozásként már középiskolás korában ügyvédi irodákban dolgozott. Érettségi után vasutas pályára ment. Ebben az időben Pécelen laktak, ahol nyáron Polgár Károly színtársulata tartott előadásokat. Házuk végén, egy kis szobában, a színtársulatnak egyik szerény tagja, valami Wesselényi nevű, húzódott meg. Jutalomjátéka következett az öregnek, melyre a Falu rosszát tűzték ki. Ez a Wesselényi többször hallotta énekelni a fiatal vasutast, s hogy telt házat és tömött bugyellárist biztosítson magának, felkérte szereplésre. Hosszas rábeszélés után a szép hangú, nótás ifjú ráállt, hogy eljátssza Göndör Sándort. Az előadás a Szemere-szállodában volt (így vette fel Strósz Árpád a Szemere nevet) zsúfolt ház előtt, óriási sikerrel. Utána ismerősei, barátai addig-addig kérlelték Szemerét, hogy felkereste Káldy Gyulát, az Operaház igazgatóját.

          — Ne vegye komolyan, igazgató úr, vállalkozásomat — állott a kedves öreg magyar elé a bizonytalankodó fiú, — de ismerőseim ide sürgettek, tessék meghallgatni az éneklésemet.

          Káldy zongorához ült és Szemere rákezdte „Kinyílott a cseresznyefa virága...“ Az igazgató mind kevesebbet zongorázik, nézi-nézi az énekest, szemei kigyúltak, felugrik a zongorától s összeöleli a boldog ifjút.

— Ódry Lehelen kívül még nem hallottam így énekelni magyar dalt, — mondta lelkesülten Káldy. Azonnal leveleket írt. Az egyiket Pauli Richárdnak, a Zeneakadémia énekmesterének és Mihalovich Ödönnek, az igazgatónak. Ezekkel Szemere jelentkezett s 1897-ben beiratkozott a Zeneakadémiára. 1898 tavaszán Káldy hétéves szerződéssel az Operaházhoz kapcsolta őt, három évre mint ösztöndíjast és négy évre mint magánénekest. Évi ösztöndíjul négyszáz koronát kapott. Ezalatt elvégezte a Zeneakadémia hároméves akadémia és hároméves operai tanfolyamát. Első fellépése az operaházban 1898. május 8-án volt Gounod „Rómeo és Júlia“ című operájában, ahol Páris grófot énekelte. Erkel Sándor tanította be. Az előadás kimagaslóbb volt, mert Júlia szerepében, vendégként Arnoldson Siegfried, a világhírű művésznő lépett fel. Pár hétre rá a „Hugenották“-ban az éji őr szerepét énekeltették vele. Kerner István tanította be. Kis szerep mindkettő, de sikert hozott s akkor olyan gondosan tartották a próbákat, úgy betanították az énekeseket, hogy hatvanszor is el kellett ismételni a kényesebb frázisokat. A szerepeknek akkor valóságos hagyományai éltek. Az előadás vezetői s  az öregebb kartársak mindig azzal buzdították a kezdőket, hogy ezt a szerepet Ódry Lehel, Ney Dávid, Takáts Mihály énekelte, ők is így kezdték, — szokták volt mondani.      Szemere meghatódva emlékezett, hogy mikor a „Hugenották“-ban először énekelte az éji őrt, baktertársa, a nemrég elköltözött „Csepke bácsi“ volt, az Operaház közkedvelt portása. A művészeti fejlődésnek fokozatosnak kell lennie, öt-hat évig  Szemere is csak kisebb szerepeket kapott, de ezalatt megtanult játszani.   



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9812018-08-12 06:13:58

Bolygó hollandi_Szemere Árpád_1921001.jpg



SZEMERE ÁRPÁD operaénekes, rendező



(Brassó, 1878.11.09.-Budapest, 1933.08.02.)



(A fotón: Szemere Árpád a „Bolygó hollandi” c. opera 1908. évi előadásában.)



E híres operaénekesről és rendezőről sok írásból idézhetnék, de azok alapján sem bontakozhatna ki művészünk pályafutásáról teljesebb kép annál, mint amelyet Papp Viktor írása alapján megismerhetünk. Ezért a következőkben Papp Viktor visszaemlékezését idézem, hossza miatt több részletben:



MAGYARSÁG, 1934.03.04.:



EMLÉKEZÉS SZEMERE ÁRPÁDRA



Írta és az Országos Kaszinó különtermében

tartott Szemere-emlékvacsorán felolvasta:

Papp Viktor



(1. rész)



          Életében milyen sokszor és büszkén írtam le a nevét. Tollam most sem pihenhet nyugton, míg meg nem teszi Szemere Árpád művészete iránti kötelességét. Fájdalmas kötelesség, olyan, mint mikor legjobb barátja koporsójánál a pap szertartásos igéket mormolva, tömjénfüstölőjét lóbálja. Mégis... a jövő magyar nemzedékek számára át kell adnunk valahogy abból a nagy művészeti értékből valamit, amit Szemere Árpád neve jelent a nemzeti kultúrában. Erre egyik mód: az emlékezés, melyben tovább élnek szeretteink és nagyjaink …



*

          Ma harmincöt esztendeje, hogy Szemere Árpád a M. Kir. Operaház kötelékébe lépett, melyet haláláig rajongó szeretettel szolgált, akkor is, mikor vélt vagy valóságos sérelmek érték néha túlfűtött művészi ambícióját. Szerelmese volt az ország első zenei intézményének. Ő volt első örökös tagja az Operaháznak. Kamaraénekesi kinevezését a politikai változás akadályozta meg. ő volt az első s máig is egyetlen, ki a magyar színpad kiválóságai közül — tisztán művészi érdemeiért -— kormányfőtanácsosi kitüntetést kapott.

          De ezek inkább külsőségek. A magyar nemzet bensőséges szeretete és hálája koronázta meg legméltóbban munkásságát. Az a szeretet és hála, mellyel legjobbjait szokta övezni az ország.

          Azt a felfogást vallom, hogy az ember a művész, a művész az ember. Bach János Sebestyén talányos egyéniségének kivételével az egész zenetörténettel bizonyíthatnám, hogy az embertől a művész el nem választható. Ha így van, foglalkoznunk kell a művész emberi pályafutásával és emberi vonásaival.

          Szemere Árpád 1878. november 9-én. Brassóban született. Apját Strósz Ferencnek hívták, államvasúti főellenőr volt. Híres szép ember s igen jól énekelt. Hangterjedelme a basszustól a magas C-ig ért. Anyjának leánykori neve: Wermescher Regina, szászrégeni születésű. Három gyermekük közül Árpád: a középső. Legkisebb korától folyton énekelgetett. Mikor egyedül maradt otthon, színházat játszott titokban, egymaga énekelve a gyermeki képzelődése szerinti szerepeket. Mikor az iskolában megtanulta a kótát, bevették a családi énekkarba, ahol édesapja, testvérbátyja s a rokonok különféle könnyebb tercettekkel, kvartettekkel mulattatták környezetüket. Túlságosan önérzetes gyermek volt, ami miatt elég sok baja akadt iskolás évei alatt. Az igazságtalanságot nem tudta elviselni. Ez a tulajdonsága sokszor a szertelenségbe csapott. Jó tanuló volt. Különösebben a magyar nyelv és irodalom tantárgyát szerelte, s olyan magyar dolgozatokat írt, hogy tanárja a negyedik osztályos növendék munkáját példakép mutatta a nyolcadik osztályosoknak.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9802018-08-11 12:19:49

Kurucz János témáját lezárandó idézem a következő írást:



AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, 1985.05.17.:



SZIKLAY ANDOR



(Washington)



„Magyar lábnyomok



[…]



          Jólesik, hogy ez az írásom lehetővé, sőt szükségessé teszi a megemlékezést Kurucz Jánosról, mert bizony ennek a nagytehetségű zeneszerzőnek és kiváló zongoraművésznek lábnyomait már vastagon takarja a por. Könyvtáram szűkös magyarnyelvű részében féltve őrzöm a vaskos kis ,,Géniusz”-kézikönyvet, 1931-ből: ez a már megsárgult, olcsó papírra nyomott kötet sokszor meglep rövidke információk sokaságával és főként pontosságával. Most is: „Kurucz János zong.műv. és zeneszerző, szül. 1883, Amerikában 1919 óta.” Viszont a három vastag kötetből álló, 1965-beli Szabolcsi-Tóth „Zenei Lexikon”-ban már nincs nyoma, pedig ma is többen éneklik a nótáit, mint pl. „Nyikoláj Dimitrijevics Kaskin zeneíró, szül. 1839, megh. 1926” dalait, bár ennek a szerzőnek és egész sor vadidegen ismeretlennek hely jutott a ,,K”-betű alatt; mint mondani szokás, ilyen az élet. Annál nagyobb örömmel közlöm itt Kurucz két fényképét, talán az egyedül fönnmaradtakat. Az egyiket megőrzött levelei paksamétájához csatoltam annakidején: a „Szabadság” napilapot kiadó „Consolidated Press” újságháza előtt készült a clevelandi East

12. utcában 1940-ben, amikor elbúcsúztam tőle (első kinevezésemet kaptam amerikai kormányszolgálatba, amely New Orleansba szólított és amely „magyar-amerikai előéletem”-ként emlegetett éveimet lezárta). Kurucz másik képe, megsárgult kis arckép, angolnyelvű cikkből való, amelyet annakidején a magyar származású, vagy a magyar kultúra iránt érdeklődő diákság számára „Second Generation” című heti közlönyömben írtam róla. És hogy mennyire „ilyen az élet”: a mai budapesti Boldizsár Iván akkori inkarnációja csaknem egész-oldalas cikket írt erről a kiadványomról és két azzal összefüggő kis könyvemről a hazafias, sőt irredenta „Nemzeti Újság” 1936. március 7-i számában.

          Itt most lefordítom a cikk lényeges részét, mert mint majd a végén kitűnik, a szó szoros értelmében sorsdöntő, életbevágó a jelentősége.

          „...Kurucz János, a kiváló magyar zeneszerző és zongoraművész, aki jelenleg Chicagóban él, különleges kitüntetésben részesült. Ez a kitűnő dalköltő, akinek szerzeményei közt a legnépszerűbb mai magyar műdalok jónéhánya található, egy indulót írt az amerikai hadsereg 404. sz. tüzérezrede számára. Ezt az ezred hivatalos felvonulásaihoz előírásos ‚Marching Song’-nak fogadták el, és a szerzőnek oklevelet adtak erről, amely azt is tanúsítja, hogy ‚Maestro John Kurucz’ a 404. sz. tüzérezred tisztikarának tiszteletbeli tagja lett Chicagóban, Hazánk Függetlenségének 157-ik Évében.” (Aláírások:) „Lester L. Falk, ezredparancsnok; Roland A. Towle, adjutáns.”

          Nem túloztam: sorsdöntő lett ez az okmány. Ennek köszönhette Kurucz, hogy Amerikában maradhatott. Látogató-vízummal jött, akkoriban azt nem volt nehéz meghosszabbíttatni — majd feledésbe meríteni ... de egy csúnya napon mégis kapott János egy felszólítást: záros határidőn belül hagyja el az országot. Ekkor már nemcsak magyar, hanem amerikai társadalmi és hivatalos körökben is sok jóembere volt: fellépéseivel és szerzeményeivel éppolyan sikerei voltak, mint az egyéniségével — lehetetlen volt meg nem szeretni azt az embert. Egy városi képviselő ismerőse ajánlotta, hogy komponáljon valamit valamilyen közület számára, ami ünnepélyes „endorsement”-et vonhat maga után — és arra azután kimaradását és művészi szolgálatait kívánatosnak lehet minősíttetni... Ahogy elmondta: „Ájtatos muzsikát én nem tudok írni, egyleti kardaltól Isten mentsen — de katonazene, mondjuk egy induló, az már más, hiszen voltam én angyalbőrben, sőt jóatyám is, a derék Kurz bácsi...” így hagyták jóvá ittmaradását, a 404. sz. tüzérezred és a magyarosan pattogó mars jóvoltából...



          Múltak az évek, letűntek a szereplők...

          Már én voltam „angyalbőrében, az olasz fronton, amikor itthonról értesültem, hogy Kurucz Jánost a zongorája mellett halva találták.



[…]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9792018-08-11 09:39:55

Ha már a magyar lexikonokból nem sikerült, Rachel A. Schildgen “More Than a Dream: Rediscovering the Life and Films of Vilma Bánky” c. könyvéből megtudhatjuk Kurucz János születésének és halálának pontos dátumát. Bánky Vilma, a némafilmek egykori sztárja, jó barátságban volt számos, Amerikába kivándorolt, magyar művész-kollégájával, így Kurucz Jánossal is. A művésznő életéről szóló könyv egyik lábjegyzetében ez olvasható:



Kurucz János  […] 1883. január 10-én született, Kisnémediben, és 1940. július 22-én halt meg Los Angelesben (CA), első alkalommal 1899-ben utazott Amerikába. Bár sok szerzeményét lefordították angol nyelvre, később mégis - ahogyan az rendeltetett - eredeti, magyar nyelven adták elő. 1932. december 18-án a Chicago Tribune egyik kritikusa megjegyezte, hogy Kurucz János ma a magyar zene kiemelkedő komponistája.”


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7552018-08-10 13:29:36

153-évvel ezelőtt, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „Glazunov”



Alexander Konstantinovics GLAZUNOV (1865.VIII.10., Szentpétervár - 1936.III.21. Neuilly-sur-Seine,  Franciaország), orosz zeneszerző, Rimszkij-Korszakov mellett ― akinek tanítványa volt ― az orosz muzsika egyik legkiemelkedőbb alakja.



Rimszkij-Korszakov így emlékezik egykori tanítványára:



„[…] Tanítványaim (kezdetben, megj. A.) nagyrészt a Bitkin és a Glazunov család tagjai közül kerültek ki. Egyszer Balakirev elhozta egy 14-15 éves reálgimnáziumi diák, Szasa Glazunov egyik kompozícióját. Gyerekes módon írt zenekari partitúra volt, mégis kétségtelenül megmutatkozott, hogy a fiúcskának jó képességei vannak. Nem sokkal később (1879-80-ban) Balakirev elhozta a fiút, hogy nálam tanuljon. Édesanyja, Jelena Pavlovna Glazunova (aki szintén jó zongorista volt, megj., A.) nálam vett elméleti órákat, és most az ifjú Szasával is elkezdtem foglalkozni. Kedves fiú volt, gyönyörű szemekkel és egészen ügyesen zongorázott (Jelenkovszkij tanította zongorára). Zeneelméleti alapismereteket és szolfézst nem kellett tanulnia, mert kitűnő volt a hallása, és Jelenkovszkij bizonyos fokig már az összhangzattant is átvette vele. Néhány összhangzattani óra után azonnal áttértünk az ellenponttanra, amelyet szorgalmasan tanult. Emellett mindig bemutatta rögtönzéseit vagy kis darabjait. Így tehát egyidejűleg foglalkoztunk ellenponttannal és szabad kompozícióval. Szasa Glazunov szabad idejében sokat zongorázott, és a maga erejéből mindinkább megismerkedett a zeneirodalommal. Abban az időben különösen Lisztet szerette. Nem is naponként, hanem óránként fejlődtek zenei képességei. Ismeretségünk és a tanár-tanítványi viszony – a köztünk lévő nagy korkülönbség ellenére – lassacskán barátsággá változott. Balakirevnek abban az időben szintén jelentős szerepe volt Szasa fejlődésében; sok mindent eljátszott neki, beszélgetett vele, s ezáltal kétségtelenül megszerettette magát a fogékony lelkű fiúval. Néhány évvel később mégis elhidegültek egymástól, őszinte vonzalmuk elenyészett, és nemsokára véglegesen szakítottak. […]”



Rimszkij Korszakov később ezt írja:



„[…] A 16 éves Szasa Glazunov nem is naponként, hanem óráról órára fejlődött. Március 17-én (1882, megj., A.) fejezte be (nekem ajánlott) I. E-dúr szimfóniáját. Az Ingyenes Zenei Iskola második hangversenyén Balakirev vezényletével előadták. Mindannyiunknak, a pétervári új orosz iskola valamennyi tagjának valóban nagy ünnep volt ez a nap. A fiatalos lendületű, technikailag és formailag már érett szimfóniát hatalmas sikerrel mutatták be. Sztaszov tombolva ünnepelte. A közönség nagyon meglepődött, amikor tapsaira egy gimnazista egyenruhás zeneszerző jelent meg a színpadon. […]”



Forrás: RIMSZKIJ-KORSZAKOV: MUZSIKUS ÉLETEM KRÓNIKÁJA. (1906)  



A.K.Glazunov / Symphony No.1 E-dur, Op.5



https://www.limelightmagazine.com.au/wp-content/uploads/2016/09/Sheilds001.jpg  



Glazunov Balakirevvel



Képtalálat a következőre: „Glazunov”



Glazunov egykori mesterével, Rimszkij Korszakovval


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9782018-08-10 08:19:17

Hírek Kurucz János életének utolsó éveiből:



AZ EST, 1934.05.06.:



„Kurucz János filmzeneszerző lett



Az Amerikában élő magyar zeneszerző, Kurucz János, most Newyorkban tartózkodott, mert úgy volt, hogy a tervezett Fedák-előadásokon a karmesteri tisztet ő tölti be. Az előadások azonban elmaradtak és Kurucz most visszaérkezett Hollywoodba.

Megérkezésének napján egy hollywoodi filmgyártól szerződést kapott egy nagy film megzenésítésére.“



Sajnos, nem tudtam kideríteni, melyik filmről lehetett szó. Találtam ugyan egy “Diamonds are forever” c. filmet, ahol a szereposztásban és a film készítésében részt vettek neve között szerepel egy bizonyos „Janos Kurucz“, de az illető, akiről szó van, csupán a zeneszerző névrokona, és a film évtizedekkel a zeneszerző halála után készült.



PESTI HÍRLAP, 1935.11.28.:



Kurucz János szerzői estje. Kurucz János, a jeles zeneszerző, huszonötéves működése alkalmából szombaton este fél tizenegy órakor a Fészek Klubban szerzői estet rendez. Közreműködnek: Budanovits Mária, Fellegi Teri, Kosáry Emmy, Relle Gabriella, Farkas Sándor, Laurisin Lajos és Székely Mihály, akik Kurucz János dalaiból adnak elő. A dalokat a szerző zongorán kíséri.“



Ezt követően a magyar sajtó - utolsó hírként - már csak a következőt  adja tudtunkra:



AZ UJSÁG, 1940.10.27.:



Zenevilág

L. Szende Magda, az ismet fiatal hegedűművésznő és pedagógus, ki jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, kitűnő szerződést kapott a Columbia Broadcasting-tót, amelyik a világ egyik legnagyobb rádiótársasága. A művésznő, habár csak rövid idő óta van Amerikában, már is igen jó nevet szerzett magának. A közelmúltban váratlanul elhunyt kiváló magyar zeneszerző, Kurucz János, egyik legutolsó művét, a hegedűre írt Magyar Fantáziát* L. Szende Magdának dedikálta, aki azt a tavalyi szezonban nagy sikerrel mutatta be az amerikai közönségnek, nem egyszer a szerző kíséretével.



*E művet – amely minden bizonnyal komolyzenei kompozíció volt – szintén kerestem a neten, de angol címmel sem találtam meg.



Találtam viszont egy fotót, amely Kurucz János három népszerű katonadala kottájának a címlapját ábrázolja:







Hát, így áll össze lassan - apró töredékekből – az életmű.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9772018-08-09 11:52:15

AZ UJSÁG, 1932.03.25.:



"Magyar művészek amerikai sikerei.



[…]



Kurucz János, a kiváló zeneszerző, aki esztendők óta él künn Amerikában és a nyáron idehaza volt, visszautazott Amerikába és koncertturnéra kapott szerződést. Első hangversenyét Chicagóban tartotta. Mielőtt a pódiumra lépett volna, Hamilton Lewis, az Egyesült Államok szenátusa tagjának felesége mondott konferanszot Magyarországról, a magyar művészetről és Kurucz Jánosról, Ady Endre költészetének legkülönb zenei interpretálójáról. Ady Endréről mondott szavai a költőnek világnagyságként való beállítása volt. […] A hangversenynek, óriási sikere volt. úgy, hogy azután Colonel MacCormick, a Chicago Tribune főszerkesztője, egy házi hangverseny megtartására hívta meg Kurucz Jánost.



[…]“


Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics • 922018-08-09 10:59:04

43 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Dmitrij Dmitrijevics SOSZTAKOVICS (1906.09.25.-1975.08.09.), orosz zeneszerző és zongoraművész, egyike a 20. század legjelentősebb komponistáinak.



Képtalálat a következőre: „sosztakovics”



Rá emlékezve életéből idézem életének egyik nem éppen kellemes epizódját:



„[…] Sosztakovics „Lady Macbeth” című operája talán a legjobb új-orosz opera. A mű már-már a teljes siker felé haladt, amikor az egyik előadáson Sztálin is megjelent és az operáról így nyilatkozott: «Azért, mert itt órákon át ordítoznak, ez még nem opera!» Másnap a sajtó egyöntetűen állást foglalt Sosztakovics ellen. Többek között így írtak: «A Sztravinszkij által elkezdett nyugati zene, bomlasztó-bűzlő hatása jelentkezik e műben.» Sosztakovicsot kiközösítették és csak három év múlva kapott „kegyelmet.” […]”



(Falk Géza: „Csajkovszkij különös élete” című könyvéből. Budapest, 1940.)



Shostakovich: Lady Macbeth of Mtsensk - Suite - Orchestre de Paris/Rostropovich (2006)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9762018-08-09 06:37:57

1929-1930:



Egy ritka fotó az 1930-as évekből: 



https://4.bp.blogspot.com/-p3lLsHu-fiU/UWFyA60ip7I/AAAAAAAAVvQ/yrNwebgyMs4/s1600/A+New+York+Hungarian+Operett+Company,+1930-as+%C3%A9vek..jpg



1.Sándor Anna,2.Fellegi Teri, 3.Thury Ilona, 4.Kurucz János, 5.Sárossy Szüle Mihály, 6.Király Ernő - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest.



------



ITT találjuk az amerikai történelmi felvételek jegyzékének azon részét, ahol Kurucz János szerzeményei szerepelnek, és/vagy zongorajátéka is hallható. E felvételek 1929 és 1930 között készültek. Íme, Kurucz János egyik Amerikában megjelent, ott megrendelhető hanglemeze:



Kurucz-Janos-Lilly-Song-Once-Again-Among-The-Withering-Roses-Victor-V-11004     Tartalma:   Gyöngyvirág (Lilly Song)



                                        Oh, csak még egyszer (Once Again)



                                        Hervadó rózsák közt (Among The Withering Roses)



------



Az idegennyelvű sajtófigyelő 1930-ban arról tudósít, hogy október 26-án, a Chicagoban befejeződő Rádiókiállítással kapcsolatban a WMAQ rádióállomáson magyar órát közvetítenek, ahol Medgyessy László magyar konzul, beszéde előtt „John Kurucz“, ismert magyar zeneszerző népdalokat ad elő zongorán:



Foreign Language Press Survey



Otthon -- October 26, 1930 Hungarian Radio Hour


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9752018-08-08 08:22:45

Ám Kurucz János, a “bolygó zeneszerző”, nem hagyta, hogy idehaza elfeledjék. Rendszeres “tudósításokat” küldött haza. Íme, egy példa, ahol egy és ugyanazon szereplésről kétszer is ír:



AZ UJSÁG, 1928.03.31.:



Király Ernő amerikai turnéja. Ismeretes, hogy Király Ernő, a kitűnő és népszerű bonviván, néhány hét előtt Amerikába hajózott, Kurucz János zeneszerző társaságában. Amerikából érkezett hírek a két művész nagy sikereiről számolnak be. Király Ernő és Kurucz János színtársulatot szerveztek, és nagy turnéra indultak. A művészi körút egyik állomásáról, Buffalóból Kurucz János ma a következő levéllel kereste fel az Ujság szerkesztőségét:



— Király Ernő színtársulata óriási sikerrel adta március 4-én a Noszti-fiú-t és március 11-én a Mesék az írógépről című operettel. A társulat 16 tagból áll. A primadonna báró Csávossy Margit, szubrett Pellegi Teri, és van még egy pesti tagunk: Balázs Mária, ügyes kislány. Igazgató és zenei vezető: Kurucz János. Társulatunk 6 hétig lesz úton, Newyork, Pitsburg, Detroit, Cleveland, Chicago a főbb állomások.

Ma a Niagaránál voltunk s onnan üdvözöljük az Ujságot szeretettel.



                                                                                   Kurucz János zeneszerző“



AZ UJSÁG, 1928.04.11.:



Király Ernő és Kurucz János turnéja.



          (Kurucz János levele.) A napokban Király Ernőtől kaptunk levelet, amelyben amerikai sikereiről értesít, ma pedig a turné igazgatója, Kurucz János zeneszerző keresett fel bennünket a következő sorokkal:

          — Nem mertem beszámolót küldeni Király Ernő meg az én színházi turnémról egészen a mai napig, amikor az első hathetes turné vége felé járunk, mert az úgynevezett színházak, koncertturnék első bemutatkozása, első zajos sikerű előadása a vállalkozás sikere szempontjából nem mérvdó. Az első est sikere legfeljebb arra való, hogy haza írhassanak óriási sikerről, és a turné, a társulat, egy hét múlva széjjelmegy. Amint ez sok esetben történt!

          — Mi, Király Ernővel egy 14 tagú színházi társulatot alakítottunk „Király Ernő színtársulata" címen, Király és az én igazgatásom, zenei vezetésem mellett. Bemutatkoztunk a „Noszti fiú“-val március 4-én Newyorkban, a Broadway egyik előkelő színházában, a Casino Theaterban, ahol véletlenül Hajós Mici játssza esténként angolnyelvű társulatával a Csitrit „Madcap" címen, persze alaposan amerikai ízzel, táncokkal tarkítva. Neki is telt háza szokott lenni, és nekünk is az volt! 1900 ember mulatott Mikszáth—Harsányi jóízű alakjain. A sikerünk — anyagi és erkölcsi — óriási volt, úgy hogy a következő héten, március 11-én ugyanott előadtuk a „Mesék az írógépről" című operettet, rendes színházi zenekarra!, amelyet én dirigáltam. Másnap megkezdtük az utazást.

         — A színházi turnézás változatos, színes itt Amerikában. Jóleső érzés összekötő kapocsnak lenni a kivándorolt magyarok és az óhazai magyarság fejlődő kultúrája között. A színház ma már majdnem az egyedüli, amely ápolgatja, élesztgeti az itt elő magyarokban a magyar szellemet. A színház az, ahova elmegy minden magyar, párt és felekezetkülönbség nélkül.

                                                 Szívélyes üdvözlettel, híve

                                                 Kurucz János, zeneszerző.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9742018-08-08 08:02:07

1926-ban a SZÍNHÁZI ÉLET 43. számában Kurucz Jánosról a következőt olvashatjuk:



AMERIKAI MAGYAR SZÍNHÁZBARÁTOK



Néhány hete tartózkodik Pesten Kurucz János, a népszerű zeneszerző és dalköltő, aki rövid megszakításokkal öt évet töltött Amerikában, az ottani magyarok között. Kurucz János, akit egészen bátran a „bolygó zeneszerző" jelzővel tisztelhetünk meg, rendkívül érdekes elbeszélő. Ha Amerikáról beszél, szeme csillog, direkt rajongója Amerikának Kurucz. De legmelegebben és legszívesebben azokról szeret beszélni, akik odaát, a nagy tengeren túl magyarok maradtak szívükben és lelkükben, és ezt tettekkel is demonstrálják. Azokról beszél elsősorban lelkesen, akik a magyar művészet és színészet pártfogói odakint, akik készséggel állnak mindig a vendégszereplő magyar színészek szolgálatára, akiknek mindig tárva van a kapujuk és terítve az asztaluk akkor, ha magyar művészt kell vendégül látni. A Színházi Élet készséggel ad helyet az amerikai magyar színházbarátoknak, és cikksorozatot kezd, hogy az óhaza közönsége is tudomást szerezzen azokról, akik népszerű művészeinknek, színészeinknek ott kint munkájukban segítséget nyújtanak. […]“



Ugyanerről a hazalátogatásról a TOLNAY VILÁGLAPJA 1926.10.20-án így ír:



„[…] Az elmúlt hetekben egy végtelenül szimpatikus úr érkezett haza Amerikából. Kurucz János zeneszerző. Látogatóba jött, hogy nemsokára ismét visszamenjen a dollárok hazájába, ahol várnak reá a barátai, akik sóhajtva búcsúztak tőle, amikor útra indult.

— Hej, haza . . . milyen jó neked!

Kurucz János négy esztendőn át volt kint Amerikában. Közben egyszer hazajött és akkor Beregi Oszkárral együtt ment vissza.

Most, hogy ismét Budapesten van, mosolyogva meséli el élményeit.

—- Furcsa valami az az Amerika — mondja, — ha az ember egyszer kimegy, örül neki, megcsodálja, de azután egyszerre hazavágyik, és ha hazajön, egy-két nap múlva Amerika után sóhajt …

Amikor legutóbb Kurucz János Beregi Oszkárral kiment, magyar turnét rendeztek. Városról-városra jártak és hangversenyeket adtak. […]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9732018-08-07 08:35:57

A korabeli lapokban nem találtam nyomát annak, hogy Kurucz János komolyzenei műveket is komponált volna. 1925-ben, ideiglenes hazatérésekor szerzői estet rendez, majd előad egy magyar rapszódiát. Minthogy a műsorban nem tüntetik fel, kinek a „Magyar rapszódiá“-járól van szó, feltételezem, hogy ezt – ezúttal a komolyzene műfajában - Kurucz János komponálta:



VILÁG, 1925.03.15.:



Kurucz János, a híres magyar zeneszerző, április 7-én adja szerzői estjét Közreműködnek : Budanovits Mária, az Operaház művésznője, Farkas Imre író és zeneszerző, Farkas Sándor, az Operaház művésze és Kolbay Ildikó, a Városi Színház művésznője. (Harmónia.)“



NÉPSZAVA, 1925.05.03.28.:



„A központi oktatásügyi bizottság által 1925. évi március hó 29-én, vasárnap délután ½ 3 órakor a Zeneakadémia nagytermében rendezendő



Vörösmarty-Tompa-Arany műsora



1. KURUCZ JÁNOS zongoraművész: Magyar rapszódia



[…]“


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14612018-08-07 07:05:49

Örvendetes hír:



Két nappal ezelőtt újabb zenei videó került fel a You Tube-ra, amelyen részletet hallhatunk Kemény Egon „Fekete liliom“ c. nagyoperettjéből:



Kemény Egon – Halász Rudolf: Ma éjjel (tangódal, 1946) Karády Katalin énekel.



E tangódal már korábban is szerepelt a neten, de az újabban feltett videó az operettre vonatkozóan bővebb információt, ill. képanyagot is nyújt.



Az operettet „Irták: Nóti Károly és Földes Imre. Zenéjét Halász Rudolf verseire szerzette: Kemény Egon.“ Íme a szövegíró triumvirátus:












Képtalálat a következőre: „Nóti Károly”



Nóti Károly



https://www.hangosfilm.hu/image/739660635w250.jpg



Földes Imre



https://www.hangosfilm.hu/image/858327707w250.jpg



Halász Rudolf




 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9722018-08-06 09:59:23

VILÁG, 1924.11.09.:



          „Magyar színészek Amerikában



          (A Világ tudósítójától.) Háromesztendős amerikai tartózkodás után most érkezett vissza Budapestre Kurucz János zeneszerző, aki az Egyesült Államokban való időzése alatt minden ízében megismerkedett az amerikai élettel és különösen annak magyar vonatkozásaival. Kurucz János érdekes anyagot hozott haza magával és a képből, amelyet az amerikai magyarok és az Amerikában szerencsét próbáló magyar művészek helyzetéről adott, sivár és szomorú színei bontakoznak ki annak a végnélküli kálváriának, amelynek során csak egészen kivételes képességű, vagy kiváltságosán szerencsés embereknek sikerül megszerezni minden amerikai küzdelem legfőbb pálmáját: a dollárt. Kurucz János először azokról a magyar színészekről beszélt, akik nem angol színpadon próbálnak szerencsét, hanem az amerikai magyarok színházaiban játszanak.

          — A magyar színészek legnagyobbrésze — mondotta Kurucz János — 4—9 tagból álló truppokba verődik össze, és így próbál szerencsét, de nem ritka az olyan színtársulat sem, amely csak három-négy tagból áll és ezzel a három-négy emberrel játssza el a János vitézt, a Víg özvegyet és a népszínműveket. Komoly sikereket csak azok érhetnek el, akiknek vagy régi hírnevük van, vagy pedig olyan hírességre tettek szert, hogy már Amerikában is tudnak róluk. Fedák Sári természetesen egészen más beszámítás alá esik, és hírneve már túlnőtt az amerikai magyarságon, mert az angol közvélemény is számontartja szerepléseit. Mindennek ellenére bizony ő is szerepelt kis bányatelepek, vidéki városok magyar egyesületeinek helyiségeiben, ahol bizony az anyák elhozzák karonülő csecsemőiket is az előadásra. Fedák azonban nagyszerűen tud bánni velük és közvetlenségét elragadtatással emlegetik mindenütt a magyarok között. A Mézeskalácsnak szép sikere volt Newyorkban, nagy eredményt hozott a Csókon szerzett vőlegény című régi operett, amelynek második felvonásába Fedák beillesztette az Antónia mulató-jélenetét.

          — Nagyon népszerű az amerikai magyarok között Király Ernő, akit a gramofonlemezek népszerűsítettek az Egyesüli Államokban. Nincs olyan obskurus bányászlakás, amelyben ne szólna gramofon és a gramofonnak mindenütt legnagyobb attrakciója a Király Ernő mulat című lemez. Király Ernő legutóbbi szereplésének nagy sikere igazolta ezt a népszerűséget, bár szerencsétlenségére a turné nagyrészén indiszpozícióval küzdött és nyilván megártott neki a szokatlan klíma. Az amerikai magyarok azonban változatlanul szeretik és várják, most is hoztam számára a Columbia gramofongyártól üzenetet, hogy menjen ki New-Yorkba és énekeljen néhány új dalt a felvevőkészülékbe — természetesen sok ezer dollárért. Kosáry Emmynek szintén nagy sikere volt, de ezt a sikert eleinte főkép annak köszönhette, hogy Király Ernővel együtt hirdették a koncertjét. Mikor azután hallották énekelni, a siker teljesen független lett partnerétől, és ma már bátran kimehet egyedül is Amerikába.



          — Meg kell jegyeznem — folytatta Kurucz János —, hogy a magyar vendégszereplések  belépődíjai olyan horribilis nagyok, hogy az amerikai magyarság részéről nemes demonstráció, hogy a változatos műsorú, tánc- és artistaszámokkal tarkított vaudeville-előadások olcsó helyárai ellenére mindig megtöltik a színházat, ha jelentékeny magyar művész felléptét hirdetik. Az utóbbi években azonban egyre többen próbálnak szerencsét Amerikában, abban a hiszemben, hogy Amerika kisebbigényű művészi téren, mint Budapest. Énekesek, táncosnők, táncosok és színészek jelentkeztek nálam, akiket budapesti színpadokon vagy egyáltalában nem ismernek, vagy pedig harmadrangú szerepekben foglalkoztatnak. Ebből azután rengeteg katasztrófa származott, mert Amerikában nincs szentimentalizmus, ott nem ér semmit a protekció: a vállalkozó csak azt hajlandó alkalmazni, akit komolyan használhat. Egy budapesti operaénekes körülbelül egy év előtt kiment Amerikába, miután előzőleg Zukorral, az egyik legnagyobb mozi-tröszt magyar származású tulajdonosával budapesti tartózkodása alkalmával megbeszélte amerikai szereplése dolgát. Zukor a legnagyobb szívességgel fogadta a pesti énekest, és ajánlólevéllel látta el — saját karmesteréhez. Az ajánlólevélben azonban csak arra kérte a karmestert, hogy amennyiben a művészt valóban tudja használni, léptesse fel egyik mozijában. A karmester válasza negatív volt, és bizony az énekes kénytelen volt az egyik magyar nőegyletben fellépni, hogy hazautazása költségeit előteremtse. Nemrégiben felkeresett egy asszony fiatal leányával, és arra kért, hogy protezsáljam. Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit tud, azt mondotta, hogy az egyik budapesti szlniiskolát végezte és P. asszony, az iskola igazgatónője fenomenális tánctehetségnek tartja. Figyelmeztettem, hogy Amerika a tánc hazája, és egészen brilliánsnak kell lennie annak, aki itt érvényesülni akar, mire a kisasszony kijelentette, hogy valamikor tanult zongorázni, és ha a tánc nem megy, ezen a téren próbál szerencsét. Az asszony egy csendőrszázados özvegye és a fiatal szép leány igazán megérdemelte volna, hogy ne sodorja el magával az amerikai rohanás örvénye. De biztos, hogy elmerültek, ahogyan százszámra tudnék felsorolni színésznőket, akik szobaleányok és mozijegyszedőnők lettek, és színészeket, akik hallatlanul boldogok, ha véletlenül sikerül egy pincéri állást megszerezniük.

          — Nagy szolgálatot vélek teljesíteni azzal — mondotta Kurucz János —, ha nyomatékosan felhívom a magyar művészek, főképpen pedig a színészek figyelmét arra: ne menjenek ki vaktában Amerikába, mert ott az elsőrendű kvalitások érvényesüléséhez is hosszú idő és fáradhatatlan harc kell, a másodrendű értékek pedig egész bizonyos, hogy letörnek. Amerikában százezerszámra nyüzsögnek az állástalan színészek és olyan művészek, akik kénytelenek üzletekben kiszolgálni, vagy nehéz testi munkát végezni, hogy a mindennapi kenyeret megszerezzék maguknak. Számtalan magyar tragédiának voltam szemtanúja, és tőlem telhetően igyekeztem segíteni a bajbajutottakon, de ismétlem: Amerikában nincs szentimentalizmus, és ha valaki nem tud az igényeknek megfelelőt produkálni, a társadalom egyszerűen elejti, és nem törődik tovább vele.

          — Rátkai Márton a tanú rám, akinek szívósságát végül nagy siker koronázta, milyen nehéz feladat meghódítani az amerikaiak érdeklődését. Az amerikai értékű produkció ugyanis csak amerikai miliőben kapja meg igazi valőrjét, és amit az impresszárió Pesten, Bécsben vagy bárhol Európában frappánsnak és ellenállhatatlan hatásúnak Iát, az esetleg amerikai környezetben teljesen hatástalanná válik. Egy budapesti fiatalembert, aki ügyesen zongorázott, és mulatságosan tudott utánozni hangszereket és orchester- és állathangokat, egy amerikai impresszárió kétezer dollár fizetéssel kivitte magával Amerikába, de első fellépése után kiderült, hogy nem attrakció, és a fiatalember örült, hogy az impresszárió fedezte visszautazásának költségeit. Ez a jobbik eset, mert a legtöbb esetben a vállalkozó sokkal kurtábban  bánik el az alkalmatlanná lett művésszel és bizony nagyon gyakran előfordul, hogy ismert nevű művészek hajójegyének árát jobbmódú amerikai magyarok rakják össze.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9712018-08-06 09:58:14

Kurucz János előszeretettel küldött tudósításokat Amerikából saját fellépéseiről, de egyéb, színházművészettel kapcsolatos témákról is. Azt mondhatnánk, tanult „szakmája“ mellett tehetséges reklám- és PR-szakember is volt. Ha figyelembe vesszük állításainak alább kiemelt részét, elgondolkodhatunk azon, nem túlzott-e saját művészi teljesítményének a felértékelésében, avagy nem voltak-e túl hiányosak az ismereteink zeneszerzői és zongoraművészi munkásságát illetően:



„[…] nyomatékosan felhívom a magyar művészek, főképpen pedig a színészek figyelmét arra: ne menjenek ki vaktában Amerikába, mert ott az elsőrendű kvalitások érvényesüléséhez is hosszú idő és fáradhatatlan harc kell, a másodrendű értékek pedig egész bizonyos, hogy letörnek. […]



Egy dologhoz tehát nem fér kétség: Kurucz János elsőrendű értéknek tartotta saját művészetét.



A következő bejegyzésben azonban az egész cikket idézem, mert az általánossában szól a múlt század első harmadában Amerikába kivándorolt magyar művészek helyzetéről.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9702018-08-05 10:41:06

Kurucz János nemcsak népies műdalokat írt. Egyéb kompozícióiról azonban nem találtam hanganyagot. Mindenesetre az alábbi hír is bizonyítja, hogy más műfajokban is szület(het)tek szerzeményei, amelyeket ma már nem vagy csak nagy nehézségek árán lehetne megtalálni:



VILÁG, 1924.08.06.:



Két magyar zeneszerző afférja egy Amerikában színrekerült operett miatt



          Nemrégen közöltük, hogy Kurucz János, az ismert magyar népdalszerző, aki már hosszabb ideje Amerikában tartózkodik, ott háromfelvonásos daljátékot írt, amelyet több amerikai városban sikerrel mutatott be egy ottani magyar színtársulat. A Newyorki Művésztársulat néven szereplő magyar staggione Tilos a csók címmel játszotta Kurucz János daljátékát, amelynek szövegét a színtársulat rendezője Palásthy Sándor írta, és éppen a darab címe miatt kerekedett egy különös plágiumvád a darab szerzői ellen.

         Évekkel ezelőlt a budapesti Király-Színház emlékezetes sikerrel játszotta Vincze Zsigmondnak Tilos a csók című operettjét, amely azóta kikerült a külföldre is, sőt Amerikában egy ottani magyar társulat is bemutatta. Most, hogy Kurucz János ugyanilyen című daljátékának híre megjelent a lapokban, Vincze Zsigmond egy napilapban nyilatkozatot tett közzé, és ebben kijelentette, hogy a Kurucz János nevével színrekerülő Tilos a csók az ő operettje, amely azért kerül színre Kurucz és Palásthy átdolgozásában, hogy ne kelljen az előadásért szerzői tantiémet fizetni, illetve, hogy a szerzőnek járó tantiémeket Kurucz és Palásthy kapják.

          Erre a vádra vonatkozóan Kurucz János ma hosszabb levelet intézett a Világ szerkesztőségéhez és a levélhez mellékelte a Tilos a csók című operettjének szövegkivonatát, valamint zeneszámait is. A szövegből és a zeneszámokból kiderül, hogy a darab még csak nem is hasonlít Vincze Zsigmond Tilos a csók című operettjéhez és tisztán csak a közös cím kelthette azt az impressziót, mintha itt akár anyagi, akár erkölcsi érdekből egyik magyar szerző eltulajdonította volna Amerikában egy másik magyar szerző darabját. Ami a cím azonosságát illeti, arra vonatkozóan Kurucz János annak a közlését kéri, hogy ez semmiféle célzattal nem történt. Tudomása sem volt arról, hogy Vincze Zsigmond Tilos a csók című operettje már színrekerült Amerikában, mert ha tudta volna, akkor semmi esetre sem adta volna darabjának ugyanezt a címet. Hiszen ezzel csak önmagának ártott, mert az amerikai közönség nem szívleli a reprízeket, és nem megy be a színházba olyan darabhoz, amelyről tudja, hogy régi.

          A készülő plágiumpör tehát ezek szerint egyszerű címbitorlási pörré zsugorodnék össze — aminek valóban van is jogi alapja —, de valószínű, hogy ezt a kérdést a két zeneszerző békés úton fogja egymással elintézni.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9692018-08-05 10:18:39

Kurucz Jánosról az I. világháború évei alatt és amerikai turnéja előtt ilyen híreket lehetett olvasni a különböző lapokban:



PESTI HÍRLAP, 1915.10.23.:



(Hangverseny.) A Légrády-kórház pénteki hangversenyén […] Saboli Nussy hegedű- és zongorakísérettel Mascheroni Ave Mariáját és Kurucz János két szép dalát adta elő, tisztán csengő szoprán-hangján szép sikerrel. […]“



VILÁG, 1918.03.31.:



Hegner Anne hangversenye. Hegner Anne Marie, a Németországban diadalokat aratott előadóművésznő, külföldi körútja előtt Kurucz János zeneszerző és Mosshammer R. hárfaművész közreműködésével április 15-én a Fővárosi Vigadóban művészéstélyt rendez. A művésziesen válogatott műsor, a közreműködők jó hírneve, kezeskednek a tényleg magas színvonalon álló művészi élvezetért. […]“



PÉCSI NAPLÓ, 1918.09.29.:



Irodalom és művészet.

Szerencsés bemutatója volt a nagy nyilvánosság előtt a magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak pécsi első komoly szervezetének, mely fővárosi elsőrangú művészi erők közreműködésével kabaré estélyt rendezett, melyre a Pannonia terme zsúfolásig megtelt. Király Ernőt még nem láttuk olyan jó hangulatban, jó diszpozicióban, mint ma este. Szőllősi Rózsi egyik méltán ünnepelt csillaga a budapesti kabarénak, Szemere Gyula, a harcteret járt, immár rokkanttá lett tüzérfőhadnagy szellemes és ötletes konferencier, aki régi dolgokat is, mint friss sütetűeket tudja föltálalni. Kurucz Jánost elsőrangú kísérő, akinek mint zeneszerzőnek is újabb szép sikere volt Pécsett. […]“



VILÁG, 1919.03.04.:



Klasszikus operette-est március 13-án a Vigadóban Rózsa S. Lajos, M. Szoyer Ilona, Komlóssy Emma, Kurucz János felléptével Millöcker, Suppé, Offenbach. Strauss, Planquette, Hervé, Lecocq operettjeinek legszebb dalait fogjuk hallani. Az este iránt óriási az érdeklődés.“



PESTI HÍRLAP, 1919.04.19.:



„(Cserebogár, sárga cserebogár . . . ) és a Magasan repül a daru melódiái csendülnek fel április 20-án délelőtt ½ 11 órakor a Royal Apollóban. Komlóssy Emma, Szántó Gáspár, Palló Imre, Kurucz János magyar népdalokat* énekelnek. […]“



*Megj.: A korabeli lapok népies műdal esetén is gyakran „népdal“-t említenek, ami idehaza még nem lenne olyan nagy baj, hiszen a magyar fül általában meghallja a kettő közti különbséget.  Sajnálatos viszont, hogy a külföldi lapok is népdalokról (folk songs) írnak, amikor Kurucz János saját szerzeményeit adja elő. Ez legalább olyan téves megállapításra adhat(ott) okot, mint az, hogy a magyar zene azonos a cigány zenével.



SZÍNHÁZI ÉLET, 1919/17. SZÁM:



Magyar népdal és táncmatiné

Április 27-én d. e. ½ 11 órakor a

Royal Apolloban



MŰSOR



[…]



II. RÉSZ



1. […]



2. […] Kurucz : Piros rózsa, fehér rózsa . […]



3. […]



4. […] Kurucz : A pápai dimbes […]



5. Kurucz János zeneszerző

6. […]



A táncokat az operaház balletkara táncolja Brada Ede balletmester vezetésével. […] Az énekszámokat Kurucz János zeneszerző kíséri zongorán és Berkes Béla zenekarral.“



AZ UJSÁG, 1920.01.02.:



„[…] Érdekes eseménye volt a tegnapi Szilveszter-éjszakának az a mulatság, amelyet az Otthon írók és hírlapírók köre rendezett. […] Bársony Lajos dr. operaénekes a Bajjazo prológusát interpretálta Kurucz János zeneszerző kíséretével. […]“



VILÁG, 1920.02.29.:



A rendőri gyermekbíróság matinéja. A rendőri gyermekbíróság, amely a IV. kerületi dunai kapitányság kiegészítő része, pénzalapot akar teremteni az eléje kerülő, a züllés veszélyének kitett és elhagyatott gyermekek rögtöni segélyezésére, […] E célból a IV. kerületi rendőri gyermekbíróság […] jótékonycélú matinét rendez március 14-én délelőtt 11 órakor a Royal-Apolló termében. A matiné keretében […] Sámson Mária és Szemere Árpád, a Nemzeti Operaház tagjai lépnek fel Kurucz János dalköltő zongorakíserete mellett. […]“



BUDAPESTI HÍRLAP, 1920.12.08.:



„(Hangverseny a Honszeretet karácsonyi vásárján.) A Honszeretet nevelőintézetnek, a Gellért-szálló télikertjében rendezett karácsonyi vásárján a következő művészek és művésznők lépnek föl: December 8-án, szerdán Hadrik Anna, Komlóssy Emma; a zongoránál Kurucz János zeneszerző ül. […]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9682018-08-04 08:48:20

Az eddig leírtak alapján most már igazán kíváncsi lettem arra, mi tette oly népszerűvé idehaza és Amerikában a mi Kurucz Jánosunkat. A youtube-on azonban zeneszerzőnknek csak három -  jó minőségben hallható - nótáját találtam meg, különböző énekesek előadásában:



Balogh Örzse keszkenője - énekli: Farkas Rozália



Piros rózsa, feslő rózsa - énekli: Székely Mihály



Harag nem volt a lelkemben - énekli: Lente Lajos



Számos egyéb szerzeménye azonban meghallgatható, ha az alábbi link megnyitása után rákattintunk azok címére:



GRAMOFON ONLINE - Composer Kurucz János



Ám nem hinném, hogy Kurucz János csupán e kompozíciók révén szerzett volna nevet idehaza és az „Újvilágban“. Még akkor sem, ha azok az amerikai magyarok lelkében szülőföldjükhoz kötődő, erős érzelmeket korbácsoltak fel.



Töredelmesen bevallom, nem túlzottan kedvelem az ú.n. nótákat, műdalokat, megítélésükben ezért nem tudok elfogulatlan lenni. A zenének e műfaja bennem olfaktorikus és konyhaakusztikai élményeket idéz fel: a húsleves és a sercegő zsír szagát, tányér- és kanálcsörgést, enni nem akaró gyerek nyafogását, "apa, tedd le az újságot, ha eszel", stb.



Ha népdalról van szó, akkor az legyen valóban a nép ajkáról fakadt dallam, eredeti, változatlan formában. Ha pedig népdal-feldolgozásról van szó, akkor a Kodálytól és Bartóktól „megszokott“ szintnél nem szívesen adom alább. De hát ez egyéni ízlés kérdése.



Kurucz János egyéb szerzeményeiről azonban nem találtam hanganyagot. Pedig minden bizonnyal léteztek, mint ahogyan arra a már eddig idézett írások is utaltak. A következőkben megkísérlem összegyűjteni a morzsákat, amelyekből – ha nem is teljes, de – talán teljesebb képet kaphatunk e zeneszerzőnk munkásságáról.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9672018-08-03 05:17:11

Minthogy „A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE“ még jelenidőben ír Kurucz Jánosról, ahhoz, hogy az életéről és munkásságáról szóló ismertető megközelítőleg kerek legyen, rendhagyó módon először a zeneszerző halálakor megjelent cikket idézem:



AZ UJSÁG, 1940.07.25.:



Kurucz János meghalt Amerikában



          Chicagóból jelentik, hogy Kurucz János zongoraművész, az ismert nevű dalköltő, Hollywoodban szívszélhűdés következtében meghalt. Kurucz János nevét különösen az idősebb generáció ismeri jól. Néhány évtizeddel ezelőtt nem volt egyetlen olyan kabaréműsora sem a magyar fővárosnak, amelyen ne szerepelt volna néhány fülbemászó zenéjű és mégis maradandó becsű Kurucz János dal, köztük a ma is emlékezetes „Gyöngyvirág“. Különösen megzenésített Ady-versei voltak igen népszerű produkciói a magyar színpadok és koncertpódiumok chanson-énekeseinek. Igen sok koncerten személyesen is fellépett a kitűnő művész, és dalait saját zongorakísérete mellett kellemes énekhangon közvetlen modorban adta elő.

          Közel két évtizede végleg Amerikába költözött Kurucz János, aki azelőtt is gyakran vett részt rövidebb-hosszabb turnékon az Újvilágban. Ezúttal is főként az Egyesült Államok magyarlakta nagyvárosaiban fordult meg, és részint szólókoncerteken aratott sikereket, részint pedig azokkal a művésztársulatokkal szerepelt, amelyeknek egyben szervezője is volt. Kurucz János azonban hamar népszerűvé vált az amerikai közönség körében is. Azokban a levelekben, amelyekben időnként beszámolt az Ujságnak amerikai sikereiről, gyakran emlékezett meg egy-egy fényes estéről valamelyik newyorki vagy chicagói pénzarisztokrata kastélyában: ezeknek az estélyeknek egyik általánosan kedvelt műsorszáma Kurucz János éneke és zongorajátéka volt.



          Halálát széleskörű közönségén kívül meggyászolják az amerikai magyar művészek, akiknek önzetlen pártolója volt, és meggyászolják Magyarországon élő családtagjai, köztük fia, Kurucz Ernő, az ismert színművész.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9662018-08-02 23:23:26

Ha bárki szememre vetné, hogy e topikban időnként a magyar zenei élet olyan képviselőiről írok, akik ma már említést sem érdemelnek, ugyanakkor nem szólok az igazán nagyokról, jogosnak tartanám a kritikát. Ám elfeledettnek vélt alanyaimat nem rangsor, hanem a bennem felmerülő, megválaszolatlan kérdések, felmenőim elbeszélései vagy valamilyen egyéb emlék alapján választom ki.



A most következő zeneszerzőről azért kezdtem információt gyűjteni, mert érdekelt, ki volt ő valójában. Ő, akiről Amerikából történt hazatérései alkalmával a sajtó a legnagyobb elismerés hangján szólt. Erős gyanúm támadt ugyanis, hogy ebben szerepet játszottak művészünk külföldön töltött esztendei, amelyek „bátorrá“ tették kritikusainkat. Hiszen az, akit a külföld, az Újvilág elfogadott, képességeit már hitelesíttette, megítélésében a laikus sem tévedhet.



Képtalálat a következőre: „Kurucz János”

 zeneszerző, zongoraművész



 „A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE“, amely Molnár Imre dr. szerkesztésében 1936-ban jelent meg, a következő információt tartalmazza:



"Kurucz János zeneszerző. *1883, Komárom. Zenei tanulmányait magánúton végezte. 1910 óta állandóan szerepel mint szerző és előadó hangversenyeken Magyarországon és Amerikában is, ahol 14 évig tartózkodott. Angol dalai Amerikában nagy népszerűségnek örvendenek; a „404-es chicagói tüzérezred" katonai indulójáért amerikai tüzértisztté nevezték ki. Chicagóban a Columbia Shool of Music-ban tanított. Hollywoodon filmhez is írt betétszámokat. Számos dalát hanglemezre vették itthon is, Amerikában is. Magyar dalai: Balog Örzse keszkenője, Nem siratlak, A pápai dimbes dombos, Piros rózsa, fehér rózsa, Grand Cafféban, Oh mért oly későn, Ha elér hozzád, stb. Ady-versekre írt dalai állandó műsorszámai énekeseinknek, zenekaroknak, rádiónak. Körülbelül 300 dala jelent meg kiadásban. Jelenleg Magyarországon, Budapesten tartózkodik.“


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14572018-08-02 10:37:22

PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP, 1927.12.18.:



Kemény Egon, a huszonkétéves kassai zeneszerző arrivált



          Kassa, december 17. (Alkalmi munkatársunktól.) Ha banális akarnék lenni, akkor így kezdhetném: Egy óra Kassán, a művészet csarnokában. Egészen véletlenül kerültem hozzá, hogy



          felfedezzem önmagam számára és a Prágai Magyar Hírlap olvasóközönsége számára az egyik legkiválóbb magyar zeneszerző tehetséget,



          akinek a nevével a közeljövőben igen sűrűen fogunk találkozni a fővárosi színpadok színlapjain. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy ez a megállapítás kizárólag az enyém, és így, mint egy újságíró fantasztikus megállapítását, alacsonyabb értékre kell szállítani. Nem. Kemény Egont nem én fedeztem fel, és nem nekem kell bemutatni a magyar főváros zenekedvelő közönségének, mert ő már Budapesten arrivált. A Színházi Életben olvassuk, hogy megjelent a szerkesztőségben egy 22 éves, kassai származású bécsi orvosnövendék, engedelmet kért arra, hogy egy-két kompozícióját bemutassa. A sablónos udvariassággal fogadták, és bizonyos elnéző jóakarattal várakoztak az elkövetkezőkre. Ez a kissé lenéző jóakarat, amely minden fővárosi kritikusban és irodalmi tényezőben megvan az ismeretlen vidéki tehetségekkel szemben, egyetlen csapásra megváltozott, amikor Kemény Egon ujjai alól boszorkányos ütemű modern táncmelódiák gördültek ki az elefántcsont billentyűkről. A szerkesztőségből gyorsan futárt küldöttek Harmath Imréhez, az elismert operettlibrettistához, és egy félóra múlva Harmath Imre túláradó lelkesedéssel talált rá a régóta keresett komponistájára. Biztosak vagyunk benne, hogy



          már ebben a szezonban is szerepelni fog a Harmath—Kemény társascég valamelyik fővárosi operettszínház műsorán.



          Nem mi mondjuk, Harmath Imre írja, az Egon fiúnak dedikált fényképén: „Egon barátomnak, az új Jakobynak.".

Ezek után minden jogcímünk megvan arra, hogy a szerény fiatal muzsikust kirántsuk kassai művészotthonának intimitásából és bemutassuk a csehszlovákiai magyarságnak, mint közülünk való, sokat ígérő zeneszerző tehetséget. Eddig csak kisebb súlyú kompozíciókat produkált, egy pár lüktető ütemű charleston és shymmi jelent meg a nevével a Rózsavölgyi cég kiadásában, de ezek a muzsikák is felérik, sőt meg is haladják a fővárosi orfeumok slágerszámait.



          Nem csoda, ha a nagy mulatók sietve kötötték le a kassai muzsikus friss verésű táncszámait és Érzkövy László, Pest dédelgetett énekes és táncos komikusa, tíz hónapon át havonként két új Kemény-számot mutat be a magyar főváros kényes ízlésü közönségének. Rott Kis Komédiájában frenetikus ünnepléssel fogadják a „Malvin, ne húzza el a derekát" című bananas-leyt s hasonló siker az osztályrésze a „Honolulu" charleston-slágernek.



          Kemény Egon ma a Rott-Színháznak legnépszerűbb házi szerzője.



          Azonban már Bécs és Berlin is tudomást szerzett róla, s a híres bécsi Skala Verlag most adta ki 40.000 példányban két divatos dalát. (!!!)



          Az éjjeli lokálok táncmuzsikája azonban csak kezdeti állomást jelenthet Kemény Egon számára.



          Az egyik legelőkelőbb magyar operettszínház máris lekötötte a Harmath—Kemény film operettet,



          amely már nagyszabású alkotás lesz, három felvonásból, elő- és utójátékból fog állani. A fiatal komponista természetesen mélyen hallgat a műhelytitokról, de a riporteri élelmesség annyit már megtud, hogy a librettó s a zene is már elkészült, és a nagy valcer meg a japán legények karéneke operettirodalmunk igazi gyöngyei. Ezt az utóbbit el is zongorázta a szerző nekünk, és az Amerikában élő japánok fájdalmas honvágyának megrendítőbb zenei interpretálását ritkán hallottuk, mint a „Zúg a Fuzsijáma“ kezdetű korálisban.



          Így hát Kemény Egon, a Szlovenszkó-szerte ismert nevű, nemrégiben elhunyt Kemény Dezső dr. kassai fogorvos második fia, a kassai zeneiskolából, ahol Kövér Dezső igazgató foglalkozott szeretettel vele, a bécsi zenekonzervalórium művészkurzusán át a beérkezett zeneszerzők sorába lépett. Megérdemli, hogy Kassa közönsége és a csehszlovákiai magyarság is megismerkedjék nevével és alkotásaival.



(V.)“




Ez az írás is bizonyítja, hogy Kemény Egon pályájának alakulására nézve az Ábrahám Pállal kötött „szerződés“ – amely hosszú ideig teljesen megakadályozta Kemény Egon nevének ismertté tételét, és amely alapján Ábrahám maximálisan kihasználta az ifjú zeneszerző zsenijét - valóságos katasztrófa volt.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9652018-08-02 09:18:02

Kolbay Ildikó nyugodt, privát élete azonban nem tartott sokáig. 1932. júniusában a sajtóban – némely lapban rövid, száraz megfogalmazásban, másutt a részletek alapos ismertetésével - megjelent a szomorú hír:



„Operáció után meghalt Kolbay Ildikó, volt primadonna



Az Est tudósítójától —



          Tegnap este meghalt Budapesten egy érdekes, sok sikert aratott, feltűnő szépségű színésznő, Kolbay Ildikó, a Városi Színház volt primadonnája, aki már elszakadt a színpadtól, hogy a családi életben találja meg a boldogságát.



          Kolbay Ildikó 1898. január 2-án született Rimaszombaton. Édesapja Kolbay Sándor királyi törvényszéki elnök.



          A miskolci színtársulat ünnepelt színésznője volt Kolbay Ildikó, és a színházban gyakran fordult meg dr. Gaál Menyhért katonai főtörzs-orvos, aki megszerette a szép színésznőt, és megkérte a kezét. Egy feltétele volt a házasságnak: vissza kell vonulnia a színpadtól.



          Családi élete mintaszerű volt, de közben megbetegedett, bélbántalmai voltak és sokat szenvedett. Egyre súlyosabb lett a betegség és az orvosok úgy határoztak, hogy sürgősen meg kell operálni. Kolbay Ildikót tíz nappal ezelőtt beszállították a Gyáli úti honvédkórházba, és megoperálták. Egy héttel az operáció után meghalt.



          A halál közvetlen okáról ezt a felvilágosítást adták:



          — Kolbay Ildikó bélhűdés következtében halt meg, állapota akkor, amikor behozták, már nagyon súlyos volt.



          Kolbay Ildikót, a magyar operett-színpad egykori ünnepelt, szép primadonnáját ma délután temetik a Gyáli úti honvédkórházból a kőbányai katonai temetőbe.”



(AZ EST, 1932. június 17.)



A művésznő életét az orvos férj sem tudta meghosszabbítani. A NAGY RENDEZŐ feltehetően úgy vélte, e törékeny kis teremtés elég naggyá nőtt életének közel három és fél évtizede alatt, elég sikerben és elég szeretetben volt része; mindennek a csúcson érdemes véget vetni, hogy az azt követő, szükségszerű hanyatlás fájdalmát ne kelljen megélni.  


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9642018-08-01 21:05:17

Kolbay Ildikónak még 4 éve van hátra művészi pályafutásából.



Idézhetnék még jónéhány cikket, amely ebben a négy évben megjelent róla, de – mert feltüntettem a Színházi Élet Kolbay Ildikóról szóló számait – azok letöltésével bárki nyomon követheti az eseményeket.



A Magyar Színházművészeti Lexikon a Debrecenben töltött időszakot nem említi, de a művésznőről szóló ismertetőt így zárja le: Az 1927–28-as évadban 120-szor lépett fel Kolozsvárott. 1930. jan. 6-án Miskolcon a Sybill címszerepében búcsúzott a közönségtől. Ekkor férjhez ment és elhagyta a pályát.



 Azért egy-két szót mégis szólnék az utolsó négy évről:



A művésznőt a debreceni közönség is nagyon kedvelte. Ezt bizonyítja az alábbi rövid hír:



ESTI KURIR, 1927.07.05.:



„A MAI IDŐKBEN, amikor az emberek szeretnek mindent memorandummal elintézni, említésre méltó az az emlékirat, amely több száz aláírással a debreceni színház igazgatójához érkezett. Ebben a debreceniek arra kérik a színház igazgatóját, hasson oda, hogy két tagja: Kolbay Ildikó és Szigeti Jenő a jövő esztendőben is megmaradjanak a debreceni Csokonai-színház kötelékében.

A memorandum aláírása: a debreceni művészetszerető bérlők és színházlátogatók.

Ezután következik több száz aláírás, amelyeknek hosszú sorát dr. Sz. Kun Béla egyetemi tanár, Weszprémy Zoltán nyugalmazott főispán, Papp Károly egyetemi tanár, Egyedi Andor postafőtanácsos, dr. Keller József bankigazgató nyitják meg.„



1928-ban, „hazájában”, a kolozsvári Magyar Színházban Euridikét játszotta az „Orpheusz az alvilágban” c. operettben, szerepelt a „Csárdáskirálynő”-ben, az „Aranyhattyú”-ban, a „Csókos asszony”-ban, a „Csókhercegnő”-ben, a „Bajadér”-ban, a „Mersz-e Märy” c. operettrevüben és a „Nászéjszaka” c. párizsi operett-újdonságban. Ez a felsorolás nem teljes, de valamivel bővebb a lexikonokban szereplőknél.



Majd a SZÍNHÁZI ÉLET 1930. évi 14. számában az alábbi közlemény jelenik meg:



„Dr. Gaál Menyhért magyar királyi 1. osztályú honvéd főtörzs-orvos, a miskolci honvédkórház igazgatója és Kolbay Ildikó, a rimaszombati törvényszék volt elnökének leánya, házasságot kötöttek.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9632018-08-01 20:13:53

1926-ban Kolbay Ildikó már a szegedi Városi Színház primadonnája.



Itt jelentős sikert arat Johann Strauss „Egy éj Velencében” c. operettjében (8 ÓRAI UJSÁG, 1926.01.15.). Poldini-Vajda „Farsangi lakodalom” c. operájában, amelyben Zsuzsi szerepét énekli (PESTI HÍRLAP, 1926.02.09.), és ismét játszik Zerkovitz „Csókos asszony”-ában. Ez utóbbi kínos incidenssel végződött, amely Kolbay Ildikó számára kellemetlen anyagi következménnyel járt. Erről AZ UJSÁG 1926.06.14-i számában  (és még sok lapban) a következő tudósítást olvashatjuk:



Kínos incidens a szegedi színházban.

Szegedről jelenti az Ujság tudósítója: Tegnap a szegedi színházban, a Csókos asszony előadásán baleset történt. A második felvonásban futballjelenetet adnak elő, és három kisebb labdát rugdos a primadonna és a táncoskomikus a nézőtérre. Kolbay Ildikó primadonna és Delly Ferenc egymásután küldözgették a labdákat a nézőtérre, és az egyik labda magas ívben a karzatok felé repült. Beleütközött a mennyezet egyik díszlámpájába, amely összetört, és a nézőtérre esett. Két néző megsebesült. Az ügyeletes rendőrtisztviselő azonnal jegyzőkönyvet vett fel az esetről, és az incidensnek ma már a rendőrségen volt folytatása, ahol Petkóczy Lajos rendőrtanácsos elé került az ügy. Kolbay Ildikót és Delly Ferencet a délelőtti próbáról idézték be a rendőrségre, ahol előadták, hogy nem lehetnek bűnösök a történtek miatt, mert csak az igazgató és a rendező utasításait követték. A rendőri kihágási bíróság bűnösnek mondotta ki őket, és fejenként 50.000 korona pénzbírságot rótt ki reájuk. Kolbay Ildikó és Delly Ferenc fellebbeztek az ítélet ellen. A rendőrség a futballjátékot a további előadások folyamára betiltotta.”



(Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben nem a két színészt kellett volna hibáztatni, de hát naiv feltételezés, hogy a bíróság mindig az igazságot képviseli.)



Nem tudható, hogy ez az eset közrejátszott-e a művésznő döntésében, avagy sem.Tény, hogy Kolbay Ildikó még 1926. nyarán otthagyta Szegedet:



ESTI KURIR, 1926.08.29.:



„Temesvár és Debrecen harca Kolbay Ildikóért. Temesvári tudósításunk nyomán jelentettük, hogy a temesvári színház új primadonnája Kolbay Ildikó lett. Most a debreceni színház igazgatója arról értesít bennünket, hogy Kolbay Ildikó nem szerződhetett Temesvárra, miután a Kardoss Géza vezetése alatt álló debreceni Csokonay-Színház tagja.”


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7532018-08-01 10:52:26

21 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el a 20. század egyik legnagyobb zongoraművésze,



Képtalálat a következőre: „sviatoslav Richter”



Szvjatoszlav Teofilovics RICHTER



(1915.03.20.-1997.08.01.).



Rá emlékezve idézem Kocsis Zoltán írását:



„SZVJATOSZLAV RICHTER TÁVOZÁSÁRA



[December hője, nyarak jégverése,



drótvégre csomózott madár,



mi nem voltam én? Boldogan halok.]



(Pilinszky János)



Mit lehet még mondani róla? Az emberről, a művészről, akiről jószerével már mindent leírtak, amit csak lehetett? Hogyan is tudnánk néhány sorral érzékeltetni azt a nagyságot, erőt s ugyanakkor esendőséget, amely belőle áradt? Milyen esztétikai méltatás lenne képes szavakkal kifejezni azokat az értékeket, amelyeket ránk hagyott? Lehet-e elégséges akármiféle tudományos attitűd apollóinak éppen nem nevezhető művészetének jellemzésére, pontos körülírására?



Oszlop dőlt ki közülünk, tartópillér, aki Atlaszként vette vállára a tradíciók ébren tartására, ápolására és továbbfejlesztésére irányuló igény roppant terhét. Megközelítőleg sem létezett hangszeres előadóművész, aki a zeneművészet ennyi géniuszával állt volna közvetlen kapcsolatban. Senki más nem dicsekedhetett ekkora repertoárral, ilyen méretű diszkográfiával. Akik részesülhettünk abban, hogy időről időre közvetlen tanúi legyünk a remekmívű csúcsokat ostromló gigászi küzdelmeinek, tér és idő korlátait szétfeszítő szellemi telitalálatainak, akik esetenként elkísérhettük őt újabb és újabb, izgalmasnál izgalmasabb felfedező útjaira, csak találgathatjuk, mi maradhat fenn, mi lesz a közelebbi és távolabbi jövőben is megfogható ennek a hatalmas méretű életpályának gyümölcseiből. Fizikai léte híján milyen időbeli távolságra szólhatnak vajon azok az üzenetek, amelyeknek perzselő igazságát szinte még a bőrünkön érezzük? A vitathatatlan értékek válságának ebben a hihetetlen eszkalációjában ugyan ki merné megjósolni, hogy száz, kétszáz, ezer év múlva is emlékezni fognak-e rá, s vele együtt arra, amit ma muzsikának nevezünk?



Csakis ilyen jelenség távozásakor szembesülhetünk e nyomasztó kérdésekkel igazán. S nem elégedhetünk meg azzal, hogy legtöbbjükre odaát esetleg tudják már a választ.”



(MUZSIKA, 1997/9. szám)



Schumann - Etudes symphoniques - Richter studio


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9622018-07-31 10:27:59

Javitás a 7. bekezdésben: (PESTI HÍRLAP, 1925.05.30.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9612018-07-31 09:25:41

A budapesti Városi Színházban – ahogyan arra a korabeli lapokból következtetni lehet - Kolbaynak nem jutott annyi értékes szerep, mint a kolozsvári Magyar Színházban. Talán ennek tudható be, hogy a művésznő 1925-ben, de pályája során többször is „hazatér” vendégszerepelni Kolozsvárra, ahol a közönség - mint a jó szülő – minden alkalommal kitörő lelkesedéssel és a legnagyobb szeretettel fogadja hűtlenné vált „gyermekét”.



1925-ben Kolbay Ildikó repertoárja meglehetősen eklektikusan alakul.



A Városi Színházban több alkalommal játssza Clarisse szerepét Farkas Imre: Túl a nagy Krivánon c. operettjében. Vezető szerepet kap Zeller Madarászában, és ő Juliska Kálmán Imre „A cigányprímás” c. operettjében. Fellép a Színházi Életnek a Városi Színházban megrendezett matinéján, ahol sok más művésszel együtt népszerű operett-részleteket énekel.



Emellett azonban számos olyan szerepet vállal, amelyre nem kerülhetett volna sor, ha a Városi Színház maximálisan kihasználja primadonnája művészi adottságait.



Kolbay dalokat ad elő a Szent-Gellért Szállóban megrendezett „Gömöri bál”-on, a Katolikus Körben a Vasvári Pál Kör Kulturestélyén, szerepel Kurucz János zeneszerző szerzői estjén, a Harmónia hangversenyei keretében, továbbá a Vigadóban megrendezett „Felvidéki táncestély”-en. Táncol a Városliget nagy jegén megrendezett „Matyólakodalom”-ban. Erről ez olvasható a 8 ÓRAI UJSÁG 1925.01.24-i számában:„[…] A rendezőség menyasszonynak a korcsolyán is pompásan táncoló Kolbay Ildikót, a Városi Színház művésznőjét kérte föl, aki a „gömöri vénfiúk" korcsolyázó társaságában hódol az egészséges sportnak. […].



De fellép a pécsi Pannonia Szállóban is, ahol a Budapesti Színházi Élet pécsi előfizetői részére rendezett egyetlen estélyen „[…] Konferál: Karinthy Frigyes […] Farkas Imre egy saját szerzeményű versét mondja el, valamint zongorán kíséri a Nótás kapitány slágerszámait, amelyeket Kolbay Ildikó és Érczkövy László […]” ad elő. (PÉCSI LAPOK, 1925.02.04.)



Vendégszerepel Újpesten, „A hamburgi menyasszony” c. darabban. Május 25-től június 5-ig folyamatosan fellép az Omnia „mozgóképpalotában”, mely alkalmakról a lapok öles hirdetéseket tesznek közzé így és hasonló módon: „[…] Mimóza, scenírozott színpadi előjáték „A csatá”-hoz, előadja és a film dalbetéteit énekli Kolbay Ildikó, a Városi Színház művésznője.[…]” (PESTI HÍRLAP, 1930.05.30.)



Hat estén át vendégszerepel – ismételt sikerrel - a kolozsvári Magyar Színházban, a „[…] Diadalmas asszony, Denevér, Kis grizette, A hamburgi menyasszony, Madarász és A hermelines nő címszerepeiben […]”. (AZ UJSÁG, 1925.07.14.) Az év vége felé pedig Szegeden, Szirmai Albert „Alexandra” és Zerkovitz Béla „A nóta vége” c. operettjében lép fel.



Az itt ábrázolt „változatosság” hátterében bizonyára komoly gazdasági okok álltak:



ESTI KURIR, 1925.08.22.:



„MANAPSÁG, HA KÉT SZÍNÉSZ találkozik, azt kérdik egymástól:

— Van már szerződésed ?

Mert máma, a leépítés korszakában ez a legfontosabb kérdés, a szerződés kérdése.


A legtöbb színházban már lassan-lassan befejezik a szervezkedést, mindazonáltal még mindig sok olyan színész van, akit a jövő esztendőre nem kötött le eddig egy színház sem. Igaz, hogy ezek között olyanok is vannak, akik nem hajlandók éves szerződést kötni, hanem csak úgynevezett szerepszerződést vállalnak.

Nem kötött szerződést még Kolbay Ildikó, Viola Margit, Síró Anna, Hajdú Eta, Raskó Baba, László Andor, Fülöp Sándor, az Apolló Színház tagjai, a Magyar Színház tagjai, akikkel azonban rövidesen megkezdődnek a tárgyalások s a Belvárosi Színházék, akiket most hív be Bárdos direktor az irodába. Honthy Hanna viszont nem szerződik egy színházhoz sem. Eddig szerepre vállalkozott csak a Városi Színházhoz és a Fővárosi Operettszínházhoz.

Rövidesen azonban úgy hisszük, rendbe jön minden és a kenyérnélküliség réme nem fenyeget majd senkit a színésztársadalomban.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9602018-07-29 08:29:11

Arra, hogy mennyire igaz volt Kolbay Ildikó állítása, az, hogy nem utasított vissza szerepet, mert nem volt mit visszautasítania, az alábbi újságcikk szolgáltat:



AZ UJSÁG, 1925.01.11.:



„[…] Kolbay Ildikó, a Városi Színház kitűnő primadonnája, már hosszabb idő óta nem jutott egyéniségéhez illő szerephez. Sebestyén Géza igazgató, hogy a színház legközelebbi újdonságának, Farkas Imre Túl a nagy Krivánon című darabjának a vonzóerejét fokozza, Kolbay Ildikót is fel akarja benne léptetni. Csakhogy a darabban nem volt olyan nagy női szerep, amely méltó lett volna a népszerű énekesnő kivételes művészetéhez. Tanácskoztak tehát Farkas Imrével s abban állapodtak meg, hogy a szerző kibővíti a szerepet énekszámokkal és prózával egyaránt. Az új számokat már be is küldte Farkas Imre a színházhoz. Van közöttük egy dal, amely Kolbay Ildikó előadásában rendkívül hatásosnak ígérkezik, továbbá egy pompás shimmy, amelyet Kolbay Ildikó és Tarnay Géza fognak táncolni. Az operettel párhuzamosan folynak a próbák Mascagni operájából, a She-ből is. amelynek női főszerepét szintén Kolbay Ildikó fogja énekelni."


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9592018-07-29 08:06:36

Művészkörökben az intrika természetesen akkor is jelen volt, és mérlegelést igényelt a sajtóban megjelent közlemények igazságtartalma is. Ezt bizonyítja Kolbay Ildikó alábbi nyilatkozata:



SZÍNHÁZI ÉLET, 1924. 45. SZÁM:



Nem akarok operaénekesnő lenni,

nem adtam vissza szerepeket: ragaszkodom az operetthez



Írta: Kolbay Ildikó



Az egyik napilapban az a hír jelent meg rólam, hogy nekem, mint az Operaház tagjának, óriási fizetésem van, nagyobb, mint Sándor Erzsinek vagy Adler Adelinának. Nem szégyellném azt se, ha ez igaz lenne, de nem igaz, egyáltalán egy szó sem igaz az egészből. És mivel nem tudom másképpen azt az antipátiát eloszlatni, amely ennek a hírnek a nyomán esetleg ellenem támad, arra kérem, adjanak helyet ennek a néhány sornak.



Elsősorban: nem vagyok tagja az Operának, sohasem is voltam. A Városi Színház tagja vagyok, operettprimadonna, operaénekesnői ambícióim nincsenek. Amikor Kolozsvárról Pestre jöttem, Wlassics báró két ízben is felszólított, hogy szerződjem az Operához, de én kijelentettem, hogy erről csak akkor lehetett volna szó, amikor elvégeztem a Zeneakadémiát. Akkor nem hívtak, azóta operett-színésznő lettem és az is maradok.



Ami a fizetésemet illeti, az pedig — sajnos — nem valami túlságosan

nagy. Talán egy negyedrészét sem teszi ki a többi operettprimadonna fizetésének. A tavalyi vendégszereplésem gázsijának alapján állapították meg, s azóta sem emelkedett.



Azt is olvastam, hogy szeszélyes hölgy vagyok, aki már három szerepet is visszaadott. Nem tudom, honnan vették ezt a hírt, mert én bizony még egyetlenegy szerepet sem adtam vissza, de alkalmam sem volt erre: hosszú idők óta most kaptam az első szerepet, Sebestyén Gézától, a „Velencei éj"-ben. Ez a szerep pedig nagyszerű, boldog vagyok, hogy eljátszhatom.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9582018-07-28 08:05:29

Kolbay Ildikó 1924. februárjában – három havi budapesti vendégszereplés után - rövid időre még visszatér Kolozsvárra. Itt játszik a „Kék mazur”-ban, „A bajadér”-ban, a „A diadalmas asszony”-ban, a „Csókos asszony-ban. A "Hoffmann meséi"-ben rá osztják a baba szerepét, és készül „A balga szűz” és a „Szultána” bemutatójára. Régi közönsége változatlan szeretettel fogadja. Ám a „dédelgetett kedvenc” júliusban ismét távozik. A budapesti Városi Színház állandó tagja lesz. Az ELLENZÉK c. lap 1924.07.20. számában ezt olvashatjuk:



„A kék mazur parádés szerepében búcsúzott el tegnap este a kolozsvári közönségtől Kolbay Ildikó, a Magyar Színház kitűnő primadonnája. Kolbay Ildikót kolozsvári évei alatt a közönség megtanulta szeretni és becsülni és minden fellépése alkalmával a szeretetnek és megbecsülésnek számtalan jelével halmozta el. Kolbay Ildikó primadonna volt a szó igazi és nemes értelmében. Elegáns megjelenése, ízléses játéka csak díszítette a színpadot és a hangja — amellyel nem minden operettszínésznő dicsekedhetik — a könnyebb operette muzsikának is súlyt és jelentőséget adott. Távozása a kolozsvári operett-együttest érzékenyen érinti. Tegnap este szinte ünnepi keretek között vett búcsút tőle a kolozsvári közönség, amely a színházat zsúfolásig megtöltve, minden jelenete után szűnni nem akaró lelkesedéssel ünnepelte a távozó primadonnát.”



A budapesti Városi Színházban  – még ugyanebben az évben - bemutatott „Velencei éj”-ben ezúttal mind a valóságban, mind szerepe szerint ő a primadonna.



Gyori a Boros, Košice, portrét herečky, Kolbay Ildikó



(Kolbay Ildikó 1920 körül)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7512018-07-28 00:43:04

 



268 éve hunyt el ezen a napon Johann Sebastian BACH a zeneművészet egyik legnagyobb alakja.



(1685.III.31. – 1750.VII.28.)


Johann Sebastian Bach • 2972018-07-28 00:40:34

 



268 éve hunyt el ezen a napon Johann Sebastian BACH a zeneművészet egyik legnagyobb alakja.



(1685.III.31. – 1750.VII.28.)



Emlékére:

 



― "Eisenach város lakói énekkel, zengő orgonaszóval, fúvós zenekarral köszöntötték az újesztendőt. Az utcákon végigvonultak a latin iskola (gimnázium, megj., A.) énekes diákjai. Meg-megálltak a tereken, hogy latin és németnyelvű karénekkel szórakoztassák a város közönségét. Kétszáz éves hagyomány volt már akkoriban Eisenachban, hogy a latin iskola növendékei ünnepnapokon énekelve járták végig a várost. A diákok nemzedékről nemzedékre örökölték ezt a feladatot s szívesen folytatták a hagyományt, mert számukra ez jó jövedelmet biztosított. A zenekedvelő eisenachiak ugyanis mindig megjutalmazták őket a műélvezetért. Most is, ezen a fagyos téli napon kendőkbe burkolózva, prémes kabátokban hallgatták a fiúk énekes térzenéjét. A kórusban a nagyobbak már komoly férfihangon, a kisebbek pedig üde gyermekhangon énekeltek. A latin iskolában a kántor szigorúan fogta őket zenei oktatás dolgában. Meg is látszott, azazhogy inkább hallatszott rajtuk a jó képzés: tisztán énekeltek, könnyed technikával. Bár látszólag fagyoskodtak – időnként körmüket, fülüket melengették, – mégis a jutalom reményében jókedvűen fújták műsorukat. Különösen feltűnt közöttük egy kisfiú áthatóan csengő, fényes szopránja. A gyermek erős volt, de jóval kisebb, mint a többi. Amikor befejezték éneküket, egy prémbundás férfi odament hozzá és megkérdezte tőle:



 Hát te hogy kerülsz ide a latiniskolás nagy fiúk közé?



Én is a latin iskolába járok! – felelte a gyermek önérzetesesen.



Ugyan hány éves vagy, fiacskám?



Már elmúltam nyolc!



A gyermek olyan öntudatos komolysággal mondta ezt, hogy a felnőtt férfi akaratlanul is elmosolyodott.



Dajkálni kellene még téged, te gyerek! – mondta, s kedveskedve végigsimította a hidegben kipirult arcocskát. Korai még neked a latin tudomány!



Pedig nagyon jól tanul szóltak közbe a fiúcska társai védelmezően.



No, jól van – mondta a prémbundás férfi. Most nem akarlak itt a hidegben vizsgáztatni a latin tudományból, inkább elhiszem, hogy kitűnő tanuló vagy. Hanem hogy énekelni igen szépen tudsz, azt magam hallottam!



A dicsérő szót tett követte: a kis énekes zsebébe csörömpölve gurult be egy maroknyi aprópénz. Az idegen férfi elmenőben még megkérdezte



Ugyan, ki fia vagy?



Johann Ambrosius Bach városi zenészé.



No, akkor azért vagy olyan ügyes, mert apádtól tanulod a muzsikát. És téged hogy hívnak?



Az énekkar ekkor már tovább vonult s egy fiú kézen fogva húzta maga után a legkisebb énekest, aki tovahaladtában emelt hangon kiáltotta vissza a kérdezőnek:



Johann Sebastian Bach a nevem. 



* 



Bach 23 éves korában Weimarba került, mint udvari orgonista és kamarazenész. Néhány év múlva koncertmesterré léptették elő, s ezzel nemcsak rangja, tekintélye, hanem fizetése is jelentősen emelkedett. Itt Weimarban fejlődik messze-földön híres orgonaművésszé, itt írja legszebb orgonadarabjainak és kantátáinak jó részét.



Weimari tartózkodásának kilencedik évében Cöthenbe hívták meg udvari karmesternek. A magasabb fizetés, az akkoriban muzsikusok számára elérhető legmagasabb rang, s egy kitűnő zenészekből álló zenekar vezetése olyan csábítóan hatottak rá, hogy minden habozás nélkül elfogadta a felajánlott állást.



A weimari nagyherceg azonban nem egykönnyen engedte el kitűnő udvari orgonistáját és koncertmesterét. Hiúságát is sértette, hogy Bach, anélkül, hogy az ő engedélyét kikérte volna, egyszerűen el akar távozni egy másik hercegi udvarhoz. Ezért, hogy megmutassa hatalmát, Bachot négyheti szobafogságra ítélte, s csak annak kitöltése után mehetett el Cöthenbe.



*



Kayserling gróf gyakran küldte el kamarazenészét Drezdából Lipcsébe Bachhoz, hogy tovább képeztesse a csembalójáték művészetében. Egy-ízben Bach Drezdában jártakor felkereste tehetséges tanítványát és gazdáját, Kayserling grófot. Beszélgetés közben megtudta, hogy a gróf szeretné, ha olyan zenedarabokat komponálna, amelyek szelíd, kellemes hangulatúak s mégis frissítőleg hatnak.



Bach hazatérve Lipcsébe egy variációs sorozatot készített zongorára. A darabnak különös rendeltetése volt. Kayserling gróf ugyanis sokat betegeskedett, s álmatlan éjszakáin, hogy elűzze unalmát, ezeket a variációkat játszatta kamarazenészével. Hogy sikere volt Bach variációinak, azt abból is megítélhetjük, hogy a gróf egy aranyszelencével jutalmazta meg a zeneköltőt, amelyben száz Lajos arany volt.



Az örökszép Bach-mű mégsem gavallér grófról, hanem a mű kitűnő előadójáról, Bach legtehetségesebb csembaló tanítványáról kapta nevét. Címe: Goldberg-variációk.



*



Bach nagyon szerény ember volt. Amikor egyszer megkérdezték tőle, minek köszönheti magas művészi tudását, így felelt:



«Szorgalmas voltam. Aki hasonlóan szorgalmas, épp annyira viheti!»"



 



Péterffy Ida



Kis történetek nagy zeneszerzőkről.



Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest,.



1959.



 


A nap képe • 20742018-07-27 11:10:26

SÁRDY JÁNOS (1907.07.27.-1969.03.09.) opera- és operetténekes, színpadi és filmszínész ma lenne 111 éves.



Nem kerek évforduló és nem is elegáns, hogy születésének napján egy nekrológból idézek, amelyben Abody Béla emlékezik meg róla. Ám Abody mondatainál találóbban nem lehetne jellemezni azt, amit e népszerű művész képviselt, a „sárdyságot“.



„Egy időben bálvány volt, a népszerűség hullámhegyének legcsúcsán; e népszerűség hőfoka, izgatottsága, látványossága akkora volt, hogy össze sem hasonlítható a mai sztárokéval, holott ők sem panaszkodhatnak. S hogy más divat jött, és elmúlt a tűzijáték, nem tűnt el, mint annyi csillag az előadóművészet egéről, hanem jelképpé mélyült, mint Blaháné. Klasszikussá érett. A magyar népmese harmadik gyermekévé, aki tiszta szívvel küzd a sárkány ellen, nem mérlegelve, hanem vállalva a veszélyt, nem töprengve, hanem egyetlen lehetséges útját járva, tisztessége, küldetése logikája szerint. Ezt a figurát — önmagát — építette fel élete végéig, ez volt a hatalma. Stílust teremtett, amelynek kiterjedését a maga legbelsőbb mondanivalójának terjedelme szabta meg.“



(MUZSIKA, 1969-05-00/5. SZÁM)



Nem ő volt a legjobb énekes. Természetes, szép hangja hamar megkopott. Nem is ő volt a legjobb színész. Nála jobb képűek is akadtak bőven. Ám, ha Sárdy megjelent a színpadon vagy a filmvásznon, mintha kisütött volna a nap, melegség járta át az ember szívét. Ragyogó, nevető tekintete, előreálló, nem szabályozott fölső fogsora, nyílt, őszinte mosolya, a göndör fekete hajból egy-egy rakoncátlanul homlokába hulló tincs és mindvégig megőrzött ízes, dél-dunántúli akcentusa végtelenül kedvessé, szerethetővé tette. Nem hinném, hogy képes lett volna hitelesen eljátszani  a gonoszt. Ezekkel az adottságokkal, ezzel a belülről áradó fénnyel ez lehetetlen volt. Még ma is, ha feledni szeretném a napi gondokat, világunk sötétedését, beteszek egy-egy filmet, ahol őt láthatom és hallhatom, és egy időre megnyugszom. Isten éltesse Sárdy János emlékét!



Adj, Uram, Isten - dal az Álomkeringő című filmből


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7492018-07-27 09:48:35

Képtalálat a következőre: „Ernst von Dohnanyi”



DOHNÁNYI ERNŐ EMLÉKÉRE:



141 évvel ezelőtt született DOHNÁNYI ERNŐ, a nagy magyar zongoraművész, karmester, zeneszerző és pedagógus. 



PAPP VIKTOR:



DOHNÁNYI ERNŐ MISÉJE.



Dohnányi Ernő Szegedi miséje annak a pályázatnak eredménye, melyet gróf Klebelsberg Kunó volt vallás- és közoktatásügyi miniszter 10.000 pengős pályadíjjal 1929 őszén tűzött ki a szegedi Fogadalmi templom felszentelési ünnepségére. Ilyen nagyarányú zeneművészeti pályázat még nem akadt a magyar zeneéletben. Meg is volt az eredménye, mert értékes művekkel gazdagodott általa egyházzenei irodalmunk. Ezek közül kiemelkedett Dohnányi miséje, mely a bírálóbizottság egyhangú javaslatára az első díjat nyerte el.



Dolmányinak régi vágya volt, hogy sokoldalú művészetét a zene- irodalom legtisztultabb műfajával: misével koronázhassa meg. Némi zárkózottságra hajlamos, nemes, puritán lelke valósággal predesztinálja őt arra, hogy a mise elvont, letompított formáiban művészete legértékesebb eszközeivel nyilatkozzék meg. Pozsonyi gimnazista korában a templom kórusán szívesen foglalatoskodott. írt egy misét is, melyet az édesapja vezetése alatt működő ének- és zenekarra komponált gyermekkorában. A misét évek folyamán gyakran játszották a pozsonyi kóruson. Az orgonarészt legtöbbször a fiatal szerző adta elő. A mise zenekarában fúvósok nem voltak. A mű kézirata abban a hét lakattal ellátott dobozban van, melyben Dohnányi gyermekkori feljegyzéseit, szerzeményeit őrzi. Írt még a misén felül Ave Máriá-t, Offertoriumokat, de a kísérletektől eltekintve, ötvenegy műve között egyházzenei mű nincs.



Pályadíjnyertes nagy miséjével az 1930. év elején kezdett foglalkozni a mester, s május 9-én fejezte be. Úgyszólván három hónap alatt készült el. Csodálatraméltó munkabírás, mely a lélekösztönző ereje teljességének tüzével magyarázható. Csak ennyire átszellemült művészi energia hozhatott létre ilyen tökéletes művet, mely a magyar zeneművészet örök büszkesége. A magyar egyházi zene egyik oszlopa, értékességben Liszt Ferenc «Magyar Koronázási Miséjé»-nek testvére s az általános egyházzenei irodalom egyik legjelentősebb alkotása. Szerzőjének mélységes vallásossága, a Hit-be vetett rendíthetetlen hite, művészetének rendkívül gazdagsága és páratlan stílusérzéke emeli ezt a misét a legnagyobb zeneköltők munkái mellé, sőt néhol fölé is, mert liturgikus szempontból: példaadó mintakép.



*



Dohnányi új miséjét Szegedi misének keresztelték el. Maga a szerző ezt a címet írta vezérkönyvére: «Missa in dedicatione Ecclesiae» (Templomszentelési mise.) Opus-száma 35. Négy szólóénekre, kettős kórusra, zenekarra és orgonára készült. Zenekara 2 fuvolából, 2 oboából, 2 klarinétból, 2 fagótból, 2 kürtből, 2 trombitából, 3 harsonából, 1 üstdobból és vonósötösből áll. Tíz főrészre oszlik: Introitus, Kyrie, Gloria, Graduale, Credo, Offertorium, Sanctus, Benedictus, Agnus és Communio. A mise állandó és változó részekből áll. Az állandó rész minden misében azonos szövegű. Változó rész az Introitus, Graduale, Offertorium és Communio. Ezek szövege ünnepek szerint más és más. Dohnányi műve a templomszentelési miseszöveg teljességét felöleli. A változó részeket azonban úgy komponálta meg a mester, hogy azok elhagyhatók, anélkül, hogy az állandó részek eszmei egysége szenvedne. Így a mise más változó részekkel más ünnepen is előadható. Szerző az állandó és változó részeket azzal is megkülönböztette, hogy az állandó részekben az éneken felül zenekart és orgonát alkalmaz, a változó részekben az éneken felül csak orgonát.



A mise a legnagyobb egyházi zeneköltő, Palestrina műveihez hasonlóan: erősen vokális (énekes) jellegű. Állandó nyolcszólamú kar énekli, mely a hozzákapcsolódó négy szólóénekkel több helyt tizenkét-szólamúnak mondható. Ez is mutatja Dohnányi abszolút stílusérzékét, hiszen Beethoven mondta: «Tiszta egyházi zenét csakis énekhangokkal volna szabad előadni, kivéve a Glóriát vagy más hasonló szövegű részt. Ezért szeretem Palestrinát, de ostobaság őt utánozni anélkül, hogy az emberben az ő szelleme és vallási szemlélete meg volna.» Az egyházi zeneművészet emelkedettségének alapja mindig a vallásosság. Dohnányi azért alkothatott ilyen abszolút művet, mert belső vallásossággal kereste Istenével való beszédének zenei formáit.



A mű egyensúlyozottságában feltűnik, hogy a szerző milyen gonddal, szeretettel és mégis mennyire a természetes lehetőségek szerint bánik az énekhanggal. Ez tizenkét szólamnál: mesteri feladat. A szólók nem dominálnak, legtöbbször beleolvadnak a nyolcszólamú karba. Tisztán zenekari rész: alig néhány ütem s a szöveg értelmének zenésítése annyira logikus, hogy azonos szavakra az egész misén végig azonos zenét használ, mert úgy gondolta, ha egy szó zenei fogalmazását megtalálta, annak ismételgetésével egységesebbé válik a mű.

Az egész alkotás a mise liturgikus szövegének zenei nyelvre való tökéletes lefordítása.



A mise kontrapunktikája Bach magaslatán áll.



*



Dohnányi Ernő miséje az Egyházzenei Kódex (X. Pius: Motu Proprio) követelménye szerint: «tartalmában szent, formájában művészi, hatásában általános és vallási áhítat keltésére alkalmas.»



Beethoven írta: «Semmi se magasztosabb, mint a többi embernél közelebb jutni Istenhez és innen árasztani az Istenség sugarait az emberiségre.»



Dohnányi Missa in dedicatione Ecclesiae miséjével ezt a magaslatot elérte.



(A ZENE, 1938/13.-14. szám.)



Dohnányi Ernő: Locus iste - Graduálé a Szegedi Miséből


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9572018-07-27 07:43:01

Egy kicsit még elidőznék a budapesti meghívás történeténél. Részben azért, mert az alábbi idézetekből kitűnik, milyen lelkes volt a múlt század első évtizedeiben a színházkedvelő közönség, köztük pedig a fiatalok (!). Biztosan nem kellett volna felhívást intézni hozzájuk, hogy kapcsolják ki az előadás alatt a mobiltelefonjaikat, akkor sem, ha akkor lettek volna ilyen eszközeik. Ma  az is elképzelhetetlen, hogy az operettszínházban a közönség csak úgy,  spontán, együtt énekeljen a szereplőkkel.



SZÍNHÁZÍ ÉLET, 1923/47. SZÁM:



          „Szabados Béla nyilatkozik a tanítványáról



            Kolbay Ildikóról, aki végre mégis csak megérkezik a Városi Színházba és eljátssza a Menyasszonyháború főszerepét



           […] Kolbay Ildikó ezelőtt négy esztendővel tanítványom volt a Zeneakadémián, még pedig kedvenc tanítványom. A vizsgákon már feltűnt tehetsége, különösen pedig színpadi rátermettsége, hangja és színészi készsége. Szép, magas, karcsú, szőke leány, feltűnően intelligens és egyik legnagyobb értéke a veleszületett rutin. Gondolkoztunk, hogy ki játszhatná el a Városi Színházban színre-kerülő Menyasszonyháború operettem egyik primadonnaszerepét. Ennek a szereplőnek az énekpartija meglehetősen magas koloratúrhangot kíván és jó színésznőnek is kell lennie annak, aki alakítja. Így jutott eszembe Kolbay Ildikó neve, akit megemlítettem a színház vezetőségének. Ekkor tudtuk meg, hogy az Operaház már az én intervencióm nélkül is szerződtetési ajánlatot tett Kolbay Ildikónak, aki hajlandónak is nyilatkozott Budapestre jönni. A szerződtetés perfektuálása körül különböző súlyos akadályok merültek fel, amíg hosszú levélváltások, táviratváltások és tárgyalások után történt az a megállapodás, hogy Kolbay Ildikó három hónapi vendégszereplésre jön Budapestre, azután visszautazik Kolozsvárra. Tizenhetedikén fog megérkezni és még aznap délelőtt próbája lesz a Városi Színházban.”



SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/48. SZÁM:



          „Éjféli intervjú Kolbay Ildikóval

           A kolozsvári diákok testülete várta a Nyugatinál



           Hosszú várakozás után, a hitetlenek és vészmadarak megcsúfolására, a szombaton este kilenc óra harminc perckor befutó gyorsvonatból egész életnagyságában kiszállott Kolbay Ildikó, a Városi Színház új primadonnája. Szép szőke haja messziről lobogott — és egy perc alatt csengő, messzire hangzó kacagását hozta a hűvös novemberesti szél. Kolbay Ildikót már körül is fogták, már dús krizantémcsokor pompázott a karjaiban, már sűrű éljenek között a szó legszorosabb értelmében hozták a kijárat felé. A Pesten tanuló kolozsvári diákok testülete várta a művésznőt, aki még meghatódni sem ért rá. mert a diákok millió kérdéssel ostromolták.

          Percek teltek el, mikor végre Szabados Béla, zeneakadémiai tanár, jelen minőségben szerző, aki szintén az állomáson várta Kolbay Ildikót, mellé kerülhetett.
A Metropole szálloda egy harmadik emeleti szobájában talált ideiglenesen hajlékot Kolbay Ildikó, ott mondta el a következőket:



          — Kérem, én még nem tudok mit nyilatkozni, összesen húsz perc óta vagyok itt és természetesen nagyon kellemesen érzem magam, már csak azért is. mert nemsokára aludni fogok. A fogadtatás meglepett, és ha nem tart szerénytelennek, hát jó ómennek tartom. Erről jut eszembe, hogy Kolozsvárott úgy búcsúztatlak, mintha soha többé nem mennék vissza Kolozsvárra. Az állomáson valósággal tolongtak a jóbarátok és ismerősök. Nagyon drága volt Körösi Dénes, a legjobb kolozsvári cigányprímás, egész Váradig kísért és hegedülte azokat az operetteket, amelyekben a legnagyobb sikereimet arattam. Szóval Kolozsváron szépen elbúcsúztak tőlem. […]



SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/1. szám:



          „Kolbay Ildikó bevonulásának története



           Ritkán várták még színésznő bemutatkozását olyan érdeklődéssel, mint Kolbay Ildikóét. A premieren, mielőtt az ő jelenése következett és a kulisszák mögött felhallatszott első dala:



           Letéptem a legszebb rózsát piros kertemben



           Hajnal piros kertemben,



           — csupa izgalom volt a nézőtér, és amikor megjelent a színen, zúgó tapssal fogadták. Egész külön csoportban ültek az erdélyiek, akik szinte haragudtak a publikum többi részére, hogy miért merik ők is ünnepelni Kolbay Ildikót, amikor ehhez kizárólag az erdélyieknek van joguk.



            Mindenkinek nagyon tetszett a lányos aranyszőke feje és a gyönyörű két lába, amelynél szebb női lábat Phidias sem tudna faragni. A belépő dalával már meghódította a publikumot és ez a hódítás még tökéletesebb lett, amikor Palló Imrével elénekelte:



           Tündér-bájos csodaszép,



           Bárányfelhős tavaszég.



          Azután ennek a dalnak a refrénje még jobban megfogta a publikum szívét úgy, hogy a második szakaszt már együtt énekelték a szereplőkkel:

           A májusi hajnal csodája ez,



           Mely harmatoz, illatoz, ébredez.



          Jelenetről jelenetre nagyobb volt Kolbay Ildikó sikere, úgy, hogy az első felvonás végére már, […] beérkezett budapesti primadonnának.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9562018-07-26 11:00:13

Képtalálat a következőre: „KOLBAY ILDIKÓ”



(Végre sikerült egy fotót betenni Kolbay Ildikóról. Hihetetlen, hogy ez a szép, kedves mosolyú és sokoldalúan tehetséges művésznő még a 34. születésnapját sem élhette meg.)



Kolbay Ildikó 1923-ban – mielőtt még eleget tett volna a budapesti Városi Színház meghívásának – Kolozsvárott a következő darabokban lépett föl, több alkalommal:



Oscar Straus: Búcsúkeringő



J. F. Halévy: A zsidónő



Robert Stolz: A kis grizett (a címszerepet alakította)



Jean Gilbert: A hermelines nő



Ambroise Thomas: Mignon (Philine)



Lehár Ferenc: Luxemburg grófja, Víg özvegy



Kálmán Imre: A Bajadér (a címszerepet alakította)



Kolozsvár nehezen engedte el kedvencét. Többszöri próbálkozás után végül az év végére sikerült a budapesti Városi Színháznak szerződtetnie Kolbayt a Mennyasszonyháború főszerepének az eljátszására.



A magyar sajtóban - így az AZ UJSÁG 1923.12.04-i számában is – az alábbi tudósítás jelent meg:  



Ostrom alatt a Városi Színház pénztára vasárnap óta, amikor a Menyasszonyháború, Sas Ede és Szabados Béla pompás daljátékának pénteki bemutatójára a jegyek árusítását megkezdték. Erdély több előkelő mágnáscsaládja táviratilag rendelkezett, hogy a bemutatóra helyét biztosítsa, mert tanúi akarnak lenni Kolbay Ildikó, Erdély ünnepelt kedvence budapesti diadalmas bemutatkozásának. Kolbay Ildikó remek hangját, énektudását nagyszerűen érvényesítheti a Menyasszonyháborúban, Nagy Izabellával, a kitűnő primadonnával együtt, akinek a darab szintén bő alkalmat ad, hogy játékban, énekben és táncban is kitüntethesse fényes tehetségét. Az újdonság iránt külföldön is élénken érdeklődnek s a főpróbán egy neves londoni ügynökség is képviselteti magát; több bécsi újságíró pedig intézkedett a Városi Színház jegypénztáránál, hogy a pénteki bemutatón jelen lehessen.”



És, hogy mi lett az eredetileg 3 hónapra tervezett szabadságból, amelyet a művésznő a kolozsvári Magyar Színháztól kapott, ahol őt „úgy szerette a publikum, mint nálunk Fedák Sárit”?



8 ÓRAI UJSÁG, 1923.12.14.:



Kolbay Ildikó állandóan Budapesten marad. Kolbay Ildikó, a kolozsvári Magyar Színház primadonnája, akit a „Menyasszonyháború" főszerepének eljátszására kértek kölcsön, értesülésünk szerint nem tér vissza többé a kolozsvári színházhoz, hanem állandóan Budapesten marad s itt szerződik le. A fiatal művésznőnek oly nagy sikere van a Városi Színházban, hogy a vidékre való visszatérése a biztos pesti karrierről való lemondását jelentené.


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14522018-07-25 21:31:36

Kedves Smaragd!



Nagyon örültem, amikor rábukkantam az említett újságcikkre. Szerencsére Kemény Egont fórumának megnyitásával sikerült újra ismertté tenned, hiszen az ifjabb generáció bizonyára már nem vagy nem sokat hallott róla. Ám rövid idő alatt annyi értékes anyag gyűlt össze ebben a témakörben – elsősorban a Te munkád eredményeként -, hogy  már alig volt lehetséges újdonságot találni. Nem tudom, hogy ez  a prágai cikk szerepelt-e korábban a neten. Bizonyára nem, hiszen akkor aligha kerüli el a figyelmemet. Meg vagyok győződve arról, hogy magasabb erők közreműködtek abban, hogy az idézett írás pontosan a zeneszerző halálának évfordulóján vonta magára a figyelmemet. E cikk tartalma a megszokottnál sokkal személyesebb, sokkal bensőségesebb, szeretetteljesebb, és minden más írásnál jobban alátámasztja azt, hogy Kemény Egon született zseni volt. 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9552018-07-25 08:36:14

Hogy Kolbay Ildikó milyen hamar és milyen mértékben vált népszerűvé a közönség körében? Szemléltetésképpen kiírtam a Színházi Életnek azon számait, amelyekben róla lehetett olvasni, és amelyekben számos fotóját is megtaláljuk. Minthogy a Színházi Élet e számai a netről – kissé hosszadalmas munkával ugyan, de - letölthetők, belőlük csupán egy-két cikket fogok idézni. Az, akit érdekel e téma, az alábbi felsorolás alapján mélyebben megismerheti Kolbay Ildikó történetét. (A többi sajtótermékről, persze, még nem is szóltam.):



SZINHÁZI ÉLET:



1922/20. szám



1923/11.,43.,47.,48.,49.,50.,51.,52.,53. szám



1924/1.,4.,5.,15.,45.,47.,49.,51. szám



1925/1.,4.,5.,6.,8.,14.,15.,17. szám



1926/8.,9.,12.,15.,17.,18.,19.,20.,21.,22.,23.,48. szám



1927/1.,10.,21.,22.,23.,25. szám



1928/2. szám



1929/8.,9.,11.,12.,13.,14.,15.,16.,32. szám



1930/1. szám (Hírül adják, hogy K.I. férjhez megy, és a színpadtól visszavonul.)  



1930/14. szám (Hírül adják, hogy K.I. férjhez ment.)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7472018-07-25 08:28:55

 



A 115 évvel ezelőtt, ezen a napon született VASZY VIKTOR karmester és zeneszerző emlékére:



 Képtalálat a következőre: „Vaszy Viktor”



«Negyven év»



LÁTOGATÁS VASZY VIKTORNÁL



»Tisztelt Kápolnai Úr! Kérem újrázni a vörös bor áriát. Tenor Solo, írta Tisztelője Erkel Ferencz. 1883.«



Először ez a néhány kedves szó kerül elő az íróasztal fiókjaiban rejtőző emlékekből, ez a néhány szó Erkel Ferenc névjegyének hátán. Kápolnai úr jeles kolozsvári tenorista volt, bort is termelt, ebből kapott a «Bánk bán» zeneköltője s ezt kívánta «újrázni». A névjegy a Kápolnai hagyatékból Janovics Jenőhöz került, Janovics pedig Vaszy Viktornak ajándékozta.



A jubiláns Vaszy Viktor — aki négy évtizeddel ezelőtt vette kezébe a karmesteri pálcát a Gellért Szállóban, a Fővárosi Népművelési Bizottság hangversenyén, amikor is Mendelssohn «Hebridák»-nyitányát és Mozart «Jupiter-szimfóniájá»-t dirigálta, — a jubiláns, aki azóta oly sokszor vezényelte a «Bánk bán»-t s a «Hunyadi László»-t, most meghatottan forgatja kezében a kis kartonlapot.



— Mindig muzsikus akartam lenni — mondja, — kisgyermek koromban két bottal «hegedültem».



A Zeneakadémián hegedű- és zeneszerzés tanszakra jártam, s 1925—26-ban a Székesfővárosi Zenekar hangversenymestere voltam.



Koesler János és Kodály Zoltán növendéke, Állami Művészi Oklevelet 1927-ben kapott s két esztendő múlva már tanára a Zeneakadémiának.



A muzsikus, a zeneszerző, a karmester és a pedagógus Vaszy azóta szüntelen és lázas munkában él.



— Mire emlékszem igen szívesen? 1934 áprilisára, akkor vezényeltem először Kodály



«Psalmus Hungaricus»-át és Sztravinszkij hegedű- versenyét. 1936-ra, Sibeliusnál jártam akkor (s mutatja a látogatáson készült képet), a hetven éves mesternek a magyar Zeneakadémia köszöntését tolmácsoltam. Novemberben a Palestrina Kórusnak tanítottam be Bartók Béla «Cantata Profana»-ját, s decemberben vezényeltem is a Vigadóban. Bartók ezen a hangversenyen Rapszódiáját zongorázta. Nagy élményem volt!



— Ezerkilencszáznegyvenötben szerveztem meg a Szegedi Nemzeti Színház operai tagozatát. Ez már a második operai szervezésem volt. Színházunk akkor tulajdonképpen az első államosított vidéki színház, gazdaságilag is együvé tartozott a budapesti Nemzeti Színházzal és az Állami Operaházzal.



Sajnos, az operát Szegeden 1949-ben megszüntették. Pedig onnét kerültek ki, Vaszy pedagógus-karmesteri keze alól operakultúránk olyan képviselői, mint Takács Paula és Simándy József.



— Ezerkilencszázötvenhétben jöttem vissza Szegedre, akkor Paulusz Elemér, majd Rubányi Vilmos jóvoltából itt már évek óta virágzott ismét az opera.



Élethivatása: mindig valami újat csinálni! Fiatalokat felfedezni s útjukra indítani! A zenei életet decentralizálni, mivel a művészet követelményei — mint mondja — «minden szélességi fokon azonosak!» Bővíteni az operai műsorrendet: «Ivan Szuszanyin», «Nabucco», «A szicíliai vecsernye», «Danton halála», «A három narancs szerelmese» — hogy csak néhányat említsünk az elmúlt évek nagy visszhangú szegedi bemutatók közül!



Vaszy Viktor indította el új útjára 1959-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokat is.



Miközben emlékeit idézi, ugyanaz a lobogás, lendület érezhető benne, mint a korrepetitori szobában, ha énekeseit tanítja az új szerepekre, vagy ha a dirigensi emelvényen áll. Most éppen a teljes Puccini-ciklus előadásai folynak, ennek rendeli alá minden erejét; mint nemrég a nagy Verdi-ciklusnak. Készül a Játékokra, de már egy Mozart-ciklus tervét melengeti a jövő szezonra.



Első hangversenyén, negyven évvel ezelőtt, széket is hordott, hogy mielőbb elkészüljön a zenekar helye s a nézőtér. Van ebben a buzgalomban valami négy évtizedre és még többre is jelképesen előremutató. Aki ismeri, úgy érzi: a hajdani, az-az alig huszonkét esztendős, ifjú dirigens munkál a jubiláns Vaszy Viktor tevékeny kedvében is. ...



Dalos László"



Film, Színház, Muzsika, 1965. április 23. (9. Évfolyam, 17. szám)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7462018-07-24 11:58:14

Ma 100 éve annak, hogy megszületett



Képtalálat a következőre: „Ruggiero Ricci play Wieniawski”



RUGGIERO RICCI olasz-amerikai hegedűvirtuóz, „a XX. század Paganinije“



(San Bruno, 1918.07.24.-Palm Springs, 2012.08.06.)



PESTI NAPLÓ, 1932.09.18.:



Egy kisfiú hegedül a kóbor zenekarban ...

Rugglero Ricci a tlzenegyéves (1) amerikai hegedűfenomén, csütörtökön repülőgépen Berlinbe érkezett



Az amerikai lapok tele vamnak cikkekkel, amelyek Ruggiero Ricci meglepő karrierjéről számolnak be. Már a Magyarország megemlékezett arról, hogy ez a kis hegedűvirtuóz hogyan keveredett harcba szüleivel és hogyan békült ki velük, — az amerikai lapok híradása nyomán a Pesti Napló most néhány új adatot közöl:



Ruggiero Ricci édesapja rézöntő volt San Franciskóban. Hat gyermeke volt a rézöntőnek, két fiú és négy leány. A családban olyan nagy volt a szegénység, hogy mivel az öreg Ricoi értett a fúvóshangszerhez, szabadidejében zeneórákat adott. Később muzsikára tanította gyermekeit is és egy kis családi zenekart állított össze, amelyben az ötéves Ruggiero volt a prímhegedűs. Az apa puzont, a hétéves Giorgio hegedűt, Róza zongorát, Emma cimbalt, Dorraine kürtöt játszott, a kétéves Virginia pedig énekelt. Városról városra kóborolt a kis család, amíg egy szép napon egy mecénásnő felfedezte a hétéves Ruggiero Ricci talentumát, kiemelte a fiút a zenekarból, adoptálta, úri módon neveltette és a legelső mestereknél taníttatta. Kilencéves volt Ruggiero, amikor Newyorkban a Manhattan Symphonie Orchesterrel bemutatkozó hangversenyt tartott. Mozart A-moll koncertjét, egy Mendelssohn hegedűversenyt és Vieuxtemps egyik szerzeményét játszotta. Óriási sikere volt, a közönség tombolva fogadta és a kritikusok másnap három-négyhasábos tudósításban számoltak be az új csodáról. Ruggiero Ricci  a legnagyobb nyugalommal fogadta az ünneplést, de kitörő örömmel az édességeket és játékokat, amelyekkel valósággal elhalmozták. A kritikusok a gyermek Mozarttal hasonlították össze. Sauborn, a híres amerikai kritikus párhuzamot von közte és jelenlegi vetélytársa, Menuhin között. Ezt írja: »Menuhin jövője már biztosan ívelő, de Ricci startjánál oly elementáris erővel nyilatkozott meg őstehetsége, hogy felülmúlja Menuhint.«



Ruggiero Ricci legutoljára Hollywoodban játszott, az ottani Bowl-ban, 10 000 hallgató előtt. A közönség és a kritika el volt tőle ragadtatva. Most októberben kezdi meg európai vendégszereplését Ruggiero Ricci, aki már Berlinben van, ahova Cherbourgból repülőgépen érkezett. Néhány hét múlva Budapestre jön ahol Dohnányi Ernő vezénylete mellett a Filharmónia megnyitó hangversenyén és egy önálló hangversenyen játszik. Tőlünk Olaszországba megy (nagyanyja olasz), ahol meghívást kapott a királyi udvarhoz is.“



Ruggiero Ricci - Plays Wieniawski (Full Album)



(1) Kérdés, hogy a hegedűművész valójában melyik évben született. A neten szereplő adatok szerint 1918-ban, az idézett cikk azonban 1932-ben egy 11 éves fiúcskáról szól. Ez viszont azt jelentené, hogy R.R. születési éve 1921. A hónap és a nap biztosan helyes.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9542018-07-24 10:05:50

Javítás: 3. bekezdés: helyesen "Adam". (Elnézést kérek. Nem vettem észre, hogy a gép automatikusan "magyarosította" a szerző nevét.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9532018-07-24 08:06:34

KOLBAY ILDIKÓ MÉG BUDAPESTEN:



AZ UJSÁG, 1920.02.22.:



A Dunaparti Színház* újdonságai. […] Ádám végtelenül bájos dalművét, A nürnbergi babát, hozta ma színre a Dunaparti Színház nagy sikerrel és elég jó előadásban, a melynek Kolbay Ildikó, Feszely Sári. Scherff Berta és Hegedűs Ferencz voltak az erősségei. A zenekart Kun László dirigálta.[…]



*A korábbi Medgyaszay Színház épületében (Eskü út  1.) /ma: Budapest V., Március 15. tér/ működött.



MAJD A KOLOZSVÁRI  MAGYAR SZÍNHÁZBAN, ahol rajongtak érte, és ahová mindig visszavárták a művésznőt (idézetek az ELLENZÉK c. lap alábbi számaiból):



1921.12.12.:



Szevillai borbély. […] Rozina szerepében Kolbay Ildikó, az új koloratur-énekesnő debütált. Csupa bíztató Ígéret. Nagyterjedelmű, kellemes, könnyed, jól iskolázott hangja van, amely olykor, mint pl. a staccatokban, nagyon szép. Muzikalitása is kifogástalannak látszik, Amellett jó színpadi megjelenés és bízunk benne, hogy apróbb modorosságait, amelyek kezdő színésznő mivoltával járnak, Kolozsvárt csakhamar le fogja vetkőzni. […]“



1922.01.04.:



„HETI MŰSOR



[…] - Lévay Ilona, Kolbay, Kabdebo játszák a Denevér főszerepeit […] Kolbay Ildikó Adélt és Kabdebo Duci Orloyszkvt fogja játszani. […] A jövő hitnek két estéjire lesz kitűzve a Denevér.



- Carmen. Szombaton este másodszor adják Bizet Carmen-jét s a főszerepeket most a színház más művészeitől fogja láthatni közönségünk. Micaélét Kolbay Ildikó […] fogja énekelni. […]



- Stambul rózsája. A rendkívüli sikerrel felelevenített Stambul rózsájának vasárnap este lesz a legközelebbi előadása, amikor Gonzsa (Másutt: Kondzsa v. Gonza. Meg.: A.) Gült Kolbay Ildikó […] fogja játszani. […]“



1922.01.22.:



„HETI MŰSOR



[…] Kedden: Carmen Aca de Barbuval. Az a fenomenális siker, amit Aca de Barbu a Carmen csütörtök esti előadásán aratott, arra késztette as igazgatóságot, hogy a kitűnő művésznőt fölkérje, hogy még egyszer játssza el ezt a parádés szerepet. Kedden este tehát újra a Carment adják Aca de Barbuval, de most a szokásos operahelyárakkal. A főszerepeket Kolbay Ildikó, Sugár, Takács fogják énekelni. — […] Hétfőn este 14-edik előadása lesz a diadalmas sikerű Offenbachnak s az előadásnak különös érdekessége lesz hogy először fogja játszani Kolbay Ildikó.



Kék mazur. Lehár legújabb operettejének, a nagy izgalommal várt „Kék mazur“-nak pénteken este lesz a premiéreje. Az idei évad egyik legvonzóbb szenzációja lesz […] Kolbay Ildikó, Sereg Marcsa, Berky József, Réthely, Izsó, Nagy Gyula, Leövey fogják az új Lehár-operette főszerepeit játszani. […]“



1922.04.11.:



„Operett-reprizek. Igen érdekes operette-reprizek lesznek a húsvéti ünnepek estéjén: Vasárnap hosszabb pihentetés után, teljesen új betanulással, új szereposztással adják a Három kislány -t. Kolbay Ildikó, Nagy Gyula, Virág Lajos lesznek a főszereplők. […]“



1922.04.30.:



Berky Lili és Gózon Gyula vendégjátéka. […] Hétfőre Kálmán Imre poétikus szép operetteje, a Kis király van kitűzve a címszerepen Gózon Gyulával, Zozó szerepében Berky Lilivel és Montarini szerepében Kolbay Ildikóval.”



1922.05.04.:



„[…] A magyar színház e heti műsorán két délutáni előadás szerepel: Szombaton a „Sevillai borbély“-t fogják játszani […], Rozina szerepében Kolbay Ildikóval, […]”



1922.10.07.:



„[…] Zsidónő. Halévy hatalmas operája, a „Zsidónő" van kedd estére műsorra tűzve, a tavalyi előadások parádés szereplőivel. Új lesz az előadás keretében Kolbay Ildikó, aki először fogja a hercegnő szerepét énekelni. […]”



1922.11.22.:



„[…] Hamburgi menyasszony. A legnagyobbsikerű operett-újdonságok egyike, a Hamburgi menyasszony van szombat estére műsorra tűzve, a főszerepben Kolbay Ildikóval, Kabdebó Ducival, Réthelyvel, Berkyvel. A rendkívüli sikerű újdonságnak ez lesz a 11-ik előadása."



1922.12.08.:



„ […]Vasárnap […] a Kék mazur-t adják, Kolbay Ildikóval, Somogyi Emmivel, Tompa Bélával, Berky Józseffel.”



1922.12.10.:



„Mindenki ott lesz f. hó 16-án szombaton este a Központi-szálló összes termeiben tartandó „Rendkívüli Újság” kabaréján és Figaro-estjén, melyen a Magyar Színház legkiválóbb művészei szórakoztatják a közönséget. Fellépnek: Kolbay Ildikó, Neményi Lili, Rennerné Halász Baba, Bérczy Mihályné, Nagy Rózsika, Izsó Miklós, Virág a Magyar Nemzeti Színház művészei […].”



Kolbay Ildikó 1921 és 1922 között természetesen többször szerepelt a fenti és egyéb darabokban is, folyamatosan színpadon volt.



MAJD AZ ELLENZÉK C. KOLOZSVÁRI LAP 1923.11.21-I SZÁMÁBAN EZ OLVASHATÓ:



Kolbay Budapesten. Budapesti tudósítónk jelenti: Kolbay Ildikó Kolozsvárról ma megérkezett Budapestre. Az újságíróknak, akik megkérdezték, kijelentette, három havi szabadságot kapott, hogy a Városi Színházban a Menyasszony-háború- ban fellépjen."


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14442018-07-23 11:21:38

Kemény Egonra emlékezve, halálának 49. évfordulóján



Prágai Magyar Hírlap, 1929.02.22.:



KIKELET UCCA 3 

Kemény Egon csodálatos karrierje Kassától, Bécsen át Pestig „Egy új Jacoby született“ — A magyar operett új csillaga

Kassa, február 21. (Saját tudósítónktól.) A napokban közölték a pesti lapok, hogy a „Fővárosi Operettszínház" megkezdte a Kikelet ucca 3 c. új operett próbáit, melynek szövegét Harmath Imre írta, zenéjét Kemény Egon szerezte. A színház tavaszi slágernek szánta a darabot, de a színház meteorológusai azt jövendölgetik, hogy a jövő szezon elejére is el vannak látva ezzel a darabbal. 

Kemény Egon kassai fiú. Paulusz mestertől hallottam a nevét többször, mint kedvenc tanítványáét, évekkel ezelőtt jósolgatta, hogy ebből a fiúból lesz valami. Az idő csalékonyan rohan manapság, a gyerekek nyakunkra nőnek, mégsem lehet több az Egon gyerek 22—23 évesnél. Ha csakugyan „befutott”, valami egészen különös és szokatlan előretörésről lehet szó, járjunk a végére. 

Igy tudtam meg kedves fogorvosomtól, Kemény Albert dr.-tól ennek a mesébe illő karriérnek a históriáját, érdemes megírni, muszáj is, hiszen erre minálunk úgy is az a nagy hiba, hogy a saját értékeinket soha nem becsüljük meg, csak akkor csóváljuk a fejünket: „Hát mégis?!“ — mikor magasra lendültek — másutt. 

Kemény Egon Bécsben született, 1905 okt. 13-án. Kassán végezte el a gimnáziumot s mellette Paulusz Ákos vezetése mellett hegedűt, Kövér Dezsőtől zongorát és zeneszerzést tanult. Istenadta zenei tehetsége nagyon korán megnyilatkozott, ötéves kora óta élte a maga külön, második életét a zongora mellett s ha elvégezte a napi gyakorlás penzumát, színes zeneálmok keltek ujjai alól a fehér -feket billentyűkből. 

A családi hagyomány az orvosi pályára vitte, apja is az volt, Kemény Dezső dr., bátyja is az. Egon beiratkozott a bécsi egyetemre, elvégzett négy félévet, kitüntetéssel letett hat szigorlatot. A bizonyítvánnyal hazajön édesapjához és kijelenti, hogy semmi kedve az orvosi pályához, kéri, hogy engedjék muzsikussá lenni. És az áldott lelkű, ma már csak áldott emlékű apa, gyermekeinek megértő jóbarátja, nem ellenkezik. Másnap már viszi a vonat vissza Bécsbe, egyenesen a zeneakadémia rektorához, Schmidt professzorhoz, adja meg ő a feleletet Kemény Egon nagy kérdőjelére. 

Itt történt Kemény Egon életében az első csoda. A hivatalos „fölvételi“ tananyagon egy félóra alatt átesik. Jön az örök zene örök Rubikonja, a kontrapunkt, a zenei tudomány logaritmusa. Schmidt rektor úr rágyújt egy szivarra. Akik ismerik, azt mondják, hogy nála ez a legnagyobb megelégedés jele. Végtelen jóindulattal megkérdezi, szokott-e komponálni. Féltízkor hangzik el a kérdés, lesz tíz, tizenegy és Kemény Egon magafeledten még mindig játszik, egyik zenekölteményt a másik után. Schmidt professzor úr, akinek valószínűleg a könyökén jön ki minden muzsika, hallgatja mosolyogva. Déli harangszóra tér magához a két rokonlélek s könnyesen megszorítja egymás kezét. A nagy zeneoroszlán melegen gratulál a fiatal zseninek és kijelenti: 

— Uram, ön elvégezte ez idő alatt a négy zeneakadémiai évet és a kétévi mesteriskolát. Ezt írásban adom. Hivatalos bizonyítványt, sajnos, nem adhatok, mert törvényeink írják elő, hogy legalább egy teljes évet hallgatnia kellene érte az akadémián, arra meg önnek nincs ideje. Menjen, az élet hívja. 

A kassai meleg családi körben nagy a boldogság, — de csak rövid időre, mert árnyba borítja a jó édesapa hirtelen-váratlan halála. 

„Az élet. várja” — de hol keresse meg a hozzávezető utat szegényen, apátlan-árván? Egyetlen támasza a bátyja, aki az apa helyettesítésére vállalkozik ugyanolyan megértő szeretettel, mint az „öregúr”. 

Egy félévig álmodozik Egon, végre, valószínűleg sok gyötrődés után, elébe áll a jó bátyának: 

— A fejem tele van melódiákkal, nincs szövegem. 

Arra a kérdésre, hogy (kitől szeretne szöveget kapni, hosszas habozás után egy nevet mond ki: 

— Harmath Imre. 

Talán elérhetetlen vágynak gondolta, ábrándnak, ami soha meg nem valósulhat és valósággá vált a második csoda. Egy levélre két nap múlva megérkezik egy tangószöveg a világ egyik legmelegebb szívű poétájától. Reggel nyolckor jön a levél és Kemény Egon délután háromkor kiröppen a családi meleg fészekből, egyetlen látható vagyona a megzenésített Harmath Imre-dal. Szállt, mint egy sasfiók, neki az ismeretlennek, a megtáruló messzeségnek. 

Harmath Imre hűvös udvariassággal fogadja, de amikor zongorához ül az ismeretlen fiatalember, megismétlődik a Schmidt rektor esete. A vége az, hogy a poéta megöleli az új csillagot, autóba kapja s akinek minden órája ezreket jelent pengőben, maga alkudozik a kiadóval s atyailag gondoskodik arról, hogy ennek a gordiusi csomónak fölvágásából megmaradt szálak ne kössék meg a fiatal muzsikust. Igy született az első Harmath-Kemény-dal, a „Szerettelek” c. tangó. Leírhatatlan az öröm pesti zenei és színházi körökben. Kemény Egonban kiapadhatatlan melódiaforrást éreznek meg a legjobb szemű színházi rókák. Pár hét alatt rádió és gramofon kapja szárnyra a kassai fiút, aki Rózsavölgyiék próbatermének állandó vendége, az üzletvezető, Alberty előtt játsza az új slágereket s maga Harmath Imre énekli hozzá a szöveget. Egyszer Márkus Alfrédet is oda viszi a véletlen s ahogy hallgatja az újszerű, mégis fülbemászó melódiákat, meghatottan jelenti ki: 

— Nyugodtan halok meg, fiam, mert van utódom! 

Kemény Egont fölkapják Pesten. Jön a „Kövessi-Vár”, a Newyork művészasztala, melynél disztaggá avatják, a Fővárosi Operettszínház — egyelőre kenyeret ad neki, a színház első korrepetitora és III. karmestere lesz, hogy egy rövid év leforgása alatt beltaggá fogadja Szabolcs Ernő. Harmath Imre egy szép napon kijelenti, hogy csak Kemény Egonnal akar ezentúl operettet írni s egy félév múlva kitűzik a „Kikelet-ucca 3“ c. első Harmath—Kemény-operett próbáit. A legjobb magyar operettegyüttes szívvel-lélekkel készül a sikerre, mert hogy az lesz a vége, senki nem kételkedik benne. 

Kemény Egon a színház dédelgetett kedvence, mert a hirtelen hírnév sem kapatja el. Igénytelen, szerény, munkás ember, szótlan, mosoly nem játszik az ajkán. Mindenütt ott van, mindent tud, de mintha szellem volna, sehol se látják, semmit el nem árul. Ruhája egyszerű, mindig sötét, mégis kifogástalan eleganciájú. Pontos, mint az óra, gyors, mint a villám. 

El lehet képzelni, milyen lázasan s milyen szeretettel készül a színház, Szabolcs, Faludi igazgatókon kezdve, át a rendezőkön, a színészeken (Gaál Franci, Fejes Teri, Szokolay Oly, Dobos Annus, Fried Böske, Küry Klára, Sarkady Aladár, Kertész Dezső, Kabos Gyula, Szirmay Imre) a kulisszafestőkig, muzsikusokig a dédelgetett kedvenc nagy sikerére. 

— Megmutatjuk a mi kedves Egonunknak — adta ki a programot Szabolcs igazgató —, mit tudunk nyújtani annak az embernek, aki a legtöbbet alkotta a színház érdekében. 

Sok megható részlete van ennek a belsőséges életnek, — mely jóformán oázis a színházi üzlet-világban, — hosszú lenne mind elmondani. Az operett már sajtó alatt van s amíg a színpadon folynak a próbák, a festőtermekben festik a ragyogó díszleteket, írják a zenekar részére a szólamokat a partitúrából, szóval a munka lázában ég minden ember, — a zenetermekben a „His Masters Voice”, a legnagyobb londoni gramofon-cég veszi föl az operett nyolc legszebb slágerszámát, hogy megossza a hasznot és dicsőséget berlini, bécsi és pesti vállalatokkal is. 

Mesébe illő ez a lendület, operettben szoktak teljesedni így az álmok. Egy huszonhároméves kassai fiú csodás karriérjéről talán érdemes volt — egyelőre — ezzel a pár szóval megemlékezni. Szinte idekívánkozik a végére: „Folytatása következik”.



 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9522018-07-23 09:14:57

Kolbay Ildikó a Zeneakadémia operai tanfolyamán Sík József növendékeként 1916-ban még azt nyilatkozta, hogy a legszívesebben a „Figaro lakodalmá”-ban Susanne szerepét énekelné (SZÍNHÁZI ÉLET, 1916/3. szám). Talán lett is volna erre alkalma, ha elfogadja Wlassics főigazgató ajánlatát, aki őt még zeneakadémiai növendékként felkérte, hogy szerződjön az Operához, ám az énekesnő erre csak a tanulmányai befejezése után lett volna hajlandó. Később ez a felkérés nem ismétlődött meg. (SZÍNHÁZI ÉLET, 1924/51. szám). Így történt, hogy Kolbay Ildikó elsősorban az operett műfajának a csillaga lett. A közönség „dédelgetett kedvencévé” vált, és a kollégák sem kevésbé kedvelték őt. De kezdem a legelején, amikor a jövőbeni nagy sikerről még csak igen visszafogott jóslatokat lehetett megfogalmazni:



NÉPSZAVA, 1919.06.14.:



Operavizsga. Csütörtökön és pénteken mutatta be az Országos Magyar Zeneművészeti Főiskola évenkénti szokása szerint éneknövendékeit az Operaházban ismertebb operarészletek előadásának keretében. Az évi anyag átlaga kielégítő, bár rendkívüli hangot egyet sem találtunk. Ábrányiné, Anthes és Sík tanárok munkássága növendékeikben elismerést érdemlően tükröződött de bizony a színpadi játék nem valami erős oldala egyik vizsgázónak sem. És ami megrovandó: értelmes szövegkiejtést keveset hallottunk, pedig enélkül az új nemzedéktől el sem akarunk képzelni operaelőadásokat. A két estén összesen tizenkét növendék vizsgázott. Kilenc nő (Vincze Karola, Csillag Erzsi, Flesch Ella, Kolbay Ildikó, Feszely Sári, Kovách Mária, Hubert Etel, Goda Gizella, Kanárik Sári) és három férfi (Vermes Jenő, Simon Sándor és Kovács Károly). […] A „Martha" címszereplője, Kolbay IIdikó, […] több értékes művészeti kvalitással rendelkezik, hangja eléggé hajlékony s kellemes magas szoprán. […].“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9512018-07-23 03:51:07

Neve szinte állandóan szerepelt a korabeli hírlapokban, rövid élete és korán véget ért szakmai pályafutása ellenére nem maradt nyom nélkül művészi tevékenysége. Hangfelvételek azonban - fájdalom – ezúttal sem állnak rendelkezésre.



Védett fotók: itt



KOLBAY ILDIKÓ énekesnő, operettprimadonna



Rimaszombat, 1898.01.24.- Budapest, 1932.06.14.



„Atyja K. Sándor, kir. törvényszéki elnök, anyja Majthán Matild. Zeneakadémiát végzett Budapesten, majd elszerződött Pozsonyba, ahol a „Bohémélet” Musette szerepében mutatkozott be. Ezután Kassára hívták meg, Faragó Ödön társulatához, onnan Kolozsvárra megy, ahol a „Szevillai borbély”-ban mutatkozik be. 1923 dec. 7-én fellépett a Városi Színházban, a „Menyasszonyháború” c. operett fő női szerepében. Egy év múlva e színház tagja lesz, de nemsokára megválik az intézettől és Szegedre szerződik, onnan Miskolcra, Sebestyén Mihályhoz. 1930 jan. 6-án Miskolcon a „Szibill” címszerepében elbúcsúzott a színpadtól: férjhez ment dr. Gaál Menyhért ezredes-orvoshoz Miskolcon. Főbb szerepei a Hoffmann meséi, Mignon, Bajazzók, Szöktetés a szerályból c. operákban és a Kék mazúr, Három a kislány, Diadalmas asszony, Cirkuszhercegnő, Alexandra, Orlow, Víg özvegy, Erdélyleány operettekben vannak.“



(MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKON, Schöpflin A. szerk.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9502018-07-22 10:45:56

A két magánéleti hír, amelyek alapján elindulhatna a kutatás:



MAGYARORSZÁG, 1933.03.05.:



Serák Márta operaénekesnő tartásdíjért perli volt sógora örököseit



          (A Magyarország tudósítójától.) Bajkay táblabíró ma tárgyalta Serák Márta operaénekesnő perét. A kereset szerint — mikor az énekesnő férjétől, Heisler Ervintől elvált, annak fivére, Heisler Tivadar részvénytársasági igazgató írásbeli kötelezettséget vállalt, hogy Serák Márta fia, Heisler Ervin részére havi 200 márka tartásdíj-hozzájárulást fizet. Amikor Heisler dr. meghalt, megkezdődött a vagyon átadása az örökösöknek, de még máig sincs befejezve a hagyatéki eljárás.

          Serák Márta azt kérte, hogy a törvényszék az örökösöket kötelezze 200 márka havi kifizetésére. Az alperesek ügyvédjei ezzel szemben arra hivatkoztak, hogy válással kapcsolatos megállapodáshoz a törvényszék nem nyújthat jogvédelmet. Különben is az árvaszék 125 pengő tartásdíj fizetésére kötelezte az örökösöket, tehát újabb tartásdíj megállapításának helye nincsen. Az alperesek becsatoltak több iratot, amelyekből kitűnően az anya túl drága intézetben nevelteti fiát, ahol 90— 100 pengőt kell fizetni, míg a Gyermekvédő Ligától beszerzett vélemény szerint rendes körülmények között 70 pengőbe kerül egy 11 éves fiú neveltetésének költsége. A törvényszék április 3-án hirdet ítéletet az érdekes ügyben.“



Az alábbi ügy több, mint érdekes, a Serák Márta eltartása (!) tárgyában indított ejárásról szól.



"Levéltári jelzet                  HU BFL - VII.172 - 1943 - 1129



 Adatbázis                         Közjegyzői okiratok



 Levéltári irategyüttes      VII.172 - A jogszolgáltatás területi szervei. Cholnoky



                                            Imre közjegyző iratai



 Ügytípus                           jegyzőkönyv aláíráshitelesítésről nyilatkozaton



 Évszám                            1943



 Ügyszám                          1129



 Ügyleírás                           Édesanyja, Serák Márta eltartása tárgyában. 



                                            magyar



Résztvevők      Név                                 Heisler Ervin



                          Státus/foglalkozás        egyetemi hallgató, háztulajdonos



                          Lakhely/telephely         Budapest IV. Pázmány Péter tér 5."



Serák Márta fia, Ervin, a Műegyetem hallgatója volt. Ifj. Heisler Ervin ügyét (hogy a fentit-e, avagy egy másikat?) még 1946-ban is tárgyalták. A ház, amelynek Serák Márta fia a tulajdonosa volt, a nagyapától, Heisler Ignáctól örökölt ház lehetett, amely ma a Budapest, XIII. ker., Radnóti Miklós u. 21. szám alatt található:



File:Ignác Heisler house, Radnóti Street, 2017 Újlipótváros.jpg



Heisler Ignác háza


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9492018-07-22 10:32:17

Kerestem a nyomokat Serák Mártáról a külföldi sajtóban, de az oly sokat emlegetett, dicsérő kritikákból a neten egyet sem találtam. Az egyik rövid, német nyelvű ismertetőben azonban kiemelik szép, erőteljes, jól képzett, és fiatalos hangját. Ez a „kritika“ azonban már a művésznő idősebb kori szerepléséről szólhat, u.i. az embert csak akkor kezdik bármilyen tekintetben „fiatalosnak“ minősíteni, ha már sokadik évét tapossa. Ebből következtetek arra, hogy Serák Márta még jó ideig népszerű szereplője volt a külföldi színpadoknak.



Találtam azonban egy későbbi fotót is, amely 1930 körül készült a művésznőről. A háttér - a repedt vakolatú lépcsőház – igencsak érdekes. Vajon hol készülhetett?





"A százéves Operaház válogatott iratai" c., 1984-ben megjelent kiadvány 216. oldalán olvashatunk még Serák Mártáról („Serák Mártha a színpadon hagyja a jelmezeit, vizsgálat indul“ címmel). Sajnos, a könyvtáramban nem szerepel ez a kiadvány, így nem tudom, mi okból indult vizsgálat a művésznő ellen (?). Csak feltételezem, hogy összefügg a történet az Ábrányi Emil által folyamatba helyezett operaházi „stábmegújítással“.



Noha Serák Márta későbbi színpadi szerepléseiről a magyar sajtóban nemigen találunk beszámolót, privát lépéseiről azonban olvashatunk. Tulajdonképpen e magánéleti hírek alapján lehetne elindulni, és kideríteni, hogy a harmincas évek második felétől kezdődően hogyan alakult a művésznő pályája és élete, amiről mindmáig semmit sem tudunk.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9482018-07-22 09:39:08

Ez a fotó a művésznőről – akárcsak a 946. sz. bejegyzésben szereplő – ugyancsak 1924 januárjában készült:



Képtalálat a következőre: „Martha Serak”



A budapesti szereplést követően a magyar sajtóban Serák Márta fellépéseiről még az alábbi hírek jelentek meg:



A ZENE, 1926/1. SZÁM:



Serák Márta Berlinben. A m. kir. Opera tagjából a berlini Komische Oper primadonnája lett. Most egy 4 óra hosszat tartó, művészi zenéjű operett címszerepét adta: „Adrienne“-t, t. i. a híres Lecouvreur A. alakját személyesítette. A sajtó minden dicsérettel elhalmozta. Az aránylag nagyigényű mű zeneszerzője Walter W. Goetze.“



A berlini Komische Oper nézőtere:



Képtalálat a következőre: „Komische Oper Berlin”



AZ EST, 1927.11.18.:



A Fraskita repríze Berlinben.

Lehár Ferenc Fraskita című operettjét pár évvel ezelőtt Serák Márta vállalkozásában és főszereplésében bemutatták Berlinben. Most újra műsorra tűzték az operettet a Theater des Westensben. Most is Serák Márta játszotta a primadonna szerepét és partnere Jadlowker Hermann volt.“



A Theater des Westens, Berlin:



Képtalálat a következőre: „Theater des Westens”



H. Jadlowker, a híres színpadi partner:



Képtalálat a következőre: „Hermann Jadlowker”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9472018-07-21 09:12:25

Majd 1925-ben a napilapok tele vannak a Frasquita bemutatóiról szóló hírekkel. Ezekből azonban csupán hármat idézek:



PESTI NAPLÓ, 1925.02.19.:



Berlin—München—Budapest. Serák Márta, a kiváló primadonna, akinek Lehár »Frasquitá«-jával elért káprázatos sikereit a német világlapok hasábokon keresztül méltatták, az operett 250 berlini és 150 müncheni előadásának lejátszása után Budapestre érkezett és a Városi Színházban magyar nyelven fogja folytatni a »Frasquita« világsikerét.“



SZÍNHÁZI ÉLET - 1925/8. SZÁM:



Lehár Ferenc a Frasquita pesti premierjéről és Serák Mártáról



Bécs, 1925 február.

          Wien, Teobaldgasse 16. Színházi rajongóknak nem kell magyarázni, hogy e cím alatt Lehár Ferencet kell keresni. A mester még nincs itthon, valami színházi tárgyalásra hívták, azért késik. […]



          Rövidesen megérkezett Lehár […] és lebilincselő kedvességgel mentegette magát. […]

          Természetesen a Frasquita nemsokára elkövetkező budapesti előadására kerül a szó. Lehár boldogan várja a pesti bemutatót.

          —- Minden premierem közül a pesti az, amely engem legközvetlenebbül érint. Hiszen Pest az én tulajdonképeni bölcsőm, ez az a hely, ahol az ünneplés jobban esik nekem, mint másutt, mert ez a város látott engem küzdeni is, mint ismeretlen kezdőt. Nem vagyok büszke természet, mégis királyi érzés fog el, amikor időnként Budapestre jövök, ahol egyébként egy csomó nagyszerű, melegszívű és kedves barátom él.



          — A Frasquitáról bajosan tudnék olyasmit mondani, amit még nem ismerne a publikum. Premierje Bécsben, a Theater an der Wïen-ben volt, ahol 1923 áprilistól egyfolytában kétszázszor ment a darab. Inkább a főszereplőjéről, Serák Mártáról szeretnék mondani egyetmást, az őt megillető szeretettel és elismeréssel. A kiváló művésznő, aki egyéniségétől fogva egyenesen erre a szerepre született, a Theater an der Wien-ben a premiertől egyfolytában százszor játszotta a Frasquitát s ugyanő volt, aki a berlini Thalia  Színházban diadalra vitte darabomat. Szóval ez lesz a harmadik metropolis, ahol Serák Márta neve a Frasquitával összeforr, mert minden kétségen felül, a Frasquita sikere majdnem egy a Serákéval. A művésznő jelenleg Münchenben van, ahol a Maricát játssza február 12-ig. […]



AZ EST, 1925.02.26.:



Bécsi és berlini diadalai után pénteken vonul be a »Frasquita« a Városi

Színház színpadára
olyan szeroposztásban, amely méltó a világhírű operetthez s méltó jelenlévő illusztris komponistájához, Lehár Ferenchez, aki személyesen vezényli a bemutatóelőadást. Serák Márta, a nagyszerű énekesprimadonna, Gábor József, az Operaház művésze, az ellenállhatatlan humorú Sziklay József és a bájos Molnár Vera tökéletes együttese s a Városi Színház ragyogó zenekara Lehár Ferenc személyes vezényletével a legkiválóbb művészi gyönyörűséget ígérnek. A pompás művészi produkció méltó színpadi keretben kerül a közönség elé. A világhírű operettújdonság a pénteki premieresttől kezdve naponta szerepel a Városi Színház játékrendjén.



A Frasquita természetesen nálunk is hatalmas sikert arat.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9462018-07-21 08:38:11

1924-ben egyszer csak újra olvashatunk Serák Mártáról a magyar sajtóban:



SZÍNHÁZI ÉLET, 1924/5. SZÁM:



„[…] Január 18-án mutatta be a berlini Thalia Theater Lehár új operettjét, amelynek szereposztása nekünk magyaroknak egész sereg meglepetéssel szolgál. Az első meglepetés, hogy a „Frasquita" címszerepét Serák Márta, Operaházunk volt kiváló énekesnője játszotta.



Alig néhány év lelt el azóta, hogy Serák Márta itthagyta első sikereinek színhelyét, Pestet, és most meglepetésszerűen, mint Berlin ünnepelt primadonnája tűnik fel. […]“



Képtalálat a következőre: „Martha Serak”



Serák Márta "operetténekesnő" 1924-ben Németországban, az autója előtt, sofőrjével


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9452018-07-21 08:15:43

Az Ausztriában töltött időből származnak az alábbi felvételek is, amelyeket fotógyűjteményében az Osztrák Színházmúzeum őriz:



Képtalálat a következőre: „Martha Serak”    Képtalálat a következőre: „Martha Serak”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9442018-07-20 20:00:17

AZ UJSÁG 1919.10.01-i számában a következő cikk jelenik meg:



Vörös és fehér terror a zeneművészetben



          […]



          Az Opera



          Az Operaház elmúlt esztendejében művészileg majdnem teljesen elzüllött. Az olcsó érzelgősség lett úrrá a színházban. Wagner Richárd csak az egész év alatt mindössze tizenegyszer szerepelt a színlapokon, míg Thomas elhalványodott, elkopott operáját, a Mignont tizennégyszer, d’Albert Hegyek alján czímű, meglehetősen üres zenedrámáját pedig tizenkétszer adták elő. Rossz volt a műsor és rosszak voltak az előadások.

          Az intézet tagjainak és vezetőinek egymás elleni harczaival, torzsalkodásokkal, hatalmi kérdések elintézésével telt el az idő.

          Az állam pénzét pedig pocsékolták minden meggondolás, minden mérték nélkül. A Károlyi-kormány ideje alatt készült számítás szerint hét és fél millió korona szubvenczióra szorult volna a színház, a kommunizmus alatt azonban már évi tizennyolcz millió koronára rúgott a deficit. Ugyanakkor, mikor a tanácsköztársaság gazdálkodásában a színházak a ritka üzemek közé tartoztak, melyek aktív mérleget mutattak fel.

          A kommunizmus bukásával meg kellett változtatni a gazdálkodást az Operánál is. Az Opera budget-jét hozzá kellett illeszteni a megszűkült, leszegényedett ország költségvetéséhez. Erre pedig látszólag csak egy mód kínálkozott, ha a tagok egy részét elbocsátják, másik részének pedig leszállítják a fizetését.

          A kínos, kellemetlen munkára Ábrányi Emil  vállalkozott, mire a Friedrich-kormány kinevezte őt az Opera igazgatójává három évre szóló szerződéssel.  Szeptember első napjaiban erre az Opera tagjai a következő levelet kapták:



A magyar közoktatásügyi miniszter úr 176425— 1919/B. XVII. számú rendeletében foglaltak alapján értesítem, hogy szerződését a 15. pont e) betűje alapján mától számítolt 14 napra ezennel felbontom.



Fogadja kiváló tiszteletem nyilvánítását.



Budapest, 1919 szeptember 1-én.



Ábrányi s. k., igazgató.



[…]



          Azoknak névsora, kiket nem szerződtetett itt vissza, vagy a kikkel nem bírt megegyezni az új igazgató, így fest: Zádor Dezső, Tango Egisto, Gábor József, Szende Ferencz, Szikla Adolf, Ferenczy Frigyes, Rácz Imre, Maleczky Bianka, Czeisberger Márta, Dömötör Ilona, Serák Márta, Babits Vilma, Fodor Aranka, Hegyi Rózsa, Máthé Rózsi, Déry Jenő, Basiliedes Mária, Nirschy Emília és Pallay Anna.



[…]“



E felmondás mindenestre nem maradt jogi következmények nélkül, és nem lehet csodálkozni azon, hogy Serák Márta ezek után külföldre szerződött.



AZ UJSÁG 1919.12.17-i számában már ez olvasható:



Serák Márta Bécsben. Operánk volt tagja, […] elutazott Budapestről, e hó 29-én Bécsben hangversenyt rendez, mielőtt Amerikába hajózna.“



És Serák Márta énekével ezt követően a külföldi közönséget örvendeztette meg, függetlenül attól, hogy a NÉPSZAVA 1920.10.15-i száma a munkaügyi bíróság alábbi döntést tette közzé.:



Az Operaház, mint pörvesztes. A kommün bukása után az Operaház fölhasználva az alkalmat, valamennyi tagjának fölmondott, de később, 45 tag kivételével, valamennyit visszaszerződtette. Az elbocsátottak pört indítottak az Operaház ellen. Három ilyen ügyet tárgyalt csütörtökön a munkaügyi bíróság. Dudás István baritonista 11.400 korona, Serák Márta énekesnő 22.239 korona és Szabó Etelka táncosnő 8.676 korona kártérítést követelt az Operaháztól, mint munkaadótól. A bíróság mind a három esetben helyet adott a keresetnek és az Operaházat a kívánt összegek megtérítésére kötelezte. Ezen fölül az Operaháznak kell födözni a perköltségeket is. Indokolásában kimondotta a bíróság, hogy a fölmondás jogtalan volt és csak abban az esetben lett volna helye ennek, ha a színház az előadásokat beszűntette volna.“



Ábrányi Emilnek az igazgatói állás fejében vállalt szerepe az adott ügyben – úgy vélem – mai megítélés szerint sem jegyezhető fel a dicsőségtáblára.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9432018-07-20 19:18:23

1917-ben



Serák Márta – még a magyar Operaház tagjaként - az Operában szerepet kap Goldmark „Sába királynőjé“-ben és Bizet „Carmen“-jében; ő Lola Mascagni „Parasztbecsület“-ében. Áprilisban a Népoperában is fellép, a budapesti 29-es honvédek hangversenyén, amelyet az özvegy- és árvaalap javára rendeznek meg. Itt Adam „Nürnbergi baba“ c. egyfelvonásos operáját adják elő az Operaház művészei.



1918-ban



az Operaház műsorában Serák Mártának szerepet osztanak Gluck „Május királynőjé“-ben, főszerepet énekel Poldini: „Csavargó és királyleány“ c. egyfelvonásos operájában, és amikor Hajdú Ilona megbetegedik, ő énekli a „Bajazzók“-ban Nedda szerepét. Fellép továbbá a „Bohémélet“-ben, „A varázsfuvolá“-ban, a „Traviátá“-ban (Philine), a „Mignon“-ban, majd - ismét Hajdú Ilonát helyettesítendő - ő Eudoxia a „Zsidónő“-ben. Továbbra is szerepel a „Sába királynőjé“-ben (Asztarót), és a „Denevér“-ben, amelyben korábban is oly nagy tetszést aratott.



Júniustól szeptemberig folyamatosan fellép a Margitszigeti Színházban is, Ascher „Hejehuja báró“-jában,  



Továbbra is közreműködik jótékony célú rendezvényeken, így februárban a  Vasutasok Klubjában megrendezett Opera-esten, ahol Wolf-Ferrari: „Susanne titka“ c. egyfelvonásos vígoperáját tűzték műsorra, és decemberben a Vigadóban, a hadiárvák javára megrendezett művészesten.



1919-ben



az Operában még fellép a „Denevér“-ben, „A varázsfuvolá“-ban és a „Mignon“-ban, majd „Az operette fejlődése“ címmel, a fővárosi Vigadóban megrendezett hangversenysorozaton.



Ám 1919. őszén alapvetően megváltozik az énekesnő élete.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7432018-07-19 10:11:26

Kelemen Éva



„ELFELEDTETÉSE NEMCSAK MULASZTÁS, DE BŰN IS VOLNA”



Vécsey Jenő, a magyar zenetudomány fáradhatatlan munkása


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7422018-07-19 09:33:05

109 évvel ezelőtt született



http://www.hungarian-composers.com/pc/eredetikepek/Vecsey_Jeno_1909.jpg



Vécsey Jenő zeneszerző, zenetudós



(Cece, 1909. júl. 19. – Bp., 1966. szept. 18.)



„Vécsey Jenő emlékére



Vécsey Jenő: Sestetto per archi (tre violini, viola, violoncello e contrabasso). Zeneműkiadó, 1974.



          Hatvanöt éves lenne e Vonóshatos szerzője — nyolc éve immár, hogy 1966. szeptember 18-án a halál pontot tett életének és életművének zárómondata után. Élete a feltűnést kerülő, csendes munkálkodás volt. Míg élt, egyetlen eredeti műve sem jelent meg nyomtatásban; mennyiségben és mondandóban egyaránt számottevő oeuvrejéből most első ízben, halála után nyolc évvel lát nyomdafestéket egy kompozíciója, az utolsók egyike.



          Zeneszerző volt és zenetudós: nálunk megalapozója e két mesterség határmezsgyéjén álló műfajnak: a zeneművek kritikai igényű közreadásának. Különösen Joseph és Michael Haydn világában meg más eszterházi és kismartoni komponistákéban mélyedt el: az általa kezdeményezett Musica rinata-sorozat nagynevű vagy méltatlanul elfeledett zeneszerzőket segített kései sikerhez. De nemcsak a klasszikus zene kisebb és nagyobb mesterei vonzották: felfedezője és új életre keltője volt Vécsey a magyar zenei múlt számos alkotásának is. Erkel és Mosonyi sok operarészletét értő restaurátor módjára adta át a közönségnek (ma is az ő partitúráiból szólalnak meg a rádió műsorában) — s ahol kellett, ott ragyogó hangszerelőként vagy stílusos, finom és fantáziadús feldolgozások szerzőjeként adott új köntöst régi dallamoknak.



          Átdolgozásai, tudományos kotta- és könyvkiadványai, könyvtárosi munkája mellett (1942-től munkatársa, 1945-től haláláig vezetője volt az Országos Széchényi Könyvtárnak) már életében is kevés szó esett saját kompozícióiról. Pedig jelentékeny költő volt a maga világában. S bár birodalma nem volt határtalan: szép és önálló kisvilág volt. Vécsey Kodály zeneszerzőiskolájából indult el, anélkül, hogy ő maga valaha is a mester epigonjává lett volna. Egzotikus végletek vonzották: Debussy pasztellszínei, Krúdy Gyula ember- és tájfestészetének különös varázsa. Szerette Stravinsky Sacre-jának, Bartók Mandarinjának „ritmus-robbanásait", Ravel Daphnisának vagy Muszorgszkij hangszerelésének orkesztrális bűvöletét. Ő maga is értett minden hangszer nyelvén, gondolatai a zenekari partitúrában fejezték ki leghívebben önmagukat. És szerette a „felfedező utakat", nemcsak régmúlt századokban, hanem a „jövőben" is: erről vall a most megjelent, 1956-ban komponált, 1958-ban bemutatott Vonóshatos is. Formálásában sok még a hagyományos elem, ám a három hegedűvel szembeállított három mélyvonósnak már önmagában is szokatlan hangzása, különös effektus-világa, sajátos ízeinek gráciája, a szabad tizenkétfokúsággal játszó témamodelljeinek sora merőben újszerű volt nálunk a mű keletkezése idején — s ma is vonzóan, frissen és finoman hat.

          Mi minden követhette volna még a Vonóshatost, ha a szerzőt, ereje teljében, el nem ragadja a halál! Ám Boldogkő vára című szimfonikus triptichonja, zongora- és nagybőgő-concertinója, két zongorára írott Bagatelljeinek sorozata s mindenekelőtt Krúdy-concertója megérdemli, hogy a Vonóshatos után „musica rinata", „újjáéledt muzsika" legyen.



Bónis Ferenc“



(Megjelent a MUZSIKA, 1974/11. számában.)



Jenő Vécsey: Concerto for Piano and Orchestra part 1/3



Jenő Vécsey: Concerto for Piano and Orchestra part 2/3



Jenő Vécsey: Concerto for Piano and Orchestra part 3/3


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9422018-07-19 08:11:45

A továbbiakban – a hivatkozások feltüntetése nélkül – felsorolom azokat a darabokat, ill. műsorokat, amelyekben Serák Márta 1916-ban fellépett. Ezt az évet a jótékonysági hangversenyek sora jellemezte, hiszen – háború lévén – a segítségnyújtásban a művészek is kivették részüket.



 Faust (Operaház, január 9.)



Névtelen hősök (Operaház, január  15., 20., 23., 24., február 22.)



Varázsfuvola (Operaház, január 18., március 7., szeptember 30. /?/)



Jótékonysági hangverseny egy magyar színész (Salgó Jenő) műlábára (Vigadó, február 07.)



Művész-matiné (Bunyovszky-utcai leánynevelő-intézet, március 19.)



Hangverseny Siposs Antal ünneplése alkalmából (Ritz Szálló, március 29.)



Matiné a hadiárvák javára (Uránia, április 09.)



Carmen (Operaház, január 22., október 10., november 15., május 13.)



A traviáta (Operaház, február 02., április 08.)



Jótékonysági hangverseny (Trencsén, március 08.)



Hangverseny a komáromi rokkantak számára (Komárom, március /?/)



Művészestély a sebesült katonák délutáni otthona javára (Vigadó, április 02.)



Hegyek alján (Operaház, április 07.): „Új volt […] Serák Márta mint hurri; ügyes volt és rokonszenves, csak egy kissé hamiskás […]“.



Opera-délután a vak katonák számára (Nógrádverőce, június /?/)



Művészhangverseny (az Augusta-hajó műsora, július 29.)



Bohémek (Budai Színkör, augusztus 22.): „Igen sok tapsot kapott Serák Márta igen kedves énekéért és bravúros játékáért..“



Művészest a Vöröskereszt balatonfüredi üdülőtelepe javára (Balatonfüred, augusztus 24.)



Jótékonycélú művészhangverseny (Újpesti Városháza díszterme, november /?/)



Május királynője (Operaház, november /?/: „[…] Serák Márta a B. Kosáry Emma távozásával árván maradt Helenát személyesítette. A pászlorleányka kedves énekszámaihoz könnyebb hang, finomabb biztonság kívánatos, a különben előnyösen fejlődő fiatal énekesnő ezúttal nem volt helyén, az igaz, hogy pompás elődje emlékével nehéz is lett volna a harcot eredményesebben felvennie.[…].“



Sába királynője (Operaház, november 17.)



Művész-matiné Bellák Dezső harctéri sebesülése következtében rokkant színész javára (Országos Zeneakadémia, december 17.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9412018-07-18 04:35:03

Serák Márta szerepei a következő években, a teljessség igénye nélkül:



1914-ben



az énekesnő – továbbra is a Magyar Királyi Operaház tagjaként – a „Traviátá“-ban Anina szerepét énekli (PESTI NAPLÓ 1914.02.15.), a felújított „Carmen“-ban a „csempészek csoportjának” tagja (BUDAPESTI HÍRLAP, 1914.02.21.), kisebb szerepet kap „A walkür”-ben (BUDAPESTI HÍRLAP, 1914.05.23.), de kiruccanásként   a Vigadóban, aFilharmónikusok vigestélyé“-én egy kabarédal (Kolben-Fodor: Kint vagyunk a vízből) előadójaként  is fellép (BUDAPESTI HÍRLAP, 1914.03.15.). Novemberben az Országos m. kir. Zeneakadémián - több operaházi kollégájával együtt - jótékony célú előadáson (BUDAPESTI HÍRLAP, 1914.11.14.) szerepel.



1915-ben,



          február 16-tól a M. Kir. Operaház művészeinek közreműködésével az Uránia SzínházbanMűvészesték”-et rendeznek, amelyek keretében színre kerül a „Petrarca szerelme” c., „poétikus daljáték”. Ennek előadásain Serák Márta – váltakozva - Katalin v. Laura szerepében lép fel (NÉPSZAVA, 1915.02.16.).



          Márciusban a Zeneakadémián Wehner Géza orgonahangversenyén énekel néhány dalt. (AZ UJSÁG, 1915.03.11.)



          Májusban Somogyi Mór zongoraművész konzervatóriumában (Budapest, VII., Erzsébet körút 44.), vállal közreműködést egy jótékony célú hangversenyen (BUDAPESTI HÍRLAP, 1915.05.04.).



          Júniusban a Légrády Kórház hangversenyén  a Bajazzók nagy áriáját énekelte, jól iskolázott hangjával és kedves előadásával sok tapsot kapott“. Ugyancsak ebben a hónapban írja a PESTI NAPLÓ 1915.06.12-i száma: „[…] A Butuska és Csalni jó! e heti előadásai után Dömötör Ilona kiváló kolléganőjének, Serák Mártának ad helyet a Margitsziget színházában, ahol szombat este mutatják be Ascher Leó Bécsben már eddig több mint kétszáz előadást megért operettjét, a „Bruderleichtsinn“-t, amely Harmat Imre pompás fordításában a Heje-huja báró címet kapta. […].“



          Majd augusztusban, a PÉCSI NAPLÓ 1915.08.31-i számában a következő tudósítás olvasható: Irodalom és művészet. — A második hadisegélyezési hangverseny, melyet vasárnap este (aug. 29-én) rendezett a magántisztviselők orsz. egyesületének pécsi fiókja a Nemzeti Színházban, ugyanolyan nagy és szép közönséget vonzott, mint az előző esti, és a műsor most is oly magas színvonalon állt, és oly változatos volt, mint az első esti hangverseny. (Megj.: Serák M. az aug. 28-án megrendezett, első hangversenyen is szerepelt, nagy sikerrel.)  […] Serák Márta volt a műsor második részének énekesnője. Gyönyörű hang, még szebb ének, és a M. Kir. Opera ezen fiatal művésznője minden tapsra, melyben bőven volt része, rászolgált. Igazán nagy érdeme van a rendezőségeknek, hogy Serák Mártával megismertetett bennünket. […]



          Novemberben az Operaházban Serák Márta fellép a „Jancsi és Juliská“-ban és a Varázsfuvolában (BUDAPESTI HÍRLAP, 1915.11.11.), továbbra is szerepel a „Faust“-ban (Siebel) és a „Carmen“-ban (PESTI NAPLÓ, 1915.11.28.).


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9402018-07-17 08:37:50

Visszatérve még az 1913-as esztendőre:



a  Népopera színlapjain gyakran találkozunk Serák Márta nevével:



ő Bizet „Carmen”-jének Mercedese (SZÍNHÁZI HÉT, 1913/1. SZÁM), Zerkovitz Béla „Aranyeső” c. operettjében az egyik utcai énekes (PESTI HÍRLAP, 1913.02.20.), L. Fall „A kedves Augustin” c. operettjének Pipsz zászlósa (SZÍNHÁZI HÉT, 1913/2. SZÁM), J. Strauss „Denevér”-jében Orlofsky herceg (SZÍNHÁZI HÉT, 1913/5. és 6. SZÁM),



de ősztől - mint már korábban említetem - a Magyar Királyi Operaházban lép fel.



A BUDAPESTI HÍRLAP 1913.10.11. SZÁMÁBAN ez olvasható:



„(A tévedt nő az Operaházban.) Verdi dalműveinek fölújitása során A trubadúr és a Rigoletto tavalyi felújításához csatlakozik a holnap, szombaton színrekerülő La traviata, (A tévedt nő) előadása, a melyet ugyancsak új, Lányi Viktortól fordított szöveggel, új jelmezekkel és díszletekkel, teljesen fölfrissitett zenei betanulásban és rendezésben adnak. A fölújítás részletes szereposztása a következő: Violette: Sándor Erzsi, Alfréd: Székelyhídi (először), az öreg Germont: Szemere, Flóra: Bodor Karola, Violetta szobalánya: Serák Márta (először), Gaszton: Toronyi (először), Douphol báró: Pusztai Sándor (először), D’Obigny: Mihályi, Grenvil orvos: Szende (először). Az előadást Tango vezeti, a rendezés Hevesi Sándor dr. munkája.“



Az Operaház 1913. évi előadásain Serák Mártának jut még Siebel szerepe Gounod „Faust”-jában (BUDAPESTI HÍRLAP, 1913.12.10.), az év utolsó napján pedig Fiamettáé, F. Suppé „Boccaccio”-jában (AZ UJSÁG, 1913.12.31.).


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9392018-07-16 05:13:55

Serák Márta húgának, Thury Serák Alice-nak a nevét megtaláljuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem régi, 3 éves képzésében részt vett hallgatóinak a névjegyzékében (1911-1914). (Serák Alice feltehetően azért vette fel édesanyja, Thury Emilia vezetéknevét, hogy személyét – rokon pályájuk ellenére - ne tévesszék össze nővérével, Mártával.)



Arra, hogy Serák Márta hol tanult énekelni, az alábbi cikk utal:



ZENELAP, 1910.06.10.:



„[…]



Siposs Antal magyar zeneakadémiája fényesen sikerült hangversenyt rendezett május hó 22-én, mely alkalommal a Katholikus Kör díszterme zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. A művészi műsor keretében […] Szendy Árpád «Hej! Jucza Panna» és Brahms «Kárba veszett éji zene» czímű gyönyörű dalokat énekelte Serák Mártha általános tetszés mellett. A diszkrét zongorakíséretet Serák Alice úrhölgy adta, […] Nagy sikere volt még Siposs Antal «Mikor az éj a földre szállott» és «Czinka Panna keserve czímű dalainak, a melyet a szerző kísérete mellett énekelt Serák Mártha. A matiné fénypontja az utolsó szám Liszt F. Rákóczi-indulója volt 2 zongorán 8 kézre. Annál is kedvesebb volt ez az örökbecsű munka, mivel ez alkalommal maga a mester ült zongorához egyik legkiválóbb tanítványával, Vendéghegyi Gézával, ki fényes művészi készségével méltó is volt erre. A közönség úgy a mestert, mint a kitűnő előadókat zajosan ünnepelte. Siposs Antalt hálás tanítványai remek babérkoszorúval lepték meg, melynek aranyszalagján az év és a felajánlás, a levelek mindegyikén pedig egy-egy tanítványának neve volt vésve.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9382018-07-15 05:25:14

Az időrendet felborítva idéznék még három cikket, amelyek Serák Márta életrajzának a kiegészítését szolgálják:



SZÍNHÁZI ÉLET, 1915/9. SZÁM, 25. oldal:



A Serák lányok



          Nem ritka eset, hogy két nővér egyformán fiatal. Az is megesik, hogy egyformán feltűnően csinosak. De az már igazán ritka eset, hogy két egyformán fiatal és feltűnően csinos nővér egyformán tehetséges színésznő legyen. Ez a ritka eset forog fenn *Serák bácsinak, az állatkert városszerte népszerű volt igazgatójának a családjában.

          **Serák Matild a valamivel idősebb a két leány között. Nem kell külön bemutatni. A Népoperából, ahol feltűnt, mindenki ismeri. Gyönyörű szopránja van, pompásan tud vele énekelni és a nagytehetségű fiatal énekesnőt sietve szerződtette a Népoperától az Operaház. Itt igen sokat várnak tőle és ebben a szezonban is nagyon szép feladatokat fognak rá bízni. […]"



*Serák Károly



**A cikkhez mellékelt fotón láthatjuk a két nővért, a következő felirattal: „Serák Márta és Serák Alice“, tehát, Matildból Márta lett.



SZÍNHÁZI HÉT, 1912/5. SZÁM, 16. oldal:



Furulyás Jancsi



[…] a két főszereplő, a szép sikerrel debütált Serák Márta, valamint a siker útján rohamos léptekkel haladó Pajor Ödön szereplése […] olyan dolog, ami nem terem minden bokorban.“



Ugyanennek a lapnak a 30. oldalán megtalálható a Furulyás Jancsi c., 3 felvonásos  operettnek a tartalma és teljes szereplőgárdája is. Serák Márta Lisbeth szerepében tűnt fel. A bemutatóra a Népoperában 1912. január 19-én került sor, így a lexikonban szereplő adat, amely szerint Serák Márta 1913-ban került volna a Népoperához, téves.



SZÍNHÁZI ÉLET,1913/25. SZÁM, 13. oldal:



HALLÓ, MI ÚJSÁG



Serák Mártát, aki a Népoperában olyan szenzációs sikert aratott a Hoffmann meséinek Miklósában és a Denevér Orlovszkyjában, az Operaház szerződtette tagjai sorába. Serák Mártában az Opera igen értékes erőhöz jutott. […]“



Serák Márta magánéletéről annyi tudható, hogy két házassága volt. Első férje, a Szállítmányozási Részvénytársaság főrészvényesének, Heisler Ignácnak a fia, Heisler Ervin volt, aki 1932-ben töltötte be a 32. életévét. (Ebből nagyjából következtethetünk Serák Márta életkorára is.) A művésznő vele költözött Berlinbe. E házasság válással végződött. Heisler Ervin visszajött Magyaroszágra, de itt váltóhamisítási ügybe keveredett, ezért külföldre szökött. Serák Mártának ebből a házasságából egy fia született, aki ugyancsak az Ervin nevet kapta. A második férj neve nem ismert.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9372018-07-15 04:02:16

SERÁK MÁRTA



Képtalálat a következőre: „Serák Márta”



opera- ill. operetténekesnő, akit eredetileg Serák Matildnak hívtak, azon művészek közé tartozik, akinek életéről – bár énekművészetéről a korabeli hírlapok elismeréssel szólnak, és a nagynevű énekesek között emlegetik - valójában nem sokat tudunk. Nem tudjuk, mikor és hol született, és azt sem, hogy mikor és hol halt meg. Valójában egyetlen részletesebb életrajzot sem olvashatunk róla, neve a Wikipédiában sem szerepel. Márpedig, úgy-e, az, akit ott nem „jegyeznek”, az internet korában lassan már úgy tekinthető, hogy nem is létezett, ill. nem is létezik.



Fellépéseiről természetesen viszonylag sokat olvashatunk a netről szabadon letölthető magazinokban, így a Színházi Hét és a Színházi Élet hasábjain. Mégis hiányolok egy részletes életrajzot, hiszen Serák Márta (aki Lehár egyik kedvelt énekesnője volt)  megérdemelné, hogy a zenetörténészek egy tisztességes biográfiát készítsenek róla. (Érdekes módon az Osztrák Színházi Múzeum őriz néhány fotót a művésznőről, az intézmény archívumában feltehetően egyéb róla szóló, idegennyelvű dokumentumok fellelhetők. Talán az Országos Széchenyi Könyvtár sem szegényebb, csak venni kellene a fáradságot a kutatáshoz.)



A legrészletesebb (?) hazai leírást a Schöpflin Aladár szerkesztette MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKON-ban találjuk:



„Serák Márta, énekesnő (szoprán). Kezdetben (1913) a Népopera tagja volt, 1913. szept. havától 1920. jún. haváig a M. Kir. Operaháznál működött. Ezután Berlinben voltak sikerei, ott férjhez ment, azóta saját alkalmi operett-együttessel tesz körutakat mint primadonna. A Városi Színház vendége volt (Lehár: »Frasquitá«- jában) 1925-ben.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9362018-07-13 10:51:56

Most vettem észre, hogy elírtam a Színházi Élet hivatkozott számát, amelyben Ptasinszky Pepiről még szó esik: 



Helyesen: Színházi Élet 1931. évi 20. száma, 29. oldal


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9352018-07-13 08:55:39

Végignézvén a jelen topikban szereplőkről írtakat, úgy találtam, hogy Adelburg Ágostról igencsak keveset írtam. Azért tartom érdemesnek némileg bővíteni a róla korábban írottakat, mert kevés külföldi zeneszerzőről mondható el, hogy felismerte, miszerint a magyar zene nem azonos a  cigány zenével. Napjainkban is sokszor találkozunk külföldön azzal a téves nézettel, hogy a kettő egy és ugyanaz ... 



MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKON (SCHÖPFLIN ALADÁR SZERK.):



Adelburg (Abranovics) Ágost lovag, horvát születésű zeneszerző, sz. 1830. nov. 1. Perában, megh. 1873. okt. 20. Bécsben, elmebajban. Diplomatának készült, de mint Marpeder jeles tanítványa (1850—54), hegedűművész  lett. Zeneművei: Wallenstein és Martinuzzi operák. Zrínyi c. zenedrámájának első nagy sikere: Pest, 1868. jún. 23. »Ezen szöveg és zenekölteményét hazánkban írta s hozzá hosszabb élőbeszédet csatolt, mely a drámai zene kellékeire és igényeire vonatkozó eszméit és elveit foglalja magában« írja róla az egykorú kritika. Entgegnung stb. cím alatt (Pest, 1859.) megjelent "röpiratában Liszt megcáfolására azt bizonyítgatta, hogy a magyar zene nem cigány-eredetű.



FIGYELŐ, 1873.11.02.:



Adelburg Ágostról, a közelébb elhunyt zeneszerzőről írja a „Főv. Lapok,“ hogy oly életet végezett be, mely tele volt nemes törekvésekkel, részesült a siker szép óráiban, de még inkább a szenvedésekben. Ő 1830-ban Konstantinápolyban született, hol atyja az osztrák nagykövetség első tolmácsa volt. Anyja, született Franchini Helén grófnő, egy régi olasz család sarja, fia születése után csakhamar meghalt. A fiú már öt éves korában zenei tehetséget árult el s még nem volt tíz éves, midőn már kettősöket írt hegedűre s kis szonátákat hegedűre és zongorára, mielőtt a zeneszerzés tudományát tanulta volna. Tizenkét éves korában a Theresianum növendéke lett, hol éveken keresztül sok elsőrendű jutalmat nyert, üres óráiban zenét s hegedűjátszást tanulva. Sajátlag diplomatának nevelték, de midőn 1849-ben a Theresianumot elhagyá, családjának akaratával dacolva s annak támogatását el is vesztve, egészen „csak zenész“ lett. Egy bécsi színház zenekarába lépett s órákat adott. Anyai örökének nagyobb részéről is lemondott, csakhogy szenvedélyének élhessen. Az ötvenes években Prágában tetszés mellett hangversenyzett. Lipcsébe menve, ott zeneszerzeményei, kivált a „Bosphorus partján“ című műve, egypár symphoniája, török indulója stb., a „Gewandhaus“ híres hangversenyeiben elismeréssel találkoztak, s Brendel is kedvezőleg nyilatkozott róla. Majd Párisba vonult, ott egy misét írt s a zenészkörök szívélyesen fogadták. Onnan jött aztán Pestre, hol a boldogságot megtalálta, megismerkedve Peter Marie kisasszonnyal, (az ismert zongoraterem tulajdonosának szellemdús leányával), kit 1859. november havában nőül vett és azóta együtt utaztak, hol itt, hol ott lakva s a zenének élve. Adelburg százhúsz zeneszerzeményt hagyott hátra, köztük két dalművet: a nálunk jól ismert „Zrinyi“-t s a még ismeretlen „Wallenstein“-t. Némely zenegyakorlati művét több zenedében használják. — Utolsó nagyobb művét: a „Harc és béke“ kantátát nem fejezhette be egészen. Miksa császár koronázására írt „Te Deum“-át 1867- ben Lipcsében kétszer adták elő szép sikerrel. E művéért lett a Guadaloup-rend lovagja. „Zrinyi“-jét Pesten 1868. jún. 23-án adták először, s benne kivált a török vallásos dal annyira tetszett, hogy Adelburgot ötször hívták ki utána. Ambros tanár nézete szerint: „Zrínyi“ szövege szerencsés választás volt Adelburg részéről, mint a ki a keleti és nyugati zenét szerencsésen tudá összeolvasztani. E dalművét Darmstadtban is előadták. Egyéb művei közül közelébb is többet adtak elő Londonban, Brüsszelben és Ostende-ben s a világtárlati zenekar is több ízben játszott tőle. Adelburg festeni és rajzolni tudott s két év előtt a bécsi műegylet tárlatában három képe volt kiállítva: „Erdei kápolna Ischlnél“ rajz, a Bécs melletti „Huszáren-Tempel“ szénrajz s egy „Világító torony a francia tengerparton“ vízfestvény. Maradt egy irodalmi hagyománya is: „A keleti zene“, eredeti buvárlatok után; továbbá minden művéhez maga írta a szöveget.Volt valami lázas törekvés benne, mely tehetségének természetes izmosodását meggátolta, végül pedig fájdalmas kórral sujtá.“





 



 



 



 



 



 



 



August Ritter von Adelburg - Aux bords du Bosphore, Symphonie-Fantasie, Op. 9 (1858)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7412018-07-12 17:09:09

Rimszkij-Korszakov így emlékezik vissza egykori tanítványára:



„[…] Az ősszel (helyesen 1906 februárjában) a halál elragadta Arenszkijt. Egykor tanítványom volt, s a pétervári konzervatórium elvégzése után a moszkvai konzervatórium tanári karába kerülve, hosszú évekig élt Moszkvában. Minden amellett bizonyít, hogy életét a kicsapongások, részegeskedés és kártyázás őrölte fel, ennek ellenére meglehetősen termékeny zeneszerzői munkásságot fejtett ki. Egy időben elmebaj vett rajta erőt, amiből teljesen kigyógyult. A 90-es években elhagyta a moszkvai konzervatórium tanári állását, átköltözött Pétervárra, és nem sokkal Balakirev távozása után az udvari kórus vezetője lett. A kicsapongó élettel itt sem hagyott fel, noha kissé mérsékelte magát. Amikor a kórus élére Seremetyev grófot állították, Arenszkij irigylésre méltó helyzetbe került: az udvartartási minisztérium különleges ügyekkel megbízott tisztviselői közé sorolták, s öt-hatezer rubel nyugdíjat kapott, és idejét egészen a zeneszerzésnek szentelhette volna. Sokat foglalkozott komponálással, de ugyanakkor fokozott tempóban kezdte eltékozolni életét. Dorbézolt, kártyázott, felelőtlenül visszaélt egyik gazdag tisztelőjének anyagi eszközeivel, időlegesen szakított feleségével. Végül is erőt vett rajta egy gyors lefolyású tüdővész. Nizzába már csak haldokolni ment el, azután Finnországban örökre lehunyta a szemét. Attól kezdve, hogy Pétervárott élt, mindig barátiak voltak kapcsolatai a beljajevi körrel, de mint zeneszerző távol tartotta magát, s ebben némileg Csajkovszkijra emlékeztetett. Tehetségének jellege és zeneszerzői ízlése Anton Grigorjevics Rubinsteinhez állt legközelebb, s ámbár zeneszerzői tehetségben nem érte el az utóbbit, a hangszerelés terén, mint jóval modernebb idők gyermeke, felülmúlta Anton Grigorjevicset. Fiatal korában egy kissé a hatásom is érződött rajta, később Csajkovszkij befolyása alá került. Hamar el fogják felejteni.*[…] ".



* Szerencsére ez nem következett be, értékes zeneművek maradtak utána. Megj. A.



Felhasznált irodalom:



J.V. Keldis:„Az orosz zene története” (1958)



Nikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov: „Muzsikus életem krónikája” (1974)



A. ARENSKY - Piano Concerto in F minor op. 2 "Russian Concert". A. Cherkasov, piano



Tamara Orlovsky performs "Fantasia on Russian Folksongs" by A. Arensky


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7402018-07-12 17:03:53

157 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „Arensky”



Anton Sztyepanovics ARENSZKIJorosz zeneszerző, zongoraművész, karmester és konzervatóriumi tanár



(Velikij Novgorod, 1861. július 12. – Zelenogorsk, Saint Petersburg,1906. február 25. /a Gergely naptár szerint/)



„Arenszkij műveinek értéke a közvetlen, egyszerű, őszinte kifejezésben, a nagy művészi hozzáértéssel és finom érzéssel tolmácsolt mondanivalóban, népe életének és a hazai népdalnak a szeretetében rejlik. Ezeknek köszönheti, hogy számos műve annyira népszerű lett. Alkotásának jelentősége azonban elmarad az olyan kiváló kortársak mögött, mint Glazunov és Tanyejev.



Kompozícióinak eszmei tartalma nem túl mély, nem is túlságosan eredeti, kifejezőereje sem átütő. Hangulatainak, gondolatainak köre nem nagy. Őszinte és lelkes muzsikájában nincs túláradó erejű kitörés és szenvedély, s felismerhető bennük a szárnyalásnak az a hiánya, ami a nyolcvanas évek orosz értelmiségének egy részét jellemezte.



Anton Sztyepanovics Arenszkij 1861. június 30-án (illetve, július 12-én) született Novgorodban. Atyja orvos. Anyja Potyehin, ismert dramaturg nővére. A zeneszerző szülei irodalom- és zenerajongók.



Arenszkij a Szentpétervári konzervatóriumban tanult zenét. Rimszkij-Korszakov zeneszerzési előadásait hallgatta, tanulmányait 1882-ben fejezte be.



1883-ban meghívják a moszkvai konzervatóriumba, ahol elméleti tárgyakat tanít. 1889-től kezdve a konzervatórium kinevezett professzora; elméleti tárgyakat és szabad zeneszerzést oktat. Itt tanul nála Rahmanyinov is. Konzervatóriumi tanársága idején néhány zeneelméleti művet ír:



„Vezérfonal az összhangzattan gyakorlati tanulmányozásához,”



„1000 összhangzati feladat” és



„Vezérfonal a hangszeres és vokális zenei formák tanulmányozásához.”



E tankönyvek a pedagógiai gyakorlatban igen jól beváltak.



Kapcsolata a moszkvai muzsikusok körével igen jelentős szerepet játszott művészi egyéniségének kialakításában. Szoros barátságba került Tanyejevvel. De különösen jelentős volt számára Csajkovszkijjal való megismerkedése, aki igen erősen hatott művészi fejlődésére. Csajkovszkij nagyra értékelte a fiatal zeneszerző képességeit, s mint „rendkívül tehetséges emberről” és „igen érdekes zenei egyéniségről” nyilatkozott róla. Maga Arenszkij nagy tisztelője volt Csajkovszkij zsenijének és személyiségének, feltétlen tekintélynek ismerte el mindabban, ami a zenét és általában a művészetet illette. Alkotó munkájában gyakran fordult Csajkovszkijhoz tanácsért és útmutatásért.



Csajkovszkij barátian felajánlotta Arenszkijnek korábbi, megsemmisített operájának, a Vajdának, Osztrovszkij „Álom a Volgán” című darabja nyomán írt szövegkönyvét. Ez a téma már akkor érdekelte Arenszkijt, amikor Rimszkij-Korszakovnál tanult. Az opera egyes részleteit még a konzervatórium elvégzése előtt megírta. A mű teljes befejezése a nyolcvanas évekre esik. Az „Álom a Volgán” első előadása a moszkvai Nagy Színházban volt 1890-ben. A premiert maga a szerző vezényelte. Az opera mind a zenei körökben, mind a közönség körében sikert aratott. Csajkovszkij nem sokkal a premier után ezt írta Tanyejevnek: „a legjobbak közé sorolom, helyenként pedig egészen kiváló orosz operának tartom.”



A nyolcvanas évek kezdetétől a kilencvenes évek közepéig Arenszkij Moszkvában élt és ez az időszaka zeneszerzés szempontjából igen termékeny volt. Ekkor írta a h-moll és az a-dúr szimfóniát, a g-moll zenekari szvitet, két vonósnégyesét, a d-moll triót zongorára, hegedűre és csellóra, ezen-kívül számos zongoradarabot és románcot. 1894-ben megrendelést kapott a «Rafael» című egyfelvonásos operára, melyet a művészek első összoroszországi kongresszusa alkalmával mutattak be.



1895-ben Balakirev ajánlására Arenszkijt kinevezik az udvari énekkar karmesterének és így Szentpétervárra utazik.



1901-ben megválik az Énekkartól és egészen az alkotásnak él, közben hangversenyeket vezényel. A kilencszázas évek elején oroszországi hangverseny-körútra indul. 1901-ben Rigában lép fel, mint karmester, 1902-ben nagy turnén vesz részt a Mecklenburg-Strelitz kvartettel, Kijevben, Orelben, Nyizsnyij-Novgorodban, Szaratovban, Rosztovban, Jekatyerinoszlávban, Ogyesszában és Kisinyevben.



Úgynevezett ”pétervári” korszakának művei közül kiemelkedik az 1894-ben befejezett «Nalj és Damajantyi» opera. Puskin „Bahcsiszeráji szökőkút” című versének megzenésítése és az «Egyiptomi éjszaka» balett. Ez utóbbit a perzsa sah 1900. évi peterhofi látogatásának alkalmára írta. (Akkor a balett nem került színre. Csupán a szerző halála után mutatta be Fokin, Gyagilev egyik párizsi rendezvénye keretében).



Egy zenekari kíséretes zongorafantáziát is írt, „Rjabinyin bilina” témáira, továbbá egy hegedűversenyt zenekari kísérettel, egy zongora kvintettet, a 2. zongoratriót (f-moll) és néhány sorozat zongoradarabot és románcot.



Évek múlva azonban csökken Arenszkij lendülete. Ennek nagyrészt rendszertelen életmódja az oka, nem szokta meg a rendszeres, szervezett munkát. Mindig lázas sietséggel dolgozott, könnyen fellobbant, de ugyanolyan gyorsan belefáradt abba, hogy terveit, elhatározásait végrehajtsa. Így például csak félig írta meg a 24 prelűdre és 24 zongora-etűdre tervezett ciklusát. [Nagy kár, mert amiket addig megírt, nagyon jó zongoradarabok. Megj. A.]



Alkotó tevékenységének csökkenéséhez élete utolsó éveiben hozzájárult megromlott egészségi állapota is. Tuberkulózisban megbetegedett. Jaltába, Nizzába, Sorrentóba utazott egészsége helyreállítása céljából, de utazásai nem hozták meg a kívánt eredményt. 1903-ben le kellett mondania hangversenyét. Utolsó művét, Shakespeare Viharának megzenésítését, melyet már úgyszólván betegágyában írt, a Kis Színház adta elő. Finnországi nyaralójában halt meg, 1906. február 13-án (illetve 25-én).”



(Folytatom.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9342018-07-12 09:33:42

„Utórezgések”:



Ptasinszky Pepi balettáncosi pályája 1927-ben gyakorlatilag befejeződött. Ugyan még fellépett egy-két darabban, mindaddig, amíg a magyar Operaházzal kötött szerződése érvényben volt, és vállalt – még 1931-ben is! (ld.: Színházi Élet 1930./20. szám) – néhány vendégszereplést, de azután véget ér a történet. Kerestem nevét a neten, mindenféle formában, mind a hazai, mind a külföldi sajtóban, de nem találtam. Valószínűleg megvalósította nagy tervét, amelyről AZ UJSÁG 1928.03.29-i számában így nyilatkozott:



„  — Most már nem kell többé nekem a színpad. Nem kívánja se testem, se lelkem — mondja, és felcsillan a tekintete, amikor tovább folytatja, — nincs más vágyam nekem már, csak egy kis baby. Nagyon szeretnék egy kis babyt. Higyje el, az asszonyok szebbek lesznek, ha egy kis babyjük van. Az angol nők legalább igen. Boldog vagyok, hogy erős tudtam lenni. Akkor mentem le a színpadról, amikor a legforróbb tapsokat kaptam. Most már csak, mint néző megyek színházba. És sokat tanulok. Angolul már egészen jót tudok. Hiába így sokkal szebb és elegánsabb az élet. És tartalmasabb. Tele van olyan szépségekkel, amiket eddig nem ismertem.”



De 1927-ben még főszerepet táncol a „Diótörőben”:



http://www.operaszubjektiv.hu/wp-content/uploads/2016/12/diótörő0.jpg



Ptasinszky Pepi (Klári) és Andor Tibor (Diótörő) a trónon.  (Bemutató: Operaház, 1927.12.21.)



1928 márciusában még fellép az Operaházban az „Árgyirus királyfi” c. balett Tündér Ilonájaként, amely szerephez a spórolós igazgatótól még egy új ruhát is kiharcol, mert, mint állítja, a régi jelmezben úgy néz ki, mint egy „liba”. Ám az „Ezüstkulcs” neki ajánlott főszerepét már nem vállalja. Az operával kötött szerződése 1928. május 1-én lejár, meghosszabbítani nem kívánja, visszautazik Angliába. És az apró termetű, de nagy táncosnő, a lengyel származású, Németországban nevelkedett, ám „haza” mindenkor Magyarországra visszatérő Ptasinszky Pepi eltűnik a világ szeme elől. Csak remélni lehet, hogy házassága Semler Bélával, akiért feladta fényes karrierjét, legalább olyan sikertörténetté kerekedett, mint amilyent a színpadon megteremtett.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9332018-07-11 18:19:10

Egyébként megtaláltam az angol bejegyzést Ptasinszky Josephin és Semler Béla házasságáról. Egyértelmű tehát, hogy a magyar lexikonokban szereplő évszám helytelen. A házasságkötés éve: 1927 és nem 1923. Viszont házasságkötésekor a művésznő 23 éves volt. A tévedés feltétezhetően ebből fakadt.



England & Wales Civil Registration Marriage Index 1916-2005:



NAME:                                                       Peppy J De Ptaszinsky



DATE OF REGISTRATION:                      1927 Apr-May-Jun



REGISTRATION DISTRICT:                     Maidenhead



INFERRED COUNTY:                               Berkshire



SPOUSE:                                                  Bela Semler



VOLUME NUMBER:                                  2c



PAGE NUMBER.                                       1053



HOUSEHOLD MEMBERS’ NAME:            Bela Semler 



                                                                   Peppy J De Ptaszinsky”



És egy kis filológia némi lélektannal ötvözve:



Hogyan lett Josephine Ptasinszkyből „Peppy J. De Ptaszynski”? Tudvalévő, hogy a „de” névutó jelentése a franciában egybek között „-ból, -ből, -ról, ről, alól, által, közül”. Az, hogy az „s” hogyan alakult át „sz”-szé, és az első „i” „y”-ná, érthető, hiszen a művésznő családneve a lengyel „ptaszyna = kismadár”  szóból eredeztethető. (Nevét talán így magyaríthatnánk: Madarassy vagy Madárfalvy.) Ám ez a „de”, ráadásul „D”!-vel úgy tetszik, egyfajta nagyzási hóbort eredménye. Szerepe ugyanaz, mint németben a családnevek előtt álló, nemesi származásra utaló „von”. (Dohnányi Ernő pl. „idegenül”: Ernest von Dohnány. Azaz Dohnány-ból v. Dohnány családból való.) Csakhogy – míg Dohnányi esetében - ahogyan korábban olvastam valahol - megalapozott volt a "von", ugyanez Ptasinszky Pepiről nem mondható el. És Dohnányi nevéből a „von”-osításkor lecsípték az „i”-t, míg Peppi családnevében meghagyták a magyar „i” szerepét betöltő „ski”-t. Ez így meglehetősen sajátos névváltoztatás. Elképzelhető, hogy Semler Béla saját körei előtt ezzel a „nemesítéssel” próbálta korrigálni azt a megbocsájthatatlan mésalliance-ot, hogy egy táncosnővel kötött házasságot? Persze, később a férj is nevet módosított: Bertram Bela Semlerré vált. Úgy-e, mennyivel szebb? Próbáljuk csak angolul kiejteni a „Bela”-t! A férj – aki az egyik lapban megjelent képe alapján nem éppen egy Adonis, sőt, kifejezetten jelentéktelen küllemű férfiú – ifjú és gyönyörű arája számára tehát megtiltja a táncosnői karrier továbbépítését, majd az ara – minden bizonnyal leendő ura sugallatára – családnevéhez illeszttet egy „de”-t „D”-vel!, keresztneve pedig rögvest kettő lesz, „Peppy J.”, így aztán már semmi sem áll boldogságuk útjában.



Persze, részemről mindez csak puszta feltételezés. Nem kell hitelt adni fejtegetéseimnek. Ám kivételesen nem tudtam legyőzni az agyamban munkálkodó ördögöt...


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9322018-07-11 18:06:10

A következő cikkben Ptasinszky olyan lelkesen mesél életének csodával határos fordulatáról, ahogyan arról csak egy szegény családból származó leány képes áradozni. Mert hát Ptasinszky Pepi valóban egyszerű családból származott. Hogy aztán a hirtelen jött nagy szerelmet megtámogatta-e a vőlegény gazdagsága, nem lehet tudni. Feltehetően nem, hiszen ekkorra már a művésznő is tekintélyes vagyonnal rendelkezhetett. Félre tehát minden kaján gondolattal!



TOLNAY VILÁGLAPJA, 1927.09.28.:



Kastélya és két autója van Ptasinszky Pepinek, aki kijelenti, hogy ezentúl már csak charlestont fog táncolni, még pedig — a férjével …



          Az Operaházban találkoztunk Ptasinszky Pepivel, ahol még múlt évi szerződéséből maradtak hátra bizonyos elintéznivalói.

          A népszerű, volt primaballerina kérdésünkre vidám és ragyogó élénkséggel beszélte el, hogy nemrég ment férjhez, még pedig Londonba. Ott élő férje, Semler Béla révén ő maga is angol állampolgár lett.

          — Ki hitte volna ezt — mondja sajátos, idegenszerű kiejtésével — hogy így alakul majd a sorsom? Bizony, amikor tizenhat éves koromban Ábrányi igazgató először léptette fel engem dobogó szívemmel itt, az Operában, a Faustban, meg amikor báró Wlassics Gyula szerződtetett és a Sába királynője meg a Coppélia meg a Lakmé és pláne a Mályvácska királykisasszonyban olyan borzasztó nagy, óriási sikerem volt, hogy azt hittem, addig meg sem állok, míg a világ tánckirálynője nem leszek? És most meg egyetlen embernek lettem a királynője, akibe szerelmes vagyok . . . No, de a trónusomra így sem panaszkodhatni...



          — Hogyan él Londonban?

          — Hát először is: egy nagy kastélyunk van a Themse partján, igazi angol nagyúri palota. Olyan óriási parkja van majdnem, mint a fele Városliget. Aztán autót vezetek amiből kettő is van, motorcsónakot is, tenniszezem és lovagolni is tanulok. Hát ez aztán a változás! Ilyen csak a filmeken van. Az egész úgy is történt, mint egy filmben szokott lenni. Azt tudja, hogy évekkel ezelőtt milyen sikerem volt a londoni Colosseumban? Nohát, később megint kimentem, a ,,Hasis"-t akartam táncolni odakinn és ekkor megismerkedtem a férjemmel. Titokban esküdtünk meg, mert úgy szebb volt, érdekesebb. Férjemnek azonban meg kellett ígérnem, hogy befejezek a színpadi működés. Ez persze szomorú is egy kicsit.

          — Egyszóval táncolni nem fog többé ?

          — De igen, csakhogy ezentúl nem balletet, hanem csak charlestont és szeretnék, ha ezt a férjemmel táncolhatnék, még pedig társaságban vagy a the dansanton. Másként én már nem táncolok . . . Maga ezért sajnálkozó arcot vág, de tudja mit: bár minden táncosnő tudna olyan boldog lenni, mint én. És nem a boldogság a legfőbb ebben az életben? Én nem táncolok, de szerelmes asszony vagyok és tudja mennyivel különb boldogság ez, mint minden táncolás? …


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9312018-07-11 05:04:10

1927:



Amikor a „Ptasinszky-eset” erkölcsrendészeti aktákat szült …



AZ EST, 1927.03.08.:



„Enyhült az „erkölcsvédelmi“ szigor

Detektívek helyett rendőrfőtisztviselők ellenőrzik a kirakatokat. Kényes esetekben maga a főkapitány dönt



          […] Legújabban ugyanis Ptasinszky Pepinek, az Operaház primabalerinájának és még hat balerinának fényképét kifogásolták egy Üllői úti fényképész kirakatában. Ptasinszkyét azért, mert kurta rokokószoknyája alól, amelyben Faust-beli táncát lejti, kilátszik a térde.

          Maga a főkapitány fog tehát ma határozni, hogy visszatehetik-e Ptasinszky Pepi fényképét az Üllői úti kirakatba, vagy kihágási eljárást indítanak-e a fényképész ellen. […]”



Ha valaki hahotázni kezdene, sürgősen hagyja abba, mert ez véresen komoly ügy volt!  



 A fenti „incidensnek” persze semmi köze az alábbi nagy fordulathoz:



PESTI NAPLÓ, 1927.09.13.:



Ptasinszky Pepi férjhez ment és visszavonul a színpadtól



Egy londoni magyar nagyiparos és az Operaház primabalerinájának regényes házassága



          (Saját tudósítónktól.) Minden külön értesítés helyett. Röviden. Egyszerűen: Semler Béla londoni gyáros és Ptasinszky Pepi. a M. kir. Operaház prímabalerinája házasságot kötöttek.)



          Hát bizony ez így van. Komoly feleség lett a Ptasinszkyból, — ahogy ő mondaná, és nevet hozzá nagyon egészségesen és nagyon szívből jövőn. A balettkar királykisasszonyáért eljött a mesebeli herceg egy komoly gentleman képében és hasonlatosságában. Vonatra ültette aranyhintó helyett és vitte az Óperencián meg a La Manche-csatornán túlra, egészen Londonba. Ott volt a nagy fogadalom, ásókapa erejéig és a mesebeli herceg birodalmának Maidenhead a neve, ott van Windsor közelében, a Themse partján...



Maidenhead Bridge and River Thames - geograph.org.uk - 205285.jpg



Maidenhead Bridge & River Thames. 



Ptasinszky Pepit most úgy hívják, hogy Mrs. Bela Semler. Nem balerina már... Lady. A mesének vége van.

          Hogyan is lett »a Pepiből« Mr. Semler?



*



          A Pepi most huszonhároméves. Rettentő nagy Színházi múltja van viszont. Már kilenc éve, hogy — művésznő. Bizony, tizennégyéves volt, ott a drezdai leánynevelőintézetben, amikor észrevették, hogy valódi tánctehetség. Az volt. Három év múlva már az Operaház primabalerinája. Még egy év és már Londonban is ismerik. Az angol újságok azt írják, hogy új Karsavina, meg a Pavlova utóda: A Pepi a Karsavina utóda! Boldog és táncol örömében, meg hivatásszerűen is, és nem tudja, hogy Londonban igen, igen nagyon megnézte egy gentleman.

          A gentlemant úgy hívták, hogy Semler Béla.



*



          Semler Béla magyar ember. Tizenöt éve Angliába ment. Ott most posztógyára van. Szakmájában ismerik a nevét. Amerikában épúgy, mint Európában. Semler Béla találkozik egy társaságban Ptasinszky Pepivel.



          — Semler Béla.



          — Pepi... — nem sokkal többet mondhattak egymásnak, mert Ptasinszky jött haza Budapestre az Operaházhoz.

          A Pepi idehaza volt. Táncolt. Nevetett. Akkor is, amikor megjelent Budapesten Semler Béla.

          Ha egy angol gentleman megjelenik Budapesten, abban nincs semmi különös. Mindig jönnek (hála istenek) a tiszteletreméltó úriemberek. Ha a Pepi nevet? Az sem furcsa. Mert a Pepi akkor is nevetett, amikor egyszer a kificamodott bokáját igazították helyre.

          A különös csak ott kezdődött, amikor Semler Béla megint eljött Pestre. Azután harmadszor is eljött . . .

          — Üzleti tárgyalások, — mondotta és az utolsó évben olyan sokszor szólította Budapestre az üzlet, hogy Londonban már suttogni kezdtek :

          — Mr. Semler valami komoly »tranzakciót« tervez Budapesten. Mr. Semler nagyon sokat utazik Budapestre...

          Gondolták Londonban azok a flegmaemberek, hogy a tranzakciónak neve van? Ptasinszky Pepi?

          Na és, Pesten!, itt, ahol »minden tudva lesz, — ki gondolta, hogy egy komoly gentleman miért látogat oly felettébb sűrűn Budapestre?



*



          Mr. Semler jött.

          A Pepi? Táncolt. Nevetett. Vicceket mondott a Ptasinszky mamának. A Lili húgával ruhákat varrt. Egyetlen passziója volt, hogy a selyemharisnyája leszaladt szemeit maga szedhette fel ...

          Akkor azután megszólalt a komoly gentleman:

          — Pepi én szeretem magát.

          Felelt rá Ptasinszky Pepi nagyon komolyan (ezúttal rettentő komolyan):

          — Én is szeretem magát...

          — Legyen a feleségem...

          Ptasinszky Pepi a nyáron elutazott Londonba. Azért, hogy Cochrannal, a híres színházi ügynökkel tárgyaljon. A londoni »Albert Hall«-ban akarta táncolni a »Hasis«-t. Nos hát a Pepi elment Cochranhoz is. — Főképpen pedig az — anyakönyvvezetőhöz.

          A Pepi, már nem »Pepi«. Most már bocsánatot kérek tőle »A Pepi«-ért. Most már — Mrs. Bela Semler...

          Augusztus végén esküdtek!



*



          Tegnap hazajött Budapestre Mrs. Semler. Mint a fergeteg, úgy perdült a szobáiba. (Hiába, még mindig »A Pepi«) Azután ma este megint mint a fergeteg, úgy kacagta boldogságát;

          — Mit szól hozzá! Férjhez mentem... Nahát. Nagyon, nagyon boldog vagyok... A színpad? A balett? Az uram nem engedi. Fuccs a színpadnak…, na, de mit csináljak... az uram szívébe táncoltam. Ott vagyok és nagyon, nagyon boldog vagyok!...



*



Hát nem kedves? ... (n. i.)”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9302018-07-11 04:47:46

Az 1926-os esztendő jelentősebb eseményei: 



AZ UJSÁG, 1926.01.22.:



 „Ptasinszky Pepi sikere Berlinben. Operaházunk kitűnő fiatal prímaballerinája, Ptasinszky Pepi, mint annak idején megírtuk, szabadságot kapott, hogy külföldi kötelezettségeinek eleget tehessen. A népszerű táncosnő most Berlinben vendégszerepel a Scala színpadán s ott nap-nap után oly nagy sikereket arat, hogy igen előnyös szerződési fettételekkel hívták Párisba. A fényes ajánlatot azonban kénytelen volt visszautasítani, mivel szabadságidejének minden napja szerződésileg le van már foglalva, szabadsága után pedig hazajön, hogy Operaházunk közönségét gyönyörködtesse művészetével.”



MUZSIKA, 1976/11. SZÁM:



„[…] a Petruskát. 1926. december 11-én mutatta be Operaházunk Rékai Nándor vezényletével, Oláh Gusztáv díszleteiben és jelmezeiben, részben kettős szereposztásban. A magyar balett akkori viszonyaira jellemző, hogy az előadást egy rendezéssel is foglalkozó operaénekes, Gábor József vitte színpadra s neve mellett szerényen húzódik meg a színlapon: „A táncokat betanította: Brada Ede balettmester". A négy főszerep közül egyet, a varázslóét nem is táncos alakította, hanem énekes: Dalnoki Viktor, illetve Maleczky Oszkár! A címszerepet Andor Tibor, a balerinát Ptasinszky Pepi, illetve Vécsey Elvira, a Mórt Brada Ede formálta meg. […]”



https://1.bp.blogspot.com/-WrjIixfrH8w/UR_mjDvLFzI/AAAAAAAAT0I/TENh0Pi3tpY/s1600/Petruska.jpg



Igor Sztravinszkij: Petruska. Operaház, 1926. Ptasinszky Jozefin (Balerina), Dalnoki Viktor (Varázsló). Országos Széchényi Könyvtár, Budapest. Fotó: Vajda M. Pál.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9292018-07-09 19:08:03

Egy táncművész pályája – hacsak nem adja tanításra a fejét, vagy nem válik koreográfussá  – hamar befejeződik. Különösen akkor, ha nő az illető, és családalapításra adja a fejét. Ptasinszky Pepi karrierje is ebből az okból fejeződik be, majd 2 év múlva. Ám addig is folyamatosan foglalkoztatják, ismételten fellép a »Hasis«-ban, kisebb és nagyobb szerepekben, előkelő és kevésbé előkelő körök meghívásainak tesz eleget bel- és külföldön, nem idegenkedik a kabaréműsorokban való szerepvállalástól sem. Harcol kivívott pozíciójáért, tudatában van saját értékének, és ennek megfelelő anyagi követelésekkel áll elő. Tánctudásáról mindenütt messzemenő elismeréssel nyilatkoznak. Amilyen apró termetű, olyan küzdőképes. Érdeklődése nem ragad le a táncnál, fotózni és énekelni tanul. Állítólag jó hangja volt. Szubrett szeretett volna lenni.



Az 1925-ös esztendőből csupán egy riportot ragadok ki:



ESTI KURIR, 1925.05.19.:



„[…]



PTASINSZKY PEPIVEL beszélgetek :

— Ezer éve nem láttam.

— Nem is láthatott, mert egész nap odahaza vagyok és énekelni tanulok. Mindenáron énekesnő akarok lenni, táncosénekesnő, akit az operett világában úgy hívnak: szubrett. Szóval hát szubrett akarok lenni. Még az elmúlt nyáron kaptam ajánlatot, hogy szerződjem az egyik operettszínházunkhoz, sőt Bécsbe is hívtak operetthez. Én azonban végleges szerződést nem vállalok. Nem vállalok két okból. Először azért, mert még nem vagyok elég biztos magamban, másodszor meg azért, mert én semmi körülmények között sem akarok az Operaháztól megválni és végleg odaadni magamat az operettnek.

— Még nem egész biztos a mesterségében?

— Mit szól hozzá? Nem. Attól félek, hogy kinevetnek, ha beszélni kezdek, mert én nem vagyok valami jó magyar, engem könnyen ki lehet nevetni. Még ha az operettszínpadon, ahol sok minden megengedhető, nem is nevetnének, de amikor még egyszer fellépnék az Operában, egészen bizonyos, azt mondanák (és most szóról szóra idézem Ptasinszky Pepi szavait) no esztet a lány már ismerek az operettbül. Annyi minden bolondot össze tudja beszélni, hogy nem is érdemes neki tapsolni.



Talán ez volt az egyetlen terület, ahol Ptasinszky Pepi önbizalma nem volt megingathatatlan.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9282018-07-08 08:36:01

Néhány cikk a Ptasinszky Josephinnel kapcsolatos, 1924. évi sajtótermésből. Érdekes módon "a Pepit" nem magyar származása és a rengeteg kecsegtető külföldi ajánlat ellenére a szíve mindig visszahúzta Magyarországra.



AZ UJSÁG, 1924.05.07.:



Ptasinszky Pepi Londonban. Ptasinszky Pepi, az Operaház primaballerinája, az ősszel hat hétig Londonban az Osswald Stoll színházakban fog vendégszerepelni. A szerződést most írta alá Lussinpiccolóban, ahol néhány hete üdül. Fellépti díj fejében heti háromszáz angol fontol kap, ami százhúszmillló magyar koronának felel meg.”



AZ UJSÁG, 1924.06.12.:



Ptasinszky Pepi idehaza van.

(Megmarad az Operaház kötelékében.)



          Operaházunk kitűnő prímaballerinája, Ptasinszky Pepi — mint már megírtuk — rendkívül nagy sikerrel vendégszerepelt Bécsben Tarnay Gézával és Örley Flórával együtt, Berény Henrik Hasisában léptek a közönség elé, amely minden egyes alkalommal valóságos tapsförgetegekkel ünnepelte őket, de különösen Ptasinszky Pepit, akiről a kritika a legáradozóbb dicséreteket írta. A nagy siker természetesen a fiatal művésznőre irányította a színházigazgatók és impresszáriók érdeklődését, akik igen kedvező szerződési ajánlatokat tettek Ptasinszky Pepinek. Ennek a híre természetesen azután nagyobbítva került Budapestre, és sokan tudni is vélték, hogy a kitűnő prímaballerina már külföldre szerződött s ősszel meg sem kezdi működését Operaházunkban. Ma beszélgettünk a nagytehetségű fiatal művésznővel, aki most érkezett vissza Bécsből.

          — Igaz, hogy sok szerződési ajánlatot kaptam — mondta Ptasinszky Pepi, — de szó sem lehet arról, hogy itthagynám az Operát. Ha lényegesen kevesebb fizetést is kapok, mint amilyeneket külföldön ajánlanak, azért csak hű maradok ehhez a színházhoz, amelyben első sikeremet arattam.

          — Vendégszerepelni természetesen kimegyek s akkor megkeresem azt a többletet, amire még szükségem van. Szeptemberben rendesen munkába állok idehaza. Az első új szerepem, amiben még nem látott a budapesti közönség, az Árgyirus királyfi Tündér Ilonája lesz. Nagyon sajnálom, hogy a bemutatót nélkülem kellett megtartani, dehát soká elhúzódott a betegségem, és belátom, hogy az előadást már nem lehetett tovább hallogatni. Öt hónapig feltétlenül itt dolgozom, és csak márciusban megyek ki vendégszerepelni.

          — Bécsben tizenkétszer akartak szerepeltetni, de csak tízszer léptem fel. Az első két napon ugyanis nem engedtem kihozni a darabot, mert bizony szükségünk volt még néhány alapos próbára. A közönség igen melegen fogadott és a kritika is jól bánt velem. A Ronacherből mindjárt ajánlatot kaptam egy hónapra, nyolcvanmillió koronás fizetéssel, de ebben a melegben nem akartam magamat agyongyötörni és nem szerződtem le. Az egészségem fontosabb, mint a pénz. Nem fogadtam el egyetlen egy ajánlatot sem, csupán vendégszereplésekre folytatok tárgyalásokat.

          — A bécsiek igen kedvesek voltak. Egy este meghívtak a Sacher-barba. A nagy siker miatt amúgy is jókedvünk volt s az ottani jó hangulat is átragadt ránk, úgyhogy kedvünk kerekedett táncolni. De olyan tömeg szorogott a parketten, hogy nem lehetett. Erre Tarnay Géza, a színpadon és a sikerekben osztályos társam, Csárdást rendelt. Persze, senki sem táncolt csak mi. Amikor fáradtan abbahagytuk, zúgott a taps, ünnepeltek, újráznunk kellett. Végre is úgy szöktünk meg a bárból a szűnni nem akaró ünneplés elől.

          — Most vízum után szaladgálok. A nyáron pár hétre Londonba megyek, de csak pihenni és még egyelőre magam sem tudom, hogy hová. Pihenni akarok, hogy szeptemberben friss erővel kezdhessem meg a munkát.”



SZÍNHÁZI ÉLET, 1924/44. szám:



A gavallér Ptasinszky Pepi és a gavallér sofőr -

Ptasinszky Pepi kalandja Békéscsabán



          A békéscsabai Aurora Kör művészestéjére Ptasinszky Pepit több fővárosi művész kíséretében meghívták. Ptasinszky Pepi eleget is tett a meghívásnak és Békéscsabára utazott. Az állomáson autó várta. A sofőr elegáns, csinos fiatalember volt, és mint hivatásos sofőrhöz illik, buzgón cipelte az autóra Pepi kofferjeit. A sárga autó annak rendje és módja szerint a Fiume-szálló elé gördült és az elköszönő sofőrnek Ptasinszky Pepi borravalót adott, amit a gentleman sofőr nem fogadott el.



          Ptasinszky csodálkozva nyúlt újra a tárcájába, mert azt hitte, hogy keveset adott és most nagyobb összegű pénzzel akarta a sofőr fáradságát honorálni.



          A sofőr ekkor elegánsain meghajolt és bemutatkozott. Így tudta meg Ptasinszky, hogy Békéscsaba leggazdagabb fölbirtokosának akart borravalót adni.”



PESTI NAPLÓ, 1924.12.14.



„A Folies Dramatique szerződtetni akarja Ptasinszky Pepit



A párizsi Folies Dramatique a közeljövőben be fogja mutatni Berény Henrik magyar zeneszerző új pantomimjét. Berény Henrik, akinek tavaly a Hasis című darabját játszották Budapesten is, nem talált megfelelő szereplőt új darabjához, ezért az Operaház prímabalerinájával, Ptasinszky Pepivel kezdett tárgyalásokat. Berény, aki szerződött tagja a Folies Dramatique- nek, felajánlotta a magyar balerinának új darabja főszerepét. Ptasinszky Pepi még nem döntött, hogy elfogadja-e az előnyös ajánlatot.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9272018-07-07 05:50:40

SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/23. SZÁM:



NINCS TÖBBÉ HIDEGVÉRŰ ANGOL!

Ptasinszky Pepi táncát az elragadtatás lázában ünnepli a közönség — írja a Daily Telegraph.



          Május 14-én kezdte meg a londoni előkelő Colosseum színházban vendégszereplését Ptasinszky Pepi, a budapesti operaház kiváló táncosnője és ma már a londoni közönség érdeklődésének központjában áll. A különben hűvös és mindig tárgyilagos hangon író angol sajtó az elragadtatásnak és feltétlen meghódolásnak olyan hangján ír Ptasinszkyről, amely csak igen ritkán és a legkiválóbb művészeknek jut osztályrészül. […] nem múlik el nap, hogy Ptasinszky ne kapna csábítóbbnál-csábítóbb ajánlatot, amely mesés fizetési ígéretekkel próbálja amerikai és európai művész-körútra lekötni. Ptasinszky azonban, noha, mint Pestre küldött levelében írja, valóságos kábulatban él az ünnepeltetés véget nem érő sorozatában, nem válik meg az operaháztól és őszre feltétlenül visszajön Budapestre.



          […] Angliában […] Ptasinszky Pepi heti fizetése — elárulhatjuk: 160 Font, ami még Angliában is óriási fizetés, magyarra lefordítva pedig havonta körülbelül négy és fél millió koronának felel meg.



          […]  Azt hisszük, hogy leghelyesebb lesz, ha minden kommentár nélkül ismertetjük az egyes nagy londoni napilapoknak a kritikáját:



          Daily News: (május 17-iki szám):



          Ünnepi műsornak nevezhetjük a Colosseum új műsorát, mert azzá avatja Ptasinszky Pepinek, az elragadóan bájos táncosnőnek a vendégszereplése.



          News of The World: (május 15-iki szám):



          Ptasinszky a kivételes tehetségek közé tartozik, aki nemzetközi értelemben véve is szenzáció. A budapesti operaház prímabalerináját Stoll Oswald hozta közénk.



          Morning Post (május 15-iki száma).



          Yvonne Daunt és Sakharoffs óta nem volt Londonban olyan táncosnő, mint Ptasinszky kisasszony, a budapesti operaház prímabalerinája. A legcsinosabb és legbájosabb jelenség, aki friss, üde levegőt hoz magával, olyan könnyed, mint a szellő, amely végigcsókolja a délceg hattyú tollait és hattyútáncában nem tudjuk, hogy mit csodáljunk inkább, tökéletes tudását, szépségét, vagy gráciáját? Karjainak lágy mozdulata talán még libbenésénél is poétikusabb és külön nagy sikere volt csodálatos ruháinak. . . .



          A Daily Telegraph (május 15-iki száma).



          A Colosseumban új vendég mutatkozott be: Ptasinszky Pepi kisasszony, a budapesti operaház első táncosnője, akiről kiderült, hogy még sokkal kiválóbb, mint amilyennek az előzetes hírek után vártuk. Páratlanul kecses és bájos táncosnő. A hattyú halála című tánckölteményt mélységes művészettel, nemes felfogással, sőt egyenesen szellemesen tolmácsolja. Érthető, hogy ez a tökéletes művészet a tetszésnek egészen rendkívüli fokát váltotta ki a közönségből és az egyébként kissé tartózkodó publikum lázas elragadtatásban számtalanszor hívta viharos tapsaival a függöny elé a jeles táncosnőt.



          Hogy az ember Londonban sikert arasson, igen sokat kell tudnia, nagy és súlyos emlékekkel kell megküzdenie. Ptasinszky kisasszonynak ez sikerült. . . .



          The Stage: (A színház).



          Ptasinszky Pepi, az új jövevény, egy sereg új és meglepően szépen kidolgozott számmal aratott diadalt. Művészete vonzó és befejezett. Tudott olyan pillanatokat a nézők elé varázsolni, amelyeknek művészi értéke egy sorba állítja őt az itt járt nagynevű elődökkel.



           The Era: (május 16-iki száma)



            London mostani táncszenzációja kétségtelenül Ptasinszky Pepi.[…]”



Mindenesete, a Londonban aratott, fényes siker és a számos csábító, pénzesőt ígérő külföldi ajánlat ellenére Ptasinszky Pepi négy hónap múltán (még!) visszatért az Budapestre. 1923. november 18-án, a PESTI HÍRLAP-ban már ez olvasható:



„(A Hasis keddi bemutatója.) A Városi Színház új műsorának kimagasló művészi eseménye, Berény Henrik és Kardos Andor fantasztikus mimodrámája lebilincselő fordulataival, szárnyaló zenéjével, ragyogó kiállításával, minden várakozást felülmúl. Ptasinszky Pepi, az Operaház híres prímaballerinája és dr. Dalnoky Viktor, aki az előadás rendezője is, nagyszabású színészi feladatot talált a hódító táncosnő és a szerelmes, sárga „nagyúr" izgalmas figurájában. Keddi bemutatón kívül csütörttök, szombat és vasárnap este kerül színre a Hasis. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9262018-07-07 05:43:39

Ptasinszky Pepi 1922-ben -17 évesen  - fellépett  egyebek között Dohnányinak az Operaházban bemutatott „Pierrette fályola” c. pantomimjában, Delibes „Coppeliá”-jának címszerepét táncolta a Városi Színházban, vendégszerepelt Pécsett, az Operaház balettkara élén magyar táncokat „lejtett” a francia követ feleségének az estélyén, és szerepelője volt a Renaissance Színházban jótékony céllal megrendezett, ún. „Nyomormatiné”-nak, ahol Horthy Miklós kormányzó és „a Budapesten időző diplomáciai testületek vezető személyiségei” is jelen voltak.



Ám az igazi sikert az 1923-as esztendő hozta meg.


Franz Schmidt • 31512018-07-06 18:46:59

 



RAJTER Lajos, egykori Franz Schmidt növendék emlékére.



(1906. július 30. – 2000. július 6.)

 



Rajter Lajos Bécsben.



Rajter Lajos a közel-jövőben Bécsben vendégszerepel, ahol nyilvános zenekari hangversenyt vezényel. Műsorán többek között szerepel a pozsonyi származású Schmidt Ferencnek Németországban is igen népszerű zenekari változatai egy magyar katonadalra: „Variationen über ein Husarenlied.”



A ZENE, 1944. 6. szám.



 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9252018-07-06 09:17:32

A Ptasinszky Pepi személyével kapcsolatos irigységnek, féltékenységnek volt alapja. Hiszen már 1921-ben számos újságcikk szólt az akkor még mindössze 16 éves balerina fellépéseiről és sikereiről. Egy balett-táncos részére a sajtón kívül más hírcsatorna akkoriban nem lévén, a sajtóban történő gyakori megjelenés komoly előnyt jelentett egy fiatal művész számára:



AZ UJSÁG, 1921.06.18.:



Iskolalovaglás magas C-ben.



(Az Operaház tagjainak mókaestje a Fővárosi Czirkuszban.)



[…] A második félidőben Debussy: Egy faun délutánja került sorra. A faun Dalnoky Viktor, a nimpha Ptasinszky Pepi volt. Ptasinszky pompás csábtánczot lejtett, a mi Dalnoky — faunt annyira elbűvölte, hegy derékon ragadta a bűvös nimphát és egy fű-kerevetre dobta. Ekkor kitört belőle a — fogorvos és egy hatalmas harapófogóval ki akarta húzni a nimpha gyémántfogát. Szegény kis Ptasinszky akkorát sikított, hogy az egész czirkusz belesápadt....

Ballet perdült ki, majd a ballet után Gábor József néhány jóízű aktuális strófát énekelt el, gitárpengetés mellett. […]

Ptasinszky Pepi tánczolt most újból és kényeskedő lépteivel, zöld ruhájában olyan volt, mint az ébredő Tavasz. […]”



PESTI HÍRLAP, 1921.10.21.:



„(Városi színház.) B. Máthé Rózsi férjhez ment és házassága révén elszármazott tőlünk, Bécsbe. Most néhány napra hazajött és Ábrányi igazgató kívánságára, csütörtökön föllépett a Carmen címszerepében. Ismert és gyakran méltányolt alakítása ezúttal is tetszett. Sokszor kitapsolták; vele együtt Adler Adelinát, aki csengő hangú Micaëla, Pogány Ferencet, aki érces szavú és drámai erejű Escamillo és Ocskayt, aki erőteljes Don José volt. Külön dicséretet érdemel a bájos Ptasinszky Pepi is a manola kecses ellejtéséért.



NÉPSZAVA, 1921.10.23.:



„[…] a Városi Színházban […] Vasárnap délután a „Denevér" van műsoron. Ábrányi Emil vezényli az előadást, amelyen Ptasinszky Pepi és Zöbisch mester is részt vesznek a ballet élén. […]”



PESTI HÍRLAP, 1921.12.10.:



„(Négyen): Ptasinszky Pepi, Dobrovits Márta. Mirkovszky Mária és Hermann Illy táncolnak az Auguszta főhercegasszony védnöksége alatt a vigadói divatkiálÍitással kapcsolatos jótékonycélú divatrevükön. […]”



BUDAPESTI HÍRLAP, 1921.12.04.:



„(A Magyar Királyi Operaház jövő heti műsora.) […] Csütörtökön Máder és Kéméndy fantasztikus, háromfelvonásos új balettje, a Mályvácska királykisasszony kerül színre először. A női főszerepet Ptasinszky Jozefin táncolja. […]  Vasárnap ismétli meg a Mályvácska királykisasszonyt, a bemutató szereposztásában. […] „



Ugyanebben a lapban:



 „(A Próféta fölújítása.) Meyerbeer régen nem hallott dalműve Vágó Boriska, Budanovits Mária, Ocskay, Somló, Vermes, Hajagos, Bársony, Bálint és az Operaház prímaballerinája, Ptasinszky Pepi föllépésével kitűnő előadást ígér. A híres opera kedden és pénteken van műsoron. […]„



PESTI HÍRLAP, 1921.12.16.:



SZÍNHÁZ ÉS ZENE.

Mályvácska királykisasszony.


(Ballet három felvonásban. Szövegét írta Kéméndy Jenő, zenéjét Máder Rezső. Először adták 1921. dec. 15-ikén, a m. kir. operaházban.)



[…] A címszerepben Ptasinszky Pepi olyan zajos sikert aratott, mely most már kétségtelenül primaballerinává avatja a nagytehetségű fiatal táncosnőt; […]”


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7372018-07-06 08:39:07

Képtalálat a következőre: „Rajter Lajos”



18 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Rajter Lajos (Ludovit Rajter) a kiváló magyar karmester, zeneszerző és pedagógus.



Ebben a hónapban (július 30-án) lesz születésének 112. évfordulója is.



(1906. július 30. – 2000. július 6.)



A bécsi Franz Schmidt és Joseph Marx, valamint Dohnányi Ernő egykori tanítványa, Clemens Kraus tanársegédje, a Magyar Rádió első karnagya, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára és a Budai Zeneakadémia Zenei Igazgatója. A pozsonyi Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekarának két ízben vezető karnagya (1945–1949, 1968–1977).   A Szlovák Filharmónia alapító első karnagya (1949–1976), pozsonyi Zene- és Drámaművészeti Főiskola karvezető tanszakának pedagógusa (1949–1976). Együttműködött az összes szlovák, számos kiváló cseh és európai zenekarral.



Nyolc éves volt, amikor a Pozsonyi Színház előtt, homlokon csókolta a híres egykarú Zichy Géza, aki a csókot Liszt Ferenctől, az pedig magától Ludwig van Beethoventől hozta.



Vajon Rajter Lajos tovább adta a híres homlokcsókot valakinek?



Ludovit Rajter: Suite miniature



"Suite miniature was composed for the Slovak Jeunesses Musicales Orchestra, first performed in Piestany, conducted by the composer, in July 1986."


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9242018-07-05 23:11:32

Az áskálódás iskolapéldája Udvary Ferenc: Ki az a Ptasinszky Pepi? c. cikke, amely a Pesti Tükör 1922.09.10. számában jelent meg, és amely az itt letölthető, "Szemelvények a Brada művészalbumból" c. írás részét képezi.



Az említett cikk olyan negatív képet fest Ptasinkszky Pepiről, hogy szinte bizonyos, hogy annak közzétételét a táncosnő valamelyik riválisa kezdeményezte, vagy az egyik rivális balerinánál érdekelt, valódi kilétét leplező „úri „pártfogó” vitriolba mártott tolla karcolta papírra.



Éppen ezért szerettem volna valami közelebbit megtudni Udvary Ferencről, de csak a következő - egy jóval későbbi időből származó - információt találtam:   



ESTI KURIR, 1929.09.28.:



Visszaélés az Esti Kurír nevével. Az Esti Kurír szerkesztőségét több oldalról értesítették, hogy egy magát Udvary Ferencnek nevező ember mint az Esti Kurír belső munkatársa szerepel. Ezúton közöljük mindazokkal, akiknél bármilyen célból ilyen módon bemutatkozik valaki, hogy az Esti Kurírnak Udvary nevű munkatársa nincs.



Kérdés, hogy arról az Udvaryról van-e szó, aki Ptasinszky Pepiről a fent említett jellemrajzot készítette…



Mindenesetre - fenntartásokkal bár, de - nem hagyható figyelmen kívül az itt belinkelt írás.  


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9232018-07-05 21:42:27

A híres dinasztia, a közel egy évszázadon át a táncművészetet szolgáló Brada család művészalbumából igen sok érdekes dolgot tudunk meg azokról a viszonyokról, amelyek a múlt század első harmadában a balettművészet berkeiben uralkodtak. Irigység, féltékenység, rosszindulatú pletykák terjesztése, protekciósok és háttérbe szorítottak küzdelme és bizonyos erkölcsi alapvetések semmibevétele jellemezte ezt az időszakot (is), merthogy ezen megnyilvánulások nem korszakfüggőek.



 Ptasinszky Pepinek jócskán akadtak pártfogói és ellenségei. Hogy aztán az ellenséges oldal híresztelései mennyire voltak megalapozottak, arra csak az igazán elfogulatlan bennfentesek tudnának választ adni, ha élnének.



Idézem Hézső István és Gara Márk „Akiket elfeledtek: a Brada család c. írásának egy részletét, amely az 1920-as évről szól (mellesleg ez az írás is jórészt a Brada család művészalbumából merített információkon alapul):



[…] a Monarchia összeomlásával, az országnak a trianoni békediktátumban kierőszakolt szétdarabolásával szinte leírhatatlan létbizonytalanságba került mindenki. Különösen a művészeti intézményeket sújtotta krónikus pénzhiány. […] 1920-ban az Operaház 3 millió koronás veszteséggel zárta a szezont. Szociális válsághelyzet alakult ki, ráadásul gond volt mind a balettmesterekkel, mind a balerinákkal. A joggal elégedetlen balettkar tagjai valóságos palotaforradalmat robbantottak ki. A nagyon jó technikájú Nirschy Emília megvált a társulattól, Ptasinszky Pepi lett volna az utóda, de Zöbisch javaslatára már ki is nevezték Lieszkovszky Arankát, Nádasi Ferenc (1) akkori – első, a Kristálypalota Mulatóból szerződtetett - feleségét, személyét azonban az egész társulat bojkottálta. Sztrájkoltak, panaszos leveleket, petíciókat küldtek gróf Haller István kultuszminiszternek. Zöbisch nem mindennapi feszültséget generált Ptasinszky és Lieszkovszky között: előbbi éppúgy bécsi volt, mint Brada Ede és ez akkoriban nem volt éppen szimpatikus jelző. Ptasinszkyről már el is terjedt, hogy a Fővárosi Orfeum igazgatója havi 20 ezer koronás gázsival leszerződtette. Egyébként a társulat többször is hangsúlyozta szóban és írásban, hogy a fiatal tagok egyszerűen nem tudnak érvényesülni az idegenből hozott kollégák miatt. […]”



 (1) Nádasi (Nágel) Ferenc (1893-1966): táncművész, balettmester, a korszerű hazai balettképzés megteremtője.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9222018-07-05 08:06:45

Képtalálat a következőre: „Ptasinszky Pepi”



PTASINSZKY PEPI prímabalerina



Bécs, 1905 (?) - ?



A FILM SZÍNHÁZ IRODALOM 1943.09.17-i számát böngészvén felfigyeltem a következő mondatra:



„[…]

Nagy eseménye van az Operaháznak: Ottrubay Melindát prímaballerinának nevezte ki a kultuszminiszteri rendelet. Hogy ez mekkora elismerés, azt ugyebár felesleges részletezni, hiszen az Operaháznak a világhírű Ptasinszky Pepi óta nem volt első ballerinája. […]“



Milyen furcsa, lengyelnek tetsző név, és egy újabb táncos lábú „Pepi“, azaz Josephine, a tánc- és előadóművészet fekete csillaga, Josephine Baker mellett! De hát ki volt Ptasinszky Pepi? Elég mostohán bántam ebben a topikban a táncművészet jeles képviselőivel. Zsedényi Károlyon, Goll Beán és Ottrubay Melindán kívül másokkal nem foglalkoztam. Ezért hát utánanéztem Ptasinszky Pepi történetének. Meglepően sok „nyomot“ találtam, sőt, túl sokat ahhoz, hogy viszonylag röviden tudjak írni róla.



A Schöplin Aladár szerkesztette MAGYAR SZÍNMŰVÉSZETI LEXIKONBAN ez áll:



Ptasinszky Pepi, a M. Kir. Operaház prímaballerinája, sz. 1905-ben*, Bécsben. Már kora ifjúságában az Operaházhoz került balletnövendéknek, ahol számos gyermekszerepet játszott a különböző operákban. (Rózsalovag, Lohengrin, Pillangó kisasszony stb.). 16 éves korában szerződtette az Operaház szólótáncosnőnek, majd rövidesen prímaballerinának. Gyorsan ívelő pályája nagyszerű lábtechnikája és mimikai képessége folytán emelkedett mind jobban felfelé. Hét évig működött az Operánál. Közben több ízben szerepelt a külföldi operák színpadjain is. 1923-ban** férjhez ment, azóta visszavonult a szerepléstől. (Tiszay Andor.)“



A Wikipédiában található információ valamivel bővebb, de nem sokkal:



Észrevételek:



* Ptasinszky Pepi születési éve a művésznő angol útlevele szerint 1904.



** Az újságok 1927-ben kezdtek írni a művésznő házasságkötéséről, ahol szó volt arról, hogy a balerinának a férj kérésére kellett búcsút kellett vennie a színpadtól. Az 1923-as év tehát elképzelhetően elírás vagy tévedés.



Megpróbáltam kideríteni a külföldi sajtó alapján, hogy miként alakult Ptasinszky Pepi sorsa 1930 után, de eddig nem sikerült. Mindenesetre még nem adom fel a nem sok sikerrel kecsegtető nyomozást.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9212018-07-05 00:11:08

E témához – bármennyire is szerettem volna - nem tudtam zenei anyagot mellékelni. A zeneszerző fotóját is csak közvetve tudtam bemutatni. De Ottó Ferencről egyetlen formában mégis megemlékezett az utókor: Gödöllőn utcát neveztek el róla. Sírja is ott található.



http://www.agt.bme.hu/varga/foto/voltak/bel/otto-f.jpg



Ottó Ferenc sírja, Gödöllő, Dózsa György úti temető. Jobb II-4993


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9202018-07-04 07:12:22

Hanganyag nem lévén, hadd idézzem Ottó Ferenc egyik elgondolkodtató írását. Ma, a globalizáció korában, amikor a kultúrára is kihat az egységesítésre (többnyire annak lezüllesztésére) törekvés, el kell gondolkodni a természetben uralkodó, megváltoztathatatlan törvényen, amely nem tűri az azonosságot. Ha e törvény nem érvényesülne, megszűnne a létezés, megszűnne az evolúció. Így van halálra ítélve a világállam és ezzel a „világkultúra“ eszméjének a megvalósulása is. Tisztelni kell minden nemzet kultúráját, így támogatni kell minden népcsoport saját, ill. sajátos zenekultúrájának a fejlesztését és érvényesülését is. Az igazán avantgarde gondolat pedig az, hogy az újat a saját néplélekből fakadó zenében kell keresni..



ALFÖLD IRODALMI ÉS MŰVELŐDÉSI FOLYÓIRAT, 1971/7. SZÁM:



Ottó Ferenc:



Gondolatok az új magyar operákról



Egyik színházi kritikusunk szerint újabb - huszonöt éves — operairodalmunk mai zenénk legjellegzetesebb és legértékesebb ága, amely legjobban reprezentálja fejlődésünket. Igaza volna? Látszatra nagy a mozgás zenés színpadainkon. Két pesti és három államilag támogatott vidéki színház „termel” nálunk operákat. Közéjük vehetjük már a két éve működő Szentendrei Teátrumot is. Áttekintette, lemérte, értékelte már valaki nemzeti és művészi szempontból az elmúlt 25 év termését?



A termésnek valahogy a mi saját operai hagyományainkban kellene gyökereznie, mert értékes hagyományaink és remekeink vannak az opera terén, három irányban is. Az első a történelmi opera vonala (Bánk bán. Hunyadi László), a másik a daljátéké (János vitéz, Háry János), a harmadik volna a különlegességeké, (Kékszakállú herceg vára, Farsangi lakodalom stb.). Eme hagyományos művek nemcsak témaválasztásukban magyarok, hanem zenei kidolgozásukban is. A magyar operák fejlődése egyenes vonalú, bár rokon, de mégis különböző stílusú zenével jelentkezik. Erkel a verbunkos zenéből merítette motívumait, Kacsóh a századvég népies műdalhangját egyéni invencióval elegyítette, Bartók és Kodály igazi népdalaink alapján egészen új stílust teremtettek. Az új zenei nyelvnek megvolt az operai vetülete is, bár nem születtek kívánt méretű, nagyobb művek. A két mestert inkább a szimfonikus zene területe érdekelte. A kezdeményezés azonban megtörtént. Mestereink közben vissza-visszanyúltak a verbunkoshoz is. Poldini Farsangi lakodalmának zenei motívumanyaga is a verbunkos jegyeit mutatja. Kodály Háry Jánosában a verbunkos és a legtisztább magyar népdal együtt van jelen. De milyen más Erkel verbunkos-hangja, mint Poldinié! Kodály verbunkos-kezelése pedig szögesen különbözik az előbbi kettőtől. Operai fejlődésünk azt mutatja, hogy a verbunkos és a népdal elemeiből áll össze nemzeti operánk zenei nyelve. Először csak még egymás mellé rakva állnak az említett zenei elemek, szinte idegenül a nagy színpadi formában; például önálló népdalok áriaként pompáznak, vagy kórusba öltöznek a verbunkos-jellegű zenekari részek között (Háry János). Később a verbunkos-elemek elmaradnak, és a színpadi zene teljesen a magyar népdalon alapszik, mint a Székelyfonóban. Bartók sajátos ars poeticájával egy lépéssel még tovább ment. Ö már nem szó szerinti népdalokkal operál, hanem a népdal motívumait egyénien modellálva alakít ki magának operai nyelvet. Ennek a becses műzenei folyamatnak első és legszebb megvalósulása a Kékszakállú herceg vára c. opera. Itt már tiszta magyar fogalmazásban beszél az opera három legfőbb zenei összetevője; a recitativo, az ária és a zenekari kíséret. A mű storyja nem is kifejezetten magyar (ezért soroltam a különlegességek közé), hanem semleges és szimbolikus, mégis a folyamatosan, egyénien modellált népdalhang teszi igazán magyarrá Bartók művét. Külön ki kell emelni, hogy a Mester nem a könnyebb, új stílusú (tempo giusto-ritmusú) népdalok alapján teremt magának magasrendű operai nyelvet, hanem a régi, erdélyi stílusú, rubato-dallamok alapján. Ez a mű az új magyar operazene legnagyobb teljesítménye. (Mennyi olcsó, új stílusú népdalfeldolgozás született Bartók és Kodály után, mert ez a könnyebb vége a dolognak. A régi rubato-stílussal csak a nagyok tudnak mit kezdeni.) Mindenesetre kár, hogy a Kékszakállú sovány cselekményű, kevéssé színpadi mű, s hogy csak a recitativo van megoldva benne, az ária nincs, és hogy a két szereplő miatt nincsenek benne nagyobb zenei alakzatok. Az új magyar operai nyelv azonban készen áll benne.



Ezt az új nyelvet kellene tovább fejleszteni az új nemzedéknek. Nem akarom részletezni a Bartók és Kodály nyomán kialakult zenei stílus összetevőit, egyszerűen mintának nevezem. A szakértő tudja, mit kell értenie alatta. Az új magyar zenei nyelv, a minta, Bartók és Kodály után, természetesen hagyományunk, zenei ars poeticánk alapja. Ezen az anyanyelven kellene beszélnie a két mester utáni zeneszerző-nemzedéknek. A minta alapján kellene írni, egyéni módon szimfonikus, és operai zenét is.



Hogyan állunk nagy stílusunk folytatásával manapság? Akárhogy nézzük, bizony lehanyatlott, sőt mintha eltűnőben volna. Az új nemzedéket nem érdekli, lenézéssel beszél róla, és nem tartja eléggé „európainak". A nagy stílust mestereink csak megpendítették, még nagy fejlődési lehetőségek állnak előtte. A reneszánsz stílus háromszáz évig tartott, míg kifutotta magát. Tóth Aladárral, a Bartók-Kodály-korszak nagy kritikusával, egy vita kapcsán levelet váltottam. Tóth Aladár ezt írta: „Bartók és Kodály zenéjét változatlanul századunk legnagyobb művészetének tartom, amely nagy jövendővel terhes, s így igazán nem fontos, hogy egy-két nemzedék átmenetileg elfordul tőle ..." Mi az oka ennek az elfordulásnak? Azt hiszem, nem tévedek, ha a mai fiatalok világába behatoló divatos és kozmopolita avantgarde szellemet okolom. Az avantgarde kifejezést megint csak összefoglaló értelemben használom. A dodekafóniától a szeriális zenéig, a konkréttől az elektronikusig mindenfajta ultra zenét értek alatta. Ez az irány újító jellegű, erősen elméleti, azonkívül uniformizáló és diktatórikus, mint más művészetekben is. Nem tűr nemzeti hangot. A fiatalok jórészt a hatása alatt állnak. Bár az irányzat még nem érte el csúcsát, a közönség érdeklődése rég megcsappant iránta. Ha most az előbb felvázolt nemzeti operánk irányvonalait szemlélve ítélem meg a hírhedt nyugati „trend" behatolását, csak kártékonynak minősíthetem, még akkor is, ha az általános zenei nyelv némi modernizálása az új irányzat javára írandó, de nemzeti zenénk denaturálása és semlegesítése az avantgarde révén semmiképpen sem bocsátható meg. Nekünk csak mintegy 100 éves operai hagyományunkat kell félteni tőle, de nyugaton se jobb a helyzet. Hogy áll a mai olasz opera többszázados ragyogás és hegemónia után? (Milánóban néhány évvel ezelőtt egészen új stílusú operákra hirdettek pályázatot. Nyilván formabontó, avantgarde operákat kerestek.) És a nagymúltú francia és német opera? Belefúlt az avantgardeba. Angliában történik valami pozitív Britten nyomán, ám ott is a rég megszakadt operai hagyományokhoz, Purcellhez való visszatérés a jelszó. Az avantgarde túlzott ritmikájú, atomizált, melódiátlan zenét akar; a zaj uralmát a zene felett. Van-e nagyobb ellensége az emberábrázolást, humánumot kívánó operaformának? Menotti amerikai zeneszerző, akinek könnyebb operazenéje az elmúlt tíz évben elég nagy sikert aratott a világban, egy francia zenei lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a mai általános züllésben a melódiát szeretné megmenteni.



Áttekintve hazai operatermésünk utóbbi 20-25 évét, tehát a Bartók-Kodály utáni szerzőnemzedék idevágó munkásságát, feltűnik, hogy nincs a szerzők között kifejezetten operai tehetség. Majd mindenki egy művel szerepelt a nyilvánosság előtt, mintha csak „ad hoc" állna hozzá a nagyszerű műfajhoz. Jellemző, hogy az elmúlt 25 évben bemutatott operák közül csak négynek van kifejezetten magyar témája. (Kadosa: Huszti kaland, Horusitzky: Báthory Zsigmond, Hajdú: Kádár Kata és Farkas: Csínom Palkó.) Horusitzky és Hajdú, maguk is Kodály-növendékek, a mesterek szellemében alkották meg műveiket. Különösen szépen sikerült Hajdú nehezebb zenei megoldású, erdélyi ballada-szellemben fogant Kádár Katája. A többi bemutatott mű (Ránki: Pomádé király, Mihály: Együtt és egyedül. . . Szokolay: Vérnász, Hamlet, Petrovics: Bűn és bűnhődés, egy debreceni és szegedi kisebb jelentőségű bemutató után, a Pécsett bemutatott Szőnyi-opera: a Firenzei tragédia és Károly Róbert: Japán halászok c. atomrobbantás-témájú operája) sem témájában, sem zenéjében nem magyar jellegű mű. Nem kapcsolódnak hagyományainkhoz. Becsvágyuk nem a minta, hanem az avantgarde megoldás felé vitte őket. Némely operánk exportképessége és nemzetközi sikere inkább a mai külföldi ízlést tükrözi, s nem a mi szellemünket. Ez megtévesztheti egy-két színházi kritikusunkat, akik nem a becses hagyományok, az új magyar - talán mégis eléggé modern - stílus, a minta szerint értékelik újabb operai termésünket.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9192018-07-03 07:23:48

Kozák Péter Ottó Ferencről szóló összefoglalójából bemásolom azt a részt, amelyben nemcsak a zeneszerző fontosabb zeneműveinek, hanem fontosabb írásainak a felsorolását is megtaláljuk:



Fontosabb írásai:



„Bartók Béla a Cantata profana tükrében. 1 táblával. (A KÉVE kiadása, Bp., 1936)

Bartók Béla. (Magyar Kultúra, 1937)

Egy észak-európai hangversenykörút tanulságai. (A Zene, 1938)

Egy muzsikus naplója Németországban. (Új Idők, 1941)

Kodály. Tanulmány. (Sorsunk, 1942 és külön: Pécs, 1942)

Vallomás a Mária-siralomról. (Vigilia, 1942)

Mai német zeneszerzők. (Sorsunk, 1943 és külön: Pécs, 1943)

Kodály és a magyar egyházi zene. (Vigilia, 1963)

Bartók Béla és József Attila. (Kortárs, 1964)

Az „Altató”. (Kortárs, 1965)

Két Bartók-emlék. (Jelenkor, 1965)

Emlékezés József Attilára (Alföld, 1968)

Emlékeim József Attilától. Részletek. (Alföld, 1970)

Gondolatok az új magyar operákról. (Alföld, 1971).” 



Fontosabb zeneművei:



„Regős ének (kórusmű József Attila költeménye alapján, 1933)

Altató (szoprán szólóra és fúvós ötösre József Attila verse alapján, 1937)

Két pasztorál orgonára (1938)

Három fantázia régi magyar egyházi népénekekre (orgonamű, 1939)

Júlia, szép leány (opera Nyírő József szövegével, 1939)

Aratónap (kantáta bariton szólóra, vegyes karra, gyermekkarra és zenekarra, Illyés Gyula költeménye alapján, 1941)

Mária-siralom (oratórium, 1941)

Három virág ének (Balassi Bálint verseire, 1942)

Pálos himnusz (Gérecz Attila költeménye alapján, 1955)

Magyar Bacchus (vígopera és szvit, 1956)

Lengyel millenniumi mise (1965)

Pastorale (ütőhangszerekre, 1965)

Karácsonyi pasztorál (1967)

Három magyar mise (1967, 1970, 1971)

In memoriam Zoltán Kodály (kürtszóló, 1971)

Magyar Miatyánk (1972)

Rákóczi-oratórium (1974).„



További hasznos linkek e témában:



Ki volt "kis Balázs"?



Ottó Ferenc zeneszerző hagyatéka a váci börtönévekből



Ottó Ferenc kottái - Gérecz hagyaték


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9182018-07-02 09:48:30

G. Merva Mária: Írók és múzsák Gödöllőn c., itt letölthető könyvében (265.-283. oldal) találjuk meg a legrészletesebb ismertetőt Ottó Ferencről. Ebben látható a zeneszerző arcképe is. (A könyv címlapján szereplő fotók közül a felső sorban balról a hatodik Ottó Ferencet ábrázolja.)



http://godolloihirek.hu/tartalom/irokesmuzsak.jpg


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9172018-07-02 09:28:52

Nem szerencsés, hogy a következő művészről szóló megemlékezést rögtön egy nekrológgal indítom, de úgy vélem, ez az az összefoglaló, amely hozzávetőleg minden lényeges adatot ismertet életéről és tevékenységéről, ugyanakkor az írás terjedeleme sem lépi át túlzottan az e topikban eltűrt határokat. Nem először történik meg ugyan, de mégiscsak igazságtalan a sorstól, hogy egy zeneszerző értékes zenei munkásságának az eredménye hanganyagban nem „dokumentálható“. Bízom abban, hogy kottái valahol még fellelhetők, és egyszer talán valamelyik zeneművét is előadják.



OTTÓ FERENC zeneszerző, zenetörténész, zenekritikus



(1904. október 26., Valkó – 1976.11.29., Gödöllő)



KATOLIKUS SZEMLE, 19. (1977, Róma):



          „1976 december 5-én váratlanul elhunyt Ottó Ferenc zeneszerző, hetvenhároméves korában. Szülőföldjén, Gödöllőn temették el.

          Édesapja erdész volt a koronauradalomban. A kisfiú vadászatok alkalmával még látta az olyankor rövid bőrnadrágot viselő Ferenc Józsefet; a nagy kastélykertben pedig együtt sétálhatott az öreg Jászai Marival, aki verseket mondogatott a fiúcskának.

          Zeneszerzési tanulmányait egy jótevő áldozatkészsége folytán Milanóban végezte, ahol életreszóló barátságot kötött a későbbi jeles festőművész-tanárral, az 1971-ben elhunyt Gianfilippo Usellinivel. Folyékonyan beszélt olaszul, franciául és németül. Megtanult fuvolázni is.

          Magyarországra hazatérve a budapesti Zeneakadémián újrakezdte tanulmányait. Kodály Zoltán tanítványaként szerzett zeneszerzői oklevelet, elsajátítva a mestertől egyebek közt az emberi énekhang lehetőségeinek alapos ismeretét, a magyar népzenei hangvételt, a magyar énekbeszéd prozódiáját és a többszólamú kórustechnikát.

          A negyvenes évek elején a budapesti Operaház bemutatta Ottó Ferenc Júlia szép leány című ballada-operáját, amiért a szerző állami ösztöndíjat kapott egy külföldön eltölthető tanulmányi évre. Az akkor már korlátozott lehetőségek között ezúttal Berlinben vette igénybe, bár — a saját bevallása szerint — nem sok haszonnal. Hindemith és a hasonló szinten tanító mesterek akkorra már eltávoztak a hitleri Németországból; így nem akadt, akinél eredményesen továbbképezhette volna magát.

          A háború utáni korban — Rákosi Mátyás idejében — Ottó ellen politikai per indult. A halálbüntetést szerencsésen elkerülte, de a fogház zárkájában — az udvarra szolgáló nyitott ablakon keresztül — fültanúja volt az ártatlanul bitófára ítélt Pálffy György altábornagy lefokozásának és kivégzésének. Ezt utóbb — egyéb börtönélményeivel együtt — Attika című kisregényében meg is írta, és benyújtotta egy szépirodalmi pályázaton, már a Rajk és Pálffy emlékének teljes rehabilitálása utáni időben. Kéziratát az illetékesek kézről kézre adták, de pályadíjat természetesen nem nyert vele.

          Börtönbüntetését csak részben kellett kitöltenie. Mint alkotó művész rendszeres segélyezésben részesült, de a Zeneszerzők Szövetsége soha fel nem vette tagjai közé annak ellenére, hogy Ottó a múltban József Attila köréhez tartozott mint a költő több versének megzenésítője. Vele együtt gyötrődte végig a nem-jobboldali színezetű szerzői estekkel járó kellemetlenségeket. József Attila egyébként Ottó Ferenc kérésére írta Altató című bűbájos gyermek-versét. A benne szereplő « kis Balázs » a zeneszerző nőtestvérének, Ottó Gizellának a fiacskája: Gellér Balázs. A költő azzal a megjegyzéssel vállalta a feladatot, hogy «nem lesz könnyű a Balázs-névre rímeket találni, de megpróbálom». Aztán remekmű született.

          Ottónak már elkészült alkotásaiból nem mutatta be az Operaház sem a Zöld Ilona című balettet, sem a Laurisin Miklós szövegére írt magyar bacchanált (Megj. A.: Magyar Bacchust). Sőt felbontották azt a szerződést is, amit vele egy újabb, Balassi Bálintról tervezett operájára kötöttek annakidején, a Júlia szép leány sikere után. Művészetét inkább Lengyelországban és a Német Demokratikus Köztársaságban értékelték, és néhány kisebb művét be is mutatták. Egyet-mást a new-yorki Boosey and Hawkes zeneműkiadó bocsátott közre. Ottó mindig szívesen utazgatott külföldön, barátokat szerezve a magyar zenének és előadási lehetőséget a saját alkotásainak. A lengyel zenei élet számos vezető egyéniségéhez — mint például Lutoslawskyhoz — személyes jóviszony fűzte.

          Életműve jelentős részben vallásos tartalmú zene. Vallásos szövegű kiemelkedő szerzeménye a Zsámbéki kantáta. Ottó Ferenc egyébként is minidhalálig hitvalló katolikus volt. A valkói templom kis orgonájához szívesen leült kísérni a szentmiséket. De korántsemvolt szűkkeblű katolikus. József Attila az ő kérésére készített műfordítást egy Bach-kórusmű szövegéből («Ébredjetek, szólít a hang... ») — a Kálvin-téri református templom énekkarának használatára.

Számos kifejezetten egyházi szerzeménye között orgonadarabok és igényes többszólamú Alleluják mellett van egy faluhelyen is szívesen énekelt egyszólamú, orgonakíséretes magyar népmiséje, amely 1971-ben a Szent István Társulat kiadványaként jelent meg, és ma is kapható. Credóját Kodály Magyar miséjének hiányzó Credo-tétele helyébe lehet illeszteni. Kiemelkedő további alkotása az a négyszólamú vegyeskari mise, amely már szintén az új magyar liturgiaszövegre készült — eredetileg csupán négy ütőjátékos kíséretével, bár a műnek van orgonával kísért változata is. Mind a két formában bemutatta a budavári Mátyás-templom énekkara Tardy László betanításában és vezényletével.

          Ottó az utolsó évtizedben mind nagyobb odaadással fordult a fanfárzene és az ütőhangszerek irányába. Alkotásait az ütőjátékosok igen kedvelik, mert hálás és sokszínű szerephez jutnak bennük. A szerzőt alighanem czenstochowai élményeinek hatására kerítette hatalmába ez a különleges hangzásvilág. Írt is új fanfárokat az ottani nagy Mária-kegyhely számára. Ottó Ferenc fanfárjai hangzanak fel továbbá a nagyvázsonyi vár lovasjátékain. Ökumenikus nagyfanfár című többtételes alkotását, amely gregoriánt, protestáns korált, valamint ószláv és görög egyházi dallamokat dolgoz fel, a Magyar Rádió mutatta be, ahonnét a Radio

Vaticana is átvette
. Orgonaváltozata templomi hangversenyeken bukkan fel néha.

Ütőegyüttesre írt művei közül nevezetesebb a több különböző alkalommal előadott Pastorale, továbbá egy sajátságos szonáta, amely éppen nem a hagyományos ütőhangszerekre, hanem evő- és konyhaeszközökre (például gyúródeszkára, fedőkre, poharakra, tényérokra és villákra) van hangszerelve. Szakácsjelmezbe öltözött gyermekegyüttesek elő is adták.

          Ottó Ferenc utolsó művei: a szintén gödöllői Sík Sándor szövegfordítására írt vegyeskari 8. zsoltár, az ugyancsak Sík-verset feldolgozó Édes Gödöllő kórusmű, az ifjúsági vegyeskarra készült Betlehemező (amely még bemutatásra vár), és az elmúlt szeptember végén Sárospatakon nagy sikert aratott Rákóczi-oratórium.



KOVATS JENŐ“


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 14312018-07-01 10:07:04

Megható, kivételes köszöntő, tiszta tekintetű, tiszta hangú gyermekekkel és felnőttekkel …


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9162018-07-01 09:03:38

 „Ballada a halott énekesről



          Művészet ünnepe az Operaháziban. A színpadon Jeritza énekli Salome szerepét, Felvonás végén széthasad a sötétség kárpitja s ragyogó pompa, plasztronok, selymek, gyémántok tündöklése gyúl ki a csillárok fényében. Taps orkánja hömpölyög végig a zsúfolt nézőtéren Lotz mester örökszép freskói, alatt zeng, zúg, harsog a hódoló lelkesedés, a bársony függöny előtt hajlongó művészek felé...

          És odakinn, a lámpák drágakőtüzétől világos uccákon, csattog a májusi vihar. Szakadó eső szurokfeketére festi az aszfaltot. Dörög az ég s a hatalmas renesszánsz palota körül nyüzsgő autótábort pillanatról-pillanatra kék villámok lobogása világítja be. Micsoda tragikus díszlete a valóságnak, amely elé — hallga csak, hallga! — most nesztelenül siklik egy különös autó. Szürke, sáros, messzi útról jött. Némán áll meg az Operaház színészbejárója előtt. Benne egy lepecsételt koporsó. S a koporsóban egy halott. Egy halott tenorista. Egy sokat küzdött és szenvedett művész, akinek esztendőkön át annyiszor tapsoltak az Operában. Gábor József, aki most holtan érkezett meg a nagy előadásra. Heródes megszemélyesítője, akinek szerepét ezen az estén már más szólaltatja meg odabenn. Fehéren, hidegen fekszik lepecsételt koporsójában a halott énekes, aki némán érkezett meg utolsó szerepére. A titokzatos, szürke autó pedig csak áll és vár az Operaház színészbejárója előtt, ahova a véletlen, a sors tragikus szeszélye szinte szimbolikus erővel gördítette. Ott áll még akkor is, amikor az előadásnak vége s az Andrássy út esős csillogásában szétiramlik a fényes autók tábora. Milyen szívbe markolóan nagyszerű, csodálatos ballada ez a halott énekesről. Gábor József, a magyar királyi Operaház tagja vidéken halt meg. Váratlanul, ép azon a napon, amelyen Jeritzával együtt kellett volna próbálnia a Salomét. A próbára csak halálhíre jött meg. A balassagyarmati temetkezési vállalkozó pedig, aki Gábor Józsefről csak annyit tudott, hogy operaházi tag, elindította a halottas autót — az Operaházhoz. Egész természetesnek találta. hogy onnan temetik majd. S a sáros, szürke autó, a lepecsételt- koporsóval, a halott énekessel, kedden este odagördült az Operaház színészbejárója elé. Pontosan akkor, amikor a Salorne kürtjei, dobjai, hegedűi és oboái zengtek. Heródes király szereplője megérkezett az ünnepi előadásra. Holtan, kihűlt szívvel, örökre elnémult ajakkal, befejezve tehetséges s talán éppen azért küzdelmes művészéletét ...

          A halottas autó tévedésből az Operaház előtt állott meg. Mikor aztán kiderült a tévedés, némán, szerényen kifutott a temetőbe. Az éjszakai temetőbe, ahol Gábor József hozzátartozói hiába várakoztak éjfélig drága halottjukra. Azt hitték: nem érkezett meg. Hazamentek s a lepecsételt koporsó csendben, magányosan, elhagyottan vonult be a temetői halottasház ravatalára... Olyan búsan, ahogy már a balladák végződni szoktak.... […]“



(MAGYARORSZÁG, 1929.05.16.)



Normál kép az alsó keretben Normal size picture in the frame below



Gábor József sírja Budapesten, a Kozma utcai zsidó temetőben: 5B-11-15


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9152018-07-01 08:14:36

Gábor József halálakor szinte minden újság megemlékezett róla. Ezekből – kivonatosan - csak néhányat idézek:



ESTI KURIR, 1929.05.15.:



Gábor József



Gábor József, aki férfikora delén, Illéspusztán váratlanul meghalt, kitűnő színész volt és nagykulturáju énekes. Hajlékony, világos színű, kellemes tenorja egyike volt a legjobban képzett magyar hangoknak. Szövegmondásának szinte páratlan tisztaságával megcáfolta azt a babonát, hogy magyarul érthetően énekelni nem lehet. Zenei érzéke biztos volt […]. Nem tévedett sohasem. Ismerte a színpad minden csinját-binját. […] de éppoly jó rendező vagy operaigazgató is lehetett volna belőle. Portréjához tartozik, hogy a színpadon kívül is egyike volt a legkedvesebb, legrokonszenvesebb embereknek. Érdeklődési köre, műveltsége szinte mindent átfogott; udvarias, úri modora „békebeli" volt és mindenkit megnyerő, jeles énekmester hírében állt s frisseségéért, viruló egészségéért, azért a fiatalos tüzért, amely egész lényét úgy a színpadon, mint a színpadon kívül beragyogta, mindenki irigyelte […] sok-sok ember szíve szorult össze, szeme telt meg könnyel arra a hírre, hogy a legkedvesebb pesti tenorista ajkát örökre lezárta a halál. (f.gy.)“



 AZ EST, 1929.05.15.:



Gábor József ma éjjel meghalt. […]



          […]  Mint ismeretes, a múlt hét; szombatján utazott el a művész rokonaihoz IIléspusztára, […] Alig érkezett meg oda a művész, amikor hirtelen rosszul lett. […] az orvos agyvérzést állapított meg. Azonnal Budapestre sürgönyöztek családjáért és Gábor József felesége leánya kíséretében elutazott Illéspusztára háziorvosával együtt.



          Gábor József nem tért magához és az orvosi vizsgálat menthetetlennek találta. Ma éjszaka […] anélkül, hogy pillanatra is visszanyerte volna eszméletét, 2 óra 20 perckor meghalt.

          […] táviratot küldtek Gábor József Párizsban élő Tamás nevű fiához, […] Gábor Tamás tegnap este meg is érkezett Budapestre és […] Illéspusztára utazott. A család barátai közül is többen odautaztak […]   



           […]  Gábor József 50 esztendős volt. Balassagyarmaton született 1879-ben. Budapesten tizenhét éves korában beiratkozott a Színművészeti Akadémiára. Először a Vígszínház szerődtette a fiatat Gábor Józsefet, aki eleinte vígjátéki színész volt és mint ilyen is sok szép sikert aratott. Majd a Népszínházhoz került Porzsolt Kálmán igazgatása alatt, ahol a többi közt Eisensteint énekelte »A denevér«-ben, Parist a »Szép Heléná«-ban Pálmay Ilka oldalán. 1909 ben szerződött az Operaházhoz lírai tenoristának. De hamarosan elutazott Olaszországba tanulmányútra, majd Berlinbe ment és külföldi útjáról tudósításokat írt a Pesti Naplóba. Azután visszajött, nagyon sokszor énekelt egy-egy szezonban, és igen jelentékeny sikereket aratott hajlékony, szép hangjával, páratlan muzsikalitásával, mind lírai, mind Wagner-szerepekben. […] 1925-ben rendezője is lett az Operaháznak.

          Volt Gábor Józsefnek egy olyan cselekedete, amelyért minden elismerést megérdemelt az Operaháztól. Amikor […] az Operaház […] anyagi bajokkal küzdött, […] Gábor […] mindent elkövetett, hogy pénzt szerezzen az Operaháznak. Megalapította az »Operaház barátainak társaságát« és e társaság tagjainak anyagi hozzájárulásával megakadályozta, hogy bezárják az Operaházat. Egy sereg embert megmentett a b-listától, attól, hogy hirtelen kenyér nélkül maradjanak.

          A korán elhunyt művészt mindenki nagyon szerette. Amikor az Operaházhoz került, olyan fiatalnak látszott, hogy a Hoffmann meséi-ben Miklós szerepét játszatták vele, amelyet addig mindig nő énekelt. Nagyon sok külföldi jóbarátja is volt a híres művészek között. Ezek közül Feinhals Frigyessel, a nagy német baritonistával érintkezett a legtöbbet. Burián Károly mindennapos vendég volt nála. Meleg barátság fűzte Lehár Ferenchez, akinek Frasquita című operettjében fel is lépett a Városi Színház előadásában.

          Gábor József a jövő szezonban ünnepelte volna meg művészi pályájának 30 éves jubileumát. Sokat beszélt erről a jubileumáról dr. Dalnoki Viktorral, jóbarátjával. Utolsó rendezése is az Operaházban a Dalnoki-jubileurn volt, amikor arra kérte Dalnokit, hogy 1930-ban, majd az ő jubileumán is lépjen fel »A denevér« fogházigazgatójában. A 30 éves jubileum miniszteri ajándékot is hozott volna Gábornak; ő volt az az énekes, akit kiszemeltek a legközelebbi örökös tagságra.      



          Az utóbbi években énekpedagógiával is foglalkozott s azok a tanítványok, akik tőle kerültek ki, biztos muzsikalitását és kitűnő énektanítását hirdetik.



          […] Műfordító is volt; ő fordította le Lengyel Menyhért »Taifun« című drámáját, amelyet ebben a fordításban játszottak Olaszországban.“



PESTI NAPLÓ, 1929.05.15.:



          „[…]

          Nagyon képzett énekes, nagyon művelt ember volt. Tökéletesen beszélt németül és olaszul; német és olasz szerepeit német és olasz szöveggel énekelte. Tanár is volt, évek során át igen sok olyan növendéke hagyta el iskoláját, akik sikerrel állták meg helyüket a színpadon és a hangversenyek dobogóján.

          Gábor József 1900 szeptember 1-én szerződött az Operaház kötelékébe, ahol 1908 végéig egyhuzamban működött és sok, nagyon értékes sikert aratott. 1908-ban megvált az Operaháztól, Olaszországba költözött, ahol négy éven keresztül a kritika és a közönség egyhangú elismerése mellett játszott. Olaszországból ismét visszaszerződött az Operaházhoz, ahol az utóbbi időben ritkábban foglalkoztatták. Gábor Józsefet rendkívüli módon elkeserítette a mellőzés, amelyről baráti körben gyakran panaszkodott. A tőle távolállók semmit sem tudtak arról, hogy betegeskedik, tény azonban, hogy hosszú idő óta fájlalta a szívét. Ezt azonban sem ő maga, sem hozzátartozói nem tartottak aggasztónak.

          Nagyon sok operában játszott és minden szerepében őszinte elismerést aratott. Ő volt az első magyar Parsifal, nagy sikere volt Salome Herodesében, híres Loge-énekes volt, emlékezetes szerepe a Denevér Eisensteinje, kitűnő Turiddu volt a Parasztbecsületben, Radames az Aidában stb. Játszott operettszerepeket is. Sokszor fellépett a Városi Színházban, vendégszerepelt a Király-színházban is. Játszott operettszerepeket német színpadokon is. Lehárnak egyik kedvence volt és minden esztendőben Lehár kívánságára felutazott Bécsbe, ahol Lehár operettjeinek slágereit énekelte gramofónlemezre. Pompás színész, kitűnő képességű ember és nagyon jó barát volt. Magaziner-leány volt a felesége, akitől egy fla és egy leánya van. Példás családi életet élt. Mindenki szerette.



[…]“



Híressé vált testvéréről, Arnoldról, hogy jelen lett vona bátyja temetésén, nem írtak a lapok.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9142018-06-30 11:49:39

Az utolsó aktív évekből:



ESTI KURIR, 1925.04.07.:



»Fraskita« legközelebbi előadásai a Városi Színházban. Lehár világhírű operettje holnap és kedden, szerdán este kerül színre a Városi Színházban, mindenkor Serák Márta, Molnár Vera, Gábor József, Sziklai és Szirmai nagyszerű együttesével.“



SZÍNHÁZI ÉLET, 1925/11. szám:



„[…] A Frasquita budapesti nagy sikerének. Lehár zenéje mellett a Városi Szinház előadása a másik főtényezője. A címszerepet Serák Márta játssza, aki ezt az operettet Németországban diadalra vitte. Armand: Gábor József, aki frakkban éppoly hóditó, mint a tragikus Wälsung farkasbőrében, ő annyiban hasonlít Lehár muzsikájának kétarcúságához, hogy a Parsifal közönsége és az operett-rajongók egyforma joggal tapsolhatnak és tapsolnak is énekmüvészetének. […]“



Gábor József, mint rendező:



MUZSIKA, 1976. 11. SZÁM: Breuer János: A magyarországi Stransky-kultusz nyomában:



[…] a Petruskát. 1926. december 11-én mutatta be Operaházunk Rékai Nándor vezényletével, Oláh Gusztáv díszleteiben és jelmezeiben, részben kettős szereposztásban. A magyar balett akkori viszonyaira jellemző, hogy az előadást egy rendezéssel is foglalkozó operaénekes, Gábor József vitte színpadra s neve mellett szerényen húzódik meg a színlapon: „A táncokat betanította: Brada Ede balettmester". A négy főszerep közül egyet, a varázslóét nem is táncos alakította, hanem énekes: Dalnoki Viktor, illetve Maleczky Oszkár! A címszerepet Andor Tibor, a Balerinát Ptasinszky Pepi, illetve Vécsey Elvira, a Mórt Brada Ede formálta meg. A műnek bizonyára sikere volt, mert 1933. december 22-én, Milloss Aurélnak, az Augsburgi Városi Táncszínpad vezetőjének rendezésében, koreográfiájával és főszereplésével felújították. […]"


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9132018-06-30 11:27:47

A mozgalmas 1924-es esztendő, amikor Gábor József mentőakciót indít pályatársai érdekében …



A FILM, SZÍNHÁZ MUZSIKA 1983.10.29-i száma így ír Gábor Józsefnek az 1924. évi, operaházi Parsifaljáról:



          „[…] Gábor Józsefről régi pályatársak, régi operalátogatók a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg mindig, Parsifalját pedig különösen emlegették. A sokoldalú tenorista az elsők között volt például, akik nemcsak énekeltek az Operaház színpadán: játszottak is. Pedig Gábor József olyan korban indult, amikor az énekesek zöme lecövekelt a színpad valamelyik részén, szembefordult a közönséggel, és csak a hangjára hagyatkozott.

          […]

          Béldi Izor, a kor egyik zenekritikusa nagy dicsérettel ír stílszerű deklamációjáról, plasztikus szövegkiejtéséről. kifejezésteli játékáról, s később, A walkür 1927-es felújítása után megjegyzi: »Parsifal és Siegmund volt művészpályájának legszebb diadala.«“



Ha megnyitjuk az alábbi linket, a Wagnerról szóló füzet 7. oldalán láthatjuk Gábor József arcképét is: http://mandadb.hu/common/file-servlet/document/673461/default/doc_url/wagner.pdf 



AZ EST, 1924.11.05.:



Nagy izgalom az operaházi elbocsátások miatt - Gábor József a szanálási akcióról



          Azok az izgalmak, amelyek az évad elején felverték az Operaház csendjét és lehetetlenné tettek minden komoly munkát, újult erővel nyugtalanítják a kedélyeket. Másfél hónappal az évadnyitás után még mindig ott tart az Operaház, ahol két hónappal ezelőtt tartott: folynak a szerződési tárgyalások.

          A felmondólevelek kézbesítése, a már megkötött szerződéssel bíró tagok fizetésének váratlan leszállítása élénk reszenzust keltett az operaházi tagok között. Az a bizottság, amely a büdsében mutatkozott hiány pótlásaira vállalkozott, néhány héttel ezelőtt azt a biztosítékot kapta, hogy egyelőre senkinek sem mondanak fel, hanem bevárják ennek az akciónak az eredményét. A művészek nevében Gábor József három művésztársával, dr. Székelyhidy. Ferenccel, Szemere Árpáddal és Venczell Bélával együtt fáradozik azon, hogy az Qperaház egzisztenciájukban veszélyeztetett tagjainak helyzetét megmentse. Akciójuk sikerrel járt, amennyiben a büdséből hiányzó összegnek mintegy kétharmadát már össze is gyűjtötték.



          Annál nagyobb meglepetéssel fogadta a szanálási akció vezetősége az Operaház vezetőségének váratlan elhatározását, amellyel több tagnak fölmondott, olyképpen, hogy eddig élvezett fizetésének leszállításával áthelyezte őket a Városi Színházhoz.

          Kérdést intéztünk Gábor Józsefhez, a szanálási akció vezetőjéhez, aki a következőt mondta Az Est munkatársának:



          — Itt kérem valami hiba. történt. Teljesen érthetetlen előttem az Operaház vezetőségének eljárása. Annak idején, mikor több kollégámmal együtt arra vállalkoztam, hogy társadalmi úton összegyűjtöm az Operaház büdséjéből hiányzó összeget, […] 670 millióban jelölték meg azt az összeget, amely a költségvetésből hiányzik.

          Több ízben megkérdeztem a vezetőségtől azt is, vajjon ebben az összegben benne van-e azoknak a tagoknak illetménye is, akiket eseteg a Városi Színházhoz akarnak áthelyezni . Mindannyiszor igenlő feleletet kaptam, sőt báró Wlassics főigazgató azt is kijelentette, nem lehetetlen, hogy az eredetileg 670 millióban megállapított összeg még csökkenni is fog, […]szó sem volt arról, hogy ezeknek a tagoknak fizetését előbb leszállítja az Operaház és így szolgálja ki a Városi Színház új igazgatóját.

          — E felvilágosítások után megindítottuk az akciót. A gyűjtés még nem ért véget, […] De így is […] mintegy négyszáz milliót gyűjtöttünk eddig.



          […] Hátra van még az akciónk részére tervezett előadás is, amelyben valamennyien ingyen lépünk fel. A Denevér-t akarjuk előadni.

         — Most, hogy az elbocsátásokról értesültünk, — folytatta Gábor József — felvilágosításért fordultam a vezetőséghez. Azt a meglepő választ kaptam, hogy tévedés történt, az elbocsátott tagok Illetményei nem foglaltatnak a 670 milliós hiányban.



          — Teljesen érthetetlen ez az eljárás. […] végre is mi nem karriereket akarunk menteni, hanem egzisztenciákat. Arra azonban igazán nem számított senki, hogy az Operaház vezetősége odáig megy előzékenységében, hogy előbb leszállítja egyes tagok fizetését és azután cedálja szerződéseiket a Városi Színház új igazgatójára.  […]         



          Az Operaház tagjai ma is elkeseredettséggel tárgyalják a legutóbbi napok eseményeit. Hibáztatják, hogy az Operaház vezetősége újból felizgatja a már lecsillapodott kedélyeket és hogy a fizetések redukcióját nem egységes kulcs alapján intézik, amibe belementek volna. A főigazgató nemrég még csak tíz százalékos fizetés- csökkentésről beszélt, most mégis 30—40 százalékos redukciót akar keresztülvinni egyes tagoknál. Művészi munka helyett még mindig szenvedélyes vitatkozás, tárgyalás folyik az Operaházban ma is.“



És az Operaház megsegítését szolgáló előadás:



ESTI KURIR, 1924.04.25.:



„A Denevér az Operaházban. Az Operaház szanálási akciója javára április 25-én és 26 -án díszelőadás keretében színrehozza Strauss János „Denevér" című klasszikus operettjét."Az előadást négy dirigens vezényli: a nyitányt: és az első felvonást Máder Rezső, a második felvonást Tittel Bernát, a harmadikat Pető Imre, a második felvonás báli jelenetében pedig a nagy ballet zenekarát Szende Ferenc, a baritonista fogja dirigálni, aki nagyszerű muzsikus is, és most először szerepel mint dirigens az Operaházban. A második felvonásban egyébként divatrevü fogja tarkítani Orlovszky herceg estélyét, amelyen az Operaház, legkiválóbb tagjai egy-egy karakterisztikus szerepük jelmezében fognak megjelenni. A herceg vendégeit Gábor József vezeti be a színpadra. […]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 9122018-06-29 09:56:57

1919 és 1923 között:



SZÍNHÁZI ÉLET, 1919/21. SZÁM:



„[…]



GÁBOR



Székelyhidy Ferenc a legtöbbet éneklő tenoristája az Operaháznak, Gábor József a „Mädchen für Alles" tenoristában. […] Gábor József univerzális tehetség. A hangja sokkal kisebb és jelentéktelenebb talán, mint azoké, akiket […] felsoroltunk, de a kis hangot mesterien, tökéletes énektudással kezeli. Bámulatosan tiszta a szövegkiejtése, élvezet hallgatni tőle egy szerepet. Emellett kitűnő színész is, átgondolt, intellektuális alakítás mindegyik produkciója, de megállná helyét mint rendező is kitűnően: a kis ujjában van az egész opera-dramaturgia. […]“



SZÍNHÁZI ÉLET, 1921/39. SZÁM:



A KOLDUSDIÁK



A Városi Színház operettelőadása



[…]



A Koldusdiákot […] az Operaház énekeseinek segítségével adták elő. Gábor József személyében olyan operaénekes vállalta a címszerepet, aki nemcsak hangjának érces erejével, de színészi képességeivel is versenyre kelhet bérmely operettbonvivánnal. A gyönyörű finálékat valóban gyönyörűen énekelte, a prózarészekben is minden dicséretet megérdemel. […]



A népszerűség átka :)  :



SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/52. szám:



SZEDŐ, AKI A TENORISTÁBÓL NÉMASZEREPLŐT CSINÁL.



          A Városi Színház egyik tehetséges színészével, Gábor Ernővel, állandóan az a pech történik meg. hogy az újságban, minden új szerepe után, mint Gábor Józsefet méltatják. Ez nem is volna annyira baj, ha az Operaháznak nem volna egy nagyszerű énekese. akit tényleg Gábor Józsefnek hívnak  s aki így, akaratlanul is, a maga számára könyveli el az Ernő sikereit.

          Utánajártunk a dolognak és megtudtuk, hogy a névcserében a szedő hibás. A szedő ugyanis szenvedélyes operalátogató s Gábor József a kedvenc tenoristája. Mikor aztán a Gábor Ernő nagy sikeréről van szó, állandóan belejavít a kéziratba, abban a hiszemben, hogy az énekes-szerepben az ő kedvence szerepelt.

          A legnagyobb baj azonban most a Menyasszonyháborúval kapcsolatban következett be. A dolog visszafelé sült el, a Gábor József — hátrányára. Az operettben ugyanis a Városi Színház Gábora egy néma férfit alakit, aki az egész előadás alatt szót sem szól, csak gesztikulál.

          Már most tessék elképzelni a nagy énekes felháborodását, mikor olvasta, hogy a szerepet igen ügyesen adta!


          A névcsere ellen azóta ő is élénken tiltakozik. A szedő viszont, különbeni fejvesztés terhe mellett megígérte, hogy többé nem javít bele a kéziratba.“


 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora)
SCHUMANN: Hat tanulmány pedálzongorára, Op. 56 (Debussy átirata)
BEETHOVEN: Nagy fúga, Op.134
MAHLER: 1. szimfónia (Bruno Walter átirata)

19:45 : Budapest
Müpa, Fesztiválszínház

Kovács Ágnes, Gavodi Zoltán, Szigetvári Dávid, Cser Krisztián (ének)
A Budapesti Fesztiválzenekar Barokk Együttese
koncertmester és szólót játszik: Lesták Bedő Eszter
JARZĘBSKI: Spandesa
JARZĘBSKI: Chromatica
JARZĘBSKI: Tamburetta
J.S. BACH: d-moll hegedűverseny, BWV 1052R
ŻEBROWSKI: Magnificat
GORCZYCKI: In virtute tua
J.S. BACH: Am Abend aber desselbigen Sabbats, BWV 42
18:00 : Szombathely
Bartók Terem

Savaria Szimfonikus Zenekar
Házigazda és karmester: Madaras Gergely
Hangos látás- Színes hallás 1.

19:00 : Pozsony
Szlovák Nemzeti Színház

"V4 Operaturné"
JANÁČEK: Jenůfa
A mai nap
történt:
1835 • A Lammermoori Lucia bemutatója (Nápoly)
született:
1877 • Alfred Cortot, zongorista († 1962)
1891 • Charles Münch, karmester és hegedűs († 1968)
1898 • George Gershwin, zeneszerző († 1937)
1930 • Fritz Wunderlich, énekes († 1966)
elhunyt:
1945 • Bartók Béla, zeneszerző, népzenekutató (sz. 1881)