vissza a cimoldalra
2020-02-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11466)
A csapos közbeszól (95)

Ki írhat kritikát? (1444)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4688)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3684)
A nap képe (2189)
Erkel Színház (10539)
Opernglas, avagy operai távcső... (20414)
Gioacchino Rossini (1029)
Juan Diego Flórez (747)
Társművészetek (1594)
Kolonits Klára (1157)
Balett-, és Táncművészet (5976)
Franz Schmidt (3535)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1870)
Momus-játék (5787)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4556)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (130)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Név: Ardelao
Leírás:
Honlap:
   


Ardelao (4625 hozzászólás)
A nap képe • 21182019-01-13 14:47:21

ERIC SATIE



(1866-1925)



Képtalálat a következőre: „sATIE SPORTS ET DIVERTISSEMENTS”



„LEMEZ



          Áldott magány.



          Három vonallal fölrajzolható a portréja, szakáll, cvikker, keménykalap. Erik Satie, a zeneszerző. Aki ennyire különbözik embertársaitól, arra könnyű rámondani: különc. Nem tud észrevétlen maradni, nem tud elvegyülni, nem tud jellegtelen zenét komponálni. A különc az utókornak dolgozik. A drága utókornak, amely a múltból csak a különcökre kíváncsi, de csak a múlt különceire kíváncsi, hogy aztán összecsapja kezét, és sápítozzon, jaj, ma már kihalt a nagyság a világból. Satie élt, csöndben és különösen, mulattatta az utcagyerekeket, írogatta a zenéit; estére, később már délre lerészegedett, és nem történt meg vele a csoda. Legfeljebb az a csodálatos, hogy mája 59 évig bírta.

          Átlagos különc után nem marad más, mint néhány furcsa történet. Satie például a világháború alatt bemenekült egy óvóhelyre, ahol levette a kalapját, és udvariasan így köszöntötte az odabent szorongókat: »Jó estét. Azért jöttem, hogy önökkel együtt haljak meg.«



          Egy másik történet szerint, amikor végleg összeveszett szerelmével, kihívta a rendőrséget, hogy szabadítanák már meg ettől a fölöslegessé vált embertől.

          Átlagos különc történetei egy generációt érnek meg. Satie történeteit a zenetudomány kutatja. A különc különös zenéje ma divat. Joggal. Finom kis zongoradarabok, rövidek, sűrűek, és mégis könnyedek. Az új Satie-lemez hatvanegy percére hatvan zeneszám került. Átlagosan egy perc és egy másodperc hosszúak a művek. Ahhoz képest elég sok dolog fér beléjük. Keringő, nyitány, a rózsakeresztesek, sport és egyéb szórakozások, a kötéltáncos, golf, karnevál, tűzijáték, tenisz, Párizs és a tengerpart. Játék az élet. Nem gonosz és nem kegyetlen, csak magányos játék. És nem is olyan nagydolog a halál.



Karamy Zoltán”



REFORM, 1997.VIII.5.



Eric Satie: Sports et divertissements


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12392019-01-13 14:25:18

Visszajelzést kaptam, hogy a Széchényi Kálmán gróf úrral készített interjú, azaz az 1237. sz. bejegyzésbe beillesztett link nem nyitható meg. Most ismét megkísérlem azt megfelelő technikával beilleszteni:



Interview Imre Széchényi 2015


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12382019-01-13 11:01:45

Folytatom a „SZÉCHÉNYI, EGY MAGYAR DINASZTIA ZONGORAMUZSIKÁJA” címmel kiadott CD tájékoztatójában található leírást:





Széchényi Ödön (Edmond) (1839-1922), a pasa, aki zenét szerez



"Ödön, Széchényi István és Crescentia von Seilern-Aspang grófnő fiatalabb fia, 1839-ben, Pozsonyban született, és 1922-ben, Konstantinápolyban hunyt el.



Ödön gyakran keltett életében feltűnést különös vállalkozásaival: 1862-ben kutyája társaságában, egy csónakban, a Dunán, Passauból Pestre evezett. Magyarországon megszervezte a tűzoltóságot, és Erkel Ferenc zeneszerzővel együtt 1864-ben Sakk-kört alapított. Ödön 1867-ben kifejezetten az adott célra tervezett, „Hableány” elnevezésű, dunai gőzhajójával vízi úton utazott Pestről a Párizsi Világkiállításra. Ezzel az útjával nagy figyelmet keltett. A „Hableány” a párizsi kiállításon aranyérmet nyert. 1874-ben Konstantinápolyba költözött, hogy Abul Aziz szultán udvarában tűzoltóságot állítson fel, ami a lehető legrövidebb idő alatt sikerült is neki. E szigorúan katonai szabályok szerint megszervezett tűzoltóságot a Hadügyminisztériumnak rendelték alá. E zászlóalj vezetője gróf Széchényi pasa lett. 1896-97-ben Széchényi Ödön kapcsolatban állt Theodor Hirzllel, aki egy cionista állam megalapításához a magas porta támogatását remélte. Hirzl arra kérte Ödönt, hogy teremtsen kapcsolatot a szultánnal, ami azonban nem sikerült neki.



Széchényi Ödöntől zongoraműveket és egy dalt ismerünk. A tűzoltózenekar számára komponált műveknek nyoma veszett.



A Cinfalván (Siegendorf, Burgenland) komponált, kéziratban megőrzött Marien Polka valószínűleg az első műve.



A Freudentöne beim Wiedersehen (Viszontlátási örömhangok) c. keringő a zeneszerzés technikájában már határozott fejlődést mutat, „Felsővidéki Ödön” művésznéven került kiadásra.



A Dieses Leben ist ein Prachtleben (Ez az élet gyöngyélet) c. darab egészen kiváló csárdás, amely úgy hangzik, mintha az ifjú Ödön időközben Mosonyi Mihálynál vett volna zeneszerzés-órákat.



A többi darab a hajósélethez kapcsolódik, ami magyarországi intézményesítése érdekében kifejtett tevékenységére utal. A kedvelt Schiffsverein Polka (Hajósegyleti polka) két kiadásban jelent meg. A Pull on! (Hajrá!) galopp, a Hableány polka (amely az édesvízi utakon, gőzhajón, Pesttől Párizsig megtett, utazását idézi fel) ugyancsak invenciózus darabok. A Regatta négyes címe kétértelmű, a darab zenei szempontból egy hat tételből álló quadrille. E szerzemények mindegyike 1863 és 1868 között jelent meg."



(Folytatom.)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 8052019-01-13 09:36:13

153 évvel ezelőtt született, és 118 éve, fiatalon hunyt el



Kapcsolódó kép



 Vaszilij Szergejevics KALINNYIKOV, nagytehetségű, orosz zeneszerző.



          A Gerely naptár szerint 1866. január 13-án született, az Orlovszki Kormányzóságban található Vojnában, és 1901. január 11-én hunyt el, Jaltán.



          Rendőrtiszt fia volt. Apja, aki a helyi kórusban énekelt, és gitáron is játszott, fiát már korán zenetanulásra ösztönözte.  Az apának az egyházhoz fűződő jó kapcsolata révén a fiú a helyi papneveldében tanulhatott, ahol 14 éves korában már átvette a kórus vezetését.



          1884-ben Moszkvában folytatta zenei tanulmányait: Először a konzervatórium diákja volt, majd ösztöndíjjal a Moszkvai Filharmonikusok Zeneiskolájában, fagott szakon tanult tovább. Itt Iljinszkijtől és az autodidakta Blarambergtől zeneszerzés-oktatásban is részesült. (A családban egyébként - úgy tűnik – erősen öröklődött a zenei tehetség, mert Vaszilij legfiatalabb testvére, Viktor (1870-1927), szintén zeneszerző lett, főleg kóruszenét komponált.)



          Anyagi nehézségei miatt Vaszilij Kalinnyikov kénytelen volt egyszerre több színházi zenekarnál állást vállalni, fagotton, üstdobon és hegedűn játszott. A kemény munka  nagyon megviselte az amúgy sem erős fizikumú fiatalember szervezetét.  P. Csajkovszkij ajánlására 25 éves korában a Moszkvai Kisszínház karmestere lett, de lassan elhatalmasodó tüdőbaja arra kényszerítette, hogy lemondjon minden állásáról és délvidékre költözzék.



          Ekkor kezdett szorgalmasan komponálni. Kalinnyikov annak a generációnak sarja, amely Borogyint, a nagy romantikust vallotta mesteréül.



          Két szimfóniájával ígéretes, komoly zeneszerzőnek bizonyult. Előbb egy kantátával (Damaszkuszi Szent János) vonta magára a német zenekritikusok figyelmét, majd I. szimfóniájával, amelyet Bécsben (1898-ban), majd Párizsban (1900-ben) is nagy sikerrel játszottak. (Az I. szimfónia – kitűnő zenéjénél fogva – ma is műsoron van az orosz zenekaroknál, de II. szimfóniája szintén figyelemre méltó zenedarab). 



          Liszt hatása alatt szimfonikus költeményeket is írt (A nimfák, A cédrus és a pálma), majd Tolsztoj «Boris cár»-jához komponált zenét.  Írt egy nyitányt, Bylina címmel, továbbá zongoradarabokat, dalokat és kórusműveket. Maradt utána egy befejezetlen opera (címe: „1812-ben”) is, ennek csak a Prológusa készült el.



          Zenéjén keresztül Kalinyikov igyekezett bemutatni az orosz életet és az orosz tájakat. A 19. század végi orosz zene haladó realista táborát képviselte.



          Súlyos betegségének a Krím- félsziget enyhe klímája sem használt, és Kalinnyikov fiatalon, 35 éves kora előtt hunyt el, Jaltán. Kiadója, Jürgensen, a zeneszerző kéziratban hátra maradt műveit az özvegytől nem remélt, magas áron vásárolta meg, mondván, hogy a zeneszerző halála után azok értéke megtízszereződik.



Forrás:



Révai Nagy Lexikona



A Kalinnyikov műveivel megjelent MARCO POLO CD-k kísérőfüzetei



Kalinnikov: Symphony No.1 / Svetlanov NHK Symphony Orchestra (1993 Movie Live)



Vasily Kalinnikov - Tsar Boris - Ouverture


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12372019-01-12 18:18:25

Egy pillanatra megszakítom a „SZÉCHÉNYI, PIANO MUSIC FROM A HUNGARIAN DINASTY 1800-1920 c. albumhoz mellékelt információs füzet fordításának a közlését, mert érdekesebbnek tartom, ha Széchényi Imréről a Széchényi család Németországban élő tagja, Széchényi Kálmán, élőszóban nyilatkozik.Az alábbi interjú Széchényi Kálmánnal Széchényi Imrének egy korábban kiadott albumáról (Forgotten Compositions) készült:



https://www.youtube.com/watch?v=hBpeItxx3iQ



E topikban Széchényi Imréről még további, nevezetesen a 386.,387.,388.,389.,390., 391. sz. bejegyzések szólnak. Úgy tűnik, zeneszerzői minőségében Széchényi Imre számít a dinasztia legjelentősebb tagjának.



Németországban Széchényi Imre művei nagy elismertségnek örvendenek. Ezt bizonyítja az alábbi CD-jéről megjelent kritika is:



Képtalálat a következőre: „Bild: audio.max/MDG Gesang-Imre Széchényi: Lieder”



Gesang-Imre Széchényi: Lieder - BEWERTUNG: 5 Sterne (großartig)



Die CD mit Liedern von Imre Széchényi (1825-1898) lässt uns einen außerordentlich begabten Komponisten der Romantik wiederentdecken. Zu Lebzeiten wurde die Musik des ungarischen Adligen von Franz Liszt oder Johann Strauß aufgeführt.



Graf Imre Széchényi war im Hauptberuf ein hochrangiger Diplomat. Als österreichisch-ungarischer Botschafter hat er ab 1844 in Paris, Rom und Brüssel die Donaumonarchie diplomatisch vertreten. Sein privates Interesse aber galt der Musik, seit Széchényi als Kind am Wiener Hof von Privatlehrern auch in Klavierspiel und in Komposition unterrichtet worden war. Schon früh hat er Lieder und Klavierstücke geschrieben, später auch Streichquartette und Orchesterwerke.



WER | WIE | WAS



Titel Imre Széchényi: Lieder



Mit Katharina Ruckgaber, Sopran | Jochen Kupfer, Bariton | Peter Thalheimer, Csakan (Stockflöte) | Helmut Deutsch, Klavier



Label Audio.Max (MDG)



Bestellnummer AUD 903 2019-6



Französischer Auftakt



Die meisten der insgesamt 22 Lieder dieser CD sind Vertonungen französischer Dichter, darunter Victor Hugo,  Pierre Jean de Béranger oder auch Charles Guillaume Etienne. Sein Lied "La cendrillon" eröffnet das Album mit beeindruckender Klarheit und Einfachheit. Die Sopranistin Katharina Ruckgaber singt das Lied ungekünstelt, gleichzeitig mit großer Kunst. Dies liegt zweifellos auch am herausragenden Liedgestalter Helmut Deutsch, dessen detailliertes Klavierspiel das gesamte Album prägt und überstrahlt.



Zwischenspiel mit Stock



Nach den "Six Romances" kommt dann ein eher ungewöhnliches Instrumentarium zum Einsatz: die "Csakan", die ungarische "Stockflöte" ist im Duett mit der Sopranistin zu hören. Der Flötist Peter Thalheimer bedient diese besondere "Gehhilfe", die ihren Namen tatsächlich dem Umstand verdankt,  dass die Flöte in einen hölzernen Spazierstock "eingebaut" ist. Ein Exemplar dieser wohlklingenden musikalischen Kuriosität, die um das Jahr 1800 in Wien erfunden wurde, ist zum Beispiel im Berliner Musikinstrumentenmuseum ausgestellt.



Kunstlied



Nach diesem Zwischenspiel betritt der Bariton Jochen Kupfer erstmals die Bühne, ausgestattet mit dem Ehrentitel "Bayerischer Kammersänger" und ehemaliger Schüler von Dietrich Fischer-Dieskau. Kupfer ist für Széchényis eingängige Vertonungen deutschsprachiger Texte zuständig, darunter Gedichte von Eichendorff, Müller und auch Schubarts "Der Gefangene".



Starke Texte, die Széchényi in höchster Qualität vertont hat und als exzellenter Pianist in seinem Salon auch selbst am Flügel begleitete. Seine Schwägerin Mariette hat damals den Gesangspart übernommen, sein Bruder Dénes Flöte und Horn dazu gespielt



Hausmusik



Die CD präsentiert romantische Haus- und Salonmusik im allerbesten Sinn. Innig und authentisch wird hier unter der stilsicheren Leitung von Helmut Deutsch ein klug zusammengestelltes Programm dargeboten, dass man gern auch einmal im Konzert erleben würde. Als Einspielung haben wir es hier zweifellos schon mit einem Höhepunkt des Jahres zu tun.



Hans Ackermann, kulturradio - Stand vom 03.08.2017“


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 15652019-01-12 16:01:09

VÉGRE!



Nem mindennapi felvételek kerülnek kiadásra! A hír a maga nemében óriási. Igazi hiánypótlásról van szó.



Bárcsak Kemény Egon nagyoperettjeit is újra színre vinné valaki!  ...





„CANTO, CANTARE, AMO, AMARE…”



2019. február 7., 19:00



Till Ottó-terem



KEMÉNY EGON: Hatvani diákjai és Komáromi farsang című daljátékainak CD-bemutatója



Kassai István zongoraművész

Kemény Anna Mária 



Műsorvezető: Nagy Ibolya (Dankó Rádió) 



Részletek: ITT


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12362019-01-12 10:37:24

Képtalálat a következőre: „Széchényi Imre”



„Széchényi Imre (Emerich) (1825-1898)



Imre, Lajos második, François von Wurmbrand-Stuppach grófnővel kötött házasságából származó idősebbik fia, 1825-ben Bécsben született, és 1898-ban Budapesten hunyt el.



Már 20 évesen a diplomácia szolgálatába állt, először Rómában, 1848-ban Stockholmban, 1850-51-ben Frankfurtban, ahol barátságot kötött a későbbi Bismarck kancellárral, 1852-ben Brüsszelben és Párizsban, 1854 közepétől Szentpéterváron, ahol megismerkedett Johann Straußszal, és élete végéig barátságban maradt vele. 1860-ban nagykövet lett Nápolyban, 1878-ban Ausztria-Magyarország nagykövete Berlinben. Szolgálataiért Ferenc József császár aranygyapjas lovaggá ütötte, II. Vilmos császár pedig a legmagasabb porosz rendjelet, a Fekete Sast adományozta neki.



Diplomáciai szolgálatával párhuzamosan zenei karrierje is kialakult. Dalokat, táncokat, kamarazenét és zenekari műveket komponált. Utalunk műveinek már megjelent CD-felvételeire: Forgotten Compositions, Hungaroton HCD32748Lieder MDG Audiomax 903 2019-6Complete Dances for Orchestra Naxos 8.573807.



1891- ben Széchényi Imrétől Carl Paeznél, Berlinben három füzet jelent meg Walzer für das Pianoforte zu vier Händen” (Keringő zongorára, négy kézre) címmel, amelyekből a jelen CD-re az első keringőt vettük fel. E darab Széchényi Imre szerzeményeinek valamennyi jellemző jegyét megmutatja: a dallamgazdagságot, az eleganciát, a sokrétűséget és a humort.”



(Folytatom.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12352019-01-11 07:31:21

Képtalálat a következőre: „Széchényi Franciska”



Batthyány Miklósné, sz. Széchenyi Franciska (Fanny) (1783-1861), az első magyar zeneszerzőnő



"Franciska, Széchenyi Ferenc legidősebb leánya, 1873-ban született, Bécsben, és 1861-ben hunyt el Pinkafőn (ma: Pinkafeld néven, Ausztriában található). Batthyány Miklós grófhoz ment feleségül. Ferenc mélyen szeretett leánya zenélt, verset írt, és festett is. Az 1814-15. évi kongresszus alatt Franciska feltűnést keltett kiváló zongorajátékával. A pinkafeldi kastély kápolnájában, ahol orgonált, és a kórust vezette, rendszeresen elhangzottak Franciska saját szerzeményei. Franciska a X. Pius pápa által 1909-ben szentté avatott Klemens Maria Hofbauer lelkész (1751-1820) romantikus körének szellemi központja volt. Franciska a mindennapi életben megvalósította a Hofbauer kör eszméit. 1851-ben Grazból, a pauli Szent Vincent által alapított irgalmas rendből nővéreket hívott Pinkafeldbe, majd egy leányiskolát és mellette kolostort alapított, kórházat, árvaházat és bölcsődét létesített.



Alapítványai finanszírozásának az érdekében gondoskodott javainak nyereséget hozó kezeléséről. Gondoskodott földjeinek öntözéséről, halastavakat létesített, juhokat és szarvasmarhákat tenyésztett, különböző fajtájú, nemesített gyümölcsfákat ültettetett, papírgyárat, valamint szeszfőzdét alapított, fonó- és cséplőgépeket vásárolt. Amikor megözvegyült, 1854-ben novíciaként maga is belépett az általa alapított kolostorba, ahol 1860-ban fogadalmat tett, és életét az idősek és betegek ápolásának szentelte.



Széchenyi Franciska zongoraműveket, dalokat, duetteket és vallásos műveket (liturgikus énekeket, számos négyszólamú kórusművet, egy német és egy latin misét) komponált, melyek mindegyike kéziratban maradt az utókorra. Nyomtatásban két egyházi dala ismert, ezek a (Pyrker László által összeállított) „Orgonahangok” (Orgeltöne) c. munkában jelentek meg.



„Sechs Länder” c. zongoradarabjának a keletkezéséről nem találtunk információt. Ez a miniatűr táncsorozat a zeneszerzőnő finom ízlését tükrözi, az előadáshoz szükséges igényes technika zongoratudásáról tanúskodik."



(Folytatom.)


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 15632019-01-10 11:55:08

Csak úgy ….



A Magyar Nemzet, 1999.09.01-i számában olvasom:



Névnap

Egyed, Egon és Zádor

nevű olvasóinkat köszöntjük.



[…]

Az Egon germán, ószász, középnémet eredetű név, jelentése: híres, fényes, fegyver. A művészvilágból Kemény Egon Erkel-díjas zeneszerző, a nagy közönségsikert aratott Valahol Délen című operett, számos daljáték és gyermekeknek írt kórusmű szerzője, az irodalomban Egon Erwin Kisch prágai születésű német író, újságíró ismert tulajdonosa e névnek.  . […]”



Hát nincs igaza a névmisztikának? :)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12342019-01-10 05:19:31

Képtalálat a következőre: „Széchényi Lajos”



Széchényi Lajos (Ludwig) (1781-1855)



"Széchényi Ferenc legidősebb fia, Lajos, jogot tanult. Részt vett a Napóleon elleni nemesi felkelésben. 187 katonával felállított egy századot, és harcolt az 1809. évi, győri ütközetben, ahol megsebesült. 1824 és 1849 között Széchényi Lajos Zsófia főhercegnő, a későbbi Ferenc József és Maximilián császár anyjának a főudvarmestere volt. Széchenyi Lajos figyelemmel követte fivére, István Magyarország érdekében végzett, irányadó tevékenységét, és írásaival támogatta őt.



Széchényi Lajos tehetséges színész, német nyelvű versek költője, zeneszerző, jó zongorista és énekes volt. Dokumentumok szólnak két olyan hangversenyéről, ahol saját zongoraszerzeményeket adott elő császári publikum előtt. Mária Lujza főhercegnő, Napóleon későbbi felesége, 1810-ben ezt írta: „Tegnap nagyon szép keringőket hallottunk, Széchenyi Lajos szerzeményeit.”  



Két versét (a „Die abgeblühte Linde” /Az elvirágzott hárs/ és a „Der Flug der Zeit” /Az idő múlása/ címűt) 1817-ben Franz Schubert zenésítette meg, aki később neki ajánlotta az ismert, „Der Tod und das Mädchen” /A halál és a lányka/ c. dalt.



Lajos Joseph Haydnnal is kapcsolatban állt. Széchenyi és Haydn között tanítvány-tanár viszonyt feltételezünk. 1825-ben Benedict Randhartinger (1802-93), a későbbi udvari énekes és udvari segédkarmester, Schubert ajánlására Széchényi magántitkára lett. Randhartinger Széchényinek ajánlotta 10. opusát, a „Grand Trio”-t. Társadalmi helyzetének megfelelően Széchényi Lajos Bécsben fényes szalont vezetett. 1835-ben Széchényi itt mutatta be Liszt Ferencet, és alapozta meg a Széchényi család Liszthez fűződő baráti kapcsolatát, amelyet fivére, István, és fia, Imre, tovább ápolt.



Lajos zongoramuzsikát, dalokat, kamarazenét és zenekari műveket komponált. Általunk ismert zeneszerzői tevékenysége túlnyomó részt Aloyzia von Clam-Gallas grófnővel kötött, első házasságának az idejére (1801-22) esett.



A „10 Ländler” und 1 Mazurka” c. zongoradarabot 1812-ben komponálta. Az egybekomponált táncfüzér három részre tagolható, a zenei formát a hangnemi és motivikai kapcsolatok kötik össze. A zongorahanghoz több fúvós hangszer neve van bejegyezve, ez feltehetően további, későbbi feldolgozásra utal.  



A Deutscher mit Coda c. zongoramű az akkoriban divatos táncjelleget követi, amelynek legismertebb darabja Beethoven zongoraszonátájának (Op. 79) első tétele („alla tedesca”).



A három, kéziratban megőrzött, keltezés nélküli Magyar tánc (Ungarische Tänze) zenetörténeti szempontból különösen érdekes, mert azok a magyar táncstílus korai példái. Csermák Antal és Lavotta János műveivel rokon szerzemények. Stílusjegyeik alapján e táncok 1820-előtt keletkeztek.”



(Folytatom.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12332019-01-09 11:23:25

„SZÉCHÉNYI,



EGY MAGYAR DINASZTIA ZONGORAMUZSIKÁJA



A gróf Széchényi dinasztia a legjelentősebb nemesi családokhoz tartozik Magyarországon. A Széchényi dinasztiából egy sor jelentős személyiség származott, politikusok, püspökök, tábornokok, írók és művészek. A család legjelentősebb képviselője Széchényi Ferenc gróf, a magyar nemzeti könyvtár megalapítója és Széchenyi István gróf, a korszerű Magyarország megteremtője volt. A Széchényi család tagjai generációkon át szenvedélyesen szerették a zenét, szoros kapcsolatban álltak például olyan híres zeneszerzőkkel, mint Haydn, Schubert, Donzetti, Liszt, Johann Strauß, valamint koruk neves hangszeres előadóművészeivel és énekeseivel is. A család tizenegy tagja maga is szerzett zenét, hét tagjuktól találunk kottaanyagot, azon belül zongoraműveket is, amelyekből a jelen CD válogatást mutat be.”



Eddig az ismertető bevezető szövege.



A továbbiakban



Széchényi Lajosról, (1781-1855),



Széchényi Franciskáról (1783-1861),



Széchényi Imréről 1825-1898,



Széchényi Ödönről (1839-1922),



Széchényi, sz. Szentgyörgyi Horváth Felíciáról (1838-1920),



Széchényi Andorról (1865-1907) és



Széchényi, sz. Haas von Teichen Gisáról (1890-1945) lesz szó.



(Folytatom.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12322019-01-09 00:29:55

2018 novemberében jelent meg az alábbi CD, amelyet elsősorban történelmi, ill. zenetörténeti érdekessége, másodsorban az azon szereplő zeneműveket előadó művészek személye és szándéka iránti tiszteletből lemezgyűjteményem részévé tettem. E zeneművek némelyikén erősen érződik a kor népszerű zeneszerzőinek a hatása, de mindenképpen elismerést érdemel a grófi vérvonalból leszármazott komponisták abbéli törekvése, hogy a művészet terén is értéket alkossanak. Szerzeményeik kedvesek, hangulatosak, finom érzéseket, tiszta gondolatokat közvetítenek. Néha eltűnődöm, mennyire más lenne a világ, ha korunk tehetős rétege - a társadalmi, politikai élet „elitje” - ilyen lélekemelő foglalatossággal, nem pedig önös célokat szolgáló harácsolással és egyéb - vállalt vagy a jó erkölcs diktálta kötelezettségeihez képest - méltatlan cselekedetekkel töltené fölös idejét.



SZÉCHÉNYI – PIANO MUSIC FROM A HUNGARIAN DYNASTY, 1800-1920



https://www.grandpianorecords.com/Album/AlbumDetails/GP786



A CD-hez mellékelt ismertető sajnos csak angol és német nyelven olvasható, ezért úgy vélem, hasznos lehet, ha azt – a gróf Széchényi Kálmántól, Ferenc szépunokájától, és Kassai István zongoraművésztől kapott felhatalmazás alapján – a következő bejegyzésekben magyar fordításban is közzéteszem.  



Minthogy a lexikonokban kétfajta írásmód, „Széchenyi” és „Széchényi” is szerepel, megkérdeztem gróf Széchényi Kálmánt, hogyan írjuk helyesen e családnevet. Ő erre az alábbi választ adta:



A Széchényi család múlt század elején hozott határozata (amely befolyt a magyar helyesírásba) alapján minden, a grófi családból származó Széchényi két „é“ –vel íródik.




Egyetlen egy kivétel van: Széchenyi István. Sajnos sok családtag nem követi ezt a szabályt, így teljes az anarchia.”



A gróf úrnak ezúton is kifejezem köszönetemet a fordítás lektorálásában nyújtott segítségéért.



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12312019-01-08 09:11:55

A művésznő temetéséről



PESTI HÍRLAP, 1934.01.16.:



Cigánymuzsika kísérettel hantolták el New Yorkban Várady Rózsit. Megható levél érkezett tengeren túlról: még karácsonykor írták, és a gyöngédszívű levélíró elmondja benne a tragikus hirtelenséggel elhunyt Várady Rózsi gordonkaművésznő temetésének megrázó részleteit. A Brodway Tabernacle-templomban volt a szertartás, angol pap végezte. A művésznő amerikai férje, Joseph Anthony, széles piros-fehér-zöld szalaggal díszitett babérkoszorút tett a koporsóra. A búcsúztató beszédet Vanderbilt Gladys unokanővére, Mrs. Hammond, tartotta. És amikor kivitték a koporsót a templomból, a borús decemberi délutánban, magyar cigányok vonója szólalt meg, zokogva húzták az idegenbe szakadt cigányok: „Elmegyek a templom mellett . . .“ A magyar fájdalom, a magyar borongás, amely a száraz fából zengett, hatalmába kerítette azokat az idegeneket, akiknek a fülében még ott muzsikált egy emlék: Várady Rózsi Amati-csellójának ezüstfenyő éneke . . .


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12302019-01-08 07:33:08

Majd a szomorú hír:



PESTI HÍRLAP, 1933.12.21.:



         „Várady Rózsi gordonkaművésznő meghalt.



          Egy nagytehetségű magyar művész, egy sugaras asszonyi egyéniség, tragikusan hirtelen elmúltáról ad hírt szűkszavú newyorki távirat: Várady Rózsi, a nagytehetségű magyar gordonkaművésznő, Budapest zenei életének egyik körülrajongott tagja, hirtelen meghalt.

          Várady Rózsi a budapesti Zeneakadémiát végezte, ahol Schiffer, Popper és Kerpely tanárok voltak mesterei, majd Berlinben Becker tanárnál szerzett művészi oklevelet. A fiatal művésznő a háború után Amerikában hangversenyezett, ahol csakhamar meghódította a legkényesebb ízlésű, legelőkelőbb társaságokat is.  Nemcsak mesteri vonójával, hanem asszonyi szeretetreméltóságával is a legrövidebb idő alatt sikerült elérnie, hogy ünnepelt tagja legyen New York zenei és társasági életének, és ezt a kivételes helyzetét állandóan felhasználta arra, hogy nagyértékű szolgálatokat tegyen a magyar ügynek. Ő volt az első magyar művésznő, aki a világháború óta a washingtoni Fehér Házban szerepelt, és a newyorki magyar követség is őt kérte fel szereplésre, valahányszor a magyar kultúrának kellett propagandát csinálni. Amidőn 1928-ban a Kossuth-zarándokok New Yorkba érkeztek, Várady Rózsi kétszáz terítékes vacsorán látta őket vendégül, amelyen összehozta a magyarokat az amerikai társadalom előkelőségeivel.

          Amerikai és kanadai hangversenykörútjáról visszatérve, az a megtiszteltetés érte, hogy 1926-ban a salzburgi ünnepi játékok során, a bécsi filharmonikusokkal játszotta el Haydn egyik gordonka-versenyét. Néhány év óta Magyarországon élt a művésznő, férjével, Anthony József amerikai íróval és háza mindig nyitva állt művészeknek és íróknak, úgyhogy Várady Rózsi csakhamar egyik legnépszerűbb és legünnepeltebb tagjává vált a főváros társadalmának. Nagy kultúrája, szellemessége, szeretetreméltósága és aranyszőke szépsége mindenki szívét meghódította, aki csak valaha is a társaságába került. Két hónappal ezelőtt Amerikába utazott férjével, akinek legújabb színdarabját, a magyar tárgyú Harvest time című vígjátékát, most készítik elő New York egyik színházában. Tragikus véletlen, hogy Várady Rózsi ugyanaznap halt meg, ugyanolyan tragikus hirtelenséggel, mint Molnár Géza, akinek egyik legkedvesebb tanítványa volt a Zeneművészeti Főiskolán. A váratlan gyászhír nagy megdöbbenést keltett az egész fővárosban. Várady Rózsiban dr. Várady Miklós zenekritikus kartársunk testvérhúgát gyászolja.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12292019-01-07 14:22:36

Még néhány tudósítás Várady Rózsi életének utolsó éveiből:



PESTI NAPLÓ, 1929.06.19.:



Várady Rózsi és Anthony József házassága.

Newyorkból írják lapunknak, hogy Anthony József író, a newyorki Cosmopolitan Book Corporation könyvkiadó vállalat feje és Várady Rózsi gordonkaművésznő házasságot kötöttek. Az esküvő a newyorki előkelő világ egyik kimagasló szereplőjének, Mrs. John Henry Hammondnak Central-Park Easten levő palotájában folyt le, ahol a tanú szerepét a háziasszony töltötte be, aki gróf Széchenyi Lászlóné Vanderbilt Gladysnek és Marlborough hercegnőnek unokatestvére. A házasság a magyar író- és művészvilágot is közelről érdekli. Várady Rózsi egyike az amerikai hangversenydobogón szereplő leghíresebb csellóművésznőknek, aki a Kossuth zarándoklat alkalmával az Amerikai Magyarok Szövetségében a legmagasabb amerikai körök előtt jelentős szolgálatokat tett hazájának, ő volt az első magyar művész, akit a Fehér Házba meghívtak, ahol magyar zeneszerzők műveivel nemcsak magának, de a magyar zeneirodalomnak is dicsőséget szerzett.

Anthony József, aki az egyik legnagyobb könyvkiadó cég vezetője, s mint író is megbecsült nevet szerzett, lelkes és hasznos barátja a magyar irodalomnak, aki programjába vette a magyar szépirodalomnak az angolul beszélő világgal való megismertetését.”



SZÍNHÁZI ÉLET, 1929/37. SZÁM, 19. OLD.:



Maga csak tudja



[…] Általán elismerésben nem szűkölködnek a külföldre szakadt magyar művészek. Itt van például Várady Rózsi amerikai magyar csellóművésznő, akiről csak annyi derült ki, hogy jog szerint kilencágú koronát viselhet.

— Férje révén?

— A művészete révén. Egyszer ugyanis New Yorkban meghallgatta a koncertjét Fehér paripa sas, a legöregebb indián törzsfőnök. Az indián nagy fejedelem annyira meg volt hatva Várady Rózsi művészetétől, hogy koncert után kihallgatásra rendelte magához, és spontán elragadtatásában indián hercegi rangra emelte, amely magas kitüntetésben idáig csak I. Ferenc Józsefnek volt része. Várady Rózsi új indián neve »Isteni hárfa.« […]”



NAGY ENDRE AZ UJVILÁGBAN (1930, december)



(Nagy Endre meséli …)



„[…] Sok kitűnő magyar művésszel találkoztam odakint. Putty Lia, Korda Mária, Kosáry Emma, Gyenge Anna, mind meleg vendégszeretetben részesítettek. Láttam Kosáry első fölléptét Philadelphiában, a ,,Hotel Imperial” című operettben, ő remek volt, de az operett kétségbeejtően elhibázott. Aztán találkoztam Várady Rózsi gordonkaművésznővel, aki a Newyork városa által Byrd kapitány tiszteletére adott recepción az egyedüli művészi szám volt.



A magyar vonatkozások sűrűbben szövik át Newyorkot, mint a telefonhuzalok. Az ember alig tud olyan helyre lépni, ahol magyar vonatkozások vékony fonalába bele ne akadjon.  […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12282019-01-06 19:58:03

Hogy a történetből egy kis krimi se hiányozzék:



ELLENZÉK, 1927.06.23.:



Egy magyar csellóművésznő kalandja Newyorkban. Budapestről jelentik: Héthónapos amerikai turnéja után most tért haza Budapestre Várady Rózsi, az európai hírű csellóművésznő. A művésznő elmondja, hogy Amerikában mennyire tisztelik és szeretik a magyar muzsikusokat, különösen Dohnányit, Kodályt és Bartókot. Azonkívül egy egészen amerikai ízű kalandját is elbeszéli. Newyorkban történt, hogy egy éjszaka, a hotelszobájának ablakán álarcos, revolveres bandita lépett be, ami elég különös dolog, mert a szobája a szálloda 13-ik emeletén volt. Várady Rózsi kétségbeesetten dulakodni kezdett a rablóval, aki fojtogatni kezdte. A dulakodás hevében azonban fölrúgták a toalettasztalkát, amelyen egy üveg szóda állott. A szódásüveg explodált, és a nagy durranásra a hotelszemélyzet dörömbölni kezdett az ajtón, mire a bandita elmenekült, mindössze ujjának kék lenyomatait hagyta ott a művésznő nyakán, amelyről a korrekt amerikai rendőrség nyomban daktiloszkópiai felvételt csinált.”



A bandita igazi műértő lehetett. Tudta, hogy a művésznő egy valódi Amati-cselló tulajdonosa.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12272019-01-06 07:23:03

AZ UJSÁG, 1926.08.25.:



Várady Rózsi Salzburgban is sikert aratott Kodály Zoltán csellóra írt

magyar táncaival



-------



Keszler József fedezte fel az „Ujság”-ban. — Popper Dávid volt az első tanára. — Harding elnök ünnepi fogadóestjén játszott. — A világ leghíresebb csellójának tulajdonosa



------

Salzburgi szereplése után azonnal visszamegy Amerikába



          Salzburg, augusztus hó. (Az Ujság kiküldött munkatársától.) Abban az egybesereglett nemzetközi társaságban, amely a salzburgi ünnepi játékok közönségét alkotja, mi magyarok bizonyos fokú büszkeséggel tekinthetünk szét. Mert a magyar művészek szereplése csaknem mindennapos, sikere pedig egészen kivételes. Németh Mária a Don Juanban énekel, Anday Piroska a Fledermaus Orlovszky hercegét személyesíti meg, Darvas Lilly a Turandotban és a Jedermannban is fellép. De a hangversenytermekből sem hiányzanak a magyarok. Öt szólistája van a salzburgi ünnepi hangversenyeknek, s az öt szólista közül kettő magyar: Várady Rózsi és Koncz János. A szegény külföldiek csak nehezen és eltorzítva tanulják meg nevüket, de sokszor hamarább megtanulják, mint a budapestiek. A salzburgi Festspieleken is a külföldön élő, elismert szőke magyar leány kerül az érdeklődés középpontjába, Várady Rózsi, Amerikának talán legnépszerűbb csellóművésze. Pedig Salzburgban nehezen terelődik valakire az érdeklődés. Reinhardt döbbenetesen szép produkciói és a soha nem hallott fényes operaelőadások elkényeztették, és túlzott igényekig fokozták fel az ünnepi játékokra egybesereglett közönséget. De a Jedermann, a Turandot és a Fledermaus izgalmai után minden figyelem a hangverseny-terem felé fordul, és fokozottan felfigyeltek az amerikaiak, mikor a kirakatokban meglátták kedvencük képét, »Rózsi Várady the famous hungarian violincellist«-t, akinek a Festspielek zenei rendezősége nem is egy, de mindjárt két hangversenyét is hirdeti. Mert Várady Rózsi Amerikában hihetetlen pályát futott be, s ma világszerte a legelsők között emlegetik.

          Ahogy a Hotel Európában együtt vacsorázunk, érdeklődő pillantások fordulnak mindenünnen asztalunk felé. Várady Rózsit szeretik, megbecsülik és nagyratartják. Ő maga szerényen beszéli el pályafutását:

          — Bizonyos büszkeséggel gondolok vissza, hogy a magyar kritikusok szigorú nesztora, Keszler József fedezett fel az »Ujság« hasábjain. Még a zeneakadémia növendéke voltam, mikor az egyik vizsga-hangverseny után feltűnést keltő kritika jelent meg rólam az Ujság-ban és a szokatlan hangú beszámolóban az óriási tekintélyű Keszler József nagy jövőt jósolt nekem. Büszke voltam erre a jóslásra, és büszke vagyok, hogy ezt a gyönyörű jóslást beigazoltam.



         Mert Várady Rózsi valóban beigazolta Keszler József jóslását. Két világrész zenei közönsége ismeri nevét s tölti meg hangversenyén a legnagyobb koncerttermeket is. Mikor Salzburgban a Festspielhaus sötétbarna gótikus termében a dobogóra lép, és Mozart-korabeli stilizált aranybrokát és aranycsipke ruhájában csellója mellett helyet foglal, csaknem csupa ismerős arc fordul felé. Baráti tenyerek verődnek össze, amelyek már Amerikában is sokat tapsoltak neki, s akkor is, most is őszintén tapsolnak. Haydn C-dúr egy versenyművét játssza nagyszerű intelligenciával és biztos formaérzékkel, sokoldalú, csipkefinom technikával. Kantilénája meleg, a piccicatoi sziporkáznak, akcentuálása finom és érdekes. Lebilincsel mindenkit, amikor játszik. Minden tétele után dörögve csendül fel a taps. Ennek a nagyszerű művészetnek az alapjait a budapesti Zeneakadémiában rakták le:

          — Schiffer, Popper és Kerpely voltak az első mestereim. Ma is könnyes szemmel gondolok Popper Dávid óráira vissza. Nagyon sokat tanultam tőle és igazi művészetet. Utolsó tanítványa voltam és az első nő, aki kezéből művész diplomát kapott. Később Beckernek voltam a tanítványa. De a tudásom igazi alapjait a budapesti Zeneakadémián szereztem.

          Azután pályafutására terelődik a beszélgetés. Közvetlenül és kedvesen meséli:

          — Amerikában aránylag könnyű volt a dolgom. Európai koncerteimről ismerték már a nevemet. Már a legelső évben Harding elnök fogadóestéjén játszottam, mikor az Egyesült-Államok legfelsőbb bíróságának tiszteletére díszítették fel a Fehér Házat. Örülök, hogy legnagyobb amerikai sikereimet magyar szerzeménnyel arattam, mert Kodály Zoltán csellóra írt magyar táncai az én tolmácsolásomban mindenütt magukkal ragadták a közönséget.

          Ehhez a nagyszerű magyar kompozícióhoz Várady Rózsi Salzburgban se lett hűtlen. A Mozarthausban rendezett hangversenyén Kodály kompozíciója ragadta magával a közönséget, de hihetetlen nagy sikere volt Perényi Géza Csikósnótájának is, amely XVI. századbeli magyar motívumokat használt fel. Ezt a két érdekes magyar kompozíciót, mint igaz gyöngyszemeket illesztette Várady Rózsi az igazán a legnagyobb stílust reprezentáló műsorába.

         Hirtelen elkomolyodik az arca. Valami fájdalom suhan rajta keresztül.

         — Meg lennék elégedve mindennel. Csak szegény anyám lenne velem. Az ő halála, alig pár hónap előtt, nagyon megrázott. A siker is kevésbé izgat, az elért eredményeknek is kevésbé örülök, mióta anyámmal nem oszthatom meg.

          Azután megint maga elé néz, és melegen mondja:

          — Van egy igazán jó barátom: a csellóm. Büszke vagyok reá. Amati készítette 1615-ben a szász királyi család számára. Mellékes, hogy talán az egész világ legértékesebb csellója. Csak az a fontos, hogy lelke van. Nem hagy el, és soha nem csal meg.

          Várady Rózsi évek óta nem hangversenyzett Európában. Amerikai turnéját most is csak a salzburgi meghívás miatt szakította meg. Szeptember elején utazik vissza Amerikába. A tengeren túl is ragaszkodással és szeretettel válogatja össze műsorába a nemes magyar kompozíciókat, hogy azok ékesszóló tolmácsává szegődjön, és szimpátiát, szeretetet, nagyrabecsülést ébresszen Magyarország iránt, amire pedig igazán nem kis mértékben szükség van.



Pünkösdi Erzsébet.



E zenei eseményről bővebben a SZÍNHÁZI ÉLET 1926. évi 34. számában is olvashatunk.


Szkrjabin • 5392019-01-06 01:03:41

147 évvel ezelőtt, ezen a napon született



ALEXANDR NYIKOLAJEVICS SZKRJABIN, orosz zeneszerző és zongoraművész



(1872.01.06-1915.04.27.)



Rónai István A HÉT 1972.01.07-i számában a zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából az alábbi sorokkal emlékezett meg róla:



Szkrjabin szimbolizmusa



           A romantika óta nem egy művészeti áramlat mohó zaklatottsággal, tudatosan, programszerűen igyekszik elmosni a határokat az egyes művészetek között. A különböző művészetek expanziója a romantikában ölt először feltűnő méreteket: a romantikusok elirodalmiasítják a zenét. Majd az impresszionizmus a maga módján pikturálissá teszi a muzsikát. A szimbolizmus azzal kezdi, hogy zenévé oldja az irodalmat. De ha a l’art poétique-et mindenek előtt és felett a zene érdekli, hol keresse most már önmagát a muzsika?

         Több út áll a századforduló zenésze előtt. A zenére törő irodalmat filozófiává párolhatja, mint Richard Strauss. Megkísértően gazdag kísérőzenét szerezhet a nyelv muzsikájához, a szimbolista költő szózenéjéhez, mint Claude Debussy, és megteremtheti a maga különbejáratú szimbolizmusát — mint Alekszandr Nyikolajevics Szkrjabin.

          Száz évvel ezelőtt, 1872. január 6-án született. Ő a par exelence szimbolista, mi több: a szélsőségesen szimbolista zeneszerző. Meghatározó élménye a szinesztézia, a szín, a fény, a hang, a természet, a művészet korrespondenciája. Prometheus (1913) című szimfonikus művének partitúrájában nemcsak hangszereket szerepeltet, hanem egy fényszórót, az úgynevezett Luce-t is, mely számára a szerző hangjegyekkel jelzi a fény színét, időtartamát. (Kár, hogy akkor — 1913-ban — a világ még nem ismerte Bartók Kékszakállújának szimbolizmuson túlmutató színpadi fényjátékát, szenvedélyes színpompáját, a bartóki szerkezet tengelyének árny- és fénypilléreit.) Szimbolista Szkrjabin az önkívület trombitaszínében (Poéme de l’extase), a mindenséggel való kapcsolatának misztikus, sátános voltában, a végső szintézis reménytelen hajszolásában (misztériumjátékának, a L’acte préalable-nak zenéjéből csak töredékek készültek el). Látnoki színzenéje magán viseli a szimbolizmus múlandóságának bélyegét.

             De sokban igazolta is őt az utókor.
Úgynevezett misztikus hangzatával (kifejtése szétfeszítené e cikk kereteit) az elsők közt lép a hagyományos tonalitáson túli zene talajára, amennyiben a tercépítkezést kvartakkordokkal helyettesíti. Kitervelt hangrendszerével, azzal, hogy előre meghatározott hangzat hangsorára támaszkodik, hatással van a dodekafóniára. Hatással van a folklorizmusra is: a misztikus hangzat szűkített és bővített kvartjaival az akusztikus hangsor lényegére tapint rá. Precedenst jelent a huszadik század majd minden klasszikussá lett zenei irányzata számára.



          »Zenét nekünk« — verselte Verlaine. Színt nekünk — zenélte Szkrjabin. „


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 8032019-01-05 13:59:31

139 évvel ezelőtt született



Kapcsolódó kép



Nyikolaj Karlovics Metnyer (Medtner) orosz zeneszerző



(1880.I.5. Moszkva – 1951.XI.13. London)



[…] „Az orosz zeneszerzők között, különleges hely illeti meg Medtnert. Egész alkotása visszatekintő; távoli, legtöbbször melankolikus emlékezésekből szövődik össze. Ezek bánatos ábrándozások arról, ami elmúlt s már remény sincs arra, hogy visszajöjjön, holott oly kedvesnek és rokonszenvesnek tűnik a zeneszerző szemében.”[…]



Idézet Keldis: „Az orosz zene története” című könyvéből.



*



„Tiszta formaépítésű, világos stílusú művész, aki így az orosz iskola, jelentős tagjává emelkedett.” 



Forrás: Falk Géza: „Csajkovszkij különös élete” című könyvéből.



*



[Zongoraműveit mindig nagy élvezettel hallgatom. A.]



Nikolai Medtner: Sonata in E minor "Night Wind". Andrey Ponochevny (piano) Minsk 2011


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12262019-01-05 11:20:13

A zenéről, illetve az előadóművészek játékáról írt elemzések – bár zenetörténeti jelentőségükre tekintettel rendszeresen idézem őket – megfogalmazásukat illetően sok esetben bizony rászolgálnak a kritikára. Nem mentesek a sallangoktól, a közhelynek minősülő panelektől, a szükségtelen jelzőhalmozásoktól és sok esetben a nevetséges fogalomtársításoktól. E műfaj – sajnos – mind a mai napig megőrizte ezen előnytelen tulajdonságait. Az alábbi kritika záró mondata is ilyen, mindenesetre bizonyíték a művésznő Amerikában elért sikerére:



NEMZETI ÚJSÁG, 1925.04.11.:



Magyar csellóművésznő amerikai sikere.



Várady Rózsi, a néhány év óta Amerikában élő magyar gordonkaművésznő, március 16-án, Newyorkban, a Town Hallban rendezett hangversenyén nagy sikerrel bemutatta Kodály Zoltánnak gordonkára írt magyar népdalait és Kodálynak Bach-korál átiratait. Az amerikai sajtó, élén a Newyork Times, Herald Tribune és The Sun-nel, mint komoly művészi eseményről emlékezik meg a zseniális magyar zeneszerző műveit bemutató hangversenyről, kiemeli Kodály abbeli érdemét, hogy a magyar népdalt regenerálta, elismeréssel adózik továbbá hangszeres képzelőerejének. Várady Rózsit méltatva, magyaros temperamentumát, melegen zengő lírai tónusát és ízléses muzikalitását emeli ki a kritika.



SZÍNHÁZI ÉLET, 1925/18. SZÁM:



Várady Rózsi mackó-hódolója

Várady Rózsi
, az évek óta Amerikában élő gordonkaművésznő legutóbbi hangversenyén kedves jelenet játszódott le. A művésznő bemutatta Kodály Zoltánnak csellóra írt magyar népdalait, amelyek között utolsónak egy medvetánc szerepel. Alig hangzott el a végső akkord, amikor a pódiumra betáncolt egy pünkösdi rózsákkal és ibolyákkal feldíszített, inteilligens külsejű hatalmas mackó, aki a művésznőnek óriási virágkosarat nyújtott át, a közönség élénk tetszésnyilvánítása közepett. A taps még fokozódott, amikor másodízben a művésznő helyett a mackó köszönte meg meghajlással az üdvözlést, és udvariasan morgott is hozzá.”


Zenetörténet • 2522019-01-04 15:38:03

Később a „Muzsikus életem krónikája” című könyvében Rimszkij-Korszakov így örökíti meg a Beljajev-kör történetét:



Rimszkij-Korszakov emlékei Beljajevről:



           »[…] Szentpétervárott – egy koncert alkalmával – odajött hozzám egy magas, jó megjelenésű úr, akivel ismételten találkoztam, de személyesen még nem ismertük egymást. Bemutatkozott – Mitrofan Petrovics Beljajevnek hívták – és engedélyt kért, hogy valamennyi próbán jelen lehessen. Beljajev szenvedélyesen szerette a zenét, el volt bűvölve Glazunov szimfóniájától, amikor az Ingyenes Zenei Iskolában először játszották; kifejezetten emiatt utazott Moszkvába. Ekkor kezdődött nagyjelentőségű ismeretségem ezzel a kiváló emberrel, aki később fontos szerepet játszott az orosz zenében. […]   



             A zenéért, főleg a kamarazenéért odaadóan rajongó Beljajev már régóta minden péntek este maga köré gyűjtötte szenvedélyesen kvartettező barátait. Ő maga is brácsázott, és szorgalmasan kivette részét a kvartett-játékból. Estéiket rendszerint egy Haydn vonósnégyessel kezdték, azután áttértek Mozartra, később Beethovenre és végül valamilyen Beethoven utáni kvartettre. Mindegyik szerző kvartettjét a művek sorrendje szerint vették elő. Ha az egyik pénteken Haydn első kvartettjét játszották, akkor a következőn a második került műsorra. Miután így eljutottak az utolsó kvartettig, újra kezdték az elsővel. 1883-84 telén a „beljajevi péntekeknek” egyre több látogatójuk lett. A kvartett szokásos tagjain – Gelbke doktoron, Gesehus professzoron, Ewald mérnökön és Beljajeven – kívül Glazunov, Borogyin, Ljadov, Dütsch és sokan mások is látogatták az estéket.



          Én is eljártam Beljajev pénteki kamaraestéire. Az esték igen érdekesek voltak, Haydn, Mozart és Beethoven korai vonósnégyeseit elég jól játszották. Az újabb vonósnégyeseket már gyengébben, sőt néha igen rosszul, noha a kvartett tagjai nagyon jó kottaolvasók voltak. Attól kezdve, hogy körünk tagjai is megjelentek a „péntekeken”, a társaság műsora bővült: a legújabb időkben írt vonósnégyesek is műsorra kerültek. Amikor Szasa Glazunov megírta első, B-dúr vonósnégyesét, Beljajev pénteken kipróbálhatta. Beljajev valósággal beleszeretett a fiatal zeneszerző tehetségébe. Később valamennyi vonósnégyesét és vonósnégyesre írt szvitjét, még ha nem is készültek el egészen, rendszeresen eljátszatta. Saját művein kívül Glazunov sok különféle vonósnégyes átiratát is bemutatta Beljajev kvartettjének. Voltak közöttük Bach-fúgák, Grieg-dalok és sok egyéb mű. A Beljajev-péntekek rendkívül megélénkültek, és zavartalanul folytak tovább. […]



            A zene befejeztével éjjel egy órakor vacsorához ültünk. A vacsora bőséges volt, de sűrű poharazgatás követte. Néha vacsora után Glazunov vagy más valaki még zongorához ült, s el-eljátszott valamely új, éppen akkor komponált vagy négy kézre átírt művet. Későn, éjjel 3 órakor oszlott szét a társaság. Egyeseket nem elégített ki a vacsorán fogyasztott ital; ezek a házigazdától elbúcsúzva, anélkül, hogy akárcsak egy rossz szót is szóltak volna, elmentek egy vendéglőbe, és tovább ittak. Néha vacsora után, nem közben egy-két-üveg pezsgő került az asztalra, melyet azon nyomban elfogyasztottak, hogy az új kompozíciót „felszenteljék.”   […]



            A következő években a „péntekek” látogatottsága egyre nőtt. A konzervatórium elvégzése után Félix Blumenfeld és fivére, Szigmund is gyakran eljárt oda. A vonósnégyeseken kívül ettől kezdve zongoratriókat, zongora-kvintetteket is elővettek. Más zongoristák is kezdtek odajárni, néha átutazó művész is akadt köztük. Azok a konzervatóriumi fiatalok, akik nálam végezték el tanulmányikat, ugyancsak beálltak Beljajev pénteki látogatói közé. Hegedűsök is feltűntek az összejöveteleken. Glazunov tudott gordonkázni, és maga is részt vett a kvintettekben, szextettekben és oktettekben. Vacsora után az ivás egyre nagyobb méreteket öltött. […]



            […] Beljajev köre észrevehetően növekedett. Konzervatóriumot végzett tanítványaim – Zolotarev, Akimenko, Amani, Krizsanovszkij és Cserepnyin – egymás után beléptek tagjai közé, s a Moszkvában feltűnt nagy csillag, a kissé természetellenes, kérkedő és öntelt Szkrjabin is csatlakozott hozzájuk. A másik moszkvai sztár Rahmanyinov nem csatlakozott, noha az ő műveit is előadták az Orosz Szimfonikus Koncerteken.[…]



             […] Még tavasszal, amikor elkezdtem a Szaltánt (Képek a Szaltán cár meséjéhez c. zenekari szvitről van szó, megj. A.), megkérdeztem Beljajevtől, vállalja-e kiadását? Beljajev némileg tartózkodó és tagadó választ adott, azt mondva, hogy kissé túl sok operám terheli már a kiadót. Ezért Brüsszelhez fordultam; szívesen vállalta a kiadást, de csak 2000 rubelt fizetett érte, jóval kevesebbet, mint Beljajev szokott fizetni operáimért. Megkötöttük a szerződést, és Brüsszel már csak a partitúra elkészülésére várt. Ekkor azonban Beljajev is érdeklődni kezdett a Képek iránt és vállalkozott azok kiadására. Azt válaszoltam, hogy már Brüsszelhez köt a szerződés. Beljajev láthatóan megbántódott a visszautasítás és a Brüsszellel kötött szerződés miatt. De mit tehettem volna? Nem én voltam a hibás, hanem ő. Ez nem zavarta meg kapcsolatunkat, mely továbbra is jó maradt, Mitrofan Petrovics ettől kezdve úgy döntött, hogy általában nem ad ki operákat, mert állítólag nagyon felgyülemlettek a zenekari és kamaraművek, s azok kiadása fontosabb. Mégis saját maga cáfolta meg magát, amikor a Tanyejev-féle Oresteia kiadására vállalkozott. […]



            […] Az operát Tanyejev (Oresteia - megj. A.) bemutatta az igazgatóságnak, és azt a Mariinszkij Színház műsorára tűzte. Napravnyik nem vállalta az Oresteia dirigálását. Krusevszkijt bízta meg vele. Jelentős közönségsikerrel mutatták be. A második-harmadik előadás után azonban az igazgatóság (úgy gondolom Napravnyik részvételével) megkurtította az operát. A szerzőt ez felháborította, nem volt hajlandó aláírni az igazgatósággal a megállapodást, és az operát levették a műsorról. Beljajevnek tetszett az Oresteia, és nagyon méltánytalannak találta az igazgatóság eljárását Tanyejevvel szemben; együttérzése kifejezéseképpen nyomban felajánlotta a zeneszerzőnek, hogy operáját kiadja. […]



            […] Elérkeztek a karácsonyi ünnepek. Beljajev már régóta gyengélkedett, és most súlyos operáción esett át. Az operáció sikerült, de két nap múlva a beteg szíve felmondta a szolgálatot, és Beljajev 67-ik évében meghalt (a régi orosz naptár szerint: 1903. december 22-én, a Gergely naptár szerint 1904. január 4-én – megj. A.).



            Könnyen el lehet képzelni, milyen nagy csapást jelentett ez az egész körnek: elvesztette éltető központját. Beljajev részletes végrendeletben gondoskodott családjáról, különben egész vagyonát zenei célokra hagyományozta. A felosztott tőkerészeket a végrendelet szerint az Orosz Szimfonikus Koncertek, a zeneműkiadók, zeneszerzői jutalmak, egy Glinka alapítvány, kamarazenemű  pályázatok és nyomorgó muzsikusok segélyezésének céljára kellett fordítani. Ezen-kívül a végrendelet még kisebb meghagyásokat is tartalmazott. A tőke igazgatásával és valamennyi zenei ügy irányításával hármunkat bízott meg: engem, Glazunovot és Ljadovot, azzal a kötelezettséggel, hogy válasszunk magunk mellé helyetteseket. Oly nagy tőkéről volt szó, hogy a hangversenyekre, a zeneműkiadásra, a jutalmakra és egyebekre csupán a tőke kamatát kellett fordítanunk, azt sem teljes mértékben, maga a tőke érintetlen volt, sőt az idők folyamán mind jobban növekedett.



            Mitrofan Petrovics Beljajev önzetlen művészetszeretetének jóvoltából tehát bámulatos és hallatlan intézmény létesült, amely egyszer s mindenkorra biztosította az orosz zeneműkiadást, koncerteket, prémiumokat; élén az első időben a mi triumvirátusunk állott. […]«



Vajon meddig tartott ez az anyagi biztonság? Rimszkij-Korszakov 1908-ban, Ljadov 1914-ben meghalt. 1917-ben pedig Oroszországban kitört a forradalom, s később Glazunov is elhagyta az akkor már szovjet területet képező országot. Mi lett a hatalmas Beljajev vagyonnal?


Zenetörténet • 2512019-01-04 15:33:51

EGY NAGY OROSZ ZENEBARÁT EMLÉKÉRE:



115 évvel ezelőtt, ezen a napon hunyt el



Képtalálat a következőre: „митрофан беляев”



MITROFAN PETROVICS BELJAJEV orosz mecénás és zeneműkiadó



(Szentpétervár, 1836.02.22. – Szentpétervár, 1904.01.04. /a Gergely naptár szerint/)



Részlet Keldisnek az „Az orosz zene története” c. könyvéből:



          »[…]



            Beljajev 1836. február 22-én született Szentpétervárott. Gazdag orosz kereskedő és faiparos, lelkes híve volt az orosz zenének és hatalmas vagyonát ennek népszerűsítésére és ösztönzésére fordította. […] Beljajev indította el az orosz „szimfonikus hangversenyeket,” melyeknek műsorán kizárólag hazai zeneszerzők darabjai szerepeltek. Ő létesítette a Zenei Kiadót is (Lipcse, 1885 – megj. A.) is. Mindezzel sikerült elősegítenie az orosz zene klasszikus alkotásainak széleskörű népszerűsítését; a fiatal, pályájukon még ismeretlen szerzőket ezen a réven ismerte meg a közönség. […] minden évben jelentős összegű „Glinka díjat” tűzött ki az orosz zeneszerzők legjobb szimfonikus és kamarazene műveinek jutalmazására.



            Mint a kamarazene nagy kedvelője, évek hosszú során át hetenként minden pénteken meghívott pétervári lakására egy-egy kvartettet; maga rendszerint a brácsát játszotta. (Hegedülni és zongorázni is tudott. A kör nevét Beljajevről kapta, aki Rimszkij-Korszakovval az élen maga köré gyűjtötte a pétervári zeneszerzők zömét. - Megj. A.) A nyolcvanas évek közepén a Beljajev-féle péntekek résztvevőinek száma bővült. Ismert pétervári zeneszerzők lesznek a Beljajev-ház állandó látogatói, köztük Borogyin, Rimszkij-Korszakov, Ljadov és a fiatal Glazunov, akit a házigazda különleges, majdnem atyai szeretettel vesz körül. Ezzel lassan megváltozik az összejövetelek jellege és programja is. A legnagyobb figyelmet a korabeli orosz zenére fordítják. Az új műveket, a kör tagjainak új alkotásait gyakran hevesen megbírálják, megvitatják.



            A kör így zeneszerzők csoportjává változik, amely az orosz zeneművészet egy bizonyos irányát képviseli. A kör vezető tagjai Rimszkij-Korszakov, Ljadov és Glazunov. Beljajev hangversenyrendezői és kiadói tevékenységének minden kérdését megtárgyalja velük.



            A kör, amelynek életében tevékeny részt vesz Sztaszov is, mind összetétele, mind alkotói tevékenysége tekintetében mintegy örököse volt az „Ötöknek.”[…]«



(Folyt. köv.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12252019-01-04 08:17:25

Kissé előreszaladtam az időben. Pedig az alábbi két újsághírt – a párhuzamba állítás végett - mindenképpen idéznem kell. Miféle kishitűség, önértékelési deficit „munkál” bennünk, hogy számunkra csak a külföldről importált hazainak van igazán értéke?



BUDAPESTI HÍRLAP, 1920.12.29.:



IRODALOM ÉS MŰVÉSZET.

(Hangverseny.) Szimpatikus fiatal művésznővel ismerkedtünk meg ma este, Várady Rózsival. Hangszerének nincs túl nagy tónusa, teknikája sem bevégzett tökéletességű, de játéka finom, ízléses és komoly fejlődést ígérő. Kissé tartalmasabb műsort szerettünk volna. Popper és Glazunow darabjaiból a kisasszony muzikalitását nem ítélhetjük meg eléggé, legföljebb dologbeli készségét. A közönség jóindulatúan (?!) fogadta a bemutatkozást.



VILÁG, 1921.11.11.:



          Einstein táviratilag gratulált egy amerikai magyar művésznőnek



          (A Világ tudósítójától.) Az Amerikába szakadt magyar művészekről mostanában sok szó esett és a hírekből konstatálható, hogy a nemzetközi versenyben nem maradnak el a nagy nyugati starok mögött. […] Király Ernő, tkai Márton mellett most egy Magyarországon kevéssé ismert magyar csellóművésznő nagy eredményeiről értesülünk a The Newyork Times, a The Globe és a Newyork Herald elragadtatással teli recenziói révén. Várady Rózsinak hívják a fiatal művésznőt, akiről egy ízben már írtunk azzal kapcsolatosan, hogy Einsteinnal együtt turnézott a nagy amerikai városokban. Várady Rózsi koncertjein elsősorban a bennszülött newyorkiak tapsoltak a magyar művészet nemzetközi viszonylatban is magasnívójú és mégis sajátságos hangsúlyú reprezentánsának.

          A Newyork Herald „Girl Cellist Makes Debut" címmel ír első felléptéről, mely az Aeolian-hallban folyt le New-York egész zenevilágának jelenlétében. A kritika nemzetközi meglepetésnek minősíti Várady Rózsi debütjét és bizonyos elégedettséggel állapítja meg, hogy ez a ragyogó karrier az amerikai metropolisból startolt világhódító útjára. A The Globe-ban Pitta Sauborn, a legkiválóbb amerikai zeneesztétikus foglalkozik egy félhasábos cikkben a bemutatkozással és Casals Pablot emlegeti, mint akihez nő létére is a legközelebb áll egyéni interpretáció és szemfényvesztő technika dolgában. A Staatszeitung a következőket írja: „Egy elragadóan érdekes ismeretséget kötött tegnap közönségünk az Aeolian-hallban Várady kisasszonnyal, akinek ragyogó teljesítményei az egész közönségből spontán csodálatot váltottak ki. Napfényes becsületesség és szeretetreméltó artisztikum jellemzi művészetét: mindent jól fog fel és jól fog meg és annyira átitatja művészetét érzelmeivel, hogy a háttérben működő hatalmas erőkifejtésről szinte megfeledkezik az ember. Valóban felfrissítő művészi élvezet volt ez a két óra.“

          […]

          Várady Rózsi nagy sikeréről érdekes levélben számol be unokabátyjának, Emőd Tamásnak.

          »Most, hogy az első sorsdöntő siker után vagyok — írja —, azt hiszem én is, hogy igazuk van azoknak, akik itt egy nagy karriert jósoltak nekem. A Times-ben megjelent kritikámat mellékelem, azt mondják szenzációs. Mert itt minden szenzációra megy, ez a legfontosabb. Az embereknek kevés az idejük, mindenki addig dolgozik, amíg kilóg a nyelve, mindenből csak a legjobbat akarják, legyen az selyemharisnya, fogpaszta vagy művészet. Természetesen van itt is igazi műértő közönség, hiszen ez az ország olyan végtelenül nagy, hogy bőven jut ebből is.«

          A művésznő sikerének híre Londonban érte Einstein professzort és családját. A világhírű tudós nyomban sietett gratulációval és a következő szövegű táviratot küldte Várady Rózsinak: »Nagy szeretettel és büszkeséggel üdvözöljük valamennyien. Einstein és családja.«


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12242019-01-03 09:09:53

BUDAPESTI HÍRLAP, 1922.03.19.:



„(Magyar művésznő hangversenye a Fehér Házban.) Tegnapi számunkban megírtuk, hogy Várady Rózsi csellóművésznő Washingtonban abban a kitüntetésben részesült, hogy Harding elnök a legfelsőbb körök tiszteletére rendezett hangversenyre a Fehér Házba hívta meg. A magyar művésznőről, a ki a híres orosz tenoristával, Rosing Vladimirral együtt általános tetszést aratott az estén — ezt írja egyik washingtoni lap (The Evening Star): Várady Rózsi, a fiatal magyar csellóművésznő teknikája olyan könnyed és folyékony, mint egy hegedűsé, tónusa hol széles, hol lágyan ömlő, ujjai alatt úgy peregtek a trillák, mint egy bálkirálynő kezében az ezüst konfetti. Művészete komoly, egyénisége lebilincselő. A hangverseny után az elnök és felesége köszönetet mondtak a magyar művésznőnek, hogy az est fényét és szépségét művészetével felejthetetlenné tette. A következő napon az elnöknő egy óriási rózsakosarat küldött neki, Harding elnök pedig sajátkezűleg írt, meleghangú levélben a művésznő további pályájához szerencsét kívánt.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12232019-01-02 12:16:06

DAILY NEWS, 1921.04.14., FŐ KIADÁS, 8. OLDAL:



Várady Rózsi fotója alatt a következő felirat áll:



„Miután az európai hangversenytermekben nagy sikert aratott, Váradi Rózsi kisasszony, csellóvirtuóz, tegnap megérkezett hozzánk az Olympic gőzhajón, hogy országunkban hangverseny-körutat tegyen. Útja során pompás zenei műsorokkal szórakoztatta útitársait.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12222019-01-02 11:50:58

Nevét a magyar lexikonokban hiába keressük. Magyar Wikipédia-oldalt sem találunk róla. Pedig híres volt. Életének rövid, alig több, mint 3 évtizede alatt személye és tehetsége mind Európában, mind az Amerikai Egyesült Államokban ismertté vált. Ehhez pedig igazán nagynak kellett lennie. Hiszen a hírek az ő korában nem jutottak el a futótűznél is sebesebben, másodpercnyi gyorsasággal a világ minden zugába. Az új világ partjait is hosszas hajóút megtételével érte el. Ki volt hát ő?  



Varady LCCN2014713363.tif



Várady Rózsi csellóművész



(Budapest, 1902.03.04.- New York, 1933.12.19.)        



Rövid életrajza az angol nyelvű ismertető nyomán:



Budapesten született; apja dr. Várady[1] Vilmos volt. A budapesti Királyi Zeneakadémián ő volt az első nő, aki művész diplomát szerzett. Pablo Casalsnál is tanult. 1921-ben lépett fel először Amerikában, és 1926-ban a Salzburgi Fesztiválon szólistaként szerepelt.



1929-ben férjhez ment Anthony József író- és kiadóhoz. A New York-i Park Central Hotelban hunyt el 1933. december 19-én, szívbetegségben.





[1] Eredeti nevén: Schwartz Vilmos – megj. A.




Zenetörténet • 2502019-01-02 10:08:52

MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZ



Az orosz balett vendégjátéka 1912.XII.29.

 



A mai produkciók közül új volt a Thamar. Érdekes, erotikától izzó mimodráma Lermontov egyik verséből. A zene Balakirev hasonló című, ragyogó színekben pompázó szimfonikus költeménye. Fokin koreográfiája nyomon követi a muzsikát, de nem mindig megfelelő invencióval. Fantáziánk a buja vérű Thamar szerelmeskedését Balakirev hatása alatt mámorosabbnak, csillogóbbnak képzeli el, mint a hogy Fokin tablói tárják elénk. A kápráztató színorgiában végül a tragikum komor feketesége is elhalványodik. Thamar nyugágyon pihen kastélyának tornyában. Kitekint az ablakon a hóborította messzi tájra, mely vakítóan fénylik a holdsugárban. Hirtelen fölriad, mohón fölkapja kendőjét és meglengeti: a távolból férfi közeleg. Szolgái bevezetik az idegent. Fejét kámzsa takarja, melyet Thamar egy rántással letép. Acélos izmú, gyönyörű fiatalember áll előtte. A nő alakja kéjesen rázkódik meg. Parancsot ad. Csodaszép leányok jelennek meg és észbontó táncba kezdenek.



Majd katonák jönnek elő s fegyvertáncot járnak. Vérpezsdítő melódia bukkan föl a zenekarban, melyből egyre tüzesebb és forróbb hanghullámok áradnak. A színpadon vad bakkanál. Hajlékony, karcsú nők suhannak szinte kígyózva, hatalmas férfiak rohannak utánuk. Á szédítő forgatagban fátylak lobognak, kardok villognak, kések cikáznak a padlóra. Thamar magához öleli az idegent és táncra perdül vele. Az érzékiség már a paroxizmusba csap át, mikor a pirkadó hajnal belopódzik. Kinyitják az ablaktáblákat, a szenvedelem lehűl. Vége az éjszakának. Thamar kirántja övéből tőrét s leszúrja a szerelmes ifjút. Holttestét a szolgák beletaszítják az alant zuhogó folyóba. Thamar boldogan dől le ismét nyugágyára. Elmereng az átélt órák emlékein. Aztán fölriad. Kendőjét lengeti. A hómezőn át ismét férfi közeledik a kastély felé. ...



(BUDAPESTI HÍRLAP, 1912.XII.29.)


Zenetörténet • 2492019-01-02 01:06:46

MILIJ ALEKSZEJEVICS BALAKIREV



182 évvel ezelőtt született Milij Alekszejevics Balakirev, az orosz zeneművészet egyik vezéregyénisége.               



(1837. január 2. Nyizsnyij Novgorod - 1910. május 29. Szentpétervár)



Neve elválaszthatatlanul fonódik össze a múlt század orosz nemzeti törekvéseivel, a „hatalmasok kis csoportjának" mozgalmával, Muszorgszkij és Rimszkij-Korszakov művészetével. A század második felében az orosz zenei élet csaknem minden nagyobb eseménye valamiképpen az ő nevéhez fűződik, s csaknem összes zeneszerző társa — Muszorgszkijtól Ljapunovig — sokat köszönhet neki.



Milij Alekszejevics Balakirev 1837-ben született Nyizsnyij-Novgorodban. Első zenei tanulmányainak különösen az szabott jó irányt, hogy sorsa hamarosan Karl Eisrichhez vezette, Ulibisev, a híres muzsikus-főúr kamarazenészéhez. Ulibisev, Mozart lelkes és jótollú orosz életrajzírója, igazi európai színvonalú zenei életet teremtett környezetében; házi zenekara, melyben Balakirev is közreműködött, Mozart- és Beethoven-szimfóniákat adott elő. Balakirev Ulibisev révén került fel Pétervárra, Oroszország zenei centrumába, Glinka környezetébe. Itt érlelődött meg benne az elhatározás, hogy a muzsikus-életpályát választja.



Eszményképe Glinka, az európai műveltségű, de orosz nemzeti célokat követő muzsikus. Már első kompozíciói is ilyesféle törekvést mutatnak: 1853-ban, 10 éves korában orosz népdalokra ír fantáziát, 1855-ben pedig Glinka Iván Szuszanyinjából fűz össze nagyszabású zongoraparafrázist — csaknem Liszt modorában.



Az 50-es évek végén kerül kapcsolatba Pétervárott Muszorgszkijjal, Kjuival, később



Rimszkij-Korszakovval és Borogyinnal. Megismerkedésük az orosz zenetörténet virágkorának kezdetét jelenti. Balakirev e fiatal zenészek mestere, társa, szervezője és lelkesítője — különösen az első években, mikor még a tanulás, a művészi érdeklődés korszakát élik.



Balakirev közben más területen is szervezi a zeneéletet: Lomakinnal társulva Szabad Zeneiskolát létesít, mely színvonalas hangversenyeivel rövidesen Pétervár legjelentősebb zenei centrumává emelkedik. Ugyanakkor a Kaukázus vidékére is el-ellátogat, ahol többek között cserkesz és perzsa dallamok keltik fel érdeklődését. Rendszeresen is foglalkozik népdalok gyűjtésével és publikálásával, példát szolgáltatva ezzel ugyancsak népi és orientalisztikus érdeklődésű társainak. Neve Nyugaton is ismertté válik: elsősorban benne látják Glinka örökének legigazibb birtokosát, így személyes jelenlétével segíti elő 1867-ben Prágában Glinka két nagy operájának bemutatóját. Számos társadalmi elismerésben is részesül: Lomakin után a Szabad Zeneiskola igazgatója, Rubinstein után a Cári Zenetársaság vezető karnagya lesz, sőt később a cári kápolna zenei vezetését is reá bízzák.



Makacs, összeférhetetlen természete miatt azonban egész életét heves összecsapások, kellemetlenségek keserítik meg. Súlyos idegzavarai pedig nemegyszer teljes alkotói tétlenségbe kényszerítik. 1890 táján Rimszkij-Korszakovval való szoros barátsága is megszakad; egyedüllétében fiatalokat gyűjt maga köré, közöttük Ljapunovot, az ifjú orosz nemzedék legtehetségesebbikét. Alkotóereje azonban már hanyatlóban van. 1894-ben Varsóban lép utoljára a közönség elé, Chopin b-moll szonátájával, életének egyik kedves repertoár-darabjával. Ezután, különösen a századfordulótól kezdve, teljes visszavonultságban él. Alkotókedve mintha ismét visszatérne egy időre: előveszi félben maradt második zongoraversenyét, befejezni azonban most sem tudja.



Balakirev zenéje csak néhány, vitathatatlanul kiemelkedő darabjában él számunkra. Művészetét európai romantikus hang (Chopin, Schumann, Berlioz) és keleti kolorit keveredése jellemzi. Ez a sajátos stílus leginkább Nyikolaj Rubinsteinnek ajánlott, „Jslamey” című keleti fantáziájában mutatkozik meg, ebben a nagyszerű zongoradarabban, mely az egész világ koncertpódiumain gyakran szerepel. Hasonlóképpen igen sikerült kompozíció a „Tamara” című szimfonikus költemény az orosz Loreleyről; ebben Balakirev félreérthetetlenül Liszt nyomdokain halad.



Balakirev munkássága azonban nem annyira művei, mint inkább zenei nevelő-szervező tevékenysége által vált halhatatlanná. Műve, szelleme nagy kortársainak zenéjében él — rejtetten, de kimutathatóan. És ez már önmagában is elegendő ahhoz, hogy nevére kegyelettel emlékezzünk, s munkásságára megbecsüléssel gondoljunk.



Kárpáti János”



MUZSIKA, 1960. 7. szám



Mily Balakirev - Tamara, symphonic poem (1867-82)


Zenetörténet • 2482019-01-02 00:25:57

A 104 éve elhunyt GOLDMARK KÁROLY EMLÉKÉRE



(1830.V.18. – 1915.I.2.)



"Egyetlen találkozásom Wagnerrel.

Közli: Goldmark Károly.



Egy hangversenypróbán láttam először Wagner Richardot.



Éppen a «Tannhäuser» nyitányát tanulmányozta és mindjárt kezdetben azt kívánta az első kürtöstől, hogy a korál első ütemeit kötöttebben játssza.



Egynéhány sikertelen kísérlet után így szólt a kürtös: „Kérem Mester,

— ezt a részt nem lehet a kürtön kötve játszani.”



„Hát kedves barátom,”

— felelte Wagner„miért is volnánk mi tulajdonképpen művészek?”



Ez a megjegyzés használt, mert a kürtös ezt a helyet aztán már kötve fújta.



Tudvalevő, hogy Wagner Richard a 60-as évek elején Bécsbe jött, hogy hangversenyeit vezesse. Bécsi tartózkodása idejében a közeli Penzingben lakott, — én pedig Bécs mellett Unter-St.-Veitben.



Egyik este olvasgatva sétáltam a mezőn. Már erősen alkonyodott, amikor két embert pillantok meg, akik kiáltozva közelednek felém. Azt hittem, hogy kissé be vannak csípve s épen ezért leültem egy kőre, hogy elhaladhassanak előttem.



Amikor közelembe értek, megismertem Wagner Richardot egyik ismerősöm kíséretében. Wagner volt az, aki annyira kiabált; erősen méltatlankodott amiatt, hogy a bécsi előadásban a Lohengrin egyik karát túlságosan gyors tempóban éneklik s ugyanakkor ő maga énekelte el a kifogásolt részt úgy, amint azt énekelni kellett volna. Bemutatkoztam Wagnernek; s aztán elkísértük őt a villájáig. Útközben keservesen panaszkodott vigasztalan anyagi helyzete miatt.



Én akkor már ismertem «Tannhäusert», «Lohengrint» és Wagner utolsó hangversenyeiből a «Mesterdalnokok»-nak, a «Walkür»-nek meg «Siegfried»-nek egyes töredékeit s rajongó lelkesedéssel volt tele a lelkem.



Leírhatatlanul fájdalmasan hatott rám, valósággal a szívembe markolt, amikor ennek az embernek a panaszkodását kellett hallgatnom és bár gyűlölök minden érzelgő pózt, mégis a lelkemből röppent ki ez a megjegyzés: „De tisztelt mester, hát nem lel Ön minderre vigaszt nagyságának és halhatatlanságának tudatában?”



„Oh, hagyja ezt” — felelte ő — „mit ér mindez! Spontini haldoklott s bizony mindez cseppet sem volt kellemes neki; nem akart meghalni, védekezett, jajgatott; a halál közellétének érzete megremegtette őt. És amikor Berlioz vigaszképen halhatatlanságára emlékeztette, — szomorúan fordult el, mondván: „Ne csináljon rossz vicceket.”



Ez időtől fogva nem láttam többé Wagnert. Néhány héttel később megtörtént a „csodálatos esemény” — Lajos király felkereste őt, Wagner ezután már csak egyszer vagy kétszer jött Bécsbe; de a véletlen mindig megakadályozott abban, hogy vele találkozhassam."



 A ZENE, 1913. május hó, (V. Évfolyam, 5. szám)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12212019-01-01 23:53:55

          Ígéretemhez híven visszatérek még kobzos55 Fórumtársam jogosan felvetett kérdésére: Helyesek-e a Perényi Géza nevéhez rendelt születési, ill. elhalálozási adatok? Fórumtársam kérdésére nem találtam megnyugtató választ. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület által rögzített információk elsősorban azokra a személyekre vonatkoznak, akiknek a származása iránt valaki már jelezte érdeklődését. Elképzelhető, hogy Perényi Géza zeneszerző nem tartozott ezek közé. De tegyük fel, mégis felmerült az információigény, és megindult a nyomozás az ő személyét illetően is.



          Pinkász Sándor – Perényi Géza feltételezett édesapja – mérnökember volt, a Magyar Mérnök- és Építészegylet Közlönye 6. évfolyamának 1872. évi 4. számában u.i. az alábbi címmel jelent meg egy dolgozata:



          „VI. A gőzgép jelzett munkája (VIII. tábla) Pinkász Sándortól […]”.



          Egy évvel zeneszerzőnk állítólagos születési éve után pedig A HON c. lap 1878.01.22-i számában ezt olvashatjuk:



           „Névváltoztatások: […] …………. Pinkász Sándor (helyesebben Sámuel) fővárosi lakos saját, valamint József és Géza nevű kiskorú gyermekei »Perényi«-re […] átváltoztatá vezetéknevét, belügyminisztériumi engedelemmel.”



          Ha Perényi Géza születési évszáma helyes, akkor zeneakadémiai tanulmányait zeneszerzőnk csak 30 éves korában (1907-ben) fejezte be. Első diplomára ritkán tesz szert az ember 30 évesen. Elképzelhető, hogy Perényi Géza először -  apja foglalkozását követve és a biztos egzisztencia megteremtése érdekében - először gépészmérnöki diplomát szerezett. Külföldről – ahol karmesterként vált ismertté - 1914-ben tért haza. Minthogy zeneművészként Magyarországon gyakorlatilag az első világháborúnak, az 1919. évi zavaros időszaknak és hazánk kétharmada tragikus elvesztésének az idején kellett megalapoznia egzisztenciáját, elképzelhető, hogy ez idő alatt ésszerűbbnek látta visszatérni (feltételezett) polgári foglalkozásához, és mérnökként valóban vasgyári felügyelői beosztásban dolgozott.



          Ez az okfejtés talán elfogadható is lenne, csakhogy felvetődik még egy zavaró kérdés: Ha Pinkász Sándor eredetileg még Sámuel! is volt, akkor ki volt „Pinkász Sámuelné, sz. Handelszmann Háni, porczelán- és könyvkereskedő Beregszászon”, aki a Központi Értesítő 1880.11.28-i, 95. számában van bejegyezve (Beregszászi Törvényszék, 1880. nov. 4., 280./1.)? E bejegyzés szerint az őt alkalmazó cég vezetője: Pinkász Sámuel. (Ők lehettek Perényi Géza nagyszülei, minthogy Perényi Géza apja, mint Pinkászék elsőszülött fia, örökölte apja keresztnevét?)



          Ha így van, akkor hogyan értelmezzük Perényi Géza mély katolikusságát? A feltételezett nagyszülők, a feltételezett apa, anya és a zeneszerző feleségeinek állítólagos neveiből ítélve Perényi Géza zsidó származású lehetett. E tény, persze nem zárja ki a katolikus hitet, de magyarázatot ad arra, hogy 1939 után miért nem hallunk Perényi Gézáról. Az ötvenes években pedig a zeneszerző már amúgy is előrehaladott korú volt, így azután az utókor annak rendje-módja szerint megfeledkezett róla.



         A zenetörténészek feladata kideríteni az igazságot. E néhány mondat szerepe csupán gondolatébresztésül szolgál.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12202019-01-01 12:31:52

És ami még a zeneszerző halála után történt, illetve nyomok, amelyek fennmaradt zeneművei felkutatásában segíthetnek.



MAGYAR NEMZET, 1970.01.07.:



A magyar orgonazene című sorozat harmadik kötete. Gergely Ferenc gondozásában, most jelent meg a Zeneműkiadónál. A kötet Perényi Géza, Gárdonyi Zoltán, Huzella Elek, Kapi-Králik Jenő, Lisznyay-Szabó Gábor, Koloss István és Sulyok Imre műveit tartalmazza.”



ÚJ EMBER, 2005.03.20.:



A budapesti Szent István bazilika énekkara márc. 20-án 10 órától a következő műveket adja elő: […] Perényi Géza: Alleluja, […].



ZIRCI APÁTSÁGI BAZILIKA, 2012.:



Orgonahangversenyeink: 



Augusztus 26. vasárnap 16 óra - Rostetter Szilveszter orgonaművész



Pikéthy Tibor, Bakfark Bálint, Brassai Croner Dávid, Wolmuth János, Nowotny Ferenc Miklós, Liszt Ferenc, Antalffy-Zsíros Dezső, Kapi-Králik Jenő, Huzella Elek, Lisznyai Szabó Gábor, Rostetter Szilveszter, Perényi Géza műveiből.”



Zenei kéziratok jegyzéke, II. kötet, 144. old. (1923)



„Perényi Géza: Ballada nagy zenekarra. Op. 13. Eredeti kéziratos vkönyv. 18 lev. 2 r.”



A Petőfi Irodalmi Múzeum évkönyve, 1959



129. oldal:



"[…] Perényi Géza      Én. zg. op. 66. Szerző k. 1931. […]”



133. oldal:



"[…] Az Értől az Óceánig



1. Perényi Géza    Én. zg. op. 68. Szerző k. előkészítve. […]”



Az Országos Széchenyi Könyvtár évkönyve, 1979:



„[…] A Zeneműtár kiemelésre méltó új szerzeményei egy eddig ismeretlen, kiadatlan Dittersdorf-szinfónia eredeti kéziratos partitúrája, továbbá huszadik századi magyar zeneszerzők (Farkas Ferenc, Kardos István, Kiszely Gyula, Kósa György, Perényi Géza, Soproni József) zeneművei eredeti kéziratai. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12192019-01-01 12:11:16

Perényi Gézának az 50-es évek kemény időszakában bekövetkezett haláláról mindössze egyetlen írást találtam:



EVANGÉLIKUS ÉLET, 1954.04.04.:



"MEGHALT PERÉNYI GÉZA



E kiváló zeneszerzőnk nem a mi egyházunk tagja volt, hanem a római katolikusé. Egyházunkkal mégis oly szoros kapcsolatot tartott szelleme és művészete által, hogy távozása fölött nem térhetünk napirendre anélkül, hogy le ne tegyük a hála és kegyelet koszorúját elé. Perényi Géza állandóan lapozgatta a Dunántúli Énekeskönyvünket, s a korálszövegek közül nem egy ihlette meg teremtő lelkét. A korálok dallamait e búcsúsorok írója ismertette meg vele. S ekkor egy csodálatos dallamvilág tárult fel előtte, amely fogvatartotta őt egészen halála napjáig. Hasonló eset történt az elmúlt száz év egyik legnagyobb német zeneszerzőjével, Max Regerrel is, akinek híressé lett e mondása: »A protestánsok nem is tudják, mekkora kincsük van a koráljaikban.« Hát Perényi Géza tudta, mert miként Regert, őt is ugyanoly módon megihlették a mi korálszövegeink és koráldallamaink. Tanúság erre, hogy miként a római katolikus Reger, úgy a római katolikus Perényi Géza is egész sorozat gyönyörű evangélikus korálelőjátékot komponált orgonára. Említsük itt meg a Perényi Géza által feldolgozottakat: Térj magadhoz, drága Sión — Krisztus, aki boldogít (Christus, der uns selig macht) — Ne csüggedj el, kicsiny sereg — Az én időm, mint a szép nyár — Dicsőült helyeken — Jézus, ki bűnös lelkemet — Én Istenem, én bűnös ember — Hirdetek tinéktek — Jézus, Istennek Báránya — Mely igen jó az Úristent dicsérni — Krisztus, Te vagy életem (2 drb) — Mily nagy az Úr kegyelmessége (2 drb).

Perényi Géza 1877-ben született, a Zeneakadémia elvégzése után fiatalkorában külföldön karmesterkedett. A fent felsorolt evangélikus orgonazenén kívül írt operát, miséket, kantátákat, szimfóniákat, s különféle összeállítású kamarazenét. Két kompozíciójával elnyerte a Zichy Géza-díjat és a Reményi-díjat. Mi, evangélikusok, gondoljunk hálásan drága halott barátunkra, s kegyeletünk adóját rójjuk le akképpen, hogy a részünkre komponált evangélikus orgonazenét minél gyakrabban szólaltassuk meg az Úr dicsőségére.



Zalánfy Aladár”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12182018-12-31 09:10:08

1935-től 1939 közepéiig Perényi Gézáról már csak a rádióban hallhatunk. Zalánfy Aladár orgonaművész (ugyancsak Koessler-tanítvány, aki maga is játszott Perényi-műveket) 1937-ben még hosszabb cikket ír róla a Protestáns Szemlében, de egyetlen forrásból sem derül ki, hogy 1939 után miként alakult e zeneszerzőnk sorsa.



KIS UJSÁG, 1936.05.28.:



Rádióműsor, hétfő, június 1., Budapest II:



„[…] 6.40—7.10: Ifj. Toronyi Gyula énekel (zongorakísérettel). … 7. Perényi Géza: Ád az Isten. […]”



Rádióműsor, hétfő, június 2., Budapest II:



„[…] 1.00—-2.20: A rádió szalonzenekara. […] 3. Perényi Géza : Dal szöveg nélkül. […]”



DUNÁNTÚL, 1937.08.07., rádióműsor, 08.09., kedd, Budapest I:



„[…] 18.30 A rádió szalonzenekara. […] 3. Perényi Géza: Bál után. […]”



NÉPSZAVA, 1937.09.18.:



Rádióműsor, 09.23., Budapest I:



„[…] 21.00: Új magyar zeneművek. Előadja az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel Rajter Lajos. Közreműködik Takács Jenő (zongora). 1. Perényi Géza: G-dúr szimfónia (második). […]”



Rádióműsor, 09.24., Budapest I:



„[…] 17.25: A rádió szalonzenekara. […] 5. Perényi Géza: Bölcsődal; b) Kis történet, gavotte. […]”



PROTESTÁNS SZEMLE, 1937, 383. oldal:



Magyar zeneszerző koráljátékai.



          Perényi Géza kiváló zeneköltőnk tollából most hagyta el a sajtót 10 orgonakorálelőjáték, melynek nagyobb része főleg magyar dallamok fölötti kompozíció. A korálelőjáték irodalmát főleg német zeneszerzők művelték már 400 év óta. Ez a magyarázata annak, hogy speciális magyar koráldallamaink fölött eddigelé még nem jelentek meg korálelőjátékok. Ha komponált is egy-két magyar zeneszerző néhány korálelőjátékot, az az evangélikus orgonások részére hozzáférhetetlen volt, mert ezek ezideig csak kéziratban vannak meg. Annál nagyobb örömmel kell hát üdvözölnünk Perényi Géza most megjelent korálelőjátékait, mert így ezentúl hazánk összes evangélikus templomaiban is be lehet vezetni a gyülekezet magyar koráléneklését hozzáillő és azon felépülő művészi értékű, stílusos és egyházi szellemben írt korálelőjátékokkal.

          A zenei világban járatosabbak előtt nem ismeretlen a szerző neve. Zenekari hangversenyeken több művét, valamint Budapest katholikus templomaiban néhány gyönyörű miséjét is hallottuk, melyeket a rádió is közvetített. Mindezen műveken átvonuló előkelő ízlés, nagyvonalúság, biztos ellenpontozó művészet s tematikai invenció arra predesztinálja Perényi összes orgonaműveit, hogy azok a mi evangélikus templomainkban is felcsendüljenek Isten dicsőítésére. Ezért hívjuk fel evangélikus orgonásaink szíves figyelmét a most megjelent 10 korálelőjátékra, melyek egyenkint is kaphatók a Rózsavölgyi és Tsa cégnél (Budapest, IV., Szervita-tér 5.).



 Zalánfy Aladár



10 choralvorspiele für Orgel



https://antikva.hu/zene/10-choralvorspiele-fur-orgel



NÉPSZAVA, 1938.01.15., rádióműsor 01.21-én, Budapest II:



„[…] 20.25: A rádió szalózenekara. […] 9. Perényi Géza: Bál után. […].”



NÉPSZAVA, 1938.05.14., rádióműsor 05.17-én, Budapest I:



„[…] 21.15: Beszkárt-zenekar. Vezényel: Müller Károly. 1. Perényi Géza: Ünnepi hangok, nyitány. […]”



NÉPSZAVA, 1938.09.17., rádióműsor 09.18-án, Budapest I:



„[…] 11.20: Ilniczky László szalonzenekara. […] 4. Perényi Géza: Csikósnóta. […]”



NÉPSZAVA, 1939.07.22., rádióműsor 07.25-én, Budapest I:



„[…] 17.10: Jakab Terka zenekara. […] 6. Perényi Géza: Csikósnóta. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12172018-12-30 08:20:24

1933-tól 1936-ig:



Dr. Molnár Imre: A MAGYAR MUZSIKA KÖNYVE, Sztára Sándor: KÓRUSMŰVÉSZET (154. oldal):



„[…] A legutóbbi, XXIII. (budapesti) országos verseny az 1933 július két első napján lefolyt dalünneppel volt kapcsolatos. Részt vett rajta 162 dalárda. […] — Perényi Géza „Szól a kakas már" kezdetű pályadíjnyertes nehezebb népdalegyvelegével bronzérmesek lettek a Debreceni Harmónia Dal és Sportegyesülete (Forray István) és a Fővárosi Altisztek Dalkara (Ujj József dr.). […]”



A ZENE, 1933/5.-6. SZÁM, 62. OLDAL:



Budapest székesfőváros népművelési bizottsága hangversenyei a Székesfővárosi Zenekar közreműködésével



Nyolcadik hangverseny — 1933 december 3-án — Karnagy: Bor Dezső vasárnap délután 5 órakor —  A bérlet.



Közreműködnek: Domány Sári operaénekesnő és Mykyscha Taras zongoraművész.



1. Perényi Géza (1877 Budapest—): Ünnepi nyitány. (1926.)

Nagy zenekari nyitányát Perényi az Orsz. Postás Zene- és Kultúregyesület zenei szakosztálya 30 éves fennállásának ünnepségére írta. Lassú bevezetés készíti elő várakozásteljesen az Allegro-részt, melynek főtémája jellegzetes kvartlépéssel indul. Nagyon eredeti és magyaros az oboában intonált melléktéma, melynek dallamát a hegedűk és gordonkák szövik tovább. Élénk zárótémával végződik az expozíció. Rövid visszavezető rész után újra megszólal a főtéma kezdő kvartlépése. A melléktémát most a klarinét kezdi. Határos crescendo-val készíti elő a komponista a zárótémába torkolló kódát, — a fúvók koráltémáját a basszusok nyolcadmozgású ellenpontozása támogatja — majd a diadalmas tutti-befejezést, melynek tomboló erejét ünnepélyesen kimért lassítással fokozza. […]”



VISSZA A MÚLTBA - Részletek Weiner László zenei jegyzeteibõl ((Közreadja Kovács Ilona)



„[…] 1934. február 19. — Filharmónikus hangverseny — Fischer Annie



[…] Magyar újdonság Perényi „Duhajzó”-ja. A legény dévaj mulatozása elsõsorban a nagyszerű hangszerelésben nyer kifejezést. Kétségkívül ügyes munka. […]”



KIS UJSÁG, 1935.09.06.:



A KIS UJSÁG RÁDIÓJA - Csütörtök, szeptember 12:



[…] 12.05: Weidinger Ede szalónzenekara. […] 7. Perényi Géza: Fegyvertánc; […]”



A ZENE, 1935/5.-6. SZÁM:



Tizenegyedik hangverseny — 1933 december 17-én vasárnap d. u. ½ 6 órakor ORGONAHANGVERSENY a Zeneművészeti Főiskola nagytermében […]



[…] 7. Perényi Géza (1877 Budapest —): Pastorale Angelica.

Perényi a Zeneakadémián Koessler János növendéke volt. Orgonakompozíciói a hangszer szeretetéből és alapos ismeretéből fakadnak. E művében a pasztorális hangulatot a témának érdekes szövésmódjával és a kísérő staccato-figura ügyes alkalmazásával éri el. Nagyon szép a középtétel ostinato-témája —- egy dallam, mely ugyanabban a szólamban ismétlődik, állandóan — igen sikerültén támasztja alá a pasztorális tónust. […].”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12162018-12-29 10:03:28

Néhány sajtóhír az 1928-tól 1933-ig terjedő időszakból:



MAGYARSÁG, 1928.05.04.:



Az Országos Postás Zene- és Kultúregyesület hangversenye most zajlott le a Zeneművészeti Főiskola nagytermében nagy sikerrel. A műsort Mozart Jupiter-szimfóniája nyitotta meg, melyet az egyesület szimfonikus zenekara adott elő nagy lendülettel, majd a zenekarra és férfikarra írt Strauss Bordal fejezte be. A kitűnő előadást Perényi Géza karnagy energikus keze vezette. […].”



A ZENE, 1928/6. SZÁM, 109. old. (Ebben a számban találjuk meg Perényi Géza - úgy tűnik - egyetlen fotóját.):



Hangversenyműsoraink ismertetése



 […]



4. Dvorzsák A. : op. 76. Harmadik szinfónia, F-dúr. (1888.)



[…]

A szláv est műsorát Perényi Géza zeneszerző és karmester, Koessler-mester egykori jeles növendéke vezényli, aki ezúttal először szerepel zenekarunk élén. Mint komponista három vonósnégyesével, egy zongorakvintettel, két trióval, két szextettel, két zenekari suite-tel, két szinfóniával, két nagy misével (vegyeskar-zenekarral), három nyitánnyal és „Salgó“ című Petőfi-operájával vonta magára a figyelmet. Éveken át az időközben megszűnt Mozart-zenekart vezényelte, ezidőszerint egy zeneiskola igazgató-tanára. […]”



ESTI KURIR, 1932.07.23.,rádióműsor, hétfő, július 25.:



„Budapest



9.15 […] 3. Perényi Géza: Lassú és Kónyi verbunkos



BUDAPESTI HÍRLAP, 1932.08.26., rádióműsor aug. 28-tól szept. 3-ig:



Ebben az időintervallumban – különböző időpontokban - Perényi Gézától az alábbi szerzemények hangzottak el a Budapest adón:



Fegyvertánc, Keringő, Ünnepi nyitány, Balett szvit.



KIS UJSÁG, 1932.09.23., rádióműsor, szerda, 09.28.:



„[…] 7.45: A Mándits szalonzenekar hangversenye. […] 3. Perényi Géza: Intermezzo. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12152018-12-28 10:11:27

1926-1927:



VILÁG, 1926.02.28.:



Az Ügyvédotthon hangversenye. Az Országos Ügyvédotthon Egyesület tegnapi hangversenyén […] A Budapesti Mozart-Egyesület zenekara Perényi Géza karnagy vezényletével Mozart Bastien-nyitányát és Händel Suitjét adta elő. […].”



Az alábbi cikkben a jelen topikban már említett művészekről is szó esik:



A ZENE, 1926/3. SZÁM:



„Váradi Miklós: Salzburg zenei ünnepségei - 1926. augusztus



[…]



A salzburgi erkölcsi sikernek tetemes része a választékos műsoré, valóban nagy művészeket megszólaltató hangversenyeknek köszönhető. A „Wiener Männergesangverein“ két hangversenyéből, négy filharmonikus- és nyolc kamarazeneestből állott ez a sorozat, amelyen klasszikus, romantikus és modern zeneszerzők, közöttük két magyar: Kodály és Perényi művei szerepeltek. A bécsi dalárda két hangversenyén Anday Piroska Bruckner „Altrapszódiáit“ és Strauss dalokat énekelt. […] Itt játszotta Koncz János Mozart: „G-dúr versenyművét. Walter finom kísérete és a magyar művész sokszor fuvola-édességű kantilénája az első taktustól kezdve lebilincselő, örömteljes összhangban szálltak fel a Festspielhaus zsúfolt termében. Koncz hatalmas sikert aratott önálló estélyén is, ahol Mozart: „А-dúr szonátáját“ játszotta Bruno Martiggal, továbbá Nardini verseny- művét, Paganini Campanelláját és néhány apróságát. A filharmonikus hangversenyek másik magyar szólistája Várady Rózsi Haydn: „C-dúr gordonkaversenyét“ játszotta Clemens Krauss vezénylete alatt. Önálló estjén egyebek között Mozart egyedüli cselló és zongorára írt „Andantino“-ját és két magyar szerzeményt, Kodály Zoltán és Perényi Géza egy-egy darabját adta elő. Kodály „Magyar táncai” geniális ritmusokkal, színes harmonizációjukkal arattak nagy sikert. Perényi „Csikósnótájá“-ban XVI. századbeli magyar motívumokat dolgozott fel. Mélyen érző, borongós melankóliájú, szépvonalú témái hálás feladatot rónak az instrumentalista számára, de elgondolkodásra késztetik a zenészt is. A jelenlevő szerző rendkívül meleg ünneplésben részesült.



A ZENE, 1927/16. SZÁM:



Egyházzenei hírek. Zalánfy Aladár ev. főorgonista a Deák-téri ev. templomban az elmúlt vasárnapokon a következő orgonaműveket adta elő: Május 1-én 11 órakor. Bach J. S. : „Mi Atyánk, ki vagy mennyekben“ korálelőjáték az Orgelbüchleinből, Bach: Praeludium és fúga (d), Perényi Géza: Sortie (d) és Sortie (g). Május 8-án 11 órakor. Reger Max: „Eljött hozzánk az üdvösség“ korálelőjáték a 135. op.-ból, Perényi G. : „Jézus, ki bűnös lelkemet“ korálelőjáték (kézirat, először), […]



A ZENE, 1927/7. SZÁM, 135. old.:



„[…] 

Zenekari hangversenyt rendezett az Orsz. Postás Zene- és Kultúr egyesület a Zeneakadémia nagytermében, fennállásának 30 éves jubileuma alkalmával. A hangversenyt Perényi Géza egyesületi karnagy és zeneszerzőnek ez alkalomra írt magyar vonatkozású „Ünnepi nyitány“-a vezette be, amely magyaros allúzióival, a „Boldogasszony anyánk“ ősi egyházi népének majesztétikus feldolgozásával és a kódában alkalmazott harangjátékkal lenyűgöző hatást keltett. […]” 



A ZENE, 1927/5. SZÁM, 101. oldal:



„Hangversenyek



[…]

Riegler Ernő, a bazilika kitűnő orgonaművésze önálló hangversenyén ismét nagy érdeklődést keltett. Plasztikus melódiavezetése, választékos regisztrálása, mely főleg a fúvóregiszterekhez vonzódik, bizonyos epikai szélességgel, nyugodtsággal egyesül. Rheinbergernek Budapesten először hallott szonátáját és Bach, Dubois, Liszt, Busoni-művek közt Perényi Géza szerzeményeit hallottuk. Perényi értékét növeli, hogy a magyar szerzők között ő az egyetlen, aki kiváló orgonaműveket ír. Iránya eredeti, egyetlen magyar szerzőhöz sem hasonlítható. A két magyar újdonság a műsor egyik legjobban sikerült száma volt. Riegler művészetét a részletek pontos felrajzolása és az egységesen átfogott koncepció jellemzi. (S—oly) […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12142018-12-27 11:51:37

1925:



Az alábbi újságcikk szintén egy pályadíj-nyertes Perényi műről szól. Ez az egyetlen elmarasztaló kritika, amely a zeneszerző kompozíciójáról megjelent. Minthogy a szakemberek díjazták a művet, elképzelhető, hogy az újságíró nem többek, hanem csak a személyes véleményét fogalmazta meg. Sajnos, nem áll módunkban eldönteni, igaza volt-e.



PESTI HÍRLAP, 1925.12.10.:



„ (Budai dalárda díszhangversenye) Kedd este nagy számú, előkelő közönséget szólított a Vigadóba. Bemutatták a Budai dalárda hatvanéves jubileumára készült két pályadíjnyertes művet: König Péternek Himnuszát Budavárához és Perényi Gézának A magyar költő című művét. — A két pályanyertes magyar kompozíció közül kétségkívül a König Péteré a jobbik. Nagy tudással, lendületesen fölépített mű. Kevésbbé mondhatjuk ezt Perényi Géza kórusáról. Erőszakos és mesterkélt effektusaival sem tudja feledtetni a kompozíció — sivárságát. Egyike azon műveknek, amelyek után az egész zeneművészet irányában támadnak kételkedő gondolatok. Perényi művében elénk állított kérdőjelre ezúttal megkaptuk a méltó választ — még pedig a műsor következő számában Koessler Himnusz a szépséghez című művében. A Perényi művében tobzódó asszimetriákkal és természetellenesekkel szemben meggyőzően bizonyítja ez a Himnusz, hogy a zene sohasem vonatkozhat el teljesen a szabályostól, szimetrikustól és a természetestől . . Már tanítványainak is így tanította ezt mindig a mester. — Természetes formákhoz és szabályokhoz ragaszkodni sohasem akadémikus vaskalaposság. Nézzétek meg magát a „Természetet", az is ezt az elvet követi,mikor alkot! Az embernek az arcán két szem és két fül van, de csak egy száj és egy orr. Az egyik szem és száj a fő és melléktéma — az orr és száj a feldolgozás, — a másik szem és száj a visszatérés. Az ember arca olyan, mint egy — szonáta szerkezete. Már pedig természetes, az, amit maga a „Természet" is követ. — És még egy dolog volt, amit különösen akart tanítványai lelkébe oltani: a „szép"-re való mindenkor és minden áron való törekvést... Kedd este bemutatott kompozíciója is hirdetője és megvalósítója ennek a két elvnek; a formai tökélyt adja a konstrukció és a „szépet" a tartalom; — sőt maga a mű eszmei tartalma is nem más, mint ennek a gondolatnak a dicsőítése. A vonásokon szélesen elfektetett melódiák testesítik meg a szépet, — majd a hatalmasan és hullámosan fölépített emelkedések festik ennek küzdelmeit, amíg végül kitartott tiszta harmóniák jelzik a gondolat győzelmét. Csupa szín és hangulat ez a mű; még a legbonyolultabb polifóniájában is mindig egyszerű és világos. […]”



Isoz Kálmán zenetörténész viszont így ír a zeneszerzőről:



PROTESTÁNS SZEMLE, 1925:



„[…] E gigászi nagyságok után még egy szerény, halkszavú hazai zeneszerzőről, Perényi Gézáról kell megemlékeznünk, ki — ha nem csalódunk — először jelent meg a filharmonikusok műsorán Szimfonikus nyitány"-ával. (Op. 44.) E műve, melyet a közönség igen melegen fogadott, a nagy dologbeli készségről s a hangszerelés összes rejtekeinek ismeretéről tesz tanúságot.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12132018-12-25 19:45:36

De lépjünk kicsit vissza az időben!



Néhány hír 1919-ből, amikor is a feltételezetten 1877 júliusában született Perényi Géza zeneszerző és karnagy állítólag „állami vasgyári tisztviselő” (?) volt …



A maga korában komoly médiumnak számító PESTI NAPLÓ 1919.02.12-i száma hírt ad egy március 2-án megrendezendő hangversenyről, oly módon, hogy az újságíró a zeneszerző keresztnevét nem is említi. Ebből következően Perényi Géza annyira ismert lehetett a maga korában, hogy a számos lehetséges névrokon mellett sem feltételezték, hogy valaki nem ismeri Perényi Gézát. Egy hobbi-zeneszerzőként tevékenykedő vasgyári alkalmazott esetében ekkora népszerűség nem kizárt, de nehezen hihető:



„A Zenekaregyesület március 2-án matinét rendez a Vigadóban. G. Tessényi Margit, a kiváló zongoraművésznő Schumann versenyművét adja elő, a zenekar Selden és Perényi új műveit mutatja be. (Jegyek Károlyinál. Deák-u. 5).”  



AZ UJSÁG, 1919.02.06.:



A Budapesti Zenekaregyesület márczius 3-iki estéjén két magyar újdonság kerül bemutatásra: Selden-Góth Gizella: Temetési kar (Kiss József költeménye énekkar és zenekarra), továbbá Perényi Géza II. Szimfóniájának 2 tétele. […]”



PESTI HÍRLAP, 1919.03.04.:



„Színház és zene.

(Hangversenyek.) Hétfőn este fényes hangverseny volt a Vigadóban: […]

És ugyancsak hétfő este volt a Lichtenberg Emil vezetése alatt működő Budapesti Zenekaregyesület harmadik hangversenye, igen érdekes műsorral. Bemutatták a nagytehetségű Perényi Géza második szimfóniájának két rendkívül tetszetős részletét (egy poétikus elégiát és egy ötletes scherzot) […]”



Három évvel később a budavári koronázó főtemplomban is Perényi mű hangzott el:



NEMZETI UJSÁG, 1922.06.27.:



Szent László névünnepe



[…]  

A nagyváradi és biharmegyei menekültek ma délelőtt 10 órakor Hoványi Géza, a Biharszövetség elnöke, Lukács Ödön Nagyvárad volt helyettes polgármestere, Steiszlovszky Adolf királyi főügyész és Krüger Aladár vezetésével a budavári koronázó főtemplomban Szent László magyar királynak Nagyvárad és Biharmegve főpatronusának emlékére templomi ünnepséget rendeztek. Az ünnepségen nagyszámú és előkelő közönség vett részt. Az^ ünnepség idején a templomban a szentély előtt kiállították a koronázó templom Szent László ereklyéjét. Az ünnepi szentmisét Brém Lőrinc püspöki helynök mondotta, amelynek végén, ünnepi szentbeszédben emlékezett meg az ünnepély jelentőségéről és kifejtette, hogy a magyar fajnak, és a magyar férfiaknak Szent László hitére és erkölcsére van szüksége, hogy ezt az országot abba a fénybe, dicsőségbe és jólétbe állíthassák vissza, amelyben Szent László dicsőséges kormányzása alatt volt. Az ünnepély alkalmával a templom ének- és zenekara Sugár Viktor karnagy vezetésével előadta Perényi Géza új szerzeményét, a Missa solemnis-t. A magyaros és gregorián motívumokkal átszőtt kompozíció nagy tudással és pompás hangszereléssel készült, amelyről a szakértők a legnagyobb elismeréssel emlékeztek meg.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12122018-12-24 12:40:46

Perényi Géza zeneszerzői tevékenységéről 1914 és 1924 között:



A ZENE, 1914/3. SZÁM:



Bemutatták Perényi Gézának, a kiváló magyar komponistának Arany János szövegéhez írt Az árva fiú című zenekari balladáját, amely már több sikert ért meg Budapesten. Perényi a modern magyar zeneszerzők legjavából való. Gazdag invenciója, brilliáns hangszerelőképessége, nagyvonalú koncepciója már számos művel gazdagították irodalmunkat.”



PESTI HÍRLAP, 1917.09.17.:



A gróf Zichy Géza-féle pályázat nyertese.



A Nemzeti Zenede pályaműbíráló bizottsága Gobbi Alajos igazgató elnöklete alatt megtartott ülésén a gróf Zichy Géza-féle hangszerelési pályázatra beadott művek közül a 200 korona díjat Perényi Géza „Kantate” című pályaművének ítélte oda. Komoly figyelmet érdemlő munka, zenei struktúrája kifogástalan, stílusa előkelően magyaros, hangszerelése színes, kifejező. A bizottság a „Serenade” szerzőjét tetszetős és zeneileg kifogástalan munkálatáért dicséretben részesíti.”



SZÓZAT, 1924.10.31.:



Egyházi mise a Belvárosi templomban. Mindenszentek napján és vasárnap, november 2-án 10 órakor ünnepi misére Perényi Géza új kórus- és zenekarra írt F-dúr miséje kerül előadásra. Vezényel Harmat Arthur, a Belvárosi templom karnagya.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12112018-12-24 12:35:44

Kedves kobzos55!



Köszönöm az újabb, pontosított információt és az abból levonható következtetéseidet. Nagyszerű lenne egy korrekt életrajz megszerkesztése, már, ha igazak a fellelt adatok. Engem azonban gondolkodóba ejt, hogy a Zeneakadémia elvégzése, majd a Belgiumban és Németországban kifejtett karmesteri tevékenység és számos hazai zenei díj elnyerése után miként lesz valaki vasgyári munkás. A logikai sorrendet megfordítanám: orgonaművész és (kényszerből) hobbi vasgyári munkás. Persze, csakis akkor, ha tényleg a mi Perényi Gézánkról van szó. Nagyra értékelem Poirot-t is felülmúló detektív-munkádat. Javasolom, hogy ha e téma végére értem, térjünk vissza e titok övezte zeneszerző kilétére. Hátha találsz a következő bejegyzésekben olyan utalást, amely a számodra elérhető adatokhoz valamilyen módon kapcsolódik.   



A lexikonokban egyébként csak Perényi Géza születésének az éve szerepel, annak hónapja, napja nem. Halálának éve biztos, hónapja, napja nem egészen. (Utóbbiakat u.i. csak egyetlen forrás említi.) Bár a zeneszerző elhunyta a róla szóló nekrológ alapján mindenképpen tavaszra esik.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12092018-12-24 00:14:27

Kedves kobzos55!



Köszönöm észrevételedet. Én is kutattam Perényi Géza családja után, de nem jártam sikerrel. Perényi Géza szüleiről, származásáról nem találtam adatot. Elképzelhető, hogy apja vezetékneve eredetileg Pinkász volt, és nevének megváltoztatásával fia is a Perényi nevet kapta. De ez csak feltételezés. Mindenesetre megpróbálok ezen a nyomon is elindulni. Érdekes lenne pl. a Pinkász vezetéknevű atya keresztneve, foglalkozása és gyermekeinek a száma (születési éve) is. Mert, ha Perényi Géza elsőszülött gyermek volt, akkor – régi szokás szerint - az apa is feltehetően a Géza keresztnevet viselte. Emellett – ha az apa foglalkozása is ismert -, kiderülhet, volt-e köze legalább e szülői oldalnak a zenéhez. Ha igen, megnőne a valószínűsége annak, hogy a mi Perényi Gézánk a Pinkász családhoz tartozik.   



A beírt dátumokat a "Források"-ban feltüntetett anyagokból vettem. Utaltam is arra, hogy nagyon kevés a Perényi Géza személyéről fellelhető információ.



Perényi Gézától és műveiről azonban viszonylag sok írás jelent meg a sajtóban, szerzeményeit a rádióban is játszották. Tehát, a zenei élet ismert és elismert szereplője volt. Ezért is találom különösnek, hogy 1938 után a „híráradatnak” vége szakad, és Perényi Gézáról, zeneszerzői tevékenységéről már csak egy 1954-ben megjelent nekrológban olvashatunk. (Később majd idézem.) 1938 után persze viharos évek következtek, dúlt a háború, és szedte áldozatait a háború utáni, nem kevésbé küzdelmes időszak. Perényi pedig elsősorban egyházi műveket komponált, és e tevékenységét az ötvenes években nem díjazhatta túlzottan a kultúrát is irányító hatalom. Ezért nagyon is reálisnak tűnik, hogy megélhetésének biztosítása végett zeneszerzőnk az ötvenes években gyári munkásként volt kénytelen dolgozni.



Izgalmas kérdést vetettél fel. Most törhetem a fejem … : )


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12072018-12-23 11:48:58

Perényi Géza fő írásművéről:



A ZENE, 1913/10. SZÁM:



Perényi Géza: Beethoven kilenc szinfoniája. (Zenetudományi könyvtár

5. sz.[…]) Szerző kiterjedt széleskörű tanulmány alapján tárgyalja és dolgozza fel a kimeríthetetlennek tetsző anyagot. A munkának legerősebb és legjelentékenyebb oldala a legapróbb részletekre is kiterjedő, pontos analízis. Az a művészi készség, amellyel a kitűnő esztétikus a Beethoven-szinfoniáknak legklasszikusabb, leghatalmasabb értékét: a formát tárgyalja, már egyedül is biztosítja a könyv maradandó becsét. Az egyes művek poétikus tartalmának magyarázata és ismertetése kissé háttérbe került a fentemlített kimerítő részletmunkával szemben, de a közhelyek elől ízléssel kitérve írja le benyomásait erről is. Külön említésre méltó az, amit a szinfoniák hangszereléséről, harmóniáiról mond. Perényi olyan könyvet ad kezünkbe, mely a zenekedvelőkön és hivatásos zenészeken kívül a kulturtörténész számára is épen annyi érdekességet kínál, mint a szinfoniák hallgatóinak, a hangversenylátogatóknak. Mint a legjobb, legmegbízhatóbb vezetőt melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. Az egyes szinfoniák külön füzetekben is kaphatók […].



E könyv füzetek formájában egyes antikváriumokban vagy a Vaterán még ma is kapható:



https://www.libri.hu/konyv/Beethoven-szimfoniai-I-VIII-Zenetudomanyi-konyvtar-5-a-5-h.html



https://www.lira.hu/hu/antikvar/szolfezs-zeneelmelet/szolfezs-zeneelm-vegyes/beethoven-kilencedik-szimfoniaja-antikvar


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12062018-12-22 16:10:25

Noha a Magyar Életrajzi Lexikonban Perényi Géza neve nem szerepel, az amerikai Corliss Richard Arnold könyvében (Organ Literature, A Comprehensive Survey, Volume I, Historical Survey) megtaláljuk, ami bizonyíték arra, hogy Perényi Géza az orgonairodalom említésre érdemes szereplője volt.



Ez első magyarországi újsághír:



NÉPSZAVA, 1909.03.30.:



Szimfonikus hangverseny. Az új zeneakadémia hangverseny-termében vasárnap este Schubert H-moll szimfóniájának első tétele után viharosan tapsolt a közönség. A taps nemcsak a nagy mester szellemének, hanem épp úgy az előadó művészeknek s első sorban Kun Lászlónak, a kiváló dirigensnek szólt. […] Újdonság kettő volt: Perényi Géza magyar zeneszerző Scherzinója és Mac Dowell Indián-szvitje. Perényi műve jeles, invenciózus munka, sokat ígérő tehetség műve, szép harmóniai és orchestrális hatásokkal. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12052018-12-21 06:35:20

PERÉNYI GÉZA zeneszerző, karmester, tanár, zenei író, zenekritikus



(Budapest, 1877 /a pontos dátum nem ismert/ – Budapest, 1954.03.18.)



Nevét a Magyar Életrajzi Lexikon nem említi. Információt a Wikipédiában sem találunk róla. Márpedig az, aki nem szerepel a Wikipédiában – idestova olybá tűnik – nem is létezik az utókor számára. Pedig orgonaműveit templomainkban itt-ott még ma is előadják, neve orgonaművészeink számára nem ismeretlen.



Életéről, munkásságáról a korábbi lexikonokban fellelhető, töredékes információk alapján a következőket tudhatjuk meg:



Perényi Géza – Koessler növendékeként – a budapesti Zeneakadémián szerzett diplomát 1907-ben. Ezt követően Németországban és Belgiumban működött karmesterként. 1914-ben visszatért Budapestre, és a Somogyi Mór-féle konzervatóriumban (VII. Erzsébet körút 44.), valamint a VIII. kerület, József körút 69. sz. alatt működő Zenekonzervatóriumban kapott tanári állást. 1924 és 1930 között az Országos Postás Zene- és Kultúregyesület és áll. eng. magán Zeneiskola igazgatója és az egyesület ének- és zenekarának karnagya volt; nevéhez fűződik a tanári kar átszervezése és ezzel az iskola színvonalának az emelése. Termékeny zeneszerző volt. Számos művével nyert pályadíjat, így például 1933-ban megnyerte az Országos Magyar Dalosszövetség férfikar-pályadíját, 1934-ben pedig dalciklusa a Brunswick Teréz-pályázaton nyert díjat. Zeneirodalmi munkásságáról is ismert volt. A zenei szaklapokban számos cikke, kritikája jelent meg.



Zeneművei:



Salgó c. operája Petőfi költeménye nyomán), misék (pl. Szent István-mise), szimfóniák, Duhajzó (szimf. költemény, 1934), férfikarok, nyitányok (pl. Ünnepi nyitány), számos kamarazenemű, orgona-kompozíciók (pl. 18 zsoltár-preludium orgonára) stb.  



Néhány írásműve:



Beethoven kilenc szinfoniája - 5a-5i füzet (1912) -, de könyv alakban is megjelent; Gessler Ödön új zongoraművei (A Zene, 1913/10. szám); Koessler János, a pedagógus és zeneszerző. (A Zene, 1926/4. szám); Csajkovszky (A Zene, 1927/3. szám).



 



Forrás: Magyarország tiszti cím- és névtára, 33. évf., 1914; Tolnai Új Világlexikona, 1929; Révai Nagy Lexikona, 1935; Dr. Molnár Imre: A magyar muzsika könyve, 1936; A Pesti Hírlap Lexikona, 1937; Új Idők Lexikona, 1941; http://www.parlando.hu/2017/2017-5/2017-es_szuletesnaposok.pdf



 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12042018-12-19 10:47:07









































































































































































































































































































KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL



2018.12.20-i ÁLLAPOT



P-TŐL ZS-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Papp Mihály színművész



1875



467.



Papp Viktor zeneíró, zenekritikus, szerkesztő



1881



6.,733.,734.



Pártos István hegedűművész



1903



725.,726.,727.,728.,729.,



730.,731.,732.



Pilinszky Zsigmond operaénekes



1883



130.,133.



Plotényi Nándor hegedű- és zongoraművész



1844



809.,810.,811.,812.,813.,



816.,817.,818.,819.,820.,



821.



Polgár Tibor zeneszerző, karmester



1907



561.,562.,563.,660.



Popper Dávid gordonkaművész, zeneszerző



1843



95.,96.,98.,99.



Ptasinszky Pepi prímabalerina



1904



922.,923.,924.,925.,926.,



927.,928.,929.,930.,931.,



932.,933.,934.,936.



Radnai Miklós zeneszerző, színházigazgató



1892



23.,24.,34.,35.,36.,183.,



184.,826.



Rajter Lajos karmester, zeneszerző, pedagógus



1906



57.,87.,88.,1131.



Reményi Ede zeneszerző, hegedűművész



1928.



394.,395.,396.,397.,398.,



399.,400.,809.,810.,811.,



812.,817.,818.,819.,820.



Réthy Eszter operaénekesnő



1912



91.,92.,207.,210.



Rév Lívia zongoraművész



1916



735.,736.,737.,740.,741.,



742.,747.,814.



Rieger Tibor mérnök, zeneszerző, zongora- és orgonaművész



1899



647.,648.,649.,650.,651.,



652.,653.,654.,655.,656.,



657.



Rubányi Vilmos karmester



1905



58.,59.,60.,61.,245.,568.



Rubinstein Erna hegedűművész, operetténekesnő, színésznő



1903.



250.,251.,252.,253.,254.,



255.,256.,257.,258.,259.,



262.,264.



Ruzitska György zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1786



83.,84.,158.



Sándor Erzsi operaénekes



1855



450.,451.,452.,453.,940.,



983.



Sándor (Schlesinger) Emma zeneszerző, műfordító



1863



1085.,1086.,1087.,1088.,



1089.,1090.,1091.,1094.,



1095.,1096.



Sárosi Ferenc zeneszerző



1855



49.



Schmidt Ferenc (Franz Schmidt) zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1874



70.,72.,74.,76.,77.,78.,



81.,108.,111.,113.,118.,



128.,171.,172.



Sebeők Sári operaénekes



1882



32.,67.,68.,1151.



Serák Márta opera-, operetténekesnő



19.sz. vége?



914.,937.,938.,939.,940.,



941.,942.,943.,944.,945.,



946.,947.,948.,949.,950.



Siklós Albert  zeneszerző, főiskolai tanár, zenetörténész, gordonkaművész és lapszerkesztő



1878



717.,720.,721.,722.,723.,



724.,848.,856., 1029.,



1124.,1125.,1191.



Szabados Béla zeneszerző



1867



94.,97.,1191.



Szabó Ilonka operaénekes, lírai szoprán



1911



282.,283.,284.,285.



Szabó Lujza operaénekes, kol. szoprán



1904



263.,265.,266.,353.



Szabó-Xavér Ferenc zeneszerző



1848



31.,829.



Szamosi Elza operaénekesnő



1881



215.,216.,217.,378.,380.,



467.,667.,983.,1166.



Szánthó Enid operaénekesnő



1907



547.,548.,550.,551.,552.,



553.,554.,555.,556.,557.,



1154.,1160.



Szedő Miklós dr. orvos, operaénekes



1896



435.,436.,437.,438.,439.,



440.,441.,444.,445.,446.,



458.,459.,851.,1131.



Szemere Árpád operaénekes, rendező



1878



981.,982.,983.,984..985.,



986.,987.,988.,989.,990.,



991.



Szendrey Aladár zenetudós, orgonista, karmester, zeneszerző, egyetemi tanár



1884



130.,137.,841.,842.,843.,



844.,845.,846.



Szendy Árpád zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus



1863



355.,356.,357.,358.,360.,



361.,743.,1112.,1184.



Széchenyi Imre gróf zeneszerző



1825



386.,387.,388.,389.,390.,



391.



Székely Imre zongoraművész, zeneszerző



1823



804.,805.,806.,807.,808.



Sztojanovits Jenő zeneszerző, karmester, zenepedagógus



1864



507.,508.,509.,510.,511.,



512.,517.,518.



Takáts Mihály operaénekes (bariton)



1861



454.,455.,456.,457.,982.,



983.,1166.



Tamás Ilona operaénekes, szoprán



1914



243.,244.,245.,246.,247.



Tamássy Zdenkó zeneszerző



1921



458.,459.,460.,461.,462.,



463.



Tiszay Magda operaénekesnő



1919



669.



Tóth Péter karmester



1924



3.,7.,8.,12.,13.,14.,15.,



17.,19.,279.,280.,281.



Tutsek Ilona operaénekesnő



 



1905



195.,197.,198.,199.,200.,



211.



Tutsek Piroska operaénekesnő



1905



195.,196.,197.,198.,199.,



200.,204.,205.,206.,207.,



209.,210.,211.,260.,351.



Vaály Ilona színésznő, primadonna



1894



653.,654.



Varró Magit zongoraművész, zongorapedagógus



1881



743.,744.,745.,746.,747.



Vavrinecz Mór, karnagy, zeneszerző



1858



523.,524.,525.,526.,530.,



829.,833.



Vecsey Ferenc hegedűművész, zeneszerző



1893



503.,504.,505.,506.,



1148.



Verebes Ernő színész, operetténekes



1902



520.,521.,522.



Virovay Róbert hegedűművész



1921



38.,39.,40.,171.,404.



Volkmann Róbert zeneszerző



1815



28.,332.,333.,337.,829.,



1038.,1039.,1092.,1103.,



1104.,1112.,1116.,1132.,



1133.,1134.,1165.



Weingartner Felix (Bódog) dr., karmester, zeneszerző, zongoraművész, író



1863



1150.,1164.,1165.,1166.,



1167.,1168.,1169.,1170.,



1171.,1172.,1173.,1174.,



1175.,1176.,1177.,1178.,



1179.,1180.,1181.,1196.



Zádor Dezső operaénekes



1876



130.,134.,944.



Zádor Jenő zeneszerző, zenetörténész



1894



107.,139.,140.,141.,



1160.



Závodszky Zoltán operaénekes



1892



52.,185.,204.,205.,207.



Zichy Géza író, drámaíró, zeneszerző, zongoraművész



1849



37.,63.,64.,65.,66.,392.,



825.



Zsedényi Károly táncos, koreográfus, balettmester



1910



50.,343.,344.,345.,346.,



347.,351.,352.,353.,354.




 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12032018-12-19 10:40:29




























































































































































































































































KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL



2018.12.20-i ÁLLAPOT



H-TÓL P-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Hauser Mihály (Hauser Miska) hegedűvirtuóz, zeneszerző



1822



775.,776.,777.,778.,779.,



780.,781.,782.,783.,784.,



785.



Hámory Imre színész-operaénekes



1909



247.,248.,249.



Hilgermann Laura operaénekes, énekpedagógus



1869



550.,553.,558.



Horváth Attila zongoraművész, zeneszerző, zenetanár



1862



173.,174.,175.,176.,177.,



178.,179.,180.,181.,182.



Horváth Mihály zeneszerző, karmester, zenetanár, orgonaművész, zongoraművész



1903



313.,316.,318.



Huber (Hubay) Károly karmester, zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1828



1038.,1039.,1040.,1041.,



1042.,1043.,1044.,1045.,



1046.,1047.,1048.,1049.,



1050.,1051.,1052.,1053.



Jemnitz Sándor zeneszerző, karmester, esztéta, zenekritikus



1890



162.,163.,164.,165.,166.,



167.,168.,169.,172.,



1178.



Joachim József hegedűművész



1831



122.,123.,124.,125.,126.



Kabos Ilonka zongoraművész



1898



327.,328.,330.,334.,335.,



336.



Káldy Gyula karmester, főrendező, színházigazgató, zeneszerző, zenei író, a Magyar Királyi Operaház igazgatója



1838



1103.,1109.,1116.,1117.,



1118.,1119.,1120.



Károlyi Gyula zongoraművész



1914



705.,706.,707.,708.



Kelemen Lajosné sz. Zathureczky Berta író, zeneszerző



1855



1068.,1069.,1070.,1071.,



1072.,1073.



Kemény Egon zeneszerző



1905



171.,172.,305.,306.,308.,



324.,439.,440.,444.,445.,



447.,448.,449.,480.,562.,



578.,583.,585.,590.,591.,



592.,600.,601.,602.,603.,



613.,660.,687.,693.,761.,



794.,795.,796.,870.



Kern Aurél zenei író, zenekritikus, zeneszerző



1871



33.,829.



Kiszely Gyula zeneszerző, rendező



1900



848.,849.,850.,851.,852.,



853.,854.,855.,856.,857.,



870.,871.



Koháry Mária Antónia zongoraművész, zeneszerző



1797



1101.,1102.



Kolbay Ildikó énekes, operettprimadonna



1898



951.,952.,953.,954.,955.,



956..957.,958.,959.,960.,



961.,962.,963.,964.,965.,



973.



Koessler János zenepedagógus, zeneszerző, karnagy, orgonista



1853



464.,465.,466.



Koncz János hegedűművész, zeneakadémiai tanár



1894



785.,786.,787.,788.



Kosáry Emmi operaénekesnő



1889



230.,234.,235.,236.,235.,



238.,239.,240.,241.,242.,



286.,289.,291.,292.,293.,



294.,295.,296.,297.,298.,



972.,983.



Koréh Endre, operaénekes, basszus



1906



560.,561.,562.,563.,564.,



565.,566.,567.,568.,570.,



823.,837.



Kósa György zeneszerző, zongoraművész, karnagy, korrepetitor, főiskolai tanár



1897



348.,349.,350.,353.,



1141.,1144.



Környei Béla operaénekes



1873



217.,218.,219.,415.,983.,



1124.,1125.,1128.



Krammer Teréz operaénekesnő



1868



661.,662.,663.,664.,665.,



666.,667.,668.,674.,675.



Krausz László hegedűművész, karmester, festőművész



1903



1192.,1193.,1194.,1195.,



1196.,1197.,1198.,1199.,



1200.,1201.



Krausz Lili zongoraművésznő, zongoratanár



1905



789.,780.,781.,782.,783.,



784.



Kurucz János zeneszerző, zongoraművész



1883



966.,967.,968.,969.,970.,



971.,972.,973.,974.,975.,



976.,977.,978.,979.,980.



Küry Klára színésznő, operettprimadonna



1870



786.,787.,788.,789.,790.,



791.,792.,793.,794.,795.,



796.,797.,798.,799.,800.



Laurisin Lajos operaénekes (tenor)



1897



302.,303.,304.,306.,307.,



311.,312.,314.,315.,317.,



318.,319.,320.,323.,325.



Laurisin Miklós zongoraművész, zeneszerző



1899



302.,305.,306.,319.,320.,



321.,322.,447.,448.,449.,



566.,874.



Lavotta János zeneszerző, hegedűművész



1764



474.,475.,476.,477.,478.,



479.,480.,481.,482.,483.,



484.



Losonczy-Schweitzer Oszkár hegedűművész, zenekarvezető, zeneszerző



1890



1139.,1140.,1141.,1142.,



1143.,1144.,1145.,1146.,



1147.,1148.,1149.



Lumpe Gizella énekesnő, énektanár



18..?



179.



Major J. Gyula zongoraművész, karnagy, zenetanár, zeneszerző



1859



1103.,1104.,1105.,1106.,



1107.,1108.,1109.,1110.,



1111.,1112.,1125.



Medek Anna operaénekesnő



1885



212.,213.,214.,393.,661.,



716.,983.



Michalovich Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1842



45.,158.,1105.



Mosonyi Mihály zeneszerző, zenepedagógus, zenei újságíró, zenekritikus



1815



46.,51.,112.,158.,337.,



338.,1137.



Molnár Imre dr. énekművész, zenetudós, író, zeneművészeti főiskolai tanár



1888



1024.,1025.,1026.,1027.,



1028.,1029.,1030.,1031.,



1032.,1033.,1034.,1035.,



1036.



Müller Károly zongoraművész, karnagy, zeneigazgató, zenetanár



1882.



859.,860.,861.,862.,863.,



864.,865.,866.,867.,868.,



869.,874.



Nagy Péter zongoraművész



1960



770.,774.



Nagy Vidor zeneszerző, brácsaművész



?



770.,774.



Ney Dávid operaénekes



1842



571.,572.,982.,983.



Németh Mária operaénekesnő



1897



414.,415.,416.,417.,421.,



422.,423.,424.,1154.,



1159.



Nyíregyházi Ervin zongoraművész, zeneszerző



1903



100.,101.,102.,103.,104.,



105.,106.,114.,115.,116.,



117.,130.



Odry Lehel operaénekes (bariton), operarendező



1837



992.,993.,994.,995.,996.,



997.,998.,1000.



Orczy Bódog báró, zeneszerző, a Nemzeti Színház intendánsa



1835



1054.,1055.,1056.,1057.,



1058.,1059.,1061.,1062.,



1063.,1064.,1065.,1066.,



1067.



Ottó Ferenc zeneszerző, zenetörténész, zenekritikus



1904



917.,918.,919.,920.,921.



Ottrubay Melinda balett-táncos



1920



324.,326.,339.,340.,341.,



344.,351.,352.




 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12022018-12-19 10:36:56















































































































































































































































































































































Az áttekinthetőség végett megközelítőleg minden 100. bejegyzés után (az adott téma lezárását követően) beillesztek egy táblázatot a jelen topikban szereplő művészekről, feltüntetve a róluk szóló bejegyzések sorszámát.



KIMUTATÁS A JELEN TOPIKBAN SZEREPLŐ MŰVÉSZEKRŐL 



2018.12.20-i ÁLLAPOT



A-TÓL H-IG



Név, művészeti ág



Szül. év



A bejegyzés sorszáma



Adelburg Ágost hegedűművész, zeneszerző



1830



10.,935.



Adler Adelina szopránénekesnő, zenepedagógus



1892



826.,827.,830.,831.,835.,



836.,837.,839.,840.,925.



Adorján Jenő hegedűművész, zeneszerző



1874



893.,894.,895.,896.,897.,



898.,899.,900.,901.,902.,



903.,904.,905.



Aggházy Károly zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus



1855



11.,154.,331.,1060.,1092.,



1093.,1112.



Albert Ferenc hegedűművész, tanár



1918



619.,630.,631.,632.,633.,



634.,635.,636.,637.,638.,



639.,640.,1144.



Albert Gyula zeneszerző, karmester, hegedűművész, tanár



1892



631.,636.,637.


 

Alexander László zongoraművész, zeneszerző, feltaláló



1895



130.,144.,145.,146.,147.,



148.,149.,150.



Allaga Géza gordonkaművész, cimbalomtanár, zeneszerző



1841



493.,494.,495.,496.,497.,



498.,499.,500.



Anday Piroska operaénekesnő



1903



118.,119.,120.,121.,129.,



130.,132.,156.,692.,693.,



1154.,1159.



Antalffy-Zsíros Dezső orgonaművész, zeneszerző



1885



151.,152.,153.,154.,155.,



1160.



Baka-Baitz Irma zongoraművész, zeneszerző



1867



1074.,1075.,1076.,1077.,



1078.,1079.,1080.,1081.,



1082.,1083.,1084.



Bakfark Bálint



1507



1004.,1005.,1006.,1007.,



1008.,1009.,1010.,1011.,



1012.



Baráti György karmester, zeneszerző, gordonkaművész, tanár



1913



1013.,1014.,1015.,1016.,



1017.,1018.,1019.,1020.,



1021.,1022.,1023.



Barki László hegedűművész



1958



529.,543.,549.,559.,658.,



694.,696.



Bánát Gábor hegedűvirtuóz, zenetudós



1926



531.,532.,533.,534.,535.,



536.,537.,538.,542.,544.,



545.



Báthy Anna operaénekes



1901



220.,221.,222.,1151.



Beleznay Antal karnagy, zeneszerző, tanár



1857



227.,228.,231.,232.,233.



Beretvás Hugó zeneszerző



1872



1121.,1122.,1123.,1124.,



1125.,1126.,1127.,1128.,



1129.,1130.,1131.,1135.,



1136.,1138.



Bertha Sándor zeneszerző, zongoraművész, zeneíró



1843



371.,372.,373.,374.,375.,



376.,382.,383.,384.,385.



Bihari János zeneszerző, hegedűművész



1764



481.,486.,487.,488.,489.



Bodó Erzsi drámai szoprán



1899



266.,362.,363.,364.,365.,



366.,367.,368.,369.,370.



Bogáthy Mihály színész, énekes



1926



53.



Bokor Margit operaénekes



1905



1150.,1151.,1152.,1153.,



1154.,1155.,1156.,1157.,



1158.,1159.,1160.,1161.,



1162.,1163.



Böhm Gusztáv zeneszerző, hegedűművész, karmester, operai rendező



1823



83.,85.,86.



Bräuer Ferenc zeneszerző, egyházkarnagy, zenetanár



1799



89.,90.



Burián Károly operaénekes



1870



9.



Buttykay Ákos, zeneszerző, zongoraművész



1871



230.,234.,237.,239.,240.,



242.,257.,286.,287.,288.,



289.,290.,291.,292.,293.,



294.,295.,296.,297.,298.,



300.,301.



Chován Kálmán,  zeneszerző, zongoravirtuóz, zenepedagógus



1852



1182.,1183.,1184.,1185.,



1186.,1187.,1188.,1189.,



1190.,1191.



Clement Károly zeneszerző



1876



823.,824.,825.,826.,827.,



828.,829.,830.,831.,832.,



833.,834.,835.,836.,837.,



838.,840.



Csermák Antal György zeneszerző, hegedűművész



1774 körül



481.,490.,491.,492.



Dalnoky Viktor dr., fogorvos, operaénekes, rendező



1866



415.,416.,417.,425.,426.,



427.,428.,430.,432.,433.,



434.,435.,925.,927.,930.



Dános Lili, zongoraművész, korrepetítor, tanár



1912



744.,745.,748.,749.,750.,



751.



Delly Rózsi operaénekesnő



1912



703.,704.



Dienzl Oszkár zongoraművész, zeneszerző, karmester



1877



709.,710.,711.,712.,713.,



714.,715.,716.,718.,719.



Dohnányi Ernő zeneszerző, zongoraművész, karmester, pedagógus



1877



79.,80.,81.,128.,130.,158.,



166.,705.,1171.



Doppler Ferenc fuvolavirtuóz, zeneszerző



1821



191.,192.,193.,337.



Doppler Károly zeneszerző, karmester, fuvolaművész



1825



190.



Dullien Klára hegedűművész és



 -tanár



1905



641.,642.,643.,644.,645.,



646.



Durigo Ilona operaénekesnő



1881



130.,131.,822.,833.



Egressy Béni zeneszerző, író, színész



1814



29.



Ember Nándor zongoraművész



1897



41.,42.,54.,55.,56.,277.,



278.



Erdősy Eugénia énekesnő



1856



767.,773.



Erkel Elek karmester, zeneszerző



1843



752.,753.,754.,755.,756.,



757.,758.,760.,763.,764.,



765.,766.



Erkel Gyula karmester, zeneszerző, zongoraművész, timpanista



1842



157.,158.,160.,161.



Farkas Ödön zeneszerző, zenepedagógus



1851



186.,187.,188.,189.,



1112.



Fedák Sári színművésznő, operettprimadonna



1879



467.



Fenyves Gábriel dr. zongoraművész, karmester



1895



130.,142.



Flattné Győrffy Gizella operaénekes



1874



378.,379.,380.,381.,392.,393.



Frank Klára (Péter Józsefné) zongora- és énektanár



1914



744.,745.



Fricsay Richard karmester, ének- és zenetanár



1867



789.,791.,792.



Fusz János zeneszerző, karnagy



1777



135.,136.



Gábor Arnold operaénekes



1880



130.,143.,910.



Gábor József operett-/operaénekes (tenor), színész,rendező,műfordító



1879



909.,910.,911.,912.,913.,914.,915.,916.,925.,930.,944.,947.



Gárdonyi Zoltán zeneszerző, zenetörténész, zenetudós



1906



158.,159.



Gencsy Sári operaénekes



1924



676.,677.,683.,684.,685.,687.



Gertler Endre hegedűművész



1907



404.,405.,406.,407.,408.,409.,410.,411.,412.,413.



Geyer Stefi hegedűművész, -tanár



1888



418.,419.,420.



Gizycka-Zamoyska Ludmilla zongoraművész, zeneszerző



1829



1097.,1100.



Gobbi Alajos hegedűtanár, karmester, zeneiskolai igazgató, zenekari igazgató és zeneszerző



1842



224.,225.,226.,1105.



Goldmark Károly hegedűművész, zeneszerző, zenepedagógus



1830



44.,471.,472.,473.,1169.



Goll Bea táncosnő, színésznő



1927



41.,42.,50.,93.



Gonda Lucy zongoraművész



1920



873.,874.,875.,876.,877.,



878.



Greisinger István zeneszerző, zongoratanár



18 ?



179.



Gyenge Anna operaénekesnő



1894



686.,688.,689.,690.,697.,



698.,699.,700.




 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12012018-12-19 08:14:47

Befejezésül - az előző bejegyzések tartalmának összegzése, ill. pontosítása végett - közlöm Krausz Lászlónak azt az életrajzát, amely az USÁ-ban fellelhető források alapján válik ismertté előttünk:



         Krausz László (1903-1979) […] hegedűművész, karmester és festőművész  Magyarországon, Pécsett született. Zenei karrierje a hegedűvel kezdődött, amellyel először 13 éves korában lépett fel nyilvánosan. A pécsi városi zeneiskolában, majd a budapesti Állami Zeneakadémián folytatta tanulmányait, Hubay Jenő irányítása alatt. Krausz először 15 évesen vezényelt a budapesti Zeneakadémián.



         1923-ban elhagyta Magyarországot, hogy az új bécsi Konzervatóriumban folytassa tanulmányait. Később a Bécsi Állami Zeneakadémia növendéke lett. A Wilhelm Wazek Zenekar (William Wazek Orchestra) koncertmestere volt, és alkalmanként a Bécsi Szimfonikus Zenekarban (Vienna Symphony Orchestra) is játszott.



          1926-ban Krausz Párizsba ment, hogy a Modern Hegedű Intézetében (Institut de Violon Moderne) Járosy Albertnél tanuljon. Párizsban részt vett Eugène Ysaÿe kurzusain is (École Normale de Musique). 1929-ben Svájcba költözött, ahol 1947-ig maradt. Játszott a Weingartner Félix vezette Bázeli Zenekari Társasággal (Basler Orchester Gesellschaft). Egyidejűleg pedig zenetudományi, filozófiai és pedagógiai tanulmányokat folytatott a Bázeli Egyetemen.



          1935-től több éven át a lausanne-i Rádiózenekar (Radio Orchestra in Lausanne) első hegedűse volt.  Megalapította és vezette a Lausanne-i Vonószenekart (Lausanne String Orchestra). 1938-tól 1947-ig egy genfi zenekar, az Orchestre de la Suisse Romande első hegedűse volt, Ernest Ansermet vezetése alatt. Krausz alkalmanként vezényelte is ezt a zenekart. Krausz a Genfi Szimfonikus Együttes (Ensemble Symphonique de Genève) igazgatója, és a Bázeli Zenekari Társaság vendégkarmestere lett. A genfi konzervatóriumi fakultás tagjaként vezényelte a konzervatórium vonószenekarát is. Vendégkarmesterként számos más európai zenekarnál is fellépett, beleértve az Oszlói Filharmonikusokat (Oslo Philharmonic) is.



          1944-ben a nácik Krausz László szüleit (Krausz Simont és Franciskát) Auschwitzba deportálták A pécsi zsidó közösség megmaradt tagjaival együtt megölték őket.



         Krausz László 1947-ben feleségével, a zongoraművész és zeneszerző Susan Strauss-szal (Stuttgart, 1914 - Cleveland Heights, 2008), akivel Lausanne-ban ismerkedett meg, és 1935-ben kötött házasságot, valamint két fiával (Peterrel és Michaellel) - Walter Wanger amerikai filmproducer és Joan Benett színésznő segítségével - az Egyesült Államokba emigrált, és ott először New Yorkban, később Clevelandban telepedett le. A New Yorki Zenei Főiskolán (New York College of Music) kamarazenét tanított. Később a Széll György vezette Clevelandi Zenekarhoz (Cleveland Orchestra) csatlakozott. Krausz vezette a Clevelandi Zeneiskola székhelyén a Vonósegyüttes tanszakot (String Ensemble Department, Cleveland Music School).  Később ő lett  a Clevelandi Kamarazenekar (Cleveland Chamber Orchestra), a Mansfieldi Szimfonikus Zenekar (Mansfield Symphony Orchestra) és az Akroni Szimfonikus Zenekar (Akron Symphony Orchestra) zeneigazgatója és karmestere. 



          Az amerikai állampolgárságot a Krausz család 1953-ban kapta meg. 



          Krausz László kiváló festő is volt. Művészi felfedezései magukban foglalják a portrékészítést és a tájfestészetet, az absztrakt expresszionizmust, a geometriai szimbolizmust, a kabbala ábécét, a zsidó és izraeli témákat stb. Alkotásai között megtaláltjuk kora legnevesebb muzsikusainak portréit.



          1959-ben Krausz László a Western Reserve Egyetemen (Western Reserve University) a festészetben megszerezte a mester fokozatot. De a Clevelandi Művészeti Intézetben  (Cleveland Institute of Art), a Skowhegani Szobrász- és Festőiskolában (Skowhegan School of Sculpture and Painting) és a Cooperi Művészeti Intézetben (Cooper School of Art) is folytatott tanulmányokat, ahol alkalmanként tanított is. Kísérleti művészeti stúdiót vezetett a Case Technológiai intézetnél (Case Institute of Technology).



          Szívrohamban hunyt el, 1979.05.25-én.



          A Krausz Lászlóval kapcsolatos anyagokat (különféle dokumentumok, naplók, fényképek, vendégkönyvek, felvételek és művészeti munkák) a Western Reserve Historical Society őrzi Clevelandban:



10825 East Boulevard, Cleveland, Ohio 44106

Telephone: (216) 721-5722



          Krausz Lászlónak a legjelentősebb 20. századi muzsikusokról készített, figyelemre méltó portréi a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban (Library of Congress) találhatók. Ezek többnyire toll-, ill. tinta- és szénrajzok. Megtalálhatók közöttük Pierre Boulez (zeneszerző és karmester), Robert Casadesus (zongoraművész), Leon Fleisher (zongoraművész), Paul Kletski (zeneszerző és zongoraművész), Louis Lane (karmester), Frank Martin (zeneszerző), Yehudi Menuhin (hegedűművész és karmester), David Oistrach (hegedűművész), Paul Paray (karmester), Arthur Rubinstein (zongoraművész), Gunther Schuller (zeneszerző és karmester), Rudolph Serkin (zongoraművész), Robert Shaw (karmester), Leonard Shure (zongoraművész), Arnold Steinhardt (hegedűművész), Igor Stravinsky (zeneszerző), Széll György (karmester) és Szigeti József (hegedűművész).



További részletek itt olvashatók:



http://krauszart.com/laszlo-krausz.html



http://ead.ohiolink.edu/xtf-ead/view?docId=ead/OCLWHi0991.xml;chunk.id=bioghist_1;brand=default .


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 12002018-12-18 11:24:51

MUZSIKA, 1958.05.00/5. SZÁM:



REMÉNYI-GYENES ISTVÁN: Zeneművészeink a nagyvilágban



„[…] KRAUSZ LÁSZLÓ az amerikai Akron Symphony (Ohio) állandó karnagya. Előtte a Genfi Konzervatórium tanára volt s vezette a lausanne-i vonószenekart is. […]”



Hangfelvételek, amelyeknél Krausz László neve szerepel


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11992018-12-18 11:23:20

PÉCSI NAPLÓ, 1940.03.13.:



Pécsi származású hegedűművész szereplése Genfben. Ismételten foglalkoztunk már Krausz László, a pécsi származású, Svájcban elő hegedűművész sikereivel. Krausz Lászlót most újabb megtiszteltetés érte. A f. hó 13-án, szerdán este fél 9 órakor Genfben rendezendő nagy gálahangversenynek, amelyen W. Backhaus is szerepel, ugyanis ő a hegedű szólistája, és ebből az alkalomból Hindemith brácsára komponált gyászzenéjét fogja zenekari kísérettel játszani. Krausz László ezen szereplésének jelentőségét mi sem bizonyítja inkább, minthogy szóbanforgó hangversenyt rendező egyesület gálakoncertjein ebben a szezonban mindössze két magyar művész, Bartók és Szigeti szerepelnek. A hangversenyt egyebekben a Sottens rádióállomás közvetíti, ennélfogva azt a pécsi zenekedvelőknek is alkalmuk lesz meghallgatni.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11982018-12-18 10:10:05

PÉCSI NAPLÓ, 1936.07.01.:



Krausz László külföldi sikerei. Krausz. László, a pécsi származású hegedűművész nemrégen a lausannei rádióban szerepelt nagy sikerrel. Bizonyítja ezt a sikert az ottani rádió hetilap egyik száma, amely a legnagyobb elismeréssel ír a nagytehetségű pécsi hegedűművészről. A mikrofon előtt játszott Händel művel kapcsolatosan, mint a klasszikus muzsika igazi interpretálóját, a mély, meleg tónusú művészt aposztrofálja a lap. A bázeli National-Zeitungban, amely Krausszal, mint brácsással foglalkozik, ezt olvassuk: „A legmagasabbrendű élvezetet szerezte hallgatóinak Krausz László, aki az igazi, határtalan művészetet szolgálja. Örömmel regisztráljuk a pécsi származású muzsikus jelentős sikerét, és mindehhez azt tesszük még hozzá, hogy Krausz László a bázeli Orchestergesellschaftnak egyik legbecsültebb tagja.


A nap képe • 21132018-12-17 22:28:48

«Orosz népdráma az Operaházban



Borogyin Igor hercegének bemutatója



 



Állíthatom, hogy Alexander Porfirjevics Borogyin szülötte a vad színekben tobzódó Igor herceg, de állíthatom azt is, hogy az orosz közszellem hozta létre. A névtelen kínai költőkkel versenyezhetne Borogyin szerénysége es önzetlensége. Amíg élt, a szentpétervári egyetem kémiai professzora mindenki elől rejtegette Igor herceget. Suttogva beszélt arról, hogy olyan feladatra vállalkozott, mely felülmúlja zenei kifejező erejét, de dolgozott rajta szüntelen, egész életén át, mert úgy érezte, hogy ez nemzeti kötelezettség. Körülötte egy Muszorgszkij, egy Rimszkij-Korszakov, egy Glazunov, egy Balakirev lázasan ösztönözték társukat művének befejezésére, még Lisztet is felbérelték, hogy siettesse az opera befejezését, hiába.



Meghal Borogyin, a barátok előszedik a hátrahagyott iratokat, összeillesztik a vázlatokat, ahol hézagra bukkannak, ott az emlékezetük segít, hiszen betűről-betűre ismerik Alexander Porfirjevics dallamvilágát, szándékát, természetét.



A költő Rimszkij-Korszakov, Glazunov megfeledkezik saját álmáról, hogy annál mélyebben idegezhesse be barátja álmát.



Ez a motívum vonul végig az orosz zenedráma történetén, a múlt században mindenki segít mindenkinek, nem elkülönült elefántcsonttornyok világa ez, közszellemnek tekintik azt, ami máshol az egyén legsajátosabb tulajdona, a tehetséget. Muszorgszkij meghal, mentsük meg a Hovanscsinát; Borogyin meghal, hozzuk tető alá az Igor herceget! A költők testvéri gyülekezete a halált a szellem örökkévalóságával békíti ki.



Azt mondjuk Borodin Igor hercege, de mondhatjuk így is, az oroszoké, mert ami benne egyéni, az egy egész népre jellegzetes, az oroszra. Borogyin Igor hercege álom a népről. Hálásak lehetünk Rimszkij-Korszakovnak, aki megmentette számunkra az orosz zenének ezt a dús, tömény illatú hajtását és Operaházunk előkelő vendégének, Issay Dobroven karmesternek, aki éber ösztönével, különleges kultúrájával tette fogékonnyá Operaházunk művészeit az orosz népi dallam egészséges bőségére.



A színház teljesítménye rendkívüli. Dobroven és Oláh Gusztáv együttes rendezése gondosan megőrzi a mű természetes kereteit. Színpad, hang, mozgás között tökéletes az összhang, de ebből az eszményi harmóniából is kiemelkedik Báthy Anna, Palló Imre, Székely Mihály triója. Éneknek, előadásnak ezt az újra egyszerű, újra idillikus formáját művész is csak ritka ihletettségében találja meg. Rösler extatikus rajongása előre jelzi a poloveci táncok vad tüzét. Budanovits Mária, Tutsek Piroska hangulatfestő éneke esemény. Nem kevésbé az Losonczy démonian karakteres Galiczky hercege és Laurisin, Komáromy Shakespeare - színpadot idéző markáns humora. Nádasdy Kálmán fordítása üde, eleven, hű tükre a cselekménynek. Az opera második felvonásában kerül sor a világszerte ismert poloveci táncokra. A poloveci balett-szimfónia pokoli tempóját Szalay Karola, Vera Ilona, Harangozó Gyula és az operai táncegyüttes valóságos táncdühvel hajszolják.



A szeretet és gyengédség, amivel annakidején a művet keresztvíz alá tartották, a ma esti bemutatón testet ölt Operaházunk színpadán, mindenki segít, mindenkinek, nem a külső sikerért, hanem a művészi, erkölcsi elégtételért.»



Kovács Kálmán.



MAGYARORSZÁG, 1938.I.21.



Oláh Gusztáv egyik pazar színpadképe (1948)!!

 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11972018-12-17 09:29:20

PÉCSI NAPLÓ, 1932.12.23.:



Pécsi művész a beromünsteri rádióban.

Krausz László pécsi hegedűművész, aki évek óta küföldön tartózkodik, és egymás után aratja a legnagyobb sikereket, 24-én szombaton este 9 órai kezdettel a beromünsteri rádióban kamarazene és szóló koncertet ad.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11962018-12-17 08:59:27

PÉCSI NAPLÓ, 1929.08.28.:



Pécsi származású hegedűművész sikere. Krausz László pécsi születésű hegedűművész, a pécsi városi zeneiskola, majd rövid időn át Isaÿe, a legnagyobb élő hegedűművésznek volt növendéke, karrierjének új állomásáról számolunk be örömmel. Legutóbb Interlaaken előkelő svájci fürdőhely zenekarának volt tagja. Meghívást kapott a baseli opera zenekarához prímhegedűsi állásra, amelynek elnyerése mintegy 100 jelentkező közül neki sikerült. A baseli opera karmestere a világhírű Weingarnter Felix. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11952018-12-16 10:14:45

PESTI NAPLÓ, 1928.01.01.:



Pécsi hegedűs sikerei Bécsben. Ezelőtt néhány hónappal megírtuk, hogy a fiatal pécsi művészgeneráció egyik közismert tagja, Krausz László, újból visszament Bécsbe. Az elmúlt rövid idő alatt máris újabb sikereket ért el. Mint a népszerű Wilhelm Wazek 25 tagú konzertzenekarának első hangversenymestere, több ízben fellépett szólószámokkal, zenekarkísérettel a közkedvelt Volksgarten koncertek során, mindannyiszor nagy sikert aratva. Ugyancsak ezen zenekar kísérete mellett már háromszor hegedült a bécsi rádió leadóállomás készülékébe, valamint néhány héttel ezelőtt a világhírű Tonkünstler Orchester egy hangversenyén is közreműködött, mint első hegedűs. Legújabban azonban arról értesülünk, hogy egy újonnan alakult bécsi kamarazenekarnak lett az első hegedűse. Ez a zenekar nemrég tartotta a bemutatkozó hangversenyét dr. Reischnek, az osztrák Nemzeti Bank elnökének a magánlakásán, meghívott vendégek előtt. Az „Interessantes Blatt” képes folyóirat egy feltűnést keltő cikk kíséretében hozza ezen új zenekar csoportképét. Krausz László ezen bemutatkozó házi koncertjüknek egy érdekes emlékét küldte el édesapjához, Krausz Simon ismert pécsi szabómesterhez. Dr. Hainisch, az osztrák köztársaság elnöke, aki szintén jelen volt a meghívottak között, egy aláírásával ellátott műsort küldött Krausz Lászlónak, dr. Fuchs udvari tanácsosnak, a sajtóirodák főnökének útján, így történt aztán, hogy Krausz Simon szabómester a szerkesztőségünk mellett levő kis boltjában örömmel mutatja ismerőseinek az osztrák köztársasági elnök kezeírását. Krausz Lászlótól annál is inkább sokat várunk, mert jelenleg a legkiválóbb bécsi akadémiai hegedűtanár, Dozzent Gottfried Feistnek a tanítványa.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11942018-12-15 11:15:38

Meglepő, hogy Krausz László sikeres hazai és külföldi fellépéseiről – egy-két kivételtől eltekintve - csaknem kizárólag a pécsi sajtó tudósított:



PÉCSI NAPLÓ, 1927.03.01.:



"Támogasd a szegényeket. Siklósról jelenti tudósítónk: Ennek a jelmondatnak a jegyében rendezte a siklósi izr. Nőegylet a szokásos farsangi mulatságát a központi szálloda összes helyiségeiben. A Nőegylet alapos gonddal készítette elő műkedvelő gárdáját, hogy a kényes ízlésű közönségnek a legszebbet nyújthassa és kellemes szórakozást biztosítson, […] Nem várt, de nagyon kellemes számot illesztett be a Nőegylet vezetősége Krausz László hegedűművész játékával, ki most tért vissza külföldről, s gyönyörű magas művészi készültséggel bíró játékával hazánkban először szerepelt. Játékát külön méltatni nem szükséges, mert a közönség frenetikus tapsa mindent megadott neki, ami egy ily jeles művésznek kijár. Négy ízben kérték játékának ismétlését. […]"



Ugyanebben az újságban egy másik hír:



Krausz László a „Hárfa“ hangversenyén. Minap hírt adtunk arról, hogy Krausz László, aki a pécsi zeneiskolából kiindulva, a magaszervezte reáliskolai zenekaron át Bécs, Páris, Belgium leghíresebb hegedűvirtuózainak meghitt zeneszobájáig aránylag igen rövid idő alatt óriási utat tett meg, ebből a külföldi vándorlásából hazaérkezett. Sokan, igen sokan nagy érdeklődéssel kísérték ezen az útján. Krausz László mindenképpen beváltotta a hozzá fűzött reménységeket s csaknem kiforrott egyéniség áll ma előttünk pompás hegedűjével, így fog állani a „Hárfa“ közönsége elé március 13-án. Ezen a hangversenyen csak ízelítőt ad művészetéből az iránta érdeklődőknek, hogy kíváncsiságukat még inkább fölfokozza az április hóban rendezendő saját hangversenyére.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11932018-12-14 20:52:11

PÉCSI NAPLÓ, 1927.02.20.:



csi hegedűművész visszatérése európai tanulmánykörútjáról.



Krausz László miután mint a pécsi városi zeneiskola növendéke többízben sikeresen vizsgázott a budapesti zeneakadémián, Bécsben folytatta tanulmányait. A bécsi konzervatórium mesteriskolájában egy évig Robert Pollak növendéke volt. Ebbe az időszakba esik Krausz egyetlen bécsi szereplése, mely alkalommal a Musikvereinssaalban Mendelssohn vonósnyolcasát vezette. A legnagyobb bécsi lapok elismerően nyilatkoztak Krausz kamarazenei teljesítményéről. Később Krausz a bécsi állami zeneakadémián Ehggartd Gyula kormánytanácsos tanítványa lett, és kitűnővel tett osztályvizsgát. Időközben a leghíresebb bécsi zenekarok egyikének, a Volksgartenben koncertező 30 tagú Wilhelm Wazek zenekarnak lett az első hangversenymestere. Az Akadémián részesült hegedűoktatási módszerrel Krausz nem lévén megelégedve, kilépett a növendékek sorából és az ugyancsak akadémiai tanár, Gottfried Feistnek lett a magántanítványa. Röviddel ezután nagyszámú bécsi tanítványainak sajnálatára Párisba ment. A nagy francia hegedűpedagógus, Lucien Capet vezetése alatt álló „École moderne du Violon” növendéke lett, és behatóan tanulmányozta a francia zenetanítási módszereket. Emellett az a megtisztelő szerencse érte, hogy ő volt a háború után az első magyar hegedűs, akit a párisi Eiffel-torony rádió zeneigazgatósága szólószereplésre meghívott. Első vendégszereplése olyan nagy sikerrel járt, hogy felszólítást kapott egy második szereplésre is. Ezen alkalmakkor Krausz nemcsak francia és német, hanem magyar szerzők (Hubay, Kodály) műveit is játszotta. Egy más alkalommal a párisi hegedűstársadalom és számos kritikus jelenlétében nagy feltűnést keltve a jelenkor legnagyobb hegedűmestere, a belga Eugéne Isaÿe előtt játszott, aki Krauszt — kívánságára — tanítványaképpen Brüsszelbe hívta. Egy nagy párisi zenelap, a „Zenei Világ” Krausznak Isaÿval közös fényképét hozta. Így került — bár rövid időre — a Magyarországon még ismeretlen pécsi hegedűs a párisi zenei érdeklődés közzéppontjába. Félévi párisi tartózkodás után Krausz Belgiumba ment, de röviddel ezután elfogadott egy hollandiai szerződési ajánlatot. Amsterdamba került, hol egy revüszínház zenekarának hangversenymestere és egyben helyettes dirigense lett. Vagy harmincszor szerepelt magánszámokkal is, minden alkalommal nagy sikert aratva. Egyízben a nagy magyarbarát Max Tak zeneigazgató feltűnést keltő elismeréssel nyilatkozott Krausz teljesítményéről. Negyedévi hollandiai tartózkodás után néhány hónapig Németországban folytatta tanulmányútját. Krausz külföldi tartózkodása alatt állandóan színes és szívesen olvasott cikkeket küldött a Pécsi Napló számára. Mint ismeretes, Krausz László sikerekben gazdag külföldi tanulmányútjáról visszaérkezett szülővárosába, és értesülésünk szerint újból megkezdi Pécsett a négy évvel ezelőtt megszakított hegedűtanítói működését.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11922018-12-13 08:55:14

KRAUSZ LÁSZLÓ, hegedűművész, karmester, festő



(Pécs, 1903.04.04.-Cleveland Heights?, Ohio, 1979.05.25.)



Nevére a Weingartner Félixszel kapcsolatos hírek olvasása közben bukkantam rá. Kíváncsi lettem, ki is volt ez a – mint később kiderült – rendkívül sikeres pályát befutott művészember, akiről a magyar Wikipédia nem tesz említést, de neve a magyar hegedűművészek vagy karmesterek között sem szerepel.



Fotóját sokáig kerestem a neten, de csak fiairól – Péterről és Mihályról (Michael) - találtam fényképet. Végül rábukkantam a festő Krausz László időskori fotójára, amely – fiai arcképének alapján - kétségkívül a hegedűművész és karmester Krausz Lászlót ábrázolja:



A sajtóban 1975-ben megjelent fotó a festő Krausz Lászlóról, saját  műve előtt:



1975 Press Photo Lazzlo Krausz, Cleveland artist & his panel after Michaelangelo



Az első újsághír, amelyben Krausz Lászlóról olvashatunk:



PÉCSI NAPLÓ, 1926.09.26.:



Pécsi hegedűművész játszott a párisi Eiffel torony rádió felvevő készülékébe.



A pécsi városi zeneiskola végzett növendékei sorából Krausz László hegedűművész neve egyike a legismertebbeknek. Különösen ismert a Pécsi Napló olvasói előtt, mert úgy Bécsből, mint Párisból ügyesen megírt színes képeit lapunknak küldte közlésre. Amint értesülünk, Krausz Lászlónak Párisban, ahol miként Bécsben, egyik orchesterhez játszotta az első hegedűt, minap alkalma nyílt, hogy a legelső hegedűmester, a Brüsselben élő Ysaÿe mester alatt a legnevesebb párisi zenekritikusok és művészek jelenlétében játszhatott sokadmagával, akik mind arra vágyódtak, hogy a csak legtehetségesebbek tanításával foglalkozó művész tanítványai közé fogadják. Krausz Lászlót, aki maga is már a növendékek egész sorát tanította, legjobb sikerrel, Ysaÿe elfogadta növendékei sorába, és amint a mester otthonában újból megkezdi válogatott növendékeinek oktatását, a mi Krauszunk is elmegy Brüsselbe, hogy szép tudását a világ legelismertebb mesterének útmutatása szerint tökéletesítse. Előzőleg azonban ezen a héten még egyszer játszani fog az Eiffel torony fölvevő rádió készülékébe, ahol az elmúlt héten egyszer már játszott, szép játékával dicsőséget szerezve a magyar művészetnek, mivel mint László Krausz, magyar hegedűművészt konferálta be a rádió fölvételi állomás rendezője. Az Eiffel torony leadó állomásának meg kell elégednie azzal, hogy az ottani produkciókat csak 100.000 párisi és a többi francia város, de Anglia, Svájc, Spanyolország, Észak-Afrika és az északi részek rádió állomásai hallgatják, mivel arra, hogy az Eiffel toronyból előtörő hanghullámok a nyugati és balkáni államokba is elérjenek, az Eiffeltorony fölvevő készüléke gyenge és így a violonist hongrois-nak, Krausz Lászlónak ezúttal fél millió hallgató állomással kellett beérnie, a mi elég tekintélyes számú közönséget jelent. Szép sikerének köszönhette, hogy másodszori játékra is kapott fölszólítást. Fél órai játékért elég tisztességes honoráriumot is kapott. Fiatal földinket még az a dicsőség is érte a legutóbbi időben, hogy a legelőkelőbb francia művészi lap Ysaÿe fényképét hozta válogatott tanítványai, ezek sorában Krausz László társaságában. Élénk figyelemmel fogjuk kísérni földink további művészi fejlődésének útját, melytől még sokat várunk.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11912018-12-12 08:37:52

PESTI HÍRLAP, 1928.03.24.:



Chován Kálmán halála.



Csendben, szerény észrevétlenségben, mint ahogy egész élete lefolyt, távozott tőlünk zenei kultúránk egyik kimagasló alakja, egyik legértékesebb munkatársa: Chován Kálmán, a Zeneművészeti Főiskola nyugalmazott tanára. Chován Kálmánban, aki néhány nap előtt költözött az örök harmóniák országába, a zongoraoktatás legnagyobb mesterét vesztettük el, aki évtizedes működése alatt generációkat vezetett el a művészet magasabb megértéséig, az előadóművészet legmagasabb fokáig. Chován Kálmán 1852-ben született Szarvason. Zenei tanulmányainak elvégzése után tanári állást vállalt a bécsi európai hírű Horak-féle zeneiskolában, később a nagynevű intézet vezetője lett. Erkel Ferenc halála után a magyar kultuszkormány Chován Kálmánt a zeneakadémia tanárává nevezte ki, 1891-ben pedig rábízta az újonnan fölállított zongoratanárképző-tanfolyamok vezetését. Elméleti és gyakorlati tapasztalatait Chován Kálmán nagyszerű módszerű, a külföldön is elterjedt zongoraiskolájában és alapvető, még ma is használatban levő elméleti művében, „A zongorajáték tanmódszere", fektette le. Chován Kálmán nemcsak a legtapasztaltabb zongorapedagógus volt, de egyszersmind elsőrangú zongoraművész is, aki számtalanszor lépett fényes sikerrel a nyilvánosság elé. Azonkívül nagytehetségű komponista, kinek számos kamarazeneművét és főleg nemzeties érzelmű zongoraszerzeményeit egy időben igen sokat játszották. Éppoly kiváló mint művész és szaktudós volt Chován Kálmán, az ember. Idealista a szó legnemesebb értelmében, maga a megtestesült puritanizmus, szívjóság. Egyike volt ama kevés, magasabb polcot betöltő embereknek, akiknek nem volt ellenségük. Chován Kálmánt egész életén át általános szeretet és megbecsülés vette körül. Chován 1916-ban ment nyugdíjba, azóta a legcsendesebben, visszavonultságban élt."



A ZENE, 1935/15. SZÁM:



Chován Kálmán-emléktáblát lepleztek le Szarvason, a híres gimnázium homlokzatán. Raffay Sándor püspök tartalmas avatóbeszéde után dr. Horváth Dezső, a Szarvasi Öregdiákok Szövetségének titkára méltatta nagyhatású emlékbeszédében Chován Kálmán érdemeit és működésének üdvös hatását. A szép emléktáblát, amely Boda Gábor szobrászművész tervei szerint készült, Kelló Gusztáv evangélikus igazgató-lelkész vette át megőrzésre. A Zeneművészeti Főiskola nevében Siklós Albert, a Magyar Zeneszerzők Országos Egyesülete és a Magyar Zenebarátok Szövetsége nevében Szabados Béla, a Magyar Luther Társaság és az Országos Luther Szövetség részéről Szánthó Róbert helyeztek koszorút az emléktáblára. Dr. Haviár Gyula egyház-megyei felügyelő záróbeszédével végződött a meleghangú emlékünnep.”



Képtalálat a következőre: „Chován Kálmán emléktábla”



NÉPSZAVA, 1978.03.03.:



„Chován Kálmán zenei hetek Szarvason. A város szülöttének. Chován Kálmánnak emlékezetére évenként megrendezik Szarvason a zenetudós nevét viselő zenei heteket. Az idei zenefesztivált csütörtökön Chován Kálmán halálának 50. évfordulója tiszteletére ünnepi megemlékezéssel nyitották meg."


Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) • 15442018-12-11 11:07:49

A Petőfi Rádióban 1964.01.04-én hangzott el Kemény Egon-Kótzián Katalin: Édesanyám c. dala.



Majd - a dalok megnevezése nélkül – többször hangzott el a Magyar Rádió valamelyik adóján az alábbi műsor:



 „Kemény Egon-Kótzián Katalin dalai“ v. „Kemény Egon dalai Kótzián Katalin verseire“ v. „szövegére“, mégpedig



1972.11.28-án



1976.07.01-jén



1980.12.12-én



1983.02.14-én



A Magyar Ifjúság 1980.06.06-i, 23. számában, a Kossuth Rádió 06.14-i, szombati műsorának ismertetőjében ez áll:



„12.45: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel

[…] 2. Kemény Egon—Kótzián Katalin: a) Altatódal II. (szólót énekel Komlóssy Erzsébet, km. az MRT szimfonikus zenekara. vez. Breitner Tamás), b) Édesanyám (szólót énekel Melis György, km. az MRT szimfonikus zenekara, vez. Breitner Tamás), […]“




Volt ezek szerint Kemény Egonnak egy „Altatódal I.“ c. szerzeménye is?



A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11902018-12-11 08:20:51

Hetvenedik születésnapján is megemlékeztek róla:



MAGYARORSZÁG, 1922.01.21.:



„A magyar zenepedagógia nagyérdemű munkása, Chován Kálmán, nyugalmazott zeneakadémiai professzor, a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Chován hosszú időn át vezette a zongoratanárképző tanfolyamot, egész nemzedék került ki a keze alól. Irodalmi munkássága is jelentékeny. A zongora tanítás methodikájáról írt munkája ma is nélkülözhetetlen kézikönyve a zongarapedagógusoknak. Igen sok instruktív zongoraművet is adott ki. Jubileuma alkalmából öt füzet négykezes zongoradarabja jelent meg a hangjegypiacon.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11892018-12-11 08:12:03

1921-ben a már nyugdíjas Chován Kálmánt felkérték a magán-zeneiskolák országos zenetanítási szakfelügyeletére, aki e nem könnyű, gyakran kellemetlen feladat ellátásában is igyekezett kíméletesen, méltányosan eljárni:



MAGYARORSZÁG, 1921.09.16.:



Tisztogatás a magánjellegű színésziskolák között



A magán zeneintézetek, mozi- és színiiskolák állami felügyelet alatt — Chován Kálmán országos zenetanítási szakfelügyelő nyilatkozata — Beszélgetés Rákosi Szidivel



                                                                                                                                                                                             Budapest, szeptember 15.



          (A Magyarország tudósítójától.) A ma reggeli lapok megírták, hogy a mai hivatalos lap közölni fogja a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletét a magánjellegű zene-, színi- és moziiskolák állami felügyelet alá vételéről. […] A magán-zeneiskolák országos szakfelügyelője, Chován Kálmán, nyugalmazott zeneakadémiai tanár, akinek nyilatkozatát alább közöljük, már megkapta kinevezését. […]

          […]



          Nyilatkozatra kértük fel Chován Kálmán országos zenetanítási szakfelügyelőt, aki a következőket mondotta munkatársunknak:



          — A kinevezés váratlanul ért, de örömmel vállaltam a nehéz feladatot, mert régóta éreztem, és hangoztattam, hogy a magánzeneiskolák körül végre-valahára rendet kell teremteni.

          Nagyon sok a visszaélés, különösen a fővárosban, és igen sok zeneiskolának —  amely nagybüszkén „Akadémiára előkészítő tanfolyam“-nak hirdeti magát — még csak rendes helyisége sincs. Megfelelő tanítási eszközök és tanerők hiányában szó sem lehet az ilyen intézetekben eredményes pedagógiai működésről. A miniszteri rendelet értelmében teljes fölhatalmazást kaptam arra, hogy a magánzeneiskolákat végigjárva, azok belső életét ellenőrizzem, s amennyiben a rendeletben fölállított követelményeknek úgy helyiség, mint berendezés, a tanerőik képzettsége, az állami tantervhez való ragaszkodás, általában a tanítás színvonala és szelleme tekintetében eleget nem tesznek, az illető iskolák megszüntetését hozzam javaslatba.

          — A miniszteri rendelet kötelezővé teszi a magánzeneiskolákban államérvényes oklevéllel rendelkező tanerők alkalmazását is. Ezen a ponton a szükséges szigort bizonyos kímélettel óhajtom párosítani, mert hiszen a diplomát nem szerzett zenetanárok közt is nem egy akad, aki tudásával és eddigi működésével érdemet szerzett arra, hogy pedagógiai működést fejtsen ki.  […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11882018-12-11 07:43:48

Chován Kálmán 1916-ban nyugdíjba vonult, de a sajtó még ezután is sokáig ír róla.



BUDAPESTI HÍRLAP, 1916.12.09.:



„(Kitüntetés.) A király Chován Kálmán zeneakadémia tanárnak nyugalomba vonulása alkalmából a zeneoktatás terén sok éven át teljesített kiválóan érdemes szolgálata elismeréseüI a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11872018-12-09 19:53:15

Chován Kálmán zenepedagógiai művei, tanulmányai:



ZENELAP, 1892.11.02./18. SZÁM:



Négy tanulmány (Octaven Studien) zongorára. Szerzé és Tomka István tanárnak barátilag ajánlja Chován Kálmán. 18. mű. A Rózsavölgyi és társa cs. és kir. udv. zeneműkereskedő czég kiadványa. Ára 1 frt. -

Chován Kálmán, az orsz. magyar kir. zeneakadémia kiváló tanára ismét meggazdagította legújabban szerzett nyolczad (Oktaven) tanulmányaival paedagógiai zeneirodalmunkat, E tanulmányok specialis jellegüknél fogva az oktávjáték fejlesztésére nézve igen alkalmas anyagot szolgálnak, melyekre a magasabb zongorajátékot tanulmányozóknak, valamint a zenetanári karnak figyelmét ráterelni legkedvesebb kötelességünknek tartjuk.”



ZENELAP, 1904.10.15.:



Rozsnyai Károly budapesti könyv- és zenemű-kereskedés (Múzeum-körút 15. sz.) újdonsága: A zongorajáték módszertana (methodika) mint nevelési eszköz. Írta Chován Kálmán, az orsz. m. kir. zeneakadémia rendes tanára, a zongoratanárképző vezetője. Il-ik bővített kiadás. […] Tizenegy éve, hogy a kiváló szerző „tanmódszere“ megjelent, s a kik addig (mert voltak ilyenek!) csak szerencse dolgának tartották az ő növendékeinek szép sikerét: letették a fegyvert, mert látták könyvéből, hogy tudatos, igazi mesterrel álltak szemben. A nem épen nagyterjedelmű, de alapos mű mindenkit csak elismerésre kényszerített; sajnálatos, s csak a mi ismert zilált viszonyainkra szomorúan jellemző, hogy egy évtizednél tovább tartott, a míg új kiadásra lett szükség. […]"



MAGYARORSZÁG, 1905.05.14.:



Zenepedagógiai művek



[…]



9. CHOVÁN KÁLMÁN, A zongora játék módszertana (methodika). I. általános, II. elméleti, III. gyakorlati rész és a legújabb akadémiai tananyag, IV. zeneműszótár[…].



10. CHOVAN KÁLMÁN. Elméleti és gyakorlati zongoraiskola módszeres magyarázatokkal kezdők számára. […]"



BUDAPESTI HÍRLAP, 1907.12.08.:



Új zenepedagógiai művek!



[…] Chován Kálmán.  A zongorajáték tanítási módszere (Methodika) mint zenei nevelési eszköz. Függ.: Zeneműszótár. Második javított kiadás […].



Chován Kálmán. Elméleti és gyakorlati zongoraiskola, mint zenei nevelési eszköz, az alapvető módszertan nyomán. Két évre terjedő tökéletes tananyag számos gyakorlat és dallamos darab két és négy kézre. 2 kötet: egy-egy évre […]



Szonatina-album és más előadási darabok az ifjúsági irodalom klasszikus műveinek legjavából fokozatosan, rendezte és átdolgozta Chován Kálmán. 2 köt.



[…]



Bertini-Chován. 45 válogatott tanulmány, Bertini Op. 29., 82., 100. és 134. opusból, magyarázatokkal és ujjrenddel […]



Czerny-Chován. Szemelvények Czerny Op. 139., 885., 688., 821. és 819. műveiből, egyúttal előtanulmánya Czerny-Szendy Op. 299-nek […].



Chován K. A zongorajáték módszertana (Methodika) mint zenei nevelési eszköz. Általános, elméleti és gyakorlati rész egy kötetben a Zeneakademia 12 évre terjedő teljes tantervével, számos hangjegypéldával."



Chován Kálmán antikváriumban beszerzhető, ill. előjegyeztethető zenepedagógiai munkái, szerzeményei és átdolgozásai


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11862018-12-09 08:10:10

Nem célom Chován Kálmán valamennyi zeneművének a „felkutatása”. Akit e téma mélyebben érdekel, bizonyára megteszi helyettem. Még csupán néhányat sorolok fel közülük:



PALLAS NAGY LEXIKONA, 1904:



„Chován Kálmán, zeneszerző, újabb műve: Rhapsodie roumaine (2 zong. 4 kézre, Erzsébet román királynénak (!) ajánlva). Eredetileg zongorára írt magyar ábrándját zenekarra átírva előadta a Budapesti Filharmóniai Társaság.”



*



Scènes hongroises (Magyar hangulatképek), Op. 5 (kotta)



Chován Kálmán e szerzeményét többek között „a budai társas élet fellendítésére (!) megalakult” Harmónia társulat mutatta be 1905.02.04-én, Bäck Béla zongoraművész előadásában. (ORSZÁG-VILÁG, 1905.02.12.)



*



Frühlings-Scenen, Op. 11 (lapozható kotta)



Kalman Chován: Lustwandeln (Strolling/Andalgás) Op.11, No. 6 (videó)



Chován Kálmán főként zongora- és kamarazenei darabokat komponált. E darabot, amelyen érezhető Schumann hatása, 1887-ben írta, és Wilhelm Dörrnek, a Bécsi Konzervatórium tanárának dedikálta.



*



Gypsy Legend - Kalman Chovan (videó)



A neten e rövid, ám szép darabot többek előadásában is meghallgathatjuk. Számomra ez tűnik a leghitelesebbnek.



*



Rozsnyai Károly könyv- és zeneműkereskedése és antikváriuma a BUDAPESTI HÍRLAP 1911.12.10-i számában  a következő Chován-művek elérhetőségét hirdette meg:



„Magyar lant. Könnyű előadási darabok fokozatos sorrendben a magyaros ritmus és kifejezés fejlesztésére. Szerzette Chován K.

I.   sorozat: Op. 33. 12 darab egy kötetben (II.—V. évfolyam) ............ 6.—

II.  sorozat: Op. 35.  6 darab egy kötetben (IV. évfolyam) ..................5.—

III. sorozat: Op. 37. 4 ábrándszerű darab egy kötetben (IV., VI.—VIII. évfolyam).......6.



Családi Ünnep. 5 előadási darab az ifjúság számára (V. évfolyam). Szerzé Chován K. 1. Megnyitó. 2. Lassú keringő. 3. Menuet. 4. Mazurka. 5. Ongharese. Csárdás. Egy kötetben ...............5.—



Magyar akvarellek. 5 jellemdarab. Szerzé Chován Kálmán. (VII—VIII. évfolyam). 1. Ábránd. 2. Idyll. 3. Mese. 4. Juhász. 5. Csárdajelenet. Egy kötetben.............. 5.—



Virágregék

10 könnyű jellemdarab. Szerzé Chován Kálmán. Op. 38., 2 füzetben (III.—IV. évfolyam).

I. füzet: Százszorszép. Liliom. Jácint. Tulipán. Gyöngyvirág.......................8. —



ll. füzet: Rózsa. Nefelejts. Borostyán. Pipacs. Hervadás ............................3. —



Őszi képek.

3 jellemdarab. Szerzé Chován Kálmán. Op. 36. (VIII.— IX. évfolyam). Egy kötetben ……… 3.20”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11852018-12-08 09:53:28

Chován Kálmán életéről, illetve pályafutásáról a Wikipédiában olvasható információnál többet a korabeli lapokból sem tudhatunk meg. A külföldi sajtóban sem találtam róla bővebb tájékoztatást. Fotóját egy szerzeményeit és átdolgozásait tartalmazó, megfakult kiadványon láthatjuk csupán. 



Képtalálat a következőre: „Chován Kálmán”



Szerencsére a könyvtárak mind itthon, mind külföldön számos kottáját és zenepedagógiai munkáját őrzik, így Chován Kálmánnal, a zeneszerzővel és -pedagógussal zene- és írásművein keresztül köthetünk közelebbi ismeretséget.



Aphorismen (lapozható kotta)



E műről a PESTI NAPLÓ 1894.01.16-i számában a következő sorok olvashatók:



Hangverseny. A Budapesti Zeneművészkör ma esti hangversenyével, amely a VI. VII. kerületi kaszinó dísztermébe nagy és előkelő közönséget gyűjtött, megint bebizonyította, hogy a főváros zenevilágának szükséges, sőt oszlopos alkotója. A mai hangverseny, csakúgy mint tavalyi előzői, a közönségnek alkalmat adott néhány eredeti munkának hallására, több fiatal tehetség megbecsülésére. […] A hangversenynek talán legérdekesebb száma Chován Kálmán öt scherzójavolt. Az Aforizmák című kis zenemű öt kis pompásan festett hangulatkép. Szellemes ötletek szellemes tehnikával kifejezve. Szendy Árpád adta elő az ő finoman pointírozó játékával. Természetes, hogy a tapsból bőségesen jutott része. […].


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11842018-12-07 10:05:13

ZENELAP, 1890.12.23./23. SZÁM:



Kritikai szemle.

Trio pour Piano, Violon et Violoncello par Coloman Chován Op. 10. Propriété deséditeurs. Rózsavölgyi & Cie Budapest. […]



          Chován Kálmán, az orsz. magy. kir. zeneakadémia legmagasabb zongora-osztályok jeles tanára, a kamara zeneirodalmat egy jelentékeny művel gazdagította. Örömmel konstatáljuk, hogy az előttünk fekvő zongora-hármas a zenemű alkotások legkiválóbbjai közé sorakoztatható. Négy tételből áll, még pedig: Allegro con moto (lágy-F), Andante cantabile (kemény-Desz), Scherzo (Allegro kemény-F L’istesso tempo kemény-B) és Allegro con spirito (lágy-F).

          Az egész mű irálya a legnemesebb, és minden ízében elárulja írójának a zeneköltészethez való hivatottságát. Eredetiség, költői ihlet és formai szépség jellemzik az egész művet. Óhajtjuk, hogy e ritka szép alkotást mielőbb hallhassuk négyes társulataink valamelyike által előadva, mert nem csak kiváló szellemi termék, hanem egyszersmind hazai zeneköltőink egyik legkiválóbbjának művéről van szó, melyet bemutatni erkölcsi kötelesség gyanánt háramlik az említett művésztársulat bármelyikére.

          Felemlítjük még, hogy Chován trióját az orsz. magy. kir. zene- és színművészeti akadémia jeles igazgatójának, Mihalovich Ödönnek ajánlotta, s hogy e kiváló mű a Rózsavölgyi  és társa czég utódjainak első nagyobbszabású kiadványa, és már csak azért is örvendetes esemény számba esik, mivel Magyarország e legnagyobb kiadó-czégje megragadta az első alkalmat, hogy magyar művész költői szüleményével lépjen először a világirodalom piaczára.”



Piano Trio, Op. 10 (lapozható kotta)



Trio pour Piano, Violon et Violoncello ... [f-moll] Op.10. (kinyomtatható)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11832018-12-06 09:27:05

A magyarországi bemutatkozás:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1889.02.20.:



„(Hangverseny.) C h o v á n  Kálmán, a szarvasi születésű magyar zenész, ki a bécsi Horák-féle konzervatóriumban tizenöt év óta előkelő professzori állást foglal el, ma este mint zengorajátszó és zeneszerző mutatkozott be a Vigadó kistermében. Hangversenyének célja, mint halljuk, az volt, hogy képességeit megismerjék a zeneakadémia vezetői, mert Chován úr ez intézetnél óhajt állást nyerni. A mai est eredményével meg lehet elégedve a Bécsbe szakadt magyar zeneprofesszor, ha a zeneakadémia részéről jelenvoltak is oly kedvezően ítélték meg tehetségeit, mint a közönség. Chován Kálmán, a nélkül, hogy nagyobb művészi pretenziói volnának, derék és főleg a pedagógiai pályán nagyon értékes tulajdonságokkal dicsekszik: értelmes, ízléses, mintaszerűen képzett zenész, a ki a hallgatóra mindig a tudatosság, megbízhatóság és lelkiismeretesség jó hatásával van. Játéka, iskolája nem fényeskedésre, de melegségre törekszik, s ez nagyon becsülendő olyan zenészben, a kinek hivatása a tanítás. A művészpályára lépő ifjú temperamentuma olyan, mint a kohóba került érc: ha jól melegítik, később magától világít. Sikere volt Chován úrnak mint zeneszerzőnek is. Egy zongora-, hegedű-, gordonka-hármasa (melyet Grünfeld és Willmouth urakkal játszott) kellemes, gonddal, hatással dolgozott munka, melynek főképp andante-tételében vannak szép, érzelmes gondolatok. Méltó volt a tapsokra „Magyar táncok“ című szerzeménye is, melynek csak a címe rossz (az Ungarische Tänze szolgai fordítása), különben pedig gyújtó népdalok kitűnő átirata, igazi magyar szellemben, brahmsos tódítások nélkül. A fiatal Szendy Árpád, ki Chován úrral kétszer is játszott, ismét bizonyságát adta kiváló tehetségeinek. Ez ifjúból még igazi művész lehet.”



Danses hongroises, Op. 4 (letölthető kotta)



Chován Kálmán a vágyott kinevezést, természetesen, megkapta:



BUDAPESTI KÖZLÖNY, 1889.09.20.:



„A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister: Chován Kálmánt az orsz. m. kir. zene- és színművészeti akadémia zeneosztályához a zongora-főtanszak rendes tanárává nevezte ki.”


W.A.Mozart • 15432018-12-05 13:01:56

227 éve, ezen a napon hunyt el Wolfgang Amadeus MOZART (1756-1791)



"... Mozartot, mint csodagyermeket, mint természeti ritkaságot, afféle „mutatványt” megcsodálták, ünnepelték, de a szárnyát kibontó zseniális alkotóművészt nem méltányolták érdeme szerint. A legnagyobb kitüntetés, amit a felnőtt Mozart hazájától kapott, az «udvari kamarazenész» cím volt, évi 800 forint jövedelemmel. De már Gluck halála után nem ő, hanem az akkoriban nagyhírű Kozeluch* kapta az «udvari főzeneigazgató» címet, évi 2000 forint járadékkal együtt.



Az utókor felháborítónak tarthatja, hogy egy ma már névtelen zenészt előnyben részesítettek Mozarttal szemben. Tudnunk kell, hogy Mozart kortársai nem ismerték el fenntartás nélkül zeneszerzői érdemeit.



Egy korabeli újságban például ezt a kritikát olvashatjuk:



„Kozeluch munkái maradandók, és mindenütt megállják a helyüket, míg Mozart művei általában nem tetszenek annyira. Sajnos, Mozart abbeli igyekezetében, hogy egészen újat alkosson, túl messzire megy, azonban az érzelem és a szív keveset nyer ezzel. Nem vitás, hogy Haydnnak ajánlott vonósnégyesei túlságosan fűszeresek – és melyik íny bírja tartósan a fűszert?”



Ha a bécsi táncos-kedvű, könnyed stílust kedvelő közönség nem is értette meg Mozart legfejlettebb alkotásait, azért akadt, akinek az „ínye” kitűnően bírta zenéjének fűszerességét. Ez pedig éppenséggel Haydn volt!



„A nagy Mozart mellé nemigen lehet valakit is állítani – mondta. – Bárcsak minden zenebaráttal, kivált a nagyokkal, megértethetném és éreztethetném Mozart példátlan nagyságát!”



Ha Haydn vágya teljesedik, akkor bizonyára nem Kozeluch, hanem Mozart ült volna Gluck örökébe."



*



Mozart késői operái iránt a prágai közönség tanúsította a legnagyobb megértést. A zeneköltő boldogan írja 1787-ben Prágából egy bál után:



„Nagy örömmel láttam, hogy az emberek mind a Figaróm zenéjére ugráltak őszinte élvezettel, amelyet csupa kontratánccá és német tánccá alakítottak át. Mert itt nem beszélnek másról, mint a Figaróról. Ez minden bizonnyal nagy megtiszteltetés számomra. ...”



 Péterffy Ida: „Kis történetek nagy zeneszerzőkről.” 1959.



* Leopold Koželuch (1747-1818), cseh zeneszerző, zenetanár. Az utóbbi években (2013-2018 között) a Grand Piano lemezcég kiadta: CD-n, Koželuch, Leopold COMPLETE KEYBOARD 1-12.(Megj., A.)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11822018-12-05 10:53:53

A magyar zenei élet egyik szürke eminenciásáról lesz szó, akivel a sajtó halála után többet foglalkozott, mint életében. De a tény, hogy nem kapott dobogós helyezést a  hazai művészek sorában, szerénységének volt köszönhető. A szerénység pedig – ha nemes és kivételes tulajdonságokkal párosul – mindenképpen bölcsességként értékelendő. Dobogó helyett sokkal értékesebb jutalomban, általános szeretetben volt része, ő volt tanítványainak szeretett „Kálmán bácsija”.



Képtalálat a következőre: „Chován Kálmán”



CHOVÁN KÁLMÁN zeneszerző, zongoravirtuóz, zenepedagógus



(Szarvas, 1852.01.18.-Budapest, 1928.03.16.)



MUZSIKA, 1960.11.00/11. SZÁM:



„[…] Chován Kálmán […] Liszt halála és Erkel nyugalomba vonulása után, 1889-ben került haza Bécsből. Mint elismert zongoraművész és zongorapedagógus lépett Erkel és Liszt örökébe a Budapesti Zeneakadémia zongora főtanszakán. 27 évi érdemekben gazdag, korszakot jelző működése alatt megszervezte a zongoratanár képzőt és gyakorló iskoláját, a fokozatosság módszerének alkalmazásával teljesen átépítette a zenetanítás anyagát, a zongoratanítást a tudomány magas színvonalára emelte. Zongoraiskolája és magyarázatos kiadásai (Czerny, Bertini stb.) kiszorították az elavult, idegen nyelvű és szellemű, hasonló régebbi műveket. Chován neve ma is fogalom a zenepedagógiában. Mint zeneszerző a Liszt-iskolát követte 65 opuszával. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11812018-12-04 09:30:39

Nekrológ:



A ZENE, 1942/13. SZÁM:



Weingartner Félix 



          A történelmi idők zajló eseményei közepette úgyszólván az egész világ őszinte szomorúsággal fordult a svájci kisváros felé, ahol a vezénylőpálca egyik legnagyobb mestere hunyta le örökre szemeit. Diadalmas, sikerekben gazdag élet adatott neki, mint igen keveseknek. Munkabírása csodálatos, egyénisége lebilincselő, mindenekfelett ízig-vérig művész. Népszerűség dolgában is kevesen versenyezhettek vele.

          1863-ban született a dalmáciai Zárában. A lipcsei egyetemen tanult, honnan magához vonzotta a zene nagy mágusa: Liszt Ferenc. A Mester kegyeibe fogadta az alig 21 éves ifjút, akinek első művét a „Sakuntala“ c. daljátékát maga mutatta be Weimarban. A biztos siker szárnyán indult útjára, híre mindenütt előtte járt. Az elkövetkező 30 év alatt 9 helyen működött, mint karmester, zeneigazgató, operaigazgató. Főbb állomásai Berlin, München, Bécs. Különösen sokat köszönhet neki a bécsi filharmóniai társaság, melynek a világháború után 8 éven át volt igazgatója.

          1927-ben megvált Bécstől s a svájci Basel lett otthonává, ahol mint a városi zenekonzervatórium igazgatója és a szimfonikus zenekar karmestere élénk zeneéletet teremtett. Innen járta hangversenykörútjait, — ellátogat közben Japánba is, — ide tér vissza megpihenni. Itt Baselben tartotta fenn a híressé vált karmesterképző mesteriskoláját, amelyen varázslatos intuícióval és utolérhetetlen pedagógiai érzékkel nevelte a világ minden részéből odasereglő, válogatott zenészifjúságot. (A magyarok közül Ádám Jenő végzett nála.)

Eszményképei: Liszt, Wagner. A két mester művészetével kapcsolatban, az általuk képviselt zenei hagyomány leghűségesebb és leghitelesebb megőrzője és továbbadója.

          Mint karmestert a legátfogóbb kultúra, széles látókör és nemes vérmérséklet jellemzi. Beethovennek legelmélyedőbb, legklasszikusabb interpretátora. De a német újromantika is hűséges tolmácsolót talált benne. A fiatalok műveit mindig nagy szeretettel vette műsorára. Mint dirigens a gazdaságos mozdulatok embere, gesztusait az elegáns, úri választékosság jellemezte, melyek azonban mégsem felületesek, hanem a belső izzó rezdülések félreérthetetlen finom kivetítései.

          Mint zeneszerző ifjúkori eszményképei nyomába szegődött. 7 operája, 9 szimfóniája, több szimfonikus költeménye ezt az irányt képviselik. Műveinek sorát nyitányok, kísérőzenék, hegedűversenyek, kamaraművek, zongoradarabok és főként nemesveretű, finom, poétikus dalai teszik teljessé. „A dirigálásról“ című könyvében fektette le a zenekarművészettel kapcsolatban leszűrt, annak problémáit érintő tanításait. Nevezetesek még a zenedrámáról és a Beethoven-utáni idők szimfóniaköltészetéről szóló írásai mellett „Útmutatói“, melyeket Beethoven, Mozart, Schubert és Schumann szimfóniáinak előadásához fűzött. Nemrégiben jelentek meg írásai és gazdag életének visszaemlékezései.

Nálunk is sokszor megfordult, a magyar közönség mindig szeretettel fogadta. Legutóbbi szereplései között kimagaslik Liszt Krisztus c. oratóriumának előadása.

        Szeretetreméltó egyéniség, igazi nagyúr volt úgy az életben, mint a karmesterdobogón, s elhunytát valóban az egész világ minden számottevő zenei testülete őszintén fájlalja.”



Felix Weingartner - Wagner - Siegfried's Funeral March


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11802018-12-04 01:05:02

Dr. Weingartner Félix a karmesterségről a következőket vallotta:



Idézetek A ZENE, 1927/5. számából:



»Egy karmesternek annyi egyéniséggel kell bírnia, ahány zeneszerző szerzeményét dirigálja.«



»Mindig arra törekedjünk, hogy a hallgatóság a mű szépségeit dicsérje és ne a karmester bravúrkodásait. Csak az »igazi nagy« művész tolja előtérbe a művet, amelynek a dirigens szerény tolmácsa csupán



»[…] minden mű felett — amit elő kell adnunk — gondolkodnunk kell. Ha azután átértettük és átéreztük a művet, eszünkbe sem fog jutni egyéb, mint az, hogy a kompozíciót minél tökéletesebben adjuk vissza. Ez annyira leköti minden idegszálunkat, hogy — bár kívülről tudunk minden hangot — nem marad időnk a tetszelgésre. […]«



Schuler György Weingartner Félix vezénylési stílusáról A ZENE, 1929/2. számában ezt írta:



„[…] Nagyon nagy súlyt helyez a mozdulatokkal való takarékosságra és azoknak egyszerűségére. Ebben ő maga jár elől jó példával; hogy csak egyet említsek, a Tristán első két felvonásában csak csuklóval dirigált és csak a legnagyobb kitöréseknél vette az egész karját igénybe, amivel azután annál nagyobb hatást ért el. Ugyanez az egyszerűség nyilvánuljon meg az interpretáció muzikális részénél is; csak azt adni, ami a partitúrában áll, sem többet, sem kevesebbet. […]”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11792018-12-04 01:01:51

Még sokat lehetne írni Weingartner Félix magyarországi szerepléseiről, de akkor e témát hosszú ideig nem lehetne lezárni. Feltétlenül meg kell azonban említeni, hogy 1934-ben a Budapesti Hangversenyzenekar a mesternek 50 éves karmesteri jubileuma alkalmából, valamint megköszönve a tőle kapott tanítást és támogatást, ezüst karmesteri pálcát ajándékozott. 1936-ban pedig Horthy Miklós kormányzó a Magyar Érdemrend csillaggal ellátott Középkeresztjét adományozta neki a magyar zene propagandája terén elért érdemeiért.



Hogy mi vonzotta annyira az egyébként állandóan úton lévő művészembert újra és újra Magyarországra? Nem lehet tudni. Hiszen művészi sikerekben nemcsak nálunk bővelkedett. Az állítólagos távoli rokonságra, amely Anday Piroska és Weingartner Félix személye között első vagy második (?) férje révén fennállott, a sajtóban nem találtam utalást. Tény viszont, hogy Weingartner Félix - valahányszor Budapestre látogatott - egy baráti családnál, ill. azok villájában, Rajz Andor ny. államtitkáréknál szállt meg, a Serleg utcában, ahol úgy élt, mintha otthon lett volna. Lehet, hogy ez a „magyaros” vendégszeretet vonzotta, amelyhez hasonlót másutt nem tapasztalt? Elképzelhető …



Nem maradt más hátra, mint Weingartner Félix művészi elveiről, tanításairól beszélni …


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11782018-12-03 09:40:16

NÉPSZAVA, 1926.11.06.:



WEINGARTNER FÉLIX ÉS A VÁROSI SZÍNHÁZ



          A hirtelen támadt „Weingartner-válság" jól jött a pénteki „Carmen"-előadásnak. Sokan csakis kíváncsiságból mentek el: megnézni, vajjon Weingartner Félix dirigál-e vagy sem. Ennek következtében a színház nézőtere elég szépen megtelt... A karnagyi dobogón csakugyan megjelent főzeneigazgatót  tüntető taps fogadta.

          Nem óhajtunk beleszólni abba a Weingartner és Sebestyén Géza igazgató között fölmerült „nézeteltérés"-be, amelynek következtében a bécsi állami operaház egykori igazgatóját rövidesen szélnek akarták ereszteni. Ez a nézeteltérés, bármily sajátságos is, most nem foglalkoztathat minket. Weingartnernek tudnia kellett, hogy mily rendelkezési szabadsággal vállalta állását. Lehet, hogy ez a szabadság eleinte nem volt nagy. Lehet, hogy ő maga sem kötötte magát eleinte túlságosan a szereposztás perdöntő szavához. Lehet, hogy eredetileg csakis kénytelen-kelletlenül fogadta el új tisztségét, amelynek hírét ezidáig sehol sem doboltatta ki. Bécsben legalább még a valóban benfentes színházi emberek is alig szereztek tudomást Weingartner jelenlegi működési köréről, ami arra vall, hogy a világhírű dirigens nem nagyon járult hozzá az újság terjesztéséhez ... Csakhogy a krízis — amely tudvalevően abból támadt, hogy Weingartner főzeneigazgató Kármán Gizi operaénekesnőt jelölte ki Micaela szerepére, Sebestyén igazgató viszont Kőszegi Terézhez ragaszkodott — ez a krízis egyúttal örvendetes tünet is. Az a körülmény, hogy Weingartner egy bizonyos szereposztáshoz köti magát, azt mutatja, hogy benső érdeklődése, résztvevő ambíciója fölébredt, és hogy a dolgok menete neki már nem mindegy. Ez viszont azt jelenti, vagyis talán egyelőre inkább csak azt jelentheti, hogy kedve kerekedett az itten rája váró munkákhoz, és hogy azt remélhetjük: idővel mindinkább megszereti majd mostani tevékenységének színterét...

Akármilyen volt is az ok, amely ezt a kínos ügyet kipattantotta: Sebestyén Géza igazgató kulturmissziót teljesített,- amikor Weingartnert intézetéhez szerződtette. Hiszen a magyar főváros szerencsétlen karmester-ínségében ő az egyetlen vigaszunk. Bámulatos az is, amit már ezidáig végzett! A Városi Szinház zenekara úgyszólván napról-napra javul: fegyelem és hangszépség tekintetében oly fokra emelkedett, amelyről tavaly még álmodni sem mert volna senki. Szépen fejlődött az énekkara is, amely a „Carmen" pénteki előadásán nyílt szinen aratott tapsot. De ami a legfontosabb: az előadások már-már egyöntetűek, stílusosak, mert az irányitó központi erő egybetömöríti a jeleneteket és felvonásokat...

[…]



Weingartnernek nem szabad tőlünk távoznia, egyszerűen azért nem, mert ma pótolhatatlan, mert szükségünk van rá, mert a magyar kultúra „kikéri" őt a maga számára. Nem az ideálunk. Ezt sohasem titkoltuk. De a komolyan fölfogott kultúrmunka reálpolitikát követel. Nézzünk körül. Latolgassuk azt a távolságot, amely Weingartnert többi karmestereinktől elválasztja. És akkor tudnunk kell, hogy őt el nem meneszthetjük!... […]



Jemnitz Sándor”



PESTI NAPLÓ, 1926.12.07.:



Tannhäuser a Városi Színházban

Hétfőn, december 13-án



Erzsébet ……....Schwarz Vera

Tannhäuser….. Leuer Hubert

Vezényel: Weingartner Félix.



          A Városi Színház nagyszabású operai programja során december 13-án, hétfőn lép a közönség elé első Wagner-előadásával, a Tannhäuserrel.

          A bemutatóelőadás zenei és művészi színvonalát a dirigens, Weingartner Félix világhírű márkája mellett két nem kevésbé híres vendégművész neve garantálja a Wagner-opera két vezető szerepében. Schwarz Vera énekli ugyanis Erzsébet szerepét és Leuer Hubert kamarénekes Tannhäusert. […].”



De Weingartner Félix nem sokkal ezután az Operaházban is vezényelt:



NÉPSZAVA, 1927.04.12.:



Operaház. Vasárnap a ,,Parsifal"-t adták. Az előadásnak Weingartner Félix, karnagyi ténykedése adott ünnepi fényt, és pompát. […]”



Dr. Weingartner Félix jó kapcsolata a magyar zenei körökkel és intézményekkel tehát továbbra is megmaradt. 



Bizet: "Carmen" Overture & Intermezzo - Grand Symphony Orchestra cond. Felix Weingartner (c.1912?) (Muzeális felvétel)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11772018-12-03 09:15:18

Weingartner Félix a Városi Színház főzeneigazgatójaként …



MAGYARORSZÁG, 1926.10.16.:



„[…] Mint Grácból jelentik,

*

Weingartner Félix befejezte ottani véndégszereplését. […] A kitűnő dirigens 18-án érkezik vissza Budapestre, 19-én dirigál először a Városi Színházban, Többek között a. Szevillai borbélyt és a Parasztbecsületet fogja vezényelni. […]”



És, amikor Weingartner „bekeményít” …



AZ EST, 1926.11.05.:



Weingartner Félix és a Városi Színház afférja



Weingartner egy szereposztási nézeteltérés miatt felbontotta szerződését



                   A Városi Színházban holnap estére a Carmen-t tűzték ki előadásra. Úgy volt, hogy az operát Weingartner Félix fogja dirigálni, tegnap este azonban Weingartnernek nézeteltérése támadt a színházzal, és e nézeteltérés következtében bejelentette, hogy felbontja szerződését, és megválik a színháztól. Ennek következtében a Carmen holnapi előadását Weingartner helyett Márkus Dezső fogja dirigálni.

          Az eset előzményei a következők. Mint ismeretes, Weingartner Félix negyven estére szerződött a Városi Színházhoz. Ebből a negyven estéből már néhányszor fellépett, dirigálta az Aidát, s holnap kellett, volna a második dalművet dirigálnia: a Carment. Weingartner vezette a próbákat, és a próbák alatt a Carmen egyik női főszerepét két énekesnő tanulta: Kőszegi Teréz és Kármán Gizi. Amikor a Carment műsorra tűzték, a Városi Színház igazgatósága úgy döntött, hogy az első előadáson, Kőszegi Teréz fog énekelni. Mikor ezt Weingartner Félix megtudta, érintkezésbe lépett a színház igazgatóságával, és Sebestyén Géza előtt annak az óhajának adott kifejezést, hogy jobban szeretné, ha az első előadáson Kármán Gizi énekelne.

          A Városi Színház Weingartner kívánságával szemben ragaszkodott eredeti elhatározásához azon az alapon, hogy szereposztási ügyekben a színház és nem a karmester illetékes. Miután Weingartner továbbra is megmaradt ama kívánsága mellett, hogy Kármán Gizi énekeljen, tegnap este a színház újra tárgyalni kezdett Weingartnerrel, azonban a szerep felett nem tudtak megegyezni, s ezért Weingartner bejelentette, hogy szerződését felbontottnak tekinti, és már többet nem dirigál a Városi Színházban, már a Carmen holnapi előadását sem.

          A Városi Színház még reméli, hogy sikerül Weingartner Félixet más elhatározásra bírni, s hogy ez a szakítás nem lesz végleges.”



Valóban nem lett az …


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11762018-12-02 10:23:25

Mint már említettem, Weingartner Félix – függetlenül attól, hogy zeneműveiről a magyar kritikusok több alkalommal nyilvánítottak nem éppen hízelgő véleményt – a közönség szeretetével felvértezve továbbra is szívesen lépett fel Magyarországon. A Zeneakadémiánkon folyó oktatást kiválónak tartotta, és külföldön szívesen szerepeltetett magyar művészeket. Ezt bizonyítja a következő újsághír is:



PESTI HÍRLAP, 1916.09.03.:



„(Weingartner Bódog) tudvalevőleg éveken át nem dirigálhatott Berlinben; mindaddig, amíg gróf Hülsen intendánssal fölmerült ügye el nem intéződött. Most, hogy az intendáns és a karmester közt ismét szent a béke, Weingartner ki akarja pótolni a mulasztást, és legközelebb nem csak a berlini kir. operaházban is fog dirigálni, hanem Nikisch helyett ő vezényeli a berlini filharmonikusoknak hat nagy hangversenyét is. Érdekes, hogy Weingartner e hangversenyeken mint szólistát, Jadlowkeren kívül, csupa magyar művészt léptet fel, és pedig Vecsey Ferencet Dohnányi Ernőt és Szigeti Dezsőt.”



1925-ben aztán megtörtént Weingartner Félix „hivatalos elismerése” is:



HIVATALOS KÖZLÖNY, 1925.05.15.:



Címadományozások.

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére
Leopold Auer, magyar származású amerikai, Richard Strauss, Felix Weingartner és Eugen D'Albert , német, Jean Sibelius és Robert Kajanus, finn, Pietro Mascagni, olasz, Alfred Elgar, , angol, Alexander Glasunoff , orosz, Emil Ritter von Sauer és Joseph Marx, osztrák és Vincent D'lndy, francia zeneszerzőknek, illetőleg zeneművészeknek a Magyar Királyi Zeneművészeti Főiskola tiszteletbeli tanári címét adományozom.



Kelt Budapesten, 1925. évi április hó 30. napján.

Horthy s. k.

Gróf Klebelsberg Kunó s. k.


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11752018-12-01 09:09:49

A politika nagy rombolásokat és torzulásokat képes előidézni a művészeti életben is. Így volt ez régen, így van ma is, és nem remélhető, hogy ez a gyakorlat a jövőben valaha is megváltozik. Az ítészek vagy éppen a művészek ilyen vagy olyan irányú, jogos vagy alaptalan elfogultsága szinte minden korszakban megmutatkozik. Az I. világháború idején Weingartner Félixet is érték támadások:



PESTI NAPLÓ, 1915.08.01.:



Megvádolt osztrák művész. A háború megbontotta a világ művészei között is az egyetértést. Akik még egy esztendővel ezelőtt a legnagyobb bámulói voltak egymásnak és hódolattal adóztak a tehetségnek nemzetiségre való tekintet nélkül, most megszüntettek minden érintkezést, és ahol csak lehet, ártani igyekeznek az ellenséges állambeli művésznek. Különösen el lehet ezt mondani a belga művészekről, akik vak dühükben a külföldi sajtóban támadnak neki az addig általuk is nagyrabecsült német művészeknek. Legutóbb a brüsszeli operaház volt igazgatója, Maurice Kufferath intézett heves támadást a Londonban megjelenő Independance Belge-ben Weingartner Félix ellen. Azzal vádolja, hogy a genfi tó partján épült villájában meglátogatta Paderevszkit, a világhírű lengyel zongoraművészt, és magával vitt egy Eck nevű kémet. Igy akarták Paderevszkitől megtudni, milyen szervezete van a nagy-lengyel mozgalomnak. Amikor azután kémkedési szándékukat leleplezték, sietve elutaztak mindaketten. Weingartner tudomást szerzett Kufferath nevetséges vádjáról, és természetesen megcáfolta azt. Kijelenette cáfolatában, hogy Paderevszkitől a legjobb barátságban vált meg, úgyszintén az Eck  nevű kém is — aki nem más, mint dr. Eckardt Félix, egyik hamburgi lap felelős szerkesztője.”



De ebben az évben a magyar sajtó sem kedvezett Weingartner Félixnek. Annak ellenére, hogy a „nagy háborúban” Ausztriával és Németországgal egy hajóban eveztünk (mert, hogy nagyjaink mindig tudták, miként kell rossz csónakba szállnunk), az alábbi cikkből erősen kitűnik a szövetséges állam polgárára vetített ellenszenv:



PESTI NAPLÓ, 1915.02.06.:



Filharmónia. A tizenhatodik népszerű filharmóniai hangverseny második részében két újdonságot is hallottunk. Kezdjük a magyarral: Toldy László Sintonietta romantique című művével. A szerző háromtételes aprósága annyiban jelent fejlődést, hogy a dagályosságáról leszokott, és röviden próbálja elmondani, ami a szívét nyomja. […] A közönség jól fogadta az újdonságot és Toldy Lászlót, aki a polgárőrség tiszteletreméltó egyenruháját viselte — talán e külsőség miatt — többször látni kívánta. A másik újdonság Weingartner Félix „Aus schweren Zeiten" című alkalmi nyitánya volt.  Az okos Weingartner ezúttal felette sekélyeset komponált, a nehéz idők járása megbénította fölényes alkotóerejét, amely olyan erőteljesen ragyogott előttünk a Lustspiel-ouverture-jében. Ez a nyitány a Gott erhalte és a Heil dir im Siegeskranz témájának összefoglalásából készült, az alapötlete pedig egy banális bécsi melódia. Hogy a Marseilles és az orosz néphimnusz témái csúfondáros megnyomorításokban jelentkeznek a mű koloritját  fokozandó, azt szinte említenünk is fölösleges. Az eféle «muzsika» iskolapéldájának minden időkre ott áll Csajkovszky «1812»-je, csak ezt keltett volna a máskor anynyira szuverén Weingartnernek átgondolnia, hogy a szándékait okosabb és hatásosabb megoldásba fogja össze. A mű határozottan nem tetszett, a dolgozási módja és a külsőségei sem. Nálunk meg még azért sem kellett volna előadni, mert a Heil dir im Siegeskranz és a Gott erhalte mellett Weingartner Erkelről egészen megfeledkezett, pedig az is írt egy a mostani időkben különösen aktuális zenei imádságot. […].”



Felix Weingartner: Ouvertüre „Aus ernster Zeit”, op. 56


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11742018-11-30 10:55:50

1912. április 2-án és 3-án Weingartner Félix a Bécsi Filharmonikusok 135 tagú zenekarával adott hangversenyt a pesti Vigadóban, és szóba jött az is, hogy ő lesz a magyar Operaház új igazgatója:



PESTI NAPLÓ, 1912.05.19.:



Elküldték Mészárost. — Igazgatóválság az Operaház táján. —



[…] a zenei élet kétségtelen! örömére, elküldték Mészáros Imrét. Ki lesz az utódja? Ma még nem tudni. Azok a tárgyalások, melyeket eddig folyamatban tartottak, nem vezettek eredményhez. A legújabb kombinációk Weingartner Félix nevét hozzák előtérbe, de úgy tudjuk, egyelőre minden reális alap nélkül. […]”



A fenti elképzelés ugyan nem valósult meg, de mindenképpen következtetni enged arra a népszerűségre és elfogadottságra, amelyre Weingartner Félixnek a magyar zenei körökben sikerült szert tennie.



Karmesterként 1913-ban is fellépett Budapesten; neve a filharmóniai társaság által rendezett hangversenyekre szerződtetett karnagyok és művészek nevei között szerepel. És egy igencsak érdekes performance: E sokoldalú – minden bizonnyal nemcsak írói, de prózai előadói ambíciókkal is rendelkező művész – nálunk első alkalommal - felolvasóként is bemutatkozott:



 BUDAPESTI HÍRLAP, 1913.11.27.:



„(Weingartner Félix felolvasása.) Weingartner Félix, a bécsi udvari opera volt igazgatója, szombaton Budapestre érkezik, és november 30-án, vasárnap este nyolc órakor A zenéről és a zeneírók-ról címmel felolvasást tart a Lipótvárosi Kaszinó dísztermében. Fölolvasás után a kaszinóban lakoma lesz a vendég tiszteletére.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11732018-11-29 19:12:05

Weingartner Félix egyébként 1933-ban is részt vett egy magyarországi Liszt-ünnepen, amikor is mesteréről nagy szeretettel nyilatkozott:



MAGYARSÁG, 1933.04.21.:



Weingartner Félix Liszt Ferencről



          A nagyvonalúnak ígérkező Liszt-ünnepségeket hétfőn nyitja meg a Krisztus-oratórium. Ennek a műnek elvezénylésére a székesfővárosi népművelési bizottság és a Liszt-bizottság Weingartner Félix dr.-t, a világhírű karmestert, Liszt egyik legkésőbbi időszakának kiváló tanítványát kérte fel. A mester egyenesen Bázelből érkezett Budapestre, ahol az ottani virágzó zenekultúrának ő most évek óta már az irányító vezére. A Magyarság munkatársának alkalma volt Weingartner Félixszel beszélni Liszt Ferenc emlékeiről és a Krisztus-oratóriumról. Weingartner a következőket mondotta:

          — Lisztnek ezt a legnagyobb egyházzenei alkotását nagyon jól ismerem. De eddig még nem volt alkalmam elvezényelni. A budapesti előadás azért öröm nekem, mert ezt a szívemhez nőtt muzsikát először a mester hazájában vezényelhetem. Annak, hogy a Krisztust olyan elvétve hallhatjuk, éppen az az oka, hogy itt rendkívül nagy apparátust igénylő tehnikai nehézségekkel kell megküzdeni. A Szent Erzsébet-legendát, az Esztergomi-misét többször vezényeltem, az utóbbit Szentpéterváron. A Krisztus-oratórium minden aktusára jól emlékszem, Liszt elgondolásában. A mester betanításánál ugyanis jelen voltam, amikor 1883 telén Lipcsében Riedl vezényletével bemutatásra került a mű. Erről az oratóriumáról sokat magyarázott Liszt tanítványai körében is, és végig vette velünk az egész partitúrát. […]



          — Életem legfelejthetetlenebb négy éve fűződik Liszt Ferenc személyéhez. Életének utolsó négy évében az egész telet állandóan mellette és a közelében töltöttem. Hetenként kétszer-háromszor tartott tanítványaival játékórákat, és azonkívül is sokszor hívta magához azokat, akik közelebb férkőztek szívéhez. Büszke vagyok, hogy én is ehhez a kis körhöz tartozhattam. […] Nem ismerek zeneszerzőt, akinek alkotásaiban olyan nagy szerepet játszott volna életének minden eseménye és hétköznapja, mint Liszt Ferencnél. Minden munkája személyes élmény és vallomás. Az ő kimeríthetetlenül gazdag képzelőereje csak töredékekben rögzült meg a kottapapíron, […] leggondosabban komponált alkotásaiból is az ősi erejű rögtönző lángész nyilatkozik meg lenyűgözően, aki az adott pillanatban ezt vagy azt gondolta, és érezte, de még ezer és ezer mást is gondolt és érzett, nagy lehetőségeket nyújtva a hallgató képzeletének. Ez a tulajdonsága nagyon nehézzé teszi a Liszt-művek megszólaltatását. Az improvizációs jelleg sokakat, akik nem tudnak együtt szárnyalni Liszttel, megtéveszt, és miután nem érzik a fantázia parancsoló irányítását, sivatagba viszik a hallgatóságot, kietlen, fárasztó, terméketlen tájakra. Az igazi művész, aki beleéli magát Liszt alkotó szellemébe és csapongó lelkének művészien harmonikus hullámzásaiba: éppen a Szaharának vélt részeket varázsolja át buja oázisokká. A Krisztus-oratórium Lisztnek vallásos lelkét szólaltatja meg, az áhítatos, néma elmerüléseknek szédítő magasságát és gazdagságát. Életem egyik legszebb feladatára vállalkozom, amikor ezzel az örökszép zengő vallással igyekszem néma áhítatot ébreszteni Liszt Ferenc honfitársaiban.

H. G.”


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11722018-11-29 18:58:13

Weingartner Félix 1911. április 11-én és 12-én a bécsi Filharmóniai Társaság zenekari hangversenyét vezényelte még Budapesten, majd fellépett az októberi Liszt-ünnepen is. Ám ez az esztendő Weingartner Félix számára, amellett, hogy művészpályáját élete végéig sikerek fémjelezték, nem alakult a legharmonikusabban. A karmester, aki vezénylési módszerét tekintve tartózkodott a nagy ívű, teátrális mozdulatoktól, magánéletben meglehetősen szenvedélyes, harcos karakter volt. Ezt bizonyítja a következő újságcikk is:



PESTI HIRLAP, 1911.02.22.:



„(Weingartner a berlini törvényszék előtt.)

Az osztrák és német művészi világot igen nagy mértékben érdekli az a becsületsértési per, melyet kedden reggel kezdett tárgyalni a berlin-moabiti büntető törvényszék, Crüger törvényszéki elnök elnöklete alatt. A panaszos gróf Hülsen-Haeseler volt gárdatiszt, a berlini operaház generál-intendánsa, a vádlott  Weingartner Félix, a bécsi operaszínház távozó félben levő igazgatója. Weingartner 1905-ben a berlini operai zenekar élére szerződtetett, hogy havonkint két szimfonikus hangversenyt dirigáljon. Évi 12.000 márka fizetést biztosítottak ezért neki. Közben pedig meghívták a bécsi operaház igazgatójául, s a legfelsőbb közbenjárásra oda módosították szerződését, hogy az 1921-ig kötött szerződést 1908-ban felbontják, de odáig köteles Berlinben havonkint 2—2 hangversenyt dirigálni. A fizetése erre az időre pedig megmarad a szerződés szerint. Weingartner 1907. januárig dirigálta a hangversenyeket. De ekkor vita támadt egy elszámolás körül. Az intendatura levont fizetéséből 1200 márkát azon a címen, hogy két hangverseny elmaradt, Weingartner pedig tiltakozott ez ellen, mert nem (ő) volt oka a hangverseny elmaradásának. Ekkor Weingartner Neumann Angeló prágai színházigazgatónak egy táviratot küldött, melyben gróf Hülsen-Haeseler intendáns ellen becsületsértő kifejezéseket használt. E távirat bele jutott a berlini lapokba. E miatt indított azután az intendáns Weingartner ellen becsületsértési pert. Weingartner a tárgyaláson dr. Stello berlini, dr. Frischauer bécsi és dr. Rosenfeld müncheni ügyvédekkel jelent meg. Az intendáns ügyvéde dr. Wolff berlini ügyvéd. Az elnök felhívta a feleket a kibékülésre. Egyelőre ez nem történt meg, de valószínű a békés megegyezés.

Éjjel folyamán jelentik: A Hülsen-Haeseler contra Weingartner becsületsértési pörben a felek kiegyeztek olyképen, hogy kölcsönösen levelet intéztek egymáshoz, amelyben kifejtik, hogy jóhiszeműleg jártak el, és a sértési szándék távolállott  tőlük. Hülsen gróf erre visszavonta panaszát, Weingartner igazgató pedig vállalta a költségeket.


Jean-Baptiste Lully (1632-1687) • 1202018-11-29 00:14:00

Képtalálat a következőre: „Coysevox + Lully”



Coysevox Lullyról készített mellszobra



ROMAIN ROLLAND: LULLY



Jegyzetek Lullyről



„AZ     EMBER”



          Értelmes és közönséges arc. Busa szemöldök: »Kis fekete szem piros karikával körülvéve; alig látszik és alig lát,« de ragyog az elmésségtől és huncutságtól. Húsos orr, duzzadó cimpákkal. Nehézkes orcák, fintorgó ráncokkal keresztül-kasul szabdalva. Vastag ajak, nagy akaratos száj, amely, ha éppen nem bolondozik, megvető kifejezést ölt. Kövér áll; közepén barázda húzódik végig. Erős nyak.



          Paul Mignard és Edelinek iparkodnak megnemesíteni arcképeiken: lesoványítják, jellegzetesebbé teszik; Edelinek egy nagy, éjjeli ragadozó madár arckifejezését adja neki. Valamennyi arcképfestője közül legőszintébb lehet Coysevox, aki nem akart ünnepélyes arcképet festeni róla, hanem egyszerűen olyannak ábrázolja, amilyen a közönséges életben volt, csupasz nyakkal, csupasz mellel, durva és kesernyés arckifejezéssel.



          Már Lecerf de la Viéville igyekezett kiigazítani hivatalos arcképeinek hízelgéseit:



                   »Tudni való, hogy kövérebb és kisebb volt, mint amilyennek képei ábrázolják, egyebekben meglehetősen hasonlított hozzájuk, vagyis nem valami szép legény, arckifejezése élénk és sajátos, de nem nemes; fekete, a szeme kicsi, az orra vastag, szája nagy és előreugró, látása annyira rossz, hogy egy asszony szépségét is alig látta meg.«



*



          Erkölcsileg ismerjük – elég rossz oldaláról. Tudjuk, hogy minden tehetsége ellenére nem érte volna el azt a kivételes helyzetet, amelyet elfoglalt, alacsony intrikák nélkül s a bohóckodás és alantas hízelgés keveréke nélkül, amelyek legalább oly nagymértékben szerezték meg neki a király pártfogását, mint a muzsikája. Tudjuk, milyen ravaszságokkal – vagy mondjuk inkább; milyen perfidiákkal – foglalta el Perrin-nek és Cambert-nek, a francia opera megalapítójának helyét, s árulta el Molière-t, akinek társa és barátja volt. Jól járt azzal, hogy Molière hirtelen meghalt; mert Lully nem lett volna győztes abban a harcban, amelybe meggondolatlanul keveredett bele. Később ugyan szerencséjére nem esett meg vele többé, hogy ilyen kemény ellenfélnek szaladjon neki, de azért elkövette azt a hibát, hogy nem kímélte eléggé az olyan embereket, akiket ártalmatlannak vélt, s akik kamatostul adták vissza a velük elkövetett rosszat. Guichard-ra és La Fontaine-re gondolok, akinek véres szatírái pellengérre állították. Guichard, egyik vetélytársa, akitől úgy akart megszabadulni, hogy mérgezési kísérlettel vádolta, könnyűszerrel bebizonyította teljes ártatlanságát és rettenetes röpiratokat adott ki Lullyről. La Fontaine, akit Lully azzal tréfált meg, hogy operaszöveget rendelt nála s aztán visszautasította, azzal bosszulta meg magát, hogy megrajzolta arcképét abban a gonosz kis remekműben, amelynek címe: A flórenci.



A flórenci



Mindjárt pedzi,



Mire képes.



Farkas, akit mi tápláltunk vérünk árán.



Jól teszi! Legyen csak hű jelleméhez,



Mint amilyen hű a bárány …



          Nem tudom, Lully farkas volt-e; de La Fontaine semmi esetre sem volt bárány. Könnyelműség volna ellenőrzés nélkül elhinni mindazt a malíciát, amit a sebzett hiúsága diktált neki. La Fontaine „íróember” volt, vagyis mindenre képes, ha szerzői hiúsága forgott kockán. Maga is elismeri ezt Madame de Thianges-hoz intézett Epistolájában:



Ön úgy találja, hogy szatírám



Jobb lett volna ha meg nem írnám.



-  -  -  -  -



Így okoskodtam volna, annyi szent,



Ha az ég angyalnak vagy Thianges-nak



                                                     teremt,



De íróvá tett: a mentségem ez,



Íróvá, akinek más kincse sohse lesz:



Dicsőség, melyet bárki elragadhat.



S ön azt hiszi, hogy akkor hallgat?



Egyszerű következtetés:



Nem író akkor, ennyi az egész.



          Sőt, mi több: felajánlotta Lullynek, hogy ha ez hajlandó megzenésíteni az ő Daphné-ját, nemcsak hogy visszavonja sértéseit, de dicshimnuszt énekel róla.



De hogyha emberünkben van becsület,



S a királynak dolgoznom módot ád:



Még úgy lehet,



Dicshimnuszom övezi homlokát,



Ő udvari ember, én vers-faragó,



Hogy játsszunk véle, arra jó a szó.



Két különböző nyelven beszélünk:



S a csip-csup szégyen semmi nékünk:



Írjuk meg  D a p h n é –t: jobb ez, mint a



                                                bosszú …



          Ez a naivan cinikus vallomás kissé óvatossá tesz bennünket egy ilyen tetőtől talpig »író« rosszindulatú gyanúsításaival szemben.



          Lecerf de la Viéville egészen más nótát fúj:



          »Lullynek jó szíve volt nem annyira flórencire, mint lombardiaira vallott, se furfang, se bosszúvágy nem lakozott benne; modora sima és kellemes; gőg nélkül bánt a legkisebb muzsikussal is, mint vele egyenlővel, de több nyerseség és kevesebb udvariasság volt benne, mint egy ilyen nagy emberhez illett volna, aki sokáig élt egy kényes udvarban.«



          Lehetséges, hogy abban az időszakban, amikor Lecerf ismerte, vagyis sikereinek tetőpontján, Lullynek nem volt többé szüksége a ravaszkodásra és derék embernek mutatta magát. Az ilyenfajta emberek nem bosszúvágyók, ha győznek. Ez a nagyon alacsony sorsból származó ember, aki annyi sértést volt kénytelen elviselni, vértezve volt a megaláztatás ellen; egyéb dolga is volt, mint ellenségeire gondolni: magára gondolt. […]”  



Fordította: Benedek Marcell


A nap képe • 21112018-11-28 23:41:24

Képtalálat a következőre: „Coysevox + Lully”



Coysevox Lullyról készített mellszobra



ROMAIN ROLLAND: LULLY



Jegyzetek Lullyről



„AZ     EMBER”



          Értelmes és közönséges arc. Busa szemöldök: »Kis fekete szem piros karikával körülvéve; alig látszik és alig lát,« de ragyog az elmésségtől és huncutságtól. Húsos orr, duzzadó cimpákkal. Nehézkes orcák, fintorgó ráncokkal keresztül-kasul szabdalva. Vastag ajak, nagy akaratos száj, amely, ha éppen nem bolondozik, megvető kifejezést ölt. Kövér áll; közepén barázda húzódik végig. Erős nyak.



          Paul Mignard és Edelinek iparkodnak megnemesíteni arcképeiken: lesoványítják, jellegzetesebbé teszik; Edelinek egy nagy, éjjeli ragadozó madár arckifejezését adja neki. Valamennyi arcképfestője közül legőszintébb lehet Coysevox, aki nem akart ünnepélyes arcképet festeni róla, hanem egyszerűen olyannak ábrázolja, amilyen a közönséges életben volt, csupasz nyakkal, csupasz mellel, durva és kesernyés arckifejezéssel.



          Már Lecerf de la Viéville igyekezett kiigazítani hivatalos arcképeinek hízelgéseit:



                   »Tudni való, hogy kövérebb és kisebb volt, mint amilyennek képei ábrázolják, egyebekben meglehetősen hasonlított hozzájuk, vagyis nem valami szép legény, arckifejezése élénk és sajátos, de nem nemes; fekete, a szeme kicsi, az orra vastag, szája nagy és előreugró, látása annyira rossz, hogy egy asszony szépségét is alig látta meg.«



*



          Erkölcsileg ismerjük – elég rossz oldaláról. Tudjuk, hogy minden tehetsége ellenére nem érte volna el azt a kivételes helyzetet, amelyet elfoglalt, alacsony intrikák nélkül s a bohóckodás és alantas hízelgés keveréke nélkül, amelyek legalább oly nagymértékben szerezték meg neki a király pártfogását, mint a muzsikája. Tudjuk, milyen ravaszságokkal – vagy mondjuk inkább; milyen perfidiákkal – foglalta el Perrin-nek és Cambert-nek, a francia opera megalapítójának helyét, s árulta el Molière-t, akinek társa és barátja volt. Jól járt azzal, hogy Molière hirtelen meghalt; mert Lully nem lett volna győztes abban a harcban, amelybe meggondolatlanul keveredett bele. Később ugyan szerencséjére nem esett meg vele többé, hogy ilyen kemény ellenfélnek szaladjon neki, de azért elkövette azt a hibát, hogy nem kímélte eléggé az olyan embereket, akiket ártalmatlannak vélt, s akik kamatostul adták vissza a velük elkövetett rosszat. Guichard-ra és La Fontaine-re gondolok, akinek véres szatírái pellengérre állították. Guichard, egyik vetélytársa, akitől úgy akart megszabadulni, hogy mérgezési kísérlettel vádolta, könnyűszerrel bebizonyította teljes ártatlanságát és rettenetes röpiratokat adott ki Lullyről. La Fontaine, akit Lully azzal tréfált meg, hogy operaszöveget rendelt nála s aztán visszautasította, azzal bosszulta meg magát, hogy megrajzolta arcképét abban a gonosz kis remekműben, amelynek címe: A flórenci.



A flórenci



Mindjárt pedzi,



Mire képes.



Farkas, akit mi tápláltunk vérünk árán.



Jól teszi! Legyen csak hű jelleméhez,



Mint amilyen hű a bárány …



          Nem tudom, Lully farkas volt-e; de La Fontaine semmi esetre sem volt bárány. Könnyelműség volna ellenőrzés nélkül elhinni mindazt a malíciát, amit a sebzett hiúsága diktált neki. La Fontaine „íróember” volt, vagyis mindenre képes, ha szerzői hiúsága forgott kockán. Maga is elismeri ezt Madame de Thianges-hoz intézett Epistolájában:



Ön úgy találja, hogy szatírám



Jobb lett volna ha meg nem írnám.



-  -  -  -  -



Így okoskodtam volna, annyi szent,



Ha az ég angyalnak vagy Thianges-nak



                                                     teremt,



De íróvá tett: a mentségem ez,



Íróvá, akinek más kincse sohse lesz:



Dicsőség, melyet bárki elragadhat.



S ön azt hiszi, hogy akkor hallgat?



Egyszerű következtetés:



Nem író akkor, ennyi az egész.



          Sőt, mi több: felajánlotta Lullynek, hogy ha ez hajlandó megzenésíteni az ő Daphné-ját, nemcsak hogy visszavonja sértéseit, de dicshimnuszt énekel róla.



De hogyha emberünkben van becsület,



S a királynak dolgoznom módot ád:



Még úgy lehet,



Dicshimnuszom övezi homlokát,



Ő udvari ember, én vers-faragó,



Hogy játsszunk véle, arra jó a szó.



Két különböző nyelven beszélünk:



S a csip-csup szégyen semmi nékünk:



Írjuk meg  D a p h n é –t: jobb ez, mint a



                                                bosszú …



          Ez a naivan cinikus vallomás kissé óvatossá tesz bennünket egy ilyen tetőtől talpig »író« rosszindulatú gyanúsításaival szemben.



          Lecerf de la Viéville egészen más nótát fúj:



          »Lullynek jó szíve volt nem annyira flórencire, mint lombardiaira vallott, se furfang, se bosszúvágy nem lakozott benne; modora sima és kellemes; gőg nélkül bánt a legkisebb muzsikussal is, mint vele egyenlővel, de több nyerseség és kevesebb udvariasság volt benne, mint egy ilyen nagy emberhez illett volna, aki sokáig élt egy kényes udvarban.«



          Lehetséges, hogy abban az időszakban, amikor Lecerf ismerte, vagyis sikereinek tetőpontján, Lullynek nem volt többé szüksége a ravaszkodásra és derék embernek mutatta magát. Az ilyenfajta emberek nem bosszúvágyók, ha győznek. Ez a nagyon alacsony sorsból származó ember, aki annyi sértést volt kénytelen elviselni, vértezve volt a megaláztatás ellen; egyéb dolga is volt, mint ellenségeire gondolni: magára gondolt. […]” 



Fordította: Benedek Marcell 


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11712018-11-28 12:20:06

Eredeti szándékom az volt, hogy időrendbe soroljam mindazon alkalmakat, amikor dr. Weingartner Felix Magyarországon tartózkodott. Ám e felsorolás, illetve az egyes alkalmak csupán néhány szavas ismertetése is messze meghaladta volna a jelen topikban egy-egy művésznek szánt „keretet”. Szinte nem volt év, hogy a mester ne időzött volna – több alkalommal is – Magyarországon. Így a következőkben csak a számomra érdekesebbnek tűnő beszámolóból ismertetek néhányat.



 A túlméretezett koncertről:



BUDAPESTI HÍRLAP, 1911.01.04.:



„(Marcel Lucille és Weingartner.) Van valami érdekes melánkolikus vonás Marcel kisasszony és Weingartner Félix sorsában, kiket a sokfejű névtelen intrika kerubjai kiűztek a bécsi udvari operából. Két kiváló, elsőrangú művész, direktor és primadonna elszakad az intézettől, melynek fényt, díszt, tartalmat adott, és elindul külföldre, idegenbe, vándorútra. Ennek a dolognak a borongós, szentimentális hátterét nem tünteti el egészen a hírnév, a siker ragyogása. Ha nem is éppen részvétet, de szimpatikus érdeklődést kelt, s ennek tulajdonítható, hogy zsúfolásig megtelt ma este a Vigadó nagyterme, hol Weingartner Félix dirigált, és Marcel Lucille énekelt. Úgynevezett szenzációs est volt, huszonöt koronás helyárakkal, pazar toalettekkel, kissé ideges és türelmetlen közönséggel, melyre a zenei élvezetek kissé túlzott adagát mérte a hangverseny bőkezű rendezősége. Kissé sok volt a jóból. Még a zeneszerető embereknek is, mennyivel inkább azoknak, kiknek, mikor már Weingartnert látták, Marcel Lucillet hallották, valamennyi ismerősüket végigmustrálták, — még két órára való muzsikát kellett elszenvedniük. Aztán a műsort is összevissza csereberélték. A két bécsi vendég az éjjeli vonattal kivánt hazautazni, így az összes Weingartner-számokat előretették, s a műsor közepére tervezett Schumann-koncerttel, melyet Dohnányi Ernő játszott, fejezték be az estét. A nagy sietségben a tízperces szünetből is őt perc lett. A közönség nagyobbik fele még a folyosón sétált, mikor a karmester és a primadonna már ott álltak a dobogón és rezignáltan várták a lassan visszaszállingózó, elhelyezkedő embereket. Végre megtalálta mindenki a helyét és a koncertet folytathatták . . . Szóval nem volt valami szerencsés est. Pedig Weingartner csoda, szépen dirigálta Beethoven ötödik szimfóniáját. Nedbal közepes Tonkünsteler-Orchester-ével elsőrangú zenekari művészetet produkált. Az andanténak és kivált a szkerzónak voltak gyönyörű momentumai. Finoman játszották Weingartner vonósszerenádját is: Mendelssohn Hebrida-uvertűrje már színtelenebb, szürkébb volt. Marcel kisasszony énekművészete a Varázsfavola áriájában érvényesült a legjobban. Weingartner orkeszterkíséretű dalai nem hatnak első hallásra. Legvégül, mikor már énekesnő és karnagy siettek a pályaudvar felé, lépett a dobogóra Dohnányi Ernő és eljátszotta az ő nagyszerű művészetével Schumann a-moll versenyét. A kísérő zenekart Nedbal vezette. A közönség már meglehetősen fáradt volt. de azért melegen és őszintén ünnepelte a kitűnő magyar zongorást (k. a.)”



Felix Weingartner - Beethoven - Symphony No.5



Weingartner zenkarral kísért dalaiból (Azt, hogy a fenti hangversenyen mely dalok hangzottak el, nem kutattam.):



Felix von Weingartner: Ich denke oft ans blaue Meer



Meta Seinemeyer; "Liebesfeier"; Felix Weingartner


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 8002018-11-28 00:47:34

Milyen volt a játéka? Adolf Weissmann így jellemzi:



[…] „Rubinstein ösztöne nagyszerű. A virtuozitás nem öncél, az a játék nem marad a felületen. a mélyre hatol! A zongora és a romantika találkozik ebben a játékban, a leggyengédebb líra az őserővel párosul, a technika a muzsikával. Vagyis, jobban mondva: ezt a technikát a muzsika táplálja. Ez a zongorajáték magával-ragadó, elementáris!



Elhajlik a virtuozitás útjáról, elkanyarodik nagy ívben, — majd ismét visszatér hozzá. Lemond a látványos játékról, ami igen furcsa valakinél, aki a színpadon is szerencsét próbál! Operái („Démon”) azonban nem élnek, mert bár a fantasztikusat keresi, ebből meríti operái tárgyát, azt lírai módon átértékeli úgy, hogy végül a muzsika színpadon idegenül hat. A zongora szelleme hatja át egész valóját és minden elképzelését, ezt viszont vonzóvá tudja tenni fantáziája segítségével. Éppen azzal tűnik ki. hogy nem teátrális; mindig valódi a pódiumon. A hallgató-néző úgy látja: Beethovenhez hasonlatos. Mindenki várakozását ez a külsőség is a legmagasabbra fokozza — s amit hall, az megerősíti a hallgatót abban, hogy a Beethovenkor nagy virtuózainak szelleme született újjá."[...]



 



Somogyi Vilmos



MUZSIKA, 1963. március (3. szám)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7992018-11-28 00:28:26

189 éve, ezen a napon született:



Anton Grigorjevics RUBINSTEIN orosz zongoraművész, zeneszerző, konzervatóriumi igazgató és tanár.



 



«Rubinstein (1829-1894)



Száz esztendeje, hogy megszületett és 35 éve halott (1929-ben, a cikk írásakor., megj. A.).



A 65 év alatt mindent megkapott, elért és elnyert az élettől, amiről művészember csak álmodozni szokott: zongorázott, komponált, turnézott, volt konzervatóriumi igazgató és zenei intézmények művészi vezetője.



Bejárta Amerikát és Európát. Szentpétervár, London, Párizs, Berlin, Budapest és Bécs egyaránt a lábánál hevert. Éveken keresztül egész Európa az ő nevétől volt hangos. És mindezeken felül módjában állott, hogy jövedelmező és tiszteletbeli állásait otthagyja, s hogy így csak a zenének és a komponálásnak szentelhesse életét.



Kívülről nézve, a legszerencsésebb művészpálya. Kis gyermek még, amikor felfedezik. Jómódú szülei lehetővé teszik, hogy a legelső európai mesterektől nyerhessen oktatást. 12 éves korában már beutazta az összes fővárosokat, végül is — Liszt tanácsára — Berlinben, a zenei világ akkori centrumában telepszik meg. A 48-as forradalom öt is, mint sok más társát, elsodorja Berlinből; nincs más választása, hazamegy Oroszországba, ahol Helén nagyhercegnő veszi pártfogásába és anyagilag és nagyszerű összeköttetéseinél fogva, erkölcsileg támogatja. Egykorú krónikák tudni vélik, hogy ebben a támogatásban nemcsak a művész, hanem a férfi is részesült, de ezekhez a pletykákhoz az alapot csak társaságban félhangon kiejtett félmondatok szolgáltatták. Mi igaz belőlük? Ki tudhatja?



Rubinstein életében különben is nagyon kis szerepet játszottak a nők. Ragyogóan ívelő pályáján sehol nincsen nevezetesebb női állomás, legfeljebb kisebb, feltételes megállóhelyek. Lehet, hogy gyönge szívét akarta megkímélni az izgalmaktól? Egyetlen nagyobb lángolásának tárgya: Berg orosz tábornok leánya, akit el akart szöktetni. Az apa azonban idejében rájött a fiatalok tervére és az idillnek vége-szakadt.



Egész élete szakadatlan diadalút; otthon és külföldön egyaránt ünneplik, dicsőítik, magasztalják. Liszt maga is mindig a legnagyobb elismerés hangján beszélt az orosz muzsikusról, aki viszont leplezetlen hódolattal és rajongással viseltetett a Mester iránt. Századvégi, elsárgult visszaemlékezések meghatóan mesélik, hogy amikor Rubinstein a hatvanas évek vége felé Pesten járt és Lisztet zongorázni hallotta, térdre-borult a Mester előtt és úgy csókolta a keskeny, varázsos ujjakat.



Rubinsteint, mint zenészt, és mint komponistát, egyaránt nehéz — visszanézve a huszadik század szemszögéből — klasszifikálnunk. Játéka személyes varázsánál fogva ellenállhatatlan volt; de lényegében nem volt pontos és korrekt játékos. Nem azt adta, amit más gondolt, érzett, szenvedett és zenei formába öntött, hanem mindig saját magát tárta hallgatósága elé. Szomorú szláv melódiák az ő szívét fájdították, szilaj lengyel táncok az ő vérét hozták mozgásba. Ez a rapszodikus játékmodor elbűvölte a hallgatóságot, amely hipnotizálva, lélegzetét visszafojtva ügyelt minden hangra és szinte varázslat alól szabadult az első tapsra. Kompozícióiból a végtelen orosz szteppék lehelete csapódik felénk, érezzük a szél süvítését, a Volga hullámainak ringását, Szentpétervár téli utcáin a hó csikorgását, a szánok csengetyűjét, a cári Oroszország fehéren csillogó, letűnt pompáját.



Egész korszak zárult Rubinstein zenéjébe, amelyet zongora mellett, letompított fényű, hangulatos szalonokban életre lehet hívni — egy órára. Tovább nem, mert megtörik a varázs. Rubinstein világa nekünk már mesevilág és a mesevilág alakjait nem szabad ideszólítanunk a magunk valóságába, hanem ott kell hagynunk, ahová, és ahogyan az orosz zeneköltő álmodta őket.»

 



Szekeres Ferenc



MUZSIKA, 1929. 9. szám.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7982018-11-27 09:02:20

A híres románc



Varlamov románcait nagy szeretettel fogadta a moszkvai közönség, az egész városban azonnal ismertté váltak. A. Bantyshev, Varlamov közeli barátja, a Nagyszínház szólistája, sokáig könyörgött a zeneszerzőnek, hogy írjon neki egy románcot.



– Milyet óhajtasz?



– Amilyet te akarsz, Alexandr Jegorovics …



– Jól van. Gyere el egy hét múlva!



Varlamov nagyon könnyen írt, de rendkívül öntörvényű ember lévén, nagyon hosszú időbe telt, amíg munkához látott.



Egy hét múlva megjelenik Bantyshev –  a románc sehol.



– Nem volt rá idő. – tárja szét karjait Varlamov. – Gyere holnap!



A következő napon – a helyzet ugyanaz. De az énekes makacs ember volt, és Varlamovnál minden reggel megjelent, amikor a zeneszerző még aludt.



– Mi vagy te valójában? – háborodott fel egyszer Varlamov. – Az ember alszik, te pedig, mondhatnám, pirkadatkor megjelensz! Megírom neked azt a románcot. Hiszen már megmondtam – megírom, és megírom!



–  Holnap? – kérdezi epésen Bantyshev.



–  Holnap, holnap!



Reggel, mint mindig, megjelenik az énekes. Varlamov alszik.



– Ez az öné, Bantyshev úr, – mondja a szolga, és átad a korai vendégnek egy románcot, amely arra rendeltetett, hogy egész Oroszországban híressé váljon.



A románc címe: «Hajnalban ne keltsd fel (На заре ты ее не буди)».”



Галина Писаренко. На заре ты её не буди



A YouTube-on meghallgatható, népszerű, sokak által és különböző felfogásban előadott dal szövege oroszul:











На заре ты ее не буди, 



На заре она сладко так спит; 



Утро дышит у ней на груди, 



Ярко пышет на ямках ланит. 



 



И подушка ее горяча, 



И горяч утомительный сон, 



И, чернеясь, бегут на плеча 



Косы лентой с обеих сторон. 



 



А вчера у окна в вечеру 



Долго-долго сидела она 



И следила по тучам игру, 



Что, скользя, затевала луна. 



И чем ярче играла луна, 



И чем громче свистал соловей, 



Все бледней становилась она, 



Сердце билось больней и больней. 



 



Оттого-то на юной груди, 



На ланитах так утро горит. 



Не буди ж ты ее, не буди.. . 



На заре она сладко так спит!”






 


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7972018-11-27 08:52:13

217 éve született



Képtalálat a következőre: „алэксандр егорович варламов”



ALEXANDR JEGOROVICS VARLAMOV



(1801. november 27. Moszkva – 1848. október 27. Szentpétervár)



«A zenéhez lélek kell,» - írta - «az oroszban pedig van lélek, ezt népdalaink bizonyítják.»



          „[…] Varlamov ugyancsak a divatos «házi» muzsikálás románc-kultuszának képviselője, de sok tekintetben ellentéte Aljabjevnek. Személyes sajátságai és életútja is azt mutatják, hogy más környezetbe tartozik, mások a hagyományai, nézetei és törekvései.



          Aleszandr Jegorovics Varlamov 1801. november 27-én született Moszkvában. Apja katonatiszt, aki később állami szolgálatba lép, de nem ér el magas beosztást és szerény körülmények között él. A szülőket nyilvánvalóan a szűkös anyagi körülmények késztetik, hogy a gyermeket az Udvari Kórusba adják. Itt a már tisztes korú Bortnyanszkij tanítja zenére. Ennek a kiváló mesternek a befolyása kétségtelenül jótékonyan hat a leendő zeneszerző fejlődésére. Varlamov Bortnyanszkijtól örökölte az énekhangra való komponálás kitűnő ismeretét és az énekelt dallamnak azt a lágyságát és behízelgő hangját, mely a későbbiekben olyan jellemző lesz műveire.



          1819-ben befejezi az énekkari tanfolyamot. Ezután hivatásos zeneművész lesz, akinek a művész tevékenység jelenti a megélhetési forrást. Szolgálati beosztása folytán néhány évet külföldön, Hollandiában kell töltenie. Itt szélesedik ki zenei látóköre. Oroszországba visszatérve énekórákat ad, és az énekkarban dolgozik. Nem tud azonban olyan beosztást kapni, amely igényeinek megfelelne, ezért 1828-ban kilép a kórusból. Moszkvába költözik, ahol a cári színházak irodájában kap állást, és kis idő múlva «zenekomponáló»-nak nevezik ki. 1833-ban jelennek meg nyomtatásban első románcai, melyek azonnal óriási népszerűséget szereznek neki. Minden újabb románca páratlan gyorsasággal terjed el és nemegyszer szájról szájra adják tovább. Mint énektanárnak is csakhamar jó neve lesz. Pedagógiai tapasztalataira támaszkodva 1840-ben tankönyvet ad ki «Énekiskola» címmel. Néha hangversenyeken is fellép, mint énekes, ámbár nem nagyképességű előadó.



          Varlamov művei mind a műfajok száma, mind belső gazdagságuk és tartalmuk sokoldalúsága tekintetében elmaradnak Aljabjev alkotásai mögött. Kizárólag énekes lírai műveket írt, más zenei műfajt úgyszólván nem is érintett. Lírájának az egyszerűség, közvetlenség és az üde érzelmek adnak erőt és bájt.[…]



          […] Élete utolsó éveit Pétervárott tölti. Népdalfeldolgozásokat adott ki «Orosz énekes» címmel. Ebben nem törekedett a népdal tudományos megismerésének elmélyítésére. Csupán az volt a célja, hogy házi és nyilvános előadásokra népdalokat válogasson össze. Gyűjteményének anyaga nem eredeti, hanem közismert és közkedvelt dalokból áll. […]



          1848. október 27-én halt meg, Szentpétervárott.”



 Forrás: J.V. Keldis: „Az orosz zene története”



А. E. Варламов "Красный сарафан" (A vörös szarafán)



A. E. Варламов „Горные вершины...” (Hegycsúcsok. Lermontov versére)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11702018-11-27 00:25:40

1910-et írunk. Az újságok tele vannak a Weingartner Félixről szóló hírekkel. Marad-e a bécsi Opera igazgatója, avagy sem? Távozási szándékát többféleképpen, még az egyik operaénekesnőhöz fűződő gyengéd szálakkal is magyarázzák. Egyik magyarázatnak sem lehet teljes biztonsággal hitelt adni. Végeredmény: Weingartner egy ideig még a bécsi Operaház igazgatója marad. Nálunk több alkalommal lép fel ebben az évben karmesterként vagy zeneszerzőként, de zongorakísérőként is.  Íme:



AZ UJSÁG, 1910.02.06.:



Hangversenyek.



[…]



A bécsi Tonkünstlerorchester jövő pénteken, február 11-én tartja a Vigadóban IV. bérleti hangversenyét Weingartner Félix vezénylete mellett.



[…]



Marcel Lucille, a bécsi udvari opera tagja, szerdán, február 9-én tartja meg egyetlen dalestélyét Weingartner Félix közreműködésével a fővárosi Vigadó nagytermében. […]”



AZ UJSÁG, 1910.02.25.:



„Pénteken, február 25-én a Vigadóban. A bécsi Tonkünstler Orchester V. fiiharmóniai hangversenye.

Vezényli: Weingartner Félix igazgató, Közreműködő : Schapira Vera zongoraművésznő.”



A február 25-i hangversenyről AZ UJSÁG 1910.02.26-i számában a következő beszámoló olvasható:



Zenekari hangverseny. Érdekes újdonságot, Weingartner Az örökélet birodalma (Gefilde der Seligen) czímű szimfóniai költeményét mutatta be a bécsi Tonkünstler-Orchester ma esti hangversenyén. […] a műtől is sokat vártunk. Talán többet, mint amennyit kaptunk. Szépen hangzó, színes zenekaron nobilis gondolatok érzékítik meg az üdvözültek nyugodt boldogságát, majd kedves, játszi ritmusok a paradicsomi élet gyönyörűségeit. A mű még az örökkévalóságot is kifejezi, mert jó sokáig nem akar vége szakadni. A gondolatokkal arányban nem álló hosszú kidolgozás pedig leronjta a hatást, sőt néha untat is. A közönség nagyon melegen fogadta az újdonságot és sokszor a dobogóra szólította a szerzőt. […] Az est másik érdekessége Schapira Vera zongoraművésznő bemutatkozása volt. Sokat nem hallottunk róla, de szerepléseiről dicsérettel szokott megemlékezni a sajtó. Liszt Magyar ábrándját játszotta, s így csak bravúros technikájáról és temperamentumos előadásáról számolhatunk be. […] A közönség zúgó tapsokkal hálálta meg Weingartner Felix karnagynak és derék művészgárdájának az est művészi élvezetét.



Ismét elismerés a karmesternek, erősen visszafogott dicséret (?)  a zeneszerzőnek.  



Felix von Weingartner "Das Gefilde der Seligen" (Az öröklét birodalma)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11692018-11-26 08:15:19

Még mindig 1909 …



Úgy tűnik, Weingartner Félix – függetlenül attól, hogy szívesen jött Magyarországra – teljesen tisztában volt a magyar viszonyokkal …. :)



PESTI NAPLÓ, 1909.09.26.:



Weingartner Félix, a bécsi udvari operaház igazgatója, a minap Pesten volt, végignézett egy előadást az Operaházban, és az egyik felvonásközben fel s alá sétálgatva a páholyfolyosón, diskurálgatott egy régi pesti ismerősével, egy zenekritikussal. A diskurzus, mely természetesen operai dolgok körül forgott, egyik része […] így folyt le:

És miféle újdonságok és érdekességek lesznek az idén az Operaházban? — kérdezte Weingartner.

A kritikus elsorolta az újdonságokat

— De a legérdekesebb lesz az idén kétségtelenül a Goldmark-ciklus — folytatta. — A mester nyolcvanadik születésnapja alkalmából Mészáros sorozatos előadásokban adja a Sába királynőjét, a Hadifogolyt, a Götzöt, Házi tücsököt, a Téli regét...

— És Az ember tragédiáját! — vágott közbe
nevetve Weingartner.

De direktor úr — csodálkozott a kritikus — Goldmark csak most foglakozik Az ember tragédiája megzenésítésének gondolatával! Ha hozzá is fog: két-három éven belül aligha készül el vele . . .

Persze, persze, — mondotta erre Weingartner — ezt én is tudom. De ahogy én a maguk Operaházát ismerem: mire a Goldmark-ciklussal elkészülnek, már rég készen lesz a megzenésített Ember tragédiája is! . . .


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7962018-11-25 13:15:29

Részlet Kulcsár Gabriellának a SZABADSÁG 2008. március 19-i számában megjelent írásából:



„Az orosz zene varázsa



[…] Gottfried Rabl karmester szívesen kutat új művek után. Ezen az estén a pedagógusként ugyan híres, de zeneszerzőként méltánytalanul a zeneirodalom szélére taszított Tanyejev: IV. Szimfóniáját ismertette meg a közönséggel. Tanyejev Csajkovszkij-növendék volt, – talán ennek hatása a fúvósok kiemelt használata –, de hamarosan megtalálta egyéni kifejezésmódját, amiben nem annyira az orosz, mint inkább a nyugat-európai hagyományokra épített. Zenekari hangzásának tömörsége, az egymásba-torkoló dallamvonalak leginkább Brahms felé mutatnak. De mondanivalójában ott érezzük az orosz lélek pátoszos zavargásait, amelyek az esdeklő dialógusokban, valamint a zenekari tuttikban nyernek kifejezést. Az I. tétel alaptónusa drámai, amelynek fokozásában a rezek és ütősök vették ki a részüket. Habár a lassú tétel alaphangulata is drámai, az oboa és a fuvola szólójával némi napsugár mégis áttört a sötétségen. Márkos Albert érzékeny hegedűszólójával pedig a tétel kicsengése líraivá lényegült. A III. tételre a szélesen áradó, színes „mesélés” jellemző, amit szakaszonként határozott ritmikájú fúvós betétek szakítanak meg. A fúvósokra épülő makacs ritmikájú drámai IV. tételben ellenpólusként játékosnak mondható párbeszédeket is hallottunk, a finálé pedig ünnepélyessé, diadalmassá szélesedett.



A zenekar jó formában muzsikált, összpontosítva mindarra, amit az osztrák karmester precíz beintéseivel, félreérthetetlen mozdulataival kért. Az összjátékból kiemelném Hodrea Radu meleg tónusú, meggyőző klarinét,- Pöllnitz Boróka technikailag művészileg kicsiszolt fuvola,- és Haáz Bence fegyelmezett-játékos oboaszólóját.



Tanyejev szimfóniája eljutott a lelkekig. A koncert előtt, Rabl így vélekedett:



»Tanyejev egy intellektuel, aki a saját maga kozmoszában él. Dallamait nem lehet Csajkovszkijéval összehasonlítani; nehezebben érthetők, de ha meghallgattad, nem tudsz a varázsától szabadulni.« *



* Nagyon találó megállapítás! Több zeneműve megismerése után nekem is ez a véleményem! (Megj., A.)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7952018-11-25 12:23:52

Előzmény: Tanyejev 150 - Balázs Miklós, 2006-11-24 [ Főtéma ]



162 évvel ezelőtt, ezen a napon született



Képtalálat a következőre: „танеев композитор”



SZERGEJ IVANOVICS TANYEJEV (Vlagyimir, 1856.11.13. /25./ - Gyudkoveli, 1915.06.06. /19./), az „orosz Brahms“-ként emlegetett orosz zeneszerző és zongoraművész, a moszkvai konzervatórium tanára, majd igazgatója, Szkrjabin, Rachmaninov, Glière, Mjaszkovszkij, Medtner és Grecsanyinov tanára.



KELDIS, az „Orosz zene történeté“-ben ezt írja róla:



        »TANYEJEV […] Csajkovszkij tanítványa és követője, szívében tisztelet és szeretet él zseniális mestere iránt, mégis önálló művészi utat talál, s a zenei alkotás elveinek új, eredeti rendszerét dolgozza ki, […]



          Szilárdan kitart amellett, hogy az orosz zeneszerzőknek saját nemzeti kultúrájuk sajátosságaiból kell kiindulniok, önálló úton kell haladniok. Mélyen meg volt győződve arról, hogy éppen az orosz zene az, amely népi ösztönzéseinek kifejlesztésével eleven és egészséges áramlatot visz a világ zeneművészetébe és ezzel új lendületet ad annak, új virágzásba hozza azt.



          Véleménye szerint az igazi zenei haladásnak két alapvető forrása van: a népdal és az elmúlt idők nagy klasszikus mestereinek a művei. Azt hangoztatta, hogy „csak az a szilárd, ami gyökereit népi talajba ereszti“, és egyidejűleg az orosz klasszikus zene és irodalom egész korábbi fejlődésének tapasztalataira is támaszkodni kívánt. Azt a felfogását, hogy a népdalt figyelmesen és elmélyülten kell tanulmányozni, a két legnagyobb orosz művész: Puskin és Glinka példájával igazolta. […]



          Gyakran hangoztatta, hogy az egyes népek és korszakok zseniális muzsikusai azért voltak nagyok, mert saját nemzeti életük és kultúrájuk alapjaira támaszkodtak. „Ez általános szabály – írta Csajkovszkijnak -, ami alól nincs kivétel. A németalföldiek műveiket a népdalok alapján írták; a gregorián énekek, amelyekre a 16. század olasz zeneszerzői támaszkodtak, korábban népi dallamok voltak; Bach a német zenét korálokból alkotta meg, ami szintén nem egyéb, mint népi dallam“ Tanyejev véleménye szerint a nemzeti kultúra népdalba rejtett elemeinek kifejlesztése az egyetlen út, amely teljes értékű és időálló művészi alkotásokhoz vezethet. […]«



Sergei Taneyev: Overture to the Oresteia Op.6 (1889)



Sergei Taneyev : Symphony No. 4 in C minor Op. 12 (1901)


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11682018-11-25 10:17:04

Weingartner Félix következő bemutatkozása Budapesten mindazonáltal nem nyerte el maradéktalanul a kritikusok tetszését: Az alábbi újságcikk írója elég keményen bírálja Weingarter Félixet, mint zeneszerzőt, ugyanakkor nevezett karmesteri kvalitásait messzemenően elismeri. Hogy a Weingartner-kompozíció tekintetében igaza volt-e? Szerencsére módunkban áll meghallgatni Weingartner Lear királyát. (Jómagam nem osztom a kritikus véleményét, de hát mindenkinek jogában áll a saját ízlésére hagyatkoznia.)



 AZ UJSÁG, 1909.01.27.:



Zenekari hangverseny. Új zenekar, a bécsi Tonkünstler Orchester mutatkozott be ma este a budapesti közönségnek. Két kitűnő karmester jött a zenekarral. Az egyik Weingartner Félix dr., a bécsi Operaház igazgatója, a másik pedig Nedbal Oszkár, a híres cseh vonósnégyes társaság volt mély hegedűse. Az előbbi nyugodtan áll az emelvényen, s inkább szemével, mint mozdulataival vezeti a zenekart, az utóbbi ellenben izeg-mozog s ha elragadja a hév, valósággal tánczol a dobogón. […] Weingartner Félix saját, Lear király czímű szimfóniai költeményét mutatta be, és Beethoven hetedik, A-dúr szimfóniáját vezényelte. A zeneszerző Weingartner nem mutatkozott oly nagynak, mint a karmester. Műve néha-néha nekilendül, sokat ígér, s ki is fejez valamit a programmból, de azután hamar ellaposodik, s nem egyszer elsekélyesedik. A közönség mindazonáltal szívesen tapsolt a mű előadása után, de az ünneplés nem annyira a szerzőnek, mint inkább a karmesternek szólt. Weingartner nagyon otthon érzi magát a karmesteri emelvényen. Tekintetével uralkodik az egész zenekaron. Szinte szuggerálja annak tagjait, s a művészek a parancsnak engedelmeskedve, önkénytelenül is követik Weingartner intenczióit. Beethoven szimfóniájának az előadása olyan tökéletes, annyira stílusos volt, hogy így még soha sem élveztük a mű szépségeit.

A hallgatóság természetesen minden tétel után, de még a hangverseny végeztével is lelkesen ünnepelte Weingartnert, a kitűnő karmestert. (g. i.)



Íme a mű, amely „hamar ellaposodik, elsekélyesedik”:



Felix Weingartner: King Lear



És a Weingartner által nagyszerűen vezényelt szimfónia:



Felix Weingartner_Beethoven: Symphony No.7 - 2nd mov. (1936. évi felvétel)



Ami pedig egy új mű fogadtatását illeti, tudomásul kell vennünk, hogy sznobok mindig is voltak, vannak, és lesznek. Erről szól Weingartner Félix saját feljegyzése:



A ZENE, 1912/12. SZÁM:



Élmények a dirigens életéből - Közli: Weingartner Félix.



[…] Szinfonikus hangversenyt dirigáltam Berlinben, amelyen egyik szinfoniámat Smetana »Moldvá«-ja előzte meg. Utána a következőkről értesítettek engem. A műsorra nyomtatott magyarázó megjegyzések következtében egyesek abban a véleményben voltak, hogy Smetana műve több tételből áll. Így tehát szinfoniám egyes tételeit még Smetana szerzeményéhez tartozónak vélték, és „e szép melódiákat“ az elragadtatás hangján dicsérték. Végre is egyik szomszédom figyelmeztette az urakat tévedésükre. Általános elkedvetlenedés, csend és mélységes hallgatás volt rá a felelet. És mikor a szinfonia előadása bevégződött, egymásra nézve azt mondották :

»Mennyire elcsépelt.« […]”   :)



Weingartner Félixnek a karmesteri tevékenységről, a vezénylés stílusáról alkotott nézeteiről majd később ...


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11672018-11-24 17:26:07

És hogyan sikerült Budapesten az 1908. évi, februári, zenei bemutatkozás? Erről az  ORSZÁG-VILÁG 1908.02.09-i számában olvashatunk:



„A Grünfeld-Bürger vonósnégyes február 2-án tartott népszerű kamarahangversenyén bemutatkozott úgy is mind zeneszerző és úgy is mint zongoraművész Weingartner Félix, a bécsi opera nagyhírű új igazgatója. Egy zongora-sextettjét hozta magával, amelyet Danziger, Gianicelli, Herzl, Bürger és Grünfeld tanárok remekül játszottak és Weingartner a zongoránál működött közre. A mesteri kézzel megkonstruált kompozíció komoly, jó ízlésű és mélytudású, igazi művészember munkája, amelyben lépten-nyomon megnyilatkozik a zsenialitás, a gazdag invenció és a tudatos zenész. Weingartner Félixet a gyönyörű szerzemény minden egyes tétele után a közönség hosszan tartó tapssal tüntette ki, amelyet ő szerényen ráhárított közreműködő művészbarátaira.”



Weingartner Sextett


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11662018-11-24 11:42:49

AZ UJSÁG, 1908.01.31.:



Hangversenyek. A Grünfeld—Danziger—Herzl—Bürger társaság hatodik hangversenye vasárnap, február 2-án, délután 4 ½ órakor lesz a Royal termében. Ezen a hangversenyen közreműködik Weingartner Bódog, ki szombaton érkezik Budapestre és itt saját Hetesének (32. mű) zongora-szólamát játszsza. Ezen hetessel már egy korábbi angolországi körúton nagy sikereket aratott. Szamosy Elza dalokat énekel Weingartnertől a szerző zongorakísérete mellett. Végül előadják Schubert C-dúr vonós ötösét. […].



Sechs Mädchenlieder, Op. 32: No. 1, Drei Kränze



(Sajnos nem Szamosi Elza énekli.)



PESTI HÍRLAP, 1908.02.02.:



„(Weingartner Bódog), az ismert nevű zeneszerző és dirigens, aki december vége óta a bécsi udv. operaház igazgatója, mint azt már előzetesen jeleztük, szombaton délután Budapestre érkezett. A pályaudvaron dr Béldi Izor, továbbá a Grünfeld— Bürger-féle vonósnégyes tagjai várták; megérkezése után az igazgató a Royal-szállodába hajtatott, ott délután holnapi hangversenyének főpróbáját tartotta, majd rövid séta után az operaházba ment és ott egy első emeleti páholyból végighallgatta a Tosca előadását. Az igazgató nagy elismeréssel nyilatkozott az előadás minden részletéről, főleg Szamosy Elza, Anthes és Takáts alakításairól. Előadás után fényes lakoma volt a nagynevű vendég tiszteletére a Lipótvárosi Kaszinóban, s azon zenevilágunk számos kitűnősége is részt vett. A lakoma során természetesen felköszöntőkben sem volt hiány. Az első toastot dr. Béldi Izor mondotta; Weingartnert éltette, aki felelősségteljes új állásában is azonnal kereste az érintkezést a magyar zenevilággal, és kezdeményezte a kiegyezést velünk zenei téren. Utána Weingartner szellemes válaszban köszönte meg azt a magyar vendégszeretet, melyet itt Budapesten tapasztalt, s megígérte, hogy gyakrabban is ellátogat ide hozzánk. […].”



Felix Weingartner eleget is tett ígéretének, hiszen Magyarországra ezt követően rendszeresen ellátogatott, szinte „hazajárt”, számos hangversenyt adott, és előadásain több magyar művészt szerepeltetett.


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7932018-11-23 22:41:06

102 éve hunyt el



EDUARD FRANCEVIĈ NÁPRAVNÍK,  cseh-orosz karmester és zeneszerző.



(1839. augusztus 24. Býšt (Csehország) – 1916. november 23. Szentpétervár)



Közel ötven éven át a Mariinszkij Színház vezető karmestere volt, az ő irányítása alatt mutatták be gyakorlatilag az összes, abban az időben született orosz operát.



Szegény tanár gyermeke volt. 1853-ban édesapja meghalt, ezért 14 évesen dolgoznia kellett; a helyi templomban orgonált. 1854-ben beiratkozott a Prágai Orgonaiskolába. Itt többek között Jan Bedřich Kittl tanította. Végül segédtanár lett, mivel Kittlék nagylelkűen engedélyezték, hogy folytassa tanulmányait.



1961-ben Oroszországban, Szentpétervárott lépett fel először karmesterként Juszupov herceg magánzenekaránál.



Nápravník a 1863-ban a Birodalmi Színházak orgonistája és segédkarmestere, 1867-ben másodkarmestere, majd 1869-ben – Ljadov utódjaként – a Mariinszkij Színház vezető karmestere lett, és ezt a pozíciót haláláig megtartotta.



1874-ben megszerezte az orosz állampolgárságot.



Dosztojevszkij egyik könyvében (A Karamazov testvérek) így ír róla: „Nápravník úr a mi ismert orosz zenekari vezetőnk.”



Ő vezényelte 1874-ben a Borisz Godunov első bemutatóit, Csajkovszkij öt operáját (pl. Az orleans-i szüzet, a Mazepát és A pikk dámát), és Rimszkij Korszakov öt operáját (köztük a Májusi éjt, a Hópelyhecskét és a Karácsonyéjt), de karmesterként az orosz Zenetársaság hangversenyein is fellépett.



Rimszkij-Korszakov, egyik operabemutató alkalmával önéletrajzi könyvében ezt írja:



[…] „Le sem vettem a szemem Nápravníkról; csodáltam tökéletes hallását, gondosságát, csodáltam, hogy mennyire ismeri a partitúrát.” […]



1975 novemberében  Nápravník vezényelte Csajkovszkij Első zongoraversenyének első oroszországi bemutatóját. A szólista Gustav Kross volt (akinek játékát egyébként a zeneszerző „szörnyű hangzavar”-nak minősítette). Nápravník jó barátságot ápolt Csajkovszkijjal. Rendkívül meggyőző módon adatta elő annak Patetikus szimfóniáját 1893. november 18-án, tizenkét nappal a zeneszerző halála után. A premier, amelyen maga a zeneszerző vezényelt, nem aratott ilyen sikert, részben azért, mert a hallgatóság és a zenekar számára a sok újdonság idegen volt, részben Csajkovszkij (talán alulértékelt?) karmesteri teljesítménye miatt (Noha Rimszkij-Korszakov a „Zenei életem” c. önéletírásában állítja, hogy a szerző vezényelte előadás is rendben volt.). Nápravnik pálcája alatt azonban - és Csajkovszkij hirtelen halála miatt - e művet elsöprő erejű érzelmi üzenetet közvetítő remekműnek tekintették. E második alkalommal már a Csajkovszkij által a premier után javított mű került bemutatásra, így a Nápravník vezényelte második előadás valójában a ma ismert műnek az első bemutatója volt.



Nápravnik négy saját operája közül a legsikeresebb az 1894-ben komponált Dubrovsky volt, amelyet 1895-ben mutattak be. Szövegkönyvét Puskin története alapján Modeszt Csajkovszkij (Pjotr Iljics Csajkoviszkij bátyja) írta. Nápravnik művei (operák, szimfóniák, kamaradarabok) mára már feledésbe merültek.



Nápravnik 1916. november 23-én hunyt el. Családja 1917 májusában külföldre távozott, és végül Belgiumban telepedett le.



Felesége Olga Schroeder operaénekesnő volt.



Nápravník legsikerültebb operája egy televíziós közvetítésből:



Nápravník: Dubrovsky


A nap képe • 21102018-11-23 22:29:40

«A háromszögletű kalap»



Balett-bemutató az Operaházban



 



Mindössze néhány éve annak, hogy Manuel de Falla neve feltűnt a zeneművészet hírességei között. Hazája, Spanyolország, körülbelül egy évvel ezelőtt nyilvánította őt ünnepiesen nemzeti zeneszerzőjévé, amennyiben az ország különböző városaiban — így Madridban, Barcelonában és Cádizban — sorozatos operaelőadásokat és hangversenyeket rendeztek, de Falla műveiből és részben az ő személyes vezetésével.



A spanyol nemzet Manuel de Fallát nemcsak származásánál fogva vallja jogos büszkeséggel a magáénak, hanem azért is, mert az ő egész lénye a spanyol földben gyökerezik, szíve a spanyol vér szilaj ritmusában lüktet, képzelőtehetsége a Dél szeszélyes rajzú és ragyogó színű képeit örökíti meg abban, amit alkot. Zenéje akkor hat a legközvetlenebbül, amikor andaluziai néphagyományokat kelt életre, a felhasznált arab és cigány motívumokban.



Manuel de Falla tehetsége azonban nemzetközi vonatkozásban is sokkal érdekesebb, izmosabb, általánosabb értékű, semhogy ne számíthatnák őt a nagyok közé. Művészetének ősereje és egyéni sajátossága nyilatkozik meg „A háromszögletű kalap” (EI sombrero de tres picos) című balettben is.



A táncjáték meséjének alapja Alarcon híres novellája, Sierra G. M. feldolgozásában. A háromszögletű kalap a hatalom jelképe. A kormányzó viseli, — aki ebben az esetben rá is szorul a hatalom külső jelére, mert ő maga bizony kissé rozoga öregúr — és szereti a csinos, fiatal asszonyokat. Minthogy most a molnárnét akarja meghódítani, a biztosság kedvéért becsukja a molnárt, de hiába, mert ő maga udvarlás közben a hídról a vízbe pottyan — és kénytelen a molnár otthon hagyott ruhájába átöltözni. A molnár hazajön, s amikor a fogdmegek újra érte jönnek, helyette tévedésből a kormányzót fogják fülön, s minthogy ez — szegény — védekezni próbál, alaposan elverik, amiben a nép boldogan segít nekik. Ezt a vidám történetet ábrázolják a részben spanyol népies, részben modern groteszk táncok.



Manuel de Falla zenéje egyéni és új, anélkül, hogy a konzervatív ízlésűeknek visszatetszenék. Csupa élet, frissesség, szín, humor. Természetes leleményességgel, keresetlen gazdagsággal — a tropikus nyár termékenységével — bomlanak széjjel a zenekarban a ritmusok és dallamok színes virágai. Édesen, forrón árad a melódia, majd megtorpan egy szilaj dobbanásban, hogy azután szelíden, finoman ráfonódó harmóniák puha ölébe simuljon. Hol őszintén szenvedelmes, hol hűvös és ígéretes mosolyú ez a muzsika, néha gyermekesen egyszerű, néha tüzes és rafináltan kecses, de mindig ott lappang benne a kacagás: mindez csak játék, tréfa, egy napfényben úszó föld boldog népének vidám mulatsága.



Szerencsés választása volt az Operaház vezetőségének, hogy ezt a balettet színre hozta. Azért is, mert kitűnő előadást produkált, amely semmiben sem maradt a Gyagilev-téle orosz társulat tavalyi szereplése mögött. A színpad csupa eleven élet, ragyogó szín, természetes és könnyű mozgás. A rendezés Gaubier Albert munkája. Ő adta a molnár szerepét is, szellemes kifejező erővel; különösen a fandangót táncolta tüzesen és pompás lendülettel. Misley Anna* a molnárné szerepében finom, ötletes és graciózus volt. A kormányzó alakját Harangozó Gyula vitte a színpadra; mozgásával kitűnően karikírozta a tehetetlen szeladont. A színfalak mögül hangzó énekszólamot Némethy Ella meleg-zengésű hangja tolmácsolta.



A díszlet és a jelmezek megkapó rajza és színhatásai Oláh Gusztáv zseniális tervezése. A balett zenéjének a lelke Failoni. Benne él a muzsikában, elénekli és eltáncolja azt ott a karmesteri székben, anélkül; hogy ez komikusnak vagy túlzásnak látszanék. Szinte beleszuggerálja a zenekar minden egyes tagjába a maga szólamát; az eredmény: a partitúra hiánytalanul életteljes hangzása.



A közönség nagy tetszéssel fogadta a bemutatót.

 



Ottlik Pálma.



BUDAPESTI HÍRLAP, 1928. december 30.



(48. Évfolyam, 295. szám)



 



*Misley Anna (1905-1979), az Operaház magántáncosnője, koreográfus. Férje Angelo – Funk Pál – fotóművész volt.



Eddig nem találtam dokumentumot, hogy de Falla járt volna Budapesten 1928-ban.



(Megj. A.)


A nap képe • 21092018-11-23 15:21:36

Manuel de Falla, a spanyol modernek vezére „A Háromszögletű kalap” balett szerzője.Falla balettje nagyon híres. Már Budapesten is játszották — idegenek. A múlt évi Gyagilev-vendég játéknak ez volt a legnagyobb sikere. Alice Nikitina* táncolt benne.



Dr. Radnai Miklós, az Operaház igazgatója a balett betanítására leszerződtette Albert Gaubiert,** a Gyagilev-ballet kitűnő szólótáncosát, aki a varsói állami operaház balettmestere volt. Gaubier már hetek óta vezeti a próbákat és így nyilatkozott A háromszögletű kalapról:



„Le Tricorne” ezzel a címmel játszotta Manuel de Falla táncjátékát a Gyagilev-együttes. Csodálatosan szép zene. Meséjét Alarcon nyomán írták. Fleischer Antal dirigálja Falla remekét és ifj. Oláh Gusztáv készítette a díszletterveit."



SZÍNHÁZI ÉLET, 1928. 50. szám.

 



*Alice Nikitina (1900-1978), orosz származású balett-táncosnő és énekesnő.



**Albert Gaubier (1908-1990), dán karaktertáncos, koreográfus.



(Megj., A.)


A nap képe • 21082018-11-23 12:55:13

«DE FALLA EMLÉKÉRE»



(1876.XI.23)



 



Manuel de Falla Budapestre jön.

 



Részt vesz „A háromszögletű kalap” (El sombrero de tres picos) bemutató előadásán



Manuel de Falla, a modern spanyol zeneszerzők vezére, mint értesülünk, nemsokára ellátogat a magyar fővárosba.



Az Operaház próbatermeiben már készülnek A háromszögletű kalap című táncjátékra, amelynek meséje Alarcon nyomán készült és zenéjét Manuel, de Falla szerezte. A komponista most arról értesítette magyar barátait, hogy balettjének bemutató előadására Budapestre érkezik.



Nem lehetetlen, hogy a zenei vendég tiszteletére hangversenyt rendeznek, amelyen saját művei kerülnek előadásra.



 AZ EST, 1928. november 17. (19. Évfolyam, 261. szám)


Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. • 7912018-11-23 10:16:53

142 éve, 1876. november 23-én született  MANUEL DE FALLA, a modern spanyol zenei élet világhírű reprezentánsa.



Párisban tanult, Debussy és Dukas tanítványa volt, hazájában Albeniz követői közé tartozott, de mégis egyéni utakon járt. A spanyol népzenét, az ősi népdalkincset dolgozta fel, tette világszerte népszerűvé. Balettje, „A háromszögletű kalap” (El sombrero de tres picos) és operája, a „Rövid élet” (La vida breve) állandóan műsoron van.



Ismertebb művei: „A bűvös szerelem” (El amor brujo) c. balett és az ebből készült szvit, a mesterei emlékére írt zongoradarabok: „Homenaje a Claude Debussy,” Sobre la tumba de Paul Dukas.” Kedvenceim közé tartoznak  zongorára és zenekarra írt műve, az „Éj a spanyol kertekben” (Noches en los jardines de España), valamint a  „Fantasia bética”, a ”Cuatro piezas espagñolas” és az  „Allegro de concierto” zongoradarabok. De szinte valamennyi műve színes, élvezetes, jó zene.



1938-ig vezető szerepet látszott Spanyolország zenei életében. Igazgatója volt a granadai konzervatóriumnak, és mint ilyen, irányította a fiatalság zenei nevelését. De jött a polgárháború, nővérével, Maria del Carmennal kivándorolt Argentínába. Visszavonultan élt. Az Egyesült Államokból kapott annyi szerzői jogdíjat, hogy ezt megengedhette magának, és egy hatalmas oratóriumon dolgozott.



Argentínában hunyt el 1946. november 14-én. Hamvait nővére hazavitette szülővárosába Cádizba.



(A.)



Manuel de Falla - Noches en los Jardines de España (Silvia Navarrete, piano)



Manuel de Falla - El Amor Brujo



(Full album) Real Filharmonía de Galicia - Manuel de Falla: El sombrero de tres picos & Fuego fatuo


A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei • 11652018-11-23 08:36:46

Felix Weingartner esetében a neten – szerencsére, mindenki számára elérhetően - rengeteg információ és hanganyag áll rendelkezésre mind magyar, mind idegen nyelven. Az időrend szem előtt tartásával a magyar sajtóban megjelent cikkekből idézek, a teljességre törekvés szándéka nélkül. 



Amikor Weingartner Félix nálunk még Weingartner Bódog volt:



FŐVÁROSI LAPOK, 1889.03.21.:



A zenekedvelők tegnapi hangversenye



[…]

A tegnapi hangversenyben az egyleti zenekar egész függetlenül működött az egyleti énekkartól. Megfelezték a programmot. A vonós-zenekar a bécsi Weingartner Bódog négy tételű szerenádjával kezdte meg az előadásokat. Fuchs a Volkmann utánzója, Weingartner a Fuchs követője. Csinos gondolatokat ügyesen variál, nem egészen új, nem egészen eredeti, de azokból, miket előzőitől ellesett, tud tetszetős egészet alkotni. Az egyleti zenészek szabatosan játszottak, Bellovics Imre igazgató gonddal vezényelt, taps volt elég.”



Weingartner: Serenade for String Orchestra



ALKOTMÁNY, 1905.01.24.:



Filharmónia. A hetedik filharmóniai hangverseny* szerdán, január 25-én lesz Kerner István vezetése alatt. Busoni Feruccio zongoraművész közreműködésével. Műsora: 1. Glück «Alceste», nyitány Weingartner Bódog záradékával (először); […]”



*a Pesti Vigadóban



Hogy azért ne maradjon ki egy rövid életrajz ismertetése sem:



PESTI HÍRLAP, 1907.08.27.:



„(Weingartner Bódog), a bécsi udv. operaház új igazgatója, még aránylag fiatal ember, 1863. június 2-ikán született Zárában. Jóllehet Dalmáciában született, mégis német származású, mert atyja bécsi, anyja szicíliai s összes elődei németek voltak. Atyja, aki Grácban államhivatalnok volt, saját kérelmére Zárába helyezték át. Meghalt, amikor fia még csak négy éves volt, s erre özvegye a kisfiúval Grácba költözött. Itt volt része Weingartner Félixnek az első iskolai oktatásban. Zenére, illetőleg zongorára művelt anyja oktatta, s neki köszönhette további kiképzését is. Tanulmányainak elvégeztével dr. Meyer Vilmos, stájer karmester vette át további kiképzését. Tehetsége oly gyorsan fejlődött, hogy már 1879-ben a nagy nyilvánosság elé léphetett zongoradarabjaival. Gimnáziumi tanulmányainak befejeztével, 1881-ben Lipcsébe ment, s az ottani konzervatóriumban tanult, s egyszersmind filozófiát is hallgatott. Itt Reinecke, Jadassohn és Oscar Paul voltak a tanárai. Liszt Ferenc bátorította a fiatal művészt s bíztatta, hogy maradjon Weimarban. Weingartner 1883-ban elfogadta a meghívást, miután a lipcsei konzervatóriumot a Mozart-díjjal abszolválta. Karmesteri tűzpróbája Beethoveni második szimfóniájának dirigálása volt. Már 20 éves korában feltűnt mint hangversenyszólista. 1884. március 23-án Liszt közbenjárására előadták Weingartner első nagyobb operáját, a Sakuntalát a weimari színházban; 1886-ban második operája, a Malavika került színre a müncheni operában. Ekkor a hamburgi városi színház karmestere lett, s itt 1889-ig működött. Feleségül vette Juillerat Máriát, de ettől egy év múlva elvált. Berlinben karmestereskedett ezután, s ekkor, 1897-ben adták elő harmadik operáját, a Genesiust. 1897-ben Weingartner Münchenbe költözött, s ott átvette a Kim-zenekar vezetését. Itt kötötte második házasságát báró Dreifus Fedorával 1903. június 17-én. Zeneírói tevékenysége az utóbbi években hatalmasan föllendült. Három vonós-négyest írt s egy zongora sextettet. Irodalmilag is működött. Nemrégiben írta ismert munkáit: „Über das Dirigieren“, „Bayreuth“ és a „Die Lehre von der Wiedergeburt und das musikalische Drama“.



Beethoven - Symphony n°2 - LSO / Weingartner


 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Anu Komsi (szoprán), Keller András (hegedű), Zempléni Szabolcs (kürt), Várjon Dénes (zongora)
KURTÁG GYÖRGY: Kafka-töredékek, op. 24
LIGETI: Kürttrió

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Szeged Classic Trió:
Varga Laura (fuvola), Vizsolyi Lívia (fagott), Klebniczki György (zongora)
W.Fr. BACH: Siciliano
CLEMENTI: F-dúr szonáta
HAYDN: G-dúr trió, No. 15
FARRENC: Trió, op. 46/4
WEBER-VILBACH-LEFORT: A bűvös vadász - parafrázis
GERSHWIN (Kontra Zoltán átirata): Három dal - Nice Work If You Can Get It
- The Man I Love
- I Got Rhythm
SOSZTAKOVICS: Öt darab - részletek
- Prelude
- Gavotte
- Polka

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Lendvay József (hegedű), Oláh Kálmán, Balázs János (zongora)
Műsorvezető: Bősze Ádám
"Cziffra Fesztivál 2020" - Paganini+
PAGANINI: g-moll caprice, op. 1/6 („Trilla”)
LISZT: 1. (g-moll) Paganini-etűd
OLÁH KÁLMÁN: g-moll Paganini-etűd
PAGANINI: Esz-dúr caprice, op. 1/17
LISZT: 2. (Esz-dúr) Paganini-etűd
OLÁH KÁLMÁN: Esz-dúr Paganini-etűd
PAGANINI: E-dúr caprice, op. 1/1
LISZT: 4. (E-dúr) Paganini-etűd
OLÁH KÁLMÁN: E-dúr Paganini-etűd
PAGANINI: E-dúr caprice, op. 1/9 („Vadászat”)
LISZT: 5. (E-dúr) Paganini-etűd („La chasse”)
OLÁH KÁLMÁN: E-dúr Paganini-etűd
PAGANINI: a-moll caprice, op. 1/24
LISZT: 6. (a-moll) Paganini-etűd („Téma és variációk”)
LUTOSŁAWSKI: Variációk egy Paganini-témára
PAGANINI: 2. ( h-moll) hegedűverseny, op. 7 – 3. Rondo à la clochette („La campanella”)
A mai nap
elhunyt:
1987 • Dmitrij Boriszovics Kabalevszkij, zeneszerző (sz. 1904)