vissza a cimoldalra
2018-12-14
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61406)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4125)
Társművészetek (1283)
Haladjunk tovább... (216)
Kedvenc előadók (2825)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc felvételek (149)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11296)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3026)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1547)
Erkel Színház (9494)
Élő közvetítések (7598)
Callas (443)
Franz Schmidt (3242)
Szkrjabin (539)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1192)
Momus-játék (5563)
Operett, mint színpadi műfaj (3778)
Jonas Kaufmann (2313)
Pantheon (2285)
Karmesterekről, karmesterségről-"úgy általában" (635)
Polgár László (267)
Abbado – az ember (153)
Franz Schubert (309)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Ardelao
Leírás:
Honlap:
   


Ardelao (4468 hozzászólás)
A nap képe • 21002018-10-25 20:09:13

180 éve született Georges BIZET francia zeneszerző.



(1838.X.25. – 1875.VI.3.)

 



Márai Sándor:

BIZET



Bizet most múlt százéves.(1938-ban, megj. A.) Egy világ kiáltja: éljen!



Műve, bukása, halála iskolapélda. A fent-említett elemiben tanítani lehetne. Így kellene tanítani: «íme, Bizet esete a bukással. Bizet zseni volt és szakállt viselt, s megírta a «Carmen»-t, mely akkorát bukott, hogy a verebek ijedtükben elrepültek a párizsi opera környékéről, s Bizet belehalt a szégyenbe és reménytelenségbe.



A «Carmen»-t később, sokkal később mégis kiásták a partitúrák temetőjéből, s a felújítás bizonyos sikerrel járt. Negyven éve nem múlik el nap, hogy valahol, egy színpadon, vagy egy emberi ajkon, fel ne lobogjon a «Carmen» egyik dallama.



Ezért mondom: «nemcsak a témát kell túlélni, hanem a sikert és a bukást is. Az egészen nagyok értettek ehhez: Goethe (1749-1832) pislogott, okosan nézett maga elé és túlélt minden kellemetlenséget, a francia forradalmat, Kotzebue* sikereit és saját darabjának bukását. Nem elég zseninek lenni. Türelem is kell hozzá.«



 



SZINHÁZI ÉLET, 1938. 46. szám.



*August von Kotzebue (1761-1819), német író, drámaíró. (Megj. A.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11272018-10-25 15:58:43

És íme a további, egymásnak ellentmondó kritikák:



 NAPKELET, 1926.11.01.:



         „[…]



         A katholikus egyház legpoétikusabb szentje: Assisi Szent Ferenc. Halálának hétszázadik évfordulóját az Operaház is megünnepelte. Előadta Beretvás Hugónak és Lányi Viktornak erre az alkalomra írt Assisi Szent Ferenc című oratóriumát. A mű nem jelentős alkotás, nagyon érzik rajta az alkalomszerűség. Nem más, mint előrelátó, ügyes emberek könnyű térhódítása, melyet készen tartott számukra az ünnepi esemény s amelyről a katholikus egyházi zene régi és elismert művelői elmaradtak.

          Az oratórium szövegét Lányi Viktor nem sok lélekkel írta. […]   



          Olvassák el a «Fioretti»-t, s olvassák el Lányi oratóriumának szövegét. Milyen gyönyörű költeményt lehetett volna írni ebből a világirodalmi remekműből ! Lányi összefüggő életrajzot írt, holott oratóriumra, tehát zenére alkalmas epizódokat kellett volna kiszednie a «Fioretti»-ből. Így egy pontosan vezetett jegyzőkönyv, melyet fráter Leone olvas fel az Assisiről.

         Hogy a mű csupán alkalmi készítmény maradt, annak inkább a zeneszerző, mint a szövegíró az oka. Beretvás Hugó partitúrája zeneiskolailag nem rossz munka (használható moduláció-példatár), de zeneköltészetileg: lapos, unalmas.

          Az oratóriumhoz emelkedett zenei lélek kell és stílus. Főként stílus. Egyenetlen értékű melódiákkal nem lehet zenei falfestményt alkotni. […] Beretvás melódiái nem meggyőzőek, nem pregnánsak. Még a motívumai sem. A hitbeli meggyőződés ereje hiányzik a tollából.

       Nagy fogyatékossága a partitúrának, hogy az emberi szó értelmét semmibe sem veszi. A művet Operaházunk legjobb szövegmondó énekesei adták elő és a helytelen zenei dinamikától alig lehetett érteni, mit énekeltek. Úgyhogy szövegkönyv olvasása nélkül az oratórium: élvezhetetlen. […]

      «Krisztus keresztjének zászlós-ura»: Szent Ferenc, lánglelkű magyar zeneköltőt érdemelt volna.

       Az előadás stílusos volt. A szcenáriumot Márkus László, az Operaház zseniális főrendezője készítette. Giotto egyik freskóját varázsolta a színpadra. (Meg kell magyaráznunk, hogy az oratórium jelmezes előadása zenetörténetileg: helyes.       



      […]”



BUDAPESTI HÍRLAP, 1926.12.04.:



(Beretvás Szent Ferenc oratóriumának előadása Kolozsvárott.) Kolozsvárról jelentik: A magyar Szent Ferenc oratórium Beretvás Hugónak Lányi Viktor szövegére írott műve, amelyet októberben mulatott be az Operaház, a kolozsvári Magyar Színházban is előadásra került igen nagy sikerrel. Az erdélyi lapok egyhangú elismeréssel méltatják a magyar szerzők alkotását, amelyet Rezik Károly konzervatóriumi igazgató vezetésével tolmácsolt a teljes zenekar, kórus és kiváló szólisták együttese. A művet a bemutató után pár nappal megismételték. A magyar oratórium müncheni előadásának művészi sikerét bizonyítja Griesbacher Péternek, a regensburgi egyházzenei főiskola igazgatójának a zeneszerzőhöz intézett levele. A hírneves német egyházi zenész nagy elragadtatással nyilatkozik a műről, amely — mint írja — apostoli föladatot van hivatva teljesíteni a mai materialisztikusan érző és cselekvő világban.”


Zenetörténet • 2452018-10-25 00:35:32

Kapcsolódó kép



SZERGEJ EDUARDOVICS BORTKIEWICZ ukrán zeneszerző



(ukránul Сергій Едуардович Борткевич)



a Gergely naptár szerint: 1877.02.28., Harkov - 1952.10.25., Bécs



Pályájának alakulása:



Bortkievicz 1896-tól 1899-ig Szentpéterváron Karl von Areknál és Anatolij Ljadovnál,  majd 1902-ig Lipcsében Alfred Reisenauernál, Karl Piuttinál és Salomon Jadassohnnál folytatott tanulmányokat. 1904-től 1914-ig Berlinben élt, ahol egy évig a Klindworth-Scharwenka Konzervatóriumban tanított, és ahonnan hangverseny-körútjaival egész Európát bejárta. Az I. világháború kitörése után visszatért Oroszországba.



Az orosz forradalom elől Harkov melletti birtokára, Artyemovkára menekült. A Vöröshadsereg által elkövetett fosztogatás után Szevasztopolba ment, ahonnan  1920-ban sikerült Isztambulba szöknie. 1922-ben Bécsben telepedett le. 1928-tól 1933-ig ismét Berlinben élt. A nemzeti szocialisták hatalomra kerülése után Bécsbe tért vissza. 1952-ben hunyt el Bécsben, és a Bécsi Központi Temető egyik díszsírhelyére temették (30A-3-5).



Bortkievicz egy operát, két szimfóniát, három zongora-, egy cselló- és egy hegedűversenyt, egy szimfonikus költeményt, több szvitet, egy zongora és egy hegedűszonátát és számos zongoradarabot komponált.



Bortkievicz fordította le német nyelvre a Csajkovszkij és mecénásnője, Meck asszony között 13 évig tartott levelezés egy részét, amely „Die seltsame Liebe Peter Tschaikowsky´s und der Nadjeschda von Meck” (Peter Csajkovszkij és Nagyezsda von Meck különös szerelme) címen került publikálásra.



Művei



Bortkievicz zongorastílusának szilárd alapját Liszt és Chopin stílusa képezi, befolyásolta továbbá Csajkovszkij, Rachmanyinov, a korai Szkrjabin, Wagner és az ukrán folklór. A 20. század zenei irányzatai nem hatottak rá: A zeneszerző sohasem tekintette magát „modernistának”, mint ahogyan az az 1923-ban megírt „Művészi hitvallás”-ából (Künstlerisches Glaubensbekenntnis) kiderül. Mesterségbeli tudása minden részletre kiterjedő, képzelete színes és érzékeny, zongoraszerzeményeinek nyelvezete idiomatikus; a gazdag hangszerelés kiemeli melódiainvenciói  alapvető érzelmességét. De Bortkievicz nem minősült csupán utánzónak — nagyon is megvolt a saját stílusa, amely az életére gyakorolt hatások egészéből merítkezett, és - mint tipikus bortkieviczi, lírai és nosztalgikus hang - azonnal felismerhető. […]”



Sergei Bortkiewicz - Russian Rhapsody for Piano and Orchestra


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11262018-10-24 08:46:40

A következőkben a zeneszerző főművéről írt, egymásnak sok tekintetben ellentmondó kritikákból idézek. Érthetetlen okból Cserna Andor műkedvelőnek nevezi Beretvás Hugót, aki pedig nem akárhol és nem akárkiknél tanult; rövid megszakítással ugyan, de elvégezte a zenei hivatás gyakorlásához szükséges összes iskolát, műveivel pedig külföldön vitathatatlanul sikert aratott. Szerzeményeit már csak azért is érdemes lenne elővenni, hogy az utókor eldönthesse, kiknek volt igazuk.  



MAGYARORSZÁG, 1926.10.10.:



          „ASSISI SZENT FERENC

Oratórium három részben. Lányi Viktor szövegkölteményére szerzette Beretvás Hugó. Bemutatja az Operaház ma este



          […]



                   Az új Szent Ferenc-oratórium szerzője, Beretvás Hugó, nem tartozik az úgynevezett aktív komponisták közé. Nemes ízlésű, finom műkedvelő, aki nem hivatásból zenél. Zenét írni még dilettánsnak sem könnyű dolog, de Beretvás Hugó komolyan és alaposan megtanulta, hogyan kell komponálni, Ady-dalai, amelyek a maguk idejében úttörők és bátor kezdést jelentők voltak, öntudatos megszólalásukkal, eredetiségükkel vonták magukra a figyelmet. Beretvás Hugó megtalálta Ady stílusának zenei frázisait és nem egy meglépő részlettel, érdekes formázással megmutatta, hogy nemcsak a komponálás technikáját tanulta meg, hanem tehetséges ember is.

          Az Ady-dalok óta nem sok kompozícióval jelentkezett Beretvás Hugó, de most, az assisi Szent centenáriuma alkalmából egyszerre nagy arányokban fölépített oratóriummal lép a nyilvánosság elé. Ez a lépése is bátor, rokonszenves. Az oratórium szövegét a Fioretti és az ismertebb franciskánus miscellaneák felhasználásával Lányi Viktor írta archaikus elmélyedéssel, biztos zenei érzékkel.



          […]         



          Beretvás Hugó zenéje a szöveghez való ortodox ragaszkodásban felöleli a vallásos zenei stílus egész hangulatskáláját. A mű fölépítése kissé mozaikszerű, hiányzik belőle az az egészet átívelő, széles, biztos vonás, amely egységet adhatna néki, de akárcsak régebbi műveiben, itt is akadnak meglepő és érdekes részletek. A szándékolt primitívség, amely a homofóniáig viszi a leegyszerűsítést, mindenütt tudatos, épúgy, mint a hangulatot programszerűen jellemző festői zenekari részletek. A legszebben sikerült a második rész utolsó jelenete, a Szent Ferenc és a Madonna Povertà között lepergő párbeszéd, amely nemes, őszinte költészetével ragadja meg a figyelmet.

          Az Operaház szcenikai beállításban adja elő az oratóriumot. Márkus László egy quattrocento-korabeli templomi freskót szerkesztett egyszerű, de hatásos artisztikus eszközökkel a szereplőkből és a kép felső ornamensének fátyolszövettel takart íveiben finom érzékkel helyezte el az angyalok karát. […]



          A magánszólamokban különösen Székelyhidy Ferenc stílusos Fra Leone-ja, Szende Ferenc mint Szent Ferenc, Marschalkó Rózsi mint Szegénység Úrnő és Budanovits Máriát Madonna Pica szólamában erősségei az előadásnak. Goda Gizella, Tihanyi Vilma, Palló Imre és Venczell Béla énekli a többi magánszólamokat. A énekkar Roubal Vilmos karigazgató vezetése alatt kitűnő produkciót nyújt, az előadás élén pedig Tittel Bernát pálcája lendül nem ugyan mindig a kellő lendülettel, de teljes odaadással.



Cserna Andor”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11252018-10-24 00:02:17

ORSZÁG-VILÁG, 1921.02.13.:



(Részlet dr. Falk Zsigmond beszámolójából a Zeneakadémián 1921.02.07-én rendezett filharmonikus hangversenyről)



„[…]



          Szünet után Beretvás Hugó három klasszikus dala következett Ady Endre és Duttka Ákos verseire. Igen elmés, gyönyörűen felépített és hatásos művek ezek, amelyek minden szépsége Kerner István stílusos vezetésével érvényre jutott. A közönség hangos ovációban részesítette a kiváló szerzőt, akit Környei Bélával, az énekrész előadójával számtalanszor hívott a dobogóra.

          Beretvás Hugó ezúttal először szerepelt a filharmonikusok műsorán, pedig már jó ideje feltűnt értékes kompozícióival. Beretvás Hugó 1872-ben született Budapesten. Altschulnál és Major J. Gyulánál tanult zongorát és összhangzattant, Fuchs Róberttól Wienben zeneszerzéstant és ellenpontot, Siklós Alberttól pedig hangszerelést. Már kora ifjúságában felismerte ritka zenei tehetségét nagy hazánkba Richter János, aki Wienbe hívta a világhírű császári udvari Operához korrepetitornak 1893-ban.

          Beretvás Hugó a magyar művészet terjesztése és népszerűsítése érdekében lelkes tevékenységet fejt ki. Többek között Erkel Ferenc Himnuszátamelyet helytelen letétekben interpretáltak — a Nemzeti Múzeumban őrzött eredeti kézirat alapján átírta, saját költségén kinyomatta és a vallás- és közoktatásügyi miniszter útján több ezer példányban rendelkezésére bocsátotta az egyházaknak, iskoláknak, kultúregyesületeknek stb. Zadravecz tábori püspök kívánságára utóbb a Himnusz eme helyesbített kidolgozását a honvédelmi miniszter szétosztatta a katonai zenekaroknak.

          Beretvás Hugó a klasszikus zeneszerzés terén már igen sok értékes művet produkált. Írt egy C-dúr misét. Van egy egyfelvonásos dalműve »A bányatündér« cím alatt, 1909-ben Ady Endre verseinek megzenésítésével Ady-estét adott. Akkor is Környei Béla énekelte a tenorszólamot. Ezenkívül írt Beretvás Hugó egy Ave Máriát, énekhangra, orgona- és vonóskísérettel, amelyet Zadravecz tábori püspök felszentelési ünnepélyén mutattak be igen nagy hatással. Jelenleg Beretvás Assisi Szent Ferenc oratóriumán dolgozik, mely a Szt. Ferenc-rend 700 éves jubileumára készül.

          A filharmonikusok felette bölcsen jártak el, amikor Beretvás Hugót mint zeneszerzőt megszólaltatták. A közönség élénk ovációja ennek legfényesebb bizonyítéka, és a kiváló komponista eddigi működése erre bőséges érdemeket szerzett.



[…]”


Zenetörténet • 2442018-10-23 10:53:50

A „Liszt Ferenc és az orosz zene” c. írásban többször is szóba került az egyik „legbuzgóbb Liszt-rajongó”, Sztaszov, orosz író, zenekritikus és művészettörténész neve. Mind a politikáról, mind a művészetről alkotott nézetei tekintetében igazi forradalmár volt. Különös véletlen, hogy – 50 évvel korábban ugyan – de a mi október 23-i forradalmunk kitörése napján hunyt el. Honfitársai közül sokan - bár nem fegyverekkel, nem tankokkal, mint nálunk - de az ő történelemformáló törekvéseit is igyekeztek letörni. Ennek ellenére Sztaszovra ma is nagy tisztelettel emlékezik az utókor, nevét a legkiválóbbak között jegyzi az orosz zene- és művészettörténet. Minthogy ma van nevezett halálának 112. évfordulója, ezúttal a róla szóló írásokból idézek:



Képtalálat a következőre: „стасов”



VLAGYIMIR VASZILJEVICS SZTASZOV (Repin festménye)



(Szentpétervár, 1824. 01. 14.-Szentpétervár, 1906. 10. 23.)



Keldis „Az orosz zene történeté”-ben így ír róla:



        »[…] A 19. század orosz zenei gondolkodásának egyik legkiválóbb képviselője Vlagyimir Vasziljevics SZTASZOV (1824-1906).



          […] Sztaszov minden művészeti alkotástól életszerűséget és realisztikus jelleget követelt meg, s ugyanakkor védelmezte a nemzeti művészet gondolatát.



          […] Gyermekkorát olyan légkörben tölti, melyet széleskörű művészi érdeklődés, s a művészet forró szeretete jellemez. Különféle művészi pályákról álmodozik: festő, építész, zeneszerző akar lenni. Ifjú éveiben a jogakadémián tanul […]. Akadémiai tanulmányainak befejezése után állami szolgálatba lép, de ott is változatlanul, ernyedetlen szorgalommal munkálkodik művészi önképzésén. Különösen termékeny számára e tekintetben az 1850-es évek elején Olaszországban töltött négy év. Oroszországba a korabeli és a klasszikus művészet ismeretével felvértezve tér haza és itt magával ragadja őt a jobbágyrendszer elleni mozgalom feltornyosuló hulláma. A sajtóban rendszeresen kezd cikkeket írni művészeti kérdésekről, s ezekben az orosz demokrata publicisták, Csernisevszkij, Dobroljubov és Gercen nézetei tükröződnek. Cikkei előkészítik és megtisztítják a talajt az orosz nemzeti zene és képzőművészet haladó iskolái számára, melyek az 1860-as évek küszöbén keletkeznek.



          Sztaszov az „Ötök” (1) és a „peredvizsnyikek” (2) ideológusa lesz, nagy és aktív szerepet játszik harcos művészi csoportosulások megalakulásában is. Nemcsak éleslátású, harcos kritikus, hanem gazdag művészi fantáziával is rendelkezik. Szoros kapcsolatot tart fenn az orosz művészet oly kiváló képviselőivel, mint Repin, Antokolszkij, Verescsagin, Lev Tolsztoj, Balakirev, Borogyin, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov, Csajkovszkij és mások. Sztaszov ezeknek számos esetben nemcsak az egyes művek témakörét és elgondolását adja meg, hanem sokszor a témák művészi feldolgozásaiban is részt vesz„Életem nem szóló, hanem duettek, tercettek és más együttesek sorozata” – írta magáról az idős Sztaszov az önéletrajzában.



          Az ő kezdeményezésére és részben az ő közvetlen közreműködésével jön létre számos nagy orosz zenemű. Elég, ha közülük csak Balakirev Lear királyát, Borogyin Igor hercegét, Muszorgszkij Hovanscsinát és Haláltánc sorozatát, Csajkovszkij Viharát, Rimszkij-Korszakov Seherezádét és a Szaltán cárt említjük.



          Sztaszov zeneírói tevékenysége igen széleskörű és sokoldalú. Az időszerű kérdésekkel foglalkozó, heves hangú polemikus cikkek mellett, melyekkel szívós és következetes harcot folytat az orosz zene önálló nemzeti útjának elismeréséért, sok történelmi áttekintés jellegű munkát is ír (Az orosz művészet huszonöt éve, A 19. század művészete), továbbá aprólékos, számos adattal alátámasztott életrajzi munkát. Sztaszov írja Glinka első nagy életrajzát. Sztaszov Muszorgszkij- és Borogyin-életrajza nemcsak tudományos-kritikai értékük miatt maradandók, hanem mint a kortárs életszerű és közvetlen visszaemlékezései is. […]«



(1) Sztaszov nevezte el az «Ötök»-et „hatalmasok kis csoportjá”-nak /Mогучая кучка/. Ezt a „titulust” Rimszkij-Korszakov meglehetősen rossz néven vette, gúnyosnak találta.



(2) Peredvizsnyikek: a vándorkiállításokat rendező orosz realista festőiskola tagjai.



Sztaszov talán Muszorgszkijt becsülte a legtöbbre az orosz zeneszerzők között. A Borisz Godunov-ról pl. így ír: »A valóság ilyen megközelítése, ahogy Muszorgszkij zenéjében látjuk, csak Gogol és Osztrovszkij legjobb alkotásaiban fedezhető fel. […] A történelem megértése, a néplélek, a néphangulat, a népi bölcsesség és balgaság, a népi erő és gyengeség, tragikum és humor számtalan árnyalatának mély értelmű ábrázolása — mindez egyedülálló Muszorgszkijnál.«



Borogyinról így nyiltakozik: »Borogyin tehetsége egyformán nagy a szimfóniában, az operában és a románcban. Kiemelkedő tulajdonságai: az óriási erő, a kolosszális lendület, az akarat és a hév, melyek bámulatos szenvedéllyel, finomsággal és szépséggel párosulnak.«



Sztaszov hihetetlen sokoldalúságáról olvashatunk „Muszorgszkij” c. könyvének előszavában is:



           »[…] V. V. Sztaszov méltatását nem merítjük ki azzal, ha a művészettörténetben elfoglalt rendkívüli szerepét ismertetjük, mert felbecsülhetetlenek régészeti kutatásai, s így különösen a kaukázusi őskori barlangok általa történt feltárása, valamint az a tudományos munkássága is, amelyet, mint a pétervári néprajzi múzeum vezetője végzett.

          […] nehéz eldönteni, vajon a realista orosz képzőművészet, vagy pedig az orosz nemzeti zene köszönhet-e többet Sztaszovnak. […]«



Sztaszovról szerencsére rengeteg fotó készült, többnyire művészbarátai társaságában. Mindenütt jelen volt, nemcsak testben, de lélekben, szellemben is. Képes volt egyszerre sok dologra figyelni. Rimszkij Korszakov a „Muzsikus életem krónikája” c. könyvében többek között ezt írja róla:



»[…] Összejöveteleinken Sztaszov is állandóan részt vett. Ha nem jött el, mindannyiunknak nagyon hiányzott. Az volt a szokása, hogy látszólag nem is figyelt a játszott darabra, szünet nélkül és hangosan beszélgetett szomszédjával, ami azonban egyáltalán nem zavarta abban, hogy ne lelkesedjék és időnként fel ne kiáltson: «Remek! Páratlan! […]«



Az a sohasem lohadó tűz, amely ebben a fizikailag is óriás, hatalmas testalkatú emberben lobogott több, mint fél évszázadon át”, amely „lángra gyújtotta az orosz lelkeket” (Repin), 1906-ban kialudt, Sztaszov 82 éves korában hunyt el.











Képtalálat a következőre: „стасов”



Gintsburg (szobrász), Sztaszov, Saljapin, Glazunov



http://i028.radikal.ru/1107/7b/d67381ee67c9.jpg



Sztaszov, Repin, Gorkij és (fent) Natalia Nordman (orosz-finn származású), feminista publicista, Repin élettársa



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11242018-10-22 10:57:35

Még mindig (elsősorban) az Ady-dalokról:



Csáth Géza (alias Dr. Brenner József) a NYUGAT 1909. 24. számábanBeretvás Hugó Ady-dalai”-ról a következőket írja:



„[…] A formákat összetartani, a drámai tartandókat, szüneteket és zongora közjátékokat egységbe, egészbe foglalni, ehhez nagy művészet és találékonyság szükséges. A konstruálás logikussága itt sokkal nagyobb gondot ad, mint a másik fajta dalnál, ahol ezt a logikusságot már készen adja a jó öreg schumanni vagy schuberti forma. A zeneszerzőnek itt fokozott elmélyedésre van szüksége, igyekeznie kell, hogy a lehető legegyszerűbb legyen, vigyázni kell nehogy egyetlen ponton is félre értsék, tartózkodónak kell lennie.



Beretvás Hugó Ady-dalainak itt a főhibája. Hiányzik belőlük a tartózkodás előkelősége és az egyszerűség meggyőző ereje. Beretvás melodramatikusan mozaikszerűen épít. A formáit azonban jól össze tudja tartani. Nem utánoz senkit. A harmóniái nem Debussyéi és nem Strausséi, a melodikájában sok érdekes akad és prozódiája kitűnő. Öntudatos embernek mutatják őt ezek a dalok, aki tudja mit akar és mit csinál. De egyetlen egy dala sincs, ama kilenc között, amelyet Környei a Royalban előadott, egyetlen sincs, amely tökéletesen meggyőzően hatna. Viszont azután mindegyikben akad néhány meglepő részlet. Ezek a részletek világosan mutatják, hogy Beretvás tehetséges ember és nálunk, ahol híres zeneszerzők borzalmas prozódiával komponálnak - ha másért nem - a jó prozódiájáért meg kel becsülni őt. Beretvás dalaiban a tartózkodás, a gazdaságosság, az egyszerűség hiánya a legfőbb hiba. Az ő keresettségei és különösségei, amit az újságokban - több helyütt olvastam - szemére hánytak, egyszerűbb leszűrtebb technikával finomságoknak fognak tetszeni.”



MAGYARORSZÁG, 1977.07.17., 29. szám (az olvasók írják):



 „1396 Budapest, Pf. 634



„[…]



Számomra a sok Ady-titok egyike volt a közelmúltig, hogy ki volt tulajdonképpen az a Beretvás Hugó, aki miatt Ady 1909 őszén egyetlen irodalmi est idejére hűtlenné vált jóbarátjához, Reinitz Bélához. Beretvásról feltűnő lekicsinyléssel emlékeznek meg az Ady-irodalomban: Ady Lajos »vagyonos amatőr muzsikusként« emlegeti, Révész Béla »lipótvárosi akarnok« jelzőt aggat rá, Bölöni György szerint »lipótvárosi gazdag amatőr«. Az említett eseményre a Nyugat 1909. november 16-i számának utolsó oldalán reklám hívta fel a figyelmet: »Ady Endre estéje (így!). November 27-én a Royal Szálloda nagytermében. ... Ady Endre irodalmi felolvasást tart, aztán régibb és egészen új verseiből mutat be néhányat. Környei Béla Beretvás Hugó megzenésített Ady-verseit fogja énekelni.« Ha Beretvás csupán műkedvelő volt, hogyan kerülhetett ebbe a társaságba? Az akkor negyedszázados fennállását ünneplő Operaház első tenoristájának címéért Anthes Györggyel versengő Környei aligha vállalhatta művészi hírneve veszélyeztetését ilyen fellépéssel. A Royal nagytermében pedig egy akkori szaklap szavaival »A jelenkor legnagyobb Beethoven interpretátora: Dohnányi Ernő zongoraestélyt adott« éppen a Beretvás-est előtti napon. Végül is Beretvásról a következőket sikerült megállapítani: 1872-ben született Budapesten, Bécsben járt konzervatóriumba, ott Siklós Albert és Robert Fuchs volt a mestere. Egy ideig a bécsi operában működött korrepetitorként. Tizennyolc éves korában mutatták be első miséjét a Bakáts téri templomban, számos kantátát, oratóriumot és dalt szerzett, fő művét, az Assisi Szent Ferenc oratóriumot 1926-ban a budapesti Operaház mutatta . be. Számos lexikon — így az 1930-as Zenei, a legutóbbi Magyar Életrajzi Lexikon is — önálló cikkben ír Beretvásról, viszont a legutóbbi háromkötetes szaklexikonban nem emlékeznek meg róla.



DR. NAGY KAROLY, BUDAPEST”



MAGYARORSZÁG, 1977.08.28., 35. szám:



„Lupus in fabula. Épp akkortájt, amikor lapjuk 1977/29. számában dr. Nagy Károly ébresztgette Beretvás Hugó emlékét, közöltünk tanulmányt Gáspár Miklóssal "Ady Endre 1909-es budapesti előadóestje« címmel (Irodalomtörténeti Közlemények LXXXI. 1977. 92— 103.). Ebben közzétettük Beretvás Hugó és felesége emlékezéseit Ady-ról, összegyűjtöttük az előadóest előzményeire és visszhangjára vonatkozó adatokat, s kiadtuk Ady tizennégy levelét Beretvásékhoz. Közreadtuk Bartók Béla egy ismeretlen levelét is, amelyben kilátásba helyezi, hogy "az est közepén« átmegy a Royalba. Ezt egy dilettáns zeneszerzőnek aligha írta volna meg. Gáspár Miklós — Beretvás Hugó unokája — úgy tudja, hogy a Filharmóniai Társaság bérleti előadássorozatán is szerepeltek az Ady-dalok 1920-ban Környey előadásában. A Szent Ferenc oratóriumot bemutatták a salzburgi Festspielhausban, a bécsi Volksoperben, Münchenben és Lisszabonban. A legutóbbi kiadású Zenei Lexikonban azonban igenis van címszó Beretvásról.



DR. SCHEIBER SÁNDOR, BUDAPEST”


Zenetörténet • 2422018-10-22 00:34:40

László Zsigmond:



LISZT FERENC ÉS AZ OROSZ ZENE



PÉTERVÁROTT – 1842-ben



(3. rész)



          „Liszt 1842 évi pétervári tartózkodása Szerov és magam számára egy világesemény jelentőségével bírt” – jegyzi fel Sztaszov. Szerov pedig így ír barátjának: „a legmagasabb-rendű kinyilatkoztatás, melyben valaha részem volt.” De nem kisebb izgalommal tárgyalta az eseményt a pétervári sajtó sem. Az „Északi Méh” április 11-i számában Bulgarin(12), a „nagy író, kritikus, riporter és általános hangadó” („Kammerton”) – mint Sztaszov nevezi gúnyosan a reakciós kritikust – így lelkendezik: „Liszt játéka nézetünk szerint korunk hű lenyomata, vagyis teljes-tökéletes romantika, melyben a képzelet nem ismer határt, mint a választékos ízlését, nincs alárendelve törvénynek – a géniusz akaratán kívül, mely ledöntve minden elméletet, a művészetből valami határtalanul csodálatost, soha nem létezettet alkot. Liszt játéka a zene világában ugyanaz, mint Victor Hugo drámái a francia, Goethe Faustja a német irodalomban.” Ugyanilyen hangot üt meg Szenkovszkij, Glinka barátja, de ő egyúttal rámutat arra is, hogy míg egyfelől egyenrangú az elragadtatás „játékmechanizmusának csodálatos tökéletességét” illetően, másfelől ellentétes nézetek is merülnek fel: „Sokan azt kifogásolják, hogy nem illetődnek meg, hogy ez a gyönyörű játék hidegen hagyja őket, mások meg azt panaszolják, hogy belebetegszenek az erős izgalomba és lelkesedésbe.”



          De hadd álljanak itt befejezésül a 22 esztendős, kitűnő Szerov szavai, melyet közvetlenül az első hangverseny után írt (szinte lihegve) hasonló paroxizmusban égő barátjához, Sztaszovhoz: „Már közel két órája, hogy elhagytam a hangversenytermet és még mindig magamon kívül vagyok. Hol vagyok? Hol vagyunk? Valóság ez vagy álom? Hát valóban hallottam Lisztet?” De az elragadtatás - mely Sztaszovot még egy hosszú emberélet után is hevíti, és mindvégig áttör sokat idézett könyve („Liszt Oroszországban”) beszámolóin - Szerovban sem hűlt ki, mikor 16 év múlva Baden-Badenból ír a „virtuóz Lisztről.” […].



          Az elutazás napján, május 16-án, a „nyugati” naptár szerint 28-án, levél megy Mariehoz(13): „Csak egy gondolatom van, mindig csak ugyanaz, téged viszontlátni: … Nem megyek hát sem Moszkvába, sem Stockholmba, hogy előbb érkezhessem.” Ugyanitt „jó eredményről” számol be, és az „impresszárió” Belloni(14) elégedettségéről, és ötletesen parodizálja I. Ferenc francia király mondását: „Minden meg van nyerve és főleg – a becsület!”



          Az első oroszországi diadalút véget ért.”   



 



Megjelentette a Magyar-Szovjet Baráti Társaság a Múzsák Közművelődési Kiadónál 1955-ben.



Megjegyzések (A.):



(12) Bulgarin, Thaddeus (1789-1859), író, újságíró.



(13) Marie d’Agoult (1805-1876) francia írónő, később Liszt F. élettársa.



(14) Belloni, Gaetano (1810?-1887) Liszt titkára.














I. Miklós orosz cár (uralkodásának ideje: 1825. december 1. – 1855. március 2.), akinek (saját hajmennyiségét tekintve joggal) nem tetszett Liszt hosszú haja, és aki – Magyarországon állomásozó ezrede révén (!) - majdnem Liszt honfitársának érezte magát.




Liszt Ferenc - elõadóbûvész



Liszt Ferenc 1842-ben (litográfia)



 



Zenetörténet • 2412018-10-22 00:18:33

László Zsigmond:



LISZT FERENC ÉS AZ OROSZ ZENE



PÉTERVÁROTT – 1842-ben



(2. rész)



          A harmadik hangversenyen (ezúttal az Engelhardt teremben, április 22-én) a Sonata quasi una fantasia előadásán bűvöli el a két fiatal rajongót. Április 25-én jótékony célú hangversenyen működik közre, hol Rossini „új oratóriuma”, a Stabat Mater szünete előtt Weber versenyművét adja elő zenekari kísérettel.



          A negyedik hangversenyen Henselt(8) Bölcsődalát, Vielgorszkij két dalát Henselt átiratában, a Norma-fantáziát és saját „bravúr keringőjét” játssza, majd ismét jótékony célú előadáson jelenik meg (április 30-án a pétervári gyermekkórház javára).



          A Glinka-krónika beszámol egy díszebédről, melyet Szenkovszkij(9), az író-kritikus rendez Liszt tiszteletére, és amelyen, Glinkán kívül festők, írók vettek részt és „minden akkoriban Pétervárott tartózkodó zenei híresség.”



          Azután még három hangversenyről tudunk, az egyik teljes jövedelme a hamburgi tűzkárosultak felsegélyezését szolgálta.



          Nincs tisztázva, melyik hangversenyén és az sem, vajon 1842-ben vagy a következő évben játszódott le a híres rögtönzés, melynek eredménye az ismert „Cserkesz induló”, helyesen: Csernomor indulója (Ruszlán és Ludmilla: IV. felvonás. Megj., A.). Jurij Arnold(10) mind ezt a hangversenyt, mind az ismeretlen Ruszlán-részletek partitúrából való tökéletes eljátszását a következő évbe helyezi, a Glinka-krónika is ebbe az időszakba illeszti be, és az átirat első változatának keletkezési éve is erre mutat. De 1843-ban a Ruszlán már nem volt ismeretlen, és Glinka feljegyzései is inkább az első pétervári út idejére utalnak. Arnold  „Emlékezései”-ben (1892) mozgalmas képet fest a jelenetről. Liszt a hangversenyen a kor múlóban lévő divatja szerint a közönség kívánság-témáira rögtönözni volt hajlandó. A beérkező 15-16 téma közül (Haydn, Mozart, Beethoven, Mendelssohn-dallamok) Liszt két – Glinka-témát választ ki: Ványa dalát az „Iván Szuszanyin”-ból és a „Ruszlán és Ljudmilá”-ból  a Csernomor indulóját. „Amikor Liszt eljátszotta az első témát – írja Arnold, – a közönség egy emberként fülsiketítő tapsban tört ki, az induló után pedig még lelkesebb taps hangzott fel minden oldalról.” Ez a Liszt érdeméből elért siker, az újra-felfedezés sikere indokolja legvalószínűbben Glinka kesernyés feljegyzését, hogy többévi elzárkózás után „a szinte elfelejtett orosz komponista a hírneves külföldi művész ajánlására jelent meg újból a fővárosunk szalonjaiban.”



          Liszt az elutazása előtti napon, május 15-én adja utolsó nyilvános hangversenyét, de véglegesen Vielgorszkij gróf termeiben fejezi be fellépései sorát és egyben első pétervári tartózkodását. Műsorából ezúttal Hummel: h-moll és Beethoven: Es-dúr zongoraversenye emelkedik ki. A hangverseny utáni ebéden részt vevők közt olvassuk Glinka, Henselt, Lenz(11), Odojevszkij, valamint a művészvilág és az arisztokrácia más képviselőinek nevét. Az ebédet zenekari kíséretű énekszámok követik neves pétervári művészek előadásában. A hangverseny fennmaradt műsorlapjának széljegyzetei (M. M. Vielgorszkij szavai) beszámolnak Liszt pohárköszöntőjéről és az esti gőzhajóval való elutazásáról.”



Megjegyzések (A.):



(8) Henselt, Adolph (1814-1889), német zeneszerző.



(9) Szenkovszkij, Oszip Ivanovics (1800-1858), orientalista, író.



(10) Arnold, Jurij (1811-1898), zeneszerző, zenetudós.



(11) Lenz, Heinrich (1804-1865), balti-német, fizikus.



(Folyt. köv.)



Liszt - Grande Valse di Bravura - (A.Poliykov)


Zenetörténet • 2402018-10-22 00:15:14

LISZT FERENCRE EMLÉKEZVE, aki 207 évvel ezelőtt, ezen a napon (1811. október 22-én) született …



László Zsigmond(1):



LISZT FERENC ÉS AZ OROSZ ZENE



PÉTERVÁROTT – 1842-ben



          A határvárosok még a német kultúra függvényei. Az orosz kultúra és az orosz társadalom földjére voltaképp csak Pétervárott lép az Európa-járó művész. Megnyílik előtte a cári udvar. Lelkes és fáradhatatlan kísérője, hangversenyei rendezője Vielgorszkij gróf(2), a műkedvelő muzsikus. Az arisztokrácia és a művészvilág körülrajongója. De első oroszországi útjának legfőbb értéke Glinkával való ismeretsége. Legbuzgóbb rajongója pedig két fiatal muzsikus, a 22 éves Szerov(3) és a 18 éves Sztaszov(4).



          Szombati napon érkezik Liszt; másnapra már a cári udvarba várják: „nagy udvari estély.” A cár igen „kegyes”: „Mi majdnem honfitársak vagyunk, Monsieur Liszt.” – „Felség …?” – „Ön magyar, ugye?” – „Igen, Felség.” – „Nekem meg ezredem van Magyarországon.” De a cári kegy nem tart soká: Liszt nem kíván részt venni a borodinói csata emlékére rendezendő hangversenyen – Franciaország iránt érzett hálából. (Később majd hírül hozzák neki, hogy a cárnak, két vonatkozásban is, nem nyerte el tetszését: nem szívelheti a hosszú haját és – politikai nézeteit. Liszt a hírhozónak így válaszolt: „Amíg nem lesz legalább 300 000 katonám, hogy megismertethessem a politikai nézeteimet, tartózkodni fogok tőlük.”)



          „A nagyhírű Liszt első hangversenyét” április 7-én harangozza be az „Északi Méh”(5): április 8-án lesz, a Nemesi Társaság termében (Megmaradunk a keleti keltezés mellett.) Műsorán a Tell Vilmos nyitány, Andante a „Lammermoori Lucia” fináléjából, a Don Juan fantázia, Schubert: „Szerenád,” Beethoven: „Adelaide,” Schubert: „Erlkönig,” Liszt: „Kromatikus galopp.” Amint látjuk, jórészt átiratok, fantáziák, parafrázisok ismert opera- és daltextusok alapján és az ellenállhatatlan hatású, virtuóz-szám, a „Kromatikus galopp.”



          Nem lehet felidézőbb képet elképzelni, mint amilyet a remekszemű, eleventollú Sztaszov fest erről a hangversenyről, Liszt megjelenéséről, majd játékának hatásáról. Azt est első eseménye a fiatal rajongó számára: először látja Glinkát, valamivel idősebb barátja, Szerov mutatja meg neki, ott ül a közelükben és egy műkedvelő pianistával, Palibina kisasszonnyal(6) beszélget a Ruszlánról, a nagy Glinka-operáról, mely úgyszólván befejezve, most már előadásra vár, és – Lisztről. Azután – Liszt feltűnik a galéria oszlopsora mögött, a kövér, piperkőc öltözékű Vielgorszkijjal, egyszerre magára vonva minden figyelmet. Kissé hajlott alakja, sápadt arca, melyen nem képes felismerni a „híres firenzei (dantei) profilt”, rendjelei, keresettnek ható érintkezési módja s legfőképpen vállig-érő szőke „sörénye” nem keltenek benne kedvező benyomást. De közben hallja Glinka beszélgetését a „lerázhatatlan” Palibinával és az orosz szerző nem teljességgel elismerő véleményét a világhírű művész zongorajátékáról, akit előző este már hallott Vielgorszkij estélyén. A fiatalember felháborodik: a „világhír”szuggesztiója alatt tiltakozik a (mindössze csak) orosz szerző határozott véleménye ellen.



          De – Liszt órájára néz, lesiet az erkélyről, utat tör a közönségen át, és felmegy, nem: felugrik a dobogóra. „Mennydörgésszerű tapsvihar közt, amilyen 1703 óta nem volt Pétervárott” zongorához ül és rákezd Rossini Tell-nyitányának csellószólójára. …



          „Mi Szerovval, a hangverseny után olyanok voltunk, mint az őrültek.” Szinte szó nélkül egyeznek meg abban, hogy mindketten azonnal írásba rögzítik benyomásaikat és elragadtatásukat. „És megfogadtuk egymásnak, hogy ez a nap, 1842. április 8-a, most és mindörökké szent lesz nekünk. …Olyanok voltunk, mint a szerelmesek, mint a megszállottak. Soha életünkben nem hallottunk ehhez hasonlót, és egyáltalán, soha nem találkoztunk szemtől-szemben ilyen geniális, szenvedélyes, démoni egyéniséggel, aki hol orkánként, hol szinte szétáradt valami gyengéd szépség és grácia sugárzásában.” – Így lehetne idézni véges-végig ezeket a paroxizmusban égő szavakat, és ha az ilyen szavak, mint „soha életünkben,” nem jelentenek is sokat 18-20 esztendős ifjak szájában, mégis híven érzékeltetik azt az elemi hatást, melyet Liszt játéka Pétervárott és mindenütt keltett.



          Másnap Vielgorszkij szalonjában ad matinét Liszt, zenekar és szóló-művészek közreműködésével, a hallgatóság sorában – mint minden további alkalommal is – ismét ott van Glinka. A vendégművész Weber: Concertstück-jét és a „Felhívás keringőre,” Beethoven: „Adelaide”-jét és Schubert: Erlkönigjét adja elő. A hangverseny után Glinka Szerovnál ebédel. Itt természetesen sok szó esik Lisztről. Az estét Odojevszkijnél(7) töltik, Glinka kortársánál, az orosz zenei írás első jelentős képviselőjénél, ahol Liszt „lapról” eljátssza a még előadatlan „Ruszlán és Ljudmila” néhány részletét, a „partitúrából híven megőrizve mindenegyes kottafejet, mindenki csodálatára.”



          Második hangversenyén (ismét a Nemesi Társaság termében) elsősorban Chopin B-dúr mazurkájával és az Erlkönig átirattal kelti fel Sztaszov elragadtatását. Ezt a balladát „kétségkívül soha énekes sehol e világon így még elő nem adja – írja Sztaszov . – Valóságos kép volt ez, tele költészettel, sejtelemmel, varázslattal, színekkel, félelmetes lódobogással, váltakozva a haldokló gyermek kétségbeesett hangjával.” Úgy látszik, ugyanekkor hallották a Pastoral-szimfónia részleteit is. „Mi Szerovval ezt a szimfóniát egyáltalán nem ismertük, ezért bámulatunk, örömünk, lelkesedésünk annál váratlanabb és nagyobb volt. Később még csak egyszer adódott ugyanilyen tökéletességgel hallanom a Scherzo-t és Vihart, mikor Berlioz Pétervárott zenekarral adta elő. De Liszt és Berlioz édestestvérek voltak genialitásban és költészetben.”



          Jellemző és lényeges, hogy Sztaszov Liszt zongorajátékának hatását Berlioz zenekari előadásával helyezi egy szintre, azonosítja úgyszólván a két tolmácsolást, ezzel mutatva rá leghatásosabban Liszt játékának orkesztrális jellegére.”



(Folyt. köv.)



Megjegyzések: A.



(1) László Zsigmond (1893-1981), zenetörténész.



(2) gróf Vielgorszkij, Mihail (1788-1856), zeneszerző.



(3) Sztaszov, Vlagyimir Vasziljevics (1824-1906), író, zenekritikus, művészettörténész.



(4) Szerov, Alekszej Nyikolajevics (1820-1871), zeneszerző, zenekritikus.



(5)"Cеверная пчeла" („Északi méh” c., Szentpéterváron kiadott, XIX. századi, politikai és irodalmi napilap)



(6) Palibina, Anna (?), műkedvelő zongorista.



(7) herceg Odojevszkij, Vlagyimir (1804-1869), író, esztéta, zeneszerző, filozófus.



LISZT: Nagy kromatikus galopp - Grand galop cromatique R.41.



Yuja Wang plays Schubert/Liszt : Erlkönig


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11232018-10-21 22:39:18

Beretvás Hugó és Ady Endre, az Ady-dalok:



Beretvás Hugó Adyval jó barátságot ápolt, és a költőnek mintegy félszáz dalát zenésítette meg. E tekintetben komoly konkurenciát jelentett Reinitz Bélának, aki ugyancsak baráti viszonyban állt a költővel, és előszeretettel zenésítette meg annak verseit. A Royal-Orfeum 1909. évi műsortervében már szerepelt egy nagyszabású Ady-Reinitz est. Ady azonban végül Beretvás Hugó mellett döntött, és 1909. novemberében, a Royal Szállóban ez utóbbinak a szerzeményei kerültek bemutatásra. Reinitz Béla mélyen megbántódott, és nem tudható, hogy az ő ráhatására-e, de a NÉPSZAVA 1909. november 18-i számában az alábbi tudósítás jelent meg:



Ady-est volt szombaton a Royal hangversenytermében. Az Ady-poézis diadalának mérföldjelző-köve volt az a meleg ünneplés, amelyben a fölolvasó poétának része volt. Ady vallomásokkal teli bevezetését és néhány új verset olvasott föl. Tapsolták, éljenezték, kihívták, koszorúkat hoztak neki – amilyen módon csak közönség tudtára adhatja művészének, hogy szereti, megérti, méltányolja, […] hogy a modern magyar irodalom zászlóhordozójával éreztessék: nincs már egyedül, sokan, igen sokan vannak vele, körülötte megértő emberek. […] Adysabb, igazabb eredetibb az ő muzsikája (ti. Reinitzé), és méltóbb lett volna az Ady-ünnephez és Környey művészetéhez, mint ezek a nehézkes, zenekarra való kompozíciók, amelyek oly nehéz-szagúak, mint maga a pénz, amelynek segítségével még a művészetben is könnyebb érvényesülni.”



Forrás: https://www.nyest.hu/hirek/ady-parodiak-es-ady-dalok-ut-a-kabare-szinpadatol-a-royal-nagytermeig



A fent idézett cikk utolsó mondatának a megfogalmazása mögött azért feltételezem Reinitz Béla „áldásos” közreműködését, mert Bölöni György így jellemezte őt: „Erőszakosabb, rakoncátlanabb és idomíthatatlanabb jellem nem volt Budapesten. E gyermeki jóságú ember démonná vált, amint igazait érezte veszélyben.” No, de nem kívánok összeesküvés-elméleteket gyártani …



A Beretvás-Ady barátságnak mindazonáltal lehetett némi anyagi vetülete is, mert Ady Beretvás Hugóhoz írt, 1909. november 5-én kelt levelének utóiratában ez áll:



„P.S. Édes öregem, végtelen szégyenkezéssel, de kérlek még valamire. Utolsószor ti. egy előleg-előleget. Jobban mondva: egy betudandó baráti kölcsönt. Kérlek, küldj még nekem ötven forintot. De kérlek, ez igazán maradjon csak kettőnk tudott dolga.




Ady.”



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11222018-10-21 22:33:33

Beretvás Hugóról a korabeli lapok sokat írtak, műveivel jeles zenekritikusok foglalkoztak. Egy dilettáns, jelentéktelen zeneszerző esetében ez nehezen elképzelhető. Óvatosan kell hát kezelnünk az olyan állításokat, amelyek quasi műkedvelőnek minősítik őt, annál is inkább – mert megszakítással ugyan – de mind Bécsben, mind Budapesten neves oktatóktól kapott alapos és teljes körű zenei képzést. Tény, hogy a kritikák sok esetben egymásnak ellentmondanak. Ezeket fogom, vagy ezekből fogok idézni, hogy valamelyest képet kapjunk egy olyan életműről, amely mögött egy elfeledett művészember nemes törekvése és sokéves, áldozatos munkája áll.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11212018-10-21 08:07:02

Most következő zeneszerzőnkről, akit sajnos már a neve sem predesztinál arra, hogy bevonuljon a halhatatlanok közé, a lexikonok igen röviden írnak. Életéről, pályájának alakulásáról csak a zeneműveiről írt cikkekben találunk itt-ott némi kiegészítő információt. Ráadásul a neten hanganyag sem áll rendelkezésre, amelyből megítélhetnénk műveinek a mai kor zenei ízléséhez viszonyított értékét. Ezek után joggal állítható, hogy e művészünk tényleg az elfeledettek közé tartozik. Hogy érdemes-e írni róla? A döntést azokra a kutató kedvű muzsikusokra bízom, akiknek módjukban áll megszerezni és lejátszani némely zeneművének a kottáját:



Képtalálat a következőre: „Beretvás Hugó”



BERETVÁS HUGÓ zeneszerző,



(Budapest, 1872.07.24.-Budapest, 1940.03.06.)



A MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKONBAN születési és elhalálozási dátumán kívül mindössze ez áll róla:



Hans Richter tanítványa, majd egy ideig a bécsi operaház korrepetitora. Egyike Ady első megzenésítőinek. – M. zenekari művek (Szeretnék szántani, szvit), kamarazene, orgonaművek, egyházi zene (Assisi Szent Ferenc, oratórium, 1926; C-dúr mise), kantáta (Szent István mene Szentmártonba), Éji látogatás (ballada), kórusok, dalok.



„A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVÉ”-ben Dr. Molnár Imre valamvel bővebben ír róla:



„Beretvás Hugó […] zenei tanulmányait Wienben, Fuchs R. és Budapesten, Siklós A.-nél folytatta. Szerzeményei: 10 Ady-dal, melyek részben zenekari kíséretre átdolgozva, gyakran szerepelnek a Filharmonikusok és más zenekari hangversenyek műsorán; Ave Maria, Assisi Szent Ferenc oratórium zenekarra, orgonára, magánénekre és karokra (1926, wieni Volksoper, m kir. Operaház, salzburgi Festspielhaus, München, Neisse, Kolozsvár stb.). A pályadíjat nyert három szerzeménye: Krisztus éjszakája, Balatoni Himnusz c. karművek, Szeretnék szántani c. nagy hangversenyária zenekari kísérettel, továbbá számos mű szalon- és nagyzenekarra. Három misét írt; D-dúr, C-dúr, orgonára és énekkarra, F-dúr nagy templomavatási mise, zenekarra, magánének és karokra.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11202018-10-20 10:42:21

Végezetül, beillesztem még egy nem kisebb író, mint Gárdonyi Géza értékelését Káldy Gyuláról, amelynek bevezető mondatai így hangzanak:



„Érdemes és tisztelt Szerkesztő úr.



Ön megkért engem, hogy lapjába írjak a lap tere szerint egy nyolcvansoros ismertetést Káldy Gyula legújabb füzetéről, amely a mi régi szép magyar muzsikatermésünk java részéből van összeállítva, - és pedig írjak azért, mert én mint magyar érzésű ember meg tudom becsülni Káldy Gyula érdemét és füzete értékét.



Köszönöm ezt a bizalmat. Bizony zavarba ejtett vele. Káldy Gyulának a gyűjtései és hazafias buzgalma fölött nem tudom én nyolcvan sorban kiönteni az örömömet és lelkesedésemet. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11192018-10-20 10:16:46

Káldy Gyula halálakor a Vasárnapi Ujságban megjelent nekrológ ezzel a mondattal zárult: ”Emlékét maradandóan meg fogja őrizni a magyar zene története. Születésének 100. évfordulóján azonban már nem sokan emlékeztek meg e sokirányú tevékenységet kifejtett művészemberről. Az Est, 1938.12.30-i számában a következő  újságcím hívja fel magára a figyelmet: „Elfelejtették ünnepelni Káldy Gyulát”. E kerek évforduló alkalmából a cikk szerzője részletesen beszámol mindazokról a gáncsoskodásokról és egyéb kellemetlenségekről, amelyek akadályozták Káldy Gyula munkáját. Nem éppen ünnepi megemlékezés …



E nevezetes évforduló kapcsán azonban a PÁSZTORTŰZ 1938.04.01. számában is találunk egy írást, amely talán a legtárgyilagosabb értékelése Káldy Gyula szerepének a zenetörténetben:



KÁLDY GYULA EMLÉKEZETE



          „Ma már egészen természetjesnek találjuk, hogy van nemzetközi jelentőségű magyar muzsika. Két lángelme, Bartók és Kodály tudományos felkészültsége vívta ki ennek a zenének a XX. századi vezető szerepet. Volt a magyar zenének egy romantikus korszaka, a XIX. század, mikor a nemzeti öntudat ébredésével egyidejűleg a nemzeti muzsika iránt is igen lelkes érdeklődés mutatkozott. E kor zenészei a verbunkos vagy toborzó muzsikában vélték az ősi magyar muzsika sajátosságait felfedezni. Ma sem tudjuk még pontosan kimutatni, hogyan született meg ez a zenei stílus, de annyi bizonyos, hogy nem ősi öröksége a magyarság daloló kedvének, hanem német, olasz és magyar népi hatások keveréke. Ennek a verbunkos romantikának volt egyik leglelkesebb kutatója és magyarázója Káldy Gyula, kinek ez évben ünnepeljük születése száz éves fordulóját.

          A magyar muzsika történetének a szemszögéből nézve nagyjelentőségű egyéniség, bár a mai, tudományosan felkészült nemzedék csupán lelkes, jóhiszemű műkedvelőnek akarja minősíteni. Pedig Káldy képzett, tanult zenész volt, a bécsi konzervatóriumot végezte. 1856—1860 között városunkban a régi színháznál karmesterkedett. Ő volt a zenei vezetője annak az operai kirándulásnak, melyet Havi Mihály vállalkozó szellemű színigazgató vezetett Bucurestibe 1860-ban, mikor mint huszonkét éves fiatalember sikerrel vezényelte a román fővárosban Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját, melyet végighallgatott Cuza vajda egész díszes kíséretével. Később Aradon, Pécsett karnagyoskodik, végül följut Pestre, ahol mint énéktanár működik, majd nagy lendülettel a pesti zenei élet élére kerül. Átveszi a

világhírű Richter Jánostól a budapesti Zenekedvelők Egyesülete zenekarának vezetését. A nyolcvanas években már az opera főrendezője. 1894-ben a Zeneakadémiára nevezik ki a magyar zene tanárának. Az Operaháznak is igazgatója volt 1895—1900 között. Kora tehát kellőkép méltányolta tehetségét.

          Különösen sokat tett Káldy Gyula a magyar zene régi emlékeinek gyűjtése terén Legfőbb érdeme azonban nem is annyira gyűjtőmunkájában és anyagának kiadásában van, mert éppen ez irányban mai szemmel nézve munkásságában sok a bírálni való, mint inkább abban, hogy felkeltette az érdeklődést a magyar zene régi emlékei iránt. Egymás után jelennek meg átiratai: „A régi magyar zene kincseiből“, zongorára négy kézre (1890), „Kuruc dalok“ (1892), „Régi magyar harci dalok és verbunkosok“ (1894), és „A szabadságharc dalai és indulói“. Eredeti dalművét, a „Zuávokat“ Aradon mutatták be 1868- ban. Sok dalt és karszerzeményt írt, melyek népszerű és kedvelt műsordarabjai voltak századunk elején a dalárdáknak. Számos írásában foglalkozik a magyar zenével, főképen a kuruckori és toborzó muzsikával.

          Káldynak nem volt könnyű sora. Munkásságát a Zeneakadémia tanári kara állandóan bírálta, gáncsolta. A XIX. század második felében sok homály fedte a magyar muzsikát. Káldy ezt a zavart akarta tisztázni és szemben találta magát Budapest német zenetanáraival, akik hiányolták írásaiban a tudományosságot, mert Káldyban sok volt az ügyszeretet, lelkesedés, érzék, de tudományos készültsége nem volt alapos. Azonban olyan személyiségek állottak mögötte, mini Eötvös Károly, aki igen sokra becsülte Káldynak a régi magyar és kuruc zene gyűjtése és ismertetése körül végzett munkásságát.

          Káldyt, a zeneírót és gyűjtőt, már a tájékozott kortársak is csak fenntartással ismerték el. Különösen a Zeneakadémia akadékoskodott sokat, mikor Káldy felajánlotta a minisztériumnak gyűjteményeit. Azt kívánták tőle ugyanis, hogy mutassa ki a forrásokat, melyekből anyagát merítette. Ha Káldy tudományosan felkészült, akkor ennek a természetes és jogos kívánságnak sértődés nélkül eleget kellett volna tennie. Ő azonban sohasem nyilatkozott erről a kérdésről, előkelően hallgatott. Seprődi, aki komoly készültségű zenetudós volt, azt állította, hogy a kuruc dalok egy része valószínűleg Pálóczi Horváth Ádám gyűjteményéből való. Bizonyos, hogy Káldy gyűjteményei komoly hasznot jelentenek a magyar zene szempontjából, milyen felbecsülhetetlen kincset képviselne azonban a sok régi dallam, ha hitelességükhöz nem férne kétség. Sajnos, a XIX. század magyar zeneírói műkedvelők voltak, alapos tudományos készültség nélkül. Seprődi János éppen Káldy ügyével kapcsolatosan követeli a zeneírásban a tudományos módszerek alkalmazását, és tiltakozik a zenei kérdéseknek novellaszerű feldolgozása ellen.

          Nem használt Káldy tudományos hitelének az a pöre sem, melyben szembekerült Konti Józseffel a »Kis ablakom be van nőve virággal« című népdal miatt. Plágiummal vádolták egymást. A per folyamán aztán kiderült, hogy mindketten ugyanabból a népdalból merítették az ihletet.

          Ha Káldy nem is volt tudósa a zenének a szó mai értelmében, elvitathatatlan, hogy gyűjteményeivel, írásaival felhívta az illetékesek figyelmét a magyar zenei múlt felkutatásának fontosságára. Káldy Gyula karmester, rendező, zeneíró, dalgyűjtő, zeneszerző, zenetanár és zongoraművészként működött. Életében gyűjtői és zeneírói teljesítményét értékelték leginkább, ma, születésének századik évfordulója alkalmából átértékelve, úgy tűnik, hogy mint karmester és rendező fejtette ki a legjelentősebb munkásságot.



LAKATOS ISTVÁN”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11182018-10-19 09:33:07








 



Káldy Gyula 116 oldalas, magyar zenetörténeti munkája, amely a 20. sz. elején angolul is hozzáférhetővé vált.



https://ia800604.us.archive.org/BookReader/BookReaderImages.php?zip=/22/items/historyofhungari00kldy/historyofhungari00kldy_jp2.zip&file=historyofhungari00kldy_jp2/historyofhungari00kldy_0001.jp2&scale=8&rotate=0



ITT megnyitható, és elolvasható.



 



VERBUNKOS ALBUM 2. ZONGORÁRA NÉGYKÉZRE. ÁTDOLGOZTA KÁLDY GYULA



 - VERBUNKOS ALBUM 2. ZONGORÁRA NÉGYKÉZRE ÁTDOLGOZTA KÁLDY GYULA



2018. évi kiadás. Ha megnyitjuk a linket, a füzet hátlapja is hozzáférhetővé válik, amelyen szerepel annak tartalma.




 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11172018-10-19 07:17:58

Káldy Gyula mint zeneszerző …



VASÁRNAPI UJSÁG, 1895, 42. évf., 35. szám (566. old.):



"[…] Káldy Gyula mint zeneszerző is élénk tevékenységet fejtett ki. Önálló művei közül fölemlítendők: a «Zuávok»(*) czímű 3 felvonásos víg opera, mely 1868-ban Aradon került bemutatóra s később a fővárosban 25-nél több előadást ért; továbbá «Te Deum laudamus» férfikarra orgonakísérettel s 4 trombitára írt műve, melyet 1891-ben Valéria királykisasszony eljegyzése alkalmával adtak elő. A férfi- és vegyeskarra irt szerzeményeiből fölemlítést érdemelnek: a «16 kurucz dal», «Márcziusban», «Vándordal», «Tavasz ébredése», «Karácsony», «Távolról üdvözlet» czíműek stb. Zenét a következő színművekhez szerzett: Katona József «Lucza széke», Szigligeti Ede «Istenhegyi székely leány», Tóth Kálmán «Dobó Katicza», Benedek József «Szegedi kupecz», Szigeti József «Széchy Mária», Haray Viktor «Székely támad», Lukácsy Sándor «Zsidó honvéd», Szépfaludi Ö. Ferencz «Amerikai», Szegfi Mór «Senki leánya», Moliére «Úrhatnám polgár», Feuillet Oktáv «Erdő szépe», Dóczy Lajos «Utolsó szerelem», Erckmann «Két Rantzau» czímű színművéhez. E gazdag munkásságot még számos férfi- és vegyeskarra írott dalai egészítik ki; különös fölemlítést érdemel újabban kiadott négy becses műve, nevezetesen: «A régi magyar zene kincsei» (I.—II. füzet zongorára négy kézre) czímű kiadványa, mely Bihari, Lavotta, Csermák, az öreg Boka András és Rózsavölgyi legszebb műveit tartalmazza; «Kurucz dalok» Thököly és Rákóczi korából (1892); «A régi magyar harczi dalok és verbunkosok» és «Az 1848—49-iki szabadságharcz dalai és indulói». E művekben mintegy 105 olyan dal van, melyek eddigelé nyomtatásban nem jelentek meg s a magyar zenének két letűnt századát— 1662-től 1861-ig -— tüntetik elénk. Ez a négy utóbbi mű Káldy munkásságának legsajátabb terméke, sőt gyöngye is. Ezekben ő a régi magyar zene kincseinek egy részét találta meg s adta vissza nemzetének. […]"



 (*) Káldy e műve a lexikonokban hol vígoperaként, hol operettként szerepel. E műről Galamb Sándor „A magyar dráma története 1867-től 1896-ig” c. munkájában a következőt  olvashatjuk: „[…] A Budai Népszínháznak a magyar operett fejlesztésére irányuló törekvését a nyomába lépő népszínházi kísérletek követik. […] Aradi Gerő vidéki színigazgató 1879 húsvétjától decemberéig a Krisztinában, illetőleg a Várszínházban játszott, A társulat a fővárosban való e rövid időzése alatt is egy érdekes operettet mutatott be. Ez a már Aradon 1868-ban színrekerült Zuávok c. háromfelvonásos darab volt, melynek szövegét Follinus Emil, zenéjét pedig Káldy Gyula szerezte. A darab elveszett, de egykorú ismertetésekből körülbelül képet alkothatunk a meséjéről. Középpontjában egy nyugalomba vonult francia kereskedő áll, ki leányát nem akarja ügynökéhez adni, kibe a leány szerelmes, hanem egy zuáv tiszthez. A társaságnak Algírba való utazása alkalmával azonban jószívű barátok fortélyának sikerül a szerelmeseket összeházasítani. Ez operettnek 1870. okt. 31-én volt a várszínházi bemutatója s utána is még többször játszották vidéken. Egy későbbi megemlékezés még azt az érdekes adatot is fenntartotta róla, hogy Die Reise nach Algier címen németre is lefordították és Ausztriában többször színre került. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11162018-10-18 10:41:46

          Akiről most megemlékezem, nem elfeledett. Abban a tekintetben nem, hogy a neten meglehetősen sok információt találunk róla. A vele kapcsolatos írások olvasottságát azonban már nehéz megállapítani. Ezért úgy véltem, az ő neve is e topikba kívánkozik. Annál is inkább, mert a Major J. Gyuláról szóló írásokban az ő személye is szóba került.



          Budapesten - az Operaház közelében - utcát is neveztek el róla. Vajon tudják-e az ott lakók, hogy az utcájuk neve mögött kinek a személye rejlik?



Képtalálat a következőre: „Káldy Gyula”



KÁLDY GYULA



(Pest, 1838.12.18.-Budapest, 1901.03.06.) karmester, főrendező, színházigazgató, zeneszerző, zenei író, a Magyar Királyi Operaház igazgatója



A VASÁRNAPI UJSÁG 1901. 48. évfolyamának 10. számában (a 158. oldalon) az alábbi nekrológ jelent meg:



KÁLDY GYULA



(1838-1901)




          Lesújtó veszteség érte a magyar zenevilágot Káldy Gyula váratlan halálával. Káldy nemcsak a magyar zene történettudósa s elméleti, holt kincsek gyűjtője volt, hanem mint gyakorlati zenész is terjesztette nemzeti zenénk múltjának ismeretét az egész országban, s operaigazgatói állásában, mint Erkel utóda, összes elődeit túlszárnyalta azzal a hazafias törekvéssel, hogy a hazai zeneszerzőket az operával szorosabb kapcsolatba hozza.

          De nem lehet egy-két sorban elmondani, ki volt, s mink volt nekünk Káldy. Talán ez a pár szó jellemzi őt leginkább: magyar zenész és zenetudós volt, s zenénknek magyarsága mellett tört lándzsát tevékeny életének minden szakában. Káldy Gyula személye és nagy munkássága közismeretű volt az egész magyar közönség előtt; épen azért fölösleges lenne egyszerűen lemásolni a «Vasárnapi Ujság» 1895 szeptember elsei számából azt a részletes adatokkal bővelkedő életrajzát, melyet akkor operaigazgatóvá történt kineveztetése tett időszerűvé. Csak futólag említjük, hogy a méltán nagyhírű bécsi konzervatóriumban szerezte sokoldalú és nagy zenei képzettségét, s bár ott egy karénekével pályadíjat és hírnevet is nyert, nem kívánt kint maradni, hanem hazajött húsz éves korában (1858) karnagynak a kolozsvári Nemzeti Színházhoz, s attól kezdve a magyar zeneművészet ügyének kívánta szentelni egész életét és tevékenységét. Eredeti alkotásokon kívül buzgón és fáradhatatlanúl gyűjtötte hajdani zeneművészetünk maradványait: régi magyar kesergőket, táncz-nótákat s más zeneműveket, és azokat 1890 óta zongorára négy-, majd két kézre átírva, közrebocsátotta német magyarázó szöveggel is: hadd tanulja meg a külföld is, hadd ismerje és becsülje a magyar nép művészeti fejlettségét. 1874-ben a «Budapesti zenekedvelők egylete» igazgatását elvállalva, Volkmann «Visegrád »jának előadásával a művészibb magyar zene mívelését, népszerűsítését kezdte meg; míg «Kolozsváry Gyula» álnév alatt a terjedésre legméltóbb népzenei termékeket (nótákat, csárdásokat) mintaszerű letétben hozta forgalomba. Azt nem is akarjuk fölemlíteni, hogy 1874 óta, tíz éven át, mint egy egész opera-iskolai nemzedék énektanára, mily sikeresen működött. (Legjelesebb tanítványai közül való az orsz. zeneakadémián legújabb utóda is: Ábrányi Emilné, a ki a múlt hónapban cserélte fel a dalműszínpadot a kathedrával.)      

          Szintén a magyar művészet érdekében fogott kezet Nikolits Sándorral és Major Gyulával, mikor velük együtt (1889.) megalapította a Magyar Zeneművelő Egyesület iskoláját, a melynek alelnöke, Nikolits halálával pedig (1895) elnöke és igazgatója lett, és a melynek kebelében még akkor sem szűnt meg énektanárul működni, mikor Nikisch Arthur távozása után az opera-igazgatói díszes állásra meghívták. Az utolsó néhány évben az országos zeneakadémián a magyar zeneszerzés tanszékét töltötte be.

          Hogy mint a magyar kir. opera igazgatója, magyar szerző művével (a már szintén elköltözött Elbert Imre «Tamórá»-jával) kezdte az új dalművek sorozatát, s egymásután magyar újdonságokat vitt színre, és magyar stílű dalművek írásával bízta meg zeneszerzőinket, azt olvasóink már tudják. De ezenkívül nemzeti zenénknek mint író is kitűnő szolgálatokat tett. Megírta a magyar dalműszerzés történetét 1880-ban, a «Fővárosi Lapok»-ban; az «Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben» czímű vállalat számára a magyar zene ismertetését. És kit nem lelkesített kuruczdalaival ? Ki ne ismerte volna el érdemét, midőn egy-egy csapat szép hangú, magyar tűzű énekesével bejárta az ország 130 városát, s mindenütt lelkesedést keltett a Rákóczy-korabeli dalokkal!? Nagyon emlékezetesek Káldynak történelmi hangversenyei. A magyar ének és zene legrégibb kincseiből egy-egy gyűjteményt összeválogatva, bemutatta a közönségnek, megfelelő zenekísérettel, tárogatóval, hárfával, czimbalommal, egy-egy neves énekművészszel, meg énekkarokkal. Ezeket a hangversenyeket rendesen, mint a néprajzi vagy történelmi társulat ülését rendezték az Akadémia nagytermében, s Káldy maga felolvasást tartott minden egyes zenedarabhoz és énekhez, elmondván eredetöket, s a szöveg netaláni alkalmi vonatkozásait is megmagyarázván. Ezeket a népszerű előadásokat bemutatta Káldy a vidék nagyobb városaiban is. Az így előadott nagybecsű zenei régiségeket kiadta, s ezek őrzik nevét a legmaradandóbban: «A régi magyar zene kincsei »-ben és egyéb gyűjteményeiben 105 olyan dal van, a melyek addig nyomtatásban nem jelentek meg, s a melyek legrégibbjei a XVII. század közepéig (1662) nyúlnak vissza.

          Az alig 62 éves férfiú látszólag oly erős szervezetű volt, hogy koránál jóval ifjabbnak látszott, s e mellett szellemi frisseségét, élet- és munkakedvét utolsó napjáig oly épségben megőrizte, hogy a kinek a benne lappangó kórról tudomása nem volt, még évek sorát merte volna neki ígérni. A halálos szívbaj úgyszólván orozva lepte meg.

          Emlékét maradandóan meg fogja őrizni a magyar zene története.



K. I.”



Zenetörténet • 2362018-10-18 01:40:30

         Ritkán esik meg, hogy egy kritikus az általa célba vett személyek kedvencévé válik. Muszorgszkij és Sztaszov között hosszas levelezés folyt arról, miként lehetne kifigurázni a „Hatalmasok” (az Ötök) csapatának ellenfeleit, nem utolsó sorban Larost. Muszorgszkij 1874-ben bele is kezdett egy szatirikus opera, a „Csalán-hegy” írásába, amely «arról szól, hogy a Rák (azaz Laros) összehívja erre a hegyre az állatok gyűlését, hogy felvázolja az aktuális zenei ügyek aggasztó helyzetét, aztán a Kakasra panaszkodik (azaz Muszorgszkijra), aki folyton csak kiabál, meg ordít eszeveszetten, örökké a „trágyadombján” kapirgál, s akinek isten tudja, miféle erényeket tulajdonítanak, holott eddig két-három magocskát talált mindössze!! E prédikációt helyesléssel hallgatják a különféle állatok, mint például a vén és süket Medve (Maurer), a Rinocérosz (Ferrero), a Majom (Ribaszov) stb., valamint a Lajhár (Azancsevszkij), a Tengeri tehén (Fjodorov), a Kos (Famincin), a Poloska (Szolojov – abban az értelemben, hogy inkább bűzlik, mint csíp) stb. stb. Az egész kompánia helyesel a Ráknak, megfogadják, hogy a tanácsára és példáját követve háttal fognak előre haladni, s aztán kitekerik a Kakas nyakát. Végül mind azt kiáltják kórusban „Anatéma (**), anatéma a Kakasra!”» Muszorgszkij e darabból rövid idő alatt megkomponált 43 ütemet, de a mű, sajnos, befejezetlen maradt, mert «a szerzőt teljesen lefoglalták a Hovanscsina munkálatai».



(Idézetek a Bojti János és Papp Márta által összeállított és fordított,  „Modeszt Muszorgszkij – Levelek – Dokumentumok – Emlékezések” c.könyvből)



(**) Anatéma = kiközösítés


Zenetörténet • 2352018-10-18 01:36:08

114 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el

Képtalálat a következőre: „ГЕРМАН АВГУСТОВИЧ ЛАРОШ”



GERMAN AVGUSZTOVICS LAROS /ГЕРМАН АВГУСТОВИЧ ЛАРОШ/ (1845. május 25. Szentpétervár – 1904. október 18. Szentpétervár), orosz zeneszerző és zenekritikus, komponista kollégáinak „Eduard Hanslick”-ja (*).



          Tanár családba született, apja francia nyelvet oktatott. G. A. Laros már tízéves korában zenét szerzett. Elvégezte a Szentpétervári Konzervatóriumot, ahol zongorázni tanult. Itt találkozott Csajkovszkijjal, akivel – állítólag – életre szóló barátságot kötött. Barátságuk azonban Csajkovszkij „A vajda” c., első operájának a bemutatója után - Laros kemény kritikája miatt - törést szenvedett.



          1866-tól 1870-ig Laros zeneelméletet és zenetörténetet tanított a Moszkvai, 1871-től pedig a Szentpétervári Konzervatóriumban. 1867-ben jelent meg terjedelmes írása  az „Orosz futár”-ban (Русский Вестник), „Glinka és jelentősége a zenében” címmel, amely 1868-ban Moszkvában könyv formájában is kiadásra került. Állandó munkatársa lett a „Hang” (Голос) c. lapnak, ahol zenei és irodalmi glosszákat publikált.



          1875 körül otthagyta a Szentpétervári Konzervatóriumot, de később mind a Moszkvai, mind a Szentpétervári Konzervatóriumban folytatta a tanítást. Szentpéterváron nagysikerű zenetörténeti előadásokat tartott, és különböző újságokban, ill. kiadványokban (Музыкальный Листoк /Zenei levél/, Ежегодник Императорских театров /A birodalmi színházak évkönyve/, Новости /Hírek/  stb.) jelentek meg írásai.



          Laros szerkesztésében adták ki  az „Új Mozart-életrajz”-ot (írója: A. D. Ulybysev), amelyet M. I. Csajkovszkij fordított le francia nyelvről oroszra.



          Laros zeneeművei közül kiemelendő a „Karmozina” c. operához komponált nyitány és a szimfonikus allegro. Mindkét mű az Orosz Birodalmi Zenei Egyesület szimfonikus koncertjein került bemutatásra.



       Laros magánéletéről annyit tudunk, hogy első feleségétől, Anasztázia Suskinától (1847-1875), aki fogyókúrájának az áldozata lett, három gyermeke származott; Zinajda (1869-1959), Jevgenyij (1870-1940) és Olga (1873-1897). Második házassága Alekszandra Uhtomszkajával válással végződött. Emiatt Laros alkotói válságba került, és Csajkovszkij támogatására szorult. Laros harmadszorra is megnősült. Harmadik felesége, Jekatyerina Ivanovna Sinelnyikova, egy gazdag bankár- és földtulajdonos családból származott. Tőle is elvált.



          Keldisnek „Az orosz zene története” című könyvében Larosról ez olvasható:



„[…] Jellemének rendkívüli kettőssége és ellentmondásos volta ellenére is komoly és nagy jelentőségű Laros (1845-1904) zenekritikai tevékenysége. Laros a pétervári konzervatórium neveltje (később hol a pétervári, hol a moszkvai konzervatórium professzora). Szaktudása és általános műveltsége rendkívüli; kifinomult, analizáló hajlamú ember. Írásait ragyogó, világos irodalmi kifejezés jellemzi. E képességei igen szembetűnően megmutatkoznak «Glinka és jelentősége a zenében» című munkájában (1867), amely az első kísérlet Glinka alkotásainak elmélyült technikai és stilisztikai elemzésére. Laros véleménye szerint Glinka halála után az orosz zene hibás útra tévedt. Korának újító zenei irányzatait határozottan elítélte, és velük szemben a régi klasszikus művészet egyszerűsége és mértékletessége mellett tört lándzsát. Állítása szerint Európában «Beethoven után a zene, hanyatlásnak indult.» A megoldást az elmúlt századok nagy klasszikus hagyományaihoz való visszatérésben látta. Így már az 1860-as évek végén megjelenő cikkeiben előhírnöke annak a «neoklasszikus» irányzatnak, amely később számos orosz zeneszerző alkotásaiban jelentkezik. Tanyejev, akinél ez az irányzat a legteljesebben és legkövetkezetesebben jutott kifejezésre, művészi elveit közvetlenül Laros hatására alakította ki. Tanyejevben talál a legtermékenyebb talajra Larosnak az az eszméje, hogy a polifóniának – mint a zeneszerzés további fejlődése szilárd és megbízható művészi alapjának – döntő jelentősége van. Laros szerint csak akkor térhetünk át önálló alkotásra, ha történelmi sorrendben, fokról fokra elsajátítjuk a klasszikus zenei formák valamennyi fontosabb fejlődési szakaszát.



          Larost azonban sajátságos felfogása ellenére gyakran önkéntelenül is magával ragadta kora néhány kiváló zeneművének a szépsége. Mint zenekritikusnak, egyik legnagyobb érdeme az, hogy állhatatosan és szenvedélyesen propagálta Csajkovszkij műveit. Ő volt Csajkovszkij zenéjének első kritikusa, aki a zeneszerző műveivel behatóan foglalkozott és felismerte nagyságát és zsenialitását. […]” 



          Rimszkij-Korszakov„Muzsikus életem krónikája” c. könyvében így emlékezik Larosra: „[…] Egyik vasárnap eljött hozzánk Laros. Először nagyon kellemes légkörben folyt a társalgás, de hamarosan betoppant Sztaszov, és nyomban hajba kapott Larossal. Sztaszovot mérhetetlenül ingerelte Laros konzervativizmusa és egész gondolkodásmódja. Amikor Laros megírta első nagyobb és kitűnő cikkét a «Ruszlán»-ról, Sztaszov elismerően nyilatkozott róla, későbbi cikkeiben azonban Laros (mint a Moszkvai Hírlap munkatársa) egyre inkább a művészet technikai értékeinek meggyőződéses védelmezője lett, egyre inkább a régi németalföldieket, továbbá Palestrinát, Bachot és Mozartot magasztalta. Beethovent támadta, eklektikus ízlést hirdetett, ha az technikailag tökéletes, és ellenségesen lépett fel a „Hatalmasok kis csoportjá”-val szemben. Különös és érthetetlen, hogy Laros ilyen nézetekkel hogyan vonzódhatott mégis Berlioz szokatlan, zilált és technikailag korántsem tökéletes zenéjéhez. Sztaszov és Laros vitája heves és hosszadalmas volt. Laros fegyelmezett és logikus akart maradni. Sztaszov viszont – mint rendesen – elragadtatta magát, gorombaságokkal és becsületsértő vádakkal sem fukarkodott. Csak nehezen sikerült véget vetni kellemetlen vitájuknak. […]”



          Rimszkij-Korszakov sem kedvelte Larost, lesújtó véleménnyel volt róla. Annak utolsó éveiről ezt írja: „[…]1904. október 18-án Laros, a nyomorultan tengődő, egykor neves zenekritikus meghalt. Lényegileg csak Eduard Hanslick kópiája volt. Harmadik feleségétől is elválva, ellustultan, az utóbbi években italnak és züllésnek adta fejét, hajléktalanul élt, s hol Beljajevnél, hol Ljadovnál vagy másoknál húzta meg magát. Idegen családok kegyéből élt, akik szeszélyeire és igényes követeléseire végül is ráuntak. A legutolsó időkben némi tartásdíjat kapott gyermekeitől, és egy bútorozott szobába költözött.  Érthetetlen, hogy a beljajevi kör tagjai hogyan mutathattak iránta rokonszenvet. Sokkal közülük tegező viszonyban volt, mintha a múltját elfelejtették volna. Ez a múlt pedig korántsem volt valami szép. Jó, hogy ítéleteit nem hajtották végre, és jóslatai sem váltak be. Tevékenysége szenvelgésből, hazudozásból és képtelenségekből állott, mint bécsi mintaképének munkássága. […]”



          Falk Géza „A halhatatlan dilettáns, Muszorgszkij élete , művészete és művei” című könyvében ez áll: „[…] Laros – neves zenekritikus – Muszorgszkij ellen ír, de bírálata végén mégis megjegyzi, hogy a szerző igen tehetséges, és megérdemli a figyelmet és a pártfogást. […]” Egy másik helyen pedig az alábbi sorokat olvashatjuk: […] A «Boris Godunov» körüli hullámok sokáig verik a főváros zenei életének partjait. Napról-napra újabb cikkek jelennek meg. Laros írásait mértékadóként fogadják el. Még oly szellemek is, mint Tanyejev és Csajkovszkij, ez írások hatása alá kerülnek. […]”



(*) Eduard Hanslick  (1825-1904), a rettegett bécsi zenekritikus, zeneesztéta.



(Folyt. köv.)          


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11152018-10-17 09:46:47




































































































































































































































































































KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.10.17-i ÁLLAPOT



P-TŐL ZS-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Papp Mihály színművész



1875



467.



Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő



1881



6.,733.,734.



Pártos István hegedűművész



1903



725.,726.,727.,728.,729.,



730.,731.,732.



Pilinszky Zsigmond operaénekes



1883



130.,133.



Plotényi Nándor hegedű- és zongoraművész



1844



809.,810.,811.,812.,813.,



816.,817.,818.,819.,820.,



821.



Polgár Tibor zeneszerző, karmester



1907



561.,562.,563.,660.



Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző



1843



95.,96.,98.,99.



Ptasinszky Pepi prímabalerina



1904



922.,923.,924.,925.,926.,



927.,928.,929.,930.,931.,



932.,933.,934.,936.



Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató



1892



23.,24.,34.,35.,36.,183.,



184.,826.



Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus



1906



57.,87.,88.



Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész



1928.



394.,395.,396.,397.,398.,



399.,400.,809.,810.,811.,



812.,817.,818.,819.,820.



Réthy Eszter operaénekesnő



1912



91.,92.,207.,210.



Rév Lívia zongoraművész



1916



735.,736.,737.,740.,741.,



742.,747.,814.



Rieger Tibor mérnök, zeneszerző, zongora- és orgonaművész



1899



647.,648.,649.,650.,651.,



652.,653.,654.,655.,656.,



657.



Rubányi Vilmos karmester



1905



58.,59.,60.,61.,245.,568.



Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő



1903.



250.,251.,252.,253.,254.,



255.,256.,257.,258.,259.,



262.,264.



Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1786



83.,84.,158.



Sándor Erzsi operaénekes



1855



450.,451.,452.,453.,940.,



983.



Sándor (Schlesinger) Emma zeneszerző, műfordító



1863



1085.,1086.,1087.,1088.,



1089.,1090.,1091.,1094.,



1095.,1096.



Sárosi Ferenc zeneszerző



1855



49.



Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1874



70.,72.,74.,76.,77.,78.,



81.,108.,111.,113.,118.,



128.,171.,172.



Sebeők Sári operaénekes



1882



32.,67.,68.



Serák Márta opera-, ill. operetténekesnő



19.sz. vége?



914.,937.,938.,939.,940.,



941.,942.,943.,944.,945.,



946.,947.,948.,949.,950.



Siklós Albert  zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő



1878



717.,720.,721.,722.,723.,



724.,848.,856.



Szabados Béla zeneszerző



1867



94.,97.



Szabó Ilonka operaénekes, lírai szoprán



1911



282.,283.,284.,285.



Szabó Lujza operaénekes, kol. szoprán



1904



263.,265.,266.,353.



Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző



1848



31.,829.



Szamosi Elza operaénekesnő



1881



215.,216.,217.,378.,380.,



467.,667.,983.



Szánthó Enid operaénekesnő



1907



547.,548.,550.,551.,552.,



553.,554.,555.,556.,557.



Szedő Miklós dr. orvos, operaénekes



1896



435.,436.,437.,438.,439.,



440.,441.,444.,445.,446.,



458.,459.,851.



Szemere Árpád operaénekes, rendező



1878



981.,982.,983.,984..985.,



986.,987.,988.,989.,990.,



991.



Szendrey Aladár zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző, egyetemi tanár



1884



130.,137.,841.,842.,843.,



844.,845.,846.



Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus



1863



355.,356.,357.,358.,360.,



361.,743.,1112.



Széchenyi Imre gróf zeneszerző



1825



386.,387.,388.,389.,390.,



391.



Székely Imre zongoraművész, zeneszerző



1823



804.,805.,806.,807.,808.



Sztojanovits Jenő zeneszerző, karmester, zenepedagógus



1864



507.,508.,509.,510.,511.,



512.,517.,518.



Takáts Mihály operaénekes (bariton)



1861



454.,455.,456.,457.,982.,



983.



Tamás Ilona operaénekes, szoprán



1914



243.,244.,245.,246.,247.



Tamássy Zdenkó zeneszerző



1921



458.,459.,460.,461.,462.,



463.



Tiszay Magda operaénekesnő



1919



669.



Tóth Péter karmester



1924



3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,



17.,19.,279.,280.,281.



Tutsek Ilona operaénekesnő



 



1905



195.,197.,198.,199.,200.,



211.



Tutsek Piroska operaénekesnő



1905



195.,196.,197.,198.,199.,



200.,204.,205.,206.,207.,



209.,210.,211.,260.,351.



Vaály Ilona színésznő, primadonna



1894



653.,654.



Varró Magit zongoraművész, zongorapedagógus



1881



743.,744.,745.,746.,747.



Vavrinecz Mór, karnagy, zeneszerző



1858



523.,524.,525.,526.,530.,



829.,833.



Vecsey Ferenc hegedűművész, zeneszerző



1893



503.,504.,505.,506.



Verebes Ernő színész, operetténekes



1902



520.,521.,522.



Virovay Róbert hegedűművész



1921



38.,39.,40.,171.,404.



Volkmann Róbert zeneszerző



1815



28.,332.,333.,337.,829.,



1038.,1103.,1104.



Zádor Dezső operaénekes



1876



130.,134.,944.



Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész



1894



107.,139.,140.,141.



Závodszky Zoltán operaénekes



1892



52.,185.,204.,205.,207.



Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész



1849



37.,63.,64.,65.,66.,392.,



825.



Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester



1910



50.,343.,344.,345.,346.,



347.,351.,352.,353.,354.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11142018-10-17 09:45:09













































































































































































































































KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.10.17-i ÁLLAPOT



H-TÓL P-IG 



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Hauser Mihály (Hauser Miska) hegedűvirtuóz, zeneszerző



1822



775.,776.,777.,778.,779.,



780.,781.,782.,783.,784.,



785.



Hámory Imre színész-operaénekes



1909



247.,248.,249.



Hilgermann Laura operaénekes, énekpedagógus



1869



550.,553.,558.



Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár



1862



173.,174.,175.,176.,177.,



178.,179.,180.,181.,182.



Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész



1903



313.,316.,318.



Huber (Hubay) Károly karmester, zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1828



1038.,1039.,1040.,1041.,



1042.,1043.,1044.,1045.,



1046.,1047.,1048.,1049.,



1050.,1051.,1052.,1053.



Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus



1890



162.,163.,164.,165.,166.,



167.,168.,169.,172.


 

Joachim József hegedűművész



1831



122.,123.,124.,125.,126.



Kabos Ilonka zongoraművész



1898



327.,328.,330.,334.,335.,



336.



Károlyi Gyula zongoraművész



1914



705.,706.,707.,708.



Kelemen Lajosné sz. Zathureczky Berta író, zeneszerző



1855



1068.,1069.,1070.,1071.,



1072.,1073.



Kemény Egon zeneszerző



1905



171.,172.,305.,306.,308.,



324.,439.,440.,444.,445.,



447.,448.,449.,480.,562.,



578.,583.,585.,590.,591.,



592.,600.,601.,602.,603.,



613.,660.,687.,693.,761.,



794.,795.,796.,870.



Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző



1871



33.,829.



Kiszely Gyula zeneszerző, rendező



1900



848.,849.,850.,851.,852.,



853.,854.,855.,856.,857.,



870.,871.



Koháry Mária Antónia zongoraművész, zeneszerző



1797



1101.,1102.



Kolbay Ildikó énekes, operettprimadonna



1898



951.,952.,953.,954.,955.,



956..957.,958.,959.,960.,



961.,962.,963.,964.,965.,



973.



Koessler János zenepedagógus, zeneszerző, karnagy, orgonista



1853



464.,465.,466.



Koncz János hegedűművész, zeneakadémiai tanár



1894



785.,786.,787.,788.



Kosáry Emmi operaénekesnő



1889



230.,234.,235.,236.,235.,



238.,239.,240.,241.,242.,



286.,289.,291.,292.,293.,



294.,295.,296.,297.,298.,



972.,983.



Koréh Endre, operaénekes, basszus



1906



560.,561.,562.,563.,564.,



565.,566.,567.,568.,570.,



823.,837.



Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár



1897



348.,349.,350.,353.



Környei Béla operaénekes



1873



217.,218.,219.,415.,983.



Krammer Teréz operaénekesnő



1868



661.,662.,663.,664.,665.,



666.,667.,668.,674.,675.



Krausz Lili zongoraművésznő, zongoratanár



1905



789.,780.,781.,782.,783.,



784.



Kurucz János zeneszerző, zongoraművész



1883



966.,967.,968.,969.,970.,



971.,972.,973.,974.,975.,



976.,977.,978.,979.,980.



Küry Klára színésznő, operettprimadonna



1870



786.,787.,788.,789.,790.,



791.,792.,793.,794.,795.,



796.,797.,798.,799.,800.



Laurisin Lajos operaénekes (tenor)



1897



302.,303.,304.,306.,307.,



311.,312.,314.,315.,317.,



318.,319.,320.,323.,325.



Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző



1899



302.,305.,306.,319.,320.,



321.,322.,447.,448.,449.,



566.,874.



Lavotta János zeneszerző, hegedűművész



1764



474.,475.,476.,477.,478.,



479.,480.,481.,482.,483.,



484.



Lumpe Gizella énekesnő, énektanár



18..?



179.



Major J. Gyula zongoraművész, karnagy, zenetanár, zeneszerző



1859



1103.,1104.,1105.,1106.,



1107.,1108.,1109.,1110.,



1111.,1112.



Medek Anna operaénekesnő



1885



212.,213.,214.,393.,661.,



716.,983.



Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1842



45.,158.,1105.


 

Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus



1815



46.,51.,112.,158.,337.,



338.



Molnár Imre dr. énekművész, zenetudós, író, zeneművészeti főiskolai tanár



1888



1024.,1025.,1026.,1027.,



1028.,1029.,1030.,1031.,



1032.,1033.,1034.,1035.,



1036.



Müller Károly zongoraművész, karnagy, zeneigazgató, zenetanár



1882.



859.,860.,861.,862.,863.,



864.,865.,866.,867.,868.,



869.,874.



Nagy Péter zongoraművész



1960



770.,774.



Nagy Vidor zeneszerző, brácsaművész



?



770.,774.



Ney Dávid operaénekes



1842



571.,572.,982.,983.



Németh Mária operaénekesnő



1897



414.,415.,416.,417.,421.,



422.,423.,424.



Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző



1903



100.,101.,102.,103.,104.,



105.,106.,114.,115.,116.,



117.,130.



Odry Lehel operaénekes (bariton), operarendező



1837



992.,993.,994.,995.,996.,



997.,998.,1000.



Orczy Bódog báró, zeneszerző, a Nemzeti Színház intendánsa



1835



1054.,1055.,1056.,1057.,



1058.,1059.,1061.,1062.,



1063.,1064.,1065.,1066.,



1067.



Ottó Ferenc zeneszerző, zenetörténész, zenekritikus



1904



917.,918.,919.,920.,921.



Ottrubay Melinda balett-táncos



1920



324.,326.,339.,340.,341.,



344.,351.,352.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11132018-10-17 09:41:47
































































































































































































































































































































Az áttekinthetőség végett megközelítőleg minden 100. bejegyzés után (az adott téma lezárását követően) beillesztek egy táblázatot a jelen topikban szereplő művészekről, feltüntetve a róluk szóló bejegyzések sorszámát.



KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL –



2018.10.17-i ÁLLAPOT



A-TÓL H-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző



1830



10.,935.



Adler Adelina szopránénekesnő, zenepedagógus



1892



826., 827.,830.,831.,835.,836.,837.,



839.,840.,925.



Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző



1874



893.,894.,895.,896.,897.,898.,



899.,900.,901.,902.,903.,904.,



905.



Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1855



11.,154.,331.,1060.,1092.,1093.,



1112.



Albert Ferenc hegedűművész, tanár



1918



619.,630.,631.,632.,633.,634.,



635.,636.,637.,638.,639.,640.



Albert Gyula zeneszerző, karmester, hegedűművész, tanár



1892



631.,636.,637.



Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló



1895



130.,144.,145.,146.,147.,148.,



149.,150.



Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző



1841



493.,494.,495.,496.,497.,498.,



499.,500.



Anday Piroska operaénekesnő



1903



118.,119.,120.,121.,129.,130.,



132.,156.,692.,693.



Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző



1885



151.,152.,153.,154.,155.



Baka-Baitz Irma zongoraművész, zeneszerző



1867



1074.,1075.,1076.,1077.,1078.,



1079.,1080.,1081.,1082.,1083.,



1084.



Bakfark Bálint



1507



1004.,1005.,1006.,1007.,1008.,



1009.,1010.,1011.,1012.



Baráti György karmester, zeneszerző, gordonkaművész, tanár



1913



1013.,1014.,1015.,1016.,1017.,



1018.,1019.,1020.,1021.,1022.,



1023.



Barki László hegedűművész



1958



529.,543.,549.,559.,658.,694.,



696.



Bánát Gábor hegedűvirtuóz, zenetudós



1926



531.,532.,533.,534.,535.,536.,



537.,538.,542.,544.,545.



Báthy Anna operaénekes



1901



220.,221.,222.



Beleznay Antal karnagy, zeneszerző, tanár



1857



227.,228.,231.,232.,233.



Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró



1843



371.,372.,373.,374.,375.,376.,



382.,383.,384., 385.



Bihari János zeneszerző, hegedűművész



1764



481.,486.,487.,488.,489.



Bodó Erzsi drámai szoprán



1899



266.,362.,363.,364.,365.,366.,



367.,368.,369.,370.



Bogáthy Mihály színész, énekes



1926



53.



Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező



1823



83.,85.,86.



Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár



1799



89.,90.



Burián Károly operaénekes



1870



9.



Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész



1871



230.,234.,237.,239.,240.,242.,



257.,286.,287.,288.,289.,290.,



291.,292.,293.,294.,295.,296.,



297.,298.,300.,301.



Clement Károly zeneszerző



1876



823.,824.,825.,826.,827.,828.,



829.,830.,831.,832.,833.,834.,



835.,836.,837.,838.,840.



Csermák Antal György zeneszerző, hegedűművész



1774 körül



481.,490.,491.,492.



Dalnoky Viktor dr., fogorvos, operaénekes, rendező



1866



415.,416.,417.,425.,426.,427.,



428.,430.,432.,433.,434.,435.,



925.,927.,930.



Dános Lili, zongoraművész, korrepetítor, tanár



1912



744.,745.,748.,749.,750.,751.



Delly Rózsi operaénekesnő



1912



703.,704.



Dienzl Oszkár zongoraművész, zeneszerző, karmester



1877



709.,710.,711.,712.,713.,714.,



715.,716.,718.,719.



Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1877



79.,80.,81.,128.,130.,158.,



166.,705.



Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző



1821



191.,192.,193.,337.



Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész



1825



190.



Dullien Klára hegedűművész és



 -tanár



1905



641.,642.,643.,644.,645.,646.



Durigo Ilona operaénekesnő



1881



130.,131.,822.,833.



Egressy Béni zeneszerző, író, színész



1814



29.



Ember Nándor zongoraművész



1897



41.,42.,54.,55.,56.,277.,278.



Erdősy Eugénia énekesnő



1856



767.,773.



Erkel Elek karmester, zeneszerző



1843



752.,753.,754.,755.,756.,757.,



758.,760.,763.,764.,765.,766.



Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista



1842



157.,158.,160.,161.



Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1851



186.,187.,188.,189.,1112.



Fedák Sári színművésznő, operettprimadonna



1879



467.



Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester



1895



130.,142.



Flattné Győrffy Gizella operaénekes



1874



378.,379.,380.,381.,392.,393.



Frank Klára (Péter Józsefné) zongora- és énektanár



1914



744.,745.



Fricsay Richard karmester, ének- és zenetanár



1867



789.,791.,792.



Fusz János zeneszerző, karnagy



1777



135.,136.



Gábor Arnold operaénekes



1880



130.,143.,910.



Gábor József operett-/operaénekes (tenor), színész,rendező,műfordító



1879



909.,910.,911.,912.,913.,914.,



915.,916.,925.,930.,944.,947.



Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós



1906



158.,159.



Gencsy Sári operaénekes



1924



676.,677.,683.,684.,685.,687.



Gertler Endre hegedűművész



1907



404.,405.,406.,407.,408.,409.,



410.,411.,412.,413.



Geyer Stefi hegedűművész, -tanár



1888



418.,419.,420.



Gizycka-Zamoyska Ludmilla zongoraművész, zeneszerző



1829



1097.,1100.



Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző



1842



224.,225.,226.,1105.



Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus



1830



44.,471.,472.,473.



Goll Bea táncosnő, színésznő



1927



41.,42.,50.,93.



Gonda Lucy zongoraművész



1920



873.,874.,875.,876.,877.,



878.



Greisinger István zeneszerző, zongoratanár



18 ?



179.



Gyenge Anna operaénekesnő



1894



686.,688.,689.,690.,697.,



698.,699.,700.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11122018-10-16 11:10:01

Major J. Gyuláról még sokat lehetne írni. Fel kellene kutatni kottáit bel- és külföldön, és szorgalmazni kellene legalább néhány művének az előadatását, nemcsak a művész, hanem önmagunk megbecsülése végett is. Ő egyike volt azon keveseknek, akik – bár munkáját külföldön jóval többre értékelték – nem hagyta el hazáját. Befejezésül idézem a halála után megjelent nekrológot:



A ZENE, 1925 / 7. SZÁM:



         „MAJOR J. GYULA



          1858-1925



          Lezáródott egy munkában, küzdelmekben és csalódásokban gazdag élet. Sok ilyen életről tud a művelődéstörténet; nálunk is, másutt is. Sokan voltak, akik az elismerést, méltánylást, amelyre egész életükben vágytak, csak haláluk után kapták meg. Major J. Gyula egész életének végzete: az el nem ismerés, az utolsó tíz évben pedig az agyonhallgatás — még halálában is üldözte őt. Kidőlt, eltemették, néhány sor a napilapokban és — the rest is silence. Ha hazánk európai színvonalú tehetségekben gazdag lett volna, és most kidőlt volna egy a sok közül: akkor is méltatlan lett volna ez a részvétlenség, de némiképen érthető. Így azonban nem találunk semmi magyarázatot, sem mentséget azzal a közönnyel szemben, mely utolsó útjára is elkísérte Major Gyulát. De hogy ne szálljon elfeledten sírba az az ember, aki ritka tudást, tehetséget, lelkesedést áldozott a magyar zeneművészetnek: őrizzük meg emlékét ezzel a néhány soros méltatással.

          Ma már a magyar zene magába olvasztotta a nyugati zenekultúra minden elemét, másrészt pedig visszanyúlhat a népzene igazi forrásaihoz. Ötven évvel ezelőtt azonban még töretlen volt a magyar zene terrénuma. Akik akkor jöttek, azoknak úgy kellett elölről kezdeniök mindent, ahogyan a magyar irodalom és nyelv felújítóinak száz évvel korábban.

          S hogy mennyire nem volt itthon mire támaszkodniok, mutatja az, hogy külföldről kellett jönnie annak az embernek, aki hivatva volt ezt a fejlődést megindítani: Volkmann Róbertnak, ugyanúgy, mint félszázaddal előbb Klein Henriknek Pozsonyban.

          Volkmannról, mint zeneszerzőről eltérhetnek a vélemények, mint pedagógus azonban vezetőhelyet foglal el a magyar zene történetében. Ő vetett véget a hatvanas évek csárdás-zuhatagának, ő keltette fel az újabb generáció érdeklődését az átfogóbb zenei formák, érzékét a csiszoltabb zenei stílus iránt. A megromlott és hamis irányba vezetett közlés, a teljes tradíciótlanság mellett nem róható fel az ő hibájául, ha aránylag kevés elsőrangú tehetség került ki iskolájából. Kikből állott az akkori fiatal generáció? Ha eltekintünk a korán elhúnyt Szabados Károlytól, a főkép zongorista Juhász Aladártól, Volkmann első jelentős tanítványai Farkas Ödön, Aggházy Károly és Major Gyula voltak. Vegyük hozzá a Bécsben nevelkedett Beliczayt s a Liszt-növendék Szendyt, az inkább autodidakta Horváth Attilát, — s a névsor teljes. Beliczay tehetsége nem vonható kétségbe, de művei, átlátszó voltuk ellenére sem találhattak visszhangra dilettantikus, csiszolatlan voltuk miatt. Műveiben magyarságra nem igen törekedett, s ha igen, ez külsőségekben merült ki. Aggházy „Magyar Hangulatai“ alig férkőztek közelebb a magyar lélekhez, mint Volkmann „Visegrádja, holott a két mű között csaknem félszázad telt el. Szendy első kompozícióiban a virtuóz-zeneszerzőket jellemző bátortalanság nyilvánul meg. Mind ezek, mind Horváth és Farkas magyarossága nem több annál, mint ami már Haydn, Beethoven, Hummel, Heller műveiben is megnyilvánult, tehát nem belső szükségszerűségből fakadó kifejezési formák, hanem inkább csak exotikumok, csakúgy, mint a XIX. század elejének számos Rondo Ongarese-je.

          Major Gyula I. hegedűszonátája (D-dur. 1883) még szintén a magyaros jellegnek ilyen irányú felfogására vall, első szinfóniája pedig a mendelssohni romantika hatása alatt áll. II. (Magyar) szinfóniája (mellyel később a Műbarátok Körének pályadíját nyerte el, s amely 1890-ben került bemutatásra) némileg Mosonyi „Magyar Hallgatói“-val rokon, és már mélyebben hatol a magyar lélekbe. S ezért joggal tekintik az első magyar szinfóniának minthogy Mihalovich korábbi d-moll szinfóniájában magyar elemek még egyáltalában nincsenek. A vonós-szerenád (1892), különösen annak második tétele — már sikeres kísérlet a magyar néplélek mélységes melancholiájának a műzenébe való bevitelére, s ez őszinteségében már nem Mosonyira, hanem Biharira emlékeztet. Ezek és a következő művek azonban már nemcsak magyarosak, hanem megütik az európai mértéket is, s bizonyítéka ennek, hogy a lipcsei Leuckart-cég adja ki őket. Nagy szó ez abban az időben, amikor magyar zeneszerző művét külföldi kiadó még sokkal nehezebben volt hajlandó kiadni, mint ma. Concert symphonique-ja  Leuckart szerzői estjén, melyet az szokása szerint a nála újonnan megjelenő kompozíciók bemutatására adott, Rheinberger, Singer és Sitt műveivel együtt kerül előadásra és a kritika egyértelmű megállapítása szerint messze kimagaslik a többi mű közül, pedig ez még voltaképen korai és sok tekintetben csiszolatlan munkája. Azóta, hogy a berlini filharmonikusok 1888-ban ezt a zongoraversenyt előadták, ő egyike a külföldön legtöbbet játszott és legismertebb magyar komponistáknak, egész a 900-as évek közepéig.

          Újabb haladást jelent a millenáris pályadíjat nyert Magyar szonátá-ja, amelynek stílusa egyenletesebb, leegyszerűsödött, hangszerét fölényesen, de nem felületesen kezeli, s bár a „Szózat“-nak az utolsó tételbe való beolvasztása kissé hatásvadászó, a lassú tétel bensőséges gyöngédségével, lágyságával, schumanni mélységével kétségkívül egyike a magyar variációs irodalom legszebb termékeinek.

          Betetőzi ezt a fejlődési sort az 1908-ban bemutatott Balaton c. szinfónikus költemény, Major Gyulának legismertebb zenekari műve. Itt, a neoromantikus elemektől egészen megszabadulva, már megtalálta teljesen egyéni hangját, legközelebb jut a ma zenéjéhez, s ez az a kompozíciója, melynek lendülete a legegyenletesebb, tematikája teljesen magyar, és felépítése a legátgondoltabb. Meleg, drámai hangszerelése Lisztre emlékeztet, sőt — bár az impresszionizmust nemcsak hogy nem ismerte, hanem arról tudni sem akart, — más utakon ugyan, de egészen közel jut a francia iskola hangfestési módszeréhez.

          Külön tárgyaltuk e műveket, hogy egységes képét nyújtsuk a magyar elemek fejlődésének művészetében. De zeneszerzői munkássága ezzel nem merül ki. Hiszen egyike volt a legtermékenyebb magyar zeneszerzőknek. Műveinek száma 80, s bár ezek között több kisebb is van, jórészük nagyobb- szabású alkotás, aminthogy tehetsége is inkább az ilyen művekben tudott kidomborodni. Par excellence szinfónikus komponista volt. Öt szinfóniát írt. A negyedik (fisz-moll) szenvedélyes, nagykoncepciójú mű, teljesen nyugat-európai alapon, s az ötödik (D dur) talán már kisebb invencióval, de az előrehaladottabb korra jellemző nagyobb elmélyedéssel megírva.

          A már említetten kívül még két zongoraversenye van. Az első fiatalkori műve. A harmadikat Koncertfantáziák címen adta ki, s e művek is fényt vetnek elsőrendű pianista képességeire. Bár sokirányú működése nem engedte meg, hogy magát teljesen a zongorajátéknak szentelje, egyike volt a legjobb hazai pianistáknak, s e minőségben különösen az elmélyedő előadás — s szinte egyedülálló memóriája jellemezte.

          Instrumentális művei közül fontosabbak: két zongoratriója, klasszicizáló formában, két vonósnégyes, három hegedűszonátája (közülük legjobb az utolsó, még kéziratban levő), hegedű- és gordonkakoncert, melyekben a hangszerek kitűnő ismeretében kissé túlozza a virtuóz elemet, és utolsó s egyszersmind legjobb zongoraszonátája (e-moll, opus 68), melyben utoljára mutatkozik alkotóereje teljében és maradéktalanul szűri le élete eredményeit.

          A vokális kompozíció idegenebb terület volt számára. Annál érdekesebb, hogy „Niels Finn“ c. férfikarával 1899-ben az Allg. Deutsche Musikverein pályadíját nyerte meg, azonban — mintha ott is hagyományos balszerencséje üldözte volna — a díjat formai okokból nem adták ki neki. Számos női- és férfikara, és dala került kiadásra és előadásra; ezeket helyszűke miatt most nem ismertetjük.

          S miként az alkotó embereknél oly gyakori — az ő művészetének is megvolt a maga reménytelen vágyódása: az opera. Négy operát írt: Dalma, Erzsike, Széchy Mária és Mila, s ezek közül csak egy került színre az Operában, kettő csak vidéken. —Azt mondottuk: reménytelen vágyódás, de mégsem állíthatjuk ezt bizonyossággal. Hiszen nem nyújtottak neki alkalmat arra, hogy ezirányban kifejleszthesse tehetségét s tapasztalatokat szerezhessen. S itt megint a bekezdés passzusára utalunk: ha a magyar opera története bővelkedett volna nagy tehetségekben, talán érthetőbb volna ez a mellőzés, de az Operában nagy számban kerültek színre az akkori „Mályvácskák“. . . És ha már előadták Farkas Ödönnek négy sikertelen operáját, Zichy Gézának gyönge operáit, stb., talán Major Gyula operáit is elő lehetett volna adni, ha másért nem, buzdításul.

          S ami áll az operáira nézve, még nagyobb mértékben vonatkozik az ő igazi terrénumára: a szinfónikus zenére. Öt szinfóniája közül egyet sem mutattak be azok a filharmonikusok, akik nem haboztak előadni az akkori Bella Rudolfok, Moór Emánuel és mások műveit. „Suite Romantique“-ját 1895- ben tették műsorra, de csak 1899-ben adták elő, 1900 óta semmit Major Gyula műveiből.

          Ha a Nemzeti Zenede hervadhatatlan érdemű vezetője, Gobbi Alajos, nem lett volna tudatában annak a hivatásnak, amelyet egy magyar zenekar a magyar zeneszerzőkkel szemben kell, hogy betöltsön, akkor Major Gyulának művei, amelyeket utóvégre mégis csak állandóan játszottak Bécsben, Berlinben, Lipcsében stb., szóval a germán zene központjaiban, egyáltalán nem lettek volna hallhatók Magyarországon (egyes alkalmi előadásoktól eltekintve).

          És ugyanez a balszerencse üldözte működése egyéb terén is. Négy felsőiskolában tanította a zenét, mégis hosszú évekig tartott, amíg kinevezését megkapta, s csak abba a rangfokozatba tudott eljutni, amelyet ma néptanítók is megkaphatnak. Többször kísérelte meg a magyar zenevilág összefoglalását egyesületekben, de az egyletek széthullottak (s ma sem alakultak meg újra). Női karének-egyesületet szervezett, e nemben az elsőt, és vezette azt óriási nehézségek között . . . Az évtizedeken át tartó lázas munka, a mindinkább fokozódó csalódások aláásták egészségét: elkedvetlenedve visszavonult, lassankint elhallgatott. Fájdalommal nézte, mint foglalják el mások a pozíciókat, mint kötik le az érdeklődést a nálánál gyöngébbek. Már pedig, aki nálunk visszavonul, azt szívesen el is felejtik. Mikor most január 30-án elköltözött az élők sorából, egyetlen napilap sem búcsúztatta érdemeihez méltóan, pedig a kritikusok között sok olyan barátja volt, akik működését közelről ismerték és így néhány személyes sort szentelhettek volna emlékének. Ha a hozzátartozók nem közölték volna a halálesetet a lapokkal, megtörténhetett volna talán az is, hogy a magyar zeneművészetnek ez a rendkívüli alakja észrevétlenül, mindenkitől elfeledten száll a sírba.



Major Róbert.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11112018-10-15 08:11:44

PESTI NAPLÓ, 1901.09.25.:



          „Erzsike – az Operaház bemutatója –



          Major J. Gyulának, az instrumentális zene e jeles művelőjének három dalműve van: kettőt, a Dalmát és az Erzsikét ismertük a neve szerint, a harmadikról, a Széchy Máriáról, a Király-pályázatok tekintélyes bíráló-bizottsága állított ki elismerő oklevelet azzal, hogy dicséretben részesítette. Ha tehát az Opera vezetősége mégsem ezt, hanem Erzsikét választotta ki a jeles zeneköltő első bemutatkozásául, eleve csak az lehet mindeneknek föltevése, hogy Majornak ez az operája erősebb oldalról mutatja be szerzőjének a színpadi zenére való talentumát, mint a már elismert Széchy Mária. […]

          Annál meglepőbb, hogy az Erzsike ennek a várakozásnak nem felelt meg, sőt azoknak, akik a Major tehetségét kamarazenei alkotásai és zenekari művei révén nagyrabecsülik, egyenesen csalódást hozott. […]



         […] Mint Majornak minden műve, az Erzsike zenéje is finoman kidolgozott, formás muzsika, mely azonban sehol sem hat közvetlenül, a színpadi szceneria hangulatának melegével. Valami mesterkéltség van az egész, külömben is vérszegény zenében, […].”



PESTI HÍRLAP, 1907.04.18.:



„(Magyar opera Temesvárott.) Krecsányi színtársulata f. hó 13-án színre hozta Major J. Gyula „Erzsike“ című operáját, mely annak idején a m. kir. operaházban is színre került, s a társulat tagjai: Maleczky Bianka, Mihályi Ernő, Falussy István, egész művészetüket fordították a főszerepekre, s nagy sikerre vitték a művet. Egyes számok, pl. Ágnes dala, Márton kuplészerű dala, a záró-kettős, stb. nyílt színen is zajos tetszésnyilvánításokra ragadták a közönséget, mely Majort is melegen ünnepelte, s hatalmas babérkoszorúval tüntette ki.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11102018-10-15 08:06:53

ALKOTMÁNY, 1901.09.25.:



         […] Ez a kis operája is, […], nem csupán nagy technikai tudásáról tesz bizonyságot, hanem arról is, hogy az összes zenei formák alkalmazásában rendkívüli gyakorlata van, s ez mintegy predesztinálja őt az operaírásra.



          […] Major e művében Wagner nyomdokain halad; ami a kifejezés hűségét illeti, e mellett azonban melódiákkal dolgozik, s azokat teljesen ki is fejti. Az egész a szó szoros értelmében vett modern irányú opera, […] amelyben kiforrott, teljesen kialakult zenei gondolatok vannak.

          Az előadásról sajnálatunkra kevesebb elismeréssel nyilatkozhatunk. A három főszereplő közül Várady Margit játszotta és énekelte szerepét legtöbb odaadással […]. Kár azonban, hogy hangja a magasabb fekvésű részekben nem volt elegendő, s így a zenei szépségeket nem tudta eléggé érvényesíteni. Takáts Márton szerepét unottan és színtelenül adta, […].

          […] A zenekar Szikla vezetésével a-helyzet magaslatán állott: odaadással játszott, és nagyban hozzájárult az est sikerénék emeléséhez. Az énekkarról nem emlékezhetünk meg hasonló elismeréssel. […]

          […]

          A nagyszámú közönség nagy érdeklődéssel hallgatta meg az újdonságot, tetszésének ismételten zajos kifejezést adott, s a szerzőt számos kihívással tüntette ki. Major, mint zeneszerző, egy igazi, jól megérdemelt sikerrel lett gazdagabbá.



Dombay Artur


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11092018-10-15 08:03:46

ORSZÁG-VILÁG, 1901.09.29.:



          „Erzsike.

Lírai opera egy felvonásban. Szövegét írta Radó Antal, zenéjét szerzette Major J. Gyula. Először előadatott a m. kir. Operában 1901. évi szeptember hó 24-én.



           I.



          Vagy öt esztendővel ezelőtt szedtem versbe azt a kis darabot, mely Major J. Gyula barátom muzsikájával kerül színre az Operaházban. Olyan soká hevert nálam is, egyebütt is, hogy mikor hírét vettem a színház részéről való elfogadásának, már jóformán alig emlékeztem rá. Hogy a próbákon viszontláttam, kicsit aggodalomba ejtett: nem nagyon véznácska-e? A közönség, mely előtt a Verga erőtől duzzadó Parasztbecsülete lebeg, mint az egyfelvonásos szövegkönyvek mintája, bele fog-e menni ebbe a túlságosan is egyszerű, mondhatni egyetlen jelenetnyi mesébe ? De hát az én komponista barátomnak éppen ez az egyszerűség tetszett: kedve volt erre a kis munkásdarabra, melyben valami újszerűt látott, valami olyat, a mi egészen elüt a divatos operai sablonoktól és meg is zenésítette . . . Hogy nem bánja-e meg, eldől ma este.



Radó Antal.



          II.



          Megkísértem beszélni az Erzsikéről, mindenekelőtt elmondom a mű keletkezésének történetét. […]



          Két évvel ezelőtt […]  tanácskoztunk Káldy Gyula, immár elhunyt jó barátommal, vajjon Dalma czímű hősi operám (Széchy Máriám a királydíj-pályázat bírálói valamelyikének a fiókjában aludta az igazak álmát) előadható volna-e az Operaházban. S e tanácskozásoknak — sajnos — az volt az eredményük, hogy a művet egyelőre előadni nem lehet, tisztán technikai okokból […]. Dalma tárgyát — Jókainak a Varchoniták czímű novellája nyomán — az avarok idejéből vettem s Káldy úgy vélte, hogy az avarok története nem kelthetne elég érdeklődést, azonfelül pedig a mű színrehozatala óriási költségekkel járna, […]. Már pedig eredeti magyar operára sokat költeni nem mernek, mert a magyar szerzők műveinek rendszerint az a szomorú sorsuk, hogy néhány előadás után örökre leszorulnak a repertoárról.

          S ekkor Káldy felvetette azt a kérdést, hogy miért nem választok — miként az olaszok — a mindennapi életből operatárgyat? S ekkor megmutatta azt a kis opera-szöveget, melyet Radó Antal Eugène Manuel LA ROBE czímű bájos költeménye után írt és neki átadott. A tárgy megkapott: fölötte poétikusnak találtam azt a gondolatot, hogy az egymástól mindinkább elidegenedő, már-már válni készülő szülőket az elhalt gyermek emlékének felidézése újból egymás karjaiba vezérli. Hogy a házastársaknak egymás iránt való elhidegülését szembetűnőbbé, egyúttal a darabot is valamivel hosszabbá tegyem, előjátékot kívántam a tulajdonképeni kis opera elé illeszteni s így keletkezett a korcsmai jelenet, melyben a züllésnek induló férj a csaposleánynyal szeretkezik. Az e jelenetekben előforduló 6/8-ad ütemű kar zenéje már régebben megvolt, s Radó csak a szöveget írta alá.

          Hogy az Opera színpadán szokásos látványosságokból is legyen valami a műben, a mi egyúttal poétikus hatást is tegyen, kigondoltam a befejező apotheozist, melyben az elhalt gyermek angyal képében Isten áldását esdi le szüleire.

          […]



          […] az Opera igazgatósága úgy találta, hogy ez a kis opera jelenleg alkalmasabb az előadásra nagyobbszabású két régibb operámnál, Dalmánál és Széchy Máriánál, melyek pedig talán fölötte állanak ifjabb testvéröknek. […]



          […] Eddig megírt három operám közül Dalmának és Széchy Máriának a hazaszeretet és a szerelem, Erzsikének a tiszta szülői szeretet a motívumai. Valamennyinek a zenéje szívből fakadt és oda kívánkozik vissza. Hogy az Erzsike a maga kopott ruhájú munkásaival és munkásnőivel, egyszerű korcsmájával és szegényes munkáslakásával képes lesz-e tetszését megnyerni és szívéhez férkőzni az Opera közönségének, mely a színpadon többnyire pompát, fényt és ragyogást szokott látni, azt a mai est sikere fogja megmutatni.



Major J. Gyula.



* * *

          Így a szerzők az Erzsike opera előadása előtt. Maga az előadás megfelelt a várakozásnak. A közönség szívesen vette a megható tárgyat és nem bánja egy cseppet sem, hogy a misztikus korból, a lovagidőkből legalább egy estén át nem lát semmit.

           Radó Antal csengő rímekben megírt pompás szövege költői ihlettel tötötte el Major J. Gyula kiváló zeneszerzőnket, a ki a tárgy megható meséjéhez méltó zenét írt.

           […] Major J. Gyula a dallamosságra nagy gondot forditott, a mellett, hogy betartotta a legpreczízebb formákat.

           Az egy óráig tartó opera hangszerelése valóságos mesteri munka, melynél nem egyszer megcsillan Major J. Gyula elismert szimfonikus tehetsége.

           A zeneszerző, hasonlóan a szövegíróhoz, óvatosan kerülte a nagyhangú álpátoszt. Igazi bensőséggel írta meg a zenét, és kerülte, nagyon helyesen, a drámai kirohanásokat, mint a melyek tárgyával abszolút nem fértek volna meg.

           […] Az új szezont […] helyesebb lett volna Major J. Gyula dicséretet nyert, szorosan magyar tárgyú, három felvonásos nagy operájával, a Széchy Máriával megnyitni s ezt a fiatal, zseniális, szorgalmas és a külföldön is elismert zeneszerzőnket ezzel a nagy alkotásával is bemutatni a magyar közönségnek.

           Az Erzsike opera kiváló tulajdonsága, hogy bármely vidéki színpad előadhatja, mert belső tartalmában bírja értékét és nem szorul sem fenomenális énekesekre, sem nagy zenekarra, hogy a közönség annak szépségeit élvezhesse.



[…]."


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11082018-10-15 07:52:37

 „A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVÉ”-ben Major J. Gyuláról többek között ezt olvashatjuk:



„[…] Négy operát írt: az Erzsike címűt a budapesti Operaház mutatta be 1901-ben, Széchy Mária Kolozsvárt került előadásra 1906-ban, a bosnyák motívumokon alapuló Mila c. dalművét a pozsonyi színház mutatta be 1913-ban, a Dalma című operája (Jókai színműve nyomán) előadatlan maradt. […]



 „Erzsike” című operájáért a zeneszerző kapott aztán hideget, meleget, de főként hideget, ami lelkileg erősen megviselte. Különösen az fájt neki, hogy legjobbnak vélt dalművei ugyanakkor sohasem kerültek a budapesti Operaház színpadára. A következőkben azokból a kritikákból idézek, amelyek az „Erzsike” c. operájáról jelentek meg. Már csak azért is, mert ezekből fontos tanulság vonható le: Bármit is írjanak a kritikusok, bármit is tartalmazzon a „kánon”, merjünk hagyatkozni a saját ízlésünkre és választásunkra. Mert minden produktum, származzon az a művészet bármely területéről, minden egyénre másként hat. A hatás milyensége függ az egyén érzékenységétől, lelki és szellemi beállítottságától, tapasztalataitól vagy éppen tapasztalatlanságától és főként a kortól, amelyben él. Az ízlés fejleszthető ugyan, csak éppen az a kérdés, kinek az ízlése tekinthető követendőnek, etalonnak …


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11072018-10-14 07:22:45

Hanganyag híján Major J. Gyula néhány letölthető kottája:



SZIMFONIKUS HANGVERSENY ZONGORÁRA ÉS NAGYZENEKARRA, Op. 12.



SZONÁTA ZONGORÁRA, Op. 68.



V. SZIMFÓNIA, Op. 79 – D-DÚR


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11062018-10-14 06:18:41

Major J. Gyula egyik, Lipcsében megjelent kottája:



File:SIBLEY1802.4337.2346-39087009358328.pdf 



Ugyanezen műnek a Kassán kiadott kottája:




A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11052018-10-14 05:25:41

Major J. Gyula jubileuma.



(2. rész)          A ma este megtartott jubileumi díszhangverseny a Vigadó nagytermében folyt le fényes sikerrel. Úgy a nagyterem, mint a kis terem, valamint a karzatok zsúfolásig megteltek ünneplő közönséggel, amely mindvégig élénk érdeklődéssel hallgatta a pompás műsort, amely kizárólag Major J. Gyula szerzeményeiből volt összeállítva. Bevezetésül a Tavaszi hangulatok című karéneket adta elő a Magyar női karének egyesület és a II. ker. állami Tanítóképző egyesület énekkara. Recht Sándor, a miskolci zenede tanára a hegedűversenyt adta elő fényes technikával, […] Scomparini Mária, Operánk kitűnő tagja három dalt énekelt a szerző személyes kísérete mellett. […] Jaques van Lier, az európai hírű gordonkaművész interpretálta ezután Major gordonkaversenyét, és érvényre juttatta annak minden szépségét és melódiáját. Bleuer Andorin, az ismert jeles hangversenyénekesnő énekelte azután A kis hamis című dalt. A művésznő, mint mindig, ezúttal is intelligens, nagyon muzsikális előadónak bizonyult, […] nagy sikert ért el. […] Pap Zoltán dr. országgyűlési képviselő vezetése alatt megjelent Major tanítványainak egy küldöttsége és összesen hét óriási babérkoszorút nyújtott át az ünnepeltnek. […] Az est végén egy száz tagú hatalmas férfikar énekelte Major nagy Zsoltárát, […]. A hangverseny nagy sikerében első hely illeti meg Gobbi Alajost a Nemzeti Zenede kitűnő igazgatóját, aki a zenekart és énekkart páratlan odaadással, lendülettel és lelkesedéssel vezette. […] Mihalovich Ödön min. tanácsos, az Orsz. M. Kir. Zeneakadémia igazgatója is eljött az estére, hogy dokumentálja Major J. Gyula iránt érzett tiszteletét. Az estély után társasvacsora volt a Bristol külön termében, amely szintén lelkesen és a jubiláns ünnepeltetése közt folyt le.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11042018-10-14 05:20:31

A FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG, 1904.04.19-i számában megjelent tudósításból néhány további, ill. pontosított részletet tudhatunk meg a zeneszerző és zongoraművész életéről, ill. zenei pályájának addig eltelt 25 évéről:



Major J. Gyula jubileuma.



         […]  Major J. Gyula […] Nem állandó alakja a hangverseny-teremnek, de állandó teremtőereje a magyar zenének. Sok-sok ezer tanítványa járta be vele a haladás útját, és amikor nap nap után hazaért az iskolából, csendesen hódolt ismét a múzsának, amelyet számottevő, nagy művekkel gazdagított. A zajos reklámsiker helyett […] mindig azt akarta, hogy munkája értékes emléket képezzen, amelynek becse, művészi tartalma állandó maradjon, és lekösse azt is, aki érti és azt is, aki csak érzi a zenét.



          […] Munka és szerénység, páratlan tisztesség és nemes jellem […]  olyan ember ő, aki […] alkotásban és tettben százfelé tekint, de magára soha.

          Major J. Gyula, a zeneszerző nagy tudású. Stílje klasszikus, felfogása komoly és egész koncepciója finom, szubtilis, eredeti. - Thémái mindig újak, sohasem fárasztók, és minden taktusán meglátszik a tanult, jeles muzsikus.



          Életrajzi adataiból a következőket adjuk:

          […] Tizennégy éves korában Budapestre került, folytatta a Kassán megkezdett reáliskolai tanulmányokat, az állami főreáliskolában maturált, s a műegyetemet is kezdte látogatni. Közben azonban mind intenzívebben foglalkozott zenével is. A zongorajátékban mindinkább tökéletesítette magát (mesterei  Schweida és mások) […]. s 1878— 79-től kezdve mind sűrűbben lép fel. Innen kezdve számottevő tényezőjévé vált a budapesti zenei életnek. Majd […] abbahagyja technikai tanulmányait, hogy teljesen a zenének szentelje magát. Belép az Orsz. magyar kir. Zeneakadémiába, melynek ekkor Liszt, Volkmann és- Erkel tanári működése kölcsönzött különös fényt.    Major mindháromnak tanításában részesült, mindhárman felismerték kiváló képességeit, különösen Volkmann becsülte nagyra zeneszerzői tehetségét, s mint embert is rendkívül megbecsülte, szerette, az évek folyamán benső barátságára méltatta, mely még azután is, hogy Major a Zeneakadémiát mint kész művész elhagyta, összekapcsolta őket, egész Volkmann haláláig. […]



          Országra szóló nagy sikerét 1885-ben aratta, mikor a Zenekedvelők egylete első szimfóniáját előadta, […] amelyből fényes jövőt jósoltak neki. Kevéssel rá a Filharmóniai Társaság hangversenyén Beethoven zongoraversenyének előadásával legelső zongoraművészeink között vívott ki magának helyet.

          Ettől kezdve egyik művészi, siker a másikat éri, egyik jelentékeny szerzemény a másik után kerül ki tollából. Még mint a Zeneakadémia növendéke írta meg első vonósnégyesét, első zongoratrióját, több zongoradarabot, stb., kevéssel azután gyönyörű zongoraversenyét, melylyel 1888-ban Berlinben, majd a budapesti filharmonikusok hangversenyén nagy sikert ért el. Egymásután alkotja meg II., III. szimfóniáját, számos, kamara-zenedarabot, zongora- és hegedű darabokat, dalokat, vonósszerenádját, stb. stb. Több pályadíjat nyer: így magyar szimfóniájával a Műbarátok Köre nagy pályadíját, vonós szerenádjával a Kolozsvári Konzervatórium díját, magyar szonátájával a Pesti könyvnyomda részv.-tsg. díját, stb. Művei Németországban is figyelmet keltenek, […] s sorra jelennek meg a Lenchart-cég kiadásában legjelentékenyebb szerzeményei.         

          Gyakran jár ki Németországba maga is, s mintegy 12 év óta minden esztendőben előadásra kerülnek nagyobb művei Berlin, Breslau, Leipzig, Dresden, stb. hangversenytermeiben, s a sajtó mindenkor a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik azokról, valamint Majorról, mint zongoraművészről is.

          […] kora ifjúságától kezdve az oktatás terén is sikeresen működött: […] . 1887-ben hivatalosan felszólították, hogy az Orsz. izr. tanítóképzőnél vállalja el a zenetanári állást, s ez idő óta Majort mindenütt ott találjuk, ahol a nyilvános zene- és énektanítás ügyének előmozdításáról van szó. […] egymásután kapja a felszólításokat órák elvállalására, melyeknek — az illető intézetek nagy hasznára, de a maga egészségének és erejének alighanem kárára — eleget is tesz.

          […] családja sorsának biztosítása céljából hihetetlenül sok munkát kénytelen vállalni. […]

          1893 óta működik az Áll. polgári isk. tanítóképzőnél, […].

          1894-ben megalapította á Magyar női karének egyesületet, melynek élén fáradhatatlan munkásságot fejt ki. […].

          1896-ban zeneiskolát alapított, melyet kezdetben saját neve alatt vezetett, néhány év óta pedig a Magyar női karének-egyesülettel kapcsolatos Budapesti Zeneiskola címen vezet […].

          […] a zenepedagógiai irodalom terén is hervadhatatlan érdemeket szerzett: «Zongoraiskolája», Összhangzattana» már mintegy 14 éve nagy elterjedtségnek örvendenek, […] Népiskolai énekeskönyve épúgy, mint az előbbi két mű, már több kiadásban jelent meg, 1903-ban pedig feltűnést keltett «Az ellenpont, a kanon és a fuga tana» című műve, mely a maga nemében első és egyetlen nálunk, s […] a hazai és német zenei világ kitűnőségeinek osztatlan elismerésében részesült.

          1901-ben előadták Erzsike című operáját, Széchy Máriá-ja pedig a Király-díj pályázatra benyújtott művek között első helyen állott, és a bírálók a legnagyobb elismeréssel szóltak erről az operáról. Az ellenséges intrikák azonban elütötték a díjtól.

          Újabban számos szerzeménye jelent meg: két dalgyűjtemény, két magyar rapszódia. Hatos zongorára és fúvó-hangszerekre, magyar szonáta, zongora-szonatinák, kisebb zongoradarabok stb."



(Folyt. köv.)


A nap képe • 20982018-10-13 01:48:52

Kemény Egon születésnapja alkalmából – ma lenne 113 éves - e kiváló zeneszerzőnkről ritka fotó jelent meg "A nap képében". Kemény Egon nevet!!! Ahogy sorsának alakulását a róla megjelent cikkek alapján végigkísértem, mindig az volt az érzésem, hogy ilyen komoly, (faj)súlyos „könnyűzene-szerzőt” nem sokat hordott még hátán a föld. Pedig zenéje csupa frissesség, csupa fény, és a finom humor is ott lappang, vagy gátak nélkül felszínre tör szerzeményeiben. Hiszen az operett, mely műfajban a legtöbbet alkotott, nem sokáig viseli el a szomorúságot, a közönség happy endet vár. Gyermekeknek írt dalai kedvesek, élettel teliek, mosolyt csalnak az arcokra. És mégis, Kemény Egont az általam eddig látott fotók vagy munkába feledkezve, töprengő vagy túlságosan fegyelmezett arckifejezéssel ábrázolják, mint aki katonás szigorral még egy „pihenj”-t sem enged vezényelni önmagának. De Kemény Egon itt nevet, és fülemben hallom a „Kinyílott a pitypang”-ot. Gondolatban felszállok a Széchenyi-hegytől induló gyermekvasútra, hogy onnan a második megállónál leszállva, a „Csillebérci fák alatt” ellenőrizzem, igaz-e, amit a zeneszerző állít. Persze, lehet, hogy bár nevet, most sem viccel, komolyan beszél. Ebben a gyönyörű, langymeleg őszi időben igaz lehet:



Kinyílott a pitypang.



A Mennyei Páholy kitett magáért. Kemény Egonnak gyönyörű születésnapi megemlékezést rendezett, mindannyiunk örömére!


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11032018-10-12 23:37:52

Képtalálat a következőre: „major j. Gyula zeneszerző”



MAJOR (Mayer) J(akab). GYULA



zongoraművész, zenetanár, karnagy, zeneszerző



(Kassa, 1859.12.13. - Budapest, 1925.01.30.) 



          Első iskolai tanulmányait Kassán végezte, majd Budapestre került, ahol az Országos Zeneakadémián zeneszerzést Volkmann Róbertnél, zongorázni Liszt Ferencnél és Erkel Ferencnél tanult.



          A századvég magyar romantikus zeneszerzőinek egyike.



          Első nagyobb sikerét nagy zenekarra komponált első szimfóniájával aratta 1885-ben a Budapesti Zenekedvelők Egyletében. Ekkor változtatta „Mayer” családi nevét Majorra. Zongorahangversenyét 1888-ban, a Philharmoniai Társaság hangversenyén játszotta először. 1892-ben vonósnégyes szerenádjával a Kolozsvári Zenede pályadíját nyerte el.



          Számos budapesti iskolában tanított. 1888-ban Káldy Gyulával és Nikolits Sándorral részt vett a Magyar Zeneiskola megalapításában, ahol 6 évig tanított. 1894 tavaszán nejével együtt megszervezte a Magyar Női Karénekegyesületet, amelyet egy évtizeden át karnagyként vezetett. Ugyanebben az évben, ősszel Major J. Gyula kezdeményezésére megalakult a Zeneművész-Kör. 1896-ban megnyitotta saját zeneiskoláját.



          Neje, Glücklich Ida (sz. 1868-ban), fordította németre férje két operájának (»Széchy Mária«, »Dalma«) a szövegét, amelyet Radó Antal írt.



          A zeneszerző nővére: Janka, koloratúra énekesnő, 1889-ben a rotterdami színház tagja volt. 1890.01.16-án Tokajban házasságra lépett Mátray Kálmán színésszel.



          Major J. Gyula fia: Major Ervin zeneíró.



Major J. Gyula főbb zeneművei:



»Erzsike«, opera 1 felv. Bemutatta:a Magyar Királyi Operaház, 1901.09.24-én.



»Széchy Mária«, opera, Kolozsvár, 1906.



»Mira«, dalmű. Bemutató: 1913.03.27., Pozsony.



»Dalma«, opera. (Nem került színre.)



»Diana«, opera.



  6 szimfónia.



»Suite romantique«.



»Bosnyák rapszódia«.



»Balaton« szimfonikus költemény.



Tankönyvei:



1. Énekkönyv az elemi, népiskolák számára. Bpest, 1890. Két füzet.



2. Zsidó vallásos énekek. Budapest, 1892.



3. Összhangtan. Bpest, 1891 (2. kiadás Bpest, 1898).



4. Zongoraiskola. Bpest, 1891. és 1899.



5. Módszeres énekkönyv az alsó zsidó népiskolák számára.



Zenei szakmunkája: »Magyar Zenetudomány«



Cikkei a Harmóniában (1885. Symphoniám), a M. Zenelapban (1890. Magyar szimfónia), az Életben (1891. Miként orvosolhatnók operánk bajait), a Színművészeti Lapokban (1893. Könyvism., 1894. A magyar zene sajátságai), az Ország-Világban (1894. A szorosan vett hangversenyzene fejlődése, a suite, sonata és a zenei formák ismertetése, A szorosan vett hangversenyzene, A zenei gondolatok formái), a Magyar Paedagogiában (1898. A zene- és énektanítás ügye a középiskolában) és  a Neue Hamburger Zeitungban (1897., 1901. Neues aus Budapest) jelentek meg.



Forrás: Tolnai Új Világlexikona (1928); Schöpflin Aladár: Magyar Színművészeti Lexikon (1930); Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 8. kötet; Magyar Életrajzi Lexikon (1982)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11022018-10-11 10:43:49

Koháry Mária Antónia zeneszerzői munkásságánál azonban jóval jelentősebb utódainak a története. Az érdekesség kedvéért, és mert erről iskolai történelemkönyveinkben nem olvashattunk – idézem Dr. Hegyaljai Kiss Gézának a PESTI HÍRLAP 1938.09.30-i számában megjelent írását, pontosabban annak a zeneszerzőnő utódairól szóló részét:



Egy magyar hercegnő utódai a portugál királyi trónon



          Megszoktuk egy idő óta, hogy minden érdekel, ami a Pireneusi-félszigeten történik. Érdeklődéssel olvassuk hát azt is, hogy egy felvidéki magyar hercegnő utódai ültek majdnem száz évig Portugália királyi trónján.

         […]



         […] Jósika Miklós emlékiratait olvasom. Udvari bál Bécsben, 1815-ben. „Most nézzünk egy magyar úrnak a szemébe. Íme, éppen itt őfelsége, alkotmányos királyunk intézett néhány nyájas szót hozzá: ez gróf, később herceg Koháry, a magyar korlátnok*. Igen szép férfiú, ezúttal a fényes magyar kamarási egyenruhában, mely sötétzöld, és gazdagon van arannyal hímezve.“

          És most lássuk a lányát!

          Jósika írja a bécsi bál résztvevőiről: „Legszebbnek én herceg Koháry lányát találtam, magas, szőke hölgy volt ez, igen szelíd és kedves kifejezésű arccal s emellett kecses és választékos”... Tudvalévő, hogy Koháry leányát herceg Coburg osztrák tábornok vette nőül.

          Mi a történeti valóság?

Csábrághi Koháry Antal gróf 1760. szept. 4-én született. Hont megye örökös főispánja, főpohárnokmester, főkancellár. 1815-ben kapja hercegi rangját. 1826. június 27-én halt meg. Felesége Waldstein Wartemberg Mária Antónia. Egyetlen leánya, Mária Antónia, 1793. július 2-án született. Mint szüleinek egyetlen gyermeke, örökli a roppant Koháry-vagyont 1816. január 2-án köt házasságot Coburg Ferdinánd György herceggel. Mária hercegnő az esküvő idején huszonhárom éves, a herceg harmincegy éves.

          A Koháry-család címerében kék paizson, zöld mezőn ágaskodó koronás oroszlánt látunk. S az utolsói Koháry-lány nevére valóban koronák fénye sugárzik. Koháry Mária Antónia és Coburg Ferdinánd György (1785—1851) házasságából három fiú születik és egy leány. Az első fiú, Ferdinánd Ágoston, nagyon kiváló tulajdonságokat örökölhet szüleitől, mert húsz éves korában, 1836-ban, egy királykisasszonyt vesz feleségül, Don Pedro brazíliai király leányát.

          Péter király átengedte a trónt leányának, aki Rio de Janeiróban született 1819. április 4-én. Hétéves korában, 1826 május 2-án, Portugália királynőjének kiáltották ki. Csak 1834. szept 24-én vette át tényleg az uralkodást, mint II. Mária da Gloria. Uralkodott 1834- től 1853-ig. 17 éves korában, 1836. április 9-én kötött házasságot Koburg-Koháry Ferdinánd herceggel. 1853. november 15-én halt meg Lisszabonban, így lett Koháry Mária Antónia magyar hercegnő fia Portugália 19 évig uralkodó királyasszonyának a férje. Házasságukból négy fiú és két leány született, S az első két fiú portugál király lett. Az első fV. Péter néven került Portugália trónjára (1853—1881). Anyja halála után két évig atyja gyámsága alatt uralkodott. De Péter már 24 éves korában meghalt. Öccse, I. Lajos, 1861-től 1889-ig uralkodik. Sok pártharccal küzd. Fiának biztosítja trónját. Fia I. Károly (1889—1908). Forradalmi vihar sodorja le királyi székről. Erős köztársasági áramlat kerekedik. A király és első fia, Lajos Fülöp trónörökös, összeesküvők merényletének esik áldozatul. Ifjabbik fia, II. Mánuel, két évig uralkodik (1908—1910), 1910 októberében Angliába menekül. Kikiáltják á köztársaságot,és forradalomra forradalom következik. A volt király még csak 21 éves volt, mikor elhagyta hazáját. Trónjáról máig se mondott le. […]”



* Korlátnok = kancellár. "A származtatás onnan eredett, hogy a latin cancelli szó valamely rostélyzatot vagy elkorlátolt helyiséget jelent, milyen az irodákban szokott lenni, s a király cancelláriusa eredetileg annak íródeákja volt.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11012018-10-11 10:31:40

Az Arthur Elson által említett női zeneszerzők közül csupán egy tekinthető bizonyítottan magyarnak:



Képtalálat a következőre: „kOHÁRY mÁRIA ANTÓNIA”



KOHÁRY MÁRIA ANTÓNIA grófnő, majd hercegnő, zongoraművész és az első magyar női zeneszerző



(1797.07.02., Buda-1862.09.25., Bécs)



„[…] Különböző zongoraműveket írt, amelyekből különösen 5 zongoraszonátája érdemel említést.[…]” (Ld.: Salon Without Boundaries)



„[…] Koháry Mária grófnő […] — Hont vármegyei - történelmi Koháry-család sarja. A fiatal Haydn stílusában írt kéttételes E-dúr zongoraszonátáját, egyetlen fennmaradt szerzeményét, a bécsi Gesellschaft der Musikfreunde könyvtárában találjuk. […]”(Nyugati Kapu, 2000.04.28.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11002018-10-10 09:05:23

A következő „történet” már jóval izgalmasabb:



Ludmilla Gizycka-Zamoyska grófnő, zongoraművész és zeneszerző



(Bresztovány*,1829 – (?) 1889)



"Bresztovány és a zene



A XIX. század első felében az uradalmi kastély mozgalmas társadalmi élet központja volt. A Zamoyski család gyakran rendezett itt hangversenyeket és színházi előadásokat. A családból a leghíresebb talán Ludmilla Gizycka-Zamoyska volt, jól ismert zongoraművész, zeneszerző és a zenei élet szervezője, még a bécsi császári udvarban** is . Ebben az időben az uradalmi kastélyt állítólag Frédéric Chopin, lengyel zeneszerző is gyakran látogatta, akinek a helyiek később mellszobrot állítottak a kastély előtti parkban. Időközben azonban a Wielopolski család leszármazottai kiderítették, hogy nem Frédéric Chopin, hanem egy másik jelentős zeneszerző, Liszt Ferenc látogatta a bresztoványi uradalmi kastélyt.  E zenei hagyománytól mindenesetre senki sem tudja megfosztani Bresztoványt."



Bresztovány (Brestovany) község Szlovákiában, a Nagyszombati kerületben, a Nagyszombati járásban. Alsószil, Felsőszil és Felsőlóc egyesítésével keletkezett. […] 1824-ben Kisbresztovány birtokosa Eleonóra, a lengyel Zamoysky gróf felesége lett, aki pompás kastélyt épített ide.



Brestovany_Trnava_TA_Pozsony_Bratislava_Manor-House_built-1800_ENC1_x1.jpg Bresztovány, uradalmi kastély



** Ludmilla Gizycka-Zamoyska, a lengyel komtesz, Sophie hercegnő udvarhölgye volt Bécsben. Amatőr (?) dal- és szalonzongora-szerző volt, akinek nyilvános fellépéseihez 1881 áprilisában Liszt is segédkezet nyújtott. A budapesti Liszt-könyvtár számos kompozícióját őrzi (lásd EFLE, 1. köt., 193–194. l.).



És amikor Ludmilla Gizycka-Zamoyska nevére az „eltűnt idő nyomában” járva ismét rábukkanunk:



Kovács Attila: „Vásáryba oltott Cziffra” – Balázs Jánossal az „eltűnt idő nyomában” 2013.01.22.:



„[…] Ezután nem kis hangulati kontrasztként és felfedezésként „A puszta keserve” (Puszta-Wehmut. Megj. A.) című, teljesen ismeretlen Liszt-művet hallhattuk – melyet egy lengyel zeneszerzőnő (!), Ludmilla Gizycka-Zamoyska grófnő magyaros tematikájú darabja nyomán írt át, akárcsak más korabeli szerzőtársai által írott dallamokat Liszt –, s a művet egy a chopines lengyel és a verbunkos magyar karaktereket ötvöző hangvétel jellemzett, egy érdekes „lezáratlan” befejezéssel. […]”



A grófnő zongoraművének Liszt által átírt változata:



Puszta-Wehmut



Ludmilla Gizycka-Zamoyska lengyel grófnő esetében tehát már jócskán találunk magyar vonatkozásokat.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10992018-10-10 08:11:38

Vorwerk Henrietta magyar volta is kétséges. Róla a már korábban idézett szövegen kívül mindössze két mondatot találtam a neten:



Vorwerk Henrietta, magyar zeneszerző, 1843.08.13-án született a németországi Erkelenzben. Sieber professzor tanítványa Berlinben. Számos zongoradarabot és dalt írt, amelyekről a kritikusok kedvezően nyilatkoztak.”



(FACEBOOK, Salon Without Boundaries, 2017.08.09.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10982018-10-10 07:55:23

Léopoldine Victoire Emmanuelle Marie Goubau d'Hovorst 



1791.02.02-án 2-án, Mechelenben (Belgium) született, és 1841.08.13-án, 50 éves korában halt meg, Brüsszelben.



ITT (182.-183. oldal) megtaláljuk Leopoldine Goubeau d’Hovorst Bécsben kinyomtatott zeneműveinek a jegyzékét.



Leopoldine d’Hovorst egyik kottája a Bajor Állami Könyvtárban:



Image




Magyar gyökerekre utaló feljegyzést e zeneszerzőnőről nem találtam. A történelmünket nem ismerők abból, hogy kottáit többnyire Bécsben nyomtatták ki, következtethetnének arra, hogy D’Hovorst asszony az Osztrák-Magyar Monarchiában élt, de a monarchia csak D’Hovorst asszony halála után, 1867-ben jött létre. Vajon milyen adatok alapján sorolta a könyv szerzője Leopoldine D’Hovorstot a magyar zeneszerzők közé?



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10972018-10-10 00:23:45

 Sándor Emma után már egyre több női zeneszerzővel találkozunk a magyar művészek sorában. Róluk a neten megfelelő információt találunk, és tőlük már elegendő hanganyag is rendelkezésre áll, élőben vagy éppen a YouTube-on meghallgatható. Ők tehát már semmiképpen sem sorolhatók az elfeledettek vagy kevésbé ismertek közé.



Ezért inkább tennék még egy rövid sétát visszafelé az időben, mert bár Zathureczky Bertát a zeneszerzés terén úttörőnek neveztem, állításomat némileg módosítanom kell:



A Nagy Magyarország létezésekor és az Osztrák-Magyar Monarchia idejében – mint tudjuk - a lakosság összetétele igen vegyes volt. Valójában az volt magyar, aki magyarnak vallotta magát. A nevekből azonban ezt nehezen lehetett megállapítani. (Persze, ez ma is így van, csak kevesen vállalják nyíltan az identitásukat.) A külföldi történetíróknak mindenesetre nagy fejtörést okozhat ennek és főként a monarchiabeli időszaknak a feldolgozása. Minthogy e topik elsősorban magyar művészekről szól, szükséges volt ezt előrebocsátanom.



Arthur Elson: Woman's Work in Music c., 1908-ban a harmadik és azóta több kiadásban is megjelent könyében ugyanis a „magyar” zeneszerzőnőkről a következőket írja:



„[…] A magyar zeneszerzők között Ludmilla Gizycka, aki most Bécs mellett él, számos sikeres dalt és zongoradarabot publikált, köztük egy lengyel dalok alkotta, érdekes feldolgozást. Egy másik zongoraművész-zeneszerző, Koháry Mária, egy sor szonátát és különböző egyéb zongoraművet írt. Mme. D'Hovorst egy két zongorára komponált szonátát és különböző más műveket publikált.  Henrietta Vorwerk sok dicséretet kapott zongoradarabjaiért és dalaiért, míg ugyanezen a területen a másik termékeny alkotó Anna Zichy Stubenberg. […]”



Utánanéztem, ki volt e zeneszerzőnők közül valóban magyar, és mi tudható róluk. A következőkben e nyomozás eredményét ismertetem.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10962018-10-09 09:45:09

Végső búcsú a szeretett társtól, aki egész életével mások javát szolgálta:   



          „Kicsinyke virágcsokor egy nagy asszony sírjára



          »Fájdalmas szívvel tudatom, hogy életem és munkám hű társa, Schlesinger Emmának született Kodály Zoltánné f. hó 22-én, házasságunk 49. évében minden halandó utolsó útjára tért.

          Tisztelte atyját és anyját, ezért hosszú életet nyert. Élete útján áldást hozott minden vele találkozóra. Ahová ragyogó szemének egy sugara elért, ott világosság, melegség, élet fakadt. Mert szeméből végtelen jóság és szeretet áradt.

          Gyászolja mindenki, aki szeretete melegéből valamit is megérzett, de legjobban az, akire a legtöbbet pazarolta, akinek életét földi paradicsommá tette.

          Testét a Farkasréti temetőben adjuk vissza a földnek 27-én, délután fél három órakor.

          Lelke velünk marad örökké.

          Engesztelő gyászmise a Szentcsalád templomban (Szondy u. 67.) 29-én fél kilenc órakor.«



          Így adta tudtul — márványba kívánkozó szavakkal — Kodály Zoltán hitvesének elvesztését. […]”



(ÚJ EMBER, 1958.12.07.)



http://www.agt.bme.hu/varga/foto/farkasreti/kodaly.jpg



Kodály Zoltánné, sz. Schlesinger (Sándor) Emma közös sírban nyugszik Kodály Zoltánnal, annak édesapjával és édesanyjával (Kodály Frigyessel és Kodály Frigyesnével) .



Farkasréti temető: 20. körönd-1-17/18 [szobrász: Pátzay Pál


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10952018-10-08 09:29:25

Kodály Zoltánról és Sándor Emmáról angolul is jelent meg cikk. Ebből idézek két bekezdést, amely Sándor Emma zenével kapcsolatos, illetve zeneszerzői munkásságáról szól: 



Georg Predota: Két szív, egy lélek - Kodály Zoltán és Gruber Emma  (Two Hearts, One Soul - Zoltán Kodály and Emma Gruber)



„[... ] Gruber asszony jókora kottagyűjteménnyel rendelkezett, köztük számtalan, Európa minden részéből származó népdal-kötettel. Mindig rajongott a népdalokért, és legtöbb szerzeménye ezt az irányt követte. Bartók jól ismerte Emma számos átiratát, mivel kettőt közülük beillesztett a „Gyermekeknek”írt, negyedik könyvébe. Ennek kiadásához Emma tevőlegesen járult hozzá azzal, hogy az eredeti szlovák dalműveket németre fordította.



[... ] Emma lett Kodály legremekebb munkatársa. Annak valamennyi zenei és nevelési törekvését támogatta, aki az asszony egyik szerzeményének rövid ajánlásában ezt írta: “e dalok bizonyára tükrözik az egyik legnagyobb figyelmet érdemlő nő, életem szeretett társának néhány személyes tulajdonságát. Zenéje egyszerűen életének szerves részét képezte. Az öröm megtestesítője volt mindenki számára, aki találkozott vele. [...] ”



november-22 kodaly emma


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10942018-10-08 05:43:12

Egy pár bejegyzés erejéig visszatérnék még Kodályné Sándor Emma témájára, nevezetesen az „EMMA KODÁLY Songs & Piano Pieces” címmel megjelent Hungaroton lemezre.



 -zéta- 2005.03.24-én nagyszerű ismertetőt írt e felvételről „Feljegyzések a szalonból - Kodály Emma dalai és zongoradarabjai” címmel. Szívem szerint az egész írást beilleszteném ide, de az abban foglalt legfontosabb megállapításoknak mégis az alábbiakat tartom:



„[…] A német nyelven íródott dalok bensőséges hangulatú alkotások. Leginkább első mesterére, Dohnányira emlékeztetnek, annak minden "dohnányis" jellegzetességével: olykor Brahms, Schubert, Schumann, sőt, Wagner hangján szólnak hozzánk, de a saját hang nem alakult (még) ki. Ugyanakkor nem tekinthetők "tanulóműveknek" sem, annál sokkalta érzékenyebbek, mélyebbek és finomabb szellemiséget sugallnak.



[…]



[…] A CD-n megszólaló három korai és rövidebb darab (Berceuse, Gavotte, Scherzo) még iskolai tanulmánynak fogható fel, de a tíz variációból és tekintélyes zárófúgából álló Variációk zongorára már komoly szerzői attitűdöt tartalmazó, szenvedélyes és főleg virtuóz alkotás. […]



[…]



A lemez csúcsa Gruber Emma Bécsi keringők elnevezésű sorozata. Ha lehet egy művet tökéletesen kiforrottnak nevezni, e héttételes remekmű az. Hihetetlenül dallamgazdag alkotás, mely a bécsi valcer minden csínját-bínját pontosan ismerő és alkalmazó szerző virtuóz produkciója.



[…]”



Kérdés tehát: Vajon hová fejlődött volna Kodály Zoltánné, sz. Schlesinger Emma művészete a zeneszerzés terén, ha történetesen nem nőnek születik, ha alkotóerejét – csaknem kizárólag - nem férje munkásságának önzetlen szolgálatába állítja?


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10932018-10-08 05:29:54

Képtalálat a következőre: „Aggházy Károly”



"Aggházy Károly 

(1855-1918)



1918. október 8-án, délután 3 órakor Jendrassik tanár klinikáján meghalt Liszt Ferenc legkedvesebb személyes tanítványainak egyike, a kiváló magyar zongoraművész, zeneköltő és tanár, Aggházy Károly.



Baja voltaképpen a „tábesz dorzális” (hátgerinc-sorvadás, megj., A.) volt, azonban emiatt még évekig élhetett volna, a halálos döfést nemzetét imádó szívének a háborús idők izgalmai adták meg. Egyénileg is volt érdekelve a háborúban: legidősebb fia, Aggházy Kamill honvédszázados, a szerbiai nagy visszavonulás hősi fedezője nyolc sebből vérezve esett az ellenség kezébe, s onnan akkor szabadult ki, midőn a szerb állam összeomlott, — veje, Ivády még most is orosz fogságban van, és bizonytalan a sorsa. Nem csoda, ha Aggházy Károly nem nézhette közömbösen az ügyek fordulatait: élete nemzetének sorsával, művészete a magyar néplélekkel forrt teljesen össze.



Kevés magyar zeneszerző indult oly szép reményekkel pályájának, mint Aggházy Károly. Zongora-kiképzését Bécsben nyerte, hol nagy aranyérmeket vitt el kollegái elől.



Az Országos Zeneakadémia megnyitásával Liszt Ferenc tanítványa lett Juhász Aladárral és Szabados Károllyal, s a nagymester igen sokat tartott róla. Finom és mélyen ható magyarázású játéka megragadott minden hozzáértőt, csak fizikumának gyöngesége gátolta abban, hogy nagy hangversenyeket egyedül végig játsszék.



Korán társult Hubay Jenővel, kinek nagy nevével összeforrott az övé. A nyolcvanas évek elején, Magyarországon nagy hangverseny-körutakat végeztek együtt, majd Párisba mentek, hol Aggházy Saint-Saëns mester kiváló tanítványa lett. Ugyanott a Cirque d’Hiverben, Pasdeloup vezénylete mellett, hatezer néző jelenlétében léptek föl, s arattak fényes diadalokat.



Hubayt hajlama Vieuxtempshoz vonzotta, s a két művész néhány hónapot töltött a nagy hegedűsnél Algírban, majd visszajövén Budapestre, az itteni zeneéletben vettek előkelő részt, mindkettő nemcsak hangszerével, hanem tollával is irányító szerepet vitt. Mint magyar dalszerzők kezdettek feltűnni: Hubay kiadta Petőfi albumát, 18 kompozíciójával, Aggházy néhány népszínműhöz írt zenét, élénken részt vettek a „Harmónia” zenetársulat ugyanolyan című lapjának szerkesztésében is.



Útjuk ezen túl kétfelé vált, Hubay elfogadta a brüsszeli zeneakadémia meghívását, s elfoglalta Vieuxtemps katedráját. Aggházy itthon maradt, és a Zenedében lett tanár. Igen rövid ideig Berlinben volt tanár, de újra visszatért, a honvágy visszahozta, Ezentúl itthon komponált, hangversenyezett, és tanított: finom hangulatú dalai, «Maritta» című dalműve, melyet az Operaház mutatott be, néhány vallásos tárgyú nagyobb műve és zongora-darabjai szép nevet biztosítottak neki úgy itt, mint a külföldön, de termékenységének útjába állott szkeptikus lelke és erős önbírálata, mely miatt aránylag keveset dolgozott.



Utóbb már csak a zenedei tanárságának élt, mint a kiművelési osztály vezető tanára, sok kiváló növendéket képezve ki. Halála előkelő és kiterjedt rokonságot  borít gyászba, mely benne a szeretetreméltó művészt és jellemes férfit egyaránt gyászolja. 



(K. G.)"



MAGYARORSZÁG, 1918. október10. (25. Évfolyam, 237. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10922018-10-08 00:46:54

 100 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el AGGHÁZY KÁROLY a világhírű magyar zongoraművész, zeneszerző és a Nemzeti Zenede egykori jeles tanára.

 



Aggházy Károly zeneszerző és zongoraművész, Liszt Ferenc és Volkmann Róbert egykori tanítványa, a magyar muzsika méltatlanul elfeledett mesterei közül való.  



Aggházy a Liszt utáni s Bartók előtti magyar romantikus zenének volt nagyjelentőségű képviselője. 1855. október 30-án, Pesten született. Tizenkét-éves korától a Nemzeti Zenede növendéke volt s 1869/70-i tanév berekesztésével — Mátray Gábor igazgató szerint — „a kitűnő jelesek érdemjegyre lőn méltatva.”



Három évig Bécsben tanult ezután, majd hazajött s Erkel Ferenc ajánlatára állami ösztöndíjat kapott. Itthon Liszt növendékeként elvégezte a Zeneakadémiát. 1878 őszén — mestere ajánlólevelével — Párizsba ment. Itt kötött barátságot Hubay Jenővel. Számos hangversenyt adtak együtt Párizsban, Londonban, Brüsszelben — még Algírban is.



Aggházy utóbb a Nemzeti Zenede tanára lett — hatévi berlini tanárkodásának idejét leszámítva — haláláig meg is maradt ebben az állásban. Mint zeneszerző, két úton járt. Egyfelől a német romantikusokhoz kapcsolódott közvetlenül — e téren azonban sok új mondanivalója aligha lehetett. Sokkal jelentősebbek magyar hangú művei: itt azzal kísérletezett, hogy a romantika vívmányait magyar népies dallam- és formavilággal egyesítve, korszerű és nemzeti szellemű zeneműveket alkosson. Két operát írt, számos finomhangú dalt, zongora- és kamara-zeneműveket, kórusokat és zenekari alkotásokat.



1918. október 8-án hunyt el egy budapesti kórházban. Halála a magyar zene romantikus századának is végső búcsúja volt; azé a századé, amelyet a zenében Bihari és Csermák, Liszt és Erkel, Mosonyi s a Kossuth-szimfóniát író fiatal Bartók neve fémjelzett 



(B.F.) FILM, SZÍNHÁZ, MUZSIKA, 1958.

 



Hiv. sz.: 11., 154., 331., 1060.



 


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7792018-10-08 00:18:53

 



100 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el AGGHÁZY KÁROLY a világhírű magyar zongoraművész, zeneszerző és a Nemzeti Zenede egykori jeles tanára.



 



Aggházy Károly

(1855-1918)

 



1918. október 8-án, délután 3 órakor Jendrassik tanár klinikáján meghalt Liszt Ferenc legkedvesebb személyes tanítványainak egyike, a kiváló magyar zongoraművész, zeneköltő és tanár, Aggházy Károly.



Baja voltaképpen a „tábesz dorzális” (hátgerinc-sorvadás, megj., A.) volt, azonban emiatt még évekig élhetett volna, a halálos döfést, nemzetét imádó szívének a háborús idők izgalmai adták meg. Egyénileg is volt érdekelve a háborúban: legidősebb fia, Aggházy Kamill honvédszázados a szerbiai nagy visszavonulás hősi fedezője nyolc sebből vérezve esett az ellenség, kezébe, s onnan akkor szabadult ki, midőn a szerb állam összeomlott, — veje, Ivády még most is orosz fogságban van és bizonytalan a sorsa. Nem csoda, ha Aggházy Károly nem nézhette közömbösen az ügyek fordulatait: élete nemzetének sorsával, művészete a magyar néplélekkel forrt teljesen össze.



Kevés magyar zeneszerző indult oly szép reményekkel pályájának, mint Aggházy Károly. Zongora-kiképzését Bécsben nyerte, hol nagy aranyérmeket vitt el kollegái elől.



Az Országos Zeneakadémia megnyitásával Liszt Ferenc tanítványa lett Juhász Aladárral és Szabados Károllyal s a nagymester igen sokat tartott róla. Finom és mélyen ható magyarázású játéka, megragadott minden hozzáértőt, csak fizikumának gyöngesége gátolta abban, hogy nagy hangversenyeket egyedül végig játsszék.



Korán társult Hubay Jenővel, kinek nagy nevével összeforrott az övé. A nyolcvanas évek elején, Magyarországon nagy hangverseny-körutakat végeztek együtt, majd Párisba mentek, hol Aggházy Saint-Saëns mester kiváló tanítványa lett. Ugyanott a Cirque d’Hiverben, Pasdeloup vezénylete mellett, hatezer néző jelenlétében léptek föl s arattak fényes diadalokat.



Hubayt hajlama Vieuxtempshoz vonzotta s a két művész néhány hónapot töltött a nagy hegedűsnél Algírban, majd visszajövén Budapestre, az itteni zeneéletben vettek előkelő részt, mindkettő nemcsak hangszerével, hanem tollával is irányító szerepet vitt. Mint magyar dalszerzők kezdettek feltűnni: Hubay kiadta Petőfi albumát, 18 kompozíciójával, Aggházy néhány népszínműhöz írt zenét, élénken részt vettek a „Harmónia” zenetársulat ugyanolyan című lapjának szerkesztésében is.



Útjuk ezen túl kétfelé vált, Hubay elfogadta a brüsszeli zeneakadémia meghívását s elfoglalta Vieuxtemps katedráját. Aggházy itthon maradt és a Zenedében lett tanár. Igen rövid ideig Berlinben volt tanár, de újra visszatért, a honvágy visszahozta, Ezentúl itthon komponált, hangversenyezett és tanított: finom hangulatú dalai, «Maritta» című dalműve, melyet az Operaház mutatott be, néhány vallásos tárgyú nagyobb műve és zongora-darabjai szép nevet biztosítottak neki úgy itt, mint a külföldön, de termékenységének útjába állott szkeptikus lelke és erős önbírálata, mely miatt aránylag keveset dolgozott.



Utóbb már csak a zenedei tanárságának élt, mint a kiművelési osztály, vezető tanára, sok kiváló növendéket képezve ki. Halála előkelő és kiterjedt rokonságot, borit gyászba, mely benne a szeretetreméltó művészt és jellemes férfit egyaránt gyászolja. 



(K. G.)



MAGYARORSZÁG, 1918. október10. (25. Évfolyam, 237. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10912018-10-07 11:48:15

Kodályné Sándor Emma asszony háztartási naplójának sokat köszönhetünk. Mivel abban minden lényeges és kevésbé lényeges történést feljegyzett, kirajzolódik előttünk az a kulturális közeg, amelyet Gruber Henrik, majd Kodály Zoltán feleségeként teremtett maga körül. Csupán az általa komponált művekről nem áll rendelkezésre pontos jegyzék, de az is lehet, hogy csak én nem tudtam kinyomozni annak elérhetőségét.



Bizonyára a fent ismertetett darabokon kívül is van még számos szerzeménye. Kettőről a BUDAPESTI HÍRLAP, 1935.01.27-i számában olvashatunk:



„(Kodály Zoltánné zeneszerzeményei.) Székely Júlia február 14-én, a Fodor-zeneiskola pedagógiai hangversenyei rendjén tartandó zongoraestjén a többi között Kodály Emmának, Kodály Zoltán feleségének két kisebb művét adja elő. A »Két magyar népi tánc«-ot Kodályné férje biztatására komponálta néhány évvel ezelőtt, amikor az Oxford University Press felszólította Kodály Zoltánt, hogy magyar népi táncokat küldjön, s amennyiben ő maga nem ér rá, szólítson fel erre más magyar szerzőket. Ezeknek a beküldött művei közül kettőét fogadták el, a kettő egyike volt Kodály Emma. A »Két magyar népi tánc« — az angolok feltételének megfelelően egy könnyebb és egy nehezebb darab, — Bartók Béla egyik legutóbbi zongoraestjén már előadásra került.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10902018-10-06 08:52:58

MUZSIKA, 2006.05.00 / 5. SZÁM:



Hans Koessler, Moór Emánuel és Kodály Emma művei



[…]



          Eddig is köztudott volt, hogy Kodály Zoltán felesége, Schlesinger Emma (1863-1958) Dohnányitól, Bartóktól és későbbi férjétől tanult komponálni, s hogy elsősorban dalokból, zongoradarabokból álló, kisebb életművet hagyott hátra. A műveknek azonban - nagyrészt kiadások hiányában - mindeddig csak elenyésző töredékét lehetett megismerni. Éppen ezért úttörő jelentőségű Prunyi Ilona, Cserna Ildikó és Gál Erika új lemeze, amely olyan kivételes zeneszerző-személyiséget mutat be, aki pályájuk indulásától kezdve a magyar zenetörténet három legnagyobb alakjának közvetlen közelében tevékenykedett, s múzsaként, a szívügyek bizalmasaként, intellektuális-érzelmi forrásként mindhármukra hatást is gyakorolt. Kodály Emma zenéjét hallgatva egyfelől arra keresünk választ, milyen viszonyban áll zeneszerzői világa az őt körülvevő nagyokéval, másfelől pedig arra, miféle önkifejezési formát jelenthetett a komponálás a 19-20. század fordulóján egy nő számára.

          Emma asszony dalai egyértelműen Schumann példáját követik: sem harmóniailag, sem formailag nem lépik túl a 19. század közepének ideáljait - annak ellenére, hogy kompozíciói Richárd Strauss, Hans Pfitzner, Hugó Wolf és Franz Schrecker Liedjeinek kortársai. A Schumann-modell jelentőségét támasztja alá az is, hogy a feltűnően hibátlan prozódiájú dalok egy része Heine-versekre készült. Kodály Emma jól ismeri a 19. századi Lied-hagyományt: dalai között található ballada (Jung Niklas), lírai hangvételű szerelmes dal (Ich lieb' eine Blume; Dass du mich liebst; Ohne Liebe; All' meine Herzgedanken), természetkép (Gekommen ist der Maie), vándordal (Wandl' ich in dem Wald), vagy éppen népies hangú ének (Röslein). A dalok jelentős része úgy hat, mintha Schumann dalciklusából, az Asszonyszerelem, asszonysorsból lépne elénk, s ez rávilágít arra is, mi a funkciója e daraboknak a zeneszerzőnő életében: olyan művészi formát nyújtanak számára, amely utat nyit személyes érzelmei megfogalmazásának. Éppen ezért a dalírás középpontjában nem az eredetiség, az újdonság keresésének igénye áll, hanem a hagyomány keretein belül való megnyilvánulás eszménye.

          Sokkal több egyéni vonással rendelkeznek Kodály Emma zongoradarabjai. Habár a zongorára írott Variációk (1907) szintén Schumann világából indulnak ki, a kromatika iránti érdeklődés, a záró fúga, a komplex zongoratechnika és a téma számos archaikus vonása saját korának zenei ideáljaihoz közelíti a kompozíciót. A variációk során - a tematikus kohézióban, a karakterek megmunkálásában, az ellenpontozó belső szólamokban — megmutatkozik Kodály Emma zeneszerzői leleményessége is, mégpedig férfiasan intellektuális viszonyulása a komponáláshoz. A részletek kidolgozásának öröme tükröződik a Valse viennoises játékos sorozatában is: erre utal a sok kromatikus átvezető szólam, a tematikus megmunkálás és a variációs elv állandó, ám burkolt jelenléte. A Berceuse, a Gavotte és a Scherzo elsősorban derűs játékosságra hajló hangütéseivel emelkedik ki.

         Prunyi Ilona régóta elhivatott tolmácsolója a magyar zenetörténeti múlt ritkaságainak. A szóló zongoraművek interpretációjakor érzékletesen mutatja be Kodály Emma zeneszerzői személyiségének vonásait: elsősorban a nőiesség mögött rejtőző férfias gesztusokat. Számomra még nagyobb élményt jelentett azonban az, ahogyan Prunyi a dalokban az alaphangulatot megragadva, a legapróbb gesztusokra-megmozdulásokra is érzékenyen kísér. Sajnos Cserna Ildikó nem bizonyul méltó partnernek: habár jól ismeri a dalokat, s hangja is szép, előadásából hiányzik a daléneklés kultúrája, elsősorban a kisformákban való önkifejezés, a belehelyezkedés képessége. Ráadásul magas hangjai feszítettek, s német artikulációja is, különösen a kétféle ch-betű kiejtése kívánnivalót hagy maga után. A két duettben Gál Erika felejthető teljesítményt nyújt.



DALOS ANNA”



Kodály Emma: SONGS & PIANO PIECES (ITT tekinthető meg a lemezen szereplő összes dal és zongoradarab jegyzéke, ahol mindegyik szerzeménybe bele is hallgathatunk.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10892018-10-05 08:40:33

MUZSIKA 2004. május, 47. évfolyam, 5. szám, 15. oldal:



Dalos Anna:



»Maga az őstermészet«



Kiállítás és hangverseny Kodály Zoltánné Gruber Emma születésnapján



(Részlet)



        „[…] Kodály […] finom-érzékeny leírást adott a rajongásig tisztelt asszony személyiségéről: "E[mma] maga az őstermészet. [...]. Sokat gondolkoztam, mért nem látszik meg ez a levelein; [...] még beszédén is csak akkor, mikor az ideái kezdenek kidomborodni. Azért tán, mert nincs eléggé hatalmában egyik nyelv se. De nála még a konvenciós beszéd-formák mögött is sajátos, eredeti képzetek vannak. Nyelvalakító képessége kicsiny, azért öltözteti ezeket a megtanult formákba. Csak ha mögé lát az ember ennek a nyelvnek, úgy látja meg. Az eredetisége tehát inkább az egész természetében, lényében olyan módon van elosztva, hogy nem a beszédében fejeződik ki a legjobban."



          Kodály e jegyzetében Emma eredetiségét, természeti lényét állítja szembe önkifejezési képességének szűkösségével. Habár értelmezése kizárólag a beszéd, a társalgás vagy éppen a levélírás területét érinti, mégis meglepően pontos jellemzése Emma zeneszerzői habitusának is. […] Emma a zenét olyan nyelvként fogta fel, amelynek konvencionális, megtanulható formái az önkifejezés biztonságos keretéül szolgálnak. […] kompozíciói - kizárólag dalok és táncok - a német romantikára épülő Osztrák-Magyar Monarchia-beli hagyományból táplálkoznak. […]



          A dalok, duettek (Négy dal Heinrich Heine verseire, Két duett, Három dal) biztosan mozognak egy adott stílus, egy választott nyelv keretei között. Emma sosem lépi túl zeneszerzői kompetenciáját - ez lehet a magyarázata annak, hogy kizárólag a kisformák világában érzi magát otthonosan. […]



         A romantikus hagyományhoz való kötődésben látja okát Batta András annak is, Emma miért nem tárta nyilvánosság elé kompozícióit. Úgy érezhette, az új magyar zene úttörői mellett nem publikálhatja németes stílusú darabjait. (*) Viszont a hangversenyen megszólaltatott Székely népi tánc bizonyítja, hogy egy magyar stílusú, Bartók és Kodály hangszeres népzene-feldolgozásainak jegyében fogant mű megalkotására is kísérletet tett. […]”



(*) „[…] Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, a mester második felesége nem tartja elképzelhetetlennek Batta András interpretációját, de hozzáteszi, hogy Bartók a Gyermekeknek darabjai közé Emma asszony két zongoradarabját, Kodály pedig a tizenegy kötetes Magyar Népzene darabjaiba két népdalfeldolgozását foglalta bele, ami azt bizonyítja, hogy mindketten modernnek gondolták (Kodály Emma) zeneszerzői munkásságát. Az életmű sem volt annyira ismeretlen, mint néhányan feltételezik, hiszen több darabja is megjelent és maga Kodály egy évforduló alkalmából kiadatta a bécsi valcereket és korai variációs művét. Kodály Emma életműve „önmagáért beszél” – véli Kodály Zoltán özvegye. „Az egész életút és az egész életmű rendkívül izgalmas és rendkívül sokrétű.” (Forrás: MAGYAR ZSIDÓ KULTÚRA NAPJA – TISZTELGÉS KODÁLY MÚZSÁJA ELŐTT, 2007.10.15.)



Kodály Emma: Két duett (Ohne Liebe; Betrogen)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10882018-10-04 22:15:11

Nagyjából a Bónis Ferenc által Emma asszonyról leírtakat foglalja össze az alábbi, értékes képanyagot bemutató videó is:



Kodály, Emma asszony


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10872018-10-04 08:16:24

Bónis Ferenc



ÉLET-PÁLYA:



KODÁLY ZOLTÁN



(Részlet 2.)



          „Csendes, munkás évek következnek Kodály életében: tanít, folytatja gyűjtőútjait, és készül első zeneszerzõi megmérettetésére. Ez utóbbira 1910 márciusában kerül sor, amikor Kodály is, Bartók is szerzői estet rendez a Royal szálló dísztermében. […]



          […] a budapesti Kodály-est március 17-i dátuma nem véletlen műve. Ez a



nap Emma születésnapja. A további években Kodály sok új művét ismerheti meg március 17-én a főváros közönsége. Az I.vonósnégyesnek egyébként „csendes-társ-szerzõje” van: az egykori tanítvány. Gruber Emma, még a kvartett hosszú előkészületi idejében, zongoraváltozatokat komponált a finale témájára; ezek egyikét Kodály átírja vonósnégyesre és beilleszti a zárótétel variációi közé.



          A „tanítványt” utoljára említettük itt Gruber néven, július 16-án elvált férjétől és augusztus 3-án feleségül ment Kodályhoz. (Gruber Henrik, akivel a továbbiakban szívélyes kapcsolatban maradtak, 1927. július 18-án halt meg.) Az esküvõre szép nászajándékot kaptak Bartóktól: Vázlatok című zongoraciklusa Lentójának kéziratát, „Emmának, Zoltánnak” szóló ajánlással. 1958 novemberéig, Emma haláláig éltek együtt szeretetben és szolidaritásban; az asszony, saját művészi terveit feladva, múzsa, lektor, korrepetitor és titkárnõ, kedves vendégek jó háziasszonya, betolakodni szándékozók mumusa volt ura mellett, biztosítva számára az otthon meghittségét, az alkotáshoz szükséges nyugalmat.



          Szellemes társalgó volt: központja a társaságnak, melyben Kodály többnyire nagyokat hallgatott. Társaság pedig mindig volt Emma otthonában, mindkét házassága idején. Háztartási naplóiban, a napi bevásárlási adatok mellett, pontosan feltüntette vendégeinek névsorát; azt is, hogy közülük ki ebédelt, „uzsonyázott” vagy vacsorázott náluk. E naplónak köszönhetjük Kodály életének számos, más forrásból nem meríthető adatát. Mint már Kodály felesége: Emma megsemmisítette elsõ házasságának minden dokumentumát, csak az 1905/6-os háztartási könyvnek kegyelmezett meg. Talán azért, mert az rögzítette a pillanatot, melyben Kodály alakja megjelent életében.



            Naplófeljegyzései azt is elmondják, hogy milyen vendégjárás volt a Gruber-házban. Csak a nevesebb látogatókat soroljuk fel, a látogatások gyakoriságát említetlen hagyva: Baré Emil hegedűművész, Bartók Béla, Bauer Herbert (vagyis Balázs Béla), Bródy Sándor, Buttykay Ákos zeneszerzõ, Deutsch Sándor hegedűművész és felesége (Doráti Antal karmester szülei), Dohnányi Ernő és neje, Fényes Adolf festőművész, Freund Etelka zongoraművésznő (Bartók másik bizalmasa), Herzfeld Viktor zeneakadémiai tanár, Jurkovics Irmy (Bartók híve), Kerner Istvánné, a Filharmonikusok elnök-karnagyának felesége, Kerpely Jenő gordonkaművész, Kodály, Kohner Adolf földbirtokos és felesége, König Péter szegedi zeneiskolai igazgató, Lichtenberg Emil karnagy, a budapesti oratórium-kultusz élharcosa, Mihalovich Ödön, a Zeneakadémia igazgatója, Moravcsik Géza akadémiai titkár, Popper Dávid gordonkaművész és felesége, Popper Leó filozófus, Rékai Nándor (a Háry János bemutatójának leendő karmestere), Schiffer Adolf gordonkaművész, Székely Arnold zongoramûvész, Thomán István (Bartók zeneakadémiai zongoratanára) és neje, verebi Végh János (Liszt mellett a Zeneakadémia alelnöke). Budapest zeneéletének legalább a fele megfordult tehát Gruber Emma vendégszeretõ házában, több-kevesebb rendszerességgel. Egyfajta „kulisszák mögötti” régiója lehetett ez az otthon a fõváros zenei életének, amelyben – íme a bizonyság – szinte mindenki ismert szinte mindenkit. Maga Kodály sem csupán tanári minőségében jelent meg az Andrássy út 41. számú házban. A háztartási napló bejegyzései szerint 1905/6-ban 72 alkalommal ebédelt, huszonháromszor uzsonnázott, tizenötször vacsorázott Gruberéknál; négy ízben – többnyire közös kirándulások előtt – reggelijét is ott költötte el. Hogy miképp folytatódott a vendégjárás Emma második házasságkötése után, arra a kezdeti időkből – amikor az ifjú pár a zugligeti Kecskehegyen lakott – nincs adatunk; az 1912-es könyvecske azt mutatja, hogy a vendégek száma csökkent, családtagokra és közeli barátokra korlátozódott. A Kodály házaspár ekkor már a Rózsadombon lakott, az Áldás utca 11. számú házban. Itt Bartók és családtagjai voltak a leggyakoribb látogatók: a zeneszerzõ, felesége Márta – de kétéves kisfiúk és Bartók édesanyja is. Kodály szülei – akiket alkalmasint meglepett idősebbik fiúk konvencionálisnak nem mondható párválasztása – időnként szintén megjelentek az Áldás utcában; 1912-ben két teljes napot töltöttek ott. Gyakori vendég volt Emma három testvére: Sándor Pál kormánypárti országgyűlési képviselő, Minus (Hermina) és Kornel (Kornélia), rajtuk kívül Balázs Béla és Hajós Edith, Freund Etelka és nõvére Irma, jóval idõsebb bátyjuk, Freund Róbert („Liszt szabadságharcának öreg katonája” – írja róla késõbb Tóth Aladár), Herzfeld Viktor és neje, Lajtha László, Lichtenberg Emil, Molnár Antal, Popper Dávid, Szabolcsi Bence, verebi Végh János. A barátok, közeli ismerősök névsora sokban megegyezik a Bartók környezetében megfordulókéval. […]”



Képtalálat a következőre: „Andrássy út 41.” Budapest, VI., Andrássy út 41.



Képtalálat a következőre: „Áldás u. 11.” Budapest, II., Áldás u. 11.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10862018-10-03 08:13:29

Bónis Ferencnek a neten is megtalálható, nagyszerű írása Kodály Zoltán életpályájáról részletesen kitér a zeneszerző Emma asszonnyal való megismerkedésére, illetve kettejük kapcsolatára is. E témáról azért kell szólni, mert ennek alapján értjük csak meg Sándor Emma zeneszerzői pályájának az alakulását. Minthogy az itt említett írás meglehetősen hosszú, kiemeltem azt a részt, amely Sándor (első férje nevén: Gruber, sz. Schlesinger) Emmával kapcsolatos.



Bónis Ferenc



ÉLET-PÁLYA: KODÁLY ZOLTÁN



(Részlet 1.)



Kodály Zoltán „[…] Élete folyásának új medret szabó eseménye […] az 1905-ös évhez és abban egy új tanítványának megismeréséhez fűződött. Ez az új tanítvány tüneményes, érett asszony, Gruber Henrik kereskedő felesége, Emma. Gruberné Schlesinger Emma otthona az akkori Budapest zenei életének egyik híres központja: a háziasszony remek zongorista, tehetséges zeneszerző, és sok nyelven beszélő, sziporkázóan szellemes, elbűvölő személyiség, aki mágneses erővel vonzza a házukba a jelentősnél jelentősebb vendégeket. Ő maga nem volt szépnek mondható, de lényének sugárzása érdekessé és ellenállhatatlanná tette. Bartók 1901 májusában kereste fel először akkori ideálja, Fábián Felicie társaságában. Erről az első látogatásról Bartók így számolt be édesanyjának: »Gruber Emma igen kedves, művelt, nagyon muzsikális, nagyon szókimondó, félig idős úrnő, a ki bennünket máskorra is meghívott (főleg ha lesz valami előjátszani való).« Ám bármilyen kedves és művelt volt: adott esetben elégedetlenségének is hangot adott, hangfogó nélkül. „A G. E.-nél nem játszhattam egyebet elő annál a régi Albumblattnál” – idézzük Bartók beszámolóját első látogatásáról – „erre ő így szólt harapósan (= bissig): »Ha nem léteznek kompozíciók, hát hol van akkor a tehetség?«” Utóbb jó barátok lettek. Bartók több művét is Gruberné otthonában mutatta meg először a nyilvánosságnak; neki ajánlotta I. Ábrándját és opus primumát, a Rapszódiát. 1902 novemberétől 1903-ig pedig, amíg nem számolta fel budapesti lakását, ellenpontra tanította Grubernét.



          1905 elején a zeneszerző asszonynak nem volt tanára. Állandó látogatóinak egyike, Herzfeld Viktor zeneakadémiai tanár, nagytudású, komoly fiatalembert ajánlott Bartók utódául: Kodály Zoltánt. Ő 1905. február 25-én kereste fel először Grubernét, hogy megállapodjanak a feltételekről. 28-án megtartották az első órát, március 3-án a másodikat, 13-án a harmadikat, 18-án pedig a negyediket. Ez utóbb említett napon Bartók ott ebédelt Grubernénál, a két férfi akkor és ott: 1905. március 18-án, szombaton, az Andrássy út 41. számú bérpalota I. emeleti lakásában kötött személyes ismeretséget. Sokat beszélni egyikük sem szeretett, de akadt egy kimeríthetetlennek látszó közös témájuk: a népdal, a népdalgyűjtés.



          […] Kodály 1905 tavaszán és nyarán megy első gyűjtőútjaira; […] Legközelebb május 26-án, majd júniusban három ízben, 1906. január 4-én, február 2-án, június folyamán kétszer és szeptember 11-én találkoznak Gruberné otthonában. Közös tervet formálnak: füzetenként kiadják, saját zongorakíséretükkel, a magyar népzene színejavát. Találkoznának gyakrabban is, de Bartók akkoriban ritka vendég Budapesten. […]



          Kodály és Gruberné kapcsolata eközben fokozatosan átalakul: a tárgyszerű tanári-tanítványi nexus meghittebbé, személyesebbé válik. Az órákat, általában kedden és pénteken, rendszeresen megtartják: mulasztás nincs, a netán elmaradó alkalmakat utólag pótolják. Kodály eleinte 3 koronát kap óránként, melyet tíz-tíz lecke után fizet a tanítvány. Ez az óradíj csakhamar 5 koronára emelkedik; a „hivatalos” együttléteket pedig egyre gyakrabban egészítik ki ebéd-, uzsonna- vagy vacsorameghívások.



          1905 februárjától 1906 júniusáig, a hosszú nyári szünet megszakításával, mintegy 100 óra és 500 korona tiszteletdíj szerepel Emma háztartási naplóiban. Ez után, noha Kodály neve mind gyakrabban megjelenik, nincs több „óra” és nincs szó honoráriumról. A külsõ látszatra ügyelnek, miközben viszolyognak az álszent konvenciótól. Kettejük nem csekély korkülönbsége azonban épp oly kevéssé jelent számukra akadályt, mint származásuk-neveltetésük-vagyoni helyzetük különbözõsége. […] 1906 decemberére – Kodály már elindult barátjával, Balázs Bélával, ifjúsága leghosszabb külföldi tanulmányútjára. Az út meghirdetett célja a német és francia új zene, festészet, irodalom, színházművészet és zenetanítás sajátosságainak tanulmányozása. Elhallgatott, alkalmasint csak Emmával közölt célja pedig: személyes találkozás nélkül próbára tenni érzelmeik tartósságát.



          Az Emmának írt Kodály-levelek hangja eleinte tartózkodó, utóbb egyre szenvedélyesebb. Eleinte magázva szólítják meg a címzettet, majd keverik a magázást és a tegezést. A távollét kétségkívül hozzájárul érzelmeik tisztázásához. Kodály 1907 márciusában arról ír Emmának, hogy nem tudná tovább nem tegezni: arra kéri tehát az asszonyt, hogy tegeződjék Bartókkal – akkor, hazatérése után, ők ketten is feltűnés nélkül tegezhetnék egymást. […]”



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10852018-10-03 07:31:00

Képtalálat a következőre: „Sándor Emma”



SÁNDOR (SCHLESINGER) EMMA zeneszerző, műfordító



Baja, 1863.03.17.-Budapest, 1958.11.22.



Neve nem ismeretlen. Kodály Emmaként semmiképp, és ha kultúránk (merész feltételezéssel) még legalább 100 évig megmarad európainak, akkor őt még legalább 100 évig ismerni is fogják: Kodály Zoltán első feleségeként, akivel a zeneszerző 48 csodálatos évet élt le - a nagy korkülönbség ellenére vagy éppen azért - csodálatos harmóniában. De vajon ismeri-e mindenki az áldozatos, jó feleségben a zeneszerzőt, aki - háttérbe szorítva személyes ambícióit - önként vállalt, teljes odaadással szolgálta hites ura karrierjét?



Ő lesz tehát a harmadik női zeneszerző, akiről megemlékezem.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10842018-10-02 12:44:02

Végezetül helyesbítem Baka Baitz Irma születési és elhalálozási adatait, amelyet a bevezetőben tévesen tüntettem fel. Nem szeretném, ha a hibás adat benne maradna a róla szóló megemlékezésben, hiszen magánéletéről amúgy is oly keveset tudunk.



Tehát:



Született: Budapesten (?), 1867. (?)  hónap (?) napján.



Elhunyt: Budapesten, 1925. április hónap 1. napján.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10832018-10-02 12:21:34

A zeneszerzőnőnek, aki az újsághírek szerint annyi „pompás”, szívvel, lélekkel teli zeneművet komponált, 7 évvel kellett túlélnie egyetlen gyermekét. Igazság-e, hogy a Sors a sok szép dallamért cserébe ily kegyetlen szenvedést mért rá? Az utolsó hír, amely megjelent róla, mindössze két mondat, méltatás nélkül:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1925.04.07.:



Baka-Baitz Irma zeneszerző e hónap 1-én, életének 58-ik évében elhunyt Budapesten. A megboldogult földi maradványait 4-én, délután temették a kerepesi-úti temető halottasházából a róm. katolikus egyház szertartása szerint.



A Kerepesi úti temető 1999-ben: 39-8-5: Baka Baitz Irma (zeneszerző) 1867-1925.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7782018-10-02 12:18:52

és 777.: Egyetértek.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7752018-10-02 10:35:36

Képtalálat a következőre: „Csányi Valéria”



Ma van CSÁNYI VALÉRIA karmester és karvezető asszony születésnapja.



Isten éltesse sokáig jó erőben, egészségben! Azt hiszem, mindazok nevében, akik szerető közönségét alkotják, e fórumon is kívánhatok neki odaadással gyakorolt, szép hivatásában további emlékezetes előadásokat, sok sikert.



Egy szép felvétel, amelyen ő vezényel:



http://www.musicweb-international.com/classrev/2014/Apr14/Erkel_Stephen_8660345.jpg


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10822018-10-01 21:06:46

A neten megtaláljuk még Baka-Baitz Irma „Dal a kispajtásról” c. szerzeménye 5. kiadásának a fotóját is. E mű sorrendben a hetvenhatodik. A kotta címlapján a keletkezés éve nem szerepel, ellenben annak belső lapja Baka-Baitz Irma összesen 79 szerzeményéből 76-nak a címét tartalmazza:



https://p1-ssl.vatera.hu/photos/56/09/78f9_1_big.jpg?v1 https://p2-ssl.vatera.hu/photos/56/09/78f9_2_big.jpg?v1 https://p1-ssl.vatera.hu/photos/56/09/78f9_3_big.jpg?v1


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10812018-10-01 20:30:37

1918



A zeneszerzőnőt a lehető legnagyobb, kiheverhetetlen sorscsapás éri, amelyről mindössze két rövid mondat olvasható a MAGYARORSZÁG 1918.02.09-i számában:



„— Gyászrovat. Baka Béla m. kir. honvéd számtiszt, 25 éves korában meghalt Budapesten. Baka- Baitz Irma zeneszerző egyetlen gyermekét siratja az elhunytban.”



Ezt követően Baka-Baitz Irmáról hosszú ideig semmi hír. Csak 1922-ben és 1923-ban olvashatunk róla ismét, akkor is mindössze egy-egy alkalommal:



 BUDAPESTI HÍRLAP, 1922.05.28.:



„(Új zenemű.) Erdő ölén címmel, Szilágyi László szövegére, énekhangra zongorakísérettel hangulatos boszton-keringőt írt Baka-Baitz Irma. Az új keringő Pécsi Erzsinek kedvelt zeneszáma.”



 https://p1-ssl.teszvesz.hu/photos/39/65/48f9_3_big.jpg?v1



ORSZÁG-VILÁG, 1923.09.02.:



SZERELMI VALLOMÁS CÍMMEL, Szilágyi László szövegére pompás francia keringőt írt Baka Baitz Irma, akinek ez immár 79-ik műve. Zeneszerzőink sorában tán Baka Baitz Irma az egyetlen nő, aki állandóan gazdagítja zeneirodalmunkat szebbnél-szebb alkotásaival. E heti számunkban hozzuk a jeles zeneszerzőnő arcképét és ajánljuk t. olvasóinknak pompás kompozícióit, amelyek eljátszásával önmaguknak és hozzátartozóiknak nagy örömet szereznek.”



Azt, hogy e két zenemű valójában mikor született, nem lehet tudni. Elképzelhető, hogy még 1918 előtt, csak a kiadásuk késett néhány évet. Erre a zeneművek témájából és abból következtetek, hogy több kompozíciójáról már sehol sem olvashatunk. A fotó, amely az újságban a „Szerelmi vallomás” c. zeneművéről írt sorok mellett megjelent, azonos a SZÍNHÁZI ÉLET 1913. évi 7. számában megjelenttel.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10802018-09-30 08:49:27

1911-től 1917-ig:



PESTI HÍRLAP, 1911.01.29., hirdetés az 51. oldalon:



Baka-Baitz Irma

nagysikerű zeneújdonsága

»Nyár múlásán« boston, Peterdy Andor szövegével. Az idei zsúrok és hangversenyek kedvelt előadási darabja. Ára: 2.40 fillér. Megrendelhető: BAKA-BAITZ IRMA zeneszerző Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő-utca 45.”



AZ UJSÁG, 1911.02.10.:



Új zeneművek. […] — Ugyancsak Baka-Baitz Irma zenésítette meg Reim Lajos Nászút a levegőben czímű versét is, mely Aviatikus-induló czím alatt 2 koronáért kapható. — Egy hangulatos magyar nóta is jelent meg a népszerű zeneszerzőnőtől, melyben Szepessy László Elnémult már az estharang czímű versének szomorú érzéseit tükrözteti vissza. Ára 1.50 K. Mind a három mű a szerzőnél kapható (VI., Gróf Zichy Jenó- utcza 45.).”



NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE, 1911.04.30.:



„Hattyúdal a címe Baka Baitz Irma legújabb keringőjének. Elegáns, szellemes, kedvesen dallamos keringő. Pompásan lendül, meleg érzéssel és temperamentummal teli, igazi táncpoéma, amelyet a szerző zenei készültségének és ízlésének választékossága jellemez. Ára 2 K 40 fillér, és megjelent a Harmonia zeneműkereskedésében, Budapest, IV., Váci-u 20.”



SZÍNHÁZI HÉT, 1912/12. SZÁM, hirdetés a 25. oldalon:



BAKA-BAITZ IRMA nagysikerű újdonságai



»Bucsuzás« dalkeringő boston, Peterdi Andor szövegével, ára 2.50, »Hivogató« románcz, énekli: Gróf Kinszkyné Pálmay Ilka. Mindkét mű az idei hangversenyek és zsúrok kedvelt előadási számai. Megrendelhetők: BAKA-BAITZ IRMA zeneszerző, Budapest, Vl., Nagymező-utca 21”



Képtalálat a következőre: „Baka Baitz Irma + Bucsuzás”



SZÍNHÁZI HÉT, 1912/43. SZÁM, hirdetés a 15. oldalon:



BAKA-BAITZ IRMA népszerű újdonságai:



»Alkony« dalkeringő-boston. Peterdy Andor szövegével. Ára 2 K 50 fillér. — „Zsúr" induló, szövegét írta : Peterdy Andorné. Ára 2 K. »Mint távoli halk bűvös zene ...« Cabaré-dal, KELETI JULISKÁNAK ajánlva. Ára 1 korona 80 fillér, hangversenyek, zsúrok kedvelt előadási számai. Megrendelhetők: BAKA-BAITZ IRMA zeneszerző, Budapest, Vl., Nagymező-utca 21”



Képtalálat a következőre: „Baka Baitz Irma + Alkony”



BÉKÉS, 1913.01.05.:



Tanító-bál.



Szombaton, folyó hó 11-én este lesz Gyulán az idei rövid báli évadnak egyik legkiemelkedőbb s bizonyára minden tekintetben legmaradandóbb nyomokat hátrahagyó báli estélye. […] Műsor: 1. Nyitány a »Gerolsteini nagyhercegnő« című operából. Előadja az egyesület zenekara 2. A két igazgató. Énekes bohózat. 3. Melodráma. Harmónium kísérettel, gordonka, szóló ének, duett és quartett betéttel. Szavalja: Bagdy Dániel. 4. Intermezzo a »Parasztbecsület« c. operából és Bakfis induló Baka Baitz Irmától. Játssza az egyesület zenekara. […]”



NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE, 1913.08.03.:



„Műkedvelői előadás. Róka P. Pál tánctanár mint aféle udvarias ember, azzal akart kedveskedni a polgári leányiskolának, hogy szegény-sorsú tanulói javára műkedvelői előadást rendezett a múlt hétfőn, július 18-án a Lendvay- színházban. […]16 pontból állott a programm, benne 4 színdarab. […] 6. Virágnyílás. Baka Baitz Irmától. Énekelte Szirmay Anna. Zongorán kísérte Mostis Piroska. […]”



SZÍNHÁZI ÉLET, 1914/6. SZÁM, 17. oldal:



„Baka Baitz Irmának, a talentumos nóta szerzőnek újabban két új kottája hagyta el a nyomdát. Két új szerzeménye, az »Első szerelem« és a »Holdsugár« gyors népszerűségre számíthat, mert a szerző minden kiváló kvalitása benne van a új szerzeményekben.



SZÍNHÁZI ÉLET, 1916/7. SZÁM, hirdetés az 5. oldalon:



Két kitűnő új zeneszám

BAKA BAITZ IRMA :


»Az első csók« dalkeringő. Peterdi Andor verse. Ára K 2.50

»Elnémult már az estharang« magyar dal, a hősi halált halt Szepessy László verse. Ára K 1.50. Megrendelhető a zeneszerzőnél: Budapesten, Nagymező-utca 21.”



SZÍNHÁZI ÉLET, 1917/21. SZÁM, hirdetés a 48. oldalon:



BAKA-BAITZ IRMA nagysikerű zeneújdonságai : »LEVÉL«, dalkeringő. Szövegét írta : Peterdy Andor. Énekli: Lábass Juci. A művésznő képével. — »LEHULLOTT KÉT FÉNYES CSILLAG« és »BEODRAI - UTCA SORNAK«. Két m. nóta. - A dalkeringő bolti ára: 2.50 kor., a dalok bolti ára: 2.— kor. Az összeg előre beküldésével portómentesen küldi a szerző.BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 21.”


Minden, ami nem opera... • 4412018-09-29 12:04:18

A kutatók alábbi megállapításai alapján, persze, mi sem természetesebb, mint arra a logikai következtetésre jutnunk, hogy a legjobb zenehallással bírók a legszorongóbb, legneurotikusabb emberek a világon, hiszen az ő „vészjelzőjük” túlfejlett, és e csoportba tartoznak mindazok, akik, noha nem szakmájukból fakadóan, de szenvedéllyel foglalkoznak a zenével, ill. felfogják a zene által közvetített mondanivalót.



:) vagy inkább :( ?


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10792018-09-29 11:15:51

És ahogyan az alább említett (és nem említett) művek a sajtóban időrendben közzé tétettek:



1896-tól 1906-ig:



HIVATALOS KÖZLÖNY, 1896.02.15.:



Zenemű újdonságok […] Baka-Baitz Irma, Abbazia-keringő, zong. 2 kézre […]”



BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY, 1899.06.25.:



Új zeneművek. Már régen túl vagyunk a zeneidényen, de azért a Rózsavölgyi czég még mindig szorgalmasan küldözgeti be nekünk a kiadásában megjelent új zeneműveket. […] — A harmadik zenemű, a mely megjelent, gyöngéd kezek műve, Baka-Baitz Irma, örvendeztetve meg azzal tisztelőit, a kik bizonyára nagyon sokan vannak. De a fiatal szerzőnő meg is érdemli azt a köztiszteletet, a melyre zenei tehetségével rászolgált. Új komposiciója a „Havasi rózsa" czímű polka mazur is kedves, fülbemászó szerzemény, a milyent tőle mi sokat kívánunk. Ára 1 kor. 60 fillér.”



CORVINA, 1902.03.30.:



 Zeneművek



[…] 



Rózsavölgyi és társa Budapesten.



[…]



Erdélyi Dezső. Cimbalom-zenecsokor. A legszebb és legújabb magyar dalgyűjtemény. III. füzet. […] 9. Gyöngyvirág. Polkamazur. (Baka-Baitz Irma.) 10. Már szívem is Pompéji lett. (Baka-Baitz Irma.) […] 12. Bakfisinduló. (Baka-Baitz Irma.) Budapest, 1902. Rózsavölgyi és Társa. 3 k 50 f.



ZENEVILÁG, 1902.11.18., a 7. oldaltól:



A legszebb magyar nóták énekhangra zongorakísérettel.



— I. folyam Budapest. Bárd F. és testvére. Egy-egy füzet ára . . . —.60 […]



— III. évfolyam […] 5. füzet. 1. Baka-Baitz. Tündökölnek a csillagok. […]



— IV. évfolyam. […] 12. füzet. 1. Baka-Baitz Irma. Kivetettem a hálómat... 2. Baka-Baitz. Megírtam a levelemet... Ének és zongorára.”



ZENEVILÁG, 1903.04.07.:



„Baka-Baitz Irma. Két népdal. (1. Szomorúfűz árnyékában 2. Olyan a lány.) Kiadta: Rózsavölgyi. Ára: 1 K. Két csinos dalocska, melyek népszerűségre számíthatnak. Hanem a kíséretük bizony gyarló. Vajjon mikor tanulnak meg már egyszer magyar dalszerzőink tisztességes négyszólamú tételeket szerkeszteni?

Baka-Baitz Irma. Automobil induló. (Rózsavölgyi.) 1 K. 50 f. Csinos induló, együgyű szöveggel, de elég jó melódiával. A mű Schick Jánosnak és nejének van ajánlva. A kiállítás ízléses.”



Ugyanerről később, „forgalmazói” szempontok alapján:



ESZTERGOM ÉS VIDÉKE, 1903.05.31.:



 „Új zeneművek. Rózsavölgyi és Tsa cégtől […] A magyar dalok, népdalok anthologiájának б ik évfolyama 2 dalt tartalmaz Baka-Baitz Irmától. Bánatosan szól az egyik, élénken a másik; »Olyan a lány mint a rózsa«, de egy értékűek melodikus voltukban. Ugyancsak B-Baitz Irma tollából jelent meg az Automobil induló, egy dallamos tréfás zenedarab.”



ESZTERGOM ÉS VIDÉKE, 1903.07.20.:



Csillagos éj a címe Baka-Baitz Irma gyönyörű dalkeringőjének, mely most jelent meg nem rég, s már is rendkívül elterjedtségnek örvend. Megrendelhető Rózsavölgyi és Társa udvari zenemű kiadóhivatalánál, Budapesten. Ára postai utánvéttel 3 korona.”



ZENELAP, 1906.02.10., 8. oldal:



Új zeneművek, új könyvek



Baka-Baitz Irma, a kitől eddigelé 47 kedvelt és népszerű zenemű jelent meg, újabban megjelentette a «Nászúton» czímű munkáját, a negyedik kiadásban, melyhez a szöveget Reim Lajos írta. Az énekhangra és zongorakísérettel ellátott mazurka ára: 1.60 fill.; ugyancsak Baka-Baitz Irmától jelent meg, szintén a negyedik kiadásban, «Anikó» czímű dalkeringő (Boston) énekhangra, zongorakísérettel, melynek szövegét Szávay Gyula írta. Ára: 2.50. A művek a zeneszerzőnél Budapesten, VI. ker., Új-utcza 45b. kaphatók.”


Minden, ami nem opera... • 4402018-09-29 10:55:27

Zenekutatás



"Zene és érzelem



A zene megríkathat minket. A sportban csúcsteljesítményekre késztethet. Megnyugtat, boldoggá tesz minket, vagy félelmet kelt bennünk. A zene csupán egyetlen dolgot nem tesz soha: Sohasem hagy minket hidegen.



[…]



A zenei hallás az evolúció történetében gyökeredzik



A zene megérint és megindít, de nemcsak pozitívan – negatívan is befolyásolhat minket. Reinhard Kopiez, a Hannoveri Zenei Főiskola professzora, több éven át vizsgálta a lúdbőr-hatást. Ezt többek között azzal magyarázza, hogy a hallás ősidők óta egyfajta „riasztó-berendezésként” működik, és figyelmeztet a kellemetlen helyzetekre:  



„Bizonyos hangzásminták megbízhatóan keltenek bennünk fenyegetettség érzetet, és erre különösen alkalmasak a mély frekvenciák, tehát a föld morajlása és rengése, amikor jönnek a dinoszauruszok, amitől dezorientáltakká válunk, nincs lehetőségünk a hangforrás helyének a meghatározására, ha az nagyon mély hangokat tartalmaz. "



[…]



A lúdbőr-hatás



A torz hangzású zene félelmeket és gyászérzetet vált ki bennünk. Hasonló hatása van, mint az állatvilágban a segélykiáltásoknak, feltételezi Daniel Blumstein és Greg Bryant a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen. Körülbelül e hanghatásokat alkalmazzák filmzenékhez  fenyegető vész vagy hajtóvadászatok esetén, feszültségkeltés céljából. Híres példa: a zuhanyozós jelenet Alfred Hitchcock thrillerjében, a „Psycho”-ban. 

Általános lúdbőrözést kiváltó zene, amely mindenkire egyformán hat, nem létezik. Az, hogy a lúdbőr-hatás fellép-e és mikor, nagyban függ a zenehallgatási szokásoktól és preferenciáktól. Egy kórus hirtelen megszólaltatása vagy egy szóló hang sok hallgatónál vált ki lúdbőrözést, és játszik azok hallgatói elvárásaival.”



Bernard Herrmann - Psycho Suite - BBC Proms 2011 (HD)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10782018-09-29 08:34:29

Baka-Baitz Irmának az Edélyi Múzeum-Egylet Könyvtárában nyilvántartott szerzeményei: ITT.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10772018-09-28 11:56:44

Íme az előbb említett műjegyzék:














      "BAKA-BAITZ IRMA eddig megjelent kedvelt s népszerű szerzeményei



 



  1. Margit. Keringő.



  2. Gondolj rám. Polka française.



  3. Üdvözlet. Polka.



  4. Havasi gyopár. Polka-mazur.



  5. Elbeszélik a virágok… Magyar dal.



  6. Aurora. Polka-mazur.



  7. Árvalányhaj. 3 eredeti magyar dal.



  8. Roccoco. Gyors–polka.



  9. Napraforgó. Mazurka



10. Postillon d’amour. Gyors-polka.



11. Rengedez az ezüst nyárfa… Magyar dal.



12. A föld búzát … Magyar dal.



14. Gyöngyvirág. Mazur.



15. Tündökölnek a csillagok. Magyar dal.



16. Abbazia. Keringő.



17. Tövisbokor. Magyar dal.



18. Két magyar dal.



19. Rózsa és pillangó. Polka française.



20. A forrás tündére. Ábránd.



21. Nefelejcs. Csárdás. A szerző képével.



22. Csillagos éj. Dalkeringő. Czímképét rajzolta Volarich Ida. Magyar szövegét írta: Szávay Gyula. Német szöv. írta: Langer Viktor.



23. Lement a nap. Magyar dal.



24. Havasi rózsa. Polka-mazur.



25. A tenger. Dalkeringő. Szövegét írta: Szávay Gyula.



26. Szeczesszió. Induló. Szövegét írta: Reim Lajos.



27.Bakfis. Induló. Szövegét írta: Reim Lajos.



28-30. Vadvirágok. Három eredeti magyar dal. Czímképét rajzolta Gutveinné Gyulay-Gaál Irma.



31. Pompéji. Dalkeringő. Szövegét írta: Reim Lajos.



32. Bohéme. Induló. Szövegét írta: Reim Lajos.



33. Automobil. Induló. Szövegét írta: Reim Lajos.



34-36. Bácskai nóták. 3 eredeti magyar dal. Szövege: Fülei-Szántó Lajos, Hajdú Pista s Szávay Gyulától.



37.  Zephir. Polka française.



38. Leány álom. Dalmazurka. Szövege: Reim Lajostól.



39. Hajnal. Dalkeringő. Szövegét írta: Szávay Gyula.



40. Harmat esik. Magyar dal. Szövegét írta: Thomka Pál.



41. Székely nóta. (Udvarhelyen már régóta …) Fülei-Szántó Lajostól.



42-44. Alföldi nóták. 3 eredeti magyar dal. Szövegét írták: Fülei-Szántó Lajos és Hajdú Pista százados.



45. Primadonna. Induló. Szövegét írta: Reim Lajos. (Fedák Sári arczképével.)



46. Nászúton. (Auf der Hochzeitsreise.) Polka-Mazurka. Szövegét írta: Reim Lajos.



47. Anikó. Dalkeringő. (Boston.) Szövegét írta: Szávay Gyula.



48-50. Hortobágyi nóták. 3 eredeti magyar dal. Szövegét írta: Fülei-Szántó Lajos és Hajdú Pista százados.



51. Ámor. Induló. Szövegét írta: Reim Lajos.



52. Virágnyílás. Polka-mazur. Szövegét írta: Reim Lajos.



53. Báli emlék. Dalkeringő. (Boston.) Szövegét írta: Szávay Zoltán.



54. Feminista. Induló. Szövegét írta: Reim Lajos. (Kornai Berta arczképével.)



55-56. Herkules-fürdői emlék. 1. Hervadás. Magyar dal. Szövegét írta: Fülei-Szántó Lajos. 2. Palotás. Magyar táncz."



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10762018-09-28 11:50:05








Bár hanganyag nem lelhető fel Baka-Baitz Irma műveiből, de egyes kottái ma is megvásárolhatók némely antikváriumban, a Vaterán vagy a Líra Bolthálózaton keresztül. 2016-ban adták ki pl. a KÖRMAGYAR ZONGORÁRA (PALOTÁS ÉS ISMERKEDŐ, ENYELGŐ, EPEDŐ, LAKODALMAS)  c. szerzeményét.



Képtalálat a következőre: „baka-baitz irma Herkules-fürdői emlék”


 


Érdekes, hogy Baka-Baitz Irma 1908-ban (ez az évszám szerepel az Edélyi Múzeum-Egylet Könyvtárának nyilvántartásában) megjelentetett egy „Herkules-fürdői emlék” c. művet, mely címmel Pazeller Jakab is írt egy híressé vált, ma is gyakran játszott keringőt. Kérdés, van-e valami dallambéli hasonlóság e két azonos című szerzemény között. A cím mindenesetre plágiumnak minősül, mivel Pazeller Jakab szerzeménye - ha jól emlékszem - később született.



Képtalálat a következőre: „baka-baitz irma Herkules-fürdői emlék”



Baka-Baitz Irma e kottájának a fotója is megtalálható a neten, tehát a választ az imént feltett kérdésre könnyen megkapjuk:



Képtalálat a következőre: „baka-baitz irma Herkules-fürdői emlék”



E kottában szerepel még Baitz-Irma azon műveinek a jegyzéke is, amelyet a zeneszerzőnő a "Herkules-fürdői emlék" kiadásáig megjelentetett.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10752018-09-27 11:43:55

Most következő zeneszerzőnőnk életrajzi adatairól nem sokat tudunk. Fényképet is csak egyet találunk róla, mégpedig a SZÍNHÁZI ÉLET 1913/7. számának 18. oldalán.



BAKA-BAITZ IRMA zongoraművészről és zeneszerzőről  van szó, akinek pontos születési és elhalálozási adatai sem ismertek:



 (Budapest /?/,1867.04.01.- /?/1925. /?/)



Nem lehetünk büszkék arra, hogy e hiányos adatokat is csak egy angol nyelvű ismertetőből (LD. ITT) tudhatjuk meg, amelyben az általa komponált zeneművek is szerepelnek. Baka-Baitz Irmától hanganyagot nem találtam, ellenben némely kottája még ma is kapható.



Az angol ismertető szerint a zongoraművésznő hosszú ideig Budapest VI. kerületében, a Nagymező u. 21. sz. alatt lakott, és fővárosunkban tevékenykedett. 1906 körül 61 és 1912 körül 67 igen sikeres darabot komponált, majd 1916-ban adott ki utoljára zeneművet, amely bombasikert aratott. Szerzeményei oly népszerűek voltak Budapest szalonjaiban és külföldön, hogy sokat közülük más zeneszerzők cigány-, ill. szalonzenekarokra hangszereltek.



Az időrendet nem követve idézem a színházi élet fent belinkelt számában megjelent rövid ismertetőt Baka-Baitz Irmáról, amelyből kiderül, hogy K. Zathureczky Bertával ellentétben ő már jól képzett, "hivatásos" zenész volt:



BAKA-BAITZ IRMA KOTTÁI.



Baka-Baitz Irma asszony, akinek egy hangulatos művét jelen számunkban találja az érdeklődő egyike azoknak az ismertebb zeneszerzőknek, akiknek dalai untalan elénk kerülnek; fel-felcsendülnek a zongorán, s feledhetetlen benyomásként rezegnek bennünk tovább. Baka-Baitz Irma 67 zenedarabja közül bajos válogatni: egyaránt melódiadús, finoman, megkomponált művek ezek; hogyne, hiszen a kitűnő Ábrányi Kornél legjelesebb tanítványai közül került ki. Főleg dalai népszerűek; Peterdi Andor verseire írta legjavát, és vers a zenével remek harmóniába olvad nála. Egyike a legmelegebb szívű dalszerzőknek, azok közül való, akiknek népszerűsége méltó és megérdemelt jutalma munkásságának.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10742018-09-26 23:20:17

Végezetül két szomorú hír:



SZÓZAT, 1924.01.30.:



Egy erdélyi írónő halála. Rövid brassói távirat arról ad hírt, hogy Kelemenné Zathureczky Berta írónő Sepsiszentgyörgyön, hetvenéves korában maghalt. A halálhír, mely az erdélyi magyarság egyik igazi nagyasszonyának élete után tett pontot, részvétet kelt mindazokban, akik valaha találkoztak a meleglelkű írónő nem nagy koncepciójú, de mindig szívből és szívekhez szóló írásaival. Kelemenné, ki Baróton született, s Sepsiszentgyörgy város főügyészének volt felesége, tárcák és regények írásán kivül zeneszerzéssel is foglalkozott, különösein E. Kovács Gyulának, a tragikus véget ért poéta-színésznek verseihez szerzett melódiákat s a Szovátai búcsú és Volt nekem egy imakönyvem című dalai Erdélyben ma is ismerősek. Irodalmi munkásságán kívül a társadalmi életben is vezetőszerepet viselt. Elnöke volt a szentgyörgyi magyar nőegyletnek és a vöröskereszt fiókjának. Emberbaráti működésének elismeréséül a koronás arany érdemkereszttel tüntették ki. Temetése Sepsiszentgyörgyön volt általános részvét mellett, s megható epizódja volt a gyászszertartásnak, hogy a sírnál egy 48-as honvédfőhadnagy, a 102 éves Fadgyas bácsi tolmácsolta a székelység fájdalmát. A temetésen képviseltette magát az Erdélyi Irodalmi Társaság is.”



MÚLTIDÉZŐ - 2012.05.27. Háromszéki nagyasszonyok: Nagyernyei Kelemen Lajosné Zathureczky Berta:



„[…] 1924. január 20-án halt meg Sep­siszentgyörgyön. Nagy részvét mellett a Székely Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, s a város halottjaként temették el. Férjével közös síremléke a vártemplomi temető Lila-kertjében áll, gondozatlan, s mert senki nem váltotta meg, félő, hogy eladják. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10732018-09-26 19:46:27

Isoz Kálmán a MUZSIKA 1930. évi 3. számában, Petőfi műveinek zenei bibliográfiájában megemlíti még Kelemen Lajosné, Zathureczky Berta



Ide kis lyány, ide hozzám egy szóra,

Szemek, mindenható szemek
,

Szerelem, szerelem c. dalait.



Ezzel nagyjából kigyűjtöttem a Kelemenné Zathureczky Berta által komponált fontosabb szerzeményeket. Nevezett irodalmi munkásságáról szándékosan nem kívánok részletesebben beszélni, mert az valójában nem e fórum oldalaira tartozik.



Egyetlen egy írásművének az ismertetőjét azonban  - úgy érzem – feltétlenül idéznem kell ahhoz, hogy megértsük, milyen indíttatásból fordult Zathureczky Berta érdeklődése a népdal-gyűjtés és a magyaros dallamok komponálása felé:



Emlékezzünk régiekről. Írta Kelemenné Zathureczky Berta. Erdélynek kétségtelenül legérdekesebb része a Székelyföld. Hegyes-völgyes, girbe-görbe vidéke tele van történelmi reminiszczencziákkal. A hol ma szegény székely góbé sovány gebéje járja az utat, valaha nagyhatalmú, nyakas Rabonbánok* büszke lovainak patkója alatt reszketett a föld. A mostani székelység árnyéka a réginek, csak tengődik ott, a hol azok hajdan daczolni tudtak minden hatalommal. Ám, ha már-már a pusztulással is kell megbirkóznia, s leköti az életküzdelem, nem feledkezik meg a múltról. A tradícziókat sehol sem tisztelik az országban annyira, mint éppen náluk. Reményt s bizalmat nekik a jövő iránt a múlt dicső emléke ád. Sok mondát, regét őriz a múltról, annak történeti alakjairól a székely nép. A képzelődésre, meseszövésre alkalmas természete is, hepe-hupás vidéke is. Gyönyörű mondáit, mesevilágát most szólaltatta meg »Emlékezzünk régiekről« czímű könyvében Kelemenné Zathureczky Berta, maga is állítólag egyik székely Rabonbán ivadéka. A könyv, a mely a székely néplélek tükre, a jótollú írónő tolmácsolásával tanulságos és szép olvasmány. Megjelent Kolozsvárott.



* Rabonbán, ld. itt.



(Forrás: AZ UJSÁG 1911.04.09-i száma)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10722018-09-26 00:02:06

Azután egy igencsak figyelemre méltó, mondhatni történelmi jelentőségű, korabeli hirdetmény. A hirdetés feladója u. i. - a mai gyakorlattal ellentétben - nem tegezi le quasi „haverként” a megszólított célszemélyeket, emellett pedig egyértelműen könyv- és zeneműkereskedő „urak” figyelmébe ajánlja azt. Eleinknek, úgy látszik, még fogalmuk sem volt a genderelméletről, de arról sem, hogy néhány évtized múlva nemcsak „urak” fogják „uralni” a munkaerőpiacot. Ebben a közegben egy női zeneszerző legalább olyan föltűnést kelthetett, mint korábban a George Sandként ismertté vált, nadrágba bújt és szivarozó Amantine Lucile Aurore Dupin:



 CORVINA, 1899.02.10.:



          „Könyv- és zeneműkereskedő urak (!) figyelmébe.

Tisztelettel tudatom a t. kartárs urakkal, hogy Kelemen Lajosné Zathureczky Berta úrnő által írt és a zeneirodalom terén ismert jeles zenemű-szerzeményeinek összes eddig megjelent darabjait bizományi kezelés végett átvettem.

          Az eddig megjelent 14 különféle zenedarab, melyek máris nagy közkedveltségnek örvendenek, 50%-kal csakis nálam kaphatók.

Kérem e kelendő igen jó zeneműveket mielőbb megrendelni és a t. vevő közönségnek ajánlani.

          Sepsi-Szt.-Györgyön, 1899 január hó.

                                                                         Benkő Mór

                                                           könyv- és zeneműkereskedő.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10712018-09-25 23:56:33

Minthogy Zathureczky Berta szerzeményeiről pontos jegyzék nem áll rendelkezésre, tovább idézem az általa komponált „zeneművekről” megjelent híreket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy e hírek nemcsak az erdélyi, hanem a fővárosi lapokban is megjelentek, és Zathureczky Berta kottáit többnyyire a már akkor is neves Rózsvölgyi és társa zeneműkereskedés forgalmazta. 



 BUDAPESTI HÍRLAP, 1888.11.14.:



(Új zenemű.) D e m j é n  L. kolozsvári könyvkereskedésének kiadásában Kelemen Zathureczky Bertától Az Olt mentén című csinos, dallamos keringő jelent meg. Ára 1 frt. — […]”



FŐVÁROSI LAPOK, 1888.12.01.:



Egy nő dalai. Kelemen Lajosné- Zathureczky Berta nevével több csinos dal alatt találkoztunk már a zenelapokban. Most két románc jelent meg tőle. Az egyiknek címe »Mikor csönd van«, a másiké »Szovátai bucsúdal«. Magyarosak, Dallamosak. A zenemű ára 1 frt és kapható Rózsavölgyi és társa zeneműkereskedésében is.



FŐVÁROSI LAPOK, 1889.12.17.:



Egy zeneszerzőnő új darabjai. Kelemen Lajosné, szül. Zathureczky Berta úrnő, ki az erdélyiek kedvelt zeneszerzőnője, ismét két új szerzeményt adott ki. Az egyik: »Előre!« című honvéd-induló és Benedek István honvéd-őrnagynak van ajánlva. Ára 1 frt. A másik: __ »Tusnádi emlék« című polka-mazurka énekre. Ára szintén 1 frt. A két zenemű kapható minden zenemű-kereskedésben.”



PESTI HÍRLAP, 1894.01.19.:



„(40 eredeti nép- és műdal) cím alatt Kelemen Lajosné Zathureczky Bertától (Sepsi-Szent- György) egy hangjegyfüzet jelent meg. A zongorakísérettel ellátott dalok szövegét és zenéjét egyaránt Kelemen Lajosné szerzette, s ezzel igen szép és derék munkát végzett. A versek jól gördülnek, s a dalok melódikusak. Hangszerelésük is igen jó, egyes helyeken pedig épen pompás. A dalokat zongorán ének nélkül is lehet játszani. A csinos füzet Rózsavölgyi és társánál jelent meg, s a szerzőnő férjének ajánlotta.”



És íme  a kritika, amelynek igazságtartalmát a „zenemű” ismerete híján nem áll módunkban megkérdőjelezni, ám erősen tükröz egyfajta lekezelő férfisovinizmust a „roppant női ambícióval” szemben:



PESTI NAPLÓ, 1894.03.07.:



„Megrendült bele a lelkem és a szívem, mikor a szerkesztőség a magyar zeneirodalom e legújabb vaskos termékkötetét átküldie hozzám elbírálás végett. Amikor pedig az ötven lapon végig jártattam tekintetemet: olyan érzés fogott el, melynek még nehezen adtak nevet a pszihologok. Hát mitevő is legyen a kritikus egy roppant női ambícióval szemben, amely a mai világban egy csapásra negyven eredeti magyar nép- és műdalt, — köztük két ábrándot s többféle románcot, sajkadalt s egyebet — merészel a zenepiacra kiröpíteni. Hozzá még nemcsak zenéjét, hanem szövegkölteményeit is maga írta. Tehát költő és zeneíró egy személyben.

Ha udvarias akar lenni: szépen regisztrálja mint novitást s ajánlja a tisztelt közönség figyelmébe. A többi a te dolgod tisztelt publikum — gondolván magában. — De mit csináljon akkor, ha felteszi a kritikusi szemüveget? Legjobb esetben valami külön zenészeti forma- és harmóniatan szerint járhat el, mely az olyan zeneszerzők számára íratott, akik rengeteg fantáziával s még rengetegebb ambícióval bírnak, de még le nem ereszkedtek a zeneírásnak olyan erélységére sem, ahonnan nem vakon kerülnek a gondolatok a felszínre, hanem legalább nyitott szemekkel. Én részemről az általam különben már csak nagyra törekvésénél fogva is tisztelt vers- és zeneköltőnőnek nem tudok más őszinte jó tanácsot adni, mint hogy kiváló talentumra valló zeneérzékénél fogva adja magát komolyan és kitartóan a zeneszerzés titkai elsajátítására, s azután adjon kj újabb negyven nép- és műdalt. Ezeket pedig tegye el emlékül képzelme és tehnikája forrongó korszakából.


Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics • 932018-09-25 16:48:05

DMITRIJ SOSZTAKOVICS SZÜLETÉSÉNEK 112. ÉVFORDULÓJÁRA:



Egyik írását idézem.

 



Dmitrij Sosztakovics:



„AKI A LEGKÖZELEBB ÁLL HOZZÁM”

 



„Nagyon szeretem Csehovot, egyik legkedvesebb íróm. Szeretem olvasni és újraolvasni nemcsak elbeszéléseit, novelláit és drámáit, hanem feljegyzéseit és leveleit is. Szívemből örülök, hogy születésének századik évfordulóján ismét feléje fordul az egész haladó emberiség figyelme.



Természetesen nem vagyok irodalomtörténész, s nem nyújthatok hiteles értékelést annak a kiemelkedő orosz írónak alkotóművészetéről, akit érzésem szerint még korántsem tanulmányoztunk át teljes mélységében, s korántsem mindig helyesen értelmezünk. De ha történetesen disszertációt kellene készítenem egy tetszésem szerinti íróról, akkor bizonyos, hogy Csehovot választanám, olyannyira közel áll hozzám lélekben. Olvasása közben előfordul, hogy magamra ismerek, úgy vélem, Csehov helyében az élettel megvívott ütközetekben bárki ugyanazt tenné, amit ő tett.



Csehov egész élete a tisztaság és szerénység példája, mégpedig nem külsőségekben, hanem gyökereiben. Minden bizonnyal ezért nem vagyok híve bizonyos memoár kiadványoknak, melyek a bödön mézet beszennyező kanálnyi szurkot juttatják eszembe. Többek között nagyon sajnálom, hogy napvilágot látott Anton Pavlovics és O.L. Knyipper-Csehova* levélváltása; ezekben az írásokban annyi az intimitás, hogy nem szívesen olvasom őket nyomtatásban. Annak az írónak a tisztelete mondatja ezt velem, aki a lehető legszigorúbb bírája volt saját műveinek. Ő csak akkor publikált egy alkotást, ha már tökéletessé csiszolta.



Csehov életrajza a legragyogóbb és legnagyszerűbb életrajzok egyike. Főképp néma hősiessége ejt csodálatba – a szahalini utazás, az eltökéltség, hogy mindent a saját szemével lásson, saját bőrén tapasztaljon és érezzen. Gazdag irodalomtudományi gyűjteményeinkben a puskiniana és gorkijiána mellett mindeddig mégsem született meg egy csehoviána is, bár Anton Pavlovics élete és munkássága bőséges anyagot szolgáltatna hozzá.



Nézzük például a muzsikus szemszögéből Csehov műveit: napjainkig nincs visszatükröződésük a zenében, holott jó-néhány írása már szerkezetében is kivételes muzikalitásra vall. Például a Fekete barát című novellát szonátaformában komponált darabnak tartom.



Csehov alkotóművészetével manapság a művészet számos szovjet mester foglalkozik. Sajátságos vizsgát éltem át a Kukrinyiszki-grafikus-közösség* műhelyében: a művészek megmutatták nekem készülőfélben lévő Csehov illusztrációkat, s én azonnal ráismertem az ábrázolt írásokra. Ezek a lapok dicséretére válnak a csehovi művészet lényegét érzékenyen kitapintó Kukrinyikszinak.



Meggyőződésem, hogy évről-évre több színház, zeneszerző és képzőművész kopogtat majd Csehov alkotói kincstárának ajtaján. Hiszen ez a drágakő gyűjtemény – kimeríthetetlen.”



Literaturnaja Gazeta, 1960. január 28.



(Fordította Kerényi Mária)



 



*Olga Leonardovna Knipper-Csehova (1868-1959), színésznő és Csehov felesége volt.



*Kukrinyikszi három szovjet képzőművész nevéből alkotott betűszó [Wikipédia]



(Megj., A.)  


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7742018-09-25 14:21:00

112 évvel ezelőtt született



Képtalálat a következőre: „sosztakovics”



Dmitrij SOSZTAKOVICS zeneszerző, zongoraművész



(Szentpétervár, 1906.09.25.-Moszkva, 1975.08.09.)



Ebből az alkalomból idézem egyik írását:



"TRAGÉDIA – SZATÍRA



Már két és fél éve dolgozom a Lady Macbethen. Ez a darab első része tervezett trilógiámnak, melyben a nők helyzetét szeretném ábrázolni Oroszország különböző korszakaiban. A Kisvárosi Lady Macbeth tárgyát Leszkov hasonló című novellájából kölcsönöztem, az írás valósággal mellbe vágja az olvasót hallatlan világosságával és tömörségével. Véleményem szerint olyan novella, amely műfajában az élvonalat képviseli a forradalom előtti Oroszország nyomorúságos körülményei között sínylődő tehetséges, eszes, nagyra-hívatott asszony sorsának mélységesen őszinte, tragikus ábrázolásával. A  jubiláló Maxim Gorkij mondotta: «Tanulni kell. Meg kell ismernünk hazánkat, múltjával, jelenével és jövőjével együtt.» Nos, Leszkov műve a lehető legtökéletesebben megfelel a gorkiji kívánalmaknak, mivel páratlan erővel rajzolja meg a forradalom előtti Oroszország egyik legsötétebb korszakát. A Lady Macbeth a szó betű szerinti értelmében igazi alap a zeneszerző számára. Ragyogóan megformált jellemeivel, drámai konfliktusaival engem valósággal lenyűgözött.



A librettót A.G. Prejsszel, a fiatal leningrádi dramaturggal közösen állítottuk össze, majdnem teljes egészében Leszkovot követve – a harmadik felvonás kivételével, amelyben a hangsúlyosabb szociális árnyalatok megteremtésével némileg eltértünk az eredeti szövegtől. Írtunk egy rendőrségi jelenetet, és elhagytuk Jekatyerina Lvovna unokaöccsének meggyilkolását.



Az operát tragédiának dolgoztam fel. Mondhatnám azt is, hogy a Lady Machbeth tragiko-szatirikus zenedráma. Bár Jekatyerina Lvovna férjének és apósának gyilkosa, mégis rokonszenvet ébreszt bennem, igyekeztem életmódját és környezetét sötéten szatirikus színekkel ecsetelni. A „szatirikus” jelzőt ezúttal egyáltalán nem „nevetséges” vagy „gúnyos” értelemben használom, hanem éppen ellenkezőleg: a Lady Macbethet leleplező operának szántam, olyan műnek, amelyik lerántja a leplet a kereskedői életvitel szörnyű szokásairól, aljasságairól, és egyszersmind meg is gyűlölteti őket a nézővel.



A Lady Macbeth zenei anyaga merőben más, mint előző operámé, Az orré. Meggyőződésem, hogy a zenedrámában énekelni kell; a darab valamennyi vokális szólama énekelhető, kantilénákban gazdag. A zekekar egyes patetikus percekben hatalmassá nő - katonazenekarral és különböző kigészítő hangszerekkel bővül.



Három felvonással már elkészültem, a teljes mű négy felvonásból áll majd. Gondolom, 3-4 hónap kell még, hogy befejezzem az operát."



Szovjetszkoje Iszkussztvo, 1932. október 16.



(Fordította: Kerényi Mária)      



Shostakovich: Lady Macbeth of Mtsensk - Lukács, Berczelly, Zapletchni


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10702018-09-25 08:32:41

Kelemenné Zathureczky Bertának Sepsiszentgyörgy kulturális életének a fellendítése érdekében végzett és írói tevékenysége jóval jelentősebbnek tűnik a zeneszerzés terén elért eredményeinél, de igazságtalanok lennék, ha ezt szerzeményeinek a meghallgatása nélkül, ex cathedra jelentenénk ki. Itt azokból az újságcikkekből idézek, amelyekben megjelent zeneműveiről olvashatunk:



SZEKSZÁRD VIDÉKE, 1890.05.01.:



Szekszárd Vidéke“ tárczája.



                                                     „Hajnal uram.

                                                    — Melodráma. —

Szövegét írta : E. Kovács Gyula. Zenéjét szerzette: Kelemen Lajosné sz. Zathureczky Berta.

          Ily czímű zenemű hagyta el a napokban a sajtót, melyet kétszeres örömmel üdvözölhetünk, mert míg a sok külföldi mii mellett, melyekkel hazánkat elárasztják — ez minden ízében magyar, másrészt oly műfaj, mely nálunk még vajmi gyéren van kultiválva, s oly hivatott szerzők terméke, minő E. Kovács Gyula, a jeles költő és kitűnő színész, és Kelemen Lajosné a Székelyföld egyik legszebb és legszellemesebb úrasszonya, kinek „Szovátai búcsúját“ egész Erdélyben énekelik, s mindenfelé ismeretesek a „Tusnádi emlék“, az „Olt mentén“, „Honvéd induló“, stb. stb. a könyvpiaczon is megjelent művei.

          Kelemenné dallamainak a szolid melancholia a jelleme. De nem az a keresett, mondva csinált melancholia, mely derűre-borúra úgy a költészet, mint a zeneirodalom terén fülünkbe jajgat, nyöszörög, s a megindítás helyett a szánalom érzetét kelti, vagy az émelygés ízét hagyja; hanem az a szelíd, néma bánat, mely a legkitűnőbb költők lantján is felhangzik; mely önkénytelenül fogja el szíveinket, gyakran magunk sem tudjuk az okát; s ha még oly boldogok vagyunk is, felhangzik a méla, fájó hang: elmúlik minden, itt hagyunk mindent! Temérdek változatban rezdül ez meg a szív húrjain, de bármennyi alakban adjunk is kifejezést neki, mind egy forrásra, egy okra vezethető vissza. Így vagyunk Kelemenné zeneműveivel; valamennyin átrezeg egy sajátságos, édes-fájó hang, mely ismertté, rokonszenvessé teszi előttünk, s éppen e specialitása miatt bátran nevezhetjük őt zenei talentumnak! […]”



ZENELAP, 1892.07.28.:



Új zeneművek. […] Rózsavölgyi és társa cs. és kir. udvari zeneműkiadónál újabban megjelent Kelemen Lajosné Zathureczky Bertától két eredeti dal: »Csuhajnóta« és »Az ám az igaz«. A mű tiszta jövedelme a felsőmagyarországi ínségek részére van felajánlva. Ára: 50 kr. — […]”



PESTI HÍRLAP, 1893.04.02.:



„(Három keringő) jelent meg legújabban a Rózsavölgyi cégnél. Kelemen Lajosné (Zathureczky Berta) „Tündérregé“-jének csak dallama tetszhetik, szerkezete, a szöveghez nem simulása visszatetsző; […]”



BUDAPESTI HÍRLAP 1897.03.02-i számában:



„(A Kisfaludy-színházban) […] A színház igazgatósága előadásra elfogadta Harmath Lujza jónevű írónő új népszínművét A legénybíró-t. Az érdekes darab a kalotaszegi népéletből vette tárgyát. A zenét szintén írta: Kelemenné Zathureczky Berta.



UJ IDŐK, 1898.07.03., 17. old.:



Népdalok.



 Iróasszony maholnap annyi van nálunk, mint fűszál a réten; festőnő is akad, aki igazán csinos dolgokat produkál. De a zene terén nem igen tesznek kísérletet a mi aszszonyaink. Mintha abba a csodás birodalomba nem mernének vagy nem tudnának behatolni.

Annál figyelemreméltóbb, ha egyik-másik mégis kiválik közülök, s megpróbálja zenébe foglalni gondolatait.

Kelemen Lajosné Zathureczky Berta adta ki most közelebbről népdalainak második kiadását. Csinos, kedves dalok egytől-egyig, s ha sok eredetiség nincs is bennök, de mély érzéssel, az igazi népdal teljes átérzésével vannak megkomponálva.

Kelemenné neve különben nem ismeretlen a zeneirodalom terén a zenekedvelő közönség előtt. Néhány népdalát már ország szerte játszák és éneklik, s mikor a cigányok rá-ráhúznak egyik másik nótájára, kevés embernek van sejtelme róla, hogy azokat egy fiatal, székely asszony komponálta, aki tulajdonképpen soha sem tanulta a zene tudományát, csak kottára szed egy-egy dalt úgy, ahogy a lelkében megcsendül.

A Húsz eredeti népdal ára 2 frt. Megrendelhető minden zeneműkereskedésben, vagy szerzőnél, Sepsi-Szent-Györgyön.
a.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10692018-09-24 08:24:39

A most következő zeneszerzőnőt a magyarok között bátran nevezhetjük úttörőnek. Hogy zeneművei milyen értéket képviselnének a ma embere számára, nem tudjuk megítélni. Ahhoz előbb meg kellene hallgatnunk néhányat belőlük.  Ahogy belemerültem e téma tanulmányozásába, meg kellett állapítanom, hogy ez „úttörő” zeneszerzőnőnk munkásságát alapvetően meghatározta székely származása, az a történelmi környezet, amelyben élt.



https://www.3szek.ro/kepek2/thumb/20150717220049.jpg



Kelemen Lajosné Zathureczky Berta székely író, költő, zeneszerző



(Homoródszentmárton, 1855.02.01.- Sepsiszentgyörgy, 1924.01.20.)



A ROMÁNIAI MAGYAR LEXIKONBAN ez áll róla:



        „Kelemenné Zathureczky Berta […] író, zeneszerző. Az EIT (Erdélyi Irodalmi Társaság) tagja (1888). Mint a Jótékony Nőegylet elnöke, jelentős irányítója volt Sepsiszentgyörgy kulturális életének: műsoros rendezvények és adakozások jövedelméből tetemes összegekkel járult hozzá a Székely Nemzeti Múzeum felépítéséhez. Kapcsolatban állott Mikszáth Kálmánnal, megrendezte Jókai Mór 50 éves írói pályájának jubileumi ünnepségét, nevéhez fűződik a sepsiszentgyörgyi Magyar Dalárda létrehozása (1921). A város saját halottjaként a múzeum díszterméből búcsúztatta.



          Megzenésített költeményei népszerűek voltak: 12 füzetben 79 műdala forgott közkézen saját szövegével, megemlítendő közülük a Szovátai búcsúdal, Hajnal uram, Kék nefelejcs, Kevlári búcsúEgyik operettjéhez (Anatol vagy a farsang útja) Beksics Gusztávné írói nevén Bogdánovics György író és színésznő írt szövegetEmlékezzünk régiekről c. kötetében (Kv. 1910) a székely rege- és mondavilág legszebb darabjait szedte csokorba.



Regényei közül kiemelkedik a kétkötetes Asszony átka az asszony (Sepsiszentgyörgy 1922) és főműve, az eredetileg a Brassói Lapokban folytatásokban megjelent, majd három kiadást megért Simonyi óbesterné (Brassó 1925), melynek témáját Szádeczky Kardoss Lajos Báró Apor Péter élete c. munkájából vette. Ennek egy-egy fejezete művelődéstörténeti dokumentum.



További munkái



Az aranylakodalom (Sepsisztgy. 1911); Az embergyűlölő (Brassó, 1925)"



Zathureczky Berta életének alaposabb megismeréséhez érdemes elolvasni az alábbi füzetet is:



Zathureczky Berta emlékfüzete az első világháborúból. Emlékül hagyom az én múltamat.



Ebből idézem a következőt:



Zathureczky Bertát „[…] az 1914–1918 között zajló nagy háború alatt a Koronás Arany Érdemkereszttel és a II. Polgári Arany Érdemkereszttel is kitüntették. Hogy mivel érdemelte ki e medáliákat, az említett füzet alapján érthetjük meg. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10682018-09-23 10:01:32

EGY KIS KITÉRŐ …         



Az e topikban általam felsorakoztatott, eleddig 157 művész között találunk énekeseket és énekesnőket, hegedű- vagy zongoraművészeket és –művésznőket, továbbá jó néhány zeneszerzőt is, de még egyetlen zeneszerzőnőről (sőt, karmesternőről) sem esett szó. Úgy vélem, nemcsak bennem vetődik fel a kérdés, miért választotta oly kevés nő hivatásául a zeneszerzést (vagy éppen a karmesterséget), és miért vált közülük oly kevés híressé az idők folyamán.



          Erre próbál hétköznapi magyarázatot adni A nő, ha zeneszerző” c. cikk írója, amelyből egyetlen - Czeizel Endre kutatásain alapuló  - megállapítást emelnék ki, amely mellett, természetesen, még számos egyéb érvet is fel lehet sorolni. Czeizel Endre szerinta férfiak és nők értelmi színvonala egyforma, s megcáfolták azt a tézist is, hogy a férfiak szellemi fölénye agyuk nagyobb súlyából ered. Mentális képességekben vannak eltérések, a nők beszéd- és nyelvtanulási készsége jobb, míg a férfiaknak a térlátása, térérzékelése, mely kapcsolatban van a matematikai gondolkodással, ami a zeneszerzéshez szükséges”.



          Papp Gábor énektanár, karnagy, zeneszerző és rockzenész doktori disszertációját egy új tudományág, a neuromuzikológia kutatási eredményeiről írta, és a vele készített interjút tette közzé Maczák Ibolya NEUROMUZIKOLÓGIA - Tudományosan a zenéről címmel. Ebből idézem az alábbi, figyelemre méltó részt:



          Papp Gábor „– Vizsgálataiban kitér a férfi és női zeneszerzők kérdésére is… – A férfi- és a női agy különbségeit vizsgálva arra következtethetünk, hogy míg az előbbi valamivel nagyobb térfogatú, addig az utóbbi esetében fejlettebb a limbikus rendszer, komplexebbek a szinapszisok, élesebb a hallás, a látás (például színek, arcok, sötétben a tárgyak felismerése). A két agyféltekét összekötő corpus callosum, mely elsődlegesen a bal félteke beszédközpontját köti össze az ellenkező oldal homológ területével, a nőknél közel kétmillióval több axont tartalmaz. Ezért erősebbek a verbális produkcióban, viszont ez a terület a férfiak agyában a helymeghatározás központja, ezért jobbak ők a térbeli tájékozódásban. A női agy két verbális központja is oka lehet annak – a különböző társadalmi szokások és az évszázados gyakorlat mellett –, hogy kevesebb női zeneszerzőt ismerünk. A partitúra áttekintése ugyanis komoly térlátást igényel. Természetesen ez nem megoldhatatlan feladat nők számára sem (mint ahogyan léteznek női taxisofőrök is), de jelenlétük mégis ritkább a zeneszerzők körében, noha a kottaolvasásban többnyire a nők jeleskednek.”



          De mit állít Susanne Rode-Breymann, aki kevésbé tudományosan közelíti meg ezt kérdést? Idézet a Tudnak-e a nők zenét szerezni? c. írásból:



          „[…] Susanne Rode-Breyman, német zenetörténész rendszeresen végez amolyan vakteszteket kollégái és tanítványai körében. Nem árulja el, mely zeneszerzők műveit hallják, egyszerűen csak azt kéri, mondják meg, melyiket tartják jobbnak. Ha például Alma Mahler és Zemlinsky dalai kerülnek mérlegre, az esetek túlnyomó többségében a hozzáértő (és ezúttal elfogulatlan) hallgatók Alma darabjaira adják voksukat. De ilyen módon más női zeneszerzők is gyakran lekörözik elismert férfi társaikat.



Az elfogultság a zenetörténész szerint nem kizárólag a nők társadalmilag hátrányos megkülönböztetéséből fakad, hanem abból a módból, ahogyan kulturális ítéleteinket alkotjuk. A kulturális értékek mindig egy bizonyos közegben születnek, válnak mértékadóvá. A zene területén ezt a közeget a múltban kizárólag férfi zeneszerzők alkották, amit a társadalmi adottságok mellett a zsenikultusz is támogatott. Így tehát kulturális emlékezetünkben egyszerűen nem létezik a női zeneszerző fogalma.[…]” 



Ezek után mi sem természetesebb, megnéztem, találok-e valahol összesítést a világ női zeneszerzőiről, és – mert találtam – kiemeltem közülük hazánk „leányait”. Íme:



Női zeneszerzők (csupán a neten található lista alapján, amely – bármennyire is szűkén vagyunk a női zeneszerzőknek - természetesen nem teljes):



Kelemen Lajosné Zathureczky Berta (1855-1924), székely író, költő, zeneszerző.



Kodály Zoltánné Sándor Emma (1863-1958), zeneszerző, műfordító.



Szőnyi Erzsébet  (1924-), magyar zeneszerző, karvezető, tanár.



Kistétényi Melinda (1926-1999), magyar orgonaművész, tanár, zeneszerző.



Pócs Katalin (1963-), zeneszerző.



Tallér Zsófia (1970-), zeneszerző.



Csató Mónika (1971-), zeneszerző.



Megyeri Krisztina (1974-), zeneszerző, korrepetitor.



Elek Szilvia, magyar zongora-, csembalóművész, zeneszerző.



Úgy érzem, tartozom azzal, hogy a következőkben egy-két elfeledett vagy kevésbé ismert magyar női zeneszerzőről is bővebben szóljak.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10672018-09-23 09:47:05

Orczy Bódog munkásságának eltérő értékelése sajnos a zeneszerző haláláról szóló hírekben is tükröződik. Lehet ez akár tanulság is arra nézve, hogy nem árt, ha a dolgok értékelésekor a saját gondolatainkra és érzéseinkre hagyatkozunk.



PESTI HÍRLAP, 1892.01.24.:



„— (Halálozások.) Orczy Bódog báró — mint Londonból távírják — tegnapelőtt reggel, londoni lakásán meghalt. Holttestét Brüsszelbe viszik, hol leánya* mellé temetik el. Orczy báró zeneszerzés terén jelentékeny sikereket ért el. Három operát írt ú. m. a ,,Pandorá“-t a „Sisyphus“-t és a magyar tárgyú „Renegát”-ot. 1870. október havától 1873 márciusig a nemzeti színház intendánsa volt, és alatta úgy a dráma, mint az opera fellendült. Intendánskodása utolsó éveiben több belvillongás volt a nemzeti színház személyzetében, és ennek tulajdonítják távozását e műintézetek éléről. Orczy Bódog 1835. június 8-án született, 1863. szeptember 25-én egybe kelt Vass Sámuel gróf leányával, Emmával. —„



ORSZÁG-VILÁG 1892.01.30.:



Orczy Bódog báró Londonban, szerdára virradó éjjel hirtelen meghalt. Mintegy két évtizeddel ezelőtt a Nemzeti Színház intendánsa volt. Intendánskodásának ideje alatt nagy visszaélések burjánzottak föl, a színház anyagilag is, művészetileg is hanyatlott. Ő maga aztán külföldre vonult. Orczy Bódog br. zeneszerző is volt s két (?) operát is komponált, «Pandora» és «Sisyphus» czíműeket. Brüsszelben temetik el, leánya mellé.”



*Orczy Bódogot minden bizonnyal első leánya, a korán elhunyt Lenke mellé temették, hacsak nem volt közvetlen családtagjainak Brüsszelben előre megváltott sírhelye. Emma u.i. 1947.11.12-én halt meg.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10662018-09-22 10:04:26

Képtalálat a következőre: „Orczy Emma”



Orczy Emma, aki nem bocsájtotta meg az édesapját ért sérelmet.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10652018-09-22 09:55:41

          Báró Orczy Bódog - azok állítása szerint, akiknek még volt alkalmuk hallani szerzeményeit - nem volt kimagaslóan nagy zenei tehetség, de művészetszeretetével és a zene terén nagy szorgalommal megszerzett tudásával mindenképpen kitűnt az arisztokraták köréből, amelyből származott.



          Intendánsi tevékenységét a korabeli lapok különbözőképpen ítélik meg. E véleményeknek legalább annyira lehet hitelt adni, mint a mai sajtótermékekben megjelenőknek. Érdekek ütköztek, és mindenki a saját érdeke szerint foglalt állást. Egy dolog azonban – mindent egybevetve - egyértelműnek tűnik: szándéka nemes volt. A jó vezetőt jellemző taktikai képesség azonban nem tartozott az erényei közé.



          Ez utóbbi megállapítást támasztja alá a híres íróvá vált leányáról, Orczy Emmáról szóló írás. Ebből azt is megtudjuk, hogy báró Orczy Bódog „menesztése” intendánsi pozíciójából a magyarság számára – bizton állítható, hogy a zeneszerző szándéka ellenére - a nemzetközi irodalomban is súlyosan terhelő nyomokat hagyott:



PESTI NAPLÓ, 1911.11.26.:



MAGYAROK KÜLFÖLDÖN



III.



[…]



          Páratlanul érdekes alakja a külföldi magyarságnak  Orczy  Emma baroness. A múltja, nyilvános szereplése, a hazájával szemben való magaviselete egyaránt különös.

          Hogy a bárónő regényes karrierjét s a kivándorlásának okát megismerjük, föl kell idéznünk apjának emlékét. Báró Orczy Bódog a hetvenes években intendánsa volt a Nemzeti Színháznak, ahol még akkor az Opera is működött. 1869-ben nevezték ki az állami színház teljeshatalmú intendánsává. A báró több volt a közönséges dilettánsnál, és kezdetben nem épp silány eredménynyel dolgozott. Az Operához ő szerződtetne első hegedűsnek Reményi Edét, akkortájt a legnépszerűbb és legkiválóbb magyar hegedűművészt, aki nagy külföldi turnéja után a budapesti Petőfi-szobor alapját is jórészt megteremtette önzetlen koncertjeivel. A báró néhány sikerét azonban hirtelen válság homályosította el, 1870. őszén már úgy volt, hogy nagy színházi botrány vet véget a karrierjének. A báró ugyanis egy vendégszereplő lföldi énekesnő előtt becsmérlőn nyilatkozott a magyar drámai színészekről; ez pedig nyilvánosságra került, és a színészek fölháborodásukban sztrájkot rendeztek, ami az első és egyetlen eset volt nemcsak a Nemzeti Színházban, de országszerte is, — hogy színészek nem anyagi követelések miatt sztrájkoltak, hanem azért, mivel a művészi önérzetükben sértve érezték magukat. A kínos ügyet a báró úgy intézte el, hogy bocsánatot kért. De a helyzet azért válságos maradt, csak újabb alkalomra vártak, hogy az intendánstól megszabaduljanak. Ez az alkalom nem sokáig késett. 1871 februárjában Orczy szerződtette  Macsinszky  hercegnőt, aki Mirelli   Gemma néven lépett föl az  Ernáni  főszerepében. Az előkelő énekesnő ragyogó szépség is volt, de a timbre-je egyáltalán nem volt oly meleg, hogy tapsra hevítette volna a közönséget, amely túlkiabálta az arisztokrata hangocskát, sőt, ki is fütyülte. Az első föllépés valóságos botrányba fúlt és a színház tagjai kaptak az alkalmon, unisono kijelentették, hogy amíg Orczy lesz az intendáns, nem dolgoznakReményi is, akire a báró oly nagy súlyt tett, fölbontotta a szerződést, mire az in tendáns lemondott, és állását hamar elfoglalta báró Podmaniczky Frigyes.

          Az anyagiakban éppenséggel nem dúslakodó Orczy Bódog aztán Londonba ment, ahol egy ideig valami találmánya értékesítésével foglalkozott, de nem volt szerencséje, és nyomorba került. A szerencsétlen, de nagyműveltségű főúr zeneleckék adásával kereste a kenyerét egészen a haláláig: 1892-ig.

          Ennek a bárónak leánya Orczy Emma, akire egyetlen örökségül a művészi hajlandóságát hagyta. A baroness kitűnően zenélt, tehetségesen rajzolt-festett. Pikturális munkáival olyan sikereket ért el, hogy azokat kiállíthatta a nagyigényű Royal Academy tárlatain is. Már neves festőnő volt, amikor feleségül ment a tekintélyes Montagu  Barstow  regényíróhoz. S a férjével együtt írni kezdett, majd külön is hallatlanul népszerű könyveket produkált. Föltűnést keltett egy kötet elbeszélése s a legjobb angol könyvek közé sorozták  I will repay című regényét. Még inkább tetszett a  Scarlat Pimpernel,  A Vörös Pimpernel, amely a világ összes művelt nyelveire le van fordítva. A regényt később férjével együtt színpadra dolgozta át, és a darabot csaknem ezerszer adták már London egyik legnagyobb színházában. Következő darabja is, The gin of William Jackson  — amely elzüllött emberek rémdrámája — állandón a műsoron maradt egy londoni teátrumban, a Lyric-ben.

          Irodalmi műveiből a házaspár óriási vagyont szerzett. Most előkelőn él, az esztendő legnagyobb részét falusi kastélyában tölti, az elszegényedett magyar bárónak leánya így szerzett dicsőséget és vagyont a művészetnek abból a szeretetéből, amely boldogtalan apját valamikor számkivetésbe és anyagi romlásba űzte.

          S a lány meg is bosszulta apja tragikumát. Hazáján és az uralkodón, aki elejtette báró Orczy Bódogot a színházi affér nyomán. A császár gyertyatartói  címmel olyan bűnügyi regényt írt, amely a bécsi udvar intimitásait is megrajzolja. Ferenc József névi szerint ki van írva, izgalmas jelenet hőse is a regényben. Másik regénye: A nép fia. Ebben a magyar életet, főképp a paraszt sorsát pingálja le, teli szándékos, vagy naiv tévedésekkel. Ez a regény — 1906 óta tizennégy kiadásban jelent meg — többet ártott Magyarországnak, mint Björnson vagy SeatonWatson (Scotus Viator) minden pozitív támadása, és nem fogja ellensúlyozni a jámbor Shrubsole* professzor száz előadása, vagy brosúrája sem A son of the people-t.     



          A baroness nyíltan meg is mondta egy magyar asszonynak, Ginever Arturnénak, hogy a „magyar dolgokért nem kíván tenni semmit, apja megtette a magáét, és ő most már más irányban működik“ … […]”



*William Hobs Shrubsole magyarbarát angol író, aki előadásaival, újságcikkeivel, fotóival népszerűsítette Angliában Magyarországot, és könyvet is írt hazánkról, „Unknown Hungary” címmel.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10642018-09-21 10:24:05

Még egy dal, amely csak Orczy Bódog halála után került kiadásra:



„ÁRPÁD ÁLMA címen új hazafias dal jelent meg. A dal zenéjét néhai báró Orczy Bódog, a Nemzeti Színház egykori intendánsa szerezte, s most hozta nyilvánosságra báró Orczy János. Ő alkalmazta is zongorára. A gyönyörű zenéhez Missák László írt hazafias érzéstől áthatott szép szöveget. Kapható minden zeneműkereskedésben.”



(SZÍNHÁZI ÉLET 1921. ÉVI 5. SZÁMA, 3. old.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10632018-09-21 07:31:18

          Orczy Bódog dalokat is szerzett. E tevékenységéről csak egyetlen bővebb leírás - avatatlanok számára elég unalmasnak tűnő elemzés – áll rendelkezésre, amely a KOSZORÚ 1865.04.30-i számában jelent meg. Jobb híján azonban csaknem teljes egészében idézem ennek szövegét, mert legalább ennek alapján némi fogalmat alkothatunk Orczy Bódog zeneszerzői képességeiről.



          Bartalus Istvánból *, az itt idézett kritika írójából egyébként kiváló politikus lehetett volna, mert ilyen fényes, dicsérő szavakkal leminősíteni egy művész produktumát csakis egy kiemelkedő diplomáciai ügyességgel megáldott egyén képes:



A ZENE



[…]



           Nemrég hagyta el a sajtót Orczy Bódog báró magyar dalainak első füzete „Emlékeim“ czím alatt. Szerző műve első pillanatra kétszeresen lepett meg. Honi zeneműveink czímlapján többnyire ízléstelen tarkaságokat látunk, […] Szerző műve e tekintetben oly jó ízléssel van kiállítva, hogy azonnal megragadja figyelmünket, s kíváncsian kezdünk lapozásához, megtekinteni, ha vajon belől is oly csín uralkodik-e? Másik meglepetésem volt, hogy napjainkban, midőn az aristokratia úgy látszik csaknem annyira elejtette a zene művelését, mennyire a közelebb múlt időkben — mint meghonosítója — kedvelte s virágoztatta: Orczy Bódog báró zeneköltéssel foglalkozik. […] szerző dalai a szép tehetségen kívül alapos tanulmányról tanúskodnak, s feljogosítnak állítni, hogy a zeneköltés terén legjelesebbjeink közé lesz számítandó. Lássuk most sorban a dalokat. Mielőtt ezt tenném, az egészre megjegyzem, hogy szerző a formára nézve népies ugyan, de jelen hat dala mind a dallamot, mind az összhangosítást tekintve inkább a műdalok közé tartozik; továbbá, hogy több súlyt fektet az összhangosításra, mint a dallamra, holott a dal épen azért dal, hogy dallamai álljanak a főhelyen. Népdalokban nincs helye a dallamok túlságos hangterjedelmének, se az igen tömött, mesterséges összhangosításnak. A műdalok levetkezik ugyan e természetességet; de itt sem kell feledni a dallamok folyékonyságát, s az összhangosítás ne essék a kerekség rovására, vagy jelen esetben, ne legyen olyan, hogy ha a dallamtól elkülönítjük, mindent elvettünk, s a dallam magára hagyatva, nélkülözze a tüzet, kellemeket, melyek minden jó dallamban észlelhetők.



          […] Az első dal Petőfi Ha szavaid megfontolom“ kezdetű költeményére van írva. (Andante; kemény esz-ben). A dallam folyékonysága mindjárt a negyedik ütenyben szenvedni kezd a nyolczad ugrással, az ötödik s hatodik ütenyben pedig, az a-ról a g-re való ugrással egészen megszakad. A szóköltemény második szakaszában „Mikor így szól-hatok hozzád“ a caesura rossz; de ez nem szerző, hanem Petőfi hibája.



          A második dal szövegét írta Buttykay Pál (Adagio, lágy d.). Szerző e kis dala minden tekintetben csinos, kerek, bevégzett művecske, s csak azt sajnálom, hogy szövegére nem lehet azt mondani. „Elbujdosom, honnan a keleti szél támad” kétszeresen rossz; mert hibás benne a caesura, s két láb nélkül szűkölködik, mit körülbelül így lehetne kiegészítni: „Elbujdosom oda, honnan a keleti szél támad.“



          A harmadik dal szövege Zalártól** van: „Sötét az éj messze van még a reggel (Adagio, kemény esz-ben). Ha az eddigiek közül valamelyiknek kellene jutalmat adnom, ennek ítélném.



          A negyedik dal szóköltője Kamélia: „Puszta ez az egész vidék énnekem(Adagio; első részében uralkodó a lágy f: másodikban a kemény ász s több oly kitérések, melyek miatt mondhatjuk ugyan, hogy a dal 4 b-ből megy, de bajos egy bizonyos jellemző hangnemet felvennünk). Az első rész három ütenyes körökből áll; dallammenete elég sima, s könnyen behízelgi magát a hallgató fülébe; de nem mondhatni ezt a második részre, mely inkább szerző harmóniai képzettségéről tanúskodik. Az előbbi hármas üteny-csoportot négyes váltja fel, s erre viszont hármas következik. Nem tagadhatni, így sokkal több az egész menetében a változatosság, de a négyes csoportok miatt kénytelen volt szerző a szöveg egy részét ismételni, s ez ismétlés csak a második versszakban sikerült, s az elsőben, úgy a mint áll, nem elég kerek. Jobb lett volna úgy ismételni a mint áll: „rég elszállt a rég elszállt a gólya madár keletre.“ A második rész nyolczadik ütenyében a dallam következetesebb lenne, ha a negyedik méretre (ö-rö-mem is) feszt írnánk az f. helyett; mert így a következő lágy ász hangzatba folyékonyabban megy át, s mind az összhangzat, mind a gondolat logikája ezt kívánja. Megjegyezhetné erre szerző, hogy a záradék (seconda volta) nem lágy, hanem kemény ász, s ezért az előbbi f a maga helyén van. Ám legyen az ismétlés alkalmával; de így viszont a kemény ász nem igen fér össze a szöveg jellemével.



          Az ötödik dal Petőfi „Nem nézek én, minek néznék az égre” kezdetű költeménye. (Andante, kemény f.).



          A hatodikat Tóth Kálmán*** írta: „Mátra hegye vadvirágos tövénél“ (Adagio, lágy a). E költeményre már Mosonyi is írt egy dalt, még pedig kemény a-ban. Kérdés, hogy már most melyik jelleme egyezik inkább a szöveggel? A költemény kezdete igaz hogy a zeneköltőt kemény hangnemre csábítja; de az egész hangulatában több a búskomolyság, s nagyobb a fájdalomra emlékezés, hogysem kizárólag kemény hangnemet választhatnánk. Ezért össze akartam a két dalt hasonlítani, de a Mosonyiét úgy eltettem gyűjteményembe, hogy vakmerőség lenne keresésével foglalkozni. Máskor lesz alkalmam még e tárgyról szólani, s megvitatni: vajon van-e jogosultsága az ily egyéni felfogásnak. Addig is búcsút veszek szerzőtől, s nem mulasztom el munkásságra serkenteni azon a téren, melyen hat első dalával ily meglepőleg lépett fel.



Mint feljebb megjegyeztem, e kis dalokban több súly van fektetve a zenei ismeretek érvényesítésére, s ebből azt is lehet következtetni, hogy szerző szabadabban fogna lélekzeni tágabb téren. E tér az átdolgozott dal tere, mely szerző egyéniségének inkább megfelel, melyen eddigelő csak Mosonyi lépett fel nagyobb sikerrel."



*Bartalus István (Bálványosváralja, 1821.11.23.—Budapest, 1899.02.08.) zenetörténész és népdalgyűjtő, az MTA levelező tagja (1875).



**Zalár József, családi nevén Hízli József (Gyöngyös, 1825.08.28.-Eger, 1914.06.29.) költő, a Petőfi Társaság tagja.




***Tóth Albert Kálmán költő (Baja, 1831.03.30.-Budapest, 1881.02.03.)




És az ízlésesnek ítéltetett fedlap:




Képtalálat a következőre: „Orczy Bódog Emlékeim”  



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10622018-09-20 22:41:17

Deák Farkas.jpg



Deák Farkas (1832-1888), „A renegát” librettistája.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10612018-09-20 11:58:06

Orczy Bódog harmadik nagyobb lélegzetű művéről, a „Pandora” c. zenedrámáról semmit sem sikerült kiderítenem. Valóban, ahogy arra a Caruso-ban megjelent cikk is utal – e mű címe csak a lexikonokban szerepel.



Ám találtam egy cikket a „VILÁG” 1923. augusztus 2-i számában „A renegát” londoni bemutatójáról, mely írás nem más, mint Móra Ferenc tollából való. Az író ebben valójában nem zenekritikusként lép fel, hiszen a Fővárosi Lapok londoni levelezőjétől kapott információt teszi közzé, inkább - sub rosa - a szerzői jogok védelmére hívja fel a figyelmet. E meglehetősen szarkasztikus írás tartalma a mi szempontunkból mégis azért lehet érdekes, mert ebből megtudjuk, miként zajlott le „A renegát” első, londoni bemutatója.



Az első magyar opera Londonban

Irta: Móra Ferenc



          — Londonban — mondja az 1881. július 10-én kelt tudósítás — alig volt valaha pezsgőbb színházi élet, mint most, a saison morte idején. A Gaiety-ben Sarah Bernhardt aratja a guineakat a párizsi Odeon művészeivel, a Drury Lane-ben a meiningeniek lelkesítik a németül alig értő angolokat, a Lyceamban Amerika két legnagyobb színésze, Booth és Irving tolmácsolja Shakespeare-t, legtöbb élénkséget azonban az egymással versengő két opera fejt ki, az olasz opera és őfelsége, a királyné színháza, a Her Majesty's Theatre. Egyelőre, úgy látszik, az olasz opera van felül, amely a kontinens leghíresebb énekeseit számítja tagjai közé: Albanit,Trebellit, Lassale-t, a párizsi opera baritonistáját és mindenekfelett Pattit. A Her Majesty‘s-nek most csak olyan tagjai vannak, mint Nilsson Krisztina és Hauck Minnie. A Her Majesty's ezt a különbséget csak úgy tudja behozni, ha a siker csalhatatlan eszközéhez, a látványossághoz folyamodik, s mint ilyent tűzték most műsorra az II rinnegato című magyar operát...

          Így jelenti ezt a Fővárosi Lapok londoni levelezője, aki gyakorlott újságíró-embernek látszik, és cikke végén Spectatornak nevezi magát. A Rinnegato-nak magyar a szerzője, magyar a librettistája és — magyar a témája is.

          A komponista, Orczy Bódog báró, a magyar Nemzeti Színház egykori intendánsa, abban az időben londoni lakos, akinek a lányáról többet tudunk itthon, mint őróla magáról. Az ő lánya tudnillik Orczy Tekla bárónő, a Vörös pimpernell szerzője, akiről a háború előtt sokat írtak nálunk, mint hirtelen divatba jött angol regényíróról. Orczy Bódog zeneszerzői kvalitásairól nem sokat tudunk meg az egykorú ismertetésből. A kritikus inkább azért tartja ügyes embernek a bárót, mert az operáját el tudta fogadtatni olyan előkelő színházzal, mint a Her Majesty’s. A báró zenéje ugyan magyar akar lenni, de a magyar stílus csak valami zsoltárszerű vontatottságban nyilatkozik meg benne. Egy angol zeneértőt pedig az első felvonás nagy magánáriája egy cardesz-re emlékeztette, amelyet az osztrák alföldön hallott énekelni. Ezzel aztán a zeneszerzővel készen is vagyunk.

          A librettista: Deák Farkas, nagyérdemű magyar történetíró, akadémikus, drámafordító, akinek majd két oldal jutott a Szinnyey-ben, s egy sor az II rinnegato-nak is, ami magyarul annyit jelent: a renegát. A magyar szövegkönyvet bizonyos mr. Corder fordította angolra s az angol fordítást valami signor Marchesi dolgozta át a zene univerzális nyelvére, olaszra, mert az angol királyné színházában az időben leginkább csak olaszul énekeltek. Ezzel aztán készen vagyunk a szövegíróval is.

          Nem végezhetünk ilyen könnyen az opera magyar témájával. A főszereplőnek, a renegátnak, akit a darabban Galassi úr személyesített „nagyterjedelmű érces hangjával", a neve — Barnabás. Ez a török hitre tért „young Hungaian" szerelmes Dórá-ba, Verbőczy István unokahúgába, akinek azonban már vőlegénye van: Elemér, az ifjú „statesecretary"... Tovább aztán fölösleges is az opera meséjét elmondani. Aki valaha olvasta Kemény Zsigmond zord regényét, a Zord idők-et, az ismeri az angol színpadon előadott első magyar opera meséjét is. Az II rinnegato egyszerű színpadi kivonatolása a Kemény Zsigmond utolsó regényének, amelynek Barnabás diákja talán a legtragikusabb alakja a magyar irodalomnak. (Különben az idén is találkoztam vele valamelyik középiskola értesítőjében, mint írásbeli érettségi tétellel. „Barnabás deák alakja a Zord Idők“- ben. Rendkívül szerencsés választás, s dicséri a szaktanárt nemcsak mint pedagógust, hanem mint pszichológust is. Nincs az a fiatal diák, akinek az érdeklődését meg ne fogná ez az ember-barom Barnabás, amint a Dóra harisnya-kötőjét megtalálja, és annak méreteiből próbálja kiszámítani a hozzátartozandó úrhölgy testarányait. Vajjon nem lehetne-e számtani írásbeli-tételnek is feladni Barnabás diákot?)

          A magyar opera-premiernek nagy sikere volt Londonban, hála „az összevágó, jeles előadás"- nak, Tremelli kisasszonynak és Juch kisasszonynak, Kavelli, Runcio és Novara uraknak, akik mind kiváló énekes művészek voltak a maguk idejében. De a legnagyobb sikert mégis a díszletek aratták. Az első felvonásban a szín „a budapesti puszta tért" ábrázolta „háttérben Buda várával" s a szereplők díszmagyarban öldökölték egymást. A karzat frenetikusán tapsolt, az előkelő zeneszerző, aki maga dirigált, alig győzte deresedő fejét hajtogatni. A hatást még növelte a második felvonás, amely Verbőczy házát ábrázolta. A balletcorps, amelyet Cavalazzi kisasszony fölnemzetiszínpántlikázva vezetett, kopogó csizmákban járta a „Hungarian ballet“-et, s Juch kisasszony egy valódi magyar népdalt énekelt el. (A magyar tudósító azt hiszi, csak magyarul énekelhetett, mert lehetetlen volt felismerni a nyelvet.) Az amphitheatre s a gallery stells közönségére a huszárosán és menyecskésen öltözött ballerinák ropogós csizmái voltak gyújtó hatással.

          A drámai hatás legnagyobb lett volna a harmadik felvonásban, melynek színhelye Buda piaca volt, merő új díszletekkel, egyik oldalon Verbőczy háza, másik oldalon a „Cathedral", a jó Öreg Mátyás-templom. Barnabás diák meggyilkolt atyja szellemét idézi a kísértetek órájában, kékes lángok képében kóbor lidércek jelennek meg, akik azonban rosszul végezték dolgukat, amennyiben meggyújtották a színpadot. Nagy zűrzavar, a közönség eszeveszetten kiabál „Fire! Fire!" — s mire a tüzet eloltották, az angolok lelkesedése is nagyon lelohadt. A szétnyílt égen megjelentek ugyan az angyalok — fejenkint hat pence — s az Úr megbocsátott az összes szereplőknek, de azért a londoni első magyar dalmű mégse ért többet három előadásnál.

          Az egészben pedig az a legérdekesebb — s ezért elevenítem fel e régi premier emlékét —, hogy Kemény Zsigmondról és a Zord idők-ről sehol egy szó nem esik. A Zord idők 1882-ben jelent meg könyvalakban, tehát tizenkilenc évvel a Rinnegato előtt. Ha a londoni magyar levelező nem ismerte is a regényt feltűnő, hogy a Fővárosi Lapok szerkesztője sem fűzött a londoni levélhez semmi reflexiót. Olvasatlanul adtak neki helyet, — vagy a regényt nem ismerték ők se? Igaz, hogy Kemény Zsigmond már akkor hat éve halott volt és 1869 óta magatudatlan élő-halott, de éltek még a barátai. Különös, hogy közülök senki se vette észre a Rinnegeto-ban a magános magyar vulkán Londonba hullott hamuját.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10592018-09-19 08:32:40

https://images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/41kKBibn15L._SX382_BO1,204,203,200_.jpg



Orczy Bódog e második operájáról ez áll a FŐVÁROSI LAPOK, 1882.06.18.-i számában (eredeti helyesírással):



Báró Orczy Bódog uj operája.



          A napokban kaptam meg a báró Orczy Bódog uj operájának, a »Sisyphus«-nak, kinyomatott teljes szövegét, melyet két angol költő: Frederick és Corder írt. Három felvonásban van feldolgozva a Sisyphus meséje, hogy mily érdekesen, annak megítélését olvasóimra bízom, megjegyezvén, hogy az angol versek kitűnő szépek. A személyek: Sisyphus, Ephyra királya (bariton), Leander, öcscse (tenor), Phidon őrtiszt (basszus), Trophonius, a halál testvére (tenor), Merope (sopran), Plejád testvérei Maja (alt), Alcione, Elektra, Taygeta, Steroped, Caeleno (plejádok,) felügyelők, munkások, nők, polgárok, sat.

          Az első felvonás mély bánya fenekén játszik, hol a legbölcsebb halandó, Sisyphus parancsára egy sereg munkás dolgozik, ásva a földet, sziklát mind mélyebbre, hogy a varázspálcát, mely birtokosának minden emberi és isteni erőt s igy a halál felett is hatalmat ád, megtalálhassák. A munkások már-már lázonganak a véget nem érő és sikertelen munka miatt, s hogy az istenek hatalma ellen kell dolgozniok, egy zsarnok bűvész parancsára. De e pillanatban megtalálják a bűvös követ, mely a varázspálcát még elzárja s egyik tiszt a király után szalad. Ekkor lép elő a sziklák közűl Merope, a legszebb plejád, ki vándorszemlén járt a földön s tudtunkra adja, hogy bár nehány óra múlva lejár a kiszabott idő, de testvéreivel ő nem tér vissza az égbe, mert szereti a legtökéletesebb embert, a legnagyobb királyt, ki valaha e földön élt. Nem törődik azzal, hogy földi boldogságáért elveszti halhatatlanságát. Sisyphus megérkezvén, a követ fölemelik s ő a kiomló lángok közé rohan, hogy a varázspálcát kihozza. A munkások ismét ellene fordulnak s biztatják egymást, hogy a követ bocsássák vissza s temessék oda a bűvészt, mert Jupiter is igy akarja. Már meg akarják tenni, mikor Merope áll eléjök, visszariasztja őket s a követ megköti, mert bár eleresztik a munkások, a kő nem mozdul. Sisyphus diadalmasan lép ki a varázspálcával s Meropet meglátván, kéri, hogy legyen jegyese és királynéja, ígérvén, hogy uj hatalma által a halhatatlanságot is megadja neki. Hatalma jeléül maga elé idézi az emberiség legnagyobb ellenségét, a Halált. Ez meg is indul s testvére és társa Trofonius által jelenti közeledését és egyszersmind inti Meropét, hogy ha szándéka mellett marad, a nász napján készüljön a halálra. Sisyphus ellene mond s a jelenvalók nagy örömére magát egész diadalmasan a föld és ég urának hirdeti ki.

          A második felvonásban Meropet testvérei, a plejádok, hívják vissza, hogy megmentsék:



Oh térj vissza kedves vándor,

Oh nézd szívünk szorongását,

Nem találod földön soha,

Az ég derült nyugodalmát.

Oh jöjj vissza kedves vándor



S legyen minden elfeledve !



Oh te legszebb, legjobb köztünk,

Mint eltévedtél,

Hogy az öröklétröl lemondsz



Földi üdvökért, sat.



          Fenyegetik a halállal s felszólítják, törje össze a varázsbotot. Merope, bár retteg a halál gondolatától, melylyel testvérei ijesztik, megtagadja a visszatérést s a király szavára bízza magát. Hírek járnak, hogy a Halál közelget s kegyetlenül pusztít útjában döghalál név alatt. Sisyphus azonban sietteti a lakodalmat, a nászünnep kezdődik s a »Setét árny« épp az áldozó oltáron jelen meg, hogy Meropét elragadja; de Sisyphus megragadja s hatalmának lefőbb diadala jeléül az egész világ örömrivalgása közt a falhoz köti.

           A harmadik felvonásban mindazok az emberek, kik vénség, szegénység, nyomor, szerencsétlenség, elhibázott élet miatt halni s az élettől menekülni vágynak, Sisyphushoz tódulnak, rátámadnak, szidalmazzák, átkozzák s követelik, hogy bocsássa szabadon a Halált.

          Sisyphus csodálkozik, belátja tévedését, hogy az emberek gyarlóságát s változandóságát kifeledte számításából; de mégsem hajol szavukra, mig Trofonius meg nem magyarázza, hogy a halál nem ellenség, hanem jó és gyöngéd barát, ki mindenkit megvigasztal.

          Sisyphus végre kész engedni ennyi kérésre, de Meropét meg akarja menteni s magát áldozza fel, ha Meropét az égiek visszaviszik csillagzatába. Az alkut az égiek elfogadják. Sisyphus összetöri a varázsbotot, Merope égbe száll. A világ elsötétül. A végzene alatt a homályból kifejlődik a Hadesz, a görögök túlvilága és látszik Sisyphus, ki nagy kövét a sziklákon fölfelé emelgeti. Ezzel a függöny legördül.

          A zenei rész is nagyobbára megvan, s egyes számait tetszéssel fogadták az ez évi hangversenyeken; a Plejádok: »Return, dear wanderer, return« kezdetű dalát már szerte dalolják, úgyszintén az égbe hívó s földi szerelemről szóló verssorokat.

          Örvendetes, hogy báró Orczy Bódog terhes zenetanári állomása mellett is folyvást míveli a magasb zenét.



Deák Farkas.



Mindenesetre nem lehetett túl rossz e mű zenéje, hogy ha annak ellenére, hogy az még csak „nagyobbára” készült el, egyes számait tetszéssel fogadták, sőt, egyik dalát „már szerte” dalolták. 


A nap képe • 20922018-09-18 11:00:20

A MAI NAP KÉPÉHEZ



"A kereszténység és a magyarság tetterejével. ...



Simándy Józsefről



 Emlékezés a 102 évvel ezelőtt született nagy énekesünkre



Tehetség, hit és szorgalom - e három tényező bizonyára meghatározó, ha a XX. századi magyar operakultúra csillagának, Simándy Józsefnek a pályafutását értékeljük. Kivételes művészi rangja, tekintélye még évekkel elhunyta után is ott lebeg a legendás Ybl-palota fölött, egy nagy tehetségű művészember élményt nyújtó alakításait, páratlan sikereit idézve.



Simándy az Operaház énekkarából emelkedett ki, és ötvenöt éve, 1947-ben indult meg káprázatosán emelkedő szóló énekesi pályáján. Dicséretére legyen mondva: élete során sohasem tagadta hajdani kórista voltát, hanem büszkén vállalta, mint kiinduló állomást; több alkalommal is becsülő szavakkal emlékezett meg egykori kollégáiról.



1945-ben, amikor az elfogult kulturális politika „jóvoltából" nem igazolták, Vaszy Viktor karnagy, színi direktor meghívására a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának vezető tenoristája lett. Innen, a Tisza-parti városból tért vissza a fővárosba, hogy rövid időn belül meghódítsa az igényes, operát kedvelő közönséget.



Simándy szinte valamennyi jelentős tenorszerepet elénekelte hosszú és töretlenül ívelő pályája során. Hangszíne, hangmagasságának tudatos kiművelése, frazírozó készsége, muzikalitása, színpadi játékereje mellett még ideális külső adottságokkal is rendelkezett. Ez így együtt egy világraszóló karrier kialakítására is elegendő feltétel. De Simándy, nagynevű karnagy mesteréhez és barátjához, Ferencsik Jánoshoz hasonlóan „túlságosan magyar volt ahhoz, hogy máshol is meglelje helyét" a világban. Itthon maradt, s hazájában lett az örök Bánk, a patriotizmus szimbólumának letéteményese. (És még vég nélkül sorolhatnám parádés alakításait.)



E szívet dobogtató remekműben Simándy a közönséget évtizedeken át felülmúlhatatlan élménnyel ajándékozta meg. A „Hazám, hazám" kezdetű, II. felvonásbeli áriában egy lángoszlop hevületével forrósította át a szunnyadó magyar lelkeket. A kommunizmus sivár, elnyomó korszakában mindez több volt, mint kivételes produkció, az élő és eltiporhatatlan hazaszeretet nemes példájául szolgált.



Személyes életem nem avuló élménye, hogy több alkalommal is beszélgethettem Simándy Józseffel. Az Operaházban, közös templomi szereplések során és Balatongyörökön, a szépséges magyar tenger partján s a szőlőtőkék varázslatos közelségében - változatos témák erdejében kalandozva.



Ez a személyes kapcsolat még csak megerősítette bennem, hogy ez az elismert operaénekes (szándékosan nem írtam sztárt, mert a fogalmat mára lejáratták, és maga Simándy tiltakozna ellene a leghevesebben) magyarság-tudatával, mély keresztény hitével, családszeretetével, etikai és morális emelkedettségével harmonikusan élte meg a Gondviselés által kiszabott emberi életet.



Néhány mondata ma is visszhangzik bennem. „Hitemet vállaltam és sohasem tagadtam meg, hogy katolikus vagyok. És nem is féltem, mert Isten velem volt." 



Máskor saját termésű becehegyi borának jóleső kóstolgatása közben a fiatalokról ejtett néhány szót. „Tőlük mindenekelőtt emberséget várok: a magyarság és a kereszténység mozdító tetterejét."



Bánk bán elmondja című önéletrajzi könyvéből (amelyet legjobb kritikusával, Dalos Lászlóval állított össze) világosan kiderül, hogy ez a kivételes életmű a testvérmúzsák közelsége, átjárhatósága révén hamisítatlan, tiszta lírává nemesül.



Szeghalmi Elemér"



(ÚJ EMBER, 2002. december 29. (58. Évfolyam, 51-52. szám)



Szeghalmi Elemér (Budapest, 1929. május 7.), József Attila-díjas (1996) magyar irodalomtörténész, újságíró, kritikus, szerkesztő.



Hogy volt? Simándy József emlékére


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10582018-09-18 09:55:50

Galamb Sándor: A «ZORD IDŐ» MINT OPERALIBRETTO.



 (3. rész)



           Az angol kritikát az opera zenéjére vonatkozólag még kiegészíthetjük Liszt Ferenc véleményével. A nagy zeneköltő, úgy látszik, értékesnek tartotta a művet, hiszen amint láttuk, egyik budapesti hangversenye alkalmával a nyitányt ő maga vezényelte. De később is, 1883-ból bírunk tőle egy Erkel Ferenchez írott levelet, melyben azt kérdezi, hogy a Filharmóniai Társaság döntött-e már az II Rinnegato balletzenéjének előadása felől. Szerinte ajánlja a zeneművet az is, hogy a londoni filharmonikusok is előadták.(1)



          Hiányos volna ez ismertetés, ha a zenei feldolgozáson kívül a librettónak Kemény Zsigmond regényéhez való viszonyát is nem tárgyalná. Sajnos, Deák Farkas átdolgozása sem a Zord időhöz, sem Orczy Bódog zenéjéhez nem mindenben méltó. Hogy az operában a regény személyei közül csak Barnabást, Elemért, Dorát és Verbőczyt szerepelteti, az még szerencsés gondolatnak mondható. Az is természetes, hogy a regény meséjének csak egyik szálát választotta feldolgozásul. Az sem gáncsolható, hogy Barnabás nénje, Dorka helyett anyját, Irmát, szerepelteti, valamint az sem. hogy egy-két jelentéktelenebb olyan alakot is felléptet, akik a regényben nem fordulnak elő A nagyobb baj ott van, hogy a mesébe ügyetlen és erőltetett fordulatokat visz, hogy a szöveg egész hangja száraz, és hogy a versek gyakran igen prózaiak. Meg kell azonban említeni, hogy a regénynek egyik gyönyörű dalát, a Csendesen folyj, kedves csermely! kezdetűt (I. rész 3. fejezet), melyet Elemér énekel Dora ablaka alatt, a lány ajkára adva mint emlékében felmerülő melódiát, majdnem szószerinti szövegében ügyesen menti át a darabba.

          Deák Farkas szövegének rövid meséje a következő: Az első felvonásban a Buda alatt Izabella királyné hívására összegyűlt magyar tábor a török elleni harcra készülődik. Barabás is közöttük sürög-forog. A megjelenő Elemér azonban hírül adja a katonáknak, hogy a béke megköttetett, a törököt barátnak kell tekinteni, s az ország kormányzója a szultán fennhatósága alatt Verbőczy lett. Nemsokára Verbőczy is fellép, majd pedig a hozzá Erdélyből utazó rokona, Dora érkezik meg kísérőnőjével, Irmával, Barnabás anyjával. E jelenetek alatt kiderül Barnabás emésztő szerelme Dora, Elemér jegyese iránt is, mely különösen a társaság elvonulása után mutatkozik meg egész félelmes erejében. Két török, Szelim és Omár meghallva Barnabás bánatát, arra biztatják, hogy legyen törökké, így könnyebben megszerezheti magának Dorát. Barnabás csakugyan közéjük áll, s a felvonás török ballettel végződik. A második felvonás Verbőczy házában történik. A törökké lett Barnabás vad szenvedélyét aggódó anyja hiába igyekszik lecsillapítani. Barnabás szenvedélyesen ostromolja Dorát, de újra kosarat kap. A további jelenetek során megtudjuk, hogy Verbőczy a basák zsarnokoskodása miatt panaszkodó levelet írt a szultánnak, a levelet Elemér fordította törökre, s ő is készül elvinni Konstantinápolyba. Barnabás hírt szerez a tervről, s elhatározza, hogy a levelet megszerzi. A felvonás végén Verbőczy nagyobb magyar társaság élén búcsúztatja Elemért, s a búcsúvigalmat magyar ballet fejezi be. A harmadik felvonás éjjel Buda egyik terén történik. Katonáival Barnabás megrohanja Elemért, megöli, s a levelet zsebéből kiragadja. Majd a megjelenő Dorát akarja erőszakkal hatalmába keríteni, de ez ellenáll, és a szomszédos zárdába menekül. Barnabás utána akar törni, de a megjelenő főnökasszony feszülettel a kezében visszavonulásra inti. Erre felharsan az angyalok éneke, kik Barnabás bűnös lelkének megmentéséért könyörögnek. A renegátban felébred a keresztény, térdreesik a kereszt előtt, amit a belépő török katonák meglátva, rárohannak, és megölik.

          E rövid mesevázlatban nem említettük, hogy Barnabást apja szörnyű kivégzésének emléke is üldözi. Kemény regényének e lélektanilag elmélyített motívuma azonban a darabban olyan zavarosan és annyira külsőségesen nyilatkozik meg, hogy a librettó szerzője sokkal helyesebben cselekedett volna, ha egészen elhagyja. Színműben, különösen a vázlatos szöveget követelő operaszövegben egyetlen indíték, Barnabás szerelme Dora iránt, is elég lett volna a hős cselekedetének indokolásához. Az angyalok megjelenése és éneke(2) is teljesen fölösleges, és semmiképpen sem következik az előzményekből.

. . . Ennek az operának története, keletkezésének és színrehozatalának ismerete bizonyosan egy szemernyivel sem járul hozzá Kemény Zsigmond tökéletesebb megértéséhez. Mindamellett nem árt a feledéstől megmenteni és számon tartani, mint a magyar és külföldi szellemi érintkezéseknek egyik érdekes adatát.”



(1) D'lsoz Kálmán: Zenei kéziratok. I. kötet. Budapest, 1924. 57. lap.

(2) A Times bírálója e motívumban Gounod Faustjának (Gretchen) hatását látja, Irma alakját pedig A próféta Fides-ével hozza rokonságba.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10572018-09-18 09:52:39

Kiegészítés: Az idézett rész (2) lábjegyzete a szöveg utolsó mondatához tartozik.



".... A második hangversenyen maga Liszt Ferenc dirigált. (2)



(1) ....



(2) L. Mészáros Imre és D'Isoz Kálmán: A Filharmóniai Társaság múltja és jelene 1853—1903. Bpest, 1903.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10562018-09-18 08:39:23

Galamb Sándor: A «ZORD IDŐ» MINT OPERALIBRETTO.



 (2. rész)



          Az opera tehát — legalább részben — néhány évvel a regény megjelenése után készen volt. Hogy miért nem magyar színpadon került bemutatásra, arra vonatkozólag csak találgatásra vagyunk utalva. Szerzője 1870-ben a Nemzeti Színház élére kerülve, alkalmasint feszélyezve érezte magát a saját művét színpadra vinni, 1873-ban pedig súlyosabb ízetlenségek és nagyobb port felvert kellemetlenségek miatt távozván a színház éléről, a következő rezsimnek nem igen lehetett kedve éppen Orczy művével kísérletezni.

          Br. Orczy Bódog ez intendánsi évek után Londonba költözött, és ott is telepedett le. Az ottani művészi körökkel — úgy látszik — szorosabb összeköttetést szerzett, úgyhogy műve 1881 júl. 9-én bemutatásra kerülhetett.

          Az operából egy zongora- és énekkivonat szerencsére a budapesti m. kir. Operaház készülő múzeumának tulajdona, s ez angol- és olasznyelvű nyomtatott példányhoz egy kéziratos magyar szöveg is van csatolva, úgyhogy hiánytalan felvilágosítást kaphatunk a műről. A dalmű címlapja szóról szóra a következő: II Rinnegato (The Renegade). Opera in three acts composed by Baron Bódog Orczy. Hungarian libretto by Farkas Deák. Italian adaptation by S. C. Marchesi. English adaptation by Frederick Corder. (London. Novello, Ewer et Co. Évszám nélkül.)  (1)

          A dalmű Londonban a bemutatón kívül a legtöbb híradás szerint csak még egyszer került színre, július 13-án. (2)

          E csekélyszámú előadásnak aligha a mű gyöngesége volt az oka, inkább az a körülmény, hogy Londonnak két olasz operatársulata, a Covent Garden és a HerMajesty's Theatre, éppen abban az időben küzdött súlyos anyagi válsággal, s belőle csak úgy tudtak kilábolni, hogy egy színházzá egyesültek, részvénytársaság kezelése alá bocsátották magukat, s műsorukba az olasz operán kívül egyéb dalműveket is felvettek. E válság közvetlenül A renegát bemutatója után tört ki, s e bonyodalmak közepette —úgy látszik — a bemutatott magyar opera is feledésbe ment. Legalább is nincs tudomásunk újra való színrehozatala felől.           Pedig a Her Majesty's Theatre nagy gonddal készült a bemutatóra. Az egykorú angol lapok dícsérőleg szólnak a szép díszletekről, az ízléses jelmezekről és a gondosan betanított táncokról. Legjobb azonban magához a Times-hoz fordulni, melynek a bemutatóról írt bírálatát az Egyetértés július 15-iki száma szószerinti fordításban közli:

          «Az Il Rinnegatonak bizonyos típikus jelentősége van: az opera a dalmű-kompozíciók modern iskolájának túlnyomó irányzatát illusztrálja és a hatalmas befolyást, melyet az iskolára Wagner egyénisége gyakorolt. A rokonság azonban eszményképével csak a külső vonásokban nyilvánul. Örömmel konstatáljuk, hogy Orczy báró a hangszerelésen szakszerűen uralkodik. A nyitány egészen önálló harmonikus darab, telve dallamos melódiákkal: Orczy báró honi zenéjének ritmusait sohasem használta fel kitűnőbben. mint éppen e darabban.(3)  Megtaláljuk itt a Lassú epekedését a Csárdás zajával és vigalmával felváltva. Az operában egy táncdarab is van, a Palotás, mely Liszt magyar ábrándjaira emlékeztet. A mondottakból kitűnik, hogy Orczy bárónak lényegesen más eszméi vannak a drámai zenéről, mint Wagnernek. A balletzene, mely az első és második felvonás finále-jaként szerepel, a német mesternek bizonyára nem fog tetszeni. Orczy báró a régi dalműiskolához ragaszkodik: bordalt adat elő férfihangokkal. Abban azonban megegyezik Wagnerrel, hogy lehetetlent bíz énekesekre és énekesnőkre. A darab számos szereplői közül háromnak van zenei jelentősége. Egyik Irma, Barnabás anyja, mely szerepet nagy hatással dolgozta ki a szerző. A «Già tramonta il sole» ária a második felvonás kezdetén melodikus és telve drámai erővel. Barnabással, a darab hősével a szerző mostohán bánt ; szerepének zenéje egyhangú s csak első monológjában «Ah! perché tremo?» csillámlik elő egy kis dallamosság. Dora szerepe se különb, bár motívuma az egész darabon végighúzódik.» A bíráló ezután ismerteti a darab szövegét, mely «Kemény báró egy históriai novelláján (!) alapul», majd így végzi ismertetését : «Az inscenírozás megfelelő és ízléses volt. Pest látképe, a magyar táborral a folyam túlsó partján, gyönyörű festmény. A magyar táncosok jelmezei szintén ízlésesek, s a Lanner Kati asszony rendezte táncok kifogástalanok voltak. Az előadást illetőleg sign. Galassi (Barnabás) hangja illett Orczy deklamatórikus zenéjéhez. Tremelli Irmája drámai és zenei szempontból egyrészt kitűnő alakítás volt. Kevésbbé volt jó Juck k. a. (Dora) és Ravelli (Elemér). Dacára az első est zajos tüntetéseinek attól tartunk, hogy az új opera hatása több mint kétséges. A nem sikerülés esetén vigasztalhatja Orczy bárót az a tudat, hogy élénk gondolkozású s tökéletes zenésznek mutatta magát».(4)



(1) Az operát szerzője Mária Henrietta Anna belga királynénak, magy. kir. hercegnőnek és osztrák főhercegasszonynak ajánlja. — A készülő operai múzeum e példányához Vidor Dezső operaházi titkár és színésziskolai igazgató úr szívességéből jutottam. — A Budapesti Hirlap (1883 ápr. 29) szerint az operát Sturm Albert németre is lefordította.



 (2) A Pesti Napló három előadásról ad hírt. Szerinte a harmadik előadásnak is nagy sikere volt. 1881 júl. 19.



(3) Orczy Bódog t. i. A renegáton kívül még két operát szerzett, a Pandorát és a Sisyphust. L. a Pesti Hirlap adatait Orczy Bódogról ennek halála alkalmából. (1892. évf. jan. 24. szám.)



(4) Az Egyetértés idézett számán kívül az operai előadásra még több-kevesebb felvilágosítást nyújtanak : Budapesti Hírlap 1881 júl. 15., Pesti Hírlap 1881 júl. 15., Pesti Napló 1881 júl. 19., A Hon 1881 júl. 15., Vasárnapi Újság 1881 júl. 17., Pester Lloyd 1881 júl. 15.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10552018-09-18 08:27:22

Tekintettel arra, hogy Orczy Bódog műveiből még csak részleteket sem áll módunkban meghallgatni, teljes egészében idézem a zeneszerzőnek „A renegát” c. operájáról megjelent írást. Naivan abban reménykedem, hogy akad majd valaki, akinek van bátorsága, ill. kellő hite saját ítélőképességében ahhoz, hogy választását ne a kánonra alapozza, és felkutatja, majd előadatja ennek az operának a nyitányát vagy balettzenéjét. Ha Liszt e részeket értékesnek tartotta, talán a mai zeneértők is felfedeznék azok értékeit. Galamb Sándor feltünteti az írásában felhasznált forrásokat is, ezért van nyom bőven, amelyen el lehet indulni.



BUDAPESTI SZEMLE. 1928. 211. kötet. 611.-613. szám:



Galamb Sándor: „A «ZORD IDŐ» MINT OPERALIBRETTO.



          Akármilyen különösen is hangzik, hogy legrészletezőbb lélekábrázolónknak, Kemény Zsigmondnak egyik regénye operaszövegként is szerepel, mégis valóság.

          A Zord idő megzenésítve Londonban került színre olasz szöveggel. Bemutatta a Her Majesty's Theatre-nek olasz operatársulata 1881 július 9-én.

          Ezek az adatok első pillanatra talán valami rendkívüli újságként hatnak, pedig a szóbanforgó operát elég sokan ismerték, belőle részleteket a budapesti filharmonikusok kétszer is bemutattak, sőt a dalmű címe Hugó Reimannak Opern-Handbuch-jában (1) is meg van említve.

          Hogyan lehetséges tehát mégis, hogy e zeneműnek Kemény Zsigmonddal való kapcsolatáról mitsem tud irodalomtörténetírásunk ?

          A kérdés kulcsa az opera címében rejlik. Ez t. i. sem nem Zord idő, sem pedig a regény valamelyik főszereplőjének neve, hanem II Rinnegato. Hőse tehát Barnabás diák, s az ő Dorához való szerelme és Elemérrel való ellentéte a librettó tárgya.

          A szöveget Deák Farkas szerezte, s amint az itt következő adatokból valószínű, még a kiegyezés előtt. A zenét hozzá br. Orczy Bódog szerezte, a Nemzeti Színháznak 1870— 1873-ig terjedő időben intendánsa, br. Orczy Emma angol regényírónő apja. A mű nyitányát a budapesti Filharmóniai Társaság először 1867 dec. 15-én, másodszor pedig 1876 ápr. 5-én játszotta. A második hangversenyen maga Liszt Ferenc dirigált.



(1) Leipzig, 1887



(2) L. Mészáros Imre és D'Isoz Kálmán: A Filharmóniai Társaság múltja és jelene 1853—1903. Bpest, 1903.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10542018-09-17 06:44:11

Ha már a 1049. sz. bejegyzésben szóba került Orczy Bódog neve, akinek „A renegát” c. operája külföldön Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójánál és Huber Károly Udvari báljánál kedvezőbb megítélésben részesült, szólni kell róla is, annál is inkább, mert neki nem kis része volt abban, hogy megépült a budapesti Operaház.



Képtalálat a következőre: „Orczy Bódog”



Báró orczi Orczy Bódog Félix zeneszerző, a Nemzeti Színház intendánsa



(Tarnaörs, 1835.06.08.-London, 1892.01.25.)



"Operaház 130: mi történt kint és bent?



[…] Az Operaház tervezetéről már 1872 októberében szó volt, amikor a Nemzeti Színház akkori igazgatója, Orczy Bódog egy beadványt terjesztett a miniszterelnök elé, amelyben az állt, hogy lassan már tarthatatlan, hogy a Nemzeti Színházban együtt szorong és nyomorog a drámai és az operai együttes. Az igazgató egy tervet is kidolgozott, hogy ezen az állapoton javítson, hiszen nem csak kényelmetlen volt, de egyre nagyobb közönségigény mutatkozott a zenés színházi darabok iránt is. […]"



A „Caruso”-ban azonban 2013.01.25-én nagyszerű, részletes írás jelent meg Orczy Bódogról, amely nem sok kiegészítést igényel:



"A renegát – Báró Orczy Bódog portréja"


Opernglas, avagy operai távcső... • 201352018-09-16 08:33:52

https://m.mupa.hu/programok/metropolitan-kozvetitesek/metropolitan-kozvetitesek-2018-19




Metropolitan-operaközvetítések a Müpában 2018/19



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10532018-09-16 07:42:10

Végezetül, az imént ismertetett „családtörténet” lezárásaként, - de akár e teljes topic megnyitásának indokaként - hadd idézzem Czeizel Endre szavait, amelyek 2011-ben, egy Debrecenben tartott előadáson  hangzottak el:



„- A művészek fontosak, a kreativitásukkal ugyanis megszépítik az életet. Nekem az egyik kedvenc témám a művészgéniuszok sorsa. Azt gondolom, hogy a tehetség az egyik legnagyobb természeti kincse egy országnak […].



[…] a legjobban a zenei tehetség öröklődik.



- […] A zeneszerzőknél például egyértelműen öröklődik a tehetség. A zene terápia, és ebben a művészeti ágban a tehetség családi halmozódása is megfigyelhető. Ezt úgy hívom, hogy piramis-modell. Általában a nagypapának szép hangja van, a fiát már taníttatja, az unoka pedig egy Bach. A Mozart családban például 67 férfi volt, és mindegyikből zenész lett, de Erkel Ferenc hét gyermeke is egytől egyig muzsikus lett. Ez a tehetségtípus már kiskorban jelentkezik […].



[…]



-  […] Sajnos tíz géniuszpalánta közül egyből lesz tényleg az Magyarországon. Számos tehetséget elpazarolunk. Tudom, nem illik ilyet mondani, de a magyarság, a nemzet jövője nem attól függ, hogy milyen politikusok élnek itt, hanem, hogy végre egyszer meg tudjuk-e menteni a géniuszpalántáinkat. Eddig ugyanis számos tehetséget elfecséreltünk. Azt kellene mindenkinek megérteni, hogy nem a haza teszi naggyá a gyermekeit, hanem a géniuszok teszik naggyá a nemzetet. Úgy kellene vigyáznunk a magyar géniuszokra, mint a szemünk fényére - zárta az előadását Czeizel Endre.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10522018-09-16 07:38:54

És ami Huber Károlynak a 1038. és 1039. sz. bejegyzésben idézett életrajzából kimaradt:



Huber Károly első felesége, Severa (néhol: Szevera) Lujza, a „szelíd, jóságos, bánatos, beteges asszony” (idézet Papp Viktortól) 1871-ben elhunyt. A házaspár három gyermekéből kettő – mint az már korábban is említésre került - a művész pályát választotta, egy pedig, Károly, ügyvéd létére a Harmónia Zeneműkiadó Rt. megalapítójaként kapcsolatban maradt a művészettel. Jenő azonban zenei téren minden tekintetben túlszárnyalta nem kis érdemeket szerzett édesapját. Aranka ugyanakkor kellemes, szép beszédhangjával színésznőként ért el sikereket. Vezetéknevüket – eltérő időpontokban ugyan, de - mindhárman Hubayra magyarosították.



Huber Károly művésszé lett unokáiról:



Hubay Jenő egyik fia, Hubay-Cebrian Andor, festőművész lett.



Hubay Aranka és Dr. Ferenczy Zoltán egyetemi tanár és író két leányának, a 23 éves korában, tüdőbajban elhunyt Ferenczy Magdának és nővérének, a később doktorátust szerzett Sárinak a tehetsége az írásművészet terén bontakozott ki. Irodalmi munkásságáért mindkettő Péczely-díjat kapott.



„A magyar muzsika könyvé”-ben olvashatunk egy másik Huber-unokáról is, Hauser Lydiáról, aki operaénekesnő lett. Ő már Huber Károly második házassága révén született a családba. T.i. Huber Károlynak második feleségétől, Fischer Etelkától is született három gyermeke, Aladár, Sarolta és Ede, akik édesapjuk halálakor még kiskorúak voltak. A Huber családból származott művészek sora itt minden bizonnyal még nem zárul le, de e témát tovább nem kutattam.



Forrás: Kempelen Béla: Családkönyv 1. Nemes családok, polgárcsaládok (Budapest, 1940); Papp Viktor: Arcképek a zenevilágból; Magyar Életrajzi Lexikon.



A család Huber Károly temetéséről a BUDAPESTI HÍRLAP 1885.12.22-i számában az alábbi értesítést tette közzé:



 „(Huber Károly temetése) holnap, kedden d. u. 3 órakor lesz az elhunyt Mária-Valéria-utcai (ma: Apáczai Csere János utca) lakásáról. A család a következő gyászjelentést adta ki: Alulírottak mélyen lesújtott szívvel jelentik a maguk, valamint a megboldogult nagyszámú rokonsága nevében Huber Károly, a magy. kir. zeneakadémia tanára, a nemzeti zenede karnagya és tanára, a magy. országos dalárszövetség karnagya, a nemzeti színház nyugalm. karnagya, a Ferenc-József-rend lovagjának ez évi december hó 20-án reggeli 8 órakor, élete 58-dik évében hirtelen bekövetkezett kimultát. A boldogultnak földi maradványai ez évi december hó 22-én délután 3 órakor, lakásán: V. ker., Mária-Valéria-utca Börze-épület, fognak a r. kat. egyház szertartásai szerint beszenteltetni és a Kerepesi-út melletti sírkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise áldozatok pedig ez évi december hó 23-án délelőtti 9 órakor  fognak a szent Ferencrendiek templomában az egek urának bemutattatni. Budapest, 1885. december havában. Örök béke lebegjen hamvai fölött! Huber Károlyné szül. Fischer Etelka neje, Aladár, Sarolta, Ede kisk. gyermekei, Hubay Károly dr. és neje, Hubay Jenő, Hubay Aranka gyermekei, Huber Mátyás, Huber Erzsébet testvérei. Özv. Fischer Teréz anyós, ifj. Hubay Jenő unoka. Fischer Béla, Fischer Dezső, Fischer Amália, Fischer Leona, Severa János, Severa Károly, Severa Ferenc, Severa Teréz sógorok és sógornők. —„



A SZALATNAI HUBER CSALÁD sírja, ahol H. Huber Károly nyugszik:





Kerepesi temető: 25/1-1-26 [szobrász: Telcs Ede]


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10512018-09-15 13:27:24

Néhány idézet Huber Károly dalszerzői tevékenységéről:



A ZENE 1944 / 6. SZÁM:



Dobó Sándor: Dalköltészetünk a múlt század derekán



„[…] A dalszerzők között voltak igen értékesek is. Szentirmay Elemér (1830—1908) „Csak egy kislány“ kezdetű dala páratlan népszerűséget ért meg. „Tíz pár csókot“ és „Nagy az én rózsám ereje“ című dalait Brahms, dolgozta fel. A Húzd rá cigány“ és a „Vörös bort ittam az este" Hubay csárdajelenetébe került. Allaga Géza cimbalomra, Huber Károly férfi-karra írt át Szentirmay-dalokat, amelyeknek közkedveltségét egy csomó gyűjteményes kiadás is bizonyítja (Elemér dalai, Szívhullámok, Soldosné által énekelt hat dal, Égő szerelem, Könny és mosoly, Lajos bácsi nótái, Budapesti nóták stb.) […]”



"Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képbenc. tanulmányban a kiegyezés utáni évekről ez olvasható:



A zene.



[…] A sok dalárda keletkezésével fölvirágzott a férfikarok irodalma is. Kiváló sikerrel működtek e téren Huber Károly, Erkel Sándor, s az ifjabb nemzedékből Lányi Ernő és Gál Ferencz. Huber Károlynak mint hegedűtanárnak is sok érdeme van; jeles hegedűiskolát is írt. Zeneszerzeményei közűl kiemelendők: hegedűre és zongorára írt öt magyar ábrándja és harminczkét eredeti magyar férfinégyese; a „Szabadságdal”, „Őseink emléke”, „Nemzeti zászló”, „A szent honért”, „Lelkesedés dala”, „Liszt Ferenczhez”, „Édes lánykám” országszerte ismeretesek. […]”



***



Huber Károly kottái



Képtalálat a következőre: „Huber Károly második ábránd”  Képtalálat a következőre: „Huber Károly kottái”   



 A "Harmadik ábránd magyar dalok felett" kottája (lapozható)


A nap képe • 20912018-09-15 00:20:57

A főoldalon, "A nap képé"-ben szereplő fotó (Hubay Jenő tanítványaival) az utolsó művészképző osztályról készült a Fő utcai zeneteremben 1936-37 telén. A fényképen láthatók (balról jobbra): Bruckbauer Ferenc, Bardócz Margit, Fejér Sándor, Hubay Jenő, Fenyves Lóránd, Zathureczky Ede, Lengyel Gabriella, Virovai Róbert.



A zongoránál Farnadi Edith, hegedül Wanda Luzzato.



Forrás: Halmy Ferenc, Zipernovszky Mária: „Hubay Jenő”



Zeneműkiadó Budapest, 1976.



(Megj., A.)


A nap képe • 20902018-09-15 00:05:04

Pontosan 160 évvel ezelőtt született HUBAY JENŐ, a kiváló magyar hegedűművész, zeneszerző és pedagógus, az MTA tiszteletbeli tagja.



Rá emlékezve idézem az alábbi verset:



HUBAY JENŐNEK.



Zengő magyar álmok művésze, üdv neked;

Beh szép a te rózsás, babéros ünneped.

Míg körül a világ csupa vész, gyász, átok

S fölöttünk is balsors száz hollója károg,

Beh jó így ocsúdni vigaszos reményre,

Hallgatni mit jelent ünneped zenéje



És érezni, hogy ez a te dicsőséged

Száz kudarcunkon túl győztes magyar élet.

Mert szent magyar álmok, gyönyörök, keservek

Lelkedből világgá oly hódítva zengtek,

Hogy mindig, mindenütt csak magyar művész te,

Lettél egész világ ünnepelt művésze.



Győztes hősként állsz itt, s míg ünneplünk téged,

Valójában te adsz nekünk dicsőséget

S adsz hitet, hogy e zord, ránk dühödt világon

Győzhet még majd minden szép, nagy magyar álom.

Mint győzött a tied, ... Erre int ünneped, ...

Zengő magyar álmok művésze, üdv neked!



Telekes Béla. (1873-1960), költő, műfordító.



(VASÁRNAPI ÚJSÁG, 1912/3.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10502018-09-14 10:15:25

Nem a témába vágó "tűnődés", vagy mégis?



Huber Károly „Udvari bál”-jának a bemutatóit keresvén a MAGYARSÁG 1935.01.24-i számában az alábbi újsághírre bukkantam:



CSAK RÖVIDEN...

Színház: Bársony Rózsi legközelebb Földes Imre, Szilágyi László és Ábrahám Pál Udvari bál c
ímű operettjében lép fel. Az operettben megelevenedik egy békebeli udvari bál a Várban. […]”



Ábrahám Pál ilyen címmel megírt operettje – tudomásom szerint - műveinek egyetlen jegyzékében sem szerepel. Az viszont bizonyított tény, hogy Ábrahám szívesen vásárolt más szerzőktől zenedarabokat, melódiákat. Vajon az itt említett Ábrahám operett alapját nem a Huber-féle, mindössze egyszer színre került és időközben feledésbe merült mű szolgáltatta?


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 10492018-09-14 09:54:24

Az 1882-ben komponált „Udvari bál” c. víg dalművének bemutatóját Huber Károly már nem érhette meg. Halála után a következő hír jelent meg BUDAPESTI HÍRLAP, 1889.10.17-i számában:



 „(Huber Károly víg dalműve.) A néhány év előtt elhunyt jeles zeneszerzőnek, Huber Károlynak kéziratban hátrahagyott „Udvari bál“ című egy felvonásos víg dalművét az operaházban a téli évad alatt elő fogják adni. A víg dalmű szövegét  K a c z i á n y Géza írta a hétéves háború egyik anekdotikus epizódjából.”



E víg dalmű operaházi előadására azonban mégsem került sor. Egyetlen bemutatója volt csupán, mégpedig Tatán, „parádés” körülmények között:



PESTI HÍRLAP, 1890.08.26.:



„(A tatai versenynapról.) Tatán járt tudósítónk írja: Tegnapi sporttudósításunkban bővebben foglalkoztunk a verseny speciális lefolyásával, mely látogatottság tekintetében vetélkedhetik a főváros bármelyik tavaszi versenynapjával is. A vendégszerető főurat, Esterházy Miklós grófot, a magyar arisztokrácia legelőkelőbb tagjai keresték fel vidéki magányában. A hercegi, grófi és bárói címeket viselő méltóságok neveit bajos volna pontosan összeállítani, két személyiségről azonban, kik jelenlétükkel nagyban emelték a versenynap fényét, külön is megemlékezünk; ezek voltak: Ferenc Ferdinand d’ Este főherceg, a presumptív trónörökös, és ennek öccse, Ottó fhg; […] A versenyek este hét órakor végződtek, mire a fővárosiak és bécsiek egy része […] hazautazott, nagy része azonban az idegen vendégeknek Tatán töltötte az éjszakát. — A gróf meghívott vendégei számtalan fényesnél fényesebb négyes fogaton a kastélyba hajtattak, […] Vacsora után az egész társaság a várszínház díszelőadásán vett részt, mely előadásnak összes jövedelmét a jótékony főúr a devecseri tűzkárosultak fölsegélyezésére szándékozik fordítani. […] Előadásra egy német vígjátékon kívül — melyet az idegen nyelvű vendégek kedvéért adatott elő a gróf — Huber Károly „Udvari bál“ című operája volt kitűzve, melyekben az összes szereplők ügyesen állták meg helyüket. A „piéce de resistence“-ot a fényes tűzijáték nyújtotta, mely „Egy éj Velencében” cím alatt lett bemutatva, de a tündéri látványosságok a nagyhangzású névnek egész terjedelmében meg is feleltek. […] A lakosság nagy része, a késő éjjeli órák dacára, megvárta a tűzijáték végét, mely tényleg egy „velencei éj“ csodaszerűségét varázsolta a szemlélők szemei elé.”



Megjegyzendő, hogy Huber Károly Udvari bál c. művének az előadatásával korábban még külföldön is próbálkozott; sajnálatos módon nem járt sikerrel:



KOSZORU. A PETŐFI-TÁRSASÁG HETI KÖZLÖNYE, 1883/1. SZÁM: 



Magyar operák külföldön. Négy magyar opera próbál ez idő szerint szerencsét a külföldön: Erkel „Hunyady László“-ja melynek előadását indokolatlanul mindig halasztja a bécsi operaház, Schauer Ferenc „Atalá“-ja, Huber „Udvari bál“-ja és báró Orczy Bódog „Renegát“-ja. Mind a négy opera szövegét. Sturm Albert fordította németre. Orczy operája Brüsszelben már színre került.”



Hogy miért nem adták elő Huber Károly „Udvari bál”-ját az operában? Arról csak sejtéseink lehetnek. Ám, hogy sejtéseinkben ne tévedjünk túl nagyot, érdemes elolvasni Gombos Lászlónak az alábbi írásából vett részletet. A megértés végett azonban ismét ki kell emelni azt a körülményt, hogy Huber Károly Wagnert mindenképpen meg akarta ismertetni a magyar közönséggel. E törekvését Erkel Ferenc, akivel Huber egyébként korábban jó barátságot ápolt, erősen ellenezte. Olyannyira, hogy ez okból a két zeneszerző közötti jó kapcsolat a végén hajótörést szenvedett:



Részlet  Gombos László „A Huber-Hubay család a 19. századi zeneélet sakkjátszmájában” c. írásából:



Kodály úgy vélte, „[...] Erkel tartott attól, hogy Wagner művészete „megárt a zsenge magyar opera fejlődésének. A következmények megmutatták, hogy félelme nem volt alaptalan. [...]



Hubay Jenő elmondotta hogy milyen méltatlanságot követtek el az Erkelek édesapjával. – »Hát kérem az atyám évtizedeken át volt a Nemzeti Színház karmestere . . . . És hogy most az Operának új díszes épületet emeltek, jól esett volna neki ha egy műve ott színre kerülne; s benyújtott nekik egy – operát . . . és visszautasították! . . . S nézze csak – mily hibákat fedeztek fel benne [«] s átlapoztuk a partitúra lapjait – s ceruzával írt megjegyzéseit az Erkeleknek. – Hát hiba ez? . . . vagy ez? . . . kérdezte Ön tőlem [...;] feleltem Önnek hogy »kákán csomó« keresés. És Ön bosszúságában folytatta »De nem maradok én örökre Brüsselben: haza jövök s visszafizetem nekik«. Haza jött és megtörte az »Erkel dinasztia« évtizedeken tartó hatalmát!* […]”



*(Serly Lajos levele Hubayhoz New Yorkból, dátum nélkül 1935-36. körül)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7722018-09-13 09:20:34

176 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „Mihalovich Ödön”



 MIHALOVICH ÖDÖN (1842.09.13.-1929.04.22.), 



zeneszerző, zenepedagógus, valamint 1887 és 1919 között a Zeneakadémia igazgatója.



Rá emlékezve idézem a következő írást:



„Mihalovich Ödön nyolcvanötéves.



Egyetem-utcai csöndes magányában él közöttünk a magyar muzsika harmonikus lelkű „great old man”-je: Mihalovich Ödön, aki a napokban ünnepelte nyolcvanötödik születésnapját. Még néhány esztendeje a Dunaparti korzó őszi verőfényében sétálgatott délelőttönként és vidám mosollyal viszonozta az ismerősök üdvözletét, most kissé fáradtan, de teljes szellemi frisseségben szemléli a felhőtlen októberi égboltozatot és fogadja szorgalmasan látogató barátait, Apponyi Albert grófot, Hubay Jenőt, Léderer Rudolfot és másokat. Amellett ma is állandóan figyeli a zenei eseményeket, amelyeknek egy emberöltőn át legfőbb irányítója volt. Mindenről pontosan tájékozódik, mindenhez hozzászól, és éppúgy lelkesül a magyar sikerekért, mint aktív vezér korában.



Kevés halandónak jutott osztályrészül, hogy még életében láthassa munkájának gazdag gyümölcsét és eszméinek győzelmét. A Gondviselés különös kegyeltje ő, aki büszke és boldog szemlélődéssel tekinthet vissza élete művére és életének minden legkisebb epizódjára.



Mint fiatal muzsikus, telve komoly talentummal, magas művészi igényekkel és intranzingen elvhűséggel került hozzánk Wagner és Liszt környezetéből Liszt Ferenc igazgatói székébe. Akkor kevesen vették észre, hogy a fiatal művész néhány év után már nemcsak a Zeneakadémiát, hanem egész zenei életünket vezeti. Ezt a pozíciót azonban sok küzdelem árán kellett kivívnia. Rengeteg félreértés, kicsinyesség, gáncs, gúny keresztezte szándékait, a pedagógus, művész és zeneköltő szent törekvéseit. Ö azonban emelt fővel, szilárd lélekkel ment tovább a maga egyenes útján. És a mesterségesen szított népszerűtlenség köde lassanként eloszlott. Elnémult a rosszindulat, az okvetetlenkedés és az érdekhajhászók türelmetlenkedése, előbb-utóbb győznie kellett az igazságnak, a jóságnak és a tekintélynek.



Tanárai, növendékei rajongói lettek, és e rajongókból ragyogó nevű művészgárda, amelynek tagjai világszerte elismert mesterei lettek a zene- művészetnek. És amilyen erőteljes harcot vívott az iskoláért, éppoly lelkes és szívós küzdelmet folytatott eszméiért és az igazi tehetségekért. Minden irányt elismert, ha az nem jött ellentétbe a művészet tisztaságával. Ő, aki köztudomás szerint törhetetlen híve volt Wagnernek, mindig szembehelyezkedett minden maradi előítélettel és fiatalos hévvel egyengette a legforrongóbb modernek útjait is, súlyos szavával melléjük állt, mert tudta, hogy a természetes fejlődésnek semmi sem állhat útjába.



Valóban apostoli missziót teljesített.



Most, amikor születése napját ünnepeljük, mindezen érdemeket is fölülmúlva látjuk őt zeneköltői nagyságában. Mint komponista, műveiben is valóra váltotta a tiszta művészet eszméit. Szerzeményei egytől-egyig egy nagystílű költő művészi őszinteségének és artisztikus dolgozási módjának geniális megnyilatkozásai. És hálátlan korunk nem karolja föl eléggé Mihalovich Ödönnek grandiózus ópuszait, noha mindenki tisztában van szerzőjük és e művek történelmi jelentőségével.



Nemzetünknek nagy tartozása van a magyar zene e nagy arisztokratájával szemben, kötelessége tehát, hogy műveinek minél gyakoribb és jobb előadásával rója le a hálának soha el nem hervadó babérjait. Hiszen ez nemcsak hazafias kötelesség, hanem saját művészetünk megbecsülése is egyúttal. Csak saját magát tiszteli meg az a testület, amely műsorába iktatja az ő műveit.



Mint értesülünk, a Zeneművészeti Főiskola a közeljövőben előadja a Mester IV-ik szimfóniáját. A Székesfővárosi Zenekar a tavasszal nagy sikert aratott a „Toldi szerelme” előjátékával. A szimfóniákon, nyitányokon, poétikus dalain és egyéb művein kívül rendkívül hálásak szimfonikus költeményei is, a Sellő, Hero és Leander, La Ronde du Sabbat, a Pán halála, Rémhajó és a kórus- és zenekarra írt műve: A szélviharhoz.



A zenei romantikának igazán felejthetetlen szép alkotásai ezek, becsüljük meg őket.



Floresztán.



A ZENE, 1927. 2. szám.



Sieben Gedichte von Mathilde Wesendonck - Ich träumte, Du seist mir gut und treu


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7712018-09-13 00:39:31

58 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el



Képtalálat a következőre: „Weiner Leó”



WEINER LEÓ, magyar zeneszerző



(1885. április 16. – 1960. szeptember 13.), kétszeres Kossuth- és Coolidge-díjas kiváló művész,



aki nemzedékileg közvetlen pályatársa volt Bartóknak és Kodálynak, s akinek a munkássága meghatározó jelentőségű volt századelőnk zenei aranykorában. Részese és gazdagítója volt annak a hirtelen kibontakozó zenei megújhodásnak, amelynek lendülete túllépte a nemzeti mércét.



Weiner alkotói pályája üstökösként tűnt fel a 20. század első évtizedében, s bár az idő múltával ez a kimagasló tündöklés alább hagyott, munkássága a korabeli magyar zeneművészetet jelentős szellemi-művészi értékkel gazdagította.



*



Bónis Ferenc zenetörténész, egyetemi tanár így emlékezik egykori tanárára, Weiner Leóra:



          «― Weiner Leó az „ideiglenesen” Majakovszkij nevét viselő utcában lakott, egy múlt század végén épült, szépnek aligha mondható bérházban, annak „gangos” lakásában. Vele csaknem szemközt áll az a nemes arányú, kétemeletes épület, mely az idős Erkelnek adott otthont. Mint életének minden mozzanatában, Weiner döntését ez esetben is praktikus szempontok motiválták. Vagyis, hogy közel legyen a Zeneakadémiához, ahol idejének jelentős részét töltötte. Meg, hogy közel legyen a Fészek Klubhoz, melynek „elhíresedett” kártyacsatái ugyan hidegen hagyták – ám fantáziáját annál jobban izgatták a sakkmérkőzések. Szabad idejében ott játszotta, valahol a belső falépcső tövében, végtelennek tűnő partijait, többnyire Rados Ferenc zongoraművész édesapjával, a kiváló hegedűtanár Rados Dezsővel.



 



          ― Ha se a Zeneakadémián, se a Fészekben nem volt található, akkor bizonyára valamelyik tisztelője vacsora-meghívásának tett eleget, kedves szerénységgel, de komoly öntudattal. Tisztában azzal a vitathatatlan ténnyel, hogy egy-egy elfogadott meghívással mégis mindig ő az, aki ad: aki meghívóját megajándékozza jelenlétével.



          ― Ha vendégségben sem volt, akkor bizonyára otthon tartózkodott, a mondott Király utcai házban, mely alkotóműhelye és segéd-tanterme volt, színhelye társadalmi életének és pihenésének. Itt kerestem fel jómagam is. Első alkalommal 1955. január 23-án. Holmi „udvariassági vizit”-ről természetesen szó sem lehetett, az ilyesmit Weiner alighanem elfecsérelt időnek tartotta volna. A látogatás célja zenei tevékenység volt: elemzést írtam egyik bemutatásra váró munkájáról, Liszt h-moll szonátájának általa készített zenekari átiratáról. Ezt az írást akartam megmutatni neki, egyszersmind megkérve, hogy fejtse ki hangszerelői ars poeticáját.



          ― A látogatás időpontját jó előre tisztáztuk, mégis, jócskán várnom kellett a folyósón, míg jellegzetes zömök alakjának körvonalai felsejlettek az előszobaajtó tejüvegén. – „Halló” – mondta még az ajtón át, hogy megbizonyosodjék jelenlétemről. Ennek megtörténte után beengedett az előszobába. Kedves volt, barátságos, kissé szórakozott. „Foglaljon helyet!” – mutatott a vendégváró házgazda szívélyességével a fogasra. „Akarom mondani, tegye le a kabátját.” Majd bevezetett a lakás belsejébe. Keresztülhaladtunk egy dolgozószobának álcázott tágas helyiségen, melyről rögtön lerítt: itt ugyan soha senki nem dolgozik. A komor könyvszekrényben feszesen-háborítatlanul sorakoztak az aranyozott gerincű, díszes kötetek; az íróasztal irigylésre méltóan üres lapján csak egy szitával letakart gyümölcstál pompázott. Jobbra fordultunk, egy kisebb utcai szobába. Tulajdonképpen itt élt Weiner. Két zongora, karosszékkel övezett asztal sakktáblával, a falon hatalmas Beethoven-kép: puritán, rá nagyon jellemző környezet. Akkoriban különösen sokat foglalkozott Beethovennel: közreadta a harminckét zongoraszonátát, majd a hegedű-zongoraszonátákat, valamennyit saját előadási jeleivel-tanácsaival ellátva. Ehhez senki korábbi kiadványát nem használta fel; az Urtext, adott esetben egy-egy facsimile alapján, az első hangtól az utolsóig, leírta a teljes művet. Kiadványai, melyekre joggal írhatta volna, hogy „Így látom Beethovent,” az egész világon elterjedtek. Utánnyomásainak számából ítélve tartok tőle, hogy ma ezek a legismertebb „Weiner művek.”



          ― „Igazi” dolgozószobájában, az ablak alatt, kicsiny, törékeny virágasztalka állt, rajta kihegyezett ceruzák, törlőeszközök, vakarókések, kiterített kottapapír: a zeneszerző műhelye és szerszám-készlete. Élete utolsó másfél évtizedében itt írta valamennyi művét. A nagyszoba díszes, méltóságteljes íróasztalára rá sem hederített. Legfeljebb, ha gyümölcsöt volt ehetnékje.



          ― Leültünk. Weiner elővette a Liszt-mű hangszerelésének autográfját – a munkát magát, másolatból, ismertem már, - és kifejtette véleményét: megengedhető-e zenekari átirat készítése mások zongoraműveiből. Gondosan feljegyeztem szavait; ezt mondta:



          „Zongoraművek zenekarra való átültetése nem idegen Liszt szellemétől. Ő maga meghangszerelte a Mefisztó-keringőjét, a Mazeppát – sőt, mások műveit is. Liszt h-moll szonátájában – a virtuóz, zongoraszerű elemek mellett – sok a zenekarra kívánkozó, grandiózus részlet. Épp ezért már évek óta vonzott a feladat, hogy eddigi Liszt-hangszereléseimet a h-moll szonátával kiegészítsem.



         A zenekar összeállításánál Liszt Faust-szimfóniáját vettem figyelembe. – A hangszerelés legfőbb nehézsége a zongoramű virtuóz részleteinek zenekari átültetése volt. Ezeket a virtuóz részleteket részint szólóhegedűre, részint szóló fuvolára bíztam.”



          ― Elkérte kéziratomat, gondosan elolvasta, végül aláírásával hitelesítette. A kis feljegyzést becses dokumentumként őrzöm: azt a ritka pillanatot rögzíti, melyben az oly szerény mester szavakban vallott zenei elképzeléséről.



          ― 1957 tavaszán azért kerestem fel, hogy megmutassam neki Farsang című zenekari művéről írott elemzésemet. Ezt a ritkán hallható, nékem nagyon kedves fiatalkori művet ugyanis 1957. április 13-ra műsorra tűzte az Állami Hangversenyzenekar, Komor Vilmos vezényletével.



          ― Romantikus humoreszk – klasszikus szonáta-szerkezetben: ritka szerencsés találkozása e műformának és tartalomnak. Weinernek, hallatlan könnyedséggel, ez is sikerült, anélkül hogy építkezése formálissá vált volna. A szerkezet minden elemének tartalmi funkciója is van; ezeknek az elemeknek az összessége pompás könnyedséggel és eleganciával tartja a konstrukció teljes súlyát.



          ― Az elemzést olvasva Weiner sűrűn bólogatott. Szót ejtettem a kidolgozási részben megjelenő farsangi témák „karakter-változatai”–ról: a mulatságos fagott-szólóról, mely a „kissé-ázottan” feltűnő ifjú dülöngélését festette (jó pár évvel Bartók ilyen témájú burleszkje előtt), a hegedűszólóról, mely szerelmes szerenáddá „variálja” az eredetileg hetyke záró-témát. Meg a szonátaforma visszatérő részéről, mely tartalma szerint farsangi felvonulás: eredeti hangnemben újra megjelennek az álarcosok témái, a fokozódó derű és jókedv jegyében.



          ― „Köszönöm” írta Weiner az elemzésre, melyet teljes mértékben jóváhagyott.



          ― „Köszönöm, Weiner tanár úr.»



Forrás:  „Weiner Leó és tanítványai” Emlékeink Weiner Leóról - Gyűjtötte és szerkesztette: Berlász Melinda, 2003.



Liszt Ferenc: h-moll Szonáta (Weiner Leó feldolgozásában)



Leó Weiner: Carnival - humoresque for small orchestra op.5. Allegro vivace


 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: Diótörő - balett

18:00 : Budapest
Zeneakadémia, XXIII. terem

Csalog Gábor tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

18:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Magyar Rádió Gyermekkórusa
Arany Zsuzsanna (zongora), Mészáros Zsolt Máté (orgona)
a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kamaraegyüttese
a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
vez.: Walter Judit, Vargáné Körber Katalin
A Magyar Rádió Gyermekkórusának karácsonyi hangversenye

18:00 : Budapest
Hold utcai református templom

Szathmáry Zsigmond (orgona)
J. S. Bach összes orgonaműve / 14.
g-moll fantázia és fúga, BWV 542
a-moll concerto Vivaldi nyomán, BWV 592
Auf meinen lieben Gott, BWV 744
c-moll prelúdium és fúga, BWV 546
In dulci jubilo, BWV 729
Pastorella, BWV 590
G-dúr prelúdium és fúga, BWV 541
Befejezetlen Contrapunctus a Kunst der Fuge-ból, BWV 1080

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Bartók Plusz Operafesztivál - Operaíró verseny
Döntő

19:00 : Budapest
Erkel Színház

CSAJKOVSZKIJ: Diótörő - balett

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi
MANCUSI: Jesu Redemptor Omnium
STRAVINSKY: Dumbarton Oaks
HAYDN: Trombitaverseny
SCHUBERT: III. szimfónia

19:45 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Yeree Suh (szoprán), Fulvio Bettini (bariton)
Budapesti Fesztiválzenekar
Művészeti vezető és koncertmester: Midori Seiler
Barokk gesztika: Sigrid T’Hooft
GEMINIANI: 12. (d-moll) concerto grosso („La Follia”)
HASSE: Larinda e Vanesio – intermezzo (1. rész)
TORELLI: g-moll („Karácsonyi”) concerto grosso, op. 8/6
HASSE: Larinda e Vanesio – intermezzo (2. rész)
VIVALDI: Esz-dúr triószonáta, RV 65 – 2. Allemanda, 3. Sarabanda
HASSE: Larinda e Vanesio – intermezzo (3. rész)

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Orgonaestek Virágh Andrással (operaénekesekkel és hangszeres művészekkel)
A mai nap
történt:
1925 • A Wozzeck bemutatója (Berlin)
született:
1922 • Németh Amadé, karmester, zeneszerző († 2001)
elhunyt:
1788 • Carl Philipp Emanuel Bach, zeneszerző (sz. 1714)