vissza a cimoldalra
2018-05-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60800)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3983)
Társművészetek (1254)
Momus társalgó (6334)
Milyen zenét hallgatsz most? (24996)
Haladjunk tovább... (213)
Kedvenc előadók (2821)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2277)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11275)
A csapos közbeszól (95)

Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2527)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (576)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4274)
Simándy József - az örök tenor (536)
Élő közvetítések (7195)
Momus-játék (5488)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2731)
Kolonits Klára (1066)
Jonas Kaufmann (2255)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (842)
Operett, mint színpadi műfaj (3604)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (711)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1406)
Franz Schmidt (3126)
Udvardy Tibor (185)
Miller Lajos (60)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Ardelao
Leírás:
Honlap:
   


Ardelao (4007 hozzászólás)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7552018-04-23 11:49:30

Erkel Elek



- 1843-1893. —



Budapest, június 10.



(2. rész)



Az utolsó napok a kórházban.



Erkel Elek dr. Kétly tanár osztályán volt. Igazi benső barátságban volt évek óta  Mészáros Jánossal, a Klinika gazdasági igazgatójával, s az ő tanácsára ment is be az Üllői-úti kórházba.

Világos, szellős kis szobája volt, s a 71-es számú ágy volt az övé. De nem feküdt bele á világért sem, csak éjjelre.

Az egész napot egy nagy fekete bőr-zsöllyében töltötte, s a kórházban sem vetkőzött ki egy pillanatra sem az ő mindenből tréfát csináló egyéniségéből, s hogy utolsó percéig megtartotta jó humorát, abban nagy érdeme van egy beteg kollégájának, Kilig János jegyzőnek s egy fiatal jogásznak, akik a szomszéd szobának lakói.

Ezek vigasztalták s tréfálództak az öreg úrral.

Tegnapelőtt, két nappal halála előtt, Erkel nagyon le volt verve.

— Ne búsuljon, — szólt hozzá a fiatal jogász, — majd huzatjuk mi még a Tarara-bum-diét.

Erkel odafordult Kjlighez és mély szánakozással mondta:



— No, ennek szép fogalmai vannak a zenéről!



*

Pia nővér volt legkedvesebb ápolónője s az angyali jóságú apáca éjjel-nappal igazi önfeláldozással ápolta.

A beteg emberek tudvalevőleg szeszélyesek s egy elkeseredett pillanatában ezt az ápolónőjét megsértette. Nagyon megbánta s kérte beteg kollegáját, hogy békítse ki az apácával, a ki természetesen egy percig sem haragudott rá.

No, tette hozzá mosolyogva, — úgyis tudom, ebből már nem menekülök — egy gyónáson alul. De hát Isten neki!

Beteg kollégái látták közeledni végét és rábeszélték, hogy gyónjon meg. Erkel azonban nem hitt a végben.

Tegnapelőtt belépett szobájába egy jezsuita pater. Elkezdett a szívére beszélni és ajkáról zengzetes hangon ömlött a szó.

— Lássa, nagyságos úr, az Isten hatalma és irgalma véghetetlen azokkal szemben, a kik megbánják földi bűneiket és megtérnek a Mindenhatóhoz.

A pater ebben a tónusban folytatta jó darabig. Végig hallgatta s mikor a pap bevégezte szavait, Erkel így szólt:

— Milyen gyönyörű bariton-hang!



*



A kórházban nem volt szabad egyebet innia, mint tejet és a gourmandériának vége volt.

De ha vége volt a valóságban, fenntartotta legalább a teóriában és az apácákkal folyton zsörtölődött:

— No, ma legyen ám rákleves, aztán a kapuciner,

meg a csibuk se maradjon el!



*

És a kórházban töltött ideje nem volt egyéb hosszú haldoklásnál. Nagyon gyakran esett önkívületi állapotba s rendesen színházi ismerőseivel foglalkozott delíriumában. Nagyon gyakran emlegette ilyenkor Kontit, Blaha Lujzát s népszínházi cimbalmos-barátját, Lányit.

A napokban felkiáltott egyszer:



Gyere, Lányi pajtás, segíts!

Tegnap estefelé oda szólt Kilignek:

— Nem tudom, mit akar itt a hátam mögött ez a Tamási. (A meghalt hírneves népszínműénekest értette.) Kérem, kergesse el.

Kilig botot ragadott és ráütött a párnára.

— Elkergettem.

Erre a beteg megnyugodott.



*



Később ismét eszméletre tért s utolsó kívánsága egy pohár sör volt. Beteg barátja hozatott neki és Erkel nagy mohón megitta. Kevéssel rá megint visszaesett delíriumába s nem is tért többé magához.

Ma hajnalban, pár perccel halála előtt az ágya mellett virrasztó apáca felé fordult ezekkel a szavakkal:

— Kergesse el ezt a nagy fekete kutyát az ágyamból!...

És szemei rémes tekintettel szegződtek az ágy végére.

Az apáca felemelte a szentelt-víz locsolót és végiglocsolta vele az ágyat. Áhítatos hitében tette, hogy elűzze a beteg mellől a gonoszt ...

Erkel ajkán egy megelégedett mosoly jelent meg. Az utolsó. Azután kettőt hörgött és feje holtan hanyatlott vissza a párnára . . . „


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7542018-04-23 09:10:49

A PESTI NAPLÓ 1893. 06. 11-i, 164. száma olyan történeteket is felelevenít Erkel Elekről, amelyekből nemcsak munkásságáról, hanem arról is képet kapunk, milyen ember is volt Erkel Ferenc második gyermeke:



"Erkel Elek



- 1843-1893. —



Budapest, június 10.



(1. rész)



„…… A muzsikális Erkel-család tagjai közül neki voltak a legszerényebb külső sikerei, de lelke, tehetsége, ambíciója épen oly nagy, igaz, hatalmas volt, mint a többi Erkelé.



……………….



Nem volt termékeny zeneíró, mindössze három operettet produkált, de úgy ezekben, mint egész élete működésében minden erejével egy célon működött: a könnyed francia operettet magyarrá akarta tenni.



Mint az úttörők rendesen, ő sem érte el ideális törekvése célját. …………… fiókjában befejezetlenül hever új operettjének: Argirus királyfinak és Tündér Iloná-nak megkezdett partitúrája, a melyen még az utolsó időben is dolgozgatott, de a félben hagyott akkordok nem fejeződnek be többé.



Mint a jó katonát, őt is a csatatéren érte utol a vég. Április közepén a Próbaházasság előadásán esett össze, és azóta nem lépett többé a karmesteri emelvényre. A zenehangok gazdag birodalmának festőjéből csöndes, néma ember lett örökre.



Apróságok Erkel Elekről.



Az igazgató után nem volt a Népszínháznál nagyobb hatalom Erkel Eleknél. A színházi tagok az elsőrendű primadonnáktól kezdve le a kar utolsó névtelen apróságáig, mindenki a kedvében igyekezett járni.



Solymosi egyszer megállította a kulisszák közt:

— Látod, Elek — mondta neki — én annyira szeretlek téged, szeretem az egész famíliádat, és olyan hosszú idő óta ismerjük egymást, mégsem szeretsz engem úgy, mint másokat.

— Az már igaz — felelte rá Erkel az ő szokott tréfálkozó hangján. — Tihanyit sokkal rövidebb idő óta ismerem, mégis jobban szeretem.

— Mit csinált Tihanyi, hogy úgy szereted?

— Hát tudod, egy este Pálmaynál voltunk vacsorán. A gézengúz elcsente a felöltőmet, és reggel a zálogcédulájának a zálogcéduláját adta vissza. . . Csinálj te is ilyesmit!



*



Örökös tréfálódzásai dacára rideg embernek ismerték a színháznál. Mert nehezen lehetett hozzáférkőzni a szívéhez s ezért azt hitték róla, hogy nincs szíve.

Pedig volt. Jellemző apróságot mesélt erről nekem a Népszínház ünnepelt művésznője, Hegyi Aranka.

— Egy időben nagyon sok hálátlan szerepem volt a Népszínháznál. Ha minden tehetségemet beletettem is a szerepembe, nem bírtam sikert aratni. Erkel aztán rendesen megsajnált, és a legnagyobb fáradsággal öt-hat balletből is összeállított nekem valami betétet, a mivel roppant tetszést arattam . . . Mikor egy-egy betegségem után a hangom meggyöngült, úgy dirigálta a zenekart, mintha csak álomba akarta volna ringatni a közönséget s a zenekar finom pianói fölött a kis hangommal is domináltam az orkesztert. Áldott legyen még a haló porában is!



*



Erkel Elek csalhatatlan orákuluma volt a színháznak, a mi valamely darab színpadi sikerét, vagy bukását illeti. Csalhatatlanul meg tudta mondani előre a darab sorsát. Sok operettének fényes sikert jósoltak a színháznál; megkérdezték Erkeltől.

— Meg fog bukni — mondta sok ízben.

És azok a darabok meg is buktak.

Jellemző, hogy mikor a színház a Mikádó-val készült, senki sem bízott a darabban.



— Ugyan minek fárasztod magadat úgy a betanításával ? — mondta neki egyik karmester kollegája. — Az ilyen kínai dolog a mi közönségünknek nem igen tetszik. Alig éri meg az öt-hat előadást.

Erkel nem felelt, hanem igazi lázas hévvel tanította tovább a kórusokat, a szólókat és dirigálta a színpadi próbákat. Mikor a premiere estéjén lement az orkeszterbe, odaszólt karmester-kollegájának:

— No, most vigyázz fiam! Ilyen sikert még nem pipáltál a Népszínházban!

... S azt hiszem fölösleges visszaidéznem a Mikadó óriási sikerének emlékét.



*



A színházon kívül igazi joviális pajtása volt a színészeknek és a zenekari tagoknak. A színházban azonban a megtestesült szigor volt.



 Megtörtént, hogy a délelőtti próbákon a színház egyik-másik primadonnájával vagy kiválóbb férfitaggal összekapott, mert nem énekeltek a kedve szerint. Ilyenkor azonban az volt az elve, hogy: ne feküdjél le kibékülés előtt.

Este, az előadás felvonásköze alatt felment a színpadra és felkereste öltözőjében a primadonnát, vagy az énekest, a ki ellen délelőtt kifogása volt s békülékenyen odanyújtva kezét, így szólt:

— Szépen énekeltél . . .



*



A Szultán első színpadi próbái egyikén, valamelyik ensemble alatt haragosan kiabált fel a színpadra Tollagira, aki a darabban egy Ali nevű háremőrt játszik:



— Micsoda életunt hang ez ?

A fiatal komikus megorrolt ezért a karmesteri megjegyzésért.

Erkel észrevette; a próba után felment a színpadra és megállította Tollagit a kulisszák mögött:

— Ne haragudj, Alikám! Hiszen nem csoda ha az ember háremőr létére életunt!



*



Volt egy kedélyes formulája, a melylyel össze tudta szamarazni a nehézfejű kardalosokat, vagy kardalosnőket:

— Oh, te ma . . . hagóni-kereskedő! Oh, te sza... maritánus!

Egyetlenegyszer állott a színházi törvényszék előtt.

Egy zenész íratta fel a fekete táblára valami szelíd gorombaság miatt, a mit a fejéhez vágott. Erkel megjelent a bíróság előtt és egy még — nagyobb gorombasággal védekezett.

A színházi törvényszék negyven forintra ítélte. Megfizette, de a zenészt — az igazgató elcsapta.

így végződött egyetlen színházi pöre.”



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7532018-04-22 21:57:58

BUDAPESTI HÍRLAP, 1893.06.11.:



Erkel Elek



(2. rész)



És azóta Erkel Elek halála napjáig szolgálta a népszínházat és míg egészségét bírta, szolgálta az Erkelek zsenialitásával, kitartásával, diplomatikus hallgatagságával és udvariasságával a szolgálatban. A legkitűnőbb karmesterek közül való volt. A színésznek félsiker volt, ha Erkelt látta maga előtt. Oly könnyedén, oly biztosan vitte a szólistát, kóristát és zenekart, mintha csak bűvös ereje lett volna karjában és pálcájában. Sokszor azt hittem, hogy mindenki, a ki színpadon van, valami titkos szállal van az ő pálcájához kötve. Csodálatos módon tudott összezsugorodni és fölegyenesedni a helyén. Az énekes nyugodtan nézte nagy fejét. Bizonyos volt benne, hogy a mint rákerül a sor, hogy bele kell vágnia, Erkel szeme hozzá röppen és pálcája megszólaltatja hangszálait a kellő pillanatban. Addig hiába kereste a karmester szemét, úgy bujkált az a színpadi tömegben, hogy éppen csak az látta meg, a kire az ének sora rákerült. Különös adomány ez. Hallom, hogy Erkel Sándor is bír vele. A népszínháznak oszlopos tagja volt Elek, de én azt hiszem, az operának is és bármely előkelő zenevállalatnak is a világon oszlopos tagja lett volna.



Erős, nagy, lomha test volt. A ruha úgy állt rajta, mint a fogason. Járása nehézkes volt, majdnem esetlen, mint egy elefánté; de ez a szétmálló tömeg a karmesteri székben könnyű, ruganyos, előkelő volt. Taglejtése esztétikus, határozott, korrekt és bájos vonalakban járt a hullámzó zene felett, egy néma zene maga is. Erő és szépség volt e ritmikus mozgásban s a mód, a hogy karnagyi botját tartotta s egy pár kézmozdulata tipikus lett: eltanulták a kollegái is.



Mint zeneszerző három nagy kísérletet tett a népszínháznál, három operettel, de kevés szerencsével, a mi azonban nem a talentumán múlott. Erkel Elekre nézve csak a kotta létezett. Ha oly korban születik, a melyben a specifikus magyar muzsikának, a polifonikus kompozícióknak van kelete, akkor, azt hiszem, kifejlődött volna kompozitori tehetsége, és ő maradandó művekkel tett volna bennünket gazdaggá. De az Erkeleknek zenei zsenijük mellett még egy igen nevezetes zsenijük volt: a kiváló érzék az élet praktikuma iránt. Az érdekekkel kérlelhetetlenül leszámoltak. Az öreg maga meghajolt a Wagner-divat előtt, mert uralkodó erejét nem tagadhatta, és elhagyva sikereinek mezejét, a hol eredeti természete érvényesült: wagnerista lett fényes tudásával, és csatát vesztett csata után. Elek konstatálta magában, hogy az operettnek van nagy kultusza, és operettet írt, holott annyira sem érdeklette ez a dolog, hogy akár csak el is olvasta volna a librettóját. Ő megírta zenéjét a nélkül, hogy tudta volna, hogy a história miről traktál. Elolvasta kénytelen-kelletlen a megzenésítendő verseket, és a miről szólt a vers, az vezette őt a — hangszerelés briliáns kezelésében. A librettóval nem törődött, vele néha a legvastagabb ellentétbe keveredett. Oly egyoldalúan csak muzsikus volt, hogy — nem maradván meg a tiszta muzsika mellett — mint operaszerző csak félsikerek dicsőségét élvezhette.



Igazi dicsősége volt a népszínművek felbokrétázása dalokkal. A Vereshajú, a Sárga csikó, A piros bugyelláris ebbeli örömének aranyideje volt. A legszemetesebb forrásokig elmenni egy-egy dalért, az neki élvezet volt.

Élete zenében folyt le, teljes egyoldalúságban. A közdolgokból is alig érdekelte valami. Újsággal keveset élt. Beszédében felettébb óvatos volt és inkább az ujját leharapta volna, semminthogy fellebbvalójának olyast mondjon, a miről tudta, hogy nem fog neki tetszeni. Tökéletes színházi diplomata volt. Kollégáival szemben megesett, hogy vigyázatlan vagy sértő nyilatkozatra ragadtatta magát, de csak a karmesteri székben, és ott is mindig máshova nézve, mint a hova beszélt. Az ilyennek is az lett a vége, hogy aztán vacsorát fizetett annak, a ki megbántotta, vagy dühbe hozta, és addig rimánkodott az ügyelőnek — a színpadi porkolábnak — a míg le nem törülte azt, a kit ő íratott fel a panaszkönyvbe, a honnan a színházi bíróság elé kerül az ember.



Sok érdeme és érdemes múltja van a népszínház körül, méltán hirdeti gyászát a fekete zászló. Vele két karmester halottja van már ez intézetnek: mindkettő tagja volt megnyitása napján. Egy éve körülbelül, hogy végképp elbetegesedett. Agglegényi hanyag életet élt, komolyan a színházon és a muzsikán kívül semmivel, még magával sem törődve. Azt kell mondanunk, hogy a színház több hasznát vette ő neki, mint ő a színháznak. Tehetsége nem jutott érvényre, elkallódott, széthullott, mint ő maga, a minek oka a mi különös zeneéleti viszonyaink. Egyénisége nem élt önálló életet, hanem csak része, mintegy orgánuma volt egy zenészcsaládnak, az Erkeleknek, a kik együtt tesznek ki egyet és felolvadnak mind az öreg úrban, a kinek egyénisége dominálta a családot. Csak a dirigensi zseni érvényesítette magát Sándorban és Elekben, mert elvégre dirigálni nem lehet kollegiálisán, mintegy családi tanácsból.

A színháztól és énekeseitől szép koszorút érdemelt Elek és őszinte bánatot, mert az ő acélkezét sokáig fogják sínleni azok, a kik jótékony erejéhez hozzá voltak szokva.



—ő.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7522018-04-22 21:48:14

Erkel Ferenc második fiáról, Elekről kevesebbet írtak a korabeli lapok, mint Gyuláról vagy Sándorról. Úgy tűnik, igazán csak a nekrológokból tudhatunk meg értékes részleteket Elek zenei munkásságáról. Számomra talány, hogy Erkel Ferenc miért éppen a kovács mesterséget szánta eredetileg – zenei tehetséggel ugyancsak megáldott - másodszülött gyermekének. Létezik, hogy az atya figyelmét a fia által az üllőből kicsiholt hang irányította rá e gyermekének addig fel nem fedezett zenei tehetségére?



File:Erkel Elek.jpg



Erkel Elek karmester, zeneszerző



Buda, 1843.11.02.-Budapest, 1893.07.10.



BUDAPESTI HÍRLAP, 1893.06.11.:



Erkel Elek



(1. rész)



.....



A népszínházon fekete zászló leng s halálát hirdeti egy művészi pályafutásnak, a mely ott kezdődött és ott végződött.



Erkel Elek, "a nagynevű Erkel-család egyik sarja, méltó nevére, a népszínház megnyitó napján, 1875. okt. 15-én állt mint karmester először a közönség előtt. Azt lehet művészi pályája kezdetének mondani. Azelőtt végigment azon a praktikus iskolán, a mely minden Erkel-fiú akadémiája volt. Tanult otthon muzsikát, a melynek minden elemével már vele született, azután verte az üstdobot és a nagydobot meg a cintányért a nemzeti színház zenekarában. A nemzeti színházi nagydob mellől került a magyar zenevilág Lexi-je a népszínház karmesteri pulpitusa elé. A története e dolognak nincsen érdekesség nélkül. A népszínház első igazgatója, a ki e sorok írójával némi atyafiságos viszonyban van, az új színház személyzetének szervezésében volt, és meglátogatta az öreg Erkelt, a kivel éppen egy házban lakott, de egy emelettel fölebb.



— Az egyik fiát óhajtanám elkérni, így szólt a látogató a mesterhez, a ki az Erkelek családi udvariasságával és diplomatikus előzékenységével fogadta.

— A fiamat ? Melyiket ?



Akkoriban járta a Ripacsos Pista dolmánya és különösen a Falu rossza. Azért említem a kettőt együtt, mert mindenikhez Erkel Gyula szerkesztette a zenét igen nagy ügyességgel és megfelelő szerencsével. Azonkívül csinált épp akkortájt muzsikát a Csongor és Tündéhez is. Ezek olyan munkában mutattak nagy találékonyságot, a minőt az ember egy külvárosi népszínház karmesterétől vár. Világos, hogy Erkel Gyula van arra hivatva, hogy az új színház karmestere legyen.

Ezeket az öreg úr meghallgatta, és egy kis ide-oda beszélés után pár napi időt kér. Ez alatt kétségkívül haditanácsot tartott a család, mert az Erkelek egymás nélkül semmit sem csináltak, még operát sem. Pár nap múlva Erkel Ferenc visszaadja az igazgatónak a látogatást és így szól:



— Odaadom a fiamat, de nem a Gyulát, hanem az Eleket.

— Igen? Mond az igazgató. De én Eleket nem ismerem, csak azt tudom, hogy most van a nagydobnál.

— Való, hogy ott van, de az nem tesz semmit. A nagydobhoz kell a legjobb muzsikus. A nélkül a dob és a cintányér nem muzsika, hanem lárma!

— Jó, felelé az igazgató. Ha Erkel bácsi azt mondja, hogy Eleket adja, akkor bizonyos, hogy Elek oda való, tehát viszem Eleket.



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7512018-04-21 09:15:56

Dános Lili



Dános Lili 92 évesen



KÖSZÖNTŐ HELYETT NEKROLÓG



Dános Lili (1912-2010) emlékére



„…… Hogy későbbi pályája nem ívelt olyan magasra, mint két nagyszerű barátnőjéé, Fischer Annie-é és Rév Líviáé, nem a tehetségén múlt. Bár önkritikusan elismeri, lehetett volna szorgalmasabb, azt is felidézi, hogy több tanára szerint sok művész szívesen elcserélné „lapátkezeit” Lili kis kezeire, ha olyan technikájuk lehetne, mint neki. Nem kedvezett a koncertezésnek, hogy nem volt olyan menedzsere, szervezője, aki irányította volna pályáját. S művészi kiteljesedését nehezítette, hogy családot alapított. Férje az 1975-ben elhunyt Szudy Nándor református lelkész, egyben kiváló képzőművész, a református egyházművészet megújítója volt. Csillogó karrier helyett van viszont három gyermeke, öt unokája és tíz dédunokája… Tanított Békés-Tarhoson, volt a budapesti Operaház korrepetitora, s a Zeneakadémia Budapesti Tanárképző Intézete tanáraként, kiváló pedagógusként ment nyugdíjba. …..“


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6882018-04-21 00:31:11

 



204 éve született, ezen a napon Egressy Béni (1814.április 21. Kazincbarcika – 1851. július 17. Budapest)



               

Egykori metszetek tanúsága szerint körülbelül olyan lehetett az 1814. április 21-én született Egressy Béni, amilyennek Gábor Miklós alakította az Erkel című magyar filmben. A színész Egressy Gábor öccse, maga is színész lett, vidéki tanítóskodás után. Zenét szerzett, zenei szövegeket írt. Az ő tollából ered a „Hazám, hazám, te mindenem, …” mert Katona József tragédiájából, ő készítette a Bánk bán librettóját Erkel Ferencnek, két másik opera, a Báthory Mária és a Hunyadi László szövegkönyve után. Egressy Béni zenésítette meg Petőfi Sándor Nemzeti dalát azonmód, 1848. március 15-én; de már öt évvel korábban ő nyerte a Vörösmarty Mihály Szózatának megzenésítésére kiírt pályázat első díját. Petőfi Sándor dalait ― A virágnak megtiltani nem lehet, Ereszkedik le a felhő, Ez a világ amilyen nagy, meg a többi ― később már szinte népdalként énekelték országszerte. Egressy Béni részt vett a szabadságharcban, hadnagyságig vitte, ő komponálta a híres Klapka-indulót („Föl, föl, vitézek a csatárai”). Harminchét évesen, tüdőbajban hunyt el.

 



Elsősorban a Szózat zeneszerzőjeként tartjuk számon. Hadd említsük meg, hogy Dohnányi Ernő a negyvenes években kiváló zenekari és kórusfeldolgozást készített a Szózatból, ezt akkor rádiónk be is mutatta. Dohnányi tapintattal kiigazította Egressy kompozíciójának prozódiai hibáit, „egyesítette” a zenei hangsúlyokat a költemény szóhangsúlyaival, ezt a dallam helyenkénti átritmizálásával érte el. Dohnányi Ernő Szózat-feldolgozásának kottaanyaga a Zeneművészeti Főiskola könyvtárában, vagy másutt, nyilván megtalálható.



A rádió helyesen járna el, ha fél évszázad múltán ismét bemutatná, hangszalagra rögzítené, és alkalmanként műsorára tűzné.

 



(déel)



FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1989.IV.15.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7502018-04-20 13:20:03

Virágos véletlen



Kocsis Katalin írása, 2009.10.08.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7492018-04-20 13:14:53

Kocsis Katalin zenei könyvtáros behatóan foglalkozott többek között Dános Lili életével is. Az alábbiakban az ő írását és a könyvét ajánló videót illesztem be:



Egy kanizsai csodagyermek elfelejtett centenáriuma (Kocsis Katalin írása), 2013.10.05.



„Az 1920-as évek legelején, mintegy három évig a kanizsai sajtó egy pici lány nevétől volt hangos. Dános Lilinek hívták, a hét-nyolc-kilencedik évét "taposta", de apró termete miatt még ennél is fiatalabbnak tűnt. Ám már nyolc éves korában, nem egészen fél év komolyabb zongoratanulás után ezt írta róla az egyik Kanizsai hírlap, a Zala - 1920. december 19-én: 




A kis művészgyerek játéka őszinte bámulatot keltett. Korát erősen túlszárnyaló intelligenciával, fölényes technikával, minden tekintetben zsenialitásra valló tudással kezeli a zongorát. Igen nagy sikere volt. …“



Dános Liliről - Kocsis Katalin ajánlója



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7482018-04-20 13:06:47

 



Dános Lili



Dános Lili, zongoraművész, korrepetitor, tanár.



1912.10.08.- 2010.09.04.



MUZSIKA, 2010. OKTÓBERI SZÁM:



„Marosvásárhelyen született 1912. október 8-án. Pályafutását csodagyermekként kezdte: már kilencévesen hangversenyen lépett fel. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán, Popper Irma, Varró Margit, Székely Arnold, Gát József, Weiner Leó és Kadosa Pál növendékeként végezte. Az 1948-ban megrendezett budapesti nemzetközi Bartók-versenyen 4. helyezést ért el. 1948-tól 1950-ig a Fővárosi Zeneiskola Szervezet zongoratanára volt, 1950 és 1953 között Békéstarhoson tanított. 1953-ban a Magyar Állami Operaházba került, ahol egy évtizedig dolgozott korrepetitorként, majd 1963-tól negyedszázadon át a Zeneakadémia Zenetanárképző Intézete Budapesti Tagozatának zongoratanárként működött. Egész Európában koncertezett, idehaza rádiófelvételek örökítették meg játékát. Életének 98. évében, 2010. szeptember 4-én hunyt el.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7472018-04-19 08:45:14

Varró Margitról minden:



Varró Margit nyomában (1)



Varró Margit nyomában (2)



Varró Margit nyomában (3)



Varró Margit nyomában (4)



Varró Margit nyomában (5)



Varró Margit nyomában (6)



Ábrahám Mariann: Egy Varró tanítvány - Rév Lívia


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13762018-04-18 12:41:25

A „tekeredés” kérdésében igazat adok Neked. Ezért is nem idéztem végig a szóban forgó „Rádiókritiká”-t. Bár az alapvetően pozitív megállapításokat tartalmaz a dalműről, az abban foglalt megállapításokból kitűnik, hogy a kritika írója nem állt a zenei ismeretek magaslatán. Amivel egyetértek, és amiért betettem ezt a részt, az Kemény Egon választékos ízlésének és felkészültségének a kiemelése. U.i. azt - a még elérhető hangfelvételek alapján - a laikus is képes megállapítani, hogy Kemény Egon valóban „finom” zenét írt, bármilyen műfajban is tette azt.


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13742018-04-18 06:26:54

Magyar  Nemzet, 1955.01.27.:



„Rádióbírálat



„Hatvani diákjai – új magyar daljáték”



 ……………..



Kemény Egon a felszabadulás óta rangot ért el a könnyűzene területén, választékos ízlésével, felkészültségével. Ebben az első nagy daljátékában saját munkásságán belül is új utat választott. Az eddigi finom keringők muzsikusa magyar intonációjú zenét komponált. A daljátéknak hatalmas zeneanyaga van, s éppen ez a főerőssége. A diákkórusok (»Jó dolga van a diáknak«), szólószámok (»Aki felönt a garatra«), duettek (»Szép is vagyok, jó is...«) énekszólamban, zenekari kíséretben s biztos kifejezési formákban járatos muzsikus alkotásai. Érdekes megoldás, hogy a híres Hatvani-féle báli árvíz-históriát kis kupléban éneklik el. Ez viszont a régi Kemény Egont idézi, mint a »Felhőcske száll a Hold előtt« című kettős is. ….“ 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7462018-04-18 05:56:25

https://www.nmz.de/artikel/ein-leben-fuer-die-klavierpaedagogik NEUE MUSIKZEITUNG, 6/2003 - 52. évf.:



Ruth-Iris Frey-Samlowski cikke



„Egy Élet a zongorapedagógia szolgálatában



Varró Margit zongoraművésznő és zongorapedagógus halálának 25. évfordulójára



(3. rész)



Európából az Államokba



Erre az időre esik élénk előadói tevékenysége is Európa nagyvárosaiban, így például 1937-ben, Párizsban beszámolót tart a Zenei Nevelés Nemzetközi Konferenciáján, és 15 különböző nyelven sok - még ma is elérhető - publikációt ír. 1938-ban Varró Margit kivándorol az USÁ-ba, az Illinois államban lévő Chicagoba, nem utolsó sorban azért is, hogy szakmailag többet érjen el. A következő húsz évben ott folytatja intenzív előadói tevékenységét különböző zenepedagógiai, de biográfiai és zenetörténeti témákban is. 1939-ben a massachusettsi Cummington Művészeti Iskolában, 1940-től 1942-ig Chicagoban, a Sherwood Zeneiskolában, 1947-től 1956-ig Chicagoban, az Illionisi Technológiai Intézet Tervezőintézeténél, 1950-től 1958-ig a Roosewelt Egyetem Chicagoi Zenei Főiskoláján és 1958-tól 1959-ig a Chicagoi Főiskola Egyetemén tanít. ….. Varró István az USÁ-ban könyvkötőként és szakácsként dolgozik, miközben felesége, Varró Margit állandó tevékenységei mellett magas életkorig tanít – részben nyolctól húsz óráig. A férje az USÁ-ban már nem tudja karbantartani jó csellójátékát. Fia, Varró István (Stephen Varró), a családjával 1945-ben Latin-Amerikán keresztül Chicagoba jön, és később New Yorkba költözik.  82 éves édesanyja ott látogatja meg őt egy hosszabb időre, miután az apa Chicagoban 1963. szeptember 13-án meghal. New Yorkban Varró Margit alig tud elzárkózni egykori tanítványai meghívásai és telefonjai elől. Még ebben az életkorban is örökösen siet és sokat szaladgál. Még 94 évesen is oktatja a magántanítványokat saját chicagoi lakásán, és aktívan részt vesz a társadalmi életben.  Annak a tervének a megvalósítását, hogy megírja visszaemlékezéseit, egy esés okozta csípőtörés megakadályozza. 95 évesen életének végét idősek otthonában tölti, kerekesszékben ül, és csak ritkán zongorázik. Az „üres napok engem alkotásra ösztökélnek”, és „a jelenben élek”, hangsúlyozza. Fontos számára, hogy „a tanítványokkal mindig becsületesen bánt”. Örül annak, hogy „olyan kiváltságos volt, hogy annyi fiatal tanárt vezethetett rá a tanításra”.  Az idősek otthonából kapott infomáció szerint sok tanítványával vált levelet és hangszalagokat, és még a vele lakók irányában is aktív. Az utolsó években teljesen megvakul. Varró Margit 97 évesen, 1978. május 15-én hal meg, ..... Chicagoban. Varró Margitot még ma is szerzők idézik, így például 2002-ben Elgin Roth a „Zongorajáték és testtudatosság” („Klavierspiel und Körperbewußtsein“) vagy 1993-ban Peter Heilbut a „Zongorázni” („Klavier spielen“) című kiadványában, ..... .




Carl Adolf Martienssen is megemlíti őt már 1930-ban, „Az egyéni zongoratechniká”-ban („Die individuelle Klaviertechnik”) és 1954-ben a „Kreatív zongoratanítás”-ban („Schöpferischer Klavierunterricht”), pontosan úgy, ahogyan Kurt Schubert 1946-ban, „A zongorajáték technikájá”-ban („Die Technik des Klavierspiels”) ..... . Korunk számos zenepedagógus szerzője (az ismertek is) kétségtelenül követik a Varró Margit által már megkezdett utat. Ebből is csak az következik, hogy „Az élő zongoratanítás” („Der lebendige Klavierunterricht), amelynek 1958. évi negyedik kiadása még kapható, a főiskolákon, konzervatóriumokban és az akadémiákon a zongorametodika oktatásához még ma is az alapirodalom részét képezi – joggal! „



Képtalálat a következőre: „Der lebendige Klavierunterricht”



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7452018-04-17 21:48:48

Az előző bejegyzéshez csatolt képen a harmadik növendék (balról az első) Frank Klára.



Frank Kláráról (később Péter Józsefné) az 1936-ban megjelent "Magyar Muzsika Könyve" a következőket írja:



"... zongoratanárnő. 1914-ben született. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán végezte, ahol a zongoratanárképzőn 1934-ben, a középiskolai énektanárképzőn 1935-ben oklevelet nyert. Tanára: Varró M. Szerepelt a Zeneakadémián mint növendék önálló számmal (1927) és két zongorás számmal (1930), 1935-ben a rádióban. zongoratanítással foglalkozik."



További információ:



http://www.parlando.hu/2014/2014-2/2014-evi_szuletesi_evfordulok_ZT.htm



"Péterné Frank Klára (Budapest, 1914. február 10. – kb. 2000.) zongoraművész-tanár, főiskolai docens (Zeneművészeti Szakközépiskola, Szeged, Pedagógiai Főiskola, Budapest és Szeged - ének-zene tanszék, Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, Budapest, - zongora korrepetitor, Postások Erkel Ferenc Zeneiskolája - énekes korrepetitor, XI. kerületi Szabó Ferenc Vegyeskar-korrepetitor);"



Dános Lilire később még visszatérek.



Frank Klára, Rév Lívia, Dános Lili - mindhárman - Varró Margit legtehetségesebb tanítványai közé tartoztak.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7442018-04-17 19:16:29

https://www.nmz.de/artikel/ein-leben-fuer-die-klavierpaedagogik NEUE MUSIKZEITUNG, 6/2003 - 52. évf.:



Ruth-Iris Frey-Samlowski cikke



„Egy Élet a zongorapedagógia szolgálatában



Varró Margit zongoraművésznő és zongorapedagógus halálának 25. évfordulójára



2. rész



Az első publikálások



Politikailag ez az időszak Magyarországon egybe esik a Tanácsköztársaság rövid időre történt kikiáltásával. Dohnányi és Kodály ebben az időben megpróbálja szakjának csak a legkiválóbb muzsikusait meghívni a főiskolára. Dohnányit a politikai restitúció után hirtelen igaztalanul szabadságolják, Kodály tiltakozásból visszalép és 14 másik professzor és docens, köztük Bartók, Varró és Weiner sztrájkol. Dohnányi és még egy páran visszakapják állásukat, miközben másokat többé nem alkalmaznak.



Oktatói tevékenysége, a hangversenyek és néhány rádiófelvétel mellett Varró Margit publikálni is kezd. Első cikke - „J. S. Bach“ címmel – 1908-ban jelenik meg a Fodor Zeneiskola évkönyvében. Ezt követően főként rövidebb cikkek jelennek meg különböző témákban mind a Pester Lloydban, egy jó budapesti német napilapban, mind a magyar napilapokban.



Varró Margit a gyakorlati oktatásban végzett tevékenység alapján egyidejűleg kifejleszti saját módszerét. Szisztematikus pedagógiai tanulmányai és különösen az abban szereplő pszichológiai anyag az alapja a „Zongoratanítás és zenei nevelés“ c., 1921-ben megjelent könyvének. Majd 1926-ban, két részletben megjelenik Varró Margit hosszú cikke az Allgemeine Zeitung für Musik-ban, „A zongoratanítás alapjai („Grundlagen des Musikunterrichtes”) I-II“ címmel, amelyben a szerző maga mondja el, hogy „Ez a cikk rövid áttekintést nyújt arról a néhány legfontosabb alapelvről, amely a szerzőnő 1921-ben, Budapesten, a Rózsavölgyinél  „Zongoratanítás és zenei nevelés“ címmel, magyar nyelven megjelent könyvében lefektetésre került. …..



Az ezt követő években maga fordítja le német nyelvre a „Zongoratanítás ….“-t, átdolgozza, és bővíti azt, különösen a harmadik, pszichológiai részben. Így jön létre 1929-ben legfontosabb publikációja az „Az élő zongoratanítás“ (Der lebendige Klavierunterricht) – annak metodikája és pszichológiája -, amelyet többek között Bartók, de több kortárs is, mint Rudolph Maria Breithaupt, Erich Doflein, Wilhelm Gebhardt, hogy csak néhányat említsek közülük, kiemelkedő könyvként méltat. A zongorapedagógia számára bizonyára mindvégig ez lesz Varró Margit legfontosabb műve, de minden hangszeres oktató számára is hasznos, amelynek 1928. évi előszavában ő maga határozza meg az e könyvben szereplő útmutatást, „…a zenével, a technikával és a pszichológiával való bensőséges kapcsolattal hidat verni a zongoratanítás jól ismert céljaitól a pedagógiai gyakorlathoz …“ Varró Margit olyan témákat dolgoz fel könyvében szisztematikusan, mint az „Erziehung des musikalischen Sinnes“ (kb.: A zenei gondolkodás (v. zeneérzék) fejlesztése), „A kezdők oktatásának metodikája“ („Methodik des Anfängerunterrichts“), „A játékot zavaró tényezők elemzése“ („Analyse von Spielstörungen“), a „Lámpaláz“ („Lampenfieber“), a „Csoportos oktatás“ („Gruppenunterricht“) az „Improvizáció“ („Improvisation“), „Gyermekkompozíciók“ („Kinderkompositionen“) és sok egyebet is, és azokat jól érthetően és részben példákkal ülteti át a gyakorlat vonatkozásába.



Alapvetően azért harcol, hogy a zongoratanár – lehetőleg nagy – pedagógiai alaptudását egyénre szabottan fordítsa tanítványára, és ne mindig ugyanazt a módszert alkalmazza rá. Ezzel messze megelőzi korát – és talán néhány mai zongorapedagógust is. Útmutató fejtegetéseivel még ma is nagy aktualitással bír.



(Folyt. köv.)



Kapcsolódó kép



Varró Margit a tanítványaival. (Jobbról balra: Dános Lili, Rév Lívia)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7432018-04-17 19:09:08

Mint zenepedagógusról, dicshimnuszokat zengtek róla tanítványai, többek között Rév Lívia is. Ezért úgy illik, hogy e topikba



Képtalálat a következőre: „Varró Margit”



Varró Margit zongoraművész és -tanár, „nemzetközileg kiemelkedő, meghatározó és jövőbelátó pedagógus“ neve is bekerüljön.



(Barcs, 1881.10.22.-Chicago, 1978.05.17.)



Szerencsére róla is sok magyar nyelvű, magyar szerzők tollából származó anyagot találunk meg a neten, ezért most egy külföldi lapban megjelent írást idézek kivonatosan:



NEUE MUSIKZEITUNG, 6/2003 - 52. évf.:



Ruth-Iris Frey-Samlowski cikke



„Egy Élet a zongorapedagógia szolgálatában



Varró Margit zongoraművésznő és zongorapedagógus halálának 25. évfordulójára



(1. rész)



https://www.nmz.de/files/imagecache/artikel_page_thumbs/ausgabenfotos/2003/06/forum-mupaed-varro-big.jpg https://www.nmz.de/files/imagecache/artikel_page_thumbs/ausgabenfotos/2003/06/forum-mupaed-varro-big.jpg



Varró Margit Picker Margitként jön világra 1881. október 22-én, egy dél-magyarországi kisvárosban, Barcson. Annak ellenére, hogy vidéken nő fel, édesanyjának köszönhetően sokoldalú képzést, jó és átfogó tudást kap. Jó humorral áldotta meg a sors. Amióta csak eszét tudja, zongorázik. Mielőtt olvasni tanul, tud kottát olvasni és négykezest játszani.



10 évesen a szülei Ausztriába küldik, ahol különböző tanároktól kapja első zongoraoktatását, amelyet később pedagógiailag katasztrofálisnak minősít. Kitűnik gyors felfogásával, koncentráló képességével és logikus gondolkodásával. Az angolt és a németet úgy beszéli, mint anyanyelvét, a magyart, és később ehhez még franciául és olaszul is tanul.



1900-ban Budapesten felveszik az Magyar Királyi Zeneakadémiára, a Liszt-tanítvány Szendy Árpád által vezetett, harmadik előkészítő osztályába, és 1905-ig nála is végzi el akadémiai tanulmányait, többek között  zongora, zeneszerzés és hangszerelés szakon. 1905-től 1907-ig a Magyar Királyi Zeneakadémián Chován Kálmán részesíti oktatásban.



1907-ben a legjobb osztályzatokkal végez, a zongorára és zongorapedagógiára létrehozott Volkmann Alapítvány újonnan létesített Fodor Ernő Ösztöndíjának a nyerteseként. Picker Margit ezekben az években megy férjhez a nála három évvel idősebb publicista, szabadúszó újságíró, szociológus és bibliográfus Varró Istvánhoz, aki 1878. március 17-én született. Azóta viseli a Varró Margit, Varróné Margit, de a Varró-Picker Margit nevet is.



1900 körül egy sor olyan magyar diák van a budapesti Liszt Akadémián, akiket nagyon jól ismerünk. E fiatal muzsikusok közé tartozik, hogy csak néhányat említsek, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Reschofsky Sándor és Weiner Leó. Előadóművészekként, zeneszerzőkként, tudósokként és tanárokként nemzetközi karrierjük kezdetén állnak, akik azután majd maguk is újra kiváló tanítványokat képeznek. Időnként Liszt örököseinek nevezik magukat.



A tanulmányok befejezése után Varró Margit számára 1907-ben és 1908-ban tanári tevékenység következik a Fodor Zeneiskolában, és magánoktatóként is tevékenykedik. Egyidejűleg – 1907 és 1913 között – intenzíven koncertezik Magyarországon, Ausztriában és Németországban, és továbbképző kurzusokat tart a Magyar Állami Zeneakadémián, míg 1918-tól 1920-ig az első női docenssé nevezik ki a Magyar Állami Zeneakadémián, amelyet akkor igazgatóként Dohnányi Ernő és  igazgató-helyettesként Kodály Zoltán vezet. Varró Margit ott elsősorban a tanárjelöltek oktatói gyakorlataiért felel, mielőtt átveszi a gyakorlóiskola vezetését. Így azután egy ideig Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Reschofsky Sándor, Weiner Leó és Varró Margit a Liszt Ferenc Akadémián egy tantestületben közösen tevékenykedik.



Ez az időszak professzionális együttműködésről tanúskodik. Megvitatják, publikálják a pszichológiai, zene-egészségügyi és pedagógiai alapelveket, és azokat az oktatásban alkalmazzák. Ezek – Kovács Sándor hatására - új, holisztikus pedagógiai személethez vezetnek, közvetlenül a pszichológia terén is. ……  Bartók Béla zeneszerzőként, Kodály Zoltán – aki az éneklést favorizálja – és Reschofsky Sándor mint zeneszerző és pedagógus, együtt és külön-külön is pedagógiai módszereket fejleszt ki, és tankönyveket ír a hangszeres oktatáshoz.  



……



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7422018-04-17 03:52:12

 



La grande pianiste Lívia Rév est morte



FRANCE MUSIQUE,  2018. március 29., 17:45 h:



"A nagy zongoraművésznő, Rév Líva, halott



Március 28-án Párizsban, 101 éves korában, elhunyt Rév Lívia, magyar zongoraművésznő. Budapesten született, hosszú pályafutását 1925-ben kezdte meg, és nemzetközi zenekarok számos nagy karmesterével játszott.



Elismert pedagógussá válása előtt Sir Adrian BoultAndré Cluytens és Rafael Kubelik vezénylete alatt játszott: Rév Lívia zongoraművésznő 2018. március 28-án hunyt el, Párizsban. 1916. július 5-én született, zenész családban, 12 éves kora óta lépett fel szülővárosa zenekarával, a Budapesti Szimfonikus Zenekarral.



1938-ban ő a budapesti Liszt Ferenc Akadémia Nagydíjának a nyertese, ahol Weiner Leó és Székely Arnold tanítványa, és ugyanabben az évben kapja meg akadémiai diplomáját, a Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneszerzők jelenlétében rendezett fogadást követően. A háború alatt, míg rokonai elhagyják az országot, Rév Lívia Magyarországon marad. Csak a háború után hagyja el szülőhazáját, amikor amerikai katonák hallgatják játékát. A párizsi vízum megszerzése érdekében 1946-ban jelentkezik a Long-Tibaud Versenyre,  de azon - felkészülés hiányában - nem jelenik meg. Rév Líviát rabul ejti  a főváros varázsa, amelyet  többé nem hagy el. 1948-ban ott találkozik Arthur Rubinsteinnel, aki nem fukarkodik a dicsérettel, amikor ezt írja: »íme, egy zongoraművésznő, aki igazi tehetséggel rendelkezik, és mindazzal, ami ezzel jár: ritmus, stílus, hangszín, érzelem és tökéletes technika.«



Az 1950-es években Sir Malcolm Sargent felfigyel Rév Líviára a Wigmore Hallban tartott egyik szólóhangversenyen, és felkéri, hogy játsszon vele. A zongoraművésznő Londonban II. Erzsébet királynőnek is játszott. Ez a művésznő számára egy hosszú nemzetközi karrier kezdete, amely őt elvezeti oda, hogy Sir Adrian Boulttal, Andrew Cluytens-nal, Eugen Jochummal, Josef Kripsszel, Rafael Kubelikkal ad elő koncerten fontos szólófelvételekkel kiegészített interpretációkat (beleértve Debussy prelűdjeit,  Chopin noktürnjeit vagy Mendelssohn Dalok szavak nélkül c. művét).



Rév Lívia Párizs környékén eltöltött utolsó éveiben a párizsi Nemzetközi Zenei Egyetemen történő tanításnak szentelte magát, és minden évben mesterkuruzust adott a Magyar Intézetben.



Marcel Quillévéré 2013-ban a France Musique számára hosszú interjút készített a zongoraművésznővel:



https://www.francemusique.fr/emissions/les-traverses-du-temps/livia-rev-pianiste-hongroise-1-3-29466


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7412018-04-16 07:47:46

Sajnos, a Rév Líviáról készült teljes portréfilm nem található meg a neten, de könyv jelent meg róla, és megrendelhető:



ÚJ EMBER, 2008.02.03.:



„Hangképes“ interjúkötet



Rév Lívia portréja



Apró, elegáns idős asszony, hófehér hajjal. Fényes, sugárzó egyéniség. Gondolkodása patyolattiszta, ahogyan egész lénye is az. A Párizsban élő zongoraművész, Rév Lívia lassan egy évszázad tanúja: nyolcvan esztendeje szerepelt először a Zeneakadémia pódiumán, amikor még Dohnányi, Bartók, Weiner léptei visszhangoztak a legendás pesti intézmény folyosóin. Noha elmúlt kilencvenéves, mesterkurzusokat, szívesen játssza Mozart és Beethoven versenyműveit...

Egy fordulatokban gazdag, a világháború, a vészkorszak nehéz éveivel terhes, de mindvégig a Gondviselés által óvott „harmonikus" életút képe bontakozik ki a Kairosz Kiadó Miért hiszek? című sorozatában megjelent könyvecske lapjain. Rév Lívia említi pályafutása fontosabb állomásait, szól néhány jelentős művésztársáról, nagy találkozásairól, lemezfelvételeiről, mondanivalójának középpontjában mégis inkább a család, valamint a zenéhez fűződő „transzcendens" viszonya áll.

Nem száraz, agyonkozmetikázott és fontoskodó nagyinterjúról van szó: Marton Árpád (lapunk munkatársa) igazi beszélgetőtárs, valódi partner, aki egyszerre tud az igényes műértő és az „egyszerű" rajongó szemszögéből a lényegre kérdezni. A kötetet olvasva, mintha csak asztaltársaságában ülnénk, magunk előtt látjuk Rév Líviát, halljuk a hangját. Szerény, derűs és magvas válaszaiban nincs semmi harsányság, felszínesség, magamutogatás. Szavaival is a zene prófétája... (Ő muzsikál rajtam keresztül. Kairosz Kiadó, 2007)



Pallós



ÍZELÍTŐ A BESZÉLGETÉS TÉMÁIBÓL:

- Rubinstein nem írt akárkiről elragadtató kritikát;

- Mit tekint Lili néni igazi sikernek?

- A világ legszebb Chopin-noktürn lemeze;

- New Yorkban 300 zongora közül választott;

- Egy óránál soha többet nem gyakorolt naponta;

- Hisz-e abban, hogy a muzsika transzcendens valóság?

- A „küldetésre” való ráébredés;

- A család, az otthon, a zongora;

- Párizs;

- A huncutsága családi örökség?

- A szakmán belüli barátság;

- Dohnányi játéka;

- A kamarapartnerek válogatása;

- Rauchwerger - ez a név túl németes, legyél Rév! Így az első koncertjén Rév   Lívia néven szerepelt;

- Folytatása következzék!



Márton Árpád - Ő muzsikál rajtam keresztül


A nap képe • 20522018-04-16 00:43:07

WEINER LEÓ (1885. április 16. – 1960. szeptember 13.)



133 évvel ezelőtt, ezen a napon született WEINER LEÓ magyar zeneszerző, aki nemzedékileg közvetlen pályatársa volt Bartóknak és Kodálynak, s hogy munkássága meghatározó jelentőségű volt századelőnk zenei aranykorában. Részese és gazdagítója volt annak a hirtelen kibontakozó zenei megújhodásnak, amelynek lendülete túllépte a nemzeti mércét.



Weiner alkotói pályája üstökösként tűnt fel a 20. század első évtizedében, s bár az idő múltával ez a kimagasló tündöklés alább hagyott, munkássága a korabeli magyar zeneművészetet jelentős szellemi-művészi értékkel gazdagította.



*



Berlász Melinda:



«WEINER LEÓ ÉS TANÍTVÁNYAI»



Előszó: (részlet)



… […] ― Az „Emlékek Weiner Leóról” című emlékezésgyűjtemény Weiner születésének centenáriumán látott napvilágot, 1985 tavaszán. A kötet negyvenhárom memoárban idézte fel Weiner alkotói és tanári portréját kollégáinak és két nemzedéket felölelő tanítványainak emlékezete alapján. A memoár műfaj kötetlensége Weiner életművének tudományos feldolgozásában primer forrásnak bizonyult: tanári tevékenységének, személyiségének és módszertanának szempontjából egyedülálló, lényegi alapvetést eredményezett a kortársi és a tanítványi nézetek összehasonlító, egymást kiegészítő közlései nyomán. A közel félszáz szerzői hozzájárulásból kirajzolódó összkép alapján ma már tudományos válasz adható Weiner nemzetközi hírnevet szerzett zenepedagógiai munkásságának szellemi-művészi kérdéseire: pedagógiai elveire, a szerző-hű előadás követelményeinek bevezetésére, előadóművészi módszertanának lényegi vonásaira. Kötetünk szinte rendhagyó példát szolgáltat a szóbeli történetírás műfaját meghaladó, analitikus tényfeltárás eredményességére: különösképpen a pedagógiai módszertani elvek terén, de a tanári portré kidolgozásán túlmutató tényanyag vonatkozásában is, főként a zeneszerzői életműnek és a kor zeneéletének összefüggésében.



― Minden várakozást felülmúló, gyakran elemző szempontú értékelésekben a weineri zenepedagógia belső törvényszerűségére derült fény. Láthatóvá vált, mi volt ennek a nemzetközi viszonylatban is kimagasló jelentőségű előadóművész-tanárnak a programja és módszere, amely a 20. századi magyar hangszeres előadó-művészet kimagasló egyéniségeinek (hangszeres szólóművészeknek, kamaraegyütteseknek és karmestereknek) közös vonásaiban keltett figyelmet és elismerést szerte a világon.



― Weiner tanári szemléletének genezisét és titkát a tanítványok elemző vizsgálata tárta fel komplex értelmezésben: a zeneszerzői és pedagógiai szemlélet egységében. …[…]



*



DÁNOS LILI (1912-2010), az egykori kanizsai csodagyermek, így emlékezett vissza Mesterére, Weiner Leóra.



― «A Varró Margit-féle társaságban ismerkedtem meg Weinerrel, ahová én már gyermekkorom óta tartoztam, mint Gréte néni csodagyerek tanítványa. Akkoriban több tehetséges növendék tanult nála, hogy csak néhányat említsek közülük, Károlyi Gyuszit, Rév Lilit, Kinsky Róbertet és Kerekes Jánost. A felnőtt társasághoz tartoztak elsősorban a muzsikusok, mint Varró Margit, Weiner Leó, Kentner Lajos és Kabos Ilonka, továbbá Máthé Klári, más területről emlékszem Ferenczi Sándorra, a pszichológusra, de sokan mások is összejártak itt, és egy szellemi kört alakítottak. Én akkor még fiatal lány voltam, de már ekkor is többször előfordult, hogy meghallgatott bennünket Leó bácsi, és elmondta a véleményét.



― A későbbiekben, amikor tanárképzős lettem, a főiskolán kamarazene órákra jártam hozzá, a megfigyeléseim és megérzéseim nyilván hasonlóak a többi növendékével.



― A zongoristáknak csodálatosan tudott megmutatni dolgokat. Olyan keze volt, hogy kevés zongoraművésznek van olyan finom, puha billentése, mint neki volt. Hihetetlenül laza csuklója volt, egészen egyedülálló módon tette rá kezét egy akkordra, amely úgy szólt – ha akarta – mint egy orgona. Előfordult, hogy egy ilyen akkordfogást hússzor is elismételtetett a növendékekkel, hogy úgy szóljon, ahogy kell. A növendékek úgy tanultak nála, hogy a megmutatott megszólaltatást valamiképpen megpróbálták megközelítően leutánozni. Komoly hangsúlyt fordított a billentési technikára, de hasonlóképpen a zenei kifejezés valamennyi részletére, a dinamikára, a frazeálásra. Egy staccato kidolgozására, ha kellett, órákat szánt.



― Zongoratechnikai szempontból Leó lényegében az tanította, amit a Varró Margit-féle iskolában tanultam. Ebből eredhetett, hogy a kamarazene órákon többször is felszólított, hogy: „Lili mutasd meg!” Ebből gondolom, hogy meg volt elégedve velem.



― A háború után sor került arra, hogy a Concertinóját előadjam. Ez 1948/49-ben lehetett, amikor ifjúsági hangversenysorozatban a Budapesti Hangversenyzenekarral előadhattam e művet. Természetesen Leó megkívánta, hogy vele többször is átvegyem a szólamomat, és akkor rengeteget foglalkozott velem. Nála a lakáson játszottuk a művet és egy másik barátunk – ugyancsak a Varró-féle baráti körből – Aczél Erzsi játszotta a zongorán a zenekar szólamát. A Concertino nagyon szép, érzékeny, utóromantikus mű, tele finomságokkal, kényes részletekkel, aminek megszólaltatásánál Leó méltán igényes volt.



― Ekkoriban készültem a Bartók-versenyre is, s miután a döntőbe kerültem, kértem Leót, hogy vegye át velem a Chopin: e-moll zongoraversenyt. Ekkor hasonlóképpen két zongorával gyakoroltunk, és ebben a stílusban teljesen egyedülálló intenzitással és elmélyültséggel dolgozott velem.



― Más alkalommal is – amikor tíz éven át az Operaház korrepetitora voltam – részese voltam tanításának. Ekkoriban mutatták be Weiner Csongor és Tünde balettjét. Blum Tamás karmesterrel és Weinerrel sokat dolgoztunk együtt, emlékszem, hogy részletesen megbeszéltük a tempókat, és az elképzeléseit beírta a zongoraszólamba. Amikor már a színpadon folytak a próbák, mindig jelen volt. A bemutatóval nagyon elégedett volt, az előadás utáni bankettre is eljött, és nagyon jól érezte magát. Ilyenkor teljesen felszabadultan beszélgetett, vidám volt és jókat evett.



― Többször játszottam zongoraműveit koncerten és a rádióban is, a Magyar parasztdalok sorozatokat, a Passacagliát és más darabjait. Emlékszem, hogy amikor Bartók op.14-es Szvitjét játszottam a rádióban, nagyon elégedett volt, gratulált.



Talán nem volt még rajta kívül zeneszerző, aki ilyen intenzitással élt volna a tanításnak. Univerzális zenei tehetség volt, aki nemcsak egy területen nevelt muzsikusokat, hanem a zenélés minden területén. Ebben is egyedülálló volt.»



*


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7402018-04-15 10:39:35

Rév Lívia így játszott Chopint 1957 körül:



LIVIA REV plays CHOPIN 4 Etudes Op.10 No 3, 4, 5, 12 (ca 1957)



és így 2006-ban, 90. születésnapján:



Chopin 4 Impromtu-2 Lívia Rév 90th Birthday Concert Szeged



 



Rév Lívia 101. születésnapját is zongorázással ünnepelte



2017.07.27. (Interjú és videó.)



„Csordás Klára, Párizsban élő operaénekesnő tette közzé a Facebookon azt a videót, amin Rév Lívia Chopin cisz-moll nocturne-jét (op. posth.) játssza 101. születésnapján, július 5-én, párizsi otthonában.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7382018-04-15 00:04:13

Köszönöm! :-)


A nap képe • 20512018-04-14 15:25:43

MARIE VAN ZANDT (1858-1919)



Amerikai születésű szoprán énekesnő, aki sikereit Párizsban aratta. Híres szerepei voltak: Mignon, Lakmé, Amina, Zerlina, Cendrillon (Massenet). 



Egy orosz gróffal kötött házassága után visszavonult a színpadtól. Cannesban hunyt el.



Budapesten is vendégszerepelt.



*



«Marie Van Zandt kisasszony, a párisi híres énekesnő jön, s csinos arcképe napok óta látható már a kirakatokban.



Nem, mint egy nagyherceg menyasszonya jön, (ezekről a nagyhercegekről sokat írogat összevissza büntetlenül a külföldi sajtó), hanem jön, mint olyan énekesnő, kitől méltán várunk sikereket.



«Lakmé»-ban, melynek címszerepét Delibes az ő számára írta, lép föl először a jövő hét első felében. Aztán valószínűleg a «Mignon»-t és a «Dinorah»-t fogja még énekelni.» 



FŐVÁROSI LAPOK, 1887. december 7. (336. szám)            


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7362018-04-14 15:12:44

Kapcsolódó kép



Új Ember, 2016.07.11.:



Aranylemez, aranytokban



A százéves Rév Lívia köszöntése



Ez a kivételes művész, akinek élete és pályája már-már elkoptatja a páratlan, a rendkívüli, az egyedülálló jelzőket. A tisztviselőék háborús szülötte budai kislány, akinek zenei fogékonysága már akkor megmutatkozott, amikor zongoraleckét kért ajándékba az ötödik születésnapjára. Nem hajas babát, nem masnis kötényruhát, nem tollaslabda-fölszerelést. Csak egy zongoraórát az egy emelettel lentebb lakó zongorakisasszonynál. Akit névtelenségbe burkolózó pártfogók segítettek be az egyik legkiválóbb elemi iskolába, akit a zenetanár-legenda Varró Margit vett a szárnyai alá, és akinek Weiner meg Dohnányi elismerő félmondatai váltak életre szóló iránymutatójául. Aki hűségben végigvacogta a vészkorszakot, miközben Bach Olasz koncertjét memorizálta az óvóhelyen, akit kiváló minősítésű oklevelével sem engedtek katedrához, aki kalandos módon meghódította a háborúból épphogy fellélegzett Bukarestet, majd még kalandosabb módon Párizsba vetődött, ahol sebtében összekötötte az életét egy valóságos francia főrenddel. Persze a Notre-Dame-ban, hol másutt? Akiben nem csupán Chopin lelt rá kongeniális megszólaltatójára, de aki Czerny másoktól kopogós etűdjeit is oly éterien, annyi költőiséggel játssza, minthogyha imádságot mondana. Miközben idehaza majdhogynem el is felejtkeztek róla.  …..“



LIVIA REV JOUE CZERNY


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7352018-04-14 15:04:47

 Képtalálat a következőre: „Rév Lívia”



Rév Lívia zongoraművésznő



Budapest, 1916.07.05.-Párizs, 2018.03.28



E világhírűvé lett zongoraművésznőnkről, akit Arthur Rubinstein „a zongora Callasának” nevezett, az interneten szerencsére elég sok írás olvasható. Ami pedig ennél is fontosabb: sok szép hang- és videofelvétel készült játékáról. Ettől függetlenül úgy vélem, róla (is) feltétlenül szólni kell.



"Becsületrend Rév Líviának

Máig aktív a kilencvenkét éves zongoraművésznő



A Francia Becsületrend kitüntetést, a legmagasabb francia állami elismerést kapta Rév Lívia Párizsban élő magyar zongoraművésznő az idei függetlenség napja alkalmából. A formális átadási ceremóniát, amely lovaggá ütéssel is jár, egy későbbi időpontban tartják meg, ezen Nicolas Sarkozy személyesen nyújtja majd át az érdemrendet.



_________ KISS ESZTER VERONIKA_________



Rév Lívia világszerte elismert zongorista, aki többek között Weiner Leótól és Varró Margittól tanult, a BBC húsz évvel ezelőtti és a francia rádió idei anonim versenyén elnyerte a minden idők legjobb Chopin Nocturn játékosa címet Chopin-lemezével, amely többek között Arthur Rubinstein és Maurizio Pollini felvételeit szorította maga mögé. Rév Lívia kilencvenkét éves, de kora ellenére aktív, koncertezik, és mesterkurzusokat tart, legutóbb a múlt hónapban Tamásiban ötödik alkalommal megrendezett nemzetközi zongoramesterkurzuson tanított. Szeptember 8-tól 15-ig Párizsban tart kurzust fiatal tehetségeknek. A találkozó az ő koncertjével kezdődik, majd a párizsi Magyar Intézetben magyar szerzők műveit adja elő.

A művésznő Magyarországon gyakran tűzi műsorra francia zeneszerzők műveit, míg külföldön szívesen népszerűsíti a magyar zenét. A köztudatba csodagyerekként került kilencévesen, amikor megnyerte a Csodagyerekek Nagydíját (Grand Prix des Enfants Prodiges). Zenekarral tizenkét évesen debütált Mozart Esz-dúr kétzongorás versenyművének egyik szólistájaként.

Bár 1947 óta Franciaországban él, Rév Lívia megmaradt magyarnak, mint két évvel ezelőtt lapunknak adott interjújában fogalmazott, büszke magyarságára, és még ennyi idő után is akcentus nélkül beszéli anyanyelvét. Igaz, gyakran használja, hiszen amióta csak lehetősége van rá, felkarolja a magyar tehetségeket, tanítja, segíti, ha szükséges, akár magához is fogadja őket. Ennek ellenére hazánkban csak két oklevéllel lett gazdagabb, és azokkal is csak az utóbbi néhány évben, elsősorban azért, mert két éve Budapesten ünnepelte kilencvenedik születésnapját, és ebből az alkalomból a kultusztárca Pro Cultura Hungarica, valamint a Magyar Művészetért Alapítvány Bartók Béla-emlékdíját kapta. Bár a szakma szerint ennél rangosabb kitüntetés is megillette volna, ő ezeknek is nagyon örült, hiszen - mint akkor mondta - már nagyon hiányzott számára egy elismerés a hazájától.“



Livia REV en concert à Lausanne le 24 sept 2009


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7342018-04-13 18:16:59

„Papp Viktor emlékezete



A jeles zenei szakíró, zenekritikus és a „Muzsika” című újság szerkesztője, aki 137 évvel ezelőtt, ezen a napon született. (1880.IV.13. – 1954.V.10)



„Szász Károly és ifj. Hegedűs Sándor rendes tagok, a KISFALUDY TÁRSASÁGBAN az 1931. évi tagválasztó rendes közgyűlésen betölthető írói helyre tisztelettel ajánlom Papp Viktor zenekritikust és zenetörténészt.



Társaságunknak régi hagyománya, hogy a tagok sorában legyen zenebírálattal a zene történetével foglalkozó író is, sőt — különösen mióta megvan a GREGUSS-JUTALOM — egyenesen szükség van ilyen tagra, aki a GREGUSS-BIZOTTSÁGBAN a ZENÉSZETI előadói tisztet kellő szakértelemmel töltheti be. Már háromszor történt, hogy a ZENÉSZETI GREGUSS-JUTALOM odaítélésekor kénytelen volt a Társaság külső embert kérni föl az előadói tisztre, s két esetben éppen Papp Viktor volt szíves kérésünkre a nagy tudást igénylő s nem csekély munkával járó előadói tisztet elvállalni. Így hát szinte tartozik is a Társaság Papp Viktornak azzal, hogy őt tagjai sorába iktassa.



Papp Viktor — aki gyakorlatilag is műveli a zenét, s mint zeneköltő és hegedűművész több hangversenyt is adott — kora ifjúságától kezdve foglalkozik zenekritikával, s mint több lapnak és folyóiratnak munkatársa, három évtized óta állandó figyelője a magyar zenei életnek. Két év óta a rádiónak is egyik zenei tanácsosa. Mint a zenével foglalkozó irodalom munkásának, tizenkét önálló kötete jelent meg, melyek közül jelentősebbek a következők;



a) Arcképek az Operából — tíz operaházi nagy énekművészünk életrajza és művészetének jellemzése 

b) Arcképek a magyar zenevilágból — a magyar zenei élet tizenhét mesterének életrajza és méltatása

c) Dohnányi Ernő tüzetes életrajza és művészetének méltatása.



E három kötet a magyar zenetörténet megírásánál hézagpótló mű és teljesen új adatok feldolgozása.



Éppen egyik jeles esztétikus társunk, Négyesy László, állapította meg az operaházi arcképekről, hogy azok «jórészt úttörő jelentőségűek».



d) Beethoven és a magyarok — a mesterek mestere halálának százados évfordulójára készült. A magyar vonatkozásokat teljesen felöleli, módszeresen adja elő, több teljesen ismeretlen adatot dolgoz fel, s mint az egész centenáris irodalomban talán legtöbb új adatot tartalmazó mű: értékességével igen jelentősnek mondható.



Papp Viktor e négy kimagasló művének, de talán egész működésének is egyik legkiválóbb tulajdonsága: irodalmi stílusa. Főként előadásának nemessége teszi őt jelentékeny íróvá. Bírálói mind ezt emelték ki — «nemesveretű belletrisztiká»-nak (belletrisztika = szépirodalom. A.) nevezve Beethoven és a magyarok című munkáját.



Nagyobb-arányú zenei dolgozatai közül kiemelendő a zenei Greguss-jutalomról szóló említett két jelentése, melyek az 1917-től 1928-ig terjedő időszak kimerítő magyar zenetörténetét adják. Az első jelentést Négyesy László az 1925. évi műbírálati Greguss-jelentésben «a legjelentősebb zenekritikai dolgozatok egyikének» mondotta.



Papp Viktor a Voinovich Géza társunk szerkesztette «Budapesti Szemlé»-ben évek óta időnként összefoglalja a zenei eseményeket, lexikoni pontossággal, teljességgel és kritikai méltatással. Megalapította állami támogatással és szerkeszti a «Muzsika» című zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóiratot, mely elérte a legjobb külföldi régi zenei folyóiratok színvonalát. A Muzsika az 1929-es teljes és az 1930-as fél évfolyam megjelenése után, jelenleg — anyagiak híján — szünetel. Tekintettel a fentebb mondottakra, tisztelettel és melegen ajánlom Papp Viktor megválasztását.



Budapesten, 1930. december 27-én.



ifj. Hegedűs Sándor és Szász Károly

a KISFALUDY-TÁRSASÁG rendes tagja.”



(Forrás: A KISFALUDY-TÁRSASÁG ÉVLAPJA, 1930. (Új Folyam 58.) VIII. Tájékoztató)



U.i.: Papp Viktort természetesen mindkét pozíció betöltésére megválasztották.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7332018-04-13 18:13:20

A magyar zenei élet e topikban helyet kapott némely jelessége – legalább is itt - indokolatlanul kevés beírásban szerepel. Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy rájuk nem érdemes több időt pazarolni.  Többnyire inkább arról van szó, hogy ezen, általam „látszólag nem preferált”személyekről az interneten meglehetősen nagyszámú, minden további nélkül letölthető információ áll rendelkezésre. Azok megtalálása tehát nem igényel „bányász tevékenységet”.



Ám az is előfordul, hogy bőven elegendő egyetlen ismertető. Hiszen az, akiről szó esik, még nem igazán elfeledett, csupán az egészen fiatal  korosztálynak lehetnek tudásbeli hiányosságai az adott személyt illetően.



A komolyzenei irodalommal foglalkozók bizonyára jól ismerik Papp Viktor nevét és könyveit. Némely példányuk még ma is elérhető az antikváriumokban, de egyre nehezebb a hozzájuk jutás. Nagy öröm számomra, hogy annak idején majdnem minden művét sikerült begyűjtenem. Röviden, egyszerűen, érthetően ír művésztársairól és a zenéről. Mellőzi a fellengzős kifejezéseket. Minden írásában a lényeget rögzíti, amely alapján a laikusok is kiválóan eligazodnak a zene világában. Papp Viktor azok közé a zenekritikusok közé tartozott, akik maguk is bensőséges kapcsolatot ápoltak a zenével. Éppen ezért nem érezte szükségét annak, hogy cirkalmatos kifejezésekkel ködösítsen, nem akart sohasem „emelkedettebb” lenni annál, mint az, akiről írt. Tudta, hogy a legtöbbet akkor teheti a zenéért és művésztársaiért, ha a legegyszerűbb emberek számára is tisztán, érhetően fogalmaz. A zene iránti érdeklődést csakis így lehet felkelteni, így lehet elérni, hogy a zene létszükségletté váljon.



Születésnapja alkalmából megemlékeztem róla az „Évfordulók, jeles napok, születésnapok” c. topikban. A rend kedvéért ide is áthozom a szóban forgó írást (ld. a következő bejegyzést).


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6852018-04-13 12:16:58

 



Papp Viktor emlékezete



A jeles zenei szakíró, zenekritikus és a „Muzsika” című újság szerkesztője, aki 137 évvel ezelőtt, ezen a napon született. (1880.IV.13. – 1954.V.10)



 



„Szász Károly és ifj. Hegedűs Sándor rendes tagok, a KISFALUDY TÁRSASÁGBAN az 1931. évi tagválasztó rendes közgyűlésen betölthető írói helyre tisztelettel ajánlom Papp Viktor zenekritikust és zenetörténészt.



Társaságunknak régi hagyománya, hogy a tagok sorában legyen zenebírálattal és a zene történetével foglalkozó író is, sőt — különösen mióta megvan a GREGUSS-JUTALOM — egyenesen szükség van ilyen tagra, aki a GREGUSS-BIZOTTSÁGBAN a ZENÉSZETI előadói tisztet kellő szakértelemmel töltheti be. Már háromszor történt, hogy a ZENÉSZETI GREGUSS-JUTALOM odaítélésekor kénytelen volt a Társaság külső embert kérni föl az előadói tisztre, s két esetben éppen Papp Viktor volt szíves kérésünkre a nagy tudást igénylő s nem csekély munkával járó előadói tisztet elvállalni. Így hát szinte tartozik is a Társaság Papp Viktornak azzal, hogy őt tagjai sorába iktassa.



Papp Viktor — aki gyakorlatilag is műveli a zenét, s mint zeneköltő és hegedűművész több hangversenyt is adott — kora ifjúságától kezdve foglalkozik zenekritikával, s mint több lapnak és folyóiratnak munkatársa, három évtized óta állandó figyelője a magyar zenei életnek. Két év óta a rádiónak is egyik zenei tanácsosa. Mint a zenével foglalkozó irodalom munkásának, tizenkét önálló kötete jelent meg, melyek közül jelentősebbek a következők;



a) Arcképek az Operából — tíz operaházi nagy énekművészünk életrajza és művészetének jellemzése 



b) Arcképek a magyar zenevilágból — a magyar zenei élet tizenhét mesterének életrajza és méltatása



c) Dohnányi Ernő tüzetes életrajza és művészetének méltatása.



E három kötet a magyar zenetörténet megírásánál hézagpótló mű és teljesen új adatok feldolgozása.



Éppen egyik jeles esztétikus társunk, Négyesy László, állapította meg az operaházi arcképekről, hogy azok «jórészt úttörő jelentőségűek».



d) Beethoven és a magyarok — a mesterek mestere halálának százados évfordulójára készült. A magyar vonatkozásokat teljesen felöleli, módszeresen adja elő, több teljesen ismeretlen adatot dolgoz fel, s mint az egész centenáris irodalomban talán legtöbb új adatot tartalmazó mű: értékességével igen jelentősnek mondható.



Papp Viktor e négy kimagasló művének, de talán egész működésének is egyik legkiválóbb tulajdonsága: irodalmi stílusa. Főként előadásának nemessége teszi őt jelentékeny íróvá. Bírálói mind ezt emelték ki — «nemesveretű belletrisztiká»-nak nevezve Beethoven és a magyarok című munkáját.



Nagyobb-arányú zenei dolgozatai közül kiemelendő a zenei Greguss-jutalomról szóló említett két jelentése, melyek az 1917-től 1928-ig terjedő időszak kimerítő magyar zenetörténetét adják. Az első jelentést Négyesy László az 1925. évi műbírálati Greguss-jelentésben «a legjelentősebb zenekritikai dolgozatok egyikének» mondotta.



Papp Viktor a Voinovich Géza társunk szerkesztette «Budapesti Szemlé»-ben évek óta időnként összefoglalja a zenei eseményeket, lexikoni pontossággal, teljességgel és kritikai méltatással. Megalapította állami támogatással és szerkeszti a «Muzsika» című zeneművészeti, zenetudományi és zenekritikai folyóiratot, mely elérte a legjobb külföldi régi zenei folyóiratok színvonalát. A Muzsika az 1929-es teljes és az 1930-as fél évfolyam megjelenése után, jelenleg — anyagiak híján — szünetel.



Tekintettel a fentebb mondottakra, tisztelettel és melegen ajánlom Papp Viktor megválasztását.”



Budapesten, 1930. december 27-én.



ifj. Hegedűs Sándor és Szász Károly

a KISFALUDY-TÁRSASÁG rendes tagja.



A KISFALUDY-TÁRSASÁG ÉVLAPJA, 1930. (Új Folyam 58.) VIII. Tájékoztató 



*


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7322018-04-13 10:54:21

PESTI NAPLÓ, 1923.04.26.:



Pártos István emléke.



Nagyszabású hangversennyel ünnepelte kedden a Zeneművészeti Főiskola tizenhétéves korában elhunyt egykori növendékének, Pártos Istvánnak emlékét. Pártos Istvánnal korunk legnagyobb hegedűtehetsége szállt sírba. Felcsillanó zeneszerzői talentuma nem bontakozhatott ki, örökéletű művek helyett csak egy szürke név maradt ránk. Ez a név még három év előtt a legnagyobb reménységet jelentette, mely Liszt Ferenc óta magyar előadótehetséghez fűződött; ma már csak ereklye, melyet nekünk kell megőriznünk az előadóművészeket olyannyira fenyegető feledéstől. Ebben a tizenhétéves fiúban minden együtt volt, hogy a legnagyobbak között is legnagyobb legyen. Szinte félelmetes intelligencia, tökéletes ízlés, megalkuvást nem ismerő művészi becsület volt alkotó zsenijének serkentő, csiszoló, fegyelmező szurrogátuma. S ami művészetét olyan egyedülállóvá tette: nagy szellemi képességeiből eredő önkritikája minden követelésének legközvetlenebb harmonikus könnyedséggel tett eleget ősi teremtőereje. Nagy intellektusok fáradságos küszködései, melyek még Joachim művészetét is megviselték, Pártos István gyermeklelkében csodálatos harmóniává oldódtak. A hit, bizalom, közvetlenség, az ideált és reális lehetőséget egymástól elválasztó korlátok áttörése volt az egyetlen gyermeki, az örök gyermeki ebben a fiúban, aki tizennégyéves korában már kiforrott művészek érettségével játszotta Beethoven, Brahms, Mozart versenyműveit. Igaza volt Rákosi Jenőnek, aki megható bevezető beszédében Pártos István pályáját teljesnek mondotta. Teljes volt nemes élete, tüneményes művészete s mégis rettenetes és gyógyíthatatlan a Seb, melyet halála a magyar zenekultúrán ütött. Őszinte gyász és mélységes részvét szólaltatta meg a keddi ünnepélyen az Eroica gyászindulóját, Schumann Mignon-requiemjét, Valamint a Gyermeksirató-dalciklust Mahlertől, melyet Basilides Mária megkapó művészettel tolmácsolt. A növendék ének- és zenekart Pártos volt mestere: Hubay Jenő, illetve Siklós Albert vezette. (T—th.)“



És hogy az utókor mennyire őrizte meg Pártos István nevét, az ereklyét? Beütöttem a google-keresőbe Pártos István egykori lakhelyét: Budapest, VI. Szív utca 14. A kopott ház falán – legalább is a fényképen – nem látok emléktáblát. Feltehetően az ott lakóknak sejtelmük sincs arról, hogy ebből a régi bérházból indult egykor az ifjú magyar Mozart karrierje, amely, amilyen sebesen ívelt felfelé, olyan tragikus hirtelenséggel ért véget.   


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13702018-04-13 10:06:00

Vajon tudjuk-e, hogy Romhányi József, akit egykor oly sokan kedveltünk, nemcsak pompás, remek ritmusú versei, hanem kedves, derűs egyénisége, közvetlensége miatt is, „rádiós karrierjét”, illetve ismertté válását Kemény Egonnak köszönhette?



Ez azért is érdekes, mert az előzményekből kitűnik, hogy Kemény Egon önmaga reklámozásában nemigen jeleskedett.



Film Színház Muzsika, 1983.05.21.:



(Részlet Dalos László írásából: Búcsú Romhányi Józseftől)



„ ………….Romhányi József nevét — ……. — az ötvenes évek elején már kezdte megismerni az ország. Pedig nem volt kikövezve előtte minden

út. Kemény Egon, az oly korán örökre eltávozott, kitűnő zeneszerző mesélte egyszer, hogy nem sokkal a felszabadulás után, de amikor már teljes erővel működött a magyar rádió — bevitte a még ismeretlen és rendkívül fiatal Romhányi Józsefet a stúdióba, s bemutatta valaki illetékesnek: itt van ez a fiú, bravúrosan versel, nagyszerűen ért a muzsikához és a magyar prozódiához. Romhányi Józsefet persze nem fogadták egyszeriben tárt karokkal, még Kemény Egon ajánlására sem. Miután viszont letette az asztalra első dolgait, muzsikáló és szinte hibátlan rímelőkészségről tanúskodó, játékos léptű dalszövegeit — megtört a jég.

Nemsokára megkezdődött a rádió munkája új magyar operettekért, zenés játékokért, és Romhányi József versei meg szövegkönyvei ott voltak az úttörők között. Májusfa, Talán a csillagok... — rádióhallgatók több korosztálya emlékezik ezekre a címekre, arra például: hogyan énekelte Gyurkovícs Mária a Hópehely-keringőt („Hópelyhek, hópelyhek, — csillámló jókedvet — hintsetek ... ”), Romhányi dalszövegeit Kemény Egon muzsikájára. Akik valamennyit is értettek ahhoz, amit ez a fiatalember csinált, tudhatták: nemesen azt viszi tovább a szövegírásban, amit Gábor Andor, Harsányi Zsolt, Harmath Imre, Szilágyi László művelt igen magas szinten. ……”


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6832018-04-13 00:34:33

Egy csoda-zongorista emlékére:



31 évvel ezelőtt hunyt el Nyíregyházi Ervin magyar zongoraművész.



(1903.I.19. Bp. – 1987.IV.13. Los Angeles)



 



Nyíregyházi Ervin fantasztikus vallomása művészetéről, életéről.

 



Egy magyar csodagyermek, amikor 27 éves



Írta: PÁSZTOR ÁRPÁD



 



Az utcákon öles falragaszok hirdetik a 13 éves Yehudi Menuhint. És este kigyúlnak a Vigadó szikrázó bronzcsillárjai, Budapest hölgyei felöltik legszebb ruháikat, a termek megtelnek fénnyel, ragyogással, — egy név, egy kisgyermek furcsa zengésű neve, a világhír, a reklám utolsó erőfeszítésre fokozza ezt a szegény várost, az autók négyes sorban gördülnek a Vigadó elé, már az előcsarnok, a vörös-szőnyeges lépcső is káprázat, amint felvonul egy világváros estélykarneválja. Fenn a terem zsúfolva szépséggel, gazdagsággal, a művészet élvezetének feszültségével.



Yehudi Menuhin. ... Yehudi Menuhin!, ...zsongja, ragyogja, veri vissza a márványos falakról a tömött nagy- és kisterem, amely a hangverseny rendezővállalatnak legalább 30.000 pengő bruttó bevételt jelent, azután morajló, udvarias taps, bevonul a pódiumra egy kis buggyos, rövidnadrágos fiúcska, mögötte a felnőttek komoly, ünnepélyes frakkjában a kísérő zongorista, a-mögött a kottaforgató.



— Ez a kis fiúcska 3000 dollárt kap ezért az egy estéért! — gondolja öntudatlanul az elcsendesülő sokadalom, de a gyermek álla alá fészkeli Stradiváriusát, felemeli vonóját és megkezdődik a pszichológiának egy felderítetlen problémája: a zenei csodagyermek titokzatos kérdése.



Brahms izgatott, férfias dekadenciája még kissé a vonóban maradt. Bach, az abszolút zene már szárnyal. Mendelssohn édes futamai a szívekbe lopják magukat, a zene, kerítő, érzéki hatalma hozzáadva egy gyermekfenomén misztériumát, elkábítja, halk sóhajra, morajló álmélkodásra, dübörgő tapsra ragadja a csilláros csarnokot. Már megbocsátják, elfelejtik a szőke fiúcskának a 3000 dollárt, az isteni hangok elöntik a szíveket, láz ül az arcokra, a szemekbe, de megoldatlan marad a csodagyermek nagy problémája.



Technika, az érzés túlérettsége, az egyéniség ereje, vagy alárendeltsége-e? ... Ki magyarázza meg a zenei csoda-gyermeket? És mi lesz a csodagyermekből, ha megnő? Megmarad-e a reprodukáló művészet legelső sorában, vagy az évek kiütik kezéből a csodálatos vonót?



Nyíregyházi Ervinnél



Csengessünk be a Lendvai utca 18. számú villa egyik lakásába, ahol K. G. úr családjának már hetek óta kedves vendége Nyíregyházi Ervin.



Gyermekkorában az ő nevét is öles falragaszok hirdették, az ő zongorahangversenyére szintén kigyúltak a csillárok, világjáró csoda volt ő is, Révész Géza tanár könyvet írt róla, nyolcéves korában az angol király előtt játszott, egyike volt a világ legnagyobb zene ígéreteinek, mert nemcsak reprodukáló, de alkotó csoda is volt. Komponált, egy új Mozartot láttak benne, — azután felnőtt, a gyermekkor megoldatlan csodája elmúlt, megkezdődött a harc a művészettel, az egyén fejlődése széttörte a gyermek varázslatát. ... Nyíregyházi Ervin ma 27 éves!



Tizenhárom éves külföldi kóborlás, nagyrészt amerikai tartózkodás után visszatért szülővárosába, de mi lett belőle, meg van-e elégedve sorsával, mi a véleménye magáról, eddigi útjáról, a kritikáról, a közönségről, mi életének művészi célja? Kérdezzük meg, hallgassuk meg. Milyen ma, férfikora kezdetén a hajdani világhíres csodagyermek?



Megjelenésében van valami feminin neuraszténia, látszik róla, hogy teljesen idegéletet élt. elpuhultnak látszik, karja, lába hosszú, indaszerű, szeme álmodozó, elmélyedő, hosszúkás arca töprengő, a haja szökés.



Nem szokásos interjúról van szó ― kezdtem. Kérdéseimben sokszor kegyetlen és fájó leszek, és ha gondolja, hogy ne folytassuk ezt a beszélgetést. ...

Miért ne?, feleli szomorú mosollyal. Mindent elmerek mondani.



— Kinn a város Yehudi Menuhinnal van tele. Maga is volt egyszer ilyen Yehudi Menuhin, a világ csodája! Ha visszanéz művészpályáján a kezdettől máig, mit felel, ha azt kérdezem, hogy meg van-e elégedve?



Egy pillanatig gondolkodik, s aztán halkan feleli:



Nem.

Miért? Részletezze ezt.

Mert a vágyaim nem teljesültek olyan arányban és módon, amint óhajtottam volna.

Mit óhajtott volna elérni?



Váratlan felelet



Amikor ezt kérdeztem tőle, zenei pályára, zenei eredményekre, sikerekre vagy kudarcokra gondoltam, egy emberre, akinek egész életét a zene tölti be.

 

Nyíregyházi Ervin rám-nézett és szaggatottan felelte:

Nem tudtam elérni azt, amire vágytam, ... a nőknél.



Furcsán, értelmetlenül néztem rá. Mit ért ez alatt, hogyan magyarázza meg?



És ő folytatta:



Nemcsak szexuális kielégülésre gondolok. Mert mi sem könnyebb, mint így egy nőt találni, hanem a szellemi erotikában nem volt szerencsém. Hogy reális megnyilatkozásba is átvihessem azt a pszichikai és művészi inspirációt, amelyet a másik nemmel való együttlét adhat.



Ezt röviden szerelemnek nevezik.



Nem egészen, feleli Nyíregyházi. Mégpedig két szempontból nem. Az egyik, hogy lényege nem a fiziológiai kielégülés, a másik pedig az, hogy nem játszik benne fontosabb szerepet, a szeretet, amelyet a szerelem szóval össze szokták vegyíteni. Ezért nevezem erotikának és nem szerelemnek és az életben (tehát a művészetben is) ezt az erotikával színezett felfokozást keresem. Ez magyarázza meg művészi sikereimet és kudarcaimat. ... (Persze, most nem gyermekkoromról van szó). Művészi meggyőződésem, hogy nem kell a művésznek magán uralkodni, és mindig a legintenzívebben önmagát kell adni.



Most New Yorki kritikáira emlékeztetem, — vágtam közbe. — Azt vetették szemére, hogy teljesen önkényesen bánik a klasszikusokkal.



Kritika és tradíció



Nem vagyok meglepve, ha a kritika megtámad, felelte a művész. Lenézem és megvetem azokat a kritikusokat, akik olyan sokat törődnek a tradícióval. Ki tudja azt, hogy Beethoven hogyan gondolta, hogyan játszotta valamelyik szonátáját? ... És ha tudnák is? …



Mit jelentene az? A művész úgy élje ki magát, ahogy annak szükségét érzi. Az a princípiumom, hogy az ember élje ki magát minél intenzívebb módon, hogy minden percét töltse meg szívéből fakadó, intenzív tartalommal, amennyire azt csak teheti, hiszen az életben úgyis olyan sok akadály van. A koncertpódium a zenészé, neki ott kell kiélnie magát, önmagát adni és nem a tradíciót. Utoljára Los Angelesben hangversenyeztem májusban. Schumannt, Debussyt, Schubertet, Lisztet, Chopint játszottam, — Beethovent nem! Nem mintha nem szeretném, de beléje kapaszkodik leginkább a tradíció. Én nem tartom be az előírásokat, úgy játszom, ahogy abban a pillanatban érzem, lehet, hogy a lassúnak előírt tételt gyorsabban veszem, ki nem hagyok semmit, de megesik, hogy némely részt, amelyet szeretek és szépnek tartok, kétszer is eljátszom. ... Intenzíven kiélem magam. Sok embernek, aki nem ismert, mint csodagyermeket és nem ragaszkodik a tradícióhoz, élmény a játékom, sokan megütköznek rajta, hogy így mégsem lehet! Ez utóbbiak azok, akik a zenét technikának tekintik, akik az úgynevezett szakemberek és az-az általános nézet, hogy a zenéhez ők értenek igazán.



Ön forradalmár?, jegyeztem meg tréfásan.



Forradalmár, de annyira, hogy a szakemberek, akik a technikában keresik a forradalmat, nem is veszik észre. Hogy egy nagyon bonyolult kérdést durván és kategorikusan leegyszerűsítsek, így fejezhetném ki, amit mondani akarok, hogy nem én állok a zene szolgálatában, hanem a zene áll az én szolgálatomban. A zene is csak eszköz a célhoz.



És mi a cél?



A szellemi erotikában kiélni magam, amelynek határa már-már a tragikumba vész. Az erotikus és tragikus érzések foglalkoztatnak és az, hogy megközelítsem ezek zenei megnyilatkozásának jellemzőit.



Komponál még?



Komponálok, de nem írom le. Nem mondom, hogy nem szeretném, hogy érzésvilágom erotikus realizálódása zenei tökéletes és kiható kifejezést ne nyerjen. Talán ez volna életem legnagyobb álma.



Mit ért ez alatt?  

Hogy egy nagyszabású kompozícióm legnagyobb mértékben kihasson a tömegre.

Tudjuk, hogy „mit nem lehet mégsem”



Mit tart ön eddigi életéről, eredményeiről küzdelmeiről és a helyről, amelyet ma elfoglal? ,



Szinte gondolkodás nélkül felelte:

 — Tudom, hogy általában fiaskónak tekintenek! «Tehetséges, de nem fejlődött azzá, aminek indult,» — ez az általános vélemény.



És nem nyugtalan emiatt?

Emiatt nem. De általában véve szomorú vagyok.

Szomorú? Hiszen csupa harc és lázadás, amiket beszél!

Igen, szomorú!és általánosítva felelte, mert tudjuk, hogy «mit nem lehet mégsem!» ... Beláttam az elérhetetleneket. Elsősorban, hogy erotikus vágyam úgy realizálódjék, ahogy azt érzem. Mert ezek az élet legkimagaslóbb eseményei. Az angol király előtt játszani nem kimagasló esemény. Nagy pillanataim azok voltak, amelyekben a valóság megközelítette a belső intenzivitást. De fájdalom, ezek a nagy pillanatok igen-igen ritkák.



Ki a kedvenc költője?

Poe.



Mennyire bevilágít Nyíregyháziba ez a vallomás. Poe is a szellemi erotika örök nosztalgiájának betege volt. ... És elgondolkodva néztem a velem szemközt ülő művészre. Mintha Dosztojevszkij egy regényalakjával beszélnék. Milyen nőies, törékeny és mégis milyen határozottan, keményen kitart művészi elvei mellett.



November tizenhetediki budapesti hangversenyére terelődik a beszélgetés.



Friedemann Bach-t, Scriabin-t, Liszt-et, Schönberg-et, Debussy-t fogom játszani, mondta. Kivételesen gyakorlok erre a hangversenyre budapesti barátaim miatt, tette hozzá mosolyogva — ismerőseim miatt, tanáraim miatt, akik itt élnek és nem mentek át velem együtt az utolsó tizenkét év eseményein és nem tudják áthidalni az űrt, gyermekkoromtól máig. Nekik nem akarok fájdalmat okozni és szeretném, ha meg lennének: elégedve. Tudom, hogy sokan közülük nagyon szomorúak volnának, ha úgynevezett baleset érne. Én úgy szeretek játszani, ha nem köt semmiféle szempont, remélem, hogy budapesti hangversenyemen ezen a megkötöttségen túl tudom magamat tenni. Célom az intenzív élet keresése! ... Én a zenében keresem ezt, lehet, hogy más a szerelemben, vagy az olvasásban, vagy a footballban. Az mindegy, hogy miben, a fontos csak az, hogy ne hagyjuk kialudni magunkban az intenzivitás lángját. 



* 



Sokáig és sokat gondolkoztam Nyíregyházi Ervin kijelentésein.

Mikor szűnik meg hat valaki csodagyerek lenni?



Alighanem akkor, amikor megkezdi nagy harcát önmagával és a művészettel.



A csodagyermek isteni adottságát hozza magával, és amikor öntudatra ébred és kezdi keresni magában az embert, megszűnik a varázslat.



PESTI NAPLÓ, 1930. november 1.



[Előzmények: «A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei»: 100-106. sz., 114-117 sz. és 130. sz. beírások]


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6822018-04-12 17:09:17

80 évvel ezelőtt (1938. április 12.) hunyt el a világhírű orosz basszista énekes:



Képtalálat a következőre: „Saljapin”



Fjodor Ivanovics S A L J A P I N



(1873.II.13. – 1938.IV.12)



Valóságos regény Saljapinnak, a nagy orosz basszistának élettörténete.

 



Ő maga beszélte egyszer, hogy apja szegény parasztember volt, aki későn tanulta csak meg a betűvetés, meg az olvasás mesterségét; azután falujából felköltözködött a városba, ahol valami írnoki állást kapott és így tengette nyomorúságos életét.



A kis Fjodor nagyon eleven fiúcska volt és már akkor feltűnt harsány, tiszta hangocskája, amikor, pajtásaival játszva, játékukat énekkel kisérték.



Szép hangjának hamar híre ment úgy, hogy nemsokára a templomi énekkarban foglalt helyet, s annak is legkiválóbb muzikális támasza és dísze volt. Szülővárosában — Kazánban — majd minden templomban énekelt. De ekkor a biztatóan megindult művészi pályafutás hirtelen félbeszakadt. Ki kellett lépnie az énekkarból, hogy azzá legyen, ami az apja volt.



A fiatal Saljapin azonban többre vágyott; duzzadó tehetsége tudatában nem tetszett neki a kis hivatalnoki pálya egyhangúsága, kényszerű igénytelensége és kicsinyessége. így tehát 16 éves korában kóbor életre adta magát, amely tele volt nyomorúsággal és bizonytalansággal, de viszont korlátlan szabadsággal és függetlenséggel.



Eleinte, mint vándorló mesemondó kószált szerte hazájában; a falvakban áhítatos gyülekezeteket toborzott maga köré és figyelmes hall­gatóinak elmesélgette azokat a fantasztikus legendákat, amelyeket az orosz paraszt mindenekfölött szeret.



Később Asztrahánba került, s itt vett részt először színielőadásban. Ez a szereplése vitte őt arra a gondolatra, hogy színész vagy énekes-pályán próbálkozzék. Egyik Nyizsnyij Novgorodi vásár alkalmával szerződtette őt egy impresszárió az ufai Színházhoz húsz rubel (50 korona) havi fizetéssel.



Azt hiszi ez a szegény, kopott vándorló, akinek összes vagyona az a néhány ványadt ruhadarab, ami testét födi, hogy most már elért boldogsága küszöbéhez. A színpadon szorosan a súgólyuk elé áll, kezeit mellére szorítja s szemeit állandóan a karmester pálcáján szegezve harsogja a nézőtér felé dalait, amelyek az Ufában előadott francia operettekben előfordulnak.



Bármily esetlenül viselkedik is a színpadon, csodás hangjával valósággal lenyűgözi a közönséget.



Néhány gazdag polgár felkarolja és a moszkvai konzervatóriumra küldi őt, hogy ott tanuljon. De vándorló ösztöne nem hagy nyugtot neki s innen is elűzi őt. Egyszer négy éjjen át fekszik éhezve egy barlangban. . . . Szerencsecsillaga akkor tűnik fel, amikor a véletlen egy jó énekmesterrel hozza össze, aki rendszeres oktatásban részesítve őt, — megvetette alapját Saljapin későbbi dicsőséges pályafutásának.



(Floresztan)



A ZENE, 1913. 10. szám. 



*



Fedor Saljapin tegnap este énekelte a Basiliót a Szevillai borbély-ban. A közönség bizony nem elégedett meg ezzel a kis szereppel, nem csak látni, de hallani is akarta Saljapint. A második felvonás közben a színház illetékesei ezután, el is határozták, hogy Saljapint még egyszer felléptetik. Miután belgrádi szereplése elmarad, meg lehetett valósítani a második estét is: így Saljapin 7-én, hétfőn a «Faust» Mefisztójában fog fellépni. Schwarz Vera és Pataky Kálmán lesznek a partnerei ezen az estén.



*



Saljapin, Schwarz Vera és Pataky Kálmán együttes fellépése «Faust» előadásában hétfőn este a Városi Színházban.



Saljapin, a világ legnagyobb énekesének tegnapi fellépésére háromszor is megtelt volna a Városi Színház hatalmas nézőtere. A művész kolosszális sikere arra késztette az igazgatóságot, - hogy vendégjátékát meghosszabbítsa, ami egy estére sikerült, így Saljapin hétfőn este fellép, még pedig leghíresebb szerepében, a Faust Mefisztójában. Saljapin partnerei a bécsi Staatsoper kiváló tagjai lesznek. Margitot Schwarz Vera, Faustot Pataky Kálmán énekli.



AZ EST, 1927. november 5. (251.szám)



Великий Шаляпин (Фильм 1) (1992)



50 perces film a "nagy" Saljapinról



 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7312018-04-12 12:14:49

LYKA KÁROLY: AKVARELLEK



(Részlet)



A csodagyerek



Amsterdamban a spanyol láz megölte a legtehetségesebb hegedűművészek egyikét: Pártos Istvánt. Pártos István összesen tizenöt éves volt, a nevét azonban már négy esztendő előtt szárnyára kapta a hír és az utolsó év alatt a babér és az arany garmadával hullott lába elé, tegyük hozzá: nem érdemetlenül. A halála alkalmából megjelent méltatások egyhangúan kiemelték, hogy Pártos István nem csodagyerek volt, de művész. Kétségtelen, hogy a csodagyerek fogalmának közkeletű értékelését a Pártos István aproposjából is revízió alá kell venni és meg kell vizsgálni, hogy ez a két minőség: csodagyerek és művész, együtt valóban: contradictio in persona-e.



[…]



A művészekkel szemben, akik már gyermekkorúban elragadták a közönséget, az esztétikusok arra hivatkoznak, hogy az igazi, a legnagyobb lángelmék csak aránylag későbben bontakoznak ki, hogy sem Bach, sem Haydn, sem Beethoven és Schumann, Schubert, Brahms, Csajkovszky, Rameau, Lully, Gluck, Wagner sem volt csodagyerek. Valóban: a csodagyerek az artisták közé tartozik?

Az utolsó évtizedek, úgy látszik, más véleményen vannak. A Hubay-iskola neveltjei: Vecsey, Szigeti, Geyer Stefi, Pártos István, Ipolyi László, Kerékjártó Duci, Rubinstein

Erna, a külföldiek közül Zimbalist Efrem, Colbertson Sascha, Heifetz Jasa eleven érvek az ellenkező álláspont mellett. És akadnak esztétikusok, akik azt állítják, hogy minden csak technika . . . Mi az igazság?



Azt hisszük, két csoportra kell osztani a csodagyerekeket, aminthogy a muzsikusok is, nagy általánosságban, két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoznak, akik anyanyelvükként beszélik a muzsikát. Akiknél a hangoknak nincs fogalmi, értelmi jelentőségük. Akik nem ,,kifejezni" akarnak valamit, hanem zenét írnak, önmagában teljes, önmagában kielégítő muzsikát. Ez a Mozart-típus. A másikba azok tartoznak, akiknél a zene csak a kifejezés eszköze, akiknél a ,,hangok mögött" rendszerint van valami, ami nem lett, nem tudott hangra, zenére váltódni, egy eszme, egy élmény, egy gondolat, akik épp ezért örökké küzdenek, heroikusan küzdenek a kifejezési módjával. Ez a Beethoven-típus. Az, aki az első csoportba tartozik, aki született muzsikus, már gyerekkorában ösztönösen megérzi és megérti, ami érzés és gondolat a hangokba záratott. Megérti, úgy, mint ahogy a mesebeli hősök egyszerre megértik például a madarak énekét. Az ilyen gyerek, kivételes, rendkívüli, tüneményszerű jelenség, igazi csoda. Ilyen volt gyermekkorában Mozart, ilyen volt Mendelssohn, Liszt, Hubermann, Pártos István. Az ilyen gyerek már gyermekkorában művész. […]“



Képtalálat a következőre: „Pártos István”


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6792018-04-10 11:41:05

MUZSIKUSPORTRÉ: FISCHER ANNIE


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6782018-04-10 11:26:11

Képtalálat a következőre: „Fischer Annie”



A 23 éve elhunyt FISCHER ANNIE, világhírű zongoraművészünk



E M L É K É R E



 «Magyar Örökség: Fischer Annie»



Családi legendárium



«Három szál virágot szorongatva, kicsit megilletődve lépek be a Szent István park-Pozsonyi út sarki ház elegáns lépcsőházába. Végigpásztázom a „lakótelepi szürke” levélszekrények névtábláit, hányadik emeleten lehetett az otthona a két esztendeje meghalt Fischer Annie-nak, a század legnagyobbjai közé tartozó világhírű zongoraművésznőnek, akinek nevét március 21-óta a Magyarországért Alapítvány Aranykönyve őrzi. Mesteri Beethoven-tolmácsolása magyar örökség, arra méltó, hogy ott legyen a magyar szellem láthatatlan múzeumában. Kati (kislány kora óta a művésznő leánya helyett lánya) baráti kalauzolásával liftezünk fel a saroklakásba, amely egy fél évszázadon keresztül Fischer Annie otthona volt, s ahol nem járt előttem újságíró. A kedves közvetlen művésznő szerényen, de határozottan rendszerint elhessegette magánéletétől a sajtót, nem szerette a reklámot, idegenkedett az ilyetén nyilvánosságtól.



Az „eleven kulcs,” a Kati számára is kötelező előzetes bejelentés után Fischer Magda zongoratanárnő, a művésznő húga fogad. 1995-ben, nővére halála után költözött félig-meddig ide át, a Szent István park túlsó sarkán lévő lakásából.



Tágas nappaliba megyünk, bár nem is tudom igazán, minek nevezzem: dolgozószoba, könyvtárszoba, hangversenyterem is egyben. Néhány csodaszép fénykép a művésznőről, ezeket Magda hozta át ide, az ő lakásából, mert Fischer Annie soha nem tűrt meg otthonában fényképet saját magáról.



A házaspár közvetlensége, intelligenciája, műveltsége, embersége olyan szellemi légkört sugárzott, amely szinte vonzotta e baráti körbe, e lakásba a muzsika kiválóságait, még a távol élőket is. Hosszú felsorolni a neveket: Kodály, Klemperer, Sir George Solti, Végh Sándor, Lorin Maazel, Elisabeth Schwarzkopf, Sergio Failoni, Richter, Rácz Aladár, Oláh Gusztáv, Keresztury Dezső, Doráti Antal, Kenessey Jenő, Ungár Imre, Boulanger, ... no és a fiatalok: Schiff András, Franki Péter, Vásáry Tamás.



Számukra természetes volt szívük, otthonuk megnyitása azok előtt, akik valamilyen megalázó, méltatlan helyzetbe kerültek. A művésznőnek így lett életre-szólóan szinte lánya helyett Iánya a kis szőke, copfos, morcos Kati, aki nyaranta ott húzódott meg családja felével az aligai csöpp kis faházban, a művésznő nyaralójának szomszédságában.



Tovább kutakodunk az íróasztal mély fiókjaiban, böngészünk az elsárgult levelek, fényképek között. A Lago di Como elsárgult képe... E tópart környékére utazott koncertezni a fiatal Fischer Annié és ugyanakkor eleget tett a Failoni család meghívásának, ahova Tóth Aladár is meghívást kapott, itt, a Como-tó partján kezdődött a művésznő kritikus, regényes, sírig tartó szerelme, legendás házassága.



Báró Eötvös József levelei Tóth Aladár apjához, Babits levelei Tóth Aladárhoz, Bartók levelei ugyancsak hozzá, Tóth Aladár, az operaigazgató levélpiszkozatai Rákosihoz, Révayhoz, amelyekben hosszasan kéri, hogy a kultúrkormányzat engedje játszani Mozart és Wagner műveit is, és Bartók Csodálatos mandarinját. Gondosan összehajtogatva az 1933-as nemzetközi Liszt-zongoraverseny programja, név szerint felsorolva a zsűritagok: Rahmanyinov, Bartók, Edwin Fischer, Dohnányi, Emil Sauer, a Liszt-tanítvány Thomán István és a többiek. A nemzetközi versenyt száz résztvevő közül Fischer Annie nyerte meg, a négyezer pengős első díjjal egyetemben. Megkezdődött a 19 éves lány, a nyolcéves kora óta koncertező csodagyerek világkarrierje.



Az első koncertről: Aradi Közlöny és az Erdélyi Hírlap, 1922. Interjú egy nyolcéves csodagyerekkel. „Nem szeretünk csodagyerekeket felfedezni, de amikor hallottuk Fischer Annie-kát, megértettük, hogy Mozart hatéves korában elbűvölte a világot... Nem a technikáját méltatjuk, hanem azt a művészi elmélyedést és csodálatos biztos felfogást, amely játékából sugárzik. Nem hihető, hogy nyolc évével a mű szellemét meg is értse, de igazi intuícióval megérzi azt. Annyi színt, annyi hangulatot varázsol elő az acélhúrokból, mintha már felnőtt, érett, beérett művész volna. ...”



És 1973-ban a Magyar Nemzetben Pernye András: „Nincs elveszett ütem, nincs észrevétlenül maradt gesztus, csak a meggyőződés, hogy Beethoven minden hangja mögött eleven érzelmi világ és gondolat rejlik, gyötrelmek és megnyugvások, félbeharapott mondatok és féktelenül szabadjára eresztett, elemi erejű szenvedélyek. Aki az Appassionata utolsó tételét Fischer Annie-tól ezen az estén hallotta, pontosan megérezhette, miért írta Beethoven e remekművet. ...”



És az Appassionata utolsó akkordjai hangzottak fel akkor is, amikor a Várban, a Magyar Kultúra Alapítvány termében dr. Mádl Ferenc, a Magyar Örökség bírálóbizottságának elnöke átnyújtotta a nemes pergamen oklevelet a Fischer nővéreket képviselő Katinak.



Két éve, néhány hónappal szolnoki koncertje után, április 10-ről 11-re virradóra örökre elszunnyadt.



Nyolcvanegy éves volt. Barátai április 22-én a Budapest Kongresszusi Központban rendeztek tiszteletére emlékhangversenyt. Beethoven 32 zongoraszonátájának a művésznő halála után CD-lemezre áttett felvételei felbecsülhetetlen kincsei a magyar zenekultúrának.»



 Csákváry Margit

Magyar Nemzet, 1997. április 26. (60. évfolyam, 97. szám) 



Beethoven - Piano sonata n°23 op.57 "Appassionata" - Annie Fischer 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7302018-04-10 10:56:35

Azt pedig, hogy a tanár nem tévedett, az alábbi cikk is igazolja:



PESTI NAPLÓ, 1918. 02. 24.:



Pártos István sikere Skandináviában.



Pártos István, a kitűnő fiatal hegedűművész, január folyamán több hangversenyt rendezett Stockholmban, amelyekről a svéd sajtó a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg. A Svenska Dagbladet ezeket írja: „Csodálatos, milyen zengő, nagy hangja van a hangszerének, mennyire uralkodik művészete teknikai nehézségein, s emellett milyen muzsikus lélek: játéka széles és forró, rajongó ének . . ." Az Aftonbladet így ír: „Játéka izzó férfi-ének, előadása abszolút muzsikális, felfogása előkelő és érett." Az Aftontidningen kritikusa különösen befejezett teknikáját és lélekkel teljes, szép tónusát dicséri, melylyel csak igazi mester dicsekedhet. A Nya Dagligt Allehanda is megállapítja, hogy Pártos Istvánnak szokatlanul érett zenei felfogása és csodálatos teknikája van. A Socialdemokraten ezeket írja: „Valóságos élmény volt a fiatal magyar hegedűművész hangversenye. Sok nagy művésznek évekbe került, míg idáig fejlődött." A többi lap is az elragadtatás hangján ír Hubay Jenő fiatal tanítványáról.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7292018-04-10 10:56:01

Pártos István tanára, dr. Hubay Jenő, így írt tanítványáról a ZENEI SZEMLE 1917. márciusi számában:



„Hosszú pedagógiai működésem folyamán számos tehetséges gyer­meket láttam felnőni és megállapíthatom, hogy a valódi tehetség megíté­lésében sohasem tévedtem.



[…]



Nemrégen iskolámból ismét egy 13 éves gyermek lépett a nyilvánosság elé. Neve — Pártos István. Szokat­lanul nagy tehetségével egyhamar magára irányítja majd a külföld figyel­mét is. Ez a gyermek nem zeneértő család sarja. Atyja rég elhalt, s anyja önmagát és fiát keze munkájával tartotta fenn. Zeneakadémiánk előkészítő tanszakára hét éves korában vették fel; amint ezt elvégezte és tanárja őt mint igen szorgalmas és tehetséges ifjút méltányolta, felvettem tanszakomba.



Ez az ifjú nem ment csodagyermekszámba — és mégis az volt. Szokatlan talentumáról egyrészt hihetetlen teknikai teljesítményeivel győzött meg, másrészt a művészet minden belső titkának mélységes meg­értése révén. Óráról-órára 10— 15, sőt még több gyakorlatot tanult meg, s azokat kívülről játszotta. Tudvalévő, hogy a gyermekek nem nagy kedv­vel játszanak gyakorlatokat. Pártos azonban nagy érdeklődést mutatott az etüdök iránt is, és a nehézségeket játszi könnyűséggel győzte. Ma tizenhárom éves, s alig van nevezetesebb mű, amelyet kívülről előadni ne tudna. Tehetsége minden külső behatás nélkül tört magának utat.



[…]“


A nap képe • 20482018-04-09 12:54:24

 



112 éve született DORÁTI ANTAL világhírű magyar karmester (1906.IV.9. – 1988.XI.11.) emlékére:



 



„MAGYAR AMERIKA



DORÁTI ANTAL ÜNNEPLÉSE



WASHINGTON, D. C.

 



— Az Amerikai- Magyar Kultúr Központ a washingtoni Shoreham szálloda nagytermében, díszvacsora keretében ünnepelte Doráti Antalt, a Washingtoni Szimfonikus zenekar főigazgatóját, 70. születésnapja alkalmából. 



Dr. Hám Tibor, a Kultúr-Központ elnöke meleg szavakkal üdvözölte a Maestrot és kiemelte beszédében azt az óriási fejlődést, amelyet a zenekar Doráti mester 7 éves vezetése alatt elért. Doráti 1977 végén megválik a washingtoni zenekar főigazgatói tisztétől, és mint a Londoni Szimfonikusok főzeneigazgatója, első vendég-karmesterként tér majd vissza az elkövetkező három évben az amerikai fővárosba. George London, a washingtoni Opera Társaság igazgatója méltatta még Doráti mester érdemeit, majd Dr. Hám Tibor elnök átnyújtotta az Amerikai-Magyar Kultúr Központ okiratát, amely megalapította a ”Doráti Antalról elnevezett ösztöndíjat.” A díjat, a mester választása alapján, minden évben, egy fiatal, tehetséges, kezdő zeneszerzőnek, karmesternek vagy kiváló zenésznek ítélik oda.



A több-száz főnyi ünneplő közönség, valamint a mester nagy meglepetésére az ünnepi beszédek elhangzása után — a Washingtoni Szimfonikus Zenekar koncertmestere és négy másik vezető tagja előadta Doráti: Oboa-quintettjét, amelyet 18 éves korában, a Liszt Ferenc Zeneakadémia végzett növendékeként 1924-ben szerzett.



Az ünnepség Doráti Antal köszöntő szavaival ért végett.”



 



AMERIKAI MAGYAR NÉPSZAVA, 1976. december 3. (86. Évfolyam, 49. szám)

 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7282018-04-09 08:11:16

SZÍNHÁZI ÉLET, 1917/49. SZÁM:



Pártos István



Egy-két évvel ezelőtt egy zeneakadémiai vizsgahangverseny után kapta fel nevét szárnyára a hír. Egy kis rövidnadrágos, csillogó szemű fiúcska, a kitűnő Hubav Jenő tanítványa hegedült a mamák, papák, nénik és kritikusok előtt és az utóbbiak jóvoltából másnap már egész Budapest tudta, hogy megérkezett az új hegedűcsoda, egy a szónak nemes, mozarti értelmében veendő csodagyermek, aki a legjobb úton van ahhoz, hogy a legnagyobbak, legkiválóbbak sorába jusson. Gyönyörű izgalom és ritka zenei esemény volt a kis Pártos István első nyilvános szereplése és az azóta eltelt idő igazolta, hogy azok a nagy reménységek, amelyek a művészete által kiváltott zúgó tapsokban nyertek kifejezést, a legszebb módon teljesedtek be.

Pártos István komoly, nagy művésszé fejlődött, ritka tehetsége, univerzális tudása a legelsők közé emelte. Olyan repertoirja van, amilyennel alig rendelkezik ma művész és olyan nemes, kijegecesedett előadása, tónusa, játékmódja, amely szinte nem is illik a korához. A napokban Bécs ünnepelte ritka melegséggel, határtalan lelkesedéssel, majd ismét a budapesti közönségnek számolt be előrehaladásáról.

Pártos István immár nem ígéret, hanem a legszebb művészi tett. Ő ma a legkiválóbb magyar hegedűművész.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7272018-04-09 08:08:54

NYUGAT, 1917. 1. SZÁM:



Bálint Aladár: Pártos István



(részlet)



A gyerek Paganini lehetett olyan, mint e tíz és egynéhány esztendős kis hegedűművész. Bágyadt alabástrom arcából, magas homlokából, mély tüzű szeméből, keskeny ajkából mintegy rekonstruálható az egykori csodahegedűs még késő arcképeiben is nyugtalanító feje.



Az ő arcán is ott lobog a nyugtalanító titok döbbent-bélyege. A jövetele, művészete megfoghatatlan csoda.



A gyerekszoba ajtaja, ahonnan a nyilvánosság elé tuszkolták, bezárult mögötte és egy nagy, befejezett művész életterhe, feladata alatt görnyed törékeny kis teste. Jövője, további útja fájdalmas kérdés.



[…]



Pártos István ez idén tartotta első önálló hangversenyét. (Tavaly csupán az iskolai hangversenyen szerepelt). A filharmonikusok zenekara asszisztált e serdületlen fiúnak, ki hangszerével uralkodott a zenekaron.



Bruch-Beethoven-Lalo egy-egy hegedűkoncertjét játszotta. Mi következik még ezek után? Aki Beethoven D-dúr hangversenyét oly elmélyedéssel, stílussal adja elő, az legfeljebb technikailag fejlődhetik csupán. A tónusa máris meleg, férfias, szinte zavarbaejtő. Kezében szélesen tömör zengéssel muzsikál a hegedű. Fegyelmezni tudja magát, belé tud illeszkedni a zenekar együttesébe. Ezek mind oly tulajdonságok, melyek kész művésszé teszik őt.



Pedig nem az, mert nem is lehet. Még nem szenvedett, nem kételkedett és nem kerekedett felül önmagán, sem az elmúlt, sem a jelenvaló dolgokon. Még nem érti, nem látja meg szerepét, helyét, amelyet a mindenségben betölt. Bármily szépen muzsikál, nem a maga lelkét muzsikálja ki, hanem mások sugallatát. Igaz, hogy majdnem tökéletesen. Majd tizenöt, húsz esztendő múlva. Ha belekóstolt az életbe. Lehet, hogy akkor akadozva beszéli el hegedűszóban mindazt, amit most fiatalon, nyíltsággal, tökéletes tisztasággal, hibátlanul elmondott, de mégis az lesz az igazi.* […]“



*Tipikus kritikusi meglátás. A középszerű korszakalkotó gondolata a zseniről.


Gaetano Donizetti • 9442018-04-08 22:30:53

 



EGY „BEL CANTO” MESTER EMLÉKÉRE: 170 éve hunyt el



GAETANO DONIZETTI (1797.XI.29 – 1848.IV.8.)





A Bergamoban született és ugyanott elhunyt kiváló, olasz zeneszerző halálának századik évfordulóját (Jemnitz 1948-ban írta a cikket, megj. A.) ünnepli meg Operaházunk egyik főművének, a «Lucia di Lammermoor»-nak hosszú idő után történő felújításával. A jubiláris reprízben rejlő megtisztelő emlékezéssel az Operaház vezetősége nyilván kifejezésre akarja juttatni Donizettivel szemben elfoglalt álláspontját: a kegyeletes elismerést és a tárgyilagos méltatást, amely ennek a félig-meddig háttérbe szorult mesternek mindenképpen kijár.



Mert Donizetti mester volt, habár a nemzetközi operakultúra színpadán csak két műve maradt megszakítások nélkül műsoron; vígopera mind a kettő: a «Don PasquaJe,» amely csipkézett dallamainak libegő kecsességével majdnem egyenrangúan szegődött Rossini «Sevillai borbély»-a mellé, valamint a műfajbeli könnyedségével már inkább az operettek felé hajló „«Ezred leánya,» amely a női főszerep jellegét utánzó darabok megszámlálhatatlan sorát indította el. E körülménynek tudható be, hogy Donizetti a köztudatban — már amennyiben egyáltalán közelebbről foglalkozunk vele — játékosan fürge és nem éppen emésztő szenvedélyű dallamok szerzőjeként maradt elkönyvelve. De ő alkotott romantikusabb és tragikusabb tárgyú operákat is, közöttük a «Lucretia Borgiá-t, a «Linda di Chamounix»-t és első helyen a most felújításra került «Lucia di Lammermoor»-t.



Vajon miben áll Donizetti mesteri volta? Elvégre ezt a címet és rangot mi nem osztogatjuk olcsón. Feltett kérdésünkre azzal válaszolhatnánk, hogy a már meglévő műforma elsőrendű minőségű megtöltésével. Ez a zeneszerző akkor hunyt el, amikor jóval fiatalabb kortársában, Verdiben felébred az olasz opera reformjának szükségérzete és terve. Donizetti azzal a stílussal folytatta munkáját, a koloratúráknak és hatásos együtteseknek azzal a sablonjával, amelyet elődeitől örökbe kapott. A forma változtatásának lehetősége eszébe sem jutott, ellenben lehetőleg szépen, szellemesen és változatosan akarta kiszolgálni e formavilág követelményeit.



Gyöngyöző koloratúráinál is érdekességre, nagy együtteseinél is dallam-dús hangzatosságra törekszik, csak éppen egy áll még távol tőle s ez az, ami Verditől, az olasz zenedráma megalkotójától elvi jelentőséggel elválasztja: ő még nem alakit egyéni arcélű jellemeket!



Szereplői még mindig csak típusok, illetve a megadott szabványos operai típusok képviselői. Hivatott képviselők, akik reprezentatívan teljesítik, kötelességüket, de nem teljesednek ki saját lelkivilágukat élő individumokkal.

 



Donizetti fiatalon halt meg, vérbajból eredt paralízis ragadta el. S akkor tűnt le az operaszerzés porondjáról, amikor Verdi ragadta fel a fejlődés zászlóját, s vitte új cél — az eszmei és érzelmi életében elmélyült zenedráma — felé.

 



Jemnitz Sándor



NÉPSZAVA, 1948.V.1.(76/101)


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13632018-04-08 16:56:08

Azt hiszem, ezt kerested. :)



Most már csak a történet, a zene és a zeneszerző neve hiányzik (ez utóbbi, mint mindig ....). Pedig a szereposztás remek!



SZABAD NÉP, 1948.05.14.:



„Szombat



Május 22.



Budapest I



[…]

18 50: „Volt egyszer egy cukrászda.”

Egy kis budai cukrászda zenés életregénye Mária Teréziától az espressóig Irta: Szász Péter. Rendezi: Pál Sándor. Szereplők: Németh Marika, Hajnóczy Lívia. Sulyok Mária, Gábor Miklós. Kovách Aladár, Gáti József, Pécsi Sándor és Pethes Sándor. Közreműködik a házi-együttes. […]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7262018-04-08 09:52:40

AZ EST, 1916.03.26.:



„Látogatás egy 13 éves csodahegedűsnél



 — Az Est tudósítójától —

... A Zeneakadémián, ahol pedig sok száz növendék címét tartják nyilván, a titkári hivatalban betéve tudják, és azonnal megadják a feleletet, amikor Pártos István lakása után érdeklődünk.

— Szív utca 14. III. emelet 6. ajtó.

Bemenet egy kis fiú jön utánunk, hegedűtök a kezében:

— Pártos Istvánt keresi? Olyan csuda még nem volt a világon!

... A Szív utcai sötét bérházban a házmesterné visz fel a liften :...

— Pártosékhoz tetszik?! A Pistike, — az aztán a művész! Csupa komoly dolgot játszik, népdalt sohasem. Kottista!

A lakás: a polgári bárom szoba és benne a magyar tehetség legújabb hajtása: Pártos István, a tizenhárom éves hegedűművész, aki a múlt héten, egy akadémiai vizsga keretében mutatkozott be, Beethoven hegedűversenyét játszotta és rögtön az élő hegedűsök első sorába küzdötte magát. A tanára, Hubay Jenő, aki elsőnek ismerte fel nagy tehetségét és két év alatt művészt nevelt belőle, előttünk is elragadtatással nyilatkozott róla:

— Bizonyos, hogy itt csodával van dolgunk, — mondotta nekünk Hubay professzor — ebben a kisfiúban bámulatosan egyesül a technikai tökéletesség a lelki érettséggel. Mikor felvételre jelentkezett nálam, kotta nélkül játszotta Wieniawski és Vieuxtemps etűdjeit, — azt hiszem, ezzel éppen eleget mondottam róla. Most azt szeretném, ha kimenne Berlinbe és bemutatkoznék Nikischnek és Wolff Hermannnak. Még egy éve van a Zeneakadémián — a művészképző utolsó tanévét járja — és azután csodálatos pálya áll előtte...

Hubay nem mondta ugyan, de mi tudjuk, hogy ő nemcsak művészetével és pedagógusi útmutatásaival állott a kisfiú mellett, hanem arról is gondoskodott, hogy gond nélkül tanulhasson és a nélkülözés ne befolyásolja fejlődését.

A kis művész édesapja már meghalt, édesanyja pedig szerény - viszonyok között élő varrónő; egykor maga is zongorázott és ott, a nagyon egyszerű Szív utcai lakásban beszéli, hogy kisfia már két éves korában babrált a hegedűvel, pengette a búrokat, később az volt a legnagyobb öröme, hogy hegedűt kapott ajándékba, és ötödfél éves korában már komoly zeneiskolába járt, ahol kitűnt biztos zenei hallásával és azzal, hogy bármily nehéz dolgot mutatott is neki a tanára; rögtön megtanulta és utánajátszotta

—  Az édesapjára emlékszik-e? — kérdezzük Pártos Istvántól. A fiú, mélytüzű fekete szemeit ránk szögezve válaszol:

— Hogyne! Hogy szerette a zenét! Milyen remekül zongorázott!

Azután elbeszéli, hogy a kedvenc zeneszerzője Beethoven és Brahms, legjobban szereti hallgatni a kis Heifetz hegedűjátékát (ez is egy kis csodagyerek), »Vecsey is jó, főként a technikája«, a zongoraművészek közül sokra becsüli Sauert »és persze Dohnányit«.

Felnőttesen, öregesen beszél, két izmos kis keze elterül az asztalon, úgy mondja :

— A harmadik gimnázium anyagát tanulóm, hetenként háromszor jön hozzám egy tanár. — iskolába nem, járok, nagyon kell vigyáznom magamra- Különben mindig egyedül vagyok . . . vagy. anyuskámmal, barátaim nincsenek. Olvasni szoktam sokat; most Shakespearet, azelőtt Kantot, Diderot-t, Schopenhauert.

— Az Istenért, — vetettük közbe

— hát miért nem indián történeteket?

— Nem szeretem a gyerekkönyveket — feleli. — Csupa butaság. Csak egyet szeretek közülük : »A Pál utcai fiúk «-at, Molnár Ferenctől. Az szép, annak nagyon tetszik a ... (látszik, hogy keresi a kifejezést) a ... megírási módja.

Legszívesebben azonban mégis csak a zenéről beszél.

— „Nagyon szeretem Wagnert. Két évig tanultam zongorázni, és már az összes Wagner-operákat játszom, mégpedig a legnehezebb átiratban. Nem vagyok izgatott, még ha koncerten játszom sem. A közönséggel nem törődöm, csak a hegedűvel és a tanár úrral. " ..................

.Azután megmutatja a »Végbizonyítvány «-t, amit a múlt tanév végén kapott a Zeneakadémián, Pecsét, Mihalovics igazgató, Moravcsik titkár szigorú hivatalos aláírása; bizonyítja, hogy Pártos István (szül. 1903. március 1-én, izr. vallású, hat év alatt elvégezte a Zeneakadémia tizenhárom évfolyamának tananyagát, és mindenből kitűnőt érdemelt. .

... Vékony, nyurga kis tizenhárom éves művész, hosszú hajával, nagy, égő szemeivel, — most ott ül a Szív utcai lakásban, a harmadik emeleten, úgy hegedül, mint a világon kevesen; olvassa Kantot és Brahms a kedvenc zeneszerzője, — vajjon tudja-e, mi a gyermekkor, és ha tudná, cserélne-e érte ?!”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7252018-04-07 07:12:15



Pártos István hegedűművész



Budapest, 1903. 03. 01.- Amszterdam, 1920. 02. 04.



A lexikonokban olvasható leghosszabb szöveg e csodagyermekként feltűnt hegedűművészünkről a következő:



„Hubay Jenő tanítványa. Nagy reményeket keltő ifjú művész volt. Sikerrel hangversenyezett külföldön (Berlin, Lipcse, Dánia, Hollandia, Svédo., Norvégia).“



(MAGYAR ÉLETRAJZI LEXIKON)



A Teremtő e lelket túl sok ajándékkal halmozta el, amikor útjára bocsátotta. Ám – mert egy jó szülő nem kivételezhet egyetlen gyermekével sem – az Atya a rend helyreállítása végett kedvenc fiának földi életét rövidre szabta.



Hangfelvételt  ugyan nem találtam Pártos István játékáról, de úgy érzem, ő sem maradhat ki e magyar panteonból.  



A SZENT LÁNG – holland tündérmese egy elfeledett magyar csodahegedűsről In memoriam Pártos István


Igor Fjodorovics Sztravinszkij • 572018-04-06 17:44:02

47 évvel ezelőtt hunyt el IGOR SZTRAVINSZIJ, aki a 20. század egyik legismertebb modern, orosz születésű zeneszerzője.  



Legjelentősebbek azok a művei, amelyek részben népi alapon, misztikus vagy meseszerű témákat dolgoznak fel barbárul színpompás, virtuózan pezsgő, orgiasztikus képzelettel (Új Lexikon).





Stravinsky: «Oedipus Rex»  



«[…]…Előre bocsáthatom, hogy az Oedipus Rex megfogott; napokon keresztül se tudtam hatása alól menekülni.



Stravinskynek, ennek a Párisban élő aszkétafejű orosz komponistának pedig jelentős állomása életpályáján ez az opusa. Tudatos művész, aki nyílegyenesen tart kitűzött célja felé. Budapesten is bemutatott nagyszerű táncpantomimjében, a «Tűzmadár»-ban (ezt húsz évvel ezelőtt komponálta!) az orosz népdalokat még impresszionista színekben olvasztotta fel. Lassan alakul ki egyénien sajátos technikája, káprázatosan csillogó zenekarának színpompája, bár e második korszakában is érezzük a kotta-sorok között Rimszkij-Korszakov, Borodin és Muszorgszkij hatását.



Ekkor írta meg a «Petruská»-t és a «Sacre du Printemps»-t. Majd kétségtelenül Schönberg hatása alatt kezd egyszerűsíteni, mind kevesebb és kevesebb vonalrendszerű kotta-papirost használ, maga mögött hagyja a tonalitást, kibontakozik toporzékoló ritmikus energiája, antiromantikus, antipathetikus lesz, lassankint felvesz egy zsörtölődő, agresszív ironikus hangot, mely néha torz grimasszá mered kompozícióiban. Csak semmi romantikus álmodozás, semmi elérzékenyülés!

 



A «Histoire du soldat»-ban Stravinsky a középkori misztériumok módjára elbeszélőt szerepeltet, ki néha a szótagok ritmusával egészíti ki az illusztráló zene indulószerű lüktetéseit. Kis orkeszterének technikája néha japán rajzokra emlékeztet, midőn csak a legszükségesebb vonalakat húzza meg, kerülvén minden legcsekélyebb túlterhelést.



Legújabb színpadi művét Oratorische Oper-nek nevezi. Szövegét Jean Cocteau írta. Itt is, mint a Histoire du soldat-ban, elbeszélő jelenik meg a színpadon, ki rövid, tömör szavakban vázolja az elkövetkező jelenetek tartalmát. Magán a színpadon alig történik valami. Szereplők és a kar mereven állnak, ami, valljuk be mindjárt, igen kifárasztja a hallgatót, s megcsappant figyelőképességét nem ellensúlyozza a komponista súlyos mondanivalója.



A mainzi előadásokon előbb Franz Willms konferálja be lelkesedéssel és meggyőzően Stravinsky művészi céljait.(A cikk írója Mainz-ban látta a művet, megj. A.) 



Oedipus vigasztalan történetét, a görög mitológia egyik legmegrendítőbb hajtását, sokan dolgozták fel operává, még többen írtak kísérőzenét (így Mendelssohn, Lachner és Méhul) Sophokles csaknem kétezer-éves drámájához. Oedipust atyja, Laios thébai király, születése után rögtön kitetette, mert úgy szólt a jóslat, hogy fia lesz a gyilkosa, ha felnő. Korinthusi pásztorok találják meg a síró csecsemőt, felnevelik, majd Polybosnak, Korynthia királyának adják át, ki fiának fogadja. Egy alkalommal jövőjét tudakolja az Orákulumnál és megrettenve hallja a kegyetlen jóslatot: apád gyilkosa leszel és anyádat fogod feleségül venni.



Kétségbeesésében vándorútra indul. Sorsát nem tudja elkerülni. Az országúton egy összekoccanás alkalmával agyonveri atyját, kit nem ismer, majd pedig, midőn Théba gyilkos harcok után felszabadul, kalandok hosszú sora után az állam polgárainak ujjongó kívánságára házasságra lép Laios özvegyével — tehát édesanyjával. Nemsokára súlyos járvány dúl az országban. A kétségbeesett lakosság a jósokhoz fordul. «Csak akkor szűnik meg a dögvész, ha Laios király gyilkosa kitakarodik az országból.» A szerencsétlen, sorsüldözött Oedipus végre a valóság tudatára ébredt, rémültében megvakítja önmagát. Jokaste szégyenében öngyilkos lett. Hosszas önkéntes szám- kivetettségében leánya, Antigone társaságában érkezik meg tragikus hősünk Thébába és a kolonosi templomban lerogyva leli kiengesztelő halálát.



Énekesek és a kórus zengzetes latin nyelven tolmácsolják Oedipus borzalmas tragédiáját, ünnepélyes liturgikus dikcióval. Minthogy a színpad mindennel adós marad, a zene van hivatva a három főszereplőnek lelki kínjait és azt a végzetszerű lidércnyomást érzékíteni, mely az egész drámán átvonul. Német műkritikusok Händel operáinak és oratóriumainak kifejező erejével vetik egybe Stravinsky partitúráját. Néha joggal, annyit mond a zene nyelvén.[…] …(Dr.W.S.)



 



A ZENE, 1928. október 1. (X. Évfolyam, 1. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7242018-04-06 10:52:09

 



SIKLÓS ALBERT (1878-1942)

 



Röviddel húsvét előtt a magyar zeneélet egy igen tevékeny munkása költözött el az élők sorából: Siklós Albert.

 



Munkássága igen sokirányú. Legelső helyen említjük a népművelés terén kifejtett tevékenységét. „A Zene” alapítójának, Dr. Sereghy Elemérnek halálával Siklós Albert vállalta a folyóirat további szerkesztését. Nagy tudása biztosítéka volt annak, hogy a folyóirat az alapító elgondolása szerint fejlődjön tovább. Tíz éven át szerkesztette odaadó szeretettel és tudással „A Zené”-t. Ez alatt az idő alatt népszerű cikkek sorozatával nagyban hozzájárult a magyar közművelődés fejlődéséhez. Tudását egyébként is a népművelés szolgálatába állította. Hozzávetőlegesen száz előadása hangzott el a Szabadegyetemen, témáit a zeneesztétika és zene-történet legkülönbözőbb területeiről véve.



Munkásságának másik nagy területe a szakpedagógia. Amíg egyik oldalon a művelődni vágyó nagyközönség nevelésén fáradozott, addig a másik oldalon a szakemberek képzése volt feladata. 1909 óta a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés-tanszakának tanára, 32 éven át nevelt ifjú komponistákat. Növendékei közül jó-néhány ma számottevő tagja a magyar zeneszerzőgárdának. Tankönyvei közül a kétkötetes zeneszerzés-tana ma is nélkülözhetetlen segédkönyve zeneszerzőinknek. A zeneszerzésen kívül zenetörténetet, magyar zenetörténetet és egyéb elmélet tárgyat is tanított.



Munkásságának harmadik nagy területe a zeneszerzés. Koessler János neveltje volt. A nagy pedagógus szellemének őrzője maradt. Művei közül legnagyobb sikert ért el «A tükör» című pantomimje és «A hónapok háza» című operája. Számos zenekari művet írt, szimfóniát, szviteket, nyitányokat stb. Különösen gazdag kamarazene-termése. Zongora-, hegedű-, gordonka- darabok, dalok, karművek stb. egészítik ki műveinek nagy számát.



Siklós Albert eltávozott, — de életműve itt maradt. Szerzeményeik könyvei, cikkei hirdetik kiváló szellemét és bizonyságai munkában eltöltött gazdag életének!



 



A ZENE, 1842. április 9. (XXIII. Évfolyam, 9. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7222018-04-06 00:42:12

1936. február 9-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel

 



Budapest Székesfőváros Népművelési Bizottsága hangversenyei a Székesfővárosi Zenekar közreműködésével:





RÉGI MAGYAR MUZSIKA

Biblikus és históriás énekek, magyar táncok Siklós Albert zenekari átdolgozásában


 



Vezényel:

SIKLÓS ALBERT

a Zeneművészeti Főiskola tanára 



Közreműködnek: dr. Palló Imre, a M. Királyi Operaház örökös tagja és dr. Imre Vince operaénekes.

 



1. Régi magyar táncok (1520—1800)

2. a) Kisfaludy Sándor: Ongarese (1822—23)

b) Kisfaludy Sándor: Magyar inszurrekciós induló (1809)

c) Csermák Antal: Palotás



3. A kolozsvári Hofgreff-gyűjtemény hat biblikus és históriás éneke.

Bemutató előadás.

Előadja: Dr. Imre Vince operaénekes.

a) Az Illyés prófétáról és Ackáb királyról való história (Csükei István)

b) Az drága és istenfélő vitéz Gedeonról szép história (Batizi András)

c) Jeremiás próféta siralmas panaszolkodása (Névtelen)

d) Az Holofernes és Judit asszony históriája (Sztárai Mihály)

e) Az igaz keresztyényeknek kevés számokról, háborúságokról és győzelmekről (Sztárai Mihály)

f) Az szent Tóbiásnak egész históriája (Székel Balázs)



4. Bihari-szvit. (Bihari Sándor négy művének zenekari feldolgozása)



I. Húsz talléros verbunkos.

II. Hatvágás-verbunkos.

III. Rekviem fia halálára.

IV. Hadik óbester nótája.



SZÜNET



5. Tinódi Lantos Sebestyén «Króniká»-jának nyolc éneke.

Előadja: Dr. Palló Imre, a M. Királyi Operaház örökös tagja.

a) János király testamentuma

b) Szegedi veszödelöm

c) Az Vég Temesvárban Losonczi haláláról

d) Eger vár viadaláról való ének

e) Egri históriának summája

f)  Budai Ali basa históriája

g) Dávid királról

h) Szitnya, Léva, Csábrág és Murány várának megvevése.



6. A lőcsei tabulaturás-könyv táncai. (1660 körül.) Bemutató előadás.

7. Magyar induló (18. sz. katonadalok feldolgozása).



 



A ZENE, 1936. február 1. (XVII. Évfolyam, 7. szám)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6772018-04-05 16:13:33

Képtalálat a következőre: „LUDWIG (LOUIS) SPOHR”



144 évvel ezelőtt született LUDWIG (LOUIS) SPOHR (1874.IV.5. – 1859.X.22.) német romantikus zeneszerző, hegedűművész és karmester.



Das Spohr Museum (video)



"— Emlékszobrának leleplezése alkalmából. —



― Azon elévülhetetlen emlék mellé, melyet Spohr műveiben alkotott magának, tegnap szülővárosában, Kasselben (Braunschweigben született, Kasselben halt meg, megj. A.) ércszobrot emeltek és ez-által kifejezték azt az elismerést, mely őt megilleti.



Spohr azon zeneszerzők közé tartozik, kiknek hosszú élet jutott osztályrészül. Nem meteorként ragyogott a művészet egén, közel hat évtizeden át függesztette reá a zenei világ szemét. A művész hírére nézve kétségkívül előnyösebb, ha a művészi alkotás teljében ragadja el a halál, mert hosszabb ideig tartó működés könnyen, alkotó erejének hanyatlását tűntetheti föl. És akkor életében még mérsékelni fogják az ítéletet, de halála után szigorúan pálcát törnek fölötte.



― Más részről az, kinek a szellemi alkotás második természetévé vált, nehezen mondhat le szokott foglalkozásáról, a míg erejének és eleven ihletének tudatában van. Mennél nagyobb ügyessége és technikája, és mennél inkább maradhat naponkinti gyakorlatban, annál szabadabb és könnyebb lesz a zeneszerző foglalkozása. Boldog, aki a kellő pillanatot, az ihlet, lelkesültség óráját felhasználhatja! Spohr működése, nem számítva tanuló éveit számos kísérletével, ötvenhat éven felülre terjed.



Az utókorra nézve csak, mint zeneszerzőnek van jelentősége. Csak, mint olyannal foglalkozhat vele a kritika. Tevékenysége, mint felül nem múlt hegedűsé, mint lelkiismeretes tanítóé és eszélyes karnagyé, a múlté, a jelen nem tehet egyebet, mint utána mondja az egykorúak nézetét. Mind e sokoldalú foglalkozását kortársai, kik ebben egyedül ítélhettek, csak osztatlan, lelkesült csodálattal említették. Zeneszerzeményei ellen azonban még mindig hallani lehet a tudatlanságon és rosszakaraton alapuló ki-fogásokat.



Az egyik az, hogy szerzeményei egyhangúak. Igaz, hogy Spohr sokoldalú művészi tehetsége a lágyság, kedvesség, szendeség és mélabús felé hajló. Könnyebben találja a megfelelő kifejezést a panaszra, mint örömre; még vígságára is elégiai árny borul. De azért tud humorának pompás hangokat adni és a vidámságot kecses dallamokba önteni; noha nem annyira naiv, mint szentimentális. Nincs benne szigorú nagyság, szabadság, merészség, de forma-érzéke finom, kifejlett; tud érzést ébreszteni és a hallgató fülét kellemes és szép hangokkal eltölteni. (Ez így igaz, megj. A.)



Műveiben az a művészi meggyőződésen alapuló törekvés nyilvánul, hogy minden irányban mértéket kell tartani, világosságot megőrizni, minden nem szép, durva hatásra számított zajt kerülni, és maga által kijelölt korlátokat át nem lépni. Bármennyi kísérletet is tett a zenei formák gazdagítására, bővítésére, változatosabbá tételére, soha sem eseng a tömeg kegyéért, mely oly könnyen megnyerhető teljes zenekar vad ujjongásával, féktelen örömével, érzékek és szenvedélyek izgatásával, és köznapi melódiákkal. Nyugodtan, öntudatosan, művészete méltóságától és nagy hivatásától áthatva megy útján.



― Szemére vetették műveinek családi hasonlatosságát, mely kifogás különben minden nagyobb zeneszerző ellen felhozható. Minden szellemileg alkotó egyéniség bizonyos modorban, bizonyos alakban fejezi ki gondolatait, minden jelentékeny embernek jellemző irálya van. A nagy zeneszerzők mind más-más módon nyilatkoznak műveikben, de mégis lesznek bizonyos fordulatok, hangfűzések, melyek az ő sajátságaik s melyek talán öntudatlanul térnek vissza műveikben. Spohr műveiben a modulációk a modorosság hatását teszik és alkotásának gazdagsága és sokoldalúsága mellett teremtő erejének némi korlátozottságára engednek következtetni. Ennek oka azonban a formaszigor, melyet soha sem lép át. A mai nemzedék alig ismeri műveit, és ha helyesen válogatva előadnák, maguk védelmezhetnék magukat a tudatlan és rosszakaratú Ítéletek ellen.



― Említettük, hogy Spohr fáradhatatlanul munkáló szelleme folyton arra törekedett, hogy művészetének kifejező képességét fokozza, formáit új képletekkel gazdagítsa. Ilyen a Goethe Mignon-dalának megzenésítése, 1815-ből. Ez előfutója azon modern zeneszerzeményeknek, melyek a szöveget lépésről lépésre követik, minden szótag számára szívesen külön kifejezést keresnek. Spohr azonnal felismerte, hogy ez úton nem forma-gazdagítás, hanem forma-elfajulás lesz az eredmény és nem folytatta többé e kísérletet. A «Hegyi tündér» és «Keresztesek» című dalművei, egészen a modern zenedráma törvényein alapulnak és Richard Wagner mintaképeinek látszanak. Hogy később e téren minden kinövéstől tartózkodott, mondanunk sem kell.



Figyelemre méltóbbak Spohr kísérletei, melyekkel a szimfóniáknak programmal igyekezett segítségükre lenni. De mind e művei, bármily érdekesek, jellemzők és művésziek, még sem tartoznak kiválóbb szerzeményei közé. Az öt szimfónia program nélkül határozottan magasabban álló; az ő program-zenéjének legjobb és egyúttal legrosszabb oldala egyéniségének túlságos kifejezése. Szerencsésebb volt a különböző hangeszközök kombinációiban. Kettősök, hármasok, négyesekkel, ötösökkel nem elégszik meg; hatosa, hetese, nyolcasa, kilencese, notturnója fúvó hangszerekre, mesterművek a maguk nemében és gazdagok meglepő hatásokban és nem sejtett összhangokban. Hasonló magasságban áll négy, a zenei irodalomban egyetlen kettős-quartettje, két kettős versenye és négyes versenye. E formákban nem csak egyik későbbi zeneszerző sem érte el, hanem alig is merte egy erejét hasonlóban megkísérelni. (Kiváló kamarazenéket írt! … megj. A.)



― A már említett műveken kívül írt tíz dalművet, tizennégy oratóriumot, kantatát, zsoltárt és himnuszt, kilenc szimfóniát, hat hangverseny-nyitányt, két vonós, két zongora-ötöst, harmincnégy vonós négyest, öt zongora-hármast, hét zongora és tizenöt hegedű-kettőst, tizenöt hegedű-versenyt.  Mily nagy szellemi erő kell ennyi terjedelmes mű szerzésére! És egyiktől sem lehet elvitatni a nemes, fennkölt szellemet, művészi irányt, meleg, mély érzést, a vonzó, eredeti gondolatok tömegét, alaki ügyességet és technikai művészetet. Művészete mesterségi oldalát Spohr a zenei széptan szabályai szigorú megtartásával, csodálatos ügyességgel kezelte; amellett költői tartalom tölti el minden ütemét.



Spohr valamennyi szerzeménye első sorban a tisztaság és átlátszóság benyomását teszi, innen származik jóleső és összhangos hatásuk. Semmi sem tetszik bennük erőszakoknak, tolakodónak, még a legmerészebb modulációk sem. A mily gazdagok hatásokban, épp oly kevéssé lehet észrevenni a hatás-keltés szándékát. Innen származik előkelő, válogatott, mondhatnók arisztokratikus lényük, ha bennük a lelki tartalom és megkapó kifejezés nem volna túlnyomó és uralkodó. Több zeneszerző később magáévá tette Spohr, a hangszerelés e mesterének hatásos fogásait.



Spohr zenekari művei ma eltűntek a hangversenyek műsorából, mint operái a színpadokról. Pedig az első, második, harmadik, ötödik és nyolcadik szimfónia (valóban jó művek, .. megj. A.), a nyitányok és operái: «Faust,» «Jessonda», «Hegyi tündér (Der Berggeist, megj. A.)», «Macbeth», «Alruna, die Eulenkönigin (Alruna a baglyok királynője)» «Der Alchymist», «Pietro von Abano», «Zemire und Azor», (utóbbiak … megj., A.) azon szerzeményekhez tartoznak, melyeknek nem kell félniük az összehasonlításoktól.



― Egy műfaj terén sem változik a közönség ízlése, kegye oly hamar, mint a dalmű terén. A zeneszerző itt egyúttal a szövegírótól függ. A zene egy-ideig feledtetheti a szöveg gyöngéit; de a drámai mű sikere első sorban a költeményen alapszik. Spohrnak határozott szerencsétlensége volt szövegeivel. Mindegyikben kísértetek, boszorkányok, ördögök, varázslatok szerepelnek. De a regényes dalmű kora lejárt a romantikus irodalommal.



A Spohr dalműveinek intrikusai valóságos természetellenes és ellenszenves gazemberek, úgy hogy a közönség nem rokonszenvezhet velük és csak sajnálni lehet, hogy oly gyönyörű zenét ily hálátlan szövegre pazarol. Vértes vitézek és tolakodó tündérek nem kellenek már ma. Ehhez járul, hogy az énekhanggal keveset gondol; csupa jeles énekes kellene előadásukhoz. Az egészben véve kedves és bájos «Azor és Elmira» című dalművének még nem annyira a túlságos boszorkányság, mint a hős van kárára, mert rútsága a tenoristák réme. E műve mellett «Faust» és «Jessonda» volna nagyobb vonzó erővel a mai közönségre, ha gondos átdolgozással színre kerülnének.(Ez valóban jó megállapítás, mert mindkettő figyelemreméltó alkotás, megj. A.). Mert nem fordulnak elő a műsoron, nem szabad zenei tartalmukra és értékükre rossz következtetést vonnunk.



― Szerencsésebb volt Spohr az oratórium terén. Itt a szövegek is jobbak voltak. E művekben átlépte a szokásos formákat és nem tagadhatta meg a drámai zeneszerzőt. Három nagy oratóriuma: «Az utolsó ítélet („Die Letzten Dinge” kiváló mű)», «A megváltó végső órái», és «Babylon bukása», hatásos karokat tartalmaznak, sőt az utóbbi műben a kettős karok nagyszerűek; mégsem a kar-szerzés tulajdonképi tere; modulációinak különösen az énekfuga szigorú formája van terhére. Inkább a magán és kar szembeállításával ér el nagyobb hatást. Alig van egy kar is oratóriumaiban, melyet magán-hangok, vagy négyesek ne szakítnának félbe. Ez oratóriumok nem szigorúan vett egyházi, mint jámbor, áhítattal telt világi művek. A templomi zene éppen nem sikerült neki, zsoltárai inkább a hangversenyteremben tesznek hatást.



Azt állították gyakran, hogy Spohrnál nem lép eléggé előtérbe a melodikus elem, dallamai nem elég kifejezők, pedig kevés zeneszerző merített oly kiapadhatatlan dallamforrásból, mint ő. Zenekari műveinek motívumait is szerencsésen találta ki és alakította. De a zeneszerző vágya, mind ezt a leggazdagabb harmóniai alakba önteni, gyöngéd dalait lágy mezbe öltöztetni, műveinek némi családi hasonlatosságot kölcsönöz. Ha röviden akarnók jellemezni Spohr zenéjét, lírainak, elégikusnak nevezhetnők. Ha kitűnően sikerül is neki a drámai, jellemző a «Faust»-ban, «Jessonda»-ban (talán itt nem eléggé, megj. A.), «Babylon bukásá»-ban mégis a plasztika, a nagy és éles kifejezés nem tulajdonképpeni tere. Jobban sikerül neki az egyszerű lelki állapotok és gyöngéd érzések jellemzése, hol soha sem kell átlépnie ön szabta széptani korlátait. Nemes és fennkölt kifejezést, benső érzést, lágyságot, szép formát, természetes bájt és meglepő változatosságot fejt ki e fajta műveiben, noha a legnagyobb szenvedély kifejezésére is bír hangokkal. Vígsága gyermekded, humora szeretetreméltó, tréfája szellemes, melyhez hozzájárul a művészet magas hivatásáról való ideális felfogása. Es épp ez eszményi irány, tiszta, minden aljas gondolattól mentes benső élete, az őt eltöltő nemes lelkesültség, mely a művész tevékenységét és az ember cselekedeteit vezérelte, okozta, hogy nem tudott népszerű lenni.



Említettük, hogy Spohr mint hegedűs, tanár és karnagy is jelentékeny volt. Élete ez irányban hosszú diadal volt. Egy korabeli művészt sem tüntettek ki annyira, mint őt. De kevés is volt annyira méltó a tiszteletre, életén nincs folt.



Mint hegedűst eddig utol nem érték. Virtuóz nagysága nem csak játékában, hanem hegedű-szerzeményeiben is nyilvánul. E téren sem érték utol. E művek jellege is nemes, a legjobbak, melyeket valaha írtak, mert a hegedű kimérte őket és bennük a legfényesebb oldalról mutathatja be a hegedűs művészetét. Már első fellépésével nagy feltűnést keltett, mely valóság csodálattá vált később. Kora így ítélt virtuózságáról:



„Felülmúlhatatlan volt hangjának fensége és tisztasága, előadásának lelki bensősége. Elragadó ábrándozás méltóságteljes bájjal, vidám kedvesség patetikus nagysággal váltakozott. Még a legnagyobb nehézségeket is teljes nyugodtsággal és játszi könnyűséggel győzte le. Nemes erő és esztétika jellemezték játékát, miben egy hegedűs sem érte utol.”



― Mint zenetanár szíve sugallatát követte, a menynyiben szükséglete volt neki a tanítás. Folytonosan érintkezve a fiatal, törekvő tehetségekkel, megőrizte frissességét. Nem volt lelkiismeretesebb, gondosabb, szigorúsága és komolysága mellett szeretetteljesebb tanár nála. Sok tanítvány is sereglett hozzá. Mint karnagy nem tartozott azon aprólékoskodó vezénylőkhöz, kik kicsinységekért elmulasztják a nagyot. Ha a lelkesedés friss lehelete töltötte be az előadókat, kisebb hibák iránt elnéző volt. Innen származott a nagy hatás, melyet vezényletével elért.



Alakja nagy, erőteljes volt, megjelenésén nemes nyugalom és kimért méltóság honolt, szeme, ragyogó átható, homloka magas, gondolkozó volt. Ez impozáns külseje és klasszikus nyugalma különösen a zenekar igazgatásánál volt előnyére.



Tegnap a Kasseli Szinház-téren leplezték le a berlini Hatzer által készített szobrát.



A természet szépségei iránt életében oly fogékony művész a szobron szemét a Habichtwald erdős magaslataira szegezi."



 (B.) FŐVÁROSI LAPOK, 1883.IV.6.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7212018-04-03 19:39:29

 



Siklós Albert: «Ferkó szórakozásai.» — Szvit, kis zenekarra.



 

1. Az automobil. — 2. A tánc. — 3. A körhinta. — 4. A baba szerenádot kap. — 5. A macó. — 6. A csákó és a trombita.





Ferkó, akiről ezek a bájos apróságok szólnak, a komponista fia. Mikor íródtak? 1909-ben, mindössze két esztendős volt. Ma — teljes nevén Siklós Ferenc, bölcsész-hallgató és filmrendező — persze más szórakozások után jár. Azóta húsz esztendő telt el. A kis Ferkóból hatalmas bajuszos legény lett, de a szvit, melyre zeneszerző-édesapját inspirálta, ma is ugyanúgy hat ránk, mint akkor: a gyermekéért rajongó csupa-szív apa boldogság-könnyektől átitatott humorának megnyilatkozása.



A kis szvit eredetileg zongoradaraboknak készült; négy tételes, gyermekeknek szánt kompozíció, melyből csak a mű megjelenése után készült el a partitúra, hat tételre kiegészítve. Ebben a formában mutatta be először az Országos szimfóniai zenekar 1910. november 6-án. Azóta száznál több előadást ért meg, játszotta többek közt a Wiener Tonkünstler Orchester és a berlini Stern-konzervatórium zenekara.

 



Mivel is szórakozott a kis Ferkó 1909-ben? Elsősorban egy gyönyörű pirosra lakkozott kis autóval; ha felhúzták, erős iramban szaladt körbe az udvaron. Néha döcögött kissé, — ez is benne van a muzsikában — de megint csak nekilendült. Csak akkor állt meg hirtelen, mikor lejárt a rúgója.



Aztán tipegve táncolt, persze nem valami ócska keringő-témára, hanem a papájának egészhangú skálában írt dallamára. Muzikális gyerek volt, ki még ezt a furcsa — akkor merésznek mondott — témát is utána tudta énekelni.



Legkedvesebb játékszere persze a «ringispil» volt. Egy pléhernyő alatt különböző színű lovak repültek körbe, mialatt a körhinta talapzatába elrejtett óramű állandóan azt a két ütemes motívumot nyekeregte, amit a tétel fuvola és harangjáték szólamaiban hallunk. E szellemesen hangszerelt tétel kontrapunktikája minden látszólagos egyszerűsége mellett is elárulja az «Ellenponttan» és a «Hangszerelés-tan» szerzőjének imponáló tudását.



Ferkó azonban lovagias gyerek is volt. Nemcsak önmagát mulattatta, hanem a babát is, mely akkoriban nem hiányozhatott egy középosztályhoz tartozó család foteljéről sem. Egyszerű kis dallam ez a kis szerenád, melynek varázsa ötletes harmonizálásában nyilatkozik meg.



Félelmetes játékszer volt a Ferkónál jóval nagyobb barnaplüs-medve: a macó. Még morgott is, ha megnyomták. Ezt az elégedetlen zsörtölődést pontosan halljuk a fagottok és gordonkák glisszandóiban.



Az utolsó szám az elmaradhatatlan «katonásdi» illusztrációja. Ez még a világháború előtt volt gondtalanul játszottunk a tűzzel, távolról sem sejtvén, mennyi baj, mennyi szerencsétlenség szakad még ránk a csákó és a trombita párosításából. Peckesen jár a kis Ferkó az udvaron, irgalmatlanul fújva hamis trombitáját. Mögötte lép strammul a képzelt sereg, melyet közben harsány hangon execiroztat. Vigyázz! Indulj! Jobbra kanyarodj!



Négy évvel később Oroszország beláthatatlan hómezőin hangzottak el ugyanezek a magyar vezényszavak. ..........



A ZENE, 1929. (10. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7202018-04-03 06:14:15

Képtalálat a következőre: „Siklós Albert”



Siklós Albert - Nagy Elődök



RÁDIÓFÓNIA - 5. RÉSZ



A Siklós Albertről szóló megemlékezés a 30. perctől hallható.



„Műveinek nagy része a rádióban került bemutatásra, de felvétel nem maradt róluk.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7192018-04-03 05:32:40

SZÍNHÁZI ÉLET, 1923/23. SZÁM:



Van már nadrágja a „Sárga kabát"-nak

Látható minden este a Jardinban



A Jardin de Paris-t már évek óta ismerjük arról, hogy minél beljebb megyünk a nyári melegbe, annál érdekesebb, jobb és szenzációsabb műsort ad.

A Jardin olyan nívót képvisel a Városligetben, mint akármelyik előkelő kabarészínpad a Belvárosban. …



A műsor középpontjában egyfelvonásos operett áll: A sárga nadrág. Harmath Imre írta a mulatságos szöveget és Dienzl Oszkár szerezte a zenéjét. … Dienzl talentumát jól ismerjük: most megmutatta sokoldalúságát is, mert olyan fülbemászó operettmuzsikát írt, hogy csak egyszer kell hallani és már megtanulta az ember. Fordulatos, vidám az operett minden jelenete : aktuális, kacagtató Harmathnak mindegyik vicce.



Az operett egy idegorvos villájában játszódik, ahová betör egy hírhedt rablóbanda. Közben páciensek érkeznek és a rablóvezért nézik idegorvosnak. Ilyen bevezetés után könnyű kitalálni, mennyi mulatságos helyzet lehet a darabban. „A sárga nadrág" főszerepeit Fejes Teri, a Fővárosi Operett Színház tagja, Gallai Nándor, Ballai Manci, Lénárd Béla, Nagy Jenő, László Imre, Balassa János játssszák. Erejük javát nyújtják valamennyien. A táncokat Gallai tanította be a tőle megszokott ügyességgel. …“



AZ ÚJSÁG, 1922.05.21.:



Díszelőadás a Várszínházban. Huszonnegyedikén este félnyolc órakor nagy díszelőadás lesz a Várszínházban. Színre kerül Dienzl és Farkas Turáni babák című operettje, …“



CORVINA, 1927.03.13.:



„… Műdalok énekre és zongorára:

Dienzl Oszkár: Nippek. (Szövege : Advena Novustól.) Rózsavölgyi …



Dienzl Oszkár. Szentjánosbogár álma. (Was der Junikäfer sah.) (Dr. Kovács Norbert fordítása.) Rózsavölgyi …“



KIS ÚJSÁG, 1931.08.07.:



Az augusztus 14-i rádióműsorban elhangzik:



„… Dienzl Oszkár: Relicti …“



RÁKOS VIDÉKE, 1934.12.09.:



„A Magyar lányok előadása. December 16-án rendezi a Magyar lányok egyesülete kiválóan összeállított műsoros estélyét a Nagykaszinóban. Színre kerül Harsanyi Zsolt egyfelvonásos táncos vígjátéka: A családi tanács és Dienzl Oszkár: Két bábu históriája*** c. dalos játéka: Az előadáshoz Balázsovich Zoltán írt prológust, melyet a Magyar lányok egyesületének elnöke, Szabó Klári mond el.“



*** Harmadik kérdés: Van-e azonosság a „Narancsvirág“ c. „baba-játék“, a „Turáni babák“ és a „Két bábu históriája“ között?



PESTI NAPLÓ, 1935.09.13.:



„Szeptember 9., Budapest I.: …



13:30 h: … Dienzl: A megtért; Tavaszi dal.**** …“



****Kérdés: Vajon az előző bejegyzésben említett „Tavaszdal“ és a „Tavaszi dal“ egy és ugyanazon szerzemény?



Ezeken kívül - „Délibáb keringő” címmel - a rádióban többször előadták még Dienzl szalonzenekarra komponált és kottaként Berlinben is megjelent  Fata morgana (Op. 67) c. művét is.



                                                                     ------



Van tehát mit kutatni Dienzl Oszkár témájában is. Hogy ma hová sorolhatnánk őt zeneszerzői tevékenységének a megítélésekor? Nem tudom. Feltehetően nem az elsők közé.  De elegendő hanganyaggal sem rendelkezünk ahhoz, hogy véleményt alkossunk. Mindenesetre azok, akik hallották őt játszani, és hallgathatták saját szerzeményeit, szerették őt. És ez a lényeg. No meg az, hogy ő is a miénk volt.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7182018-04-03 05:13:53

Végezetül, Dienzl Oszkár témájának a lezárásaként, azokból a hírekből idézek, amelyek nevezettnek több, a lexikonokban nem említett szerzeményéről is szólnak:



PESTI NAPLÓ, 1900.12.16.:



A Tisztviselő egyesület hangversenye



Ámon Margit, a Népszínház művésznője lépett a dobogóra, s nagy hatással énekelt Sidney Jones divatos operettjeiből. A közönség nagy lelkesedésére műsorát még Dienzl néger dalával toldotta meg. …“



CORVINA, 1908.03.10.:



Újonnan megjelent zeneművek.

  Rózsavölgyi és Társa, Budapesten.



Dienzl O. 44. mű. «Fontaine lumineuse». Étude de concert …



                45. mű. «Valse Idéale». Morceau de salon …“



Utóbbi kottájának a képe itt látható:





BUDAPESTI HÍRLAP, 1908.03.27.:



„(Jótékonycélú előadás.) Rendkívül bájos, mindenkit egyaránt magával ragadó dallamok zengtek ma este az Uránia-Színházban, hol a Klotild-Egyesület javára, műkedvelők közreműködésével bemutatták Dienzl Oszkár Narancsvirág című baba-játékát. A kis darab szövegét Farkas Imre írta. Játékos boltban vagyunk. Köröskörül magyar, francia, hollandi, hindi és görög babák énekelnek. Ott van Narancsvirág, a japáni baba is és szíve választottja, a fahuszár. Igen boldogok, hogy egymásra találtak, de szerelmes sóhajtozásukat megzavarja a játékkereskedő, aki egy vásárló úrnőnek eladja a fahuszárt. A bájos idill véget ér, s a búsuló Narancs- virágot vidám dallal vigasztalják a táncot lejtő babák. Az örök szerelem kedves szimbóluma és főképpen Dienzl Oszkár gyönyörű, művészettel kidolgozott zenéje, igen nagy hatást keltett. A díszes közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a nézőteret, lelkesen ünnepelte Dienzl Oszkárt, mint szerzőt és a darab lelkiismeretes betanítóját. Sok tapsot és virágot kaptak a közreműködők is, főképpen Náday Ilona asszony, a címszerep mesébe illően bájos alakításáért. […]“



CORVINA, 1909.04.30.:



Dalok zongorakísérettel:



Dienzl Oszkár. Kurucz dalok és tánczok* …“



* Kérdés: Vajon a 716. sz. bejegyzésben említett kották a „Kurucz dalok és tánczok“ részét képezik?



PESTI NAPLÓ, 1915.04.17.:



Hangverseny az elesettek javára



… Dienzl Oszkár … „A szökőkútnál"** és „Menuette" című szerzeményeit adta elő nagy hatást keltve. …“



** Kérdés: Lehet, hogy a „Szökőkútnál“ c. szerzemény azonos a „Fontaine  lumineuse“ (Világító szökőkút)  cíművel?



SÁNDOR ERZSI CS. ÉS KIR. KAMARAÉNEKESNŐ ÉS DIENZL OSZKÁR HANGVERSENYÉNEK MŰSORA 1918.06.15-ÉN:



„ … Dienzl Oszkár: Tavaszdal



Strauss-Dienzl: Keringőváltozatok …“



PESTI HÍRLAP, 1922.12.12.:



Hangversenyek …..vasárnap (1920.12.10-én)



Este …. a Zeneakadémián volt Jászai Mari és Bleyer Lili együttes estje, mely egyszersmind a Petőfi-ünnepségek egyik estéje volt, mert Jászai Mari nyolc Petőfi-verset szavalt, valósággal eksztázisba ejtvén nagyszámú, előkelő közönségét. Bleyer Lilinek már az is nagy kitüntetés volt, hogy Jászai Mari konferálta be őt -— … művészi ízléssel énekelt és igen hatásosan kísérte énekét hárfán. … számai közt különösen tetszett és Pallos-Csendes féle ötletes szövegű és zenéjű Gólyamese, és Dienzlnek „Levél egy idegenhez“ című szép új szerzeménye. — ….“


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6762018-04-03 00:56:11

 



"76 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Siklós Albert, magyar zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő. (1878.VI.26. – 1942.IV.3.)

 



Jogásznak készült, az egyetemet el is végezte, hogy közben a legszorgalmasabb és egyik leg kiválóbb növendéke legyen a Zeneakadémiának is. Mint az Akadémiia növendéke elnyerte a Liszt és a Volkmann-díjakat, mire hosszabb tanulmány utakat tett Német-, Olasz- és Franciaországban. A zongora és a gordonka művésze volt, és mint csellista - több éven át — a Filharmonikusokkal is játszott. Nem volt olyan régi, elavult vagy új hangszer, amelynek legalább a szerkezetét ne ismerte volna. Írt egy kétkötetes hangszerelés-tant, amely párját ritkítja még a külföldi szakirodalomban is. Mint a Zeneművészeti Főiskola tanára, Kodály Zoltán mellett ő tanította a Zeneakadémián, a legfelső fokon a zeneelméletet, a hangszerelés-tant és az összhangzattant.



Mint zeneszerző is kiváló volt. Az Operaház «Tükör» című pantomimját Bajor Gizivel a fő szerepben, aki ez alkalommal, mint táncosnő mutatkozott be és a «Hónapok háza» című dalművét nagy sikerrel játszotta. Nevezetesek ezen kívül kamarazenei együttesei, zongorára írt darabjai, dalai és kórusai. A szegedi Dóm-tér híres és gyönyörű harangjátékát is ő állította össze. Egyik legnépszerűbb műve «Ferkó szórakozásai» című zenedarabja, amelyben néhány évvel ezelőtt fiatalon elhunyt, tehetséges újságíró-fiának állított maradandó emléket. Ezt a művét a világon ma is mindenütt játsszák. Ez a népszerű zenedarabja volt a — hattyúdala. Megírta művét, hogy vele és benne emléket állítson egyetlen fiának, aztán az egyébként soha nem betegeskedő művész fizikailag kezdett összeroppanni. Egyetlen fia korai halála teljesen lesújtotta.



Néhány héttel ezelőtt tüdőgyulladást kapott és a súlyos betegséggel nem tudott megbirkózni. 64 éves korában meghalt. A Kerepesi-temetőben, díszsírhelyen, nagy részvét mellett temették el Siklós Albertet, a magyar zeneélet egyik legérdemesebb munkását."



TOLNAI VILÁGLAPJA, 1942. április 22. (44. Évfolyam, 16. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7172018-04-03 00:54:56

 



"76 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el Siklós Albert, magyar zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő. (1878.VI.26. – 1942.IV.3.)

 



Jogásznak készült, az egyetemet el is végezte, hogy közben a legszorgalmasabb és egyik leg kiválóbb növendéke legyen a Zeneakadémiának is. Mint az Akadémiia növendéke elnyerte a Liszt és a Volkmann-díjakat, mire hosszabb tanulmány utakat tett Német-, Olasz- és Franciaországban. A zongora és a gordonka művésze volt, és mint csellista - több éven át — a Filharmonikusokkal is játszott. Nem volt olyan régi, elavult vagy új hangszer, amelynek legalább a szerkezetét ne ismerte volna. Írt egy kétkötetes hangszerelés-tant, amely párját ritkítja még a külföldi szakirodalomban is. Mint a Zeneművészeti Főiskola tanára, Kodály Zoltán mellett ő tanította a Zeneakadémián, a legfelső fokon a zeneelméletet, a hangszerelés-tant és az összhangzattant.



Mint zeneszerző is kiváló volt. Az Operaház «Tükör» című pantomimját Bajor Gizivel a fő szerepben, aki ez alkalommal, mint táncosnő mutatkozott be és a «Hónapok háza» című dalművét nagy sikerrel játszotta. Nevezetesek ezen kívül kamarazenei együttesei, zongorára írt darabjai, dalai és kórusai. A szegedi Dóm-tér híres és gyönyörű harangjátékát is ő állította össze. Egyik legnépszerűbb műve «Ferkó szórakozásai» című zenedarabja, amelyben néhány évvel ezelőtt fiatalon elhunyt, tehetséges újságíró-fiának állított maradandó emléket. Ezt a művét a világon ma is mindenütt játsszák. Ez a népszerű zenedarabja volt a — hattyúdala. Megírta művét, hogy vele és benne emléket állítson egyetlen fiának, aztán az egyébként soha nem betegeskedő művész fizikailag kezdett összeroppanni. Egyetlen fia korai halála teljesen lesújtotta.



Néhány héttel ezelőtt tüdőgyulladást kapott és a súlyos betegséggel nem tudott megbirkózni. 64 éves korában meghalt. A Kerepesi-temetőben, díszsírhelyen, nagy részvét mellett temették el Siklós Albertet, a magyar zeneélet egyik legérdemesebb munkását."



TOLNAI VILÁGLAPJA, 1942. április 22. (44. Évfolyam, 16. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7162018-04-01 21:38:06

ESTI KURIR, 1927.02.25.:



A Dienzl Oszkár emlékére rendezendő hangversenyen Farkas Imre prológust mond. Dienzl dalciklusát énekli: Sándor Erzsi, Medek Anna, Marschalkó Rózsi, Relle Gabriella, Róna Józsefné, Mende Erzsi, Gervay Erzsi és Farkas Sándor. Dienzl kurucnóta-átiratait énekli Medggyszay Vilma és Palló Imre. Dienzl bölcsődal-duettjét éneklik Relle Gabriella és Marschalkó Rózsi. Telmányi Emil hegedűművész Kodály—Beethoven és Brahms szerzeményeit, Koncz János hegedűművész Dienzl fonódalát, Kerpely Jenő csellóművész Dienzl Bacchanáliáját és Chanson erotique-ját, dr. Herz Ottó pedig Dienzl zongoraszerzeményeit játssza. A kíséretet Kósa György és dr. Herz Ottó látja el. A hangverseny fél 9 órakor kezdődik a Vigadóban.“



E művekből a YT-n - hangzó anyagként - csak a fonódal (Spinnlied) lelhető fel:



Dienzl Oszkár: Fonódal, op. 46











Képtalálat a következőre: „Dienzl oszkár”



Képtalálat a következőre: „Dienzl oszkár”



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7152018-04-01 09:23:15

Sajnos, nem sikerült kiderítenem, hogy a sokat emlegetett operett, amelynek „Liliomszál“ c. dalát oly sokszor és oly sokan énekelték, bemutatásra került-e. A Városi Színházban tervezték ugyan előadni Dienzl hátrahagyott operettjét, de nem talátam nyomát a tényleges bemutatónak. Kerestem a Theater an der Wien archívumában is e darabot, de ott sem találtam meg. Mindenesetre e tárgyban az alábbi hírek jelentek meg:



PESTI NAPLÓ, 1926.08.25.:



„Dienzl Oszkár hátrahagyott operettje a Theater an der Wienben.

 Dienzl Oszkár, a tragikus körülmények között elhunyt dalköltő nem érhette meg élete főművének, a »Liliomszál« című operettnek bemutatóját. Ezt az operettet a komponista özvegye most átsimíttatta és az elhunyt zeneszerzőnek még néhány szerzeményét illesztette bele. A darab, amelyhez Schnitzer bécsi librettista írt szöveget, a Theater an der Wienben fog először színre kerülni. Szó van arról is, hogy a Liliomszálat valamelyik budapesti operettszínpadon is bemutassák.“



AZ EST, 1927.03.15.:



Dienzl Oszkár operett. Mint értesülünk, Dienzl Oszkárnak, a tavaly elhunyt zeneszerzőnek hagyatékában egy operett zeneanyagát találták meg. Ez az operett egy teljesen kész, hangszerelt és befejezett mű, szöveg is van hozzá, amelyet Schnitzer Ignác, a Cigánybáró librettistája írt. Ez a libretto azonban már régi, most mint értesülünk, a Dienzl-operett szövegét át fogják dolgozni és már megállapodtak az egyik budapesti színházzal, hogy a jövő szezon elején bemutatják az operettet.“


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6752018-04-01 00:28:53

 



«Szergej Rachmaninov saját zongorájával érkezik Budapestre

 



A szezon egyik legérdekesebb zenei eseménye Szergej Rachmaninov budapesti hangversenye.



Rachmaninov három zongoráját hozta át Amerikából Európába. Hétfőre már ideérkezik a láda, amely a híres zeneszerző és zongoraművész nagy koncertzongoráját tartalmazza.

Két titkára, egy inasa szintén vele utazik.
»



AZ EST, 1928. november 24. (19. Évfolyam, 267. szám)



*



«„Sorsom az üldözötté: rohanni és dolgozni..."



 



145 évvel ezelőtt, ezen a napon született Szergej RACHMANINOV, a nagy orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester. (1873. április 1. – 1943. március 28.)



 



Cári útlevéllel csütörtökön megérkezett, hangversenyt adott és még az éjjel elutazott Szergej Rachmaninov

 



(Saját tudósítónktól)



Hét órát töltött Budapesten Szergej Rachmaninov, a nagy orosz muzsikus. Délután négy órakor érkezett a bécsi gyorssal. Fél nyolckor a hangversenydobogón ült a zongora mellett. Tizenegy órakor pedig már elhelyezkedett a hálókocsiban, amely elvitte Párizs felé.



A cári Oroszország egykori ünnepelt zenei nagysága, aki emigrálás óta fejedelmi vagyont szerzett Amerikában, nagyon fáradtnak és megtörtnek látszik. A szállodában, ahol két szobát foglaltak le számára, mindjárt jelentette, hogy az éjszakát már nem tölti Budapesten.



„Oroszország most nem az én hazám"



Rachmaninov minden gazdagsága ellenére egyszerűen, majdnem szegényesen öltözködik. Kopott és gyűrött szürke ruha van rajta. Olyan, mint egy tudós, aki most állt fel íróasztala mellől. Ő maga megvallja, hogy az emigráció, a honvágy és különösen az a családi tragédia, mely félévvel ezelőtt érte, nagyon megtörte őt. Herceg Volkonszkij feleségül vette Rachmaninovék egyetlen leányát. Nászútra mentek és az úton hirtelen meghalt a herceg.



— „Nemcsak a vőmet, de leghűségesebb és legkitartóbb barátomat vesztettem el benne”, szól csendesen Rachmaninov.



Magas és görnyedt az ötven-nyolcéves Rachmaninov. Feleségével együtt utazik, aki fekete gyászruhát visel. Volkonszkij herceget gyászolja. Október eleje óta tart az európai turné. Az első a háború óta. Legutóbb Prágában és Bécsben hangversenyezett Rachmaninov. Budapesti koncertje után még egyszer, utoljára, Párizsban zongorázik és december 5-én már vissza is indul Amerikába.



— „Már fáraszt a turné”, — mondja csendesen a nagy orosz muzsikus. — „Szívesen töltenék néhány napot Budapesten, de rohannom kell. Ez az én sorsom, a hazájából elüldözött ember sorsa, barangolni a világban, futni és dolgozni. ...”



Nem szívesen beszél emigrálásáról és Oroszországról. Gyűlölettel említi a bolsevista rendszert, amely hiába hívja őt vissza, hiába akarja megbocsátani minden ellenforradalmiságát. Rachmaninov ráncos, sápadt arcára megvető vonás vágódik. A szeme megvillan, ajkát elbiggyeszti és így szól:



— „Nem megyek haza. Oroszország most nem az én hazám. Majd egyszer, talán Moszkvában is fogok még-egyszer játszani. De akkor nem lesznek ott bolsevisták.”



A rejtélyes útlevél



Rachmaninov azért minden izében orosznak érzi és vallja magát.



— „Orosz vagyok”, — mondja határozottan. — „Orosz állampolgár. Ma is orosz útlevéllel utazom.”



És a megjegyzése titokzatosan hangzik. Hogy utazhat, a bolsevistaellenes orosz művész orosz útlevéllel?



A rejtély mindjárt megoldódik: Szergej Rachmaninov régi cári útlevéllel járja ma is a világot. Ugyanaz még mindig az útlevél, amellyel, tizennyolc esztendővel ezelőtt utazgatott Európában. De már csak az első néhány lapja van meg; szétfoszlott és kötött borítékkal. Az amerikai kormány beleillesztett egy külön lapot és ez érvényesíti ma is Rachmaninov cári útlevelét.



Nem akar Oroszországból való meneküléséről beszélni. Csak néhány szóval említi, hogy az orosz birodalommal együtt benne is összeomlott minden. 45 éves korában kezdett tanulni — zongorázni



— „Negyven-ötéves voltam akkor”, — mondja csöndesen. – „Addig csak dirigáltam és komponáltam. Hazámból való távozásom után leültem a zongora-mellé és elkezdtem tanulni zongorázni.”



Furcsán hangzik ez a kijelentés a nagy orosz zongoraművész szájából. Amikor látja a csodálkozást, még-egyszer megerősíti. Igen, alig múlt tíz esztendeje, hogy elhatározta; zongoraművész lesz. S a moszkvai filharmonikusok karmestere, a komponista, csakugyan zongoraművész lett és művészetével egyszerre elbűvölte Amerikát és most meghódítja Európát.



Európai turnéjára három zongorát hozott magával Rachmaninov. Az egyik vele együtt érkezett Budapestre, a másik már Párizsban várja, a harmadik Brüsszelben van.



A cigányzene



Még jól emlékszik arra a Budapestre, amelyet tizennyolc évvel ezelőtt látott. Érdeklődik, hogy vannak-e még cigányok Budapestek, akkor nagyon tetszett neki a cigánymuzsika.



— „Egy étteremben vacsoráztam”, — meséli„és órák hosszat elszórakoztam a cigánymuzsikával. Pontosan meg tudtam állapítani, hogy amit a cigány játszik, valódi magyar népdal-e, vagy pedig népdal-utánzat. Igazán nem volt nehéz feladat, mert a magyar népdalnak megvan a jellegzetes szépsége, amely kicsendül. Szeretném közelebbről tanulmányozni a magyar nép zenéjét. De látja, nincs időin hozzá. Alighogy befejezem majd a koncertemet, máris a pályaudvarra hajtatok és utazom tovább. Ez az én életem.”



Könnyű Shawnak!



Beszélgetés közben ráterelődik a szó Bernard Shaw-ra, aki jó-barátja Rachmaninovnak.



Könnyű neki, — mondja Rachmaninov. — ő leülhet egy helyen hónapokra. Nézhet és figyelhet. Neki lehetnek véleményei a dolgokról, nekem alig van időm rá.



Ezt a megjegyzést arra a kérdésre mondja: Mi a véleménye a zenei tehetség származásáról?



— „A zenész születik, úgy, mint minden zseni. Nincs átöröklés”, — ezt mondja röviden és mentegetőzik, hogy nincs ideje a nagy rohanás miatt bővebben kifejteni gondolatait.

Megjegyzi, mennyire sajnálja., hogy Dohnányi nincs Pesten, szeretett volna találkozni vele. De aztán legyint és hozzáteszi:


— „Úgy sem lett volna időm, hogy hosszasan beszélgessek vele. Mondom, rohanás az életem.”» 



 



PESTI NAPLÓ, 1928. november 30.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7142018-03-31 08:46:29

Dienzl Oszkárral halála után még sokat foglalkozott a sajtó. Előadták műveit, énekelték dalait. A színésztársadalom összefogással síremléket állíttatott neki, a „tapőrnek“. Mert ő valójában jóval több volt, mint „kísérő“. Pedig a lexikonok alig szólnak róla. Művei közül mindössze hármat nevesítenek, többi szerzeményét csak összefoglalóan említik: „Zenekari művek, zongoraművek (Fontaine lumineuse), daljáték (Két bábu históriája), dalok (Liliomszál).Érdemes lenne az összes művét felkutatni, mert a korabeli kritikák kivétel nélkül elismeréssel szólnak róluk. A következő néhány bejegyzésben ezekből is idézek.



PESTI NAPLÓ, 1926.07.25.:



Társadalmi akció indul Dienzl Oszkár emlékének megörökítésére. A hosszan húzódó tárgyalások Dienzl Oszkár hagyatéka ügyében özvegye, Simon Mária és volt elvált felesége, Rácz Ena hangversenyénekesnő között dr. Kun Ármin ügyvédnek, néhai Dienzl Oszkár legbelsőbb barátjának közvetítésével végre sikeresen befejeződtek. A legteljesebb megegyezés jött létre minden tekintetben s a szemközt álló felek most már egyek abban az elhatározásukban, hogy kegyelettel, szeretéttel szolgálják és ápolják Dienzl Oszkár emlékét. Mind a ketten készséggel támogatják azt az akciót, amelyet a népszerű, örökké derűs vén bohém barátai kezdtek emlékének megörökítésére. Az akció célja az, hogy méltó síremléket állítsanak Dienzl Oszkárnak. Dienzl Oszkár özvegye, Simon Mária, máris nagyon jelentékeny összeget ajánlott fel a síremlék költségeihez való hozzájárulása fejében, Rácz Ena pedig Dienzl Oszkár hátrahagyott operettjének jövedelmét fordítja a síremlék céljaira. Az operett, amelyet szakértők elsőrangú muzsikának ítélnek, értesülésünk szerint, az egyik előkelő operettszínházban kerül színre. Tervbe vették azt is, hogy az összes hangversenyvállalatok rendezésében, legjelesebb művészeink közreműködésével impozáns hangversenyt rendeznek Dienzl Oszkár műveiből és így talán jut majd a síremlékre egy »Liliomszál« is.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7132018-03-30 11:08:49

VILÁG, 1925.12.29.:



[…] Basilides Mária, kinek dalelőadásait gyakran kísérte, a következőket mondotta: […]

Velem több százszor működött együtt és azt hiszem, nincs énekes, hegedűs Budapesten, kivel nem szerepelt volna. A külföldiek is, ha Budapestre jöttek, nyugodtan bízták magukat Dienzl kíséretére. Talán rá is nyomtatták a nevét minden műsorra, mert évek óta alig volt koncert Dienzl nélkül. Benne az előadó mindig finoman alkalmazkodó, tökéletesen megbízható partnert tálált, kinek tehetségét, nagyszerű muzikalitását és óriási rutinját a legbiztosabb támasznak érezhette a pódiumon. Zongorajátékának puha „Anschlag“-ja különösen alkalmassá tette a kíséretre, a vezető szólamot sohasem sértette érdes, kemény élőlépéssel és diszkrét volt anélkül, hogy szükséges szerepét elejtette, volna. Ott, ahol a kompozíció neki adta a súlypontot, teljes hatással szólalt meg a kitűnő pianista. A közönség előtt is alig volt népszerűbb művész Dienzl Oszkárnál. Úgy hozzátartozott hangversenyeinkhez, hogy sokáig el sem tudjuk majd képzelni a dobogót az ő zongorára hajló, jellegzetes profilja nélkül. De áldás volt Dienzl közvetlen modora, derűs, állandóan tréfára kész kedélye a művészszobákban, hol a szereplés lámpalázát, izgalmát oltották el Dienzl anekdotái, hangos nevetése. Sokkal szomorúbb lett zenei életünk, hogy ez a jóízű kacagás örökre elnémult.“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7122018-03-30 11:06:29

8 ÓRAI UJSÁG, 1925.12.29.:



A zongoránál: Dienzl Oszkár ült...

A művész halálára



„A zongoránál Dienzl Oszkár ült" . . . hangversenyek referádáiban be sokszor szerepelt ez a stereotip mondat, amely egyértelmű volt azzal, hogy a zongora billentyűire egy nagy tehetségű művész tette rá a kezét és egy páratlan finomságú zenei lélek bravúrja és virtuozitása, szárnyalása és eksztázisa adott a dalnak csodálatos harmóniát.



Egy lebegőszárnyú frakk, amely nagyobb volt minden frakknál, vagy egy hosszúvégű zsakett, mely nagyobb volt minden zsakettnél, két hosszú kar, amelyek közül az egyik alatt kottafüzetek voltak, a másik mindig hódoló mozdulattal a művésznő csokrát vitte, egy nagy szál ember, aki szerényen igyekezett eltörpülni külső megjelenésében is a színpadon, vagy a dobogón, egy mosolygó arc, amelyen finom lélek tükrözött, két optimista szemnek derűs tekintete . . . alázatosság, gyengédség, megelevenedett zene …Valahogy így nézett ki Dienzl Oszkár, aki: „a zongoránál ült.“



Neve, élete, egész egyénisége, lelkének tartalma, életének egész folyamata a művészet levegőjében járt, és ha azt mondtuk: „Dienzl Oszkár", akkor tüneményes akkordokat véltünk hallani máris, amint kezei végigfutnak a billentyűk klaviatúráján és a zongora finom dalai csendülnek föl.



Mint egy fájdalmas finom dal, mint egy bánatosan elhalkult ének utolsó akkordja hangzik az a szomorú hír, hogy: Dienzl Oszkár megmérgezte magát!... Emlékszünk elindulására, fiatal művészlelkének kibontakozására, virtuozitásának megjelenésére a hangversenydobogón ... Szemeiben sugárzott hivatottságának tüze, fiatalságának duzzadó életreménye és mindenki azt hitte, hogy útja a magasba visz, ahol páratlan sikerek várnak reá. Dienzl neve a hangversenyek művészi nívóját jelentette. Dienzlt ismerték a világ legnagyobb művészei.



Dienzlt keresték és kívánták maguk mellé a dal legnagyobb korifeusai, mert Dienzl volt a sugallat, a lélek, a biztonság: a siker!

Mert ha Dienzl a zongoránál ült, keze a virtuóz bravúrját produkálta, de lelke egy költő művészetét, aki át tudta adni érzéseit, szuggesztív erejét, finomságát, kifejező művészetét és mellette sokszor szinte csak instrumentummá vált haragnak és szereplőnek.



Tapsorkán!.., dübörgő lelkesedés, a művészek vagy művésznők ovációja zúg a teremben és Dienzl Oszkár ajkának finom mosolyával a háttérben „a zongoránál ül“ ... Boldognak látszott lenni a mások sikerén és ő volt a legjobban elragadtatott publikuma azoknak a szereplőknek, akiknek a tehetségéhez — a lelkét adta oda.



Csak nagy ritkán emelkedett fel kissé a zongora mellől, hogy ő is mélyen meghajtsa magát, de akkor is szinte bátortalanul, szinte engedelmet kérve, félszegen és tartózkodón vette ki részét a tapsból.



Az énekszámnak vége van, a hosszú karok a kottát és csokrot viszik, utána libeg a frakk szárnya, vagy a zsakett uszálya és eltűnik a művészszobában Dienzl Oszkár most végleg eltűnt. Kissé meghajlott, hórihorgas alakja tekintetének felvillanó öröme, hogy ismét a művészetet tolmácsolhatja, arcának finom mosolya nem jelenik meg többé a közönség előtt.



Veronál!... Szörnyű altatója a fáradt léleknek, végzetes álombaringatója a reményeiben megtört szívnek, ördögi dajkája a pihenni vágyó életnek, borzalmas akkordja az utolsó dalnak ... és Dienzl Oszkár nem ül többé a zongorához... Dienzl Oszkár nem fog többé senkit sem kísérni, nem fog többé szeretni, nem fog keze alatt felhangzani a zongora, nem fog komponálni, nem fog reménykedni és nem fog csalódni sem többé.



Dienzl Oszkár nemes, finom élete, mely itt tévelygett a világ sok csúnya kínja között, elhangzott, mint a dal.



És mint mindig, ha az ő lelke produkált valamit, megtelt a szívünk, az érzésünk tüzével, most is megtelik fájdalmas érzéssel, mintha most is ő kísérné lelkünk megrendülését művészetével, ő, aki mindig: „a zongoránál ült …“


Franz Schmidt • 30872018-03-29 18:46:38

Azok számára, akiket esetleg érdekel az alábbi tanulmány:



Magyar Zene, 2007., 45. évf. 1. szám: (http://matarka.hu/cikk_list.php?fusz=25698)



„Mesterházi Máté



(LFZE Könyvtár; mesterha@lib.liszt.hu)



Cantus vitae, cantus mortis, avagy két posztromantikus kísérlet az összefoglalásra



Sajnálatos vagy sem: zenei „újrafelfedezéseinket” inkább zenén kívüli, mint immanensen zenei belátások irányítják. Így következett be az elmúlt évek Dohnányi-reneszánsza, és így nyiladozik a magyar zenetudomány figyelme legújabban a Dohnányiéval sok tekintetben párhuzamos pályát befutó, pozsonyi/bécsi – egyszerre német és magyar kultúrájú – Franz Schmidtre is. Laki Péter angolul és magyarul is olvasható, alapvető jelentőségű tanulmánya után, mely mindenekelőtt a két szerző közös indulására világított rá, valamint Tallián Tibor Bécsben és Budapesten is elhangzott előadásának fényében, mely a Notre-Dame című Schmidt-opera magyaros hangütéseinek szocio-kulturális gyökereit tárta fel, a mostani előadás megkísérli Schmidt és Dohnányi egy-egy főművét összehasonlítani. A Das Buch mit sieben Siegeln című oratórium (1938) és a Cantus vitae című szimfonikus kantáta (1941) egyazon kor szülötte, és mind társadalmi beágyazottságukban, mind recepciótörténetükben, mind pedig viszonyukban a tradíció–modernitás dilemmájához számos összefüggés mutatkozik. Némi kitekintéssel adalékok nyerhetők a 20. század posztromantikus oratóriumának ideológiai problematikájához.”


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13562018-03-29 17:36:34

Amikor Schmidt-tanítvány vezényelte Schmidt-tanítvány szerzeményét:



 Kis Ujság, 1934.01.29.:



Február 4., 9:20 h: Budapesti Hangverseny Zenekar. Vezényel Rajter Lajos. …  4. Kemény Egon: Magyar szvit.



Pesti Napló, 1935.11.22.:



November 24., Budapest I., 22:10 h: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel: Rajter Lajos. ….. 2. Kemény Egon: Magyar szvit                                  



Kis Ujság, 1936.01.31.:



Február 8., 19.40: Budapesti Hangverseny Zenekar. Vezényel Rajter Lajos. …  d) Kemény Egon: Magyar szvit.



Pesti Napló, 1937.09.29.:



Február 4., 21:20 h: Budapesti Hangverseny Zenekar. Vezényel Rajter Lajos. …  4. Kemény Egon: Magyar szvit.



Népszava, 1941.04.11.:



Április 13., Budapest I., 12:30 h: Székesfővárosi Zenekar. Vezényel: Polgár Tibor. … 4. Kemény Egon: Magyar szvit.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7112018-03-29 10:39:03

Senki sem feltételezte volna, hogy ez „a megvesztegetően kedves, örökifjú” művészember, aki mindenkinek mosolyt csalt az arcára, egyik napról a másikra önkezével vet véget az életének. Halála után az újságok kegyeletsértően csámcsogtak magánéleti problémáján, amely végül is a zongoraművészt e tragikus lépésre késztette. (Első feleségétől elvált, mert beleszeretett egy másik nőbe, felesége tanítványába, egy férjes asszonyba. Az új házasság azonban hamar pokollá vált számára, a volt feleség pedig nem fogadta vissza.) Az ízléstelen pletykaáradat ellenére a nekrológok kivétel nélkül méltatták érdemeit, művésztársai szeretettel és tisztelettel emlékeztek meg róla.



VILÁG, 1925.12.29.:



"A kísérő



1.    



Szegény Dienzl Oszkár egyszer bekerült a külpolitikai rovatba, most pedig a rendőri krónikába. Egyébként egész életét a művészeti rovatban élte le a következő szövegezéssel: „A művészt zongorán kongeniálisan kísérte Dienzl Oszkár."



 2.         



A külpolitikába akkor került bele, amikor az algezirászi konferencia Marokkó sorsáról határozott (Marokkó sorsa azóta is határozatlan) és amikor Goluchovszki ezzel az ajánlással kapott kitüntetést a német császártól: dem besten Sekundanten. Az egyik harcos ellenzéki lap akkor azt írta volt, hogy Dienzl Oszkárt kellett volna kiküldeni Algeziraszba, mert ő még tehetségesebb kísérő, mint Goluchovszki; játéka sohasem ütközik ki a másik művészete fölött és gyakran azt sem lehet észrevenni, miként simít és segít ott, ahol a művész hibázott.



A rendőri krónikába úgy került be Dienzl Oszkár, hogy karácsony estéjén megmérgezte magát és meghalt szegény.



3.          



Örökösen frakkban járt, voltak, akik sohasem látták másként, mint frakkban, fehér nyakkendővel, bágyadt nemtörődömséggel.



Én még láttam polgári zakóban, egyszerű kék ruhában, színes nyakkendővel és tele álmokkal.



Fiuméban volt ez, amikor Krecsányi társulata játszott a Fenice-színkörben és operaelőadásokkal akarták fölvenni a versenyt az olasz staggionekkal szemben és Andai Blanka énekelte Martát, a richmondi leányt, Bejczy György volt a tenorista és Dienzl Oszkár dirigálta a zenekart.



Akkor még karmester volt Dienzl Oszkár, ifjú dirigens és esténként arról álmodott, hogy operát fog írni: modern, nagy operát vagy legalább is egy operettet, igazi operettet, mint amilyent Planquette ír, vagy Audran. És: Az ikrek-et dirigálta Dienzl Oszkár és dirigálta a taktust Haller Irmának, a két Godichard-leánynak.



Előadás után pedig azt mondotta Dienzl Oszkár:

 — Majd az én operettemben…



Soká sétált a tengerparton és magában fütyülte a belépőt.



4.



Ebből a belépőből a Liliomszál lett, Dienzl Oszkár híres dala, és nem is lelt belőle több, csak néhány kedves és finom dal. Dienzl Oszkár levetette a zakót s fölvette a frakkot: és népszerű lett, és híres ember, és ha hegedült valaki, vagy gordonkázott, énekelt szopránt, altot, vagy mezoszopránt, dalestét adott, vagy hegedűszólót, akkor... zongorán kísérte Dienzl Oszkár. Dienzl Oszkár, a muzsikus meghalt, és megsemmisült abban a frakkban: árnyék lett belőle, kíséret csupán.



5.



Sohasem játszhatta azt, amit ő akart, mindig azt kellett játszania, amit mások akartak.



6.



Egyszer aztán: sok-sok esztendő után végül maga játszhatott Dienzl Oszkár. Megint nem a magáét, csak másokét, de egyedül játszott, és egyedül zongorázott: kíséret nélkül — a bárban. Bárzongorás lett Dienzl Oszkárból, magyarul tapőr.



Az úri közönség táncol; a zongoránál Dienzl Oszkár ül.



7.



Zilahy Lajos drámát írt a művészről, aki nem tud érvényesülni és elmegy zenebohócnak. Elmegy zenebohócnak, mert mint művész nem tudott érvényesülni.



8.



Zilahy drámája, azt mondották, hogy nem oldja meg a problémát. Maga az író úgy tért ki ez elől a megoldás elől, hogy odaírta darabja fölé: comedia dell‘arte.



9.



Dienzl Oszkár megoldotta a problémáit.

Ez az, amit nem lehet túlélni.

Negyvenkilenc esztendős korában eljátszotta a Liliomszálat és még egyszer végigálmodta, hogy mit akart alkotni.

Végigálmodta és fantáziában megalkotta mindazt, amivel adós maradt.



10.



Így teljesült be egy pillanat alatt Dienzl Oszkár élete és pályája, sorsa és művészete.



11.



Ha van tragikum: frakkban fogják eltemetni, zenekísérettel.



Balassa József.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6732018-03-28 16:20:52



75 évvel ezelőtt hunyt el Szergej Rachmaninov orosz zeneszerző, zongoraművész és karmester



 



«R A C H M A N I N O V



Írta: Reményi Gyenes István



 



Korunk egyik legnagyszerűbb zongoraművésze, aki a háború alatt hunyt el, ez évben lenne 75 esztendős (1948-ban, megj. A.). Emlékezetére a Szovjetunió városaiban, de különösen Moszkvában nagysikerű ünnepségeket rendeztek. Rachmaninov Szergej Vasziljevics zeneszerzői munkásságából a nagyközönség többnyire csak a világhírű cisz-moll prelűdöt ismeri, amelynek népszerűségére jellemző, hogy jazz-átiratokban is játsszák szerte a világon. Ezek az ünnepségek most azt bizonyítják, hogy Rachmaninov nemcsak zseniális, magával-ragadó, szuggesztív erejű előadóművész volt, hanem jelentős helyet foglal el a legújabb orosz zeneirodalom alkotói között is.



Az ünnepségeket főként a moszkvai Zenekonzervatóriumban tartották, amelynek emléktábláján Rachmaninov neve Tanejev és Szkrjabin mellett szerepel a híressé vált növendékek listáján. Előadóművészi és zeneszerzői pályája is itt indult, amikor 19 éves korában először szerepelt a nyilvánosság előtt I. zongoraversenyének előadásával. Ugyanakkor ítélte neki az aranyérmet a Csajkovszkij elnöklete alatt működő vizsgabizottság «Aleko» című egyfelvonásos operájáért. A mostani emlékhangversenyt Rachmaninov I. szimfóniájával nyitották meg. A szerző annakidején nagy reményeket fűzött e művéhez, meggyőződése volt, hogy alkotásával új utakon jár. A szimfónia azonban első — és szerzője életében egyetlen — előadása, melyet pedig Szentpétervárott 1897-ben maga Glazunov vezényelt, nem aratott sikert. Közel három, évig nem komponált utána. A mostani kritikák azt bizonyítják, hogy ezt a művel érdemtelenül felejtették el és annakidején igazságtalanul bírálták. Erőteljes, forrongó szenvedélyek zenéje ez, megrázó, nyugtalan hangulattal. Szerzője csakugyan új ösvényeken járt.



Nagy érdeklődéssel fogadták a mester kiadatlan műveiről tartott beszámolókat, melyeket a kétzongorás «Orosz rapszódia», a híres «Elégikus trió»-t megelőzően komponált zongorahármas és két befejezetlen vonósnégyes előadása illusztrált. Külön Rachmaninov-ciklusokat rendeztek a Moszkvai Filharmonikusok is. Műsoron szerepelt a III. szimfónia, az elégikus «Holtak szigete» szimfonikus költemény, a kevéssé ismert «Capriccio cigánytémákra» és felhangzottak az énekkarra irt «Harangok» gyászos, borongó motívumai is. Az operaházak sorra játszották «A fösvény lovag» és «Francesca da Rimini» című dalműveit, a zongoraművészek versenyműveivel — különösen a népszerű c-moll koncert-tal — idézték halhatatlan emlékét.



Rachmaninov is — akárcsak Medtner, Saljapin, Sztravinszkij, Prokofjev és sok más nagy kortársa — életének jórészét külföldön töltötte. (Budapesten is tombolva ünnepelték 1929-ben tartott hangversenyén.) De mindnyájuk művészete, bármennyire is nemzetközi kincsesé vált, sohasem tudott teljesen elszakadni az orosz föld varázsától. S a Szovjetunió zenei életének vezetői magát a mindenekfölött-való, örök Művészetet tisztelték meg, amikor Rachmaninov Szergej költészetével a szovjet népeket megismertették.



A magyar zenei körök elfelejtkeztek erről a jubileumról. Pedig Rachmaninov nálunk jórészt ismeretlen műveinek bemutatásával hálára köteleznék a „Szépre szomjas közönséget.”»



 



ZENÉSZ, 1948. május hó (II. Évfolyam, 5 szám)


A nap képe • 20432018-03-28 14:35:19

 



147 éve született WILLEM MENGELBERG, a kiváló holland karmester.



(1871.III.28. – 1951.III.21.)

 



Alkalmunk volt ennek az elsőrangú karmesternek próbáit végighallgatni és a zenekarral együtt éreztük az ilyen legmagasabb színvonalú összmunka felvillanyozó önbizalmat adó hatását, rendkívüli nevelőerejét. Nincs az a hangszer, amelynek kezelésére vonatkozóan ne lennének hasznos útmutatásai, komoly mondanivalói és derék Filharmonikusaink lelkes örömmel, felfrissült munkakedvvel követik Mengelberget.



Mondhatnék, első meglátásra ébredt szerelemmel viseltetnek iránta, szünet után, próba után megtapsolják, hegedűik hátát, pulpitusaikat verdesik. Gyönyörűség egy ilyen próba, mert minden egyes zenész lépten-nyomon a maga teljesítményén és az összjátékon érzi, hogy nem fáradozik hiába, mert a pillanatról pillanatra tisztuló, szépülő hangkép minden igyekezetei bőségesen megjutalmaz. . . . Willem Mengelberg 1871-ben született Utrechtben, Hollandiában. 1895 óta karmestere az amszterdami Concertgebouw-zenekarnak, amelyet 40 év felépítő munkája alatt a világ egyik legkultúráltabb zenekari együttesévé fejlesztett ki.



Ez a türelmét sohasem veszítő, fáradhatatlanul dolgozó, zömök kis ember a kivételes-fokú idegesség hírében áll. «Ettől idegessé kellene lennem, ha egyáltalán még idegesebbé válhatnék», jegyezte meg egyik alkalommal ő maga is. Munkaközben efféléből alig vehető észre valami nála, mert vendégünk a németalföldiek jellegzetesen széles és kedélyesen nyugodt taglejtéseivel magyaráz s látszólag megingathatatlan lelki-nyugalommal tér vissza ötször-tízszer ugyanarra az ütemre vagy ütemrészecskére.



Igen ám, de van sok-sok karmester, aki ugyancsak rendületlenül tér vissza ötször-tízszer ugyanarra az ütemre vagy ütemrészecskére anélkül, hogy pontosan megjelölhetné a baj igazi okát. Érzi, hallja, hogy valami nincsen rendjén, csak nem tudja biztosan, hogy mi. Willem Mengelberg füle csalhatatlan. Helyreigazításaival, útmutatásaival mindig fején találta a szeget. Innen van, hogy zenészei sem lázadoznak számtalanszor ismétlődő «lekopogása» ellen. Ok maguk is érzik az összmunka eredményes voltát, hallják saját játékuk egyre kibontakozó, fokozódó pompáját, szépségét és lépten-nyomon ellenőrizhetik észrevételeinek indokoltságát.



Willem Mengelberg sokat beszél, de semmit sem mond hiába. Jóízű szólásai emlékezetünkbe vésődnek. Csajkovszkij V. szimfóniájának zárótételét például kozákcsapatok rohamaihoz hasonlítja; most — egy tetőponton — egyszerre csak «Kozakissimó!»-t vezényel, harsányan!

Minderre azért terjeszkedünk ki ilyen részletesen, hogy egyben rávilágítsunk Willem Mengelberg egyéniségére. Ez a karmester nem erőszakolja rá kényúri akaratát a tehetetlenné idomított és bénultan engedelmeskedő zenekari zenészre; ő belátásra bírja embereit, mert évtizedek tapasztalataiból tudja, hogy önkéntes hozzájárulásuk megkétszerezi képességeiket. De így kívánja ezt egész emberi természete, mokány népiessége. (Apja kis asztalosmester volt.)



Toscanini a győztes hadvezér, aki leigázza, vasmarokban tartja tulajdon seregét, mert lelki-távolságuk örvényeit eleve áthidalhatatlanoknak tekinti. Bruno Walter a főpapi mágus, aki delejes energiával megbűvöli zenészeit és önkívületükben csodákat műveltet velük. Willem Mengelberg «első az egyenlők között», nem nevel sem a közkatonák vak engedelmességére, sem a hívők rajongó alázatára. Ő nem épít felsőbbrendű energiákra, hanem a földön marad és a zenekar józan fölfogásához, muzikális érzékéhez fordul. Minden részletet pontosan és aprólékosan szeret leszögezni, mert nem bízik a röpke hangulatok erejében és semmit sem hagy könnyelmű : «No majd az előadáson!» … fölkiáltásával az adott pillanat ihletére.

Mindkét lábával a rögön áll. Pozitivista. így érthető meg föltétien betűtisztelete, amellyel a vezérkönyvek kottaszövegéhez ragaszkodik. S ebből magyarázható az a szembeötlő szokása is, hogy egyéni fölfogásának, elképzelésének hitelességét lehetőleg a szerzők — különféle bonyolult és titkos hagyományok útján reászármaztatott — «eredeti» szándékaival támasztja alá, mintegy fémjelzett jóváhagyásul ilyenformán támadhatatlannak vélt saját értelmezése részére.



Ámde Beethoven VI. szimfóniáját valóban úgy vezényli Willem Mengelberg, mintha közvetlenül a bonni mestertől kapta volna utasításait. (Napjainkban a német-alföldiekkel közel rokon flamandok amúgy is teljesen maguknak követelik Beethovent.)



Csajkovszkij V. szimfóniája közben viszont már szinte kétségessé váltak az efféle «közvetlen utasítások», mert a mű talán még szebben szólt, sőt kétségtelenül nemesebben és magasabbra szárnyalt, mint szerzője tulajdon elgondolásában tehetné. Döntő bizonyíték ez — a szerzőkre hivatkozó Willem Mengelberg ragyogó karmesteri tehetsége mellett, amely már a műsor elején Johann Christian Bach b-dúr szimfóniájában is megmutatkozott.



Filharmóniai zenekarunk nagy estje volt az a hétfői hangverseny. Operai szolgálatot végző együttes mindenféle kényelmi hibákat vesz föl, részint időhiányból, részint fáradtságból. Ilyen alkalmak azonban fölrázzák, ünnepien friss becsvággyal töltik el és föltárják a benne rejlő gazdag fejlődési lehetőségeket.

 



JEMNITZ SÁNDOR



A ZENE, 1934.XII.1.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7102018-03-28 06:05:11

Fájdalmas tapasztalás, ha egy művész szokatlan körülmények között bekövetkezett halála jobban foglalkoztatja a sajtót, mint annak élete. Pedig Dienzl Oszkár esetében ez történt. Ő a halála után vált főszereplővé. Soha annyi újságcikk, részletes leírás és komment nem jelent meg róla, mint 1925 végén, a számára végzetes karácsony után …



De nem szeretnék a dolgok elébe vágni.



Kiragadnék néhány részletet – nem is a legjelentősebbeket - az 1925 előtti sajtóhírekből annak szemléltetése végett, hogy milyen jellegű hírek jelentek meg Dienzl fellépéseit követően:



SZÍNHÁZI ÉLET, 1917/22. SZÁM:



D. Rácz Ena és Dienzl Oszkár.

Van-e olyan hangverseny látogató, aki e két nevet nem ismeri? D. Rácz

Ena egyike a legjobb magyar dalénekesnőknek és a legutóbbi budapesti nagy dalestjét a sajtó osztatlan elismerése kísérte. Ezt követte a kolozsvári, marosvásárhelyi, soproni és losonci dalesték sorozata, amelyek közül a marosvásárhelyinél József főherceg is jelen volt. D. Rácz Ena hűséges kísérője ura, a nagyszerű Dienzl Oszkár, aki különösen háborús jótékonysági hangversenyekből vette ki derekasan a részét, a napokban volt a 400-adik jótékonysági hangversenye és ez érthető is, hisz akár Claire Dux, akár Knote vagy Feinhals jön Budapestre, mind Dienzl Oszkárt, a nagyszerű kísérő zongoristát kérik fel közreműködésre.”



SZÍNHÁZI ÉLET, 1918/48. SZÁM:



LUKÁCS SÁRI ária- és dalestélyét tartotta 24-én a zeneakadémiában, Dienzl Oszkár kísérete mellett. A közönség a művésznőt már beléptekor zajos ovációban részesítette és taps kísérte végig az egész előadását. Különösen ki kell emelni Mignon tüköráriáját, melyet csengő, nagyterjedelmű és behízelgő tiszta hangon énekelt végig Lukács Sári, Debussy francia dalait és Dienzl Oszkár saját szerzeményeit. […] Dienzl, mint mindig, ezúttal is művészete legjavát nyújtotta.



PÉCSI LAPOK, 1922.05.06.:



R. Rozgony Teri ária- és dalestélye. Tegnap este tartotta a Pannóniában R. Rozgony Teri […] dalestjét, Dienzl Oszkár és Sz. Bárány Sziszy, a budapesti zeneakadémia művésznővendékének közreműködésével. […] Rozgony Teri repertoárján Puccini, Brahms, Noseda és Dienzl szerepeltek. […] Dienzl Oszkár ,,Liliomszál"-ját a zúgó tapsra meg is kellett ismételnie. Az est szólistája, Sz. Bárány Sziszy még nem kész, de nagy lehetőségeket sejtető, képzett és intelligens hegedűs. A közönség melegen fogadta, csakúgy, mint Dienzlt, az országos hírű kísérőt és zeneszerzőt, kit a műsor végén zajos ovációkban részesítette.“



SZINHÁZI ÉLET, 1924/46. SZÁM, 71. OLD.:



"Lármás némajáték-próbák folynak délelőttönként a Vigadóban



[…] A pódiumon a megvesztegetően kedves és örökifjú Dienzl Oszkár ült a zongoránál, úgyis, mint a Szoknya című pantomim zeneszerzője.  […]“



A cikk alatt csoportkép, Dienzl Oszkár a második sorban balról az első.



Dienzl: Liliomszál - Énekli: Simándy József


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7092018-03-28 05:42:56

Ezúttal olyan művészről szólok, aki, mondhatni, saját elhatározásból vállalta a „szürke eminenciás“ szerepét, noha minden tehetsége megvolt ahhoz, hogy a háttérből előlépve a közönség figyelmét csakis önmagára irányítsa. Az „árnyékszerep“ ellenére jelenléte a pódiumon állandóan érezhető, sőt nélkülözhetetlen volt, általános szeretetnek és népszerűségnek örvendett. Ám saját döntései felett senkinek sem lehetett hatalma. Önnön elhatározása volt az is, hogy egyik napról a másikra megváljon mindentől, az életétől is.



Képtalálat a következőre: „Dienzl Oszkár”



Dienzl Oszkár zongoraművész, karmester, zeneszerző



(Budapest, 1877. márc. 7.–Budapest, 1925. dec. 26.)



„[…] Évtizedeken át majd minden hangverseny-plakáton ott díszelgett a neve: "Zongorán kísér: Dienzl Oszkár." A legjobb kísérőnek ismerték. Duodecimát átérő, hatalmas kezére nyugodtan bízták a zongoraszólamot a hazai és külföldi művészek, énekesek éppúgy mint instrumentalisták. Bár a hosszú gyakorlatban óriási rutint szerzett, nem lett belőle száraz pedáns. Igazi művész-temperamentum volt, akit hangulata és a mindenkori feladat jelentősége impresszinált. Kezdőknek, fél- és egész-kontároknak könnyed, fölényes jóindulattal adott biztos zenei támasztékot. Ha komoly művésszel akadt dolga, olyankor összeszedte magát és bámulatos beérző-képességgel, kongeniális ihlettel tudott alkalmazkodni partnerének előadó-stílusához. Színes és gazdag billentése volt, könnyed passage-technikája, tömör és megnyugtató basszusjátéka. "Paccolni" is oly muzikálisan tudott, mint senki más. Szerették a művészek, szerette a közönség, jól esett őt látni a pódiumon. Van egy pár ismert és népszerű kompozíciója. Ő maga boldog volt, ha egy-egy maga-szerzette dalát kísérhette - kotta nélkül. […]“



(LÁNYI VIKTOR: DIENZL OSZKÁR)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6722018-03-27 14:21:33

Képtalálat a következőre: „Vincent d'indy”



167 évvel ezelőtt, ezen a napon született:



Vincent d’Indy francia zeneszerző, karmester és tanár (1851.III.27. – 1931.XII.2.)



Rá emlékezve idézem az alábbi írást:



„Megtalálták Budapesten D'Indy «Jean Hunyadi»-ja elveszettnek  hitt kéziratát.



Itt lesz a közel félszázados mű első teljes előadása.



Vincent D’Indy, a francia zenei élet kimagasló egyénisége, «Jean Hunyadi» címen szimfóniai költeményt írt közel ötven esztendővel ezelőtt. Ez a magyar tárgyú munka nagyon érdekelte a budapesti közönséget és Kun László, a Budapesti Szimfonikus Zenekar elnök-karnagya, elő is akarta adatni nálunk a művet. Elkérte a vezérkönyvet D’Indytől még 1913-ban. Közben azonban a szimfonikusok válságba jutottak, a zenekar feloszlott, majd kitört a háború s a békekötés után Kun László Amerikába költözött, hogy életfeltételein javítson.  



A szimfonikusok hangjegyanyaga a Zeneművészeti Főiskola könyvtárába került,



D’lndy kézirata azonban nem volt benne.



A nagy francia zeneszerző a francia követség útján kérte vissza a partitúrát, amely művének egyetlen példánya volt, de kívánságának nem tudtak eleget tenni. Már-már lemondtak arról, hogy az értékes kézirat megkerül, amikor Unger Ernő, a Zeneművészeti Főiskola nagytehetségű fiatal tanára, aki a Budapesti Hangverseny Egyesület karnagyi tisztségét is elvállalta, kutatásai közepette ráakadt D’Indy: «Jean Hunyadi»-jának egy partitúra-másolatára.       



Jean Mistler d’Auriol francia követségi attasé útján azzal a kéréssel fordult a kiváló zeneszerzőhöz, hogy engedje meg a Budapesti Hangverseny Egyesületnek a mű előadását. D’Indyt nagyon érdekelte a dolog s megkérte Unger Ernőt, hogy írja meg, milyen körülmények között talált rá a partitúra másolatára.



Unger kimerítő tudósítására alábbi levélben válaszolt a nagy zeneköltő:



„Mélyen Tisztelt Uram!



Szíves elnézését kérem, hogy csak nyaralásom befejeztével adok hírt magamról.   Engedje meg, hogy teljes szívemből köszönjem meg azt a szeretetteljes érdeklődést és fáradságot, amellyel első szimfóniámnak, «Jean Hunyadi» -nak sorsa iránt viseltetett. Nagyon hálás vagyok önnek, hogy ily hatalmas munka és áldozatok árán mégis sikerül e művem bemutatása.



Kénytelen vagyok azonban leszögezni, hogy művem kéziratát annak idején nem ajándékoztam senkinek és nincs is róla másolatom. Egy úr Budapestről, akinek a nevére már nem emlékszem, kérte tőlem 1913-ban előadásra, körülbelül két-heti időtartamra kölcsön. . . És, azóta nem hallottam, felőle. . . . És ez a tapintatlanság kínos volt rám nézve.



Ha bármely lehetősége akadna, hogy megtalálja és visszakövetelje nevemben művem partitúrájának kéziratát, engedje meg, hogy barátságom jeléül Önnek ajándékozzam, emlékül sok fáradságáért, csupán arra kérem, küldjön nekem egy másolatot, mert nagyon szeretném, ha e fiatalkori művemnek egy példányát megőrizhetném.



Szíves óhajához képest, íme, vázolom e munka, rövid histórikumát: 1875-ben (24 éves voltam), fejeztem volt be zeneszerzési tanulmányaimat César Franck-nál, a nagy muzsikusnál és csodálatos pedagógusnál.



Nagyobb szimfonikus műhöz kerestem tárgyat, amikor véletlenül kezem ügyébe került egy bizonyos Chassin: La Hongrie című könyve. Rövidesen megismertem az önök héroszát, Hunyadit, és nagyon lelkesültem érte. Elhatároztam, hogy egy szimfóniát fogok szentelni neki, amelybe teljes szívemet és minden lelkesedésemet beleviszem. Témául választottam többek közt egy magyar dallamot, amelyről biztosítottak, hogy az a Hunyadinak himnusza. Hévvel és lelkesedéssel dolgoztam. 1876 tavaszán a mű készen volt és mesterem, César Franck meg volt vele elégedve.



Ezt a szimfóniát sohasem adták egészen elő. 1876 és 1877-ben a  „Société Nationale de Musique”előadta az első tételt Colonne vezénylete alatt. További előadására nem került sor.

Az Ön kedves baráti iniciativájának köszönhetem tehát szimfóniámnak első, teljes előadását.



Nyilvánvaló, hogy Ön néhány „fiatalos”dolgot találhat művemben, aminőket ma már talán nem írnék; mégis akad sok kedves része, melyeket nagyon szeretek és sohasem tagadnék meg.



Végtelenül sajnálom, hogy nem jöhetek el az Önök bemutató hangversenyére.  Sajnos, Budapest oly messze van, az utazás nagyon megerőltető volna rám nézve és bizony nincs is szabad időm. (Már 73-ik évében járt, megj. A.)



Higgye el, kedves barátom, hogy lélekben Önökkel fogok időzni azon napon, midőn szimfóniámat bemutatja, és fogadja, kedves uram, hálás köszönetem nyilvánítása mellett őszinte baráti szimpátiám kifejezését.



Vincent D’Indy.”



A levélben foglalt ígéret, hogy D’Indy neki ajándékozza a «Jean Hunyadi» kéziratát, föllelkesítette és újabb kutató munkára ösztönözte Unger Ernőt.



Minden helyet átvizsgált, ahol csak a kéziratnak nyomára vélt akadni. Végül arra az eredményre jutott, hogy nem lehet másutt a kézirat, mint Kun László lakásán, aki valószínűleg hazavitte a vezérkönyvet tanulmányozni s azután ezernyi dolga, majd a háborús és egyéb izgalmak közepette megfeledkezett róla.



Kun László még mindig Amerikában él, Erzsi leánya és fia azonban Budapesten vannak. Hozzájuk fordult tehát Unger, Sereghy Emánuel, a Zeneművészeti Főiskola könyvtárosával együtt. A gyermekek nem tudtak a kéziratról. Megmutatták atyjuk otthon hagyott hangjegyeit, amelyek meglehetős összekevertségben voltak.



Félnapon át kutattak mind a ketten a kézirat után és munkájukat siker koronázta. Unger Ernő egy csomó cimbalom kotta között szerencsés kézzel rábukkant a «Jean Hunyadi» vezérkönyve elveszettnek hitt kéziratára. Az eredményt nyomban közölte D’Indyvel s a művet a novemberi hangversenyen az eredeti kéziratból, fogja vezényelni.”



AZ ÚJSÁG, 1924. október 8. (22. Évfolyam, 211. szám)



Megj.: D’Indy „Jean Hunyadi” c. szimfóniáját teljes egészében először 1924 novemberében adták elő. A Budapesti Hangversenyegyesület által a Zeneművészeti Főiskolában tartott II. zenekari est programjának részét képezte. A karmester: Unger Ernő volt. E műről a YT-on, sajnos, nem találtam felvételt.



D'Indy - Symphonie sur un chant montagnard française, op. 25 - Aldo Ciccolini


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6712018-03-26 22:32:22



Képtalálat a következőre: „kjui”



100 évvel ezelőtt hunyt el Cezar Antonovics KJUI, orosz zeneszerző, zenekritikus és hadmérnök. Az orosz «ÖTÖK» tagja.



Zeneszerző, katonai szakértő, zenebíráló és közéleti személyiség.



"Március 26-án ünnepelték Cezar KJUI orosz zeneszerző halálának harmincéves évfordulóját (1948-ban, megj. A.). KJUI nemcsak zeneszerző volt, hanem zenebíráló, katonai mérnök és közéleti személyiség.



Hosszú élete folyamán (1835-1918) több mint tíz operát, 300 dalt és sok zenekari szerzeményt írt. Leghíresebb művei Puskin és Lermontov verseinek megzenésítése.



Több mint 700 cikket írt, s ezeket az orosz, a francia és a belga sajtó közölte. Mint az erődítményépítés tudósa 15 tanulmányt írt és különböző katonai akadémiákon, tartott előadást."



KIS ÚJSÁG, 1948. március, (71. szám)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6692018-03-26 17:58:57

Képtalálat a következőre: „kassai istván zongoraművész”



Születésnapja alkalmából Isten éltesse sokáig



jó erőben és egészségben



KASSAI ISTVÁN zongoraművészünket!


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7082018-03-26 13:34:46

A Német Rádió (Deutschlandrundfunk kulturális rovatában 2014-ben így emlékeztek meg róla:



„ Julian von Károlyi



Több, mint Chopin tehetséges tolmácsolója



Julian von Károlyi, a 100 évvel ezelőtt született magyar, elsősorban Chopin műveinek a tolmácsolásával szerzett nevet magának. A zongoraművész az 1950-es és az 1960-as években a világ nagy hangversenytermeiben lépett fel. Majd csend lett körülötte.



(Sabine Fringes)



»Talán túlzás azt állítani, hogy csak Chopint játszom, mivel repertoáromban nagyon sokan szerepelnek. De nem tagadhatom, hogy leginkább a romantikus zenéért és természetesen mindenekelőtt Chopinért vagyok oda.«



Így vallott Károlyi egy 1958. évi interjúban.  Akkor hírnevének a tetőfokán állt. Hangverseny-körútjai révén a zongoraművész a fél világot bejárta. Poggyászában Mozartot és Beethovent, Franckot, Debussyt, Schumannt és Rachmaninovot hordozta.  De a közönség mégis a legszívesebben Chopint akart tőle hallani.



»Többek között Alfred Cortot-nál, a nagy Chopin-interpretátornál tanultam, aki valóban Chopin elsőrangú tolmácsolója volt, és nála, Párizsban másfél évig tanultam.  Először ez keltette fel Chopin iránti érdeklődésemet. Később, 1932-ben, Varsóban részt vettem a közismert Chopin-versenyen, ahol akkor díjat is nyertem, és így egyre közelebb kerültem Chopinhez. «



Áttörés a nemzetközi Chopin-versenyen



"Ez a fiatalember egészen kivételesen, lelket magkapó egyszerűséggel érzi Chopin művészetét. Biztosak vagyunk abban, hogy az egész világ beszélni fog róla. Károlyinak a művészethez való komoly, őszinte viszonyulása kiemelte őt a többi résztvevő soraiból, és a hallgatóság kedvencévé tette«-  írta egy varsói újság 1932 márciusában Károlyi szerepléséről a Nemzetközi Chopin-versenyen, amely karrierjében az érvényesülést fémjelezte. Julian von Karolyi 1914. január 31-én született Losoncon, egy Budapesthez közeli kisvárosban. Először Varró Margit, a híres zongorapedagógus karolta fel, később Károlyi többek között Alfred Cortot-nál és Dohnányi Ernőnél tanult. Tanáraitól elsajátította a dolgok értő megközelítését és a virtuóz túlzások nélküli, kifejező játékot. Sokak számára ő nemcsak elsősorban Chopin, hanem Liszt szakavatott tolmácsolója is volt. Színpadi bavúrdarabjai közé tartozott annak La Campanella c. műve is.



Ma már csak kevesek emlékezetében él



Az 50-es és a 60-as években Károlyi fellépett Európa, Amerika és Ázsia nagy hangverseny-termeiben. Ám 1972-ben, amikor a Würzburgi Zenei Főiskolán professzori állást vállalt, csend lett körülötte. Julian von Károlyi 79 évesen, hosszú betegség után, 1993. március 1-jén hunyt el Münchenben. Nevét ma már csak kevesen ismerik. Talán azért, mert Károlyi varázsa elsősorban a hangverseny-teremben bontakozott ki. Londonban és New Yorkban még »Károlyi-család«-ról is beszéltek: Amikor játszott, a pódiumon nem egy megközelíthetetlen művész ült, hanem egy kebelbarát, aki valamit előadott a barátainak.



»Hisz manapság  technikai vonatkozásban oly magasak lettek az igények – ez jön át a hanglemezen, a rádión keresztül. Úgy vélem, a legfontosabb dolog az, ami a nagyszerű technikán túl képes kialakulni. És az a zene, és mindig az is marad  És azt hiszem, egy nagy karrier számára a zene a mérvadó és a kiemelkedő személyiség. «”



Az alábbi felvételen részletet hallhatunk Liszt: La Campanella c. művéből, ahogyan azt Károlyi Gyula játszotta:



https://itunes.apple.com/us/album/piano-masterpieces-julian-von-karolyi-recorded-1949-1961/664304457


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7072018-03-26 04:58:16

Néhány újsághír a fiatal zongoraművész nemzetközi sikereiről:



PESTI NAPLÓ, 1930.12.10.:



Károlyi Gyula tizenötéves magyar zongoraművész aratta a legnagyobb sikert az idei londoni Saljapin-hangversenyen - Beszélgetés a művésszel, akit Rothermere lord magához kéretett



„[…] A londoni koncertszezón legnagyobb eseménye kétségkívül vasárnap játszódott le a hatalmas méretű Albert-hallban. Saljapin, az örökifjú, az elpusztíthatatlan tartotta itt idei koncertjét.



[…] segítőtársai: Károlyi Gyula tizenötesztendős magyar zongoraművész és Székely Zoltán fiatal magyar hegedűművész legalább akkora sikert arattak, mint az »orosz óriás«. Az összes londoni lapok megemlékeztek erről a zenei eseményről, és így az idei londoni Saljapin-koncertet bátran igen nagy magyar zenei sikerként és eseményként könyvelhetjük el. […]”



BUDAPESTI HÍRLAP, 1933.01.20.:



„(Károlyi Gyula zongoraművész párizsi sikere.) Károlyi Gyula, a fiatal zongoraművész, Dohnányi mesteriskolájának növendéke, a varsói Chopin-díj egyik nyertese, nagy sikerrel szerepelt január 18-án Párizsban Chopin C-moll zongoraversenyével. A kiváló művész a párizsi filharmonikusok hangversenyének keretében lépett fel.”



AZ UJSÁG, 1933.04.01.:



Károlyi Gyula hangversenye Rómában. […] Károlyi Gyula 19 éves magyar zongoraművész pénteken este adta második hangversenyét Rómában. A magyar művész második római szereplése iránt még nagyobb érdeklődés nyilvánult meg, mint első fellépése alkalmából. A hangverseny közönsége zsúfoltságig megtöltötte a hatalmas Capizucchi-hangversenytermet és a műsor után számos ráadást kért a magyar művésztől.



AZ EST, 1936.11.07.:



Károlyi Gyula zongoraművész sikere Milánóban. […] a Conservatorio hangversenytermében, amelyet az érdeklődő közönség zsúfolásig megtöltött. A közönség nagy tetszéssel fogadta a fiatal magyar zongoraművész játékát, amelyről a lapok is elismeréssel írtak.



A ZENE, 1942/9. SZÁM:



Károlyi Gyula külföldi hangversenyei. Egyik legkitűnőbb magyar zongoraművész, Károlyi Gyula, aki a Székesfővárosi Zenekar egyik legutóbbi hangversenyén Chopin-E-moll zongoraversenyével aratott igen nagy sikert, március 9-én európai hangversenykörútra indul. A körút kb. április 20-ig tart. Ez alatt az idő alatt Károlyi részint önálló hangversenyeket ad, részint zenekari hangversenyeken működik közre, részint pedig mikrofonba játszik. Az önálló estek és zenekari közreműködések száma több mint húsz. Kb. minden második napra esik egy hangverseny. A körút Németországban és a cseh

protekturátusban kezdődik, majd Svéd- és Finnországban folytatódik.
Magában Helsinkiben, a finn fővárosban három alkalommal szerepel a világhírű fiatal magyar zongoraművész.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7062018-03-25 08:54:43

Képtalálat a következőre: „Julian von Karolyi”



Károlyi Gyula ifjú korában



A kezdetekről így ír AZ EST 1930.11.28-án:





A tizenötéves mazdaznanista Károlyi Gyula zongoraművész regényes pályafutása



- Az Est tudósítójától –



Érdekes fényképet hozott ma a posta Londonból. A kép egy fiatal fiút ábrázol és a szövege ez: »Gróf Károlyi Julián magyar zongoraművész, aki vasárnap fellépett az Albert Hallban Saljapinnal.«



Érdeklődtünk, hogy ki ez a Budapesten ismeretlen magyar gróf, és kiderült, hogy a fiú, aki 15 éves, zongoraművész, és külföldön már jelentős sikereket ért el a hangverseny-pódiumon, nem gróf. Ő az a magyar muzsikus csodagyerek, akit négy évvel ezelőtt dr. Hanish, a mazdaznanisták amerikai prófétája vett pártfogása alá.



Érdekes ennek a gyereknek az egész élete, még az az élete is, amelyik a születése előtt történt. A fiú édesanyja Wegener Györgyné egyik leánya. Ez a Wegener Györgyné húsz éve mazdaznanista, ő maga dr. Hanish budapesti megbízottja, a dogma híveinek budapesti vezére. Wegenerné leánya a kilencszázas évek elején férjhez ment egy Károlyi nevű katonatiszthez. A házasságból született egy kisfiú, nagyon szép, nagy reményekre jogosító kisgyerek, aki már egész apró korában tanújelét adta matematikai zsenialitásának.



Ez a gyermek hétéves korában meghalt. Leírhatatlan volt a szülők kétségbeesése. Buzgón imádkoztak, hogy az Isten adjon nekik még egy gyermeket, egy ugyanolyan gyermeket, mint az elhalt fiú volt. Gyerekük nem született, és ekkor a házaspár Wegenerné tanácsára mazdaznanista lett.



Ők is végezték a lélegzési gyakorlatokat, amelyeket imával kell fűszerezni, ők is szigorúan betartották dr. Hanish étkezési rendjét, amelyben ott szerepel minden főzelékféle, csak a hús nem, eljártak a mazdaznanista összejövetelekre és várták a második gyermeket.



Amikor, már tudták, hogy a jövevény útban van, az asszony teljesen a mazdaznan elv szerint élt: ezzel akarta elérni, hogy második gyermekük is olyan legyen, mint az első fiú. Három hónapig kell ezért táplálni a szellemet, három hónapig a testet és háromig a lelket. Az eredmény megvolt: fiú született, nagyon szép fiúcska, szakasztott olyan, mint az elhalt gyermek.



Ekkor már háború volt. az apa a fronton harcolt és 1915-ben, kevéssel a fiú születése után az őrnagy súlyos betegen került Budapestre, ahol megoperálták, de ez nem segített rajta: meghalt. Az anya Losoncról a gyermekkel felköltözött édesanyjához, és itt laktak Budapesten. A fiú az anya és a nagyanya hatása alatt teljesen a mazdaznan elv alapján élt, ötéves koráig naponta narancslevet ivott, mert Hanish szerint azok a gyermekek, akik narancslevet isznak és helyesen táplálkoznak, nem kapnak betegséget. Már öt-hatéves korában tanújelét adta a fiú muzikalitásának, és ekkor a kis Gyuszit édesanyja elvitte Bartók Bélához. Bartók nem akart gyermektanítást vállalni, és megkérte dr. Varró Margitot, hogy ő tanítsa. Varró Margit azonnal látta, hogy nagy tehetség jelentkezett nála, tanítani kezdte és négy éven keresztül egyik legjobb növendéke volt.



1926-ban egy koncerten Mozart Asz-dúr koncertjét játszotta itt, Budapesten, olyan briliánsan, hogy általános feltűnést keltett. Egész biztos, hogy Budapesten is nagy karriert futott volna be, ha családjának meg lettek volna az anyagi lehetőségei.



Ez azonban hiányzott és éppen ezért a nagymama dr. Hamish-sal lépett érintkezésbe, aki 1926-ban Budapestre jött, a kisfiút megnézte, meghallgatta, előadásán felléptette, anyagi pártfogása alá vette, és így kikerült külföldre. Münchenbe ment előbb a fiú, ahol Pembaur tanárnál tanult, majd a lipcsei konzervatóriumba iratkozott be. Itt Pauer tanár lett a professzora.



Elvégezte tanulmányait, sőt dicsőséget is szerzett a lipcsei konzervatóriumnak, mert tavaly megnyerte a Mendelssohn-díjat, amelyet pedig lipcsei növendék már nyolcvan éve nem tudott elnyerni. Ez év nyarán kapta meg a művészdiplomát és egy angol hangverseny-vállalat most szerződtette angliai turnéra, amelynek során Saljapinnal és Székely Zoltánnal együtt tizenegy angol városban adnak koncertet. A turné december 13-án fog befejeződni, ekkor a fiú visszautazik Lipcsébe, ahol már várja őt Busch főzeneigazgató meghívása, aki filharmonikus koncert keretében akarja a kis magyar zongoraművészt Németországnak bemutatni.

Ez a mazdaznanista Károlyi Gyula, tizenötéves magyar zongoraművész karrierje.”



Julian von Karolyi - Rachmaninov Concerto No. 2


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7052018-03-24 20:28:17

Kapcsolódó kép



Károlyi Gyula avagy, ahogyan nemzetközileg ismerték:



Julian vagy Julius von Károlyi, zongoraművész



(Losonc, 1914.01.31.-München, 1993.03.01.)



Mi sem természetesebb, hogy hazánknak e neves fiáról a magyar nyelvű Wikipédiában egy szót sem olvashatunk. Magyarországon született, magyar anyanyelvű művészünket viszont a németek a saját Wikipediájukban magától értetődően a magukénak vallják, és ismertetőjüket így vezetik be: „magyar származású, német zongoraművész”. Remélem, egyszer mi is eljutunk oda, hogy egy Németországban született, német anyanyelvű hírességet német származású magyar művésznek ismerünk el.



De visszatérve Károlyi Gyulára: Károlyi gyermekként egy ismert budapesti orgonaművésznél, Ákom Lajosnál tanult zongorázni, és gyorsan haladt a művészi fejlődés útján. Már 1926-ban nagy sikerrel debütált Budapesten, amikor is Mozart Esz-dúr zongoraversenyét játszotta. Ezzel felkeltette Bartók Béla érdeklődését, aki beajánlotta őt Varró Margithoz (1881-1978), a híres zongorapedagógushoz, aki a fiatalember további képzését irányította.



Később Joseph Pembaurnál tanult Münchenben, majd 1927-től 1930-ig – a Gewandhaus ösztöndíjasaként – Max von Pauernél, a Lipcsei Konzervatóriumban, 1931-ben Alfred Cortot-nál Párizsban, végül 1932-től 1934-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, Dohnányi Ernőnél folytatta tanulmányait.



1929-ben, Londonban adott először nyilvános zongoraestet, 1930-ban Fedor Saljapin basszista vele vállalt  egy nagyszabású angliai turnét, ahol Károlyi zongorakísérőként közreműködött.



A nemzetközi áttörést számára egy rendkívül sikeres zongoraest jelentette, amelyre a londoni Royal Albert Hallban került sor. 1934-től rendszeresen koncertezett, és a legjelesebb karmesterekkel és zenekarokkal lépett fel, többek között Berlinben, Párizsban, Londonban, Budapesten, Prágában, Varsóban, Stockholmban, Helsinkiben, Rigában, (1951-től) az USÁ-ban, Dél-Amerikában, a Közel- és Távol-Keleten, és szinte valamennyi német nagyvárosban.



Az 1940-es évek elején Károlyi Gyula állandó lakóhelyéül Münchent választotta, ahol a Nibelungstraße 12. sz. alatt lakott. A német állampolgárságot 1956-ban vette fel. 1972-től  professzori állást töltött be a Würzburgi Zenei Főiskolán (Hochschule für Musik Würzburg).



Károly Gyula ragyogó technikával rendelkezett, és egyike volt kora virtuózainak. Különösen Chopin, Liszt  és Rachmanyinov zongoraműveinek az előadásával, ill. interpretálásával vált ismertté, mely művekből 1943-tól az 1950-es évek elejéig a Deutsche Grammophon, majd 1958 és 1960 között az Electrola részére felvételeket készített. A zongorára és zenekarra írt művek felvételeinél olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Edmund Nick, Hans Rosbaud, Robert Heer, Kertész István és Gilka Zdravkovic. A német rádióadó az 1950-es években Károlyival egy sor művet vett fel, köztük Debussy, Dohnányi és Kodály műveit is.




Díjak





  • 1929, Berlin: Mendelssohn-díj

  • 1932, Varsó: Chopin-díj

  • 1933, Budapest: Liszt-díj



Julian von Karolyi plays Chopin 10 Nocturnes (1962)



Julian von Karolyi plays Liszt "Feux Follets"



Julian von Karolyi plays Liszt "Mephisto Valse" No. 1


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13522018-03-24 17:17:59

A tényt, hogy mennyire népszerű lehetett a „Schönbrunni orgonák”, alátámasztja az a tény is, hogy vizsgaelőadáson is műsorra tűzték. A darab tartalmáról az alábbi rövid leírást találtam:



Kis Ujság, 1938.06.23.:



„Előadás a Stúdióban 1938 július 1 –én, pénteken este 8 órakor.

SCHÖNBRUNNI ORGONÁK.

Zenés hangjáték 1 felvonásban. Irta Kulinyi Ernő. Zenéjét szerzette: Kemény Egon.

Tartalom:

A schönbrunni kastély parkjában nyílnak az orgonák. Mindenki vidám és megelégedett a kastélyban, csak a császár rosszkedvű, mert a fiatal főherceg egy szegény és polgári származású leányt akar feleségül venni.

Girardi, a híres komikus sem tudja teljesen megenyhíteni a haragos uralkodót; ez csak a színésznőnek sikerül, aki egy nagy csokor orgonával beállít a kastélyba. A császár beleegyezik a fiatalok házasságába és megbékélten ül vacsorához kedvencével, a kis nagyhercegnővel.

A lakájok kinyitják a schönbrunni kastély ablakait és az orgonák illata elárasztja a királyi termeket.”



Budapesti Hírlap, 1939.02.14.:



„(Vizsgaelőadás.) Az Országos Filmegyesület filmművészeti iskolája vasárnap délelőtt vizsgaelőadást rendezett a Belvárosi Színházban. A műsor első felében Zilahy Lajos Tábornoká-nak első felvonását adták elő a növendékek […] Szünet után Kulinyi Ernő és Kemény Egon a rádióban nagy sikerrel bemutatott hangjátékát, a Schönbrunni orgonák-at adták elő Vándory Gusztáv rendező-tanár gondos és stílusos betanításában és Stephanides Károly karnagy kitűnő zenei vezetésével. A hangulatos és derűs játék szereplői közül sok megérdemelt tapsot kaptak Adorján Éva, Mattyasovszky Jolán, Láng Marika, Margittay Alajos, Incze Aurél, Tarján Béla, Keresztes György. […]”


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6662018-03-24 16:04:34

http://www.bach-cantatas.com/Pic-Lib/Granados-Enrique-12.jpg



Enrique G R A N A D O S



(1867.VII.27., Lleida - 1916.III.24., La Manche)



102 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el tragikus körülmények között Enrique GRANADOS spanyol zeneszerző és zongoraművész. Rá emlékezve idézem az alábbi írást:



A Pesti Napló beszámolója (1916. április 13-i szám):



„Egy spanyol zeneszerző tragikus halála. Madridból írják:



Enrique Granados, a modern Spanyolország legkiválóbb komponistája a Sussex katasztrófája alkalmával a tengerbe veszett.*



Granados 1867. július 27-én született a katalóniai Lleidaban. Tanulmányait Barcelonában, Juan Battiste Pujol-nál kezdte meg, majd Felipe Pedrell-nél, a kiváló theoretikusnál folytatta. Később Párizsba utazott, ahol Charles Wilfried de Bériot-nak, a híres hegedűművész hasonló nevű fiának a tanítványa lett.



Granados hangulatos kis zongoradarabokkal és dalokkal** lépett először a nyilvánosság elé, de nemsokára megjelent egy zongora-hármasa, egy kvartettje és egy szimfóniai költeménye.



Első operája «Maria del Carmen» csak Madridban került színre, a «Folleto» című dalművét pedig Barcelonában mutatták be. «Goyescas» című operáját azonban már a New Yorki Metropolitan-operában hozták először színre, még pedig spanyol nyelven. Ez az opera tulajdonképpen egy zongora-suiteből keletkezett s a nagy spanyol festő műveinek egyes jeleneteit vitte színpadra.



Granados, vagy a „spanyol Schubert" — amint honfitársai nevezték — darabja előkészületeit vezette Amerikában, s a Sussex-en szándékozott visszatérni Spanyolországba. A hajó katasztrófája alkalmával azonban ő is áldozatul esett. Halála érzékeny vesztesége a spanyol zeneéletnek.”



*      A hajót egy német tengeralattjáró megtorpedózta.



**   Álbum de melodías: Carezza-Vals, Dans le Bois, La sirena, stb.; 12 Danzas Españolas.  - Kiváló zenedarabok, a kedvenceim közé tartoznak.



Granados plays Granados, Danza espanola no 5, Andaluza



Granados - La serenata del espectro from Goyescas


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7042018-03-24 09:48:32

Delly Rózsi a róla első alkalommal 1969. 06. 07-én bemutatott portréfilmről:



FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1969. 05. 31.:



Delly Rózsi énekel



FELÉR EGY PREMIERREL



Delly Rózsinak nem ez az első találkozása a tévével. Operai közvetítésekben jó néhányszor szerepelt, sőt évekkel ezelőtt ő volt az első magyar énekes, aki a berlini tévé meghívására áriákat és Kodály-dalokat énekelt. De ez a róla készült negyvenperces portréfilm, amely június 7-én kerül a közönség elé, más — és felér egy premierrel.



— Milyen érzés önmagával találkozni a tévé képernyőjén?



— Amikor egyenes adásban mutattak be minket az operai színpadról, akkor nem volt lehetőségem rá, hogy megnézzem önmagamat. De azért egyszer mégis sor került rá: Margaret Tynes Salome-táncát próba közben vették fel. Én a trónon ültem, Herodiást énekeltem, és amikor a tévén megláttam magamat, az első percben meghökkentem: a beszédhangom lepett meg, alig ismertem rá.



S most? A portréfilmben felcsendül, aláfestő zenének, a Walkür lovaglás zenéje és Delly Rózsi az otthonában elmondja pályája történetét...



— Igen, igen, a kezdettől a csúcsig, vagyis az Operaházhoz való szerződtetésemtől, amit Tóth Aladárnak köszönhettem, Izoldáig, a szerepek szerepéig. A műsor további részét már a tévé stúdiójában forgatták. Partnereim: Jámbor László és Joviczky József. Elámultam attól, hogy Kaunitz Ervin milyen impozáns, szép díszleteket tervezett minden jelenethez. A felvételekkel — az operatőr: Zsóka Zoltán, a rendező Horváth Zoltán volt — két nap alatt készültünk el, pedig például a Bánk bán szobajelenetét legalább tízszer kellett ismételnünk, mert a csaknem tizenöt méteres teremben a szereplők ki-kiszaladtak a képből.



A Bánk bán Gertrudisát csakúgy, mint a tévében az utána következő Don Carlos Eboliját, Delly több mint százszor énekelte nagy sikerrel az operaszínpadon...



— És érdekes módon csak amikor legutóbb énekeltem az Ebolit, jöttem rá, mi a technikai fortélya annak, hogy a nagyária közben könnyedén és természetesen áradjon belőlem a hang. Most rögzítettem ezt magamnak ...



A tévéfilmben csaknem valamennyi híres szerepéből kapunk ízelítőt; a Lohengrin Ortrudja után a műsor koronája kétségtelenül Delly Rózsi grandiózus Izoldájának szerelmi halála.



— Hogyan tudta a szenvedélyes színpadi játékot a tévé másfajta műfajára alkalmazni, transzponálni?



— Fékeznem kellett magamat. Kevesebb mozgás, kevesebb arcjáték. Eszembe jutott az, amit Nádasdy Kálmántól kaptam útravalóul, amikor a Trisztánt rendezte: az énekesnek, a hang után a legfontosabb szerve: a szeme. A tévén is a szem a színészi játék leglényegesebb eszköze. Jó, hogy a tévé operát is közvetít. Így talán megérjük azt, hogy a komolyzene épp úgy része lesz a nagy tömegek hétköznapi életének, mint a beat vagy a jazz.



Delly Rózsi híres arról, hogy hangja milyen fáradhatatlan …



— A Walkür Brünhildája után másnap legszívesebben akár az Izoldát énekelném. Egy-egy nagy szerep úgy hat rám, mint egy jó beéneklés, egy jó beskálázás, hogy szaknyelven szóljak. Mindig kérlelhetetlen vagyok magammal szemben, időnként nagy- takarítást rendezek a repertoáromban, sorra veszek minden kis részletet, hogy leporoljam vagy ha kell, kiirtsam a legkisebb hibákat vagy pontatlanságokat is."


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7032018-03-24 09:44:16

Képtalálat a következőre: „Delly Rózsi”



Delly Rózsi operaénekesnő (drámai szoprán)



Budapest, 1912.12.16.- Budapest, 2000.03.04.



Ő minden bizonnyal még nem tartozik az elfeledettek közé. Hiszen megélte a harmadik évezredet. Csaknem pontosan 18 évvel ezelőtt, az új évezredbe történő belépés évének tavaszán hunyt el. 18 év a történelemben egy villanás csupán, még akkor is, ha olykor egyetlen esztendő is száznak tűnik. Hangját még sok felvétel őrzi, és egykori közönségén és pályatársain kívül leánya, Forgács Júlia személyében - aki ugyancsak énekesnő – szerencsére van, aki emlékét életben tartsa, ápolja.



Mégis, Delly Rózsit, a kiváló Wagner-énekesnőt is meg kell említenünk e topikban, hiszen a komolyzene ma 18 esztendős hívei számára ő már mégsem a jelent képviseli.



Minthogy Delly Rózsiról az interneten nagyon sok információt találunk, ezért elegendőnek tartom itt az alábbi  videót beilleszteni, amelyben őt legjelentősebb szepeiben láthatjuk és hallhatjuk énekelni:



Elmúlt idők jelene: Delly Rózsi - Békés András bevezetőjével



Elhangzik:



Wagner: Lohengrin - Ortrud és Telramund kettőse a II. felvonásból – Delly Rózsi és Jámbor László;



Erkel Ferenc: Bánk bán - Gertrúd és Bánk bán kettőse a II. felvonásból – Delly Rózsi és Joviczky József;



Wagner: Trisztán és Izolda - Izolda szerelmi halála – Delly Rózsi.


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 13502018-03-23 10:50:00

Megtaláltam a „Schönbrunni orgonák” szereposztását:



Budapesti Hírlap, 1937.06.20.:



(Csortos Gyula új szerepe.) Csortos Gyula, a Nemzeti Színház kiváló művésze, aki már hosszabb ideje nem lépett fel új szerepben, legközelebb a rádió mikrofonja előtt alakít új szerepet: I. Ferenc József király és császár szerepét. Az illusztris művész játssza ugyanis a Schönbrunni orgonák, Kulinyi Ernő és Kemény Egon zenés hangjátékának a főszerepét a rádióban június 29-én este. Csortos Gyula mellett, aki az ötven éves Ferenc Józsefet alakítja, Tóth Böske játssza a hangjáték női főszerepét, egy híres bécsi színésznőt, Bilicsi Tivadar személyesíti Alexander Girardit, a nagy bécsi jellemszínészt és Várady Lajos a fiatal János Szalvátor főherceget. Leövey Leó, a Vígszínház művésze, Harsányi Gizi és egy gyermekszínésznő játszik még jelentősebb szerepet a Schönbrunni orgonákban, amelynek előadását Barsi Ödön rendezi és ifj. Stephanidesz Károly vezényli.”



E bemutatóra a 962. bejegyzésben jelzett időpont előtt, tehát még korábban, 1937. 06. 29-én került sor.




Ezt követően a rádió 1940 végéig szerepeltetett műsorában részleteket a „Schönbrunni orgonák”-ból.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7022018-03-22 12:58:28









































































































































































































































































































Kimutatás a jelen topikban szereplő művészekről



2018.03.22-i állapot



L-től ZS-ig



Név, művészeti ág



Szül. év



Bejegyzés sorszáma



Laurisin Lajos operaénekes (tenor)



1897



302..303.,304.,306.,307.,311.,312.,314.,315.,317.,



318.,319.,320.,323.,325.



Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző



1899



302.,305.,306.,319.,320.,321.,322.,447.,448.,449.,



566.



Lavotta János zeneszerző, hegedűművész



1764



474.,475.,476.,477.,478.,479.,480.,481.,482.,483.,



484.



Lumpe Gizella énekesnő, énektanár



18..?



179.



Medek Anna operaénekesnő



1885



212.,213.,214.,393.,661.



Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1842



45.,158.



Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus



1815



46.,51.,112.,158.,337.,338.



Ney Dávid operaénekes



1842.



571.,572.



Németh Mária operaénekesnő



1897



414.,415.,416.,417.,421.,422.,423.,424.



Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző



1903



100.,101.,102.,103.,104.,105.,106.,114.,115.,116.,



117.,130.



Ottrubay Melinda balett-táncos



1920



324.,326.,339.,340.,341.,344.,351.,352.



Papp Mihály színművész



1875



467.



Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő



1881



6.



Pilinszky Zsigmond operaénekes



1883



130.,133.



Polgár Tibor zeneszerző, karmester



1907



561.,562.,563.,660.



Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző



1843



95.,96.,98.,99.



Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató



1892



23.,24.,34.,35.,36.,183.,184.



Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus



1906



57.,87.,88.



Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész



1928.



394.,395.,396.,397.,398.,399.,400.



Réthy Eszter operaénekesnő



1912



91.,92.,207.,



210.



Rieger Tibor mérnök, zeneszerző, zongora- és orgonaművész



1899



647.,648.,649.,650.,651.,652.,653.,654.,655.,656.,



657.



Rubányi Vilmos karmester



1905



58.,59.,60.,61.,245.,568.



Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő



1903.



250.,251.,252.,253.,254.,255.,256.,257.,258.,259.,



262.,264.



Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1786



83.,84.,158.



Sándor Erzsi



1855



450.,451.,452.,453.



Sárosi Ferenc zeneszerző



1855



49.



Schmidt Ferenc zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



 



1874



70.,72.,74.,76.,77.,78.,81.,108.,111.,113.,



118.,128.,171.,172.



Sebeők Sári operaénekes



1882



32.,67.,68.



Szabados Béla zeneszerző



1867



94.,97.



Szabó Ilonka operaénekes,lírai szoprán



1911



282.,283.,284.,285.



Szabó Lujza operaénekes,kol. szoprán



1904



263.,265.,266.,353.



Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző



1848



31.



Szamosi Elza operaénekesnő



1881



215.,216.,217.,378.,380.,467.,667.



Szánthó Enid operaénekesnő



1907



547.,548.,550.,551.,552.,553.,554.,555.,556.,557.



Szedő Miklós dr. orvos, operaénekes



1896



435.,436.,437.,438.,439.,440.,441.444.,445.,446.,



458.,459.



Szendrei Alfréd zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző



1884



130.,137.



Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus



1863



355.,356.,357.,358.,360.,361.



Széchenyi Imre gróf zeneszerző



1825



386.,387.,388.,389.,390.,391.



Sztojanovits Jenő zeneszerző, karmester, zenepedagógus



1864



507.,508.,509.,510.,511.,512.,517.,518.



Takáts Mihály operaénekes (bariton)



1861



454.,455.,456.,457.



Tamás Ilona operaénekes, szoprán



1914



243.,244.,245.,246.,247.



Tamássy Zdenkó zeneszerző



1921



458.,459.,460.,461.,462.,463.



Tiszay Magda operaénekesnő



1919



669.



Tóth Péter karmester



1924



3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,17.,19.,279.,



280.,281.



Tutsek Ilona operaénekesnő



 



1905



195.,197.,198.,199.,200.,211.



Tutsek Piroska operaénekesnő



1905



195.,196.,197.198.,199.,200.,204.,205.,206.,207.,



209.,210.,211.,260.,351.



Vaály Ílona színésznő, primadonna



1894



653.,654.



Vavrinecz Mór, karnagy, zeneszerző



1858



523.,524.,525.,526.,530.



Vecsey Ferenc hegedűművész, zeneszerző



1893



503.,504.,505.,506.



Verebes Ernő színész, operetténekes



1902



520.,521.,522.



Virovay Róbert hegedűművész



1921



38.,39.,40.,171.,404.



Volkmann Róbert zeneszerző



1815



28.,332.,333.,337.



Zádor Dezső operaénekes



1876



130.,134.



Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész



1894



107.,139.,140.,141.



Závodszky Zoltán operaénekes



1892



52.,185.,204.,205.,207.



Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész



1849



37.,63.,64.,65.,66.,392.



Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester



1910



50.,343.,344.,345.,346.,347.,351.,352.,353.,354.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7012018-03-22 12:51:46





























































































































































































































































































































Kimutatás a jelen topikban szereplő művészekről



2018.03.22-i állapot



A-tól K-ig 



Név, művészeti ág



Szül. év



Bejegyzés sorszáma



Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző



1830



10.



Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1855



11.,154.,331.



Albert Ferenc hegedűművész, tanár



1918



619.,630.,631.,632.,633.,634.,635.,636.,637.,638.,



639.,640.



Albert Gyula zeneszerző, karmester, hegedűművész, tanár



1892



631.,636.,637.



Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló



1895



130.,144.,145.,146.,147.,148.,149.,150.



Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző



1841



493.,494.,495.,496.,497.,498.,499.,500.



Anday Piroska operaénekesnő



1903



118.,119.,120.,121.,129.,130.,132.,156.,692.,693.



Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző



1885



151.,152.,153.,154.,155.



Barki László hegedűművész



1958



529.,543.,549.,559.,658.,694.,696.



Bánát Gábor hegedűvirtuóz, zenetudós



1926



531.,532.,533.,534.,535.,536.,537.,538.,542.,544.,



545.



Báthy Anna operaénekes



1901



220.,221.,222.



Beleznay Antal



 



1857



227.,228.,231.,232.,233.



Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró



1843



371.,372.,373.,374.,375.,376.,382.,383.,384., 385.



Bihari János zeneszerző, hegedűművész



1764



481.,486.,487.,488.,489.



Bodó Erzsi drámai szoprán



1899



266.,362.,363.,364.,365.,366.,367.,368.,369.,370.



Bogáthy Mihály színész, énekes



1926



53.



Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező



1823



83.,85.,86.



Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár



1799



89.,90.



Burián Károly operaénekes



1870



9.



Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész



1871



230.,234.,237.,239.,240.,242.,257.,286.,287.,288.,



289.,290.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.,



300.,301.



Csermák Antal György zeneszerző, hegedűművész



1774 körül



481.,490.,491.,492.



Dalnoky Viktor dr., fogorvos, operaénekes, rendező



1866



415.,416.,417.,425.,426.,427.,428.,430.,432.,433.,



434.,435.



Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1877



79.,80.,81.,128.,130.,158.,166.



Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző



1821



191.,192.,193.,337.



Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész



1825



190.



Dullien Klára hegedűművész és -tanár



1905



641.,642.,643.,644.,645.,646.



Durigo Ilona operaénekesnő



1881



130.,131.



Egressy Béni zeneszerző, író, színész



1814



29.



Ember Nándor zongoraművész



1897



41.,42.,54.,55.,56.,277.,278.



Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista



1842



157.,158.,160.,161.



Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1851



186.,187.,188.,189.



Fedák Sári színművésznő, operettprimadonna



1879



467.



Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester



1895



130.,142.



Flattné Győrffy Gizella operaénekes



1874



378.,379.,380.,381.,392.,393.



Fusz János zeneszerző, karnagy



1777



135.,136.



Gábor Arnold operaénekes



1888



130.,143.



Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós



1906



158.,159.



Gencsy Sári operaénekes



1924



676.,677.,683.,684.,685.,687.



Gertler Endre hegedűművész



1907



404.,405.,406.,407.,408.,409.,410.,411.,412.,413.



Geyer Stefi



1888



418.,419.,420.



Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző



1842



224.,225.,226.



Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus



1830



44.,471.,472.,473.



Goll Bea táncosnő, színésznő



1927



41.,42.,50.,93.



Gyenge Anna operaénekesnő



1894



686.,688.,689.,690.,697.,698.,699.,700.



Greisinger István zeneszerző, zongoratanár



18 ?



179.



Hajdu Imre zeneszerző



1906



573.,574.,575.,576.,577.,578.,579.,580.,581.,582.,



583.,586.,587.,588.,589.,593.,594.,595.,597.,598.,



600.,601.,602.,603.,604.,605.,608.,609.



Hámory Imre színész-operaénekes



1909



247.,248.,249.



Hilgermann Laura operaénekes, énekpedagógus



1869



550.,553.,558.



Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár



1862



173.,174.,175.,176.,177.,178.,179.,180.,181.,182.



Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész



1903



313.,316.,318.



Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus



1890



162.,163.,164.,165.,166.,167.,168.,169.,172.



Joachim József hegedűművész



1831



122.,123.,124.,125.,126.



Kabos Ilonka zongoraművész



1898



327.,328.,330.,334.,335.,336.



Kemény Egon zeneszerző



1905



171.,172.,305.,306.,308.,324.,439.,440.,444.,445.,



447.,448.,449.,480.,562.,578.,583.,585.,590.,591.,



592.,600.,601.,602.,603.,613.,660.,687.,693.



Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző



1871



33.



Koessler János zenepedagógus, zeneszerző, karnagy, orgonista



1853



464.,465.,466.



Kosáry Emmi operaénekesnő



1889



230.,234.,235.,236.,235.,238.,239.,240.,241.,242.,



286.,289.,291.,292.,293.,294.,295.,296.,297.,298.



Koréh Endre, operaénekes, basszus



1906



560.,561.,562.,563.,564.,565,566.,567.,568.,570.



Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár



1897



348.,349.,350.,353.



Környei Béla operaénekes



1873



217.,218.,219.,415.



Krammer Teréz operaénekesnő



1868



661.,662.,663.,664.,665.,666.,667.,668.,674.,675.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 7002018-03-22 11:12:11

E téma részemről történő lezárásaként hadd hivatkozzam a Carusoban Gyenge Annáról megjelent, igen tartalmas és a 686. sz. bejegyzésbe már belinkelt írás utolsó két bekezdésére.



Itt találjuk meg az énekesnő 1938 utáni tevékenységéről szóló beszámolót. Miután búcsút mondott a színpadnak – ő is, mint oly sok pályatársa – tanítással foglalkozott. A Teremtő hosszú élettel, négy év híján 100 esztendővel ajándékozta meg, annak ellenére, hogy életének első négy évtizedében már legalább öt ember számára elegendő eseményt élt meg. Folyamatosan úton volt, fáradhatatlanul dolgozott, de közben kitartott egyetlen férje mellett, és gyermeket is szült. Karrierje – amíg színpadon volt – szinte töretlenül ívelt fölfelé. Ám a Sors – úgy tűnik - nem szereti az egyhangúságot. Gyenge Annának túl kellett élnie egyetlen fiát, aki 1975-ben hunyt el, és a művésznő - három unokájától távol - idősek otthonában fejezte be életét.



Az alábbi lemezen (itt) még érdemes belehallgathatnunk azokba a felvételekbe, amelyek Gyenge Anna legjelentősebb szerepeiről készültek. Sajnos, a youtube-on letiltották e hanganyag komplett közzétételét.



Képtalálat a következőre: „Anne Roselle + Lebendige Vergangenheit”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6992018-03-22 10:27:12

Az alábbi hír már Gyenge Anna amerikai szerepléséről szól, arról, hogy miként vált be az énekesnőnek a beígért rádiószereplés:



TOLNAI VILÁGLAPJA, 1940.02.07.:



AMIT A HANGSZÓRÓ MESÉL



[…]



Az amerikai rádió sztárjai




Az amerikai rádiósztárokról keveset, vagy semmit sem tud az európai ember. Pedig a mikrofón csillagjai legalább olyan híresek az újvilágban, mint a filmvászon hősei. Az egyik nagy amerikai rádióújság a közelmúltban érdekes összeállítást közölt a nagy rádiósztárokról. […] Bing Crosby, Nelson Eddy és Don Ameche a legnépszerűbb énekesek. Évi keresetük felülmúlja a százezer dollárt. Az énekesnők listáján Jeanette MacDonald vezet, Anne Roselle, a magyar Operaház Gyenge Anna néven ismert magyar énekesnője a hatodik helyen szerepel a felsorolásban. […] .“



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6982018-03-22 10:19:40

És még egy hír az utolsó Magyarországon (Európában?) töltött időből:



AZ EST, 1938.08.31.:



Gyenge Anna szenzációs amerikai rádiómegállapodása



Amikor néhány héttel ezelőtt Budapesten járt Leopold Stokowski, a világhírű amerikai karmester, meglátogatta a Margitszigeten Anna Rosellet, Gyenge Annát, a világhírű magyar operaénekesnőt, aki nyári szabadságát tölti itthon.

— Hallom, milyen szép a hangod, — mondotta a fültanúk szerint Gyenge Annának Stokowski — amint hazaérek, gondoskodni fogok róla, hogy ezt a hangot minél többen hallgassák.

Tegnap Gyenge Anna Budapesten a legnagyobb amerikai rádiótársaságtól levelet kapott, amelyben azt írják, hogy: »Mr. Stokowskira való hivatkozással küldjük el önnek szerződésünket, tíz rádióórára.«

Beszéltünk Gyenge Annával, aki a következőt mondotta:

— Nemsokára hazautazom, mert amerikai operafellépéseimen kívül újabb kötelezettségeim vannak az Egyesült Államokban: egy rádiókoncertsorozat. Megfelel a valóságnak, hogy Stokowski járt közben a  szerződés ügyében és a koncertjeim egy részét Los Angelesben ő maga fogja dirigálni.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6972018-03-22 10:16:00

Gyenge Anna magyarországi fellépéseiről a korabeli újságok 1938-ig tudósítanak. Az énekesnő 1935-ben még arról is nyilatkozott, hogy itthon szeretne maradni (ld.: Magyarország, 1935.06.12.). Radnai igazgatónak azonban – anyagi okok miatt – nem állt módjában őt az Operához szerződtetni. Így azután 1938-ig csak vendégszereplésekről lehetett szó.



Csupán két részlet ragadok ki az ezen alkalmakról szóló, számos írásból:



 PESTI NAPLÓ, 1931.04.28.:



Gyenge Anna az Operaházban



Gyenge Anna rövid vendégszereplésének során vasárnap este Puccini Pillangókisasszonyának címszerepét énekelte. Legutóbb Aida alakításának nagy és meggyőző harmóniájáról kellett beszámolnunk, vasárnapi operaházi szereplésével kapcsolatban azonban meg kell emlékeznünk arról a csaknem misztikusnak nevezhető, legapróbb részletekig ható elmélyülésről és változásról, mely Gyenge Anna vasárnapesti Pillangókisasszonyában jelentkezett. Gyenge Anna produkciója már korábban is az érettség, a teljesség meggyőző erejével hatott és már akkor is feltűntek ebben a produkciójában azok az apró zenei finomságok, azok az elbájolóan finom, nőiesen, megindítóan őszinte lírával teli momentumok, melyek Gyenge Anna poetikusan finom Pillangókisasszonyát fűszerezték. Ezek a részletek azóta megsokasodtak, az apró finomságok éteri tisztasággá szublimálódtak, […]“



PESTI NAPLÓ, 1938.08.19.:



Gyenge Anna sikere a Parasztbecsületben. A hűvös est ellenére is majdnem 2000 ember hallgatta végig az állatkerti szabadtéri hangversenyek egyik kiemelkedő eseményét, Mascagni Parasztbecsületének előadását. […] Santuzzája magával ragadta közönségét. Különösen nagy sikere volt és fel-fel zúgó tapsorkán honorálta szép hangját. […]



A nagysikerű előadást Gyenge Anna hangversenye követte, amelyen Liontas Konstantin is közreműködött. Wagner, Puccini, Dienzl és Lehár művei szerepeltek műsorán, amelynek minden számát lelkes ováció fogadta. A végén a közönség abban a nem mindennapos élvezetben részesült, hogy hallhatta Gyenge Annát, amint magyarosan mulat. Csak ráadás után engedte le a közönség a pódiumról. […]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6962018-03-22 10:08:39

Megtisztelsz azzal, hogy egyáltalán belenézel e topikba időnként. Olvasása nem tartozik a "kötelező kűrök" közé. :)



Üdvözletedet, természetesen, továbbítom ifj. Barki László művész úrnak, aki egy végtelenül kedves, közvetlen úriember.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6952018-03-22 10:02:42

Köszönöm a kiegészítést. Tudom, hogy hiú remény, de jó lenne hallani is ezt a dalt Anday Piroska előadásában ...


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6922018-03-21 21:12:39

Anday Piroskáról a 118.,119.,120.,121.,129.,130.,132.,156. sz. bejegyzésekben lehet olvasni. Delly Rózsi is sorra kerül, és - remélem - még nagyon sokan mások is. Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet Delly Rózsira. "Előjegyzem." :)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6622018-03-21 14:14:07

 



179 évvel ezelőtt, ezen a napon született Modeszt Petrovics MUSZORGSZKIJ orosz zeneszerző, a 19. század zenetörténetének egyik kimagasló alakja.



(1839.III.21 – 1881.III.28.)

 



V. V. Sztaszov: MUSZORGSZKIJ

 



Sztaszov a XIX. század második fele orosz zenetörténetének és zenekritikájának Szerov mellett legnagyobb alakja, a forradalmi demokrácia bátor harcosa, Csernisevszkij hű tanítványa volt. Muszorgszkijról szóló írása, melyet most magyar nyelven is kezébe vehet az olvasó, különös érdekkel bír: Sztaszov a kortárs és a barát, forró szeretetével vázolja fel Muszorgszkij élettörténetét, bemutatva művészetének népi jellegét, kritikai realizmusát és kimagasló helyét az egyetemes zenetörténetben.



Sztaszov szerint Muszorgszkij művészetének titka: népi jellege és realista mélysége. Elemzéseiben kiemeli, hogy Muszorgszkij minden jelentős művében, operáiban éppúgy, mint románcaiban, mindenütt az orosz nép játssza a főszerepet. Ugyanakkor rámutat arra is, hogy a Muszorgszkij által képviselt zenei alkotómódszer és világnézet a zenetörténetben megfelel annak a fejlődési vonalnak, melyet az irodalomban Gogoly indított el. Így ír a Borisz Godunovról, Muszorgszkij életének főművéről:



«A valóság ilyen megközelítése, ahogy Muszorgszkij zenéjében látjuk, csak Gogoly és Osztrovszkij legjobb alkotásaiban fedezhető fel. . . . A történelem megértése, a néplélek, a néphangulat, a népi bölcsesség és balgaság, a népi erő és gyengeség, tragikum és humor számtalan árnyalatának mély-értelmű ábrázolása — mindez egyedülálló Muszorgszkijnál.»



Ugyanezeknek az elveknek a győzelmét mutatja be Muszorgszkij románcainak elemzésénél is: «ez, . . . a nemzeti muzsika és speciálisan ... a mélyen népi, tökéletesen új, gogolyi módon realista jelenetek és képek előadása volt.»



Sztaszov könyvét az elemzések mélysége mellett is közérthető előadásmódja alkalmassá teszi arra, hogy Muszorgszkij hallgatóinak egyre növekvő tábora jobban megismerkedhessék a mester életével és életművével.



 



Z. D.



(Művelt Nép.)



TÁRSADALMI SZEMLE, 1952. (11. szám)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6612018-03-21 13:11:23

56 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el kiváló operaénekesnőnk,





Sándor Erzsi (1885-1962)  



1931-ben énekesnői működésének 25. évfordulóját  a muzsikus világ, szoborleleplezéssel, szónoklatokkal és a Magyar Királyi Operaházban tartott díszelőadással ünnepelte meg. Ebből az alkalomból a következő írás jelent meg róla:



 „[…] Ritka eset, hogy valaki művészi kvalitásainak hervadatlan virágzásában érhet el hasonló, énekeseknél igazán kivételes jubiláris dátumot. Kolozsvárott kezdte meg énektanulmányait s Budapesten a Zeneakadémián fejezte be. Az évzáró vizsgán oly tüneményes sikert aratott páratlan csengésű hangjával, muzikalitásával és már akkor jelentős koloraturatechnikájával, hogy az Operaház rögtön tagjai sorába szerződtette. Lakmé szerepében hódította meg akkor a pesti közönséget és ma, huszonöt év után, ismét a Lakmé címszerepebén ünnepelte őt tomboló tapsokkal a jubileumi előadás ünnepi hangulatú hallgatósága. E két végpont között különböző korszakok különféle stílusok dalműveinek több, mint félszáz főszerepét játszotta. Sokoldalúsága valóban imponáló, ha elgondoljuk, hogy a múlt század divatos olasz operáiban (Lucia, Rosina) Verdi és Puccini dalműveiben, Mozart örökéletű gyöngyeiben, azonkívül Mayerbeer, Offenbach, Wolff-Ferrari és Strauss operáiban épp oly nagyszerű, felülmúlhatatlan volt, mint Erkel Bánk bánjában és Hunyadi Lászlójában. Sándor Erzsi azokhoz a kiválasztottakhoz tartozik, kiknél a természetnek pazar bőkezűségével adományozott hanganyaga mellé még nagyszerű színészi kvalitások is járultak. […]“



(A ZENE, 1931 / 7. SZÁM)



Delibes: Lakmé - Csengettyűária – Énekli: Sándor Erzsi



(További bejegyzések e témában: „A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei“ topikban, a 450.,451.,452.,453. sz. alatt )


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6602018-03-21 10:13:38

 



82 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el



Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov orosz zeneszerző, karmester és tanár.



Az orosz muzsika egyik legkiemelkedőbb alakja.



(1865.VIII.10. Szentpétervár – 1936.III.21. Neuilly-sur-Seine)



 



Glazunov halálhírét kapták a Pesten vendégszereplő művészek



Nagy részvétet keltett vasárnap Budapesten a művészvilágban Alexander Konstantinovics Glazunov, a nagy zeneszerző halálának híre. Magda Tagliaferro olasz zongoraművésznő, aki minapi hangversenye után még a magyar fővárosban tartózkodik, szombaton este telefonon beszélt párizsi impressziójával: ő közölte vele Glazunov halálhírét.

 



— Ma este egy hangversenyünkön éppen Glazunov hegedűversenyét játszotta egy művész, — mondotta a párizsi impresszárió a telefonba — amikor értesültem Glazunov haláláról.



A műsorszám után kimenteni a pódiumra és bejelentettem a közönségnek. A hangverseny publikuma mély meg-illetődéssel fogadta a hírt.

 



Glazunov, aki 1865. augusztus 10-én született Szentpéterváron, a régi nagy orosz zeneszerzőgárda csoportjához tartozott. Művészete folytatása volt Csajkovszkij, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov, Borodin muzsikájának. Első szimfóniáját, mint reáliskolai tanuló 16 éves korában írta. 1899-ben lett a zeneszerzés tanára a Szentpétervári konzervatóriumban. Sok szimfóniát, zenekari művet, szimfonikus költeményt, vonósnégyest komponált, és több színpadi művet is. Borodin «Igor herceg» című operáját Rimszkij-Korszakovval együtt ő hangszerelte és fejezte be. Később igazgatója lett a pétervári konzervatóriumnak. A szovjet-uralom elején el akarta hagyni Oroszországot, ez azonban nem sikerült neki, csak később, betegsége miatt engedték meg, hogy Franciaországba költözzék.

 



Glazunov unoka-húga Budapesten él. Amikor Melles Béla,* Operaházunk hangversenymestere orosz hadifogoly volt ismerkedett meg a leánnyal, feleségül vette és magával hozta Budapestre.

 



Beszéltünk tegnap Issay Dobrovennel, az ugyancsak Budapesten tartózkodó híres orosz karmesterrel, aki nagyon jól ismerte személyesen is Glazunovot és szintén értesült haláláról.



— Nagy szomorúsággal hallottam Glazunov halálának hírét, — mondotta nekünk Dobroven. — Engem is tanított Szentpéterváron. Olyan jó ember volt, hogy legendákat mesélek róla. Ingyen tanultak nála a tehetséges művészek, akiket még anyagilag is támogatott. Jascha Heifetz, Mischa Elman és egy sereg más nagy muzsikus nála lakott Szentpéterváron. Mert felismerte bennük a tehetséget, szívesen látta őket. Párizsban élt állandóan az utolsó időben és ott, komponálgatott. Halála igen nagy vesztesége a zenei kultúrának.



AZ EST, 1936. március 24. (27. Évfolyam, 70. szám)



 



*Melles Béla (Baja, 1891. június 26.Bp., 1939. február 4.): hegedűművész.



Hadifogsága idején Szentpétervárott Auer Lipót és Glazunov tanítványa.



(Megj., A.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6902018-03-21 09:15:23

UJSÁG, 1931.04.21.:



„Az énekesnő karrierje

Apró feljegyzések Gyenge Annáról



Húsz évvel ezelőtt történt. Természetesen akkor is leghíresebb színésziskolája Rákosi Szidinek volt. Naponként hallottam, hogy a végző növendékek között egy szép, fiatal leány, akinek csodahangja van, ilyen meg olyan, akinek óriási jövője lesz. Már magam is kíváncsi voltam, és megkértem a nagy művésznő Rákosi Szidi igazgatónőt, hogy szeretnék megismerkedni a nagyreményű kezdővel.



A jó hír igazat mondott, minden tekintetben meg voltam lepve Gyenge Anna működésétől, amit az iskola házi színpadán produkált, az énekhangja pedig igazán színarany volt! Mindjárt láttam, hogy a nagyjövőjű kezdőt csakis elsőrendű keretben lehet előrevinni...



Régiek és újak tudják azt, hogy a magyar színészetnél egy nagy igazgatónk volt: Krecsányi Ignác, a Budai Színkör igazgatója, aki hat hónapig Budán, hat hónapig Temesvárott működött nagy és hatalmas művészi erőkből álló társulatával. Gondoltam hát nagyot és merészet, én ezt a kezdő Gyenge Annát leszerződtetem Krecsárnyihoz elsőrendű szerepkörre!



 Abban a kitüntetésben részesültem, hogy Krecsányi társulatának művésztagjait úgyszólván kivétel nélkül én szerződtettem. De hát hogy lehet a tervet nyélbe ütni? Krecsányi rendkívül elfoglalt ember volt, kora reggeltől késő éjjelig talpon volt, ő maga rendezett, ő könyvelt, ő maga írta saját kezűleg az összes leveleit, ő volt a dramaturg, maga olvasta az összes hozzá benyújtott darabokat, természetes, ez a sok munka rendkívül idegessé tette, hogy ebédelni is alig volt ideje, jómagam is csak úgy tudtam vele tárgyalni, hogy hetenként kétszer meghívott ebédre, akkor tárgyaltuk le az összes ajánlkozásokat, persze, csak a nagy hírnévnek örvendő, elsőrendű művészekkel állt szóba. Mikor én megemlítettem neki a Gyenge Annát, és elmondtam neki tervemet, hogy én Gyenge Annát, hozzá elsőrendű szerepkörre szerződtetni akarom, hogy mit szólt, az nem tartozik ide! De én nem tágítottam, hetekig tartó kitartás után, nyélbeütöttem tervemet, rávettem Krecsányit, hogy léptesse fel szerződtetési célból.



Ez meg is történt. Boccaccio Fiametta szerepében lépett fel a Budai Színkörben és Gyenge Anna olyan nagy sikert aratott, hogy nyomban szerződtette.



Színházi szerződtetési napló 1911-ik évről 404. szám. Gyenge Anna szerződött Krecsányi lgnáchoz 1911 szeptember 1-től két évre, az első évben havi 400, a második évben havi 500 korona fizetésre.



Ez abban az időben nagy fizetés volt! Gyenge Anna befejezte az iskolát Rákosinál, és 1911 szeptemberében megkezdte működését Krecsányinál a Városi Színházban Temesváron. Óriási nagy sikerrel játszott minden szerepet. Itt kezdődött úgyszólván a karrierje, Krecsányi mesteri vezetése alatt. A fiatal művésznő előre haladt, amikor egyszerre megszakadt a működése szezon közepén Krecsányinál, megismerkedett Rosner Dávid nevezetű úrral, aki feleségül vette. Gyenge Annából így férje neve után Roselle Anna lett, ily név alatt működött mindenütt. Természetesen óriási nagy kárt tett Gyenge Anna Krecsányinak azzal, hogy beszüntette működését a társulatánál. Megpróbáltak mindent, hogy a szezon végéig maradjon, hiába volt minden, a nő követte férjét Amerikába, New Yorkba. Sikerült Gyenge Annának a Metropolitanba szerződnie, ahol szintén nagy sikert aratott. Azóta bejárta a nagy világot, hírt és dicsőséget szerzett a magyar színművészetnek. Az elmúlt évben több szerepben fellépett a budapesti Városi Színházban, nálunk is nagy sikert aratott, úgy hogy most az Operaház hívta meg vendégszereplésre a jövő hétre.



Meg kell itt, hogy emlékezzek Gyenge Anna jó szívéről. Amint említettem, a művésznő Rákosi Szidi iskolájában nyerte kiképzését. Jól tudjuk azt, hogy a növendék évekig tartó kiképzése mily fáradságos és bizony rendkívül sokat kell tűrnie mindegyiknek, míg az iskolát elvégzi. Rákosi Szidi minden tőle telhetőt megtett, hogy Gyenge Anna működését elősegítse.



Kiütött a nagy világháború 1914-ik évben, persze akkor már Gyenge Anna Amerikában működött, és nem feledkezett meg arról, hogy ő is egyszer növendék volt, és sokat fáradozott, küzködött és nélkülözött. A háború negyedik évében egyszerre jön a posta Amerikából dollárokkal bélelve, amelyben Gyenge Anna kéri Rákosi Szidit, hogy a mostani 10.000 pengőnek megfelelő összeget ossza szét a nélkülöző növendékek között...




 Réthy L. Pál



Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6592018-03-20 18:45:57

SZÜLETÉSNAP



UGYANAZNAP HÁRMAN



Dalos László írása



Úgy látszik, zenés hónap ez a március, huszadik napja még muzsikásabb. Miért? Száz esztendeje, 1890. március 20-án született Beniamino Gigli, és ugyanaznap, csak huszonöt évvel később, 1915-ben: Carelli Gábor és Szvjatoszlav Richter. Két operaénekes, ráadásul tenorista, meg egy zongoraművész.



1.

«Non ti scordar di me» — énekelte Beniamino Gigli, ráadásul, végső befejező számként, búcsúhangversenyén, 1955-ben, tavasszal, «alla stagion dei fior» virágok évadján.

«Ne felejts el...» — énekelte, s az eredeti olasz mondatban félreérthetetlenül benne van az is, hogy engem. Te ne felejts el engem. Ültünk a rádió előtt. „Nem magyarul énekel a bácsi?” — kérdezte négyéves kisfiam, mert ő is végighallgatta a koncertet. Nem, nem magyarul énekelt. De azért mind a hárman értettük.





A hang páratlanul szép volt még mindig. De a hatvanöt éves férfi — hallatszott az is! — már keményen megvívott az elegendő levegőért. Egy ember búcsúzott színpadtól, pódiumtól, egy ember, aki, mint mindannyiunk, esendő, s a lélegzetvétele már nem a régi.





No de a Hang, a voce! Ezt a hangot, ennek a mesterhangszernek érzelmi gazdagságát, lágyságát, hajlékonyságát és — miért ne mondanám ki?! — örömbe ringató édességét siratta el valaki egyszer, a második világháború sötét idejében, a rádió mikrofonja előtt, mert az a hír érkezett: bombatámadás ölte meg Beniamino Giglit. A rádió-előadó a «L’arlesiana» című Ciela-opera nevezetes tenoráriáját forgattatta le a stúdió korongján, s elemezte, miként építi föl — akkor azt hittük: ez már visszavonhatatlanul múlt idővé változott — a nagy olasz az



«E la solita storia del pastore» kezdetű áriát.





A halálhír: álhírnek bizonyult; Gigli jóval később, 1957-ben hunyt el. Lírai tenorista volt, az érzés volt a világa, sőt, talán a nemes érzelmesség. Vigyázat! Nem érzelgősségről van szó. Művész nem lehet az. Márpedig a Recanatiban száz éve született dalnok az operatörténet legnagyobb művészei közé tartozik. «E come vivo? Vivo!» — senki nem tudta a Bohémélet Rodolphe-jának ezt a garasos hencegését, ezt a hét hangot, olyan bájjal elénekelni, mint ő. Rigoletto-beli hercege sem annyira csak könnyelmű, mint inkább charmeur; «Ella mi fu rapita» kezdetű áriájában az őszinte érzelem is megszólal. No és az álomária, Massenet: Manon-jából?!





Többször járt nálunk is. Őrzök egy ötvenhárom éves műsorfüzetet, amely a Városi Színház (a mai Erkel Színház) Magyar Királyi Operaház rendezte rendkívüli vendégciklusáról szól, s címoldalán arról, hogy 1937. május 18-án este 8 órakor «Az álarcosbál» című operában lép fel — „Gigli Beniamino”. (Mert akkor még így „magyarosítottunk”.) Három nappal később a «Parasztbecsületben», s utána hangversenyen, ugyanott. (Érdekes párosítás volt ez: egy egyfelvonásos opera, utána szünet, majd koncert.)





Akkor, két fellépése között készült vele az a Gách Marianne-interjú, amelynek riportképein látható Gigli „bűvészmutatványa”: hogyan lesz két sósperecből egy. ... (S amely egy tizenkét és fél éves kis gimnazistában az elhatározást szülte: színházi hírlapíró lesz.)





Erre gondolok most, századik születésnapja közeledvén: hogy nemcsak a hangja ragadott magával már igen korán, de — akaratlanul — egy kissé a későbbi sorsom, az életem alakítója lett.

 



2.

Melyik lehetett az a film, amelyben Gigli egy bizonyos Carelli nevű tenoristát alakított? A Te vagy a boldogságom? Az Ave Maria? Az Egyedül csak te? Vagy az Enyém vagy?





Carelli Gábor, Amerikából évről évre hazalátogató tenoristánk az „Utam a Metropolitanbe” című könyvében elmondja: Beniamino Gigli nemcsak a meghallgatója, támogatója, mentora és mestere volt, nemcsak atyai jó barátja, hanem — keresztapja is: egyik filmbeli nevét „adta át” művésznévül.

 



Ez már négyévi ismeretség után, 1938-ban történt.

Az első találkozáskor, még 1934-ben, amikor a budapesti Hungária Szállóban meghallgatta Gigli a magyar fiatalembert, már kiderült a véletlen (!): ugyanaznap születtek.





Vannak ilyen sorsszerű véletlenek.

Carelli Gábor nemcsak könyvében ír sokat Gigliről, de rádióelőadás-sorozatának egyikében talán a legtöbbet mondta el a rajongva szeretett példaképről.

 



Egyszer régen, vagy harminc esztendeje, a MUOSZ-ban, csak a hírlapíróknak, külön hangversenyt adott Carelli Gábor. Ott hallottam tőle a — «L’arlesiana» tenoráriáját. «E la solita storia del pastore . . . Anch’io vorrei dormir cosi...» — s megcsapott annak a háborús években hallott rádióelőadásnak hangulata! Képzavargyanús, de leírom: a mester „szellemujja” érzett a Cilea-ária előadásán: Carelli mindenben követte — nem utánozta, mert az más! — Giglit, és közben Carelli volt és maradt.





Jólesett aztán vele másnap végigjárni gyermek- és ifjúkora színtereit. A legendás hírű Markó utcai gimnáziumban — ahol osztálytársa volt feledhetetlen pályatársunk, Mátrai-Betegh Béla, — a Metropolitan tenoristája beült a régi padba; s mert természetrajzi szertáros volt, kerestük a mai szertárban a régi, kitömött baglyot. De nem találtuk. Ó, a Berzsenyi Gimnázium! Vajthó Lászlót tanár úr! Carelliék, vagy akkor még: Krausz Gabiék osztálya adta ki a Magyar Irodalmi Ritkaságok sorozatban „A törvények útja” című Bessenyei György-művet.

 



Carelli Gábort 1939-ben Gigli juttatta ki Amerikába.



 



Évtizedeken át énekelte a lírai szerepkör szerelmes és kedves, szomorú és derűs figuráit. A háború befejezése után, mihelyt lehetett, hazajött vendégszerepelni, a Traviátában, aztán a Lammermoori Luciában. Amióta nem aktív énekes: fáradhatatlan tanár. Szinte évenként tart mesterkurzust a Zeneakadémián. Kifogyhatatlan az érdekes és hasznos történetekből a rádió mikrofonja előtt.





És történt vele például valami, még az érettségijén. Az elnök hallott már róla, hogy szépen énekel. Fölszólította tehát, hogy miután Balassi Bálintról beszélt, adja elő az «O, sole miót...» A maturandus bele is fogott, ám az elnök ekkor megjegyezte: mégsem illendő itt és most (!) énekelni. Mondja el hát a népszerű olasz dal versét, dallam nélkül. ... És ő teljesítette a kérést. Alighanem az egyetlen tenoristája a világnak, aki az O, sole miót nemcsak énekelte, de — egyszer legalábbis — elszavalta. ...

 



3.

Hárman jutnak eszembe, akik amúgy egyből berobbantak hozzánk.  

 



Szilva Kaputikjan örmény költőnő kezdte, talán 1950-ben. Egy versét mondták el a rádió mikrofonja előtt: Elment. ... Nagy poétatárs, Szabó Lőrinc fordította. (Később úgy ír valahol: a magáénak is szívesen vállalná!) Másnaptól a levelek megállíthatatlan áradata zúdult a rádióra, mindenki a Kaputikjan-költeményt kérte. Soha nagyobb sikert.





Húsz évvel később egy ismeretlen fiatal basszista jött, énekelt és győzött, Jevgenyij Nyesztyerenko. Ugye, mondanom sem kell: azóta nemcsak a hazájáé, nem csupán a nagyvilágé, a miénk is.





Valahol a költőnő meg az operaénekes között — félidőben, félúton — érkezett Budapestre egy hangszeres művész, pianista. Akkor még — ide-oda átírással — így jelent meg a neve: Rihter. Pedig Richter ő, c-vel (mint a magyar gyógyszerész-gyáros, a névrokona), keresztneve Szvjatoszlav. Nehéz kiejteni, de nem is nagyon kell, mert ez a zongoraművész lángelme, azonmód, puszta családi nevével lett fogalommá: Richter.

 



Olykor váratlanul toppan be hozzánk, vagy jelzi: holnap-holnapután itt lesz. Nem kell mást tenni, mint kiírni a nevét egy falragaszra! Hogy mi lesz a műsora, mit fog zongorázni? Teljesen mindegy. Akármit. Az úgyis: a csoda maga.



 

Elhiggyük, hogy ezen a napon — amely az ottani, régi naptár szerint korábbi nap volt — ő is hetvenöt éves?





Járja a világot. S ha néha, pihenésül hazautazhat az Oka folyó mellé, valahova, nem messze Taruszától, abba az erdei dácsába, hát — ott is zongorázik. Erről Konsztantyin Pausztovszkij lírai hangú tárcája mesél. Saskin, a bójaőr mondja az írónak: „Igazán nem tudta, hogy muzsikus lakik itt mifelénk? Jólelkű egy ember. De nem szereti, ha zongorázás közben zavarják. A falunkbeliek értelmes, tisztességtudó népek, szeretik is a muzsikát. Elkerülik a házat, a cserjésben rejtőznek el, a folyóról hallgatják. ... Mindennap leskelődnek, kiváltképp a lányok: mikor kezd Richter játszani. Aztán meg arról vitatkoznak, mit zongorázott. Én is szinte mindennap idesompolygok és várok. És egyszer csak az erdőből, a ház felől: zongoraszó. Amolyan könnyű futamok. Azután szétrepül a fák között, mint galambsereg a zivatarfelhőben. Szíven markol a muzsika, és visz-visz, nem tudom, hová? ...”





Egyszer, iszonyú meleg augusztusi napon, vitt minket a kishajó a dubrovniki öbölben, Lokrum szigete felé. S ki tűnik fel ott, a kikötőnél, a parton, pepita úszónadrágban s micisapkával? Szvjatoszlav Richter! Fényképezőgépemből éppen addigra lődöztem el valamennyi filmkockát. Milyen felvételről maradtam le!





Másnap este: több ezer ember a Dóm mellett, a téren. A ljubjanai szimfonikusok zenekarának fehér szmokingos szólistája Richter, Brahms B-dúr zongoraversenyét játssza. A szellemes, lendületes és förgeteges utolsó tételt meg kell ismételnie, akkora és oly hosszú-hosszú a taps, olyan dörgő az ünneplés az augusztusi csillagok alatt. ...





Mintha tegnap lett volna.





És vajon mikor volt az, amiről Petőcz András: Üzenet, b-moll című verse beszél a Holmi nevű folyóirat legutóbbi számában? „Szvjatoszlav Richter /zongorázik, mondta néhány pillanattal/ korábban a kellemesen fátyolos hangú /bemondónő, és nyugalom áradt szavaiból: / szavaiból megvesztegethetetlen bizalom / sugárzott. Csajkovszkij b-moll / zongoraversenye szól a rádióból.”





Egyikünknek, igen, a B-dúr; másikunknak a b-moll.

Egy mágus, egy varázsló, egy ember ujjai alól: a zene! A zene, amely — akár a szeretet — soha el nem múlik. ... „





FILM SZÍNHÁZ MUZSIKA, 1990. március 17. (34. Évfolyam, 11. szám)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 6582018-03-20 11:56:47

 Képtalálat a következőre: „Szvjatoszlav Richter”



103 évvel ezelőtt, ezen a napon született a 20. század egyik legnagyobb  zongoraművésze:  az  orosz Szvjatoszlav Teofilovics RICHTER.



Ha az ember néhány évig nem hallotta, emléke valósággal legendává szublimálódik. S ha azután megint eljön, megint játszik - oda a legenda, és valami egyszeri, teljesen lenyűgöző, elementáris, felemelő csodában van részünk... Az ötvenes évek óta hangversenyre járó magyar közönség senki mástól nem kapta meg ilyen intenzitással a koncertpódiumon az újjáteremtés, a hasonlíthatatlan kínok és gyönyörűségek közötti genezis, az interpretálás valóban kongeniális, döbbenetes alkotói élményét, mint Szvjatoszlav Richtertől.



(Hamburger Klára)



Beethoven Piano Sonata Pathétique No. 8 - Sviatoslav Richter


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6892018-03-20 10:55:41

Az alábbi cikkben hosszú interjút olvashatunk, amelyből megtudunk egyet s mást Gyenge Anna pályakezdéséről és magánéletéről is.



SZÍNHÁZI ÉLET - 1926/10. SZÁM, 36.-37. OLDAL:



„Egyszer volt, hol nem volt – GYENGE ANNA



[…] Múlt nyáron átjött Milánóba tanulni. Egyszer elénekli a Pillangókisasszonyt, mire szerződéssel kínálják meg. Egy olasz staggioneval Bécsbe megy, ahol két hét alatt nyolc szerepben lép fel. Szeptemberben visszamegy Amerikába, ahol december 21-ig énekel. Januárban érkezik vissza Bécsbe, ahol már kész szerződések várják: márciusban Németországban, április közepéig Csehszlovákiában, április végén négy estén a párisi Nagy Operában és májusban Angliában énekel.

— És Budapesten? — kérdem.

Radnai direktor úr meghívására jöttem Budapestre, — feleli Gyenge Anna.

— Milyen a pesti közönség és a kritika?

— A pesti közönség, kedves és-aranyos. A kritika ... Hát kérem, régi dolog: senki sem próféta a saját hazájában. Egy hindu énekesnő vagy egy japán bűvész bizonyára nagyobb érdeklődést vált ki a pesti kritikusokból, mint egy magyar énekesnő.

Gyenge Annának mintha igaza lenne: Bécsben a lapok lelkesebben írtak a magyar énekesnőről, mint Pesten, ahol mégis csak itthon van. […]“



Érdemes meghallgatni az alábbi felvételt, és elolvasni az ahhoz fűzött véleményt is. A kommentelő Gyenge Annát olyan világhírű énekesek elébe helyezi, mint Sutherland, Lehmann, Callas, Marton és Caballé.



A hét legjobb Turandot (Elsőként Anne Roselle énekel – 1927.)



Gyenge Anna_cd.jpg


Kodály Zoltán • 3742018-03-20 01:13:05

Részlet Czigány György: Csak a derű óráit számolom c. könyvéből:         



„PÉCZELY SAROLTA – KODÁLYRÓL



(2. rész)



„Számtalanszor hivatkozunk rá: világhírű Kodály Zoltán nevelési rendszere. Persze ezen az úton is faggatták – módszeréről … Íme a tömör válasz:



„Nagyon egyszerű. Három szóval lehet ezt kifejezni: ének, népdal és mozgó dó. A »mozgó dó«, az egy olyan titkos szer, amivel sokkal hamarabb megtanulnak a gyerekek kottából énekelni, mint bármi más módszerrel. Hiába kísérleteznek mással, utol nem érik soha. Ez magyar találmány, már több mint száz éve egy angol kezdte, s azóta hol használták, hol elhanyagolták. Mi újra elővettük, és nagyon hasznosnak bizonyult. A másik pedig, hogy népdallal töltjük meg az iskolás gyerekek fejét, amennyiben még nincsen benne, mert a faluról jöttekben benne van. De a városi gyerekek soha nem hallottak ilyet, és nem is tudják. Természetesen tudni kell, városi lakosságunknak nagy százaléka idegen eredetű. Magyarul jól, rosszul megtanult ugyan, de a magyar zenét nem ismerte soha. Így hát ők a magyar népdalokkal soha nem találkoztak. Most az iskolában találkoznak vele az ő gyerekeik is, és nagyon jól befogadják. A népdalhoz fűződik a zenei elemeknek a megtanítása, amire más országokban külön száraz és a gyerekek által nem kedvelt gyakorlatokat szoktak szerkeszteni, amelyek, mivel nem szívesen csinálják, alig eredményesek. A mi gyerekeink szívesen énekelnek, és hamar megtanulják: tíz-tizenkét éves korukban akármit folyékonyan elolvasnak, s ezt nem tudják a külföldiek megérteni. Jöttek híres zeneszerzők, például Sosztakovics, s ha valami dallamot felírtak a táblára, a gyerekek nemcsak azonnal leénekelték, de egy-két éneklés után a táblának hátat fordítva könyv nélkül is tudták. Ezt ne értik. Pedig hát nagyon egyszerű. Ez a korán, hatéves korban elkezdett gyakorlás úgy kifejleszti a gyerekek készségét, felfogó képességüket úgy meggyorsítja, hogy mindez számukra játék.



Kodály nem érhette meg a technika elsöprő erejű fejlődését: az első ember Holdra szállását, azt hogy az internet révén akár másodpercek alatt elérhetjük a Föld legtávolabbi részeit. Nem lehetett tanúja annak, hogy szélsebesen zsugorodó világunkban nyelvünk riasztóan gyors ütemben romlik, hogy fennmaradását illetően nemhogy tízezer, de talán már tíz évvel sem számolhatunk. Kodálynak megadta a Teremtő azt a kegyelmet, hogy nem kellett megtapasztalnia, hogy Magyarországot ByeAlex „Kedvesem” c. opusza képviselhette a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon. Azt sem, hogy egy Liszt Ferenc díjas énekesünk hamisan, csapni való módon adta elő a magyar himnuszt. Nem kellett elszenvednie a „magyar” rapet, ahol a szavak hangsúlya mindenhová, csak nem a szó elejére esik. És nem kellett kétségbeesnie azon, hogy gyermekeink többsége képtelen egy egyszerű, öt hangból álló dallamot tisztán elénekelni. Merthogy az énektanítás nem tartozik a jövő fejlődéskompatibilis tantárgyai közé.



Egy őszinte bocsánatkérésre azonban talán még képesek vagyunk. Bocsánatot kell kérnünk Kodály szellemétől.


Kodály Zoltán • 3732018-03-20 01:09:51

Részlet Czigány György: Csak a derű óráit számolom c. könyvéből:         



„PÉCZELY SAROLTA – KODÁLYRÓL



Péczely Sarolta kettős kötésben él: gondja, felelőssége (szellemi és szervezési feladatok seregével) a Kodály-életmű ügye, s ami jó testvérségben él e hivatással, a maga énekesi, művészi pályája. Jelen voltam, bevezettem hangversenyeit egy-két alkalommal Nagykanizsán, Zalában, Zebegényben és a televízióban. Akár Kodály népdal-feldolgozásokat énekelt, akár a Budavári Te Deum szoprán szólóját, mindig megkapott – zenei erényein túl – vállalkozásának morális szépsége, hitele; egyéniségének kedves, élénk légköre, amelyben komolyság és derű együtt van jelen.



Az egyik ilyen hangversenyt követő vacsora közben (a közreműködők, helybéliek lelkes társaságában) derült ki, hogy többórányi, még nem publikált, el nem hangzott hangfelvétel birtokosa. Főként Kodály két amerikai útjának dokumentumait őrizték meg ezek a szóban forgó műkedvelő hangfelvételek.



A Melléktéma című rádióműsor adott 1979 telén előleget ebből (az akkor még feldolgozásra váró) hangkép-sorozatból.



Műsorunkban Péczely Sarolta kommentálta az elhangzó részleteket, s emlékezett vissza az amerikai utakra.



Kodály minden alkalommal – e közvetlen találkozásokat is eszközül használva – nevelni akarta közönségét, a kint élő magyarokat.



Köszönés helyett például azonnal éneklésre teremtett alkalmat. Kórussá változott át a terem egész közönsége: Elindultam szép hazámból … - énekelték Kodály után a népdalt. Előbb tehát zenéltek; Kodály csak azután szólalt meg.



„Ne tekintsék magukat olyanoknak, mint akik örökre elszakadtak a hazától, hanem inkább a haza kihelyezett, de szerves részének! Magyarország jövője attól függ, hogy erősebb-e az, ami összeköti a kivándoroltakat a régi hazával, vagy erősebb, ami elválasztja. Természetesen sok ága van a hazához tartozásnak; az egyik: az irodalom fejlődésével lépést kell tartani! Emiatt kellene az újonnan megjelent könyveknek nagy számban ide kerülni, mert különben lemaradnak a fejlődéstől, nem értik, mi történik otthon. Azt állandóan figyelemmel kell kísérni. Egyik legerősebb közös nevező az irodalom ismerete, ez összeköti a legkülönbözőbb rendű és rangú magyart; a nyelv, az irodalom és a zene! Én nem tudom, hogy tízezer év múlva lesz-e még magyar, mert a fejlődés oda irányul, hogy a sokféle nyelv idővel egyesülni fog, és csak kevés, talán csak két-három nyelv marad a világon, pláne, ha ilyen „kicsi” lesz a világ, a közlekedés nagyarányú fejlődésével. Már nem nyolcvan nap alatt lehet körülutazni a világot, mint Verne Gyula regényében, hanem nyolc nap alatt, vagy három nap alatt, s talán a holdba is el lehet jutni maholnap. Úgyhogy a sok nyelvnek maholnap megszűnik  az értéke. El kell fogadni azt a gondolatot, hogy a magyar nyelv meg fog szűnni talán tízezer év múlva, de az még messze van, s addig a magyar létezés a magyar nyelvhez van kötve.”



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6882018-03-19 21:12:42

SZÍNHÁZI  ÉLET, 1922/35. SZÁM: 



Gyenge Anna amerikai sikerei 



[…] Gyenge Anna a Metropolitaine vasárnapi hangversenyén az Aidából énekelte a Patria Mia áriát. Sok ezer ember visszafojtott lélekzettel, előre hajlott testtel hallgatta, gyönyörűség sugározta be az arcokat, mert a Gyenge Anna elbűvölő hangja a melódiák szárnyán a lelkünkbe repült. Amikor befejezte az áriát, olyan frenetikus tapsorkán viharzott végig a Opera nézőterén, hogy tízszer egymásután kellett a függöny előtt megjelennie. Ezért a sikerért mi vagyunk hálásak Gyenge Annának, aki még sok-sok dicsőséget fog szerezni a magyar névnek. […]“


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6862018-03-19 16:20:15

Képtalálat a következőre: „Gyenge Anna”



Gyenge Anna (Anne Roselle) operaénekesnő



Kézdivásárhely, 1894.03.20. – Philadelphia, 1989.07.31.



Caruso: Elfeledett magyar énekesek – Gyenge Anna:



„... Miközben két kontinens között ingázott, a legszélsőségesebb repertoárt énekelte Mozarttól az operetten és Verdin át Alban Bergig, anélkül, hogy hangján a kopás bármi jele érződne. Arra is szakított időt, hogy 1926-tól, - vándorszínészből világjáró énekessé avanzsálva - szülőhazájában is fellépjen. A Magyar Királyi Operaházban 1926. február 24-én mutatkozott be Aidaként. Az elkövetkező tizenkét évben viszonylag sűrűn felbukkant Pesten, sőt, az 1936/37-es évadban állandó vendég titulussal működött. Itthon is igen változatos repertoárt mutatott be, harmincegy operaházi estje alatt alakította Aidát, Cso-cso-szánt, Toscát, Margitot (Faust), Leonórát (A trubadúr), Szaffit (A cigánybáró), Santuzzát és Neddát (egy estén!), Turandotot, Erzsébetet (Tannhäuser), Konstanzát (Szöktetés a szerájból), Szilágyi Erzsébetet (Direkt erre az alkalomra tanulta meg!), Mimit, Desdemonát és Donna Annát....“



Soprano ANNE ROSELLE - Aida - "O patria mia... O cieli azzurri..." (1926)


Kinek tetszik Rimszkij-Korszakov ? • 412018-03-19 14:00:38

«AZ ARANYKAKAS»



Bemutató az Erkel Színházban





«Rimszkij-Korszakov gazdag életművének lezárása ez az opera, szerzőjének utolsó színpadi alkotása. 1906-07-ben komponálta, de bemutatóját már nem érhette meg. Az Aranykakas, melynek szövegkönyve Puskin költeményén alapul, 1909. október 7-én került színre először a moszkvai Szolodovnyikov színházban. A műnek ez a magyarországi bemutatója.

 



Nagy korszakok határán álló, különös művel ismerkedhetett meg a magyar közönség az Erkel Színház Rimszkij-Korszakov-bemutatóján. A zeneszerző már nem érhette meg utolsó színpadi alkotásának bemutatóját: amikor az Aranykakas Moszkvában először színre került, már halott volt. Pedig ez az opera valóban korszakalkotó, s egy nagy korszakot lezáró alkotás az orosz operairodalomban. Lezárja azt a nagy és dicsőséges időszakot, mely az orosz nemzeti, kritikai realizmus megvalósulása volt a zenében, s melynek alapító, nagy mesterei közé Rimszkij-Korszakov is tartozott.



Az Aranykakasban így saját múltjára is visszatekint. Mégpedig valami különös iróniával, s nekünk, mai hallgatóknak, rendkívül „modern' szemlélettel, valósággal „elidegenítve" a nemzeti operastílust. Így szólal meg a Borisz, a Hovanscsina, az Igor herceg, s Rimszkij-Korszakov saját műveinek korábbi hangja furcsa, groteszk átváltozásban, szinte idézőjelbe téve. De egyben megszólal már a következő nemzedék: Sztravinszkij és Prokofjev alkotásainak hangja is. Az Aranykakasban a Tűzmadár, a Petruska, s a „Tovatűnő látomások” előfutárát is üdvözölhetjük. De ami ebben a remekműben a legmeghökkentőbb, az Rimszkij-Korszakov „visszatekintésének” intellektuális ereje; ahogyan zenéje egyértelműen figyelmezteti a hallgatót: mennyire lehetetlen már 1907-ben úgy komponálni, mint 20— 30 évvel azelőtt; mennyire elképzelhetetlen a régi dicsőségnek olyan visszaidézése, melyre néhány évtizeddel előbb ő maga is vállalkozott; mennyire más, megváltozott értelmük támadt a „régi igéknek."



Rimszkij-Korszakov nagyságát bizonyítja, hogy erre a számvetésre vállalkozott, s egyben megsejtette a jövő útját is. S nem szabad figyelmen kívül hagynunk operájának erős társadalomkritikáját sem: köztudomású, hogy utalásai nagyon is közvetlenül kapcsolódtak az akkori orosz állapotokhoz. Ezt a cenzúra észre is vette, s késleltette a darab bemutatóját. Az opera rendkívüli történeti-stiláris helyzete nagy rendezői koncepció kibontására adott volna alkalmat. Ezzel a felfedező, láttató erővel a budapesti bemutató sajnos adósunk marad. Békés András túlságosan „egyenesben" játszatja el a művet, a alig-alig fog meg valamit a darab intellektuális, differenciált mondanivalójából. Sajnos ezt a magyar szövegfordítás sem vette figyelembe: Romhányi József szellemes fordítói ötletekkel a vígopera irányába vitte el a művet. Pedig mennyire itt lett volna az alkalom rá, hogy az orosz eredeti szöveg szülessék újjá a magyar bemutatón, s ne másodkézből, német átdolgozásból kerüljön magyar színpadra 1968-ban! Értelmét veszti az operát záró epilógus is a magyar fordításban, azzal, hogy teljesen eltér az eredetitől, mely furcsa kétértelműségével, s talányos tanulságaival hagyja nyitva a darabot.



Dodón cár szerepében Melis György sok egyéni, ízes humorral van jelen a színpadon. — A semahai királynő nehéz koloratúr-szólamát Ágay Karola énekli, imponáló biztonsággal, tudása, énekesnői kvalitása teljében. — Barlay Zsuzsa, mint Analfa, igen kultúrált zenei szerepformálásával, Réti József, mint csillagjós, szép hangjával arat megérdemelt sikert. — Dodón cár két fiát Bordás György és Karizs Béla, Polkán hadvezér szerepét Várhelyi Endre énekli. — Külön elismeréssel kell szólnunk a második felvonás balett-jelenetének szólistájáról, Markó Ivánról. — Az Aranykakas szólamát Kovács Eszter énekli. Komor Vilmos vezénylése az előadás egységes zenei hatásának fő bizonyítéka. A látványos díszleteket és jelmezeket Köpeczi Bócz István tervezte, a balett-jelenet koreográfiáját Seregi László.»



 



Fábián Imre



Film Színház Muzsika, 1968. november 23. (12. Évfolyam, 42. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 6852018-03-19 13:56:25

Köszönöm a könyvről alkotott, autentikus véleményt. Remélem, a gyökvonás elvégzése után sem fér kétség ahhoz, hogy Gencsy Sári valóban nagyszerű énekesnő volt. :)



Gencsy Sári-Mátray Ferenc - A koldusdiák - Duett


 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Zeneakadémia, X. terem

Fejérvári Zoltán tanítványai
"Házimuzsika a Zeneakadémián"

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Shen Yue (zongora)
Shao Yingying (zongora)
"Shen Yue zongora diplomakoncertje"
J.S. BACH: Das Wohltemperierte Klavier, 2. kötet – D-dúr prelúdium és fúga, BWV 874
SCHUBERT: Három zongoradarab, D.946
BRAHMS: Hat zongoradarab, Op.118
MILHAUD: Scaramouche, Op.165b

19:00 : Budapest
Nádor Terem

A Harmonia Caelestis Barokk Zenekar szólistái:
Belovári Beatrix (barokk fuvola), Tóth-Vajna Zsombor (csembaló, orgona)
"Nagy Frigyes és zeneszerzői II."

20:00 : Budapest
Szent István Bazilika

MOZART: Requiem
A mai nap
született:
1928 • Hidas Frigyes, zeneszerző († 2007)
1929 • Beverly Sills, énekes († 2007)
elhunyt:
1934 • Gustav Holst, zeneszerző (sz. 1874)